Szabad Földműves, 1974. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

1974-06-29 / 26. szám

.SZABAD FÖLDMŰVES 1974. Jűnius 29. 8 ím%m Helyes világnézeti nevelés A galántai járás trsticei (nad­­szegi) szövetkezete nemcsak gaz­dasági eredményeiről nevezetes ke­rületi, sőt országszerte, hanem tag­jai műveltségi színvonala emelésé­ről, helyes világnézeti neveléséről is. Ezt a felnőttoktatást a szövet­kezet pártszervezete szorgalmazta. A pártoktatásba — amit nemrég értékeltek — pártonkívüli asszo­nyokat is szép számban bekap­csoltak. A pártoktatást a szövetke­zet pártelnöke Juhos Arpád irányí­totta, aki jelenleg is a Dun. Stre­­da-i (dunaszerdahelyi) Marxista- Leninista Esti Egyetem példás hall­gatója. A marxista világnézeti nevelés előadásain — amit Molnár Iván. az SZLKP JB mellett működő esti egyetem igazgatója tartott —, a szövekezetnek mintegy száz tagja nagy érdeklődéssel vett részt. K. F., Galante Mírágoskertek sora tárul a w néző elé, ha Ipeľské Olany (Ipolyfödémes) utcáit rója. Ám a lakosság nemcsak a saját háza elejének vonzóvá, széppé tételével törődik, hanem a közjó érdekében is megteszi a magáét. így például az emeletes kultúrközpont építését 136 ezer korona értékű társadalmi munkával segítette. A vezetőség — Örömmel segítenek Sólya Vilmos hnb-elnök és Bodzsár Mihály pártelnök irányításával — fáradhatatlanul arra törekszik, hogy a választási program terv­feladatait megvalósítják. Az új is­kolát és a ravatalozót (az utóbbit „Z“-akcló keretében készítik) még az idén szeretnék átadni rendelte­tésének. S rövidesen az utcákat portalenítjék, valamint parkosítani akarnak. Ceáky László. Ip. Olany (Ipolyfödémes) 25 év a lakosság szolgálatában Huszonöt éve indult meg a szolgáltatás a galantai járásban. Ebból az alkalomból május utolsó napjaiban nagyszabású kiállítást rendez­tek a jnb előcsarnokában, amely 25 év eredményeit, fejlődését volt hivatva tükrözni. A kiállítás iránt nem mindennapi érdeklődés nyil­vánult meg. A lakosság érdeklődésére számítva a Járási Ipari Vállalat és a já­rási Közszolgáltatási Vállalat sorsolással egybekötött ankétot hirde­tett „Elégedett a szolgáltatásokkal?'* címmel. Az ankét célja, hogy a lakosság az ankétlepot kitöltve tetszését vagy elégedetlenségét fejez­ze ki a szolgáltatásokkal kapcsolatban, s ennek alapján lehessen ki­küszöbölni a hiányosságokat. A sorsolást június 28-án ejtik meg a jnb üléstermében. A szerencsés nyertesekre értékes díjak várnak. Horváth Erzsébet, Galanta Ez aztán a vívmány A szocialista mezőgazdaság fenn- £ állásának 25. évfordulóját ünne­peljük hol ebben, hol abban a já­­rásban, vagyis országszerte. Méltó- r képpen emlékezünk az úttörőkre, jj a szövetkezet alapítókra, a házról­­házra járó népnevelőkre, kommu­nistákra, s pártonkivöliekre, akik a párt szavát továbbították a dol­gozó tömegekhez, ugyanakkor ke­mény osztályharcot vívtak a falusi gazdagokkal, a belső reakciós erőkkel. Emlékezünk az 1968— 1969-es politikai válság időszakára, amikor veszélyben forgott a szocia­lizmus megannyi vívmánya ... Nagy megpróbáltatások éveit él­tük át. Egyfelől a szövetkezetek gazdasági-szervezeti megszilárdí­tásáról kellett gondoskodni, más­felől meg a védgátakat kellett épí­teni a Garam. az Ipoly és a Duna mentén. Emlékszem, mily nagy erőfeszítéseket kellett tenni nyolc­tíz évvel ezelőtt, hogy a tavaszi zöldár okozta károkat valamikép­­ken helyrehozzuk. Lesújtó volt ez az elemi csapás, de kihevertük .. . Ma az egykori árterületeken gabo­natengert ringat a szél. gyümölcsö­sök mutogatják sokat ígérő termé­süket. haragoszöld répatáblák nyújtóznak ... stb. Vajon az ünneplések meghitt perceiben eszünkbe jutott-e a mólt? Bizonyára! Mert a szocia­lista mezőgazdaság fejlesztéséért szüntelen fáradozók, a töretlen utat taposák kellő erkölcsi, társa- £ dalmi elismerésben részesültek — vagy részesülnek az elkövetkező hetekben. Beszélgettem olyan emberekkel, akik fiatal éveiket a szövetkezeti gazdálkodás előrelendítésének szentelték, s jelenleg nyugdíjasok. Boldogságtól viruló arccal, büsz­kén mondják: „megtettük a ma- jr glinkét“, vagy „ez aztán a vív­mány!“, „ezt aztán mi sem gondol­tuk hogy a fejlődés létráján ilyen magasra jussunk . ..“ Felmérhetetlen erőt képvisel a szövetkezés, az egy célért küzdés, az eevüvétartozás gondolata fel­emelő. nagvot alkotni csak olymó­don, felszabadultan, békében le­het. Fel hát az újabb harcra! Fel a szakmai-politikai műveltség, a tu­domány „várának“ ostromlásá­ra! .., Száraz Lászlóné A közbiztonsági szervék az ** egyes ellenőrzések folytán megállapították, hogy a gépjármű­vezetők nem tartják be a Szövet­ségi Közlekedési Minisztérium 1972. július 1-én érvénybe lépett 32/1972 számú hirdetményének előírásait. Vajon mit is tartalmaz az említett hirdetmény? Főleg az egészségügyi kellékekről, tűzoltókészülékekről és a szerszámkészletről van szó. A hordozható biztonsági háromszög (kevés gépkocsiban található) 1974. január elsejével minden járműre vonatkozólag érvénybe lépett. Az autók vöröskeresztes dobozának tartalma: Akutol spray A1 30 (1 db), 2-es számú hidrofil sterilizált préselt kötésanyag (2 db), 3-as szá­mú hidrofil párnás kötésanyag (2 db"), 8X4 cm méretű Spofaplast gyorskötszer, háromszögletű (nem fehérített) gyapotvászon kendő (hossza 125 cm — 2 db), 6X125 cm méretű szorító kötőgumi (1 db). Ezenkívül szükséges egy olló. A 83. § a motorosjárművek ki­sebb hibáinak kiküszöböléséről nyújt felvilágosítást: így világító­­testek, gyertyák és gumifedelek pótlásáról. A járműveket a kővet­kező készlettel kell ellátni: kulcs­rendszer, gyertyák, kerékcsavarok és az ehhez megfelelő kulcs, tarta lék biztosítékok' és égők (minden fajtából legalább egy darab), üzem­anyagvezeték, kézi emelő 20 %-kal nehezebb teher emelésére, mint a max. megterhelés), pőtkerék és ■ nyomásmérő a gumi levegőnyomá- | sának mérésére. A balesetek csak mintegy 2—4 százalékát okozza a jármű vagy az úttest technikai hiányossága. Leg­többször az ember képessége a döntő ok. Sok esetben a sofőrök az idegrendszerüket gyógyszerrel befolyásolják. A legismertebb ve­gyi anyag, mely az idegrendszert befolyásolja, az alkohol. Túlzott önbizalmat és nagyobb mennyiség­nél tompulást, álmosságot és a reflexek gyöngülését idézi elő. A fáradságot rövid alvással lehet csökkenteni. A legtöbben feketeká­vét használak erre a célra. Viszont a kávéban levő koffein gyors szív­verést és az alacsony vérnyomá­* Országszerte teljes ütemben folyik a takarmánybegyüjtés. A Horné Saliby-i (Felsószeli) Efsz-ben gyors ütemben szonázsolték a lucernát. Balia felv. súaknál pedig fáradtságot vált ki. Sok hivatásos gépkocsivezető veze­tés előtt különböző fájdalomcsilla pítókat használ, hatásukat nem ismerve. Sok sofőr ezeket a gyógy­szereket rendszertelenül és mér­téktelenül fogyasztja. Az ismeri nyugtató, a Meprobamat gátolja a gépkocsivezetőket munkájukban. Hasonlóan hat a szervezetre az ún. utazási tabletta is. A fáradtság ellen a legjobb esz­köz a tízperces pihenés, 2—3 órás vezetés után. Frissítőén hatnak a gyümölcslevek vagypedig a glukó­za C-vitaminnal (Glukoran). A kö­vetkező gyógyszereket az Egész­ségügyi Minisztérium határozata szerint tilos gépjárművezetőknek vezetés élőt használni: Alfadryl, Allobarbital, Analergin, Brnnadryl, Chlorpomazin, Chlorprotixen, Dór­­miral. Guajacoran, Kinedryl, Med­­rin, Meprobamat, Nitrazepam, Oxa­zepam, Phenocedin, Phenobarbital, Thaeradryl, Theadrylettae stb. A külföldi nyugtatők közül a legis­mertebbek: Timosin, Radepnr és Noxyron. BOGDANY GÉZA Traktoros­ügyességi vetélkedő A Parasztszövetség Galántai Já­rási Bizottsága a járási mezőgaz­dasági igazgatósággal, a SZISZ já­rási bizottságával szorosan együtt­működve, sikeres traktoros-ügyes­ségi versenyt szervezett, amit a Pusté Sady-i Efsz védnöksége alatt bonyolítottak le. Az ügyességi vetélkedő győzte­sei — Ladislav Ondiak, Pusté Sady-i Efsz, Lencsés György, Selicei (sók­­szelőcei) Efsz, Gabriel Baluška, Sa­lai (vágsellyei) Efsz, Michal Hű­lik és Vasas András, Vlőany-i (vág­­farkasdi) Efsz — pénzjutalomban és díszoklevélben részesültek. —kr— Példás dolgozó - ló katona Menten kisebbségi érzés kerített hatalmába, amikor megismertem őt. Talán az acélos nézésű szeme, a meglepően határozott, kemény arcvonások, vagypedig az ellent­mondást nem tűrő határozottság, nyíltság? Nem tudoml Rokonszen­ves ember, az tény. Ogy érzem, aki látta már őt, vagy legalábbis néhány napot töl­tött vele, bizonyosan ráismer az efféle embertípusra. S ha mégsem, hát hadd oldjam meg a talányt. Egyszerű, Rožňava (Rozsnyó) kör­nyéki pásztorlegényről van sző, aki a kilencéves alapiskola befejezése után a nappal kelt, s a nappal tért nyugovóra, míg be nem hívták ka­tonának. Most katonáskodik Sing­­lár István, e néhány sor írásom „hőse“. Dolgos hétköznapjairól 6 vallhat a leghívebben. — Rožňaván születtem, ötvenhá­rom őszén. Tíz testvérem közül há­rom lány, a többi fiú. Édesapám világéletében földművelő volt, s a szövetkezet megalakulása őta tagja ennek a közösésgnek. Bátyáim szin­tén apám örökébe léptek. Jómagam 1968-ban váltam a Plešiveci (pel­­sőci) Efsz tagjává, s juhászként dolgoztam. Valójában ekkor lép­tem át az éiet kapuját. A jó meg­élhetésen kívül ez élvezetet is je­lentett számomra: kora tavasztól késő őszig a környékbeli hegyek között terelgettem a nyájat. Estén­ként meg a fejés után tábortűz mellett pihentem ki a nap fáradal­mait, társaimmal. Négyszázötven juhot bíztak a gondjaira. Büszke rá, hogy panasz­­szal nem illette senki. Becsülettel helytállt. Bár a fejés eleinte nehe­zére esett, de megszokta. Anya­giakat illetően is elégedett volt. (ól keresett. Természetbenit Is ka­pott.-------Nagyon szeretem a munká­mat — folytatta. Hiszen a termé­szet fiának vallhattam magam, a hegyi tisztások friss levegőjét szív­tam naphosszat, csaknem egész éven át. Távol a nagyvárosok za­jától. szennyezett levegőjétől. Utána arról beszélt kissé elszo­­morodottan, hogy költözködés miatt szakítania kellett a pásztor­­élettel, Két éves rozsnyől tartózko­dása után a Gemerský Sad-i (nasz­­rajil Efsz-be lépett, itt is állatgon­dozó lett. Romantika nélkül. — Hajnali fél négykor Indultam munkába, s éjfél vetett az ágyba. Am a dologtól sosem féltem. Itt Is megtaláltam számításomat. A tehe­nenként! 12 literes fejési átlagot elértem, ami jó eredménynek szá­mít — huszonkét tehén esetében. Az 1971-es évzáró taggyűlésen nyilvános dicséretben is részesül­tem. Itt dolgoztam egészen a be­vonulásig. Néhány hónap múlva örömmel térek vissza a szövetke­­’zetbe. István a katonaságnál is megáll­ja a helyét. A SZISZ-szervezetnek ugyan nem tagja, de munkájával jelentősen hozzájárul a szervezet tevékenységéhez. Parancsnokai elé­gedettek vele, hiszen a harci fel­adatok teljesítésében Is az élen jár. Egy évi szolgálat után megkapta a Példás katona elismerő jelvényt, amit a néphadseregben bizony nem Singlár István, egyelőre még a néphadsereg egyenruhájában. i adnak akárkinek. Ezt ki kell érde­melni. Most már „öreg bakának“ számit... Leszerelése után a SZISZ-szervezetben szeretné gyü­­mölcsöztetni tapasztalatait, hozzá­járulni a szervezeti élet fellendíté­séhez. Singlár István, a példás katona, a nyiltszavű fiatalember munkasze­retetével, fegyelmezettségével és határozottságával nagy hatást gya­korolt rám. Sok fiatal példát vehet tőle. Hogy így van-e, döntse el a kedves olvasó ... i Barak László • KACSÁT. CSIRKÉT NEVEL­NEK. Öt évvel ezelőtt alkuit meg az Ipeľské Oľany-i (ípolyfödémesi) kisállattenyésztők helyi szervezete 15 (aggal, s ma már 40 a létszám. A tagok évente kétszer kapnak kedvezményes áron takarmánytá­pot. A szervezet vezetősége — Bod­zsár Sándor elnökkel az éten — a tagok számára az idén félezer na­poscsibét, s kétezer naposkacsát vásárolt. Röviden: eredményes munkát végeznek, mind a saját, mind a szervezet, mindpedig a la­kosság javára. (Csáky L.) • NÉGYES IKREK. A franciaor­szági Evreuxban négy kisborjút tellett egy tehén, ami nagy feltűnést keltett. A tehénmama és csemetéi egészségesek, a kisborjűk súlya megfelelő. • ÉPÜL, SZÉPÜL. A salkai fipolyszalkai) községi pártszerve­zet, a hnh és a tömeg-, valamint társadalmi szervezetek tagjai nyil­vános gyűlésen vitatták meg, mit tettek a választási program-célki­tűzések megvalósítása érdekében. Megállapították, a tervezett ütem­ben Halad a munka. Park létesült, szép gyepszőnyeg borítja a főutcát, a lakosok házaik előtt virágosker­teket varázsolnak, a járda egyre hosszabb, az út portaíanftott. Fel­épült az új posta. Másfélmillió ko­rona beruházási költséggel új óvo­da építését kezdik meg még az idén. Ehhez azonban újabb kötele­zettségek vállalására van szükség a lakosság, a társadalmi szerveze­tek tagjai részéről. (Majerszky M.) • DOBOLÄSI VILÁGREKORD. Az amerikai Minneapolisban Tony Ka­­lionstro 18 éves fiatalember a nya­kába akasztotta a dobot és népes közönség előtt 128 órán át verte. A közönség közben váltotta egy­mást. A világrekordért teljesítmé­nye után orvosok vették pártfogá­sukba. • VANDORZASZLÖ A BIRTO­KUKBAN. Kevesen tudják, hogy a négyszögletes vadászszalámit, a magyar gyulaikolbászhoz hasonló Dunai kolbászt a seredi húsfeldol­gozó üzemben készítik. Ez előbbi­nek a gyártását megháromszoroz­ták. S naponta mintegy kétszáz kiló prágai sonkát „öntenek" sa­játos formába. Legutóbb harntad­­ízben került hozzájuk a vándor­­zászló. amit Gunda István üzemve­zető és Michal Siiák vett át. Az ünnepélyes gyűlésen résztvett Iván Knotek mérnök, az SZLKP járási bizottságának vezetőtitkára, vala­mint Štefan Zelman mezőgazdasági és élelmezésügyi titkár is, akik köszönetüket fejezték ki az elért eredményekért, s további jó mun­kára buzdították a húsüzem dől gozóit. (kr) • ELBÚCSÚZUNK A VARRÓGÉP­TŐL? Vajon mindig öltések tartják majd össze ruhadarabjainkat? A nukleáris energiával működő üze­mek dolgozóinak munkaruháit már napjainkban sem varrják, mert a varratokban nehezen eltávolítható radioaktív por gyűlhetne össze. Moszkvai kutatók szerint a jövő a varrás nélküli ruháé. Az ilyen ru­házat előállításának egyik módja: műanyagot porlasztanak a {elmele­gített fémformára, a formát lehű­tik, s máris leveszik róla az inget, a fehérneműt, a keztyűt, a kala­pot, vagyis azt, amire épp a forma készült. Gyárthatják a ruhát ön­téssel és — mondják — akár egész öltönyök kerülhetnek ki a formák­ból.

Next

/
Oldalképek
Tartalom