Szabad Földműves, 1974. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

1974-06-15 / 24. szám

1Я74* Június 15. . SZABAD FöbDMOVES 3 Szegre akasztották a vándortarisznyát A megszokott kép fogad; szétszúrt tanyák között égig magasló toronyhá­zak emelkednek a detvai fennsíkon. Sokáig gyönyörködöm a táj szépségé­ben. Még mindig a látottak hatása alatt állok, amikor Štetan Žitniakkal, a városi nemzeti bizottság elnökével beszélgetünk a 300 éves település történetéről és fejlődéséről. Csáky László viglasi várúr engedé­lyezte a környékbelieknek, hogy fel­törhetik az ugart, irthatják az erdőt és letelepedhetnek. Az írott emlékek szerint 1638-ban már kialakult a falu­központ, de emellett nagyon sokan a domboldalakon, völgyekben építettek lakóházakat. Bár az itteni fekete föld egy ideig megélhetést biztosított a lakosok számára, mivel azonban gyor­san szaporodtak, újabb munkalehető­ségeket kellett teremteni. Az élelmes detvaiak kis kohócskákat építettek, amelyekben üveget is olvasztottak. Gyönyörű készítményeiket a Balkánon is ismerték. Ján VagaC 1787-ben meg­alakította a juhsajt készítő üzemét, de Itt kezdte meg működését az első tejfeldolgozó is. A királyi engedéllyel létesült tele­pülés tehát az iparosodás útjára lé­pett. Később azonban a kizsákmányo­­lóknak már nem volt érdekük, hogy több munkalehetőséget biztosítsanak az itt élő dolgozóknak. Betiltották az Uvegöntö működését és mivel egyre kevesebben kereshették meg a lét­­fenntartási költséget, nem volt más választásuk, vállukra akasztották a vándortarisznyát. Évente nyolcszázan­­ezren otthonuktól távol dolgoztak, hogy családjuknak megélhetést bizto­sítsanak. A város lakóinak egyharma­­da szinte mindig idegenben dolgozott, ennek ellenére alig költözött el in­nen valaki. Megszerették a romanti­kus, gyönyörű tájat. A detvaiak gerinces emberek vol­tak. Sohasem tagadták meg hovatar­tozásukat. Az Osztrák—Magyar Mo­narchia létezése alatt elakarták ókét magyarosítani — betiltották a szlovák nyelvű iskolai oktatást — de félille­gális körülmények között a tanyákon szlovákul tanították a gyerekeket. A munkásmozgalmi vezetők azonban eb­ben az időben is megmagyarázták a tömegeknek, hogy a nemzeti elnyo­más csak a kizsákmányoló osztály ér­deke. Nevelőmunkájuk hatására a Magyar Tanácsköztársaság létezésé­nek idején ISO detvai harcolt a vörös hadseregben. Amikor városukon ma­gyar testvéreikkel áthaladtak a helyi haladé szellemű lakosok, megalakítot­ták a Forradalmi Nemzeti Tanácsot. Csatlakoztak tehát a magyar kommu­nisták harcához és ennek értelmében megkezdték a gazdagok vagyonának államosítását; több olyan szociális intézkedést tettek, amelyek hozzájá­rultak a szegény emberek élet- és munkakörülményeinek javításához. Amikor a légionáriusok nyomására a vörös hadsereg egységei visszavonul­tak, a forradalomban résztvevő det­­vaiakat kíméletlenül üldözték a bur­­zsoá köztársaság rendőrei. A történelem számtalan forradalmi megmozdulást örökít meg. Egyidőben megtagadták az adófizetést és ezért fegyveres összetűzésre került sor a csendőrök és a lakosság között. Más­kor segítették a zvoleniak sztrájkját. Amikor értesüléseket szereztek arról, hogy a szlovák nép felkelésre készül, megalakították a 35 tagú Forradalmi Nemzeti Bizottságot. Tizenöt felfegy­verzett milicistájuk várta a parancsot az ellenállási harc megkezdésére. A Banská Bystrica-i felkelési rádió fel­hívására számtalan polgár jelentke­zett a különböző partizáncsoportokba és rohamosztagokba. Összesen 120-an áldozták életüket az új köztársaságért folyó harcokban. A Szlovák Nemzeti Felkelés idején, 1944. október 6-án Detván tartották a reguláris hadsereg és a partizán­osztagok díszszemléjét, amelyen töb­bek között részt vett Karol Smidtke, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, ján Golian tábornok, Aszmolov ésVelicsko szovjet partizán parancsnok, Chranko szlovák alezredes és Lanuerien kapi­tány, a francia partizánok parancsno­ka. De emellett még több nevezetes tiszt és partizán parancsnok szemlélte meg a harci egységek felvonulását. Itt került sor az egyenlőtlen küzde­lemben felmorzsolódott egységek át­szervezésére. A parancsnokok lelkesí­tő beszédeket mondottak a díszszemle részvevőinek. A hangulat nagyon jó volt, és az egész összejövetelből ki­csúcsosodott az internacionalista jel­leg, az együvétartozás tudata, és a közös ellenség, a német fasizmus gyű­lölete. A délutáni órákban még labda­­rúgómérközésre is sor került, az első helyezést a szovjet, a másodikat pe­dig a francia partizánok érték el. A szolgáltatások háza. A Szlovák Nemzeti Felkelés harcaiban elesett h'ósök emlékműve. A felkelés elfojtása után a detvaiak sorsa újra rosszabbra fordult. A né­met fasiszták és az őket segítő hlinka­­gárdisták rohamosztagai már az első napokon kivégeztek hét hazafit és számtalan lakost Németországba hur­coltak. A hegyek és völgyek rejtek­helyein azonban továbbra is fegyveres partizáncsoportok bújkáltak, melyek a szovjet csapatokhoz csatlakoztak. 1945. február 13-án kelt fel a szabad­ság napja a sokat szenvedett nép szá­mára. A forradalmi hagyományokhoz híven fogtak hozzá az újjáépítéshez, a valamikori vándorok. A városi nemzeti bizottság távlati programterveinek megfelelően már 1950-ben megkezdődött a Polana gép­gyár építése. Emellett más munkale­hetőségeket is biztosítottak. Ennek köszönhető, hogy a lakosság száma gyors ütemben gyarapodott. Ma már közel 13 ezren lakják a várost és a környékbeli tanyákat, ami a háború előttinek több mint kétszerese. Az új központban 1830 család kapott ott­hont, emellett 1050 családi ház is épült az öt körzetbe tartozó tanyavi­lágban. Egészségügyi központ, szol­gáltatások háza. hatvanöt férőhelyes szálló, három alapfokú iskola, szabad­téri színpad, hihetetlenül korszerű sportkombinát, és más középületek, valamint intézmények szolgálják a lakosság igényeit. Évente többezren gyűlnek itt össze a körzeti népművé­szeti fesztivál rendezvényeire. Az ..Aranyrózsa“ tánc- és dalünnepélyen A Gestapo 1945. január 18-t barbár tettének emléktáblája. (A szerzó felvételei.) a környékbeli községek együttesei mutatják be szebbnél-szebb, színvona­lasabbnál színvonalasabb számaikat. A detvai színpompás népviseletben gyönyörködhetnek a részvevők. Az itt élő lakosság féltve őrzi hagyományait. Külön kis üzletecskékben árusítják a szőtteseket és a világszerte Ismert detvai fa-faragványokkal díszített fo­kosokat. Nincs olyan turista, aki üres kézzel távozna ebből a nemzeti ha­gyományokat ápoló városból. A nemzeti bizottság elnökével meg­szemléltük a tanyavilágot. Eközben elújságolta, hogy hat tanyaközpontot hoznak létre, melyekhez külön-külön legalább száz tanya tartozik. A tanya­központokban üzleteket és szolgálta­tásokat nyújtó üzemecskéket létesíte­nek. A fő cél, hogy mindannyian a városközpontba költözzenek, az elár­vult tanyák lakúi. A legtöbben azon­ban ragaszkodnak a régi tájhoz és ezért nehezen megy a tanyák felszá­molása. Bár a lakosság jó része még szétszórtan él, azonban nem kell töb­bé senkinek idegenben keresni a ke­nyerét. Szegre akasztották az évszá­zadokon hozzájuk tartozó vándorta­risznyákat. BÁLLÁ JÓZSEF авшшпвна «ж— двир—sa——тижияЕг—шии a még szebb holnapért két hozzáértő szakemberek irányítják, és a szövetkezet funkcionáriusai, Bar­­takovics István mérnökkel az élen feladataik magaslatán állnak. Az efsz fejlődésével egyetemben megváltozott a falu arculata is. Ran­gos, új házak sorakoznak, az utakat po-;;'1 nítiHák. járdákat létesítettek, Jánosíalvy Bálint és Mataš ján, alapítótagok. óvodát építenek, bővítik az üzletháló­zatot és a szolgáltatások házát. Tavaly a szocialista kötelezettségvállalások értéke 2 millió 160 ezer korona volt, amelyet mintegy másfél millióval túl­teljesítettek. Az idén hazánk felsza­badulásának és az SZNF 30. évfordu­lójának tiszteletére „Mindenki szocia­lista módon“ jelszó alatt a kötelezett­ségvállalások értéke több mint 3,5 mil­lió korona. Természetesen a község fejlesztésében és szépítésében, a kü­lönböző társadalmi munkában a szö­vetkezet és a tagok egyénenként je­lentős részt vállalnak. Az ünnepi gyűlés keretében sor ke­rült az alapítótagok és a szövetkezet felvirágoztatásában kiváló munkát végzők megjutalmazásáre. A Mező­­gazdasági és Élelmezésügyi Miniszté­rium emlékérmet adományozott kilenc arra érdemes dolgozónak, öt tagot a járási mezőgazdasági igazgatóság ju­talmazott meg díszoklevéllel, továbbá a szövetkezet mellett működő párt­­szervezet és az efsz vezetősége 12 ar­ra érdemes tagnak, nyugdíjasnak el­ismerő oklevelet és pénzjutalmat nyújtott át. A megjutalmazottak közül a két legidősebbel, Paulőik Jánossal és Tóth Mátyással is váltottam néhány szót. Paulőik elvtárs Békéscsabáról került Dolný Peterre. Mátyás bácsi, a legidő­sebb párttag {82 esztendős) őslakos. Az egykori pártalapító és a majdnem hasonló korú Paulőik János, aki az efsz megalakítása idején a pártszerve­zet elnöke volt, vállvetve harcoltak a közös megszervezéséért. Mindketten még évekig szorgoskodtak a közös megszilárdításáért, őszintén örülnek, hogy munkájuknak, nélkülözésüknek megvan az eredménye és beigazoló­dott, amit egykor hirdettek. Jánosfalvy Bálint, már túl van a hetvenen, még egészen fiatalosnak néz ki, ha kipödri jókora bajuszát. — Bálint bátyám hány hektárral lépett be? — kíváncsiskodtam. — Amennyin jártam — válaszolt mosolyogva. — Nincstelen voltam én világéletemben és a háború előtt do­hánykertészkedéssel foglalkoztam, s a szövetkezetben Is az én gondom lett a füstölnivaló. Hej, kutya nehéz évek voltak az elsők, — emlékezik vissza. — Mi azért bíztatgattuk egymást: „Lesz még ez jobban is ...“ Igaz, mire kezdett Jól menni, akkorra megrok­kantam. Jgv csak 640 korona nyugdí­jat kapok. Maťaš Ján 7,5 hektárral lépett a kö­zösbe. Mint párttag még hét mázsa vetőmagot is felajánlott a kezdet kez­detén. Maťaš bácsi 69 esztendős és természetesen nyugdíjas. — Mennyi volt a keresete az első években? — érdeklődtem a még jó karban levő férfitől. — Ha minden jól ment, 350—400 koronát is megkerestünk. Bizony nem volt könnyű dolog öt gyereket nevel­ni. Akkor aligha gondoltam arra, hogy a fiam autón hoz el erre a gyűlésre. Mennyivel más most a helyzet. Leg­utóbb 15 napot helyettesítettem és több mint 800 koronát kerestem, pe­dig felét sem dolgoztam, mint hajda­nában. Nem tudok ám én otthon üldö­gélni Szeretem az életet, a szórako­zást sem vetem meg. Az állattenyész­tésben még mindig kell a helyettesí­tés, s szívesen állok kötélnek. Öröm most dolgozni a közösben. Az elnö­künk, Bartakovics mérnök is nagyon ügyes, hozzáértő szakember. Az aztán nem ismer nemzetiséget, hanem csak az embert, a munkáját nézi. Fabula Andrej, a fiatalabb nyugdí­jasok közül való és ő már 1288 koro­nát kap havonta. — Nehéz volt az elhanyagolt földek megművelése — emlékszik vissza. — Ezért nem sokat gondolkoztam, ami­kor a közösbe léptem. Szidtak is ben­nünket sokan, hogy mi vagyunk az okai a „jéerdé“ megalakulásának. Persze napjainkban már más a hely­zet, jól megférünk egymással. Zalacsik Sándor, a fiatalabb nem­zedékhez tartozik és mint technikus, vezető a dohány- és a fűszerpaprika­­termesztésben. A fiatal szakember örömmel újságolta, hogy már megvet­ték a Balthes Hamoster típusú komp­­plex dohánymegművelő gépet, amely palántáz, ekéz, permetez és tör is. A palánta ültetését már azzal végez­ték el. A sziivetkezet elnökének, Bartakovics Istvánnak mindig az a véleménye; a saját toliunkkal ékeskedjünk. A sok ellenvetés ellenére az állítását az ünnepélyen bemutatott kultúrműsor igazolta. Ezt a szólisták, a menyecs­kekórusok, a rigmust éneklő asszonyok és a citerazenekar is bizonyították. A felvételen a CSEMADOK menyecskecsoportjának tagjai láthatók. —tt— — Hogy értik meg egymást a fiata­lok? — kíváncsiskodtam. — Nálunk már nincs szlovák—ma­gyar kérdés. Együtt dolgozunk, szóra­kozunk a szövetkezeti klubban, ve­szünk részt kirándulásokon, sportte­vékenységben. A Dolný Peter-i szövetkezetben sok a női dolgozó. Ez érthető, hiszen je­lentős a kertészet és a szőlészet. A művelődési otthon és a szövetke­zet között levő szép park hatalmas fáinak hűs árnyékában három tizen­éves lánnyal találkoztam, akik a ker­tészetben tevékenykednek. — Mennyi a havi keresetük? — kérdeztem tőlük. — Ezerkét-ezerháromszázre, sőt né­ha még többre is kijövünk — hang­zott Kerekes Ilonka válasza. — S elégedettek a keresettel? — Többért nem haragudnánk meg — mondták nevetve. A fiatal lányok szeretnek szórakoz­ni, táncolni.' A szövetkezeti klubban erre sokszor adódik lehetőség és a többnapos hazai és külföldi kirándu­lások szintén feledhetetlenek. Persze azért a fiatalok többet tehetnének a saját környezetük szebbé tételéért Is. Például a park közepén van egy kö­rülbetonozott jókora körterület, ahol vagy táncteret létesíthetnének, avagy virággal ültethetnék be. Sajnos, most csak a gyom ágaskodik benne. Az ünnepélyes gyűlésen minden tag a szövetkezet vendége volt. Az ügyes­kezű asszonyok. Kovács Jenő alapító­tag irányításával étellel, itallal kivá­lóan látták el a nagy családot. Kitűnő hangulatban telt el az este, szlovák, magyar dalok szárnyaltak s együtt ropták a táncot. Huszonöt évvel ezelőtt sok volt az ellentét, nézeteltérés Dolný Peteren. A helyzetet csak mérgesítette a rossz kereseti lehetőség. Azóta sok minden megváltozott, elsősorban az emberek viszonya egymáshoz és a közöshöz. Lassanként rossz emlék lesz az őslakosság és az áttelepült szó, s napjainkban mind a vezetésben, mind a munkahelyeken a legnagyobb megértésben szorgoskodnak a szövet­kezeti tagok a még szebb holnapért. TÖTtí DEZSŐ

Next

/
Oldalképek
Tartalom