Szabad Földműves, 1974. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

1974-05-25 / 21. szám

Egy kis ötletesség - kevesebb bosszúság A fóliasátrak alatti zöldség­termesztés előnyei ma már köz­ismertek. Élenjáró mezőgazda­­sági nagyüzemeinkben eseten­ként több hektáron folytatnak fóliás zöldségtermesztést. Per­sze a kiskertészkedők sem akarnak elmaradni a fejlődés­től. Ennek következménye, hogy egyre több háztáji kertben és a kiskertészkedők kerttele­pein is találkozhatunk hasonló — kisebb vagy nagyobb méretű — építményekkel. A kiskertészkedők által épí­tett fóliasátrak azonban több­nyire nem ütik meg a követel­ményeknek megfelelő színvona­lat, s esetenként több gondot és bosszúságot okoznak tulajdono­saiknak, mint örömöt. Miért? Általában az elkészítés módjá­ban van a hiba. Mielőtt hozzálátnánk a fólia­sátor készítéséhez, nem árt fi­gyelembe venni azt a gyakorlati tapasztalatot, hogy a nagyobb méretű fóliasátrak használata mindig több előnnyel jár. Elő­ször is a nagyobb légtérnek kedvezőbb a högazdálkodása, kisebb a levegő páratartalma és ami szintén fontos, nem kell gyakran szellőztetni, tehát ki­sebb hőveszteséggel szabályoz­ható a sátor levegőjének pára­­tartalma. Az sem lebecsülendő tényező, hogy a nagyobb, ma­gasabb fóliasátorban álló test­helyzetben is lehet dolgozni, te­hát nem olyan megerőltető a mupka. Ez főleg a háztáji ker­tekben előnyös, mert a napi munka után, vagy hét végén inkább kedvtelésből, felüdülés céljából dolgozhatunk a kisker­tekben, semmint azért, hogy holt fáradtan, sajgó derékkal várjuk a következő napot. Sokan azzal érvelnek, hogy a nagyobb fóliasátor többe kerül, ezért inkább kisebbet építenek, még akkor is, ha van rá helyük bőven, hogy legalább közepes nagyságúra készítsék. Igaz, hogy a nagyobb sátor több rá­fordítást igényel, de ha tökéle­tesen kihasználjuk a lehetősé­geket, akkor ez már az első év­ben megtérülhet. ■ A körülményekhez mérten két méter magas, 4,5—7,5 méter széles fóliasátrakat legcélsze­rűbb építeni. A hosszúság min­dig az adott lehetőségektől függ. A kisebb sátrakat PVC- csövekböl, a nagyobb fesztávol­­ságúakat fém- vagy fa tartó­­szerkezettel építjük. Sokan fe­les, háromnegyedes, vagy egy­­colos selejtcsőből házilag ké­szítik a vázat, mások inkább az akácfa mellett döntenek. A bor­dák felállítása után a gerinc­vonalat csővel, vagy vékonyabb léccel kell összekötni. A szele­sebb vidékeken a kisebb sátrak esetében is kialakítják az ol­dalgerinceket, mégpedig hason­lóan, mint a tetőgerincet. A bordák és az oldalgerincek ta­lálkozásánál sokhelyütt támasz­tékokat helyeznek el. A támasz­tékot lécből, vagy csomómentes karókból készítik. Szelesebb vi­dékeken sok kiskertészkedő fó­liasátrát mentették már meg ezek a támasztékok a pusztu­lástól. Jónéhány kiskertészkedőt hal­lottam már panaszkodni, hogy aránylag rövid idő alatt haszna­vehetetlenné válik a vázszerke­zetet borító fólia, mert kisza­kad, kidörzsölődik stb. Noa részben ezen is lehet segíteni. Ez a felvétel egy hasonló fólia­sátorban készUlt. Ennek gazdá­ja már gondolt a palást védel­mére is. « Kádek Gábor felvételei. A PVC- vagy fémcsövekből ké­szített váz esetében a kereszte­zés! pontokat körül kell teker­ni fóliacsíkokkal, s így a váz mozgása során nem dörzsölődik ki a palást. A fából, deszkából vagy lécekből késített váz ese­tében legjobb az egész vázszer­kezetet — vagy legalább az érintkezési, keresztezési ponto­kat — fóliacsíkkal, vagy rongy­­darabkákkal körültekerni. Ez egy kis többletmunkát jelent, de megéri, mert tartósabb lesz a fóliapalást. Egyszerű, de jól kihasznál­ható fóliasátor. Váza akácfából és lécből készült. A fóliasátor belső látképe. Ez a sátor nem lesz tartós, mert az érintkezési felület és a találkozási pontok nincsenek körül­tekerve, a váz mozgása következ­tében kidör­­zsölődik a palást. Fokozott atkabántalomra számíthatunk! Tavaly a szőlőkben és a gyü­mölcsösökben — még ott is ahol a szokott gondossággal véde­keztek — jelentős volt az atka­­bántalom. Az egyedszám roha­mos növekedését elsősorban a vegetációs időszakban uralkodó száraz, meleg időjárás idézte elő. Ha az atkák számára kedvező az ősz időjárása is, nagyszámú kétfoltos takácsatka, áltakács­­atka, szőlőgnbacsatka, szőlőle­­vélatka vonul telelésre, és tö­meges lesz a piros takácsatkák által lerakott áttelelő téli tojás­szám is. Ha pedig ilyen előzmé­nyek után az atkák áttelelését elősegítő enyhe tél következik, feltétlenül számítani kell a fo­kozott tavaszi kártételükre. Ez a helyzet jelenleg is! Ezért hívjuk fel elsősorban a kisker­tekben szőlészkedők figyelmét az atkák elleni védekezés idő­szerűségére és fontosságára, hogy elkerülhető legyen e kár­tevőknek az elszaporodása* és kártétele. Az atkák elleni védekezést még a peronoszpóra elleni első permetezés előtt, közvetlenül a fakadás után 2—4 leveles kor­ban kezdjük meg, mert ilyenkor az egyedszám még nem túl ma­­ags, az atkák ekkor a legérzé­kenyebbek az akaricid szerek­re, és a csekély lombfelület folytán aránylag kevés permet­­lével gazdaságosan védekezhe­tünk. Ahol az utóbbi években az atkák évről-évre gondot okoz­tak, a szőlőmolyok ellen lehe­tőleg olyan inszekticidet hasz­náljunk, amelyek a szívókárte­vők, s az atkák ellen is véde­nek. A jó védőhatás érdekében a permetezés során bőséges lé­használatra törekedjünk. Ügyel­ni kell arra, hogy a növény minden zöld részére, hajtására és levelére jusson permetlé, mert a védelem nélkül maradt „szigetek“ a kártevő ismételt elszaporodásának forrásai. Egyes, peronoszpóra ellen (például az Antracol, Dithane M(45, Euparen) és valamint lisztharmat ellen (Karathane, Kumulus, Morestan, Thiovit, Ko­losul, Mikrolux használható fungicidek, és ezek kombinációi jelentősen korlátozzák az atkák egyedszámát. A porzószerek közül elsősor­ban a kéntartalműak fejtenek ki akaricid mellékhatást. A vé­dekezés gerincét a peronosz­póra elleni permetezések és porzások adják. Ha nincs pero­­uoszpóra veszély, általában nem védekeznek. Ez igen sú­lyos hiba, mert éppen ekkor erősödik a lisztharmat- és az atkakártétel. Ismét hangsúlyoz­ni kell ezért: ne hagyjuk ma­gára szőlőt, ha az időjárás szá­raz és meleg, s nincs peronosz­­póraveszély, mert a lisztharmat sé az atka ekkor támad legerő­sebben! Egy-egy augusztusi ön­álló akaricides vagy kombinált Karathane-os, kumuluszos, mo­­restanos vagy Pol-Sulcolos stb. kezeléssel (akaricid, liszthar­­mat elleni szerrel kombinálva) az atka egyedszáma ebben a kritikus időszakban is a veszé­lyességi szint alatt tartható. SÁROSPATAKI GYÖRGY Az a nagyszerű eredmény, amit a Marek-betegség elleni küzdelemben a vakciná­­zás nyújtott az utóbbi időkben, joggal felveti a kérdést, hogy továbbra is szükséges-e a te­nyésztők erőfeszítése a geneti­kai ellenállőképesség kifejlesz­tésére. A tenyésztők véleménye meg­oszlik. Az egyik nézet szerint a tenyésztés terén is eredmé­nyes ugyan az ellenállóképes­ség növelése, de tökéletesen a cél nem érhető el, mint ahogy más betegségek ellenében sem volt soha elérhető. Ha a te­nyésztőnek ilyen irányban is szelektálnia kell, romlik a le­hetősége egyéb tekintetben, gazdaságilag fontosabb tulaj­donságok javítása terén. A te­nyésztők másik csoportja viszont a szelekció híve és azt tartja, hogy ez sikeres és hasznos le­het a baromfitartó szempontjá­ból is, mert szükségtelenné te­szi a drága vakcina használa­A MAREK-BETEGSÉG LEKÜZDÉSE tát. Ma a Marek-betegség elleni védelmet lényegében megoldott­nak tekintik. A gyakorlati ta­pasztalatok adatai szerint a vakcinázás még mindig csak 95 %-os biztonságot nyújt. Nem valószínű, hogy a Marek-beteg­ség teljesen eltűnik, mert min­dig előfordulhat gondatlanul végzett vakcinázás, függetlenül attól, hogy a használt vakcian­­féle mennyire megbízható. Kutatók kísérleteik során ar­ra az eredményre jutottak, hogy a betegség leküzdésének legjobb fegyvere a genetikai ellenállóképesség kombinálása a vakcinázással. Alapjában vé­ve minden baromfifajta védhető vakcinázással a Marek-betegség ellen, de a genetikailag ellen­álló állományok immunitásának mértéke rendszerin nagyobb, mint a fogékonyaké. Kísérleteiket öt fajtával, illet­ve vonallal végezték. Az állo­mányok felét az első vagy a második napon Marek-betegség ellen vakcinázták. Háromhetes korban az egész állományt érintkeztették virulens vírussal fertőzött csirkeállománnya). A kísérleti időtartama a betegség jelentkezésétől számított 17 hét volt. Az első kísérlet eredménye szerint az ellenállóképesnek ítélt 4-es leghorn vonalban az elhullás nem volt kevesebb, mint az érzékeny vonalakban. Mind a további (négyszeri is­métléses!) kísérlet viszont azt igazolja, hogy ha van genetikai ellenállóképesség, akkor a fo­gékonyakhoz viszonyítva rela­tíve mind vakcinázva, mind vakcinázás nélkül kisebb az el­hullás. Az ellenállóképességgel ren­delkező vonaliakban vakcinázás nélkül is kevesebb állat hullott el, mint a fogékony, de vakci­­názottakból. Vizsgálták a forgalomban kapható vakcinaféléket is, így a szárított-hűtött, élősejtet tar­talmazó, gyengített virulenciá­­jú és pulyka-herpes vírusból készített vakcinák hatékonysá­gát, de ezek között gyakorlati­lag értékelhető különbséget nem találtak. A kísérletekben gyengített virulenciájú MD ví­rust használtak. Az állatorvosi kollektíva azt a végső konklúziót vonta le, hogy „bármely, a Marek-beteg­ség elleni védekezésre irányuló hosszútávú programban szere­pelnie kell mind a betegség el­leni genetikai ellenállóképesség fejlesztésének, mégpedig a vak­­cinázásnak“. —V. B.— fingván továbba szőrmés állatok tenyésztésében ■ ■ W II 1 U II Ъ U ■ U M M ЛЛЛЛА^ЛЛ/\Л/ЧЛЛЛЛ/\ЛЛЛЛЛЛ/ЧЛЛ^ЛЛЛ/\АЛ/ЧЛАЛ^ЧЛ Dolgozó népünk életszínvonalának kedvező méretű alakulása többek közt kifejezésre jut abban is, hogy egyre nagyobb a kereslet a korszerű öltözködéshez szükséges finom szőrmeárú irányában. A gondos felmérések arról adnak számot, hogy az igény a későbbiek során még fokozódik. Ez egyben arra figyel­meztet, hogy csak a hazai nyersanyagalap lehet a biztosítéka a növekvő igények kielégítésének. Éppen ez ösztönözte az illetékeseket arra, hogy kidolgozzák a szőrmés állatok tenyész­tésének a távlati tervét. A kidolgozásnál figyelembe vették a tenyésztés, azaz a szőrme realizálás kápcsán létrejövő mellék­­termékek további feldolgozását és felhasználását is. A tervjavaslatot az Ivánkái Baromfinemesítő-Kutatóintézet, valamint a Nitrai Mezőgazdasági Főiskola munkaközössége bírálta el s ebben közreműködtek más intézmények is. A szőrmés állattenyésztés fejlesztésében leginkább azok a fajták jönnek számításba, arlielyeknek a tenyésztése nagy far­mokon megoldható, s ehhez rendelkezésre állnak az összes feltételek. Természetesen a nagy farmokon történő tenyésztés mellett nem szabad elhanyagolni a szőrmés állatok háztáji ne­velését sem, hiszen a kistenyésztők eddig is bizonyították a tenyésztésre való rátermettségüket. Az értékes nyersanyagok beszerzésének két módja is lehet­séges: egyrészt úgy hogy a Szlovákiai Kisállattenyésztők Szö­vetsége tagjai közt megszervezi a szóbanforgó állatok tenyész­tését, másrészt pedig úgy, hogy a nagyüzemi tartásra berendez­kedett farmok hálózatát építjük ki. A kisállattenyésztőktő! az alábbi gereznamennyiséget várjuk: Megnevezés 1975 1980 1985 Nutria-gerezna 12 000 14 500 19 500 Nerc-gerezna 1800 2 600 3 250 Nyúl-gerezna 555 000 670 000 900 000 A nagyüzemi farmok (szocialista szektor) feltételezhetően az alábbi gerezna-mennyiséget nyújthatják a szőrmeiparnak: Megnevezés 1975 1980 1985 1990 Nerc-gerezna 15 750 36 000 54 000 75 000 Róka-gerezna 5 250 22 500 44 000 63 000 Ezüstróka-gerezna 900 2100 3 200 4 000 Nutria-gerezna 27 000 52 500 120 000 190 000 A FARMOK SZAKOSÍTÁSA ÉS ÖSSZPONTOSÍTÁSA A szőrmés állatok nagyüzemi tenyésztésének fontos követel­ménye a céltudatos tenyészmunka. Ennek kapcsán a távlati terv számol korszerű nemesítő farmok létrehozásával. Ennek kapcsán a nemesítői munka két farmra összpontosulna: az egyik farmon tenyésztenék a húsevő, a másikon pedig a nö­vényevő szőrmés állatokat. Húsevőkből az alábbi optimális (három csoportos) összpontosítás jöhet számításba: • a húsevő szőrmésállatokból 2—2,5 ezer darabot számláló tenyészállomány; • ötezer állatot számláló alapállomány; • tízezer, esetleg töb állatot számláló nagyfarm, azaz hír-' szontenyészet. A növényevőkből az alábbi összpontosítás tűnik ideálisnak}’ Ф hagyományos farmok 1000 állattal (alapállomány); ф korszerű nagytenyészetek. A korszerű nagytenyészetekben számításba jöhet a pogácsá­­zott eleségek adagolása. A szakosított nagytenyészetek kiépí­tésében számításba jönnek a külföldi, de közülük leginkább' a Szovjetunióban szokásos módszerek. Az első időszakban kiépítik a nerc és a nutria nemesítő far­mokat. Ezt követően előkészületeket tesznek a szaporító- és a haszonállat-tenyésztő farmok hálózatának a kiépítésére. Ebben a tekintetben megvizsgálják a már üzemben levő nagytenyé­szeteket, hogy ott hogyan oldják meg a takarmányozást stb. A második időszakban megépítik a haszontenyészetek farm­jait a lehető legnagyobb állatmennyiség befogadására. A szőr­mésállatok tenyésztésében mindenkor számításba jön a gazda­sági célszerűség. A jelenlegi haszontenyészetek rentabilitása ugyanis nagyon eltérő. A rentabilitás mintegy 40 százalékos! A FEJLESZTÉS IRÁNYA A külföldi szakirodalom adatai a Szovjetunióban, Lengyel­­országban, Magyarországon, Kanadában és Finnországban szer­zett tapasztalatok alapján Szlovákiában a szőrmésállatok te­nyésztésében optimális összpontosításra kell törekedni. A tenyészetek megalapozását követően gondosan elemezni kell az egyes állományok hasznosságát. Csak így tehetünk ha­tékony intézkedéseket a célszerű fejlesztés tekintetében a ter­melés fellendítésére, a szőrmeipar igényeinek kielégítésére! A tenyészmunkában nagyon fontos tényező, hogy az illetéke­sek ragaszkodjanak a táblati tervben megszabott programhoz. Abból kidolgozzák a nemesítés irányát, s ebben támaszkodja­nak a hazai, valamint a testvéri szocialista országokban meg­­honosodot tenyészanyagra stb. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a tenyészmunka sikere nagyban függ az állatok helyes táplálásától. Tehát meg kell állapítani, hogy vajon helyes volt-e az eddigi takarmányo­zás gyakorlata. Szükség esetén módosítani kell a tápanyag ellátást, összetettebb eleség juttatásával. Ezt annál is inkább meg kell tenni, mert az állatok táplálása szorosan összefügg a jó egészségi alapok megtartásával. Befejezésül csak annyit, hogy a Szlovákiai Kisállattenyész­tők Szövetségének vidéki tagjai különösen a jó minőségű nyűl­­gerezna szállításával járulhatnak hozzá a szőrmeipar nyers­anyag szükségletének kielégítéséhez, ezért tanácsos, hogy szer­vezeti szinten megtegyék az erre vonatkozó előkészületeket. —hai—

Next

/
Oldalképek
Tartalom