Szabad Földműves, 1974. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1974-05-11 / 19. szám
1974. május 11. SZABAD FÖLDMŰVES. .15 Amit a csukáról tudni illik A csuka családjának egyedüli képviselője Európában. Ez a hal vizeink legismertebb, legfalánkabb ragadozója, jelentős gazdasági is sporthala. Ízletes húsa kissé szálkás, mégis közkedvelt a fogyasztók körében. Tógazdaságok Is foglalkoznak csukatenyésztéasel. A természetes vizekben a csuka a hal* állomány szelektlását segíti elő: táplálékának zömét a silányabb keszegfélék adják, de néha a nemes halak növendékei is áldozatául esnek. Egyes szakmunkák szerint a csukának öt-hat kilogramm táplálékhalra van szüksége egy kilogramm súlygyarapodáshoz. A csuka egész évben táplálkozik, étvágya csak az ívás idején és a forró nyári napokon csökken az átlagos alá. Ez részben a víz magas hőmérsékletének, részben pedig az ilyenkor szokásos évi fogváltásnak a velejárója. A csukák évente átlagosan egy hónapot böjtölnek fogváltás miatt. A csukának igen kevés a természetes ellensége, ezért nagyon fontos az állomány tervszerű szabályozása. A többi ragadozó szájából hamar kinő, inkább csak saját fajtestvérei pusztítják. Az idősebb, tapasztalt horgászok már bizonyára megfigyelték, hogy a csuka a hegyi patakok kivételével szinte mindenütt előfordul, de rendkívül érzékeny a víz oxigéntartalmára és tisztaságára. A szennyezett, vagy erősebb sodrású vizeket elkerüli, nyugodt, lassú folyású vagy állóvizekben keres vadászterületet és búvóhelyet. Táplálékát általában lesből igyekszik megszerezni, nyílt vízben szinte sohasem rabol. Testének formája, rendkívül erős izmai rövid távon gyors úszást tesznek lehetővé. A csuka tipikus nappali ragadozó. A kiszemelt halról oldalvonalszerveivel szerez tudomást. Szemei viszonylag gyengék, így ezeknek csak a támadás utolsó fázisában van szerepük. Növekedésének ütemét a beszerezhető táplálék menynyisége és az éghajlati viszonyok határozzák meg. A csuka az édesvizekben leggyorsabban növekvő halak közé tartozik. A hazai vizeken egy 10 kilogramm körüli csuka már kapitálisnak számít, ám a szakirodalomban 35, sőt 63 kg-os csukákról is olvashatunk. Csukát állított és elektromos halászeszközökkel lehet legeredményesebben fogni, viszont a húzóháló — tekintettel arra, hogy a csuka általában a benőtt parti sávban tartózkodik — alkalmazása csak gyér sikerrel jár. A csuka jól fogható horoggal. A csukázás igazi horgászélmény. Horgászaink leginkább villantós pergetéssel horgásznak csukára, de egyes vizeken jó eredményt ad az eleven kishallal csalizott úszás készség is, kivált akkor, ha csónakból horgászunk. Villantóval lehet pisztrángozni, balinozni, süllőzni, még harcsázni is, de a legizgalmasabb mégis a csukázás. Egyes vidékeken a sporthorgászok között általában elfogadott elv, hogy csukára csak ősszel kell, lehet és érdemes villantózni. Ez nem egészen helyes nézet, hiszen nem egy horgásszal beszéltem már, akik éppen ekkor fogták a legkevesebb csukát a legjobb vizeken. A helyi és pillanatnyi viszonyok helyes felismerése — például a sárgaréz és nikkel közötti, kicsit tompafényű, pirossal díszített támolygó villantó, a nagyméretű körforgó vagy a kicsi tükörfényes körömvillantó alkalmazása — nem egy horgásznak okozott feledhetetlen élményt és biztosított gazdug fogást csukázás alkalmával. A sporthorgászat „hétpróbás“ mesterei általában mindenféle villantót magukkal visznek a vízhez. A mély, zárt, tehát folyóvízzel kapcsolatban nem levő, ún. gáton kívüli holtágakban a vöröaszárnyú keszeg és a tonipafényű halivadék a csuka fű tápláléka. A tapasztalt horgász itt a legsárgább rézből készült támolygó villantókkal próbálkozik: először a víz felszínén, azután víz közt és végül közvetlenül a meder felett húzva a villantót. Egy horgásztárs mesélte, hogy késő téli mélyvízi csukázás alkalmával már mindenféle villantót kipróbált — eredmény nélkül. Akkor jött egy társa és egyik csukát a másik után emelte ki. Érdekes, ritkán látható villantója volt. A 8 cm hosszú villantó hosszanti közepében, keresztirányban ovális lyuk volt. A villantó két vége ellentétesen homorúra volt képezve, külső domborulata matt-nikkel fénytől a vörösrézig váltakozott, belső oldala pedig tűzpirosra volt lakkozva. Minden dobás után egy-egy csuka vergődött rajta. Április után már kevesen hódolnak a csukázásnak. Kevesen hiszik, hogy valóban lehet villantóval csukázni még akkor is, amikor már nyüzsögnek a kishalak, és foltokban zöldell a vízinövényzet. Igen. A partról ilyenkor már kár kísérletezni. eginkább ott találhatók a csukák, ahol kissé mélyül a víz, de egészen bizonyos, hogy a nádasok szélén szintén csukára akadunk. A vízinövényzettől szabad mély vizekben támolygó villantókat célszerű alkalmazni. Ahol már szabad szemmel látható a víz színe alatt a növényzet, ott inkább a közepes méretű körforgó villantókat részesítjük előnyben, mert ezek nem merülnek mélyre, de igen feltűnőek. A gáton kívüli holtágakban, vagy félig-holtágakban, amelyeknek hal-állománya csaknem évente felfrissül és így sok bennük a szélhajtó küsz. a nagyobb és legfényesebb körforgó villantókat lehet használni. Csaknem biztos a fogás a beömléseknél, átcsorgásuknál és a nagy kövekkel tarkított partrészeknél reggel, napszálltakor, sőt egész nap folyamán. A fényes körforgó villantóra csukázás közben könnyen fogható balin, domolykó, süllő, harcsa sőt ponty is, (feltéve, ha nem koldusszegény a halállomány). Néhány jő tanács: a körforgó vilantók elé nagyon vékony citerahúrból legalább 10 cm-es élőkét ajánlatos csinálni, mert a méreten aluli csuka is képes elszakítani a zsinórt ha mélyre nyeli a villantót. A legjobb zsinór is „elfárad“ idővel és úgy szakad mint a cérna, ezért 20—30 dobás után ne sajnáljuk levágni azt a 30—40 cm-t, amit dobásnál ostornak használunk. jCsukázásnál igen fontos a távdobás és célbadobás, ezért inkább vékony zsinórt, könnyű botot és i szintén könnyű, közepes méretű peremfutó orsókat használjunk. S végül sohase feledkezzünk meg a merítőszákról, mert puszta-kézzel nehéz kivenni a nagyobb csukákat a vízből. Forrásmunkák alapján: Kádek Gábor A madarak családi életéről Nemcsak az emberek, hanem bizonyos állatfajok — de különösen a madarak — Is élitek családi életet. De itt is — akárcsak az embereirnél — találkozunk a közös élet jellegzetes megnyilvánulásaival. Vannak esetek, amikor egyes madárfajok egyedei örök hűségben élnek, úgyszólván sírig tartó hűséget esküsznek egymásnak, de találkozunk erkölcsi kilengésekkel, hűtlen elhagyásokkal, csapodársággal is. A hűtlenség jeleivel ott találkozunk, ahol a madarak csoportosan, nagy alakulatokban élnek. Itt a partner-csere nem ismeretlen fogalom. A nőstényeknek ezekben a csoportokban víg életük van, mert — amint mondani szokás — minden Ujjúkra akad néhány udvarlö. Gondolunk Itt elsősorban a fecskékre és más csoportosan élő madarakra. A hűség példaképei a vadlibák. Jóllehet a vadlibák élete hosszú, hűségesen kitartanak egymás mellett, sőt valamelyik fél elpusztulása esetén megtartják hűségüket, a liba nem dobja el „özvegyi“ fátyolét, özvegyi sorban él egész élete folyamán. Ezzel ellentétben a vadkacsék a hűtlenség igazi jelképei. Szeretnek párokat cserélni és nem ritka az az eset, hogy különféle éghajlat alatt élő kőcserekkel állnak össze és így mi sem természetesebb, hogy különböző „nemzetiségű“ kiskacsákat költenek ki, ami a vérfelfrissítést illetőleg nagyon előnyös és egészséges generációk létét biztosítja. A gólyákat is a hűséges családi élet képviselői sorába sorolhatjuk. Mindig ugyanez az életpár tiszteli meg a gyárak kéményeit, a fák régebben elhagyott fészkeit, ezzel is bizonyítva ragaszkodásukat az ősi otthonhoz. A hűtlenséget egyes madárfajoknál az idézi elő, hogy a párzás után a hím leveti magáról díszes „menyegzői“ ruháját, szürke, semmitmondó madárrá változik, aki híján van minden szerelmi megnyilvánulásnak. Kihalt belőle a sexuélts Inger perzselő lángja. Az csak természetes, hogy ilyen esetekben a nőstény többször „félrelép", mert nem tudja elviselni életét szerelmi partner nélkül. Csodálatos ösztönre vall, hogy a hűséges családi életet élő madarak, ha a szeszélyes sors következtében rövidebb-hosszabb időre szét is válnak, később mindig egymásra találnak. Ha másként nem, a régi fészek meghitt otthonában. Mennyire hasonlít a madarak élete az emberek életéhez. Csak abban különbözik a ml életünktől, hogy válás esetén sorsuk felett nem ítélkezik bíróság és nem fizetnek tartásdíjat. Andrej Riiňovský Az akáchordás minél jobb kihasználásának jelentősége a méhlegelő általános romlásával párhuzamosan növekszik. Minél kevesebb mézet várhatunk egyéb mézelőinktől, annál fontosabb, hogy az akácról a lehető legtöbbet gyűjtsenek méheink, és a begyűjtött mennyiségből minél több kannába kerüljön; árűméz. A sok méz legfontosabb feltétele (az idő járási viszonyokról nem beszélve) a gyűjtésre érett, népes méhcsalád. Tehát elsősorban ennek a feltételnek minél tökéletesebb teljesítésére kell törekednünk. Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül azokat a termelési fogásokat sem, amelyek az akácra megfelelően felfejlődött és előkészített méhcsaládok termelését, illetve a tőlük elvehető áruméz mennyiségét befolyásolják. Az ajánlott fogások közül lássuk legalább a leggyakoribbakat. A fiaaítás korlátozása régen alkalmazott és általánosan elterjedt. Minden rövid hordás kihasználására kedvező. Fontos azonban, hogy mértékkel, és termelési célkitűzéseinkkel összhangban alkalmazzuk. Ha az akác elvirágzása után nincs kiadós hordás (késői akác, mezőgazdasági növények, erdei legelő), akkor az anyát akár három lé:»re is korlátozhatjuk. Ha az akác után Is várható gyűjtés, akkor ajánlatos az anyáknak hat lépet hagyni. Mindig számolni kell azzal, hogy jó akácon az anyát maguk a méhek is korlátozzák, A korlátozás mértékének meghatározásénál figyelemmel keli lenni a főhordás utáni terveinkre. Aki szaporítani akar, vagy söpört rajokat ad el az akác elvirágzása után, csak mérsékelt anyakorlátozást alkalmazzon. A Hasítás teljes szüneteltetését is javasolják néha. Ezt úgy érik el, hogy az anyát kalitkába zárják, és így helyezik vissza a fészekbe. A családnak tehát van anyja, de nem petézhet. Vannak, akik ezt a fogást nagyon dicsérik, és a legeredmnyesebbnek tartják. Ezt a véleményt a tudománosan végzett kísérletek nem igazolják. Az Ilyen vélemény kialakulásához az vezethetett, hogy az így előkészített méhcsaládoktól a hordás végén — mivel Hasításuk nincs — minden mézet el lehet veni. Am a gyűjtött méz mennyiségét csupán a pörgetett alapján nem lehet megítélni! Figyelembe kell vennjí azt is, ami a kaptárban marad. Vagyis a fiasításos lépek mézkoszorúit. Tekintettel arra, hogy ez a beavatkozás az anya további munkájára gyakran káros (kevesebbet petézik, herepetézővé válik, elpusztul, váltják), alkalmazása nem javasolható, A családok föhordás előtti anyátlanítása az előbbi beavatkozásnál is helytelenebb. Nem elég, hogy a mézhozamot nem növeli, egyéb hátrányai is vannak. Ilyen a rajzásveszély (a családok pőtbölcsőket húznak és az ezekből kelt anyákkal esetleg kirajzanak) és a méhcsaládok erősen leromlanak. Ha pedig a családok anyásftása rosszul sikerül, akkor az egész állomány veszélyben foroghat. Az ilyen állapotba került méhészet helyrehozása nagyon nehéz. A kísérletek azt bizonyítják, hogy az anyátlan méhcsaládok gyűjtési kedve, lendülete nagy mértékben csökken. Különösen érezhető ez az anyátlanltást közvetlenül követő napokban. Az anyátlan méhcsaládokkal való raézeltatés annyi veszélyt rejt magában, hogy legjobb teljesen kizárni a több méz érdekében alkalmazható fogások közül. Az összeröpítés Is gyakran szerepel az ajánlott módszerek között. Lényege az, hogy két vagy több méhcsalád kijáró méheit röpítik össze. Abból az elgondolásból indulnak ki, hogy fgy az öregebb, gyűjtő korban levő méhek, külön választva, több mézet gyűjtenek, mert a Hasítás gondozása alig, vagy egyáltalán nem köti le őket. (Ez attól függ, hogy az öszszeröpítés mire, milyen családra történt.) Az eredmény azonban ezt az elgondolást nem igazolja. Ez természetes Is. Hiszen a méz készítéséhez nem csupán gyűjtő méhek kellenek, hanem olyanok le, amelyek Az akác jó kihasználásáért A vándoroltatás jelentősen hozzájárul a napi mézhozam gyarapításához. Foto: nki a begyűjtött nektárt feldolgozzák, mézzé alakítják. Ezek pedig a fiatal — főként 10—20 napos — méhek. Ha ilyenek nincsenek megfelelő mennyiségben a méhcsaládban (a kaptárban), akkor a gyűjtő korban levő méhek közül marad otthon a szükséges mennyiség. Ezek azonban — mivel szervezetük már a gyűjtő munkához alakult — a feldolgozásra kevésbé alkalmasak. Ennek a fogásnak alkalmazása tehát hordásra érett, népes családoknál nem javasolható. Az összeröpítés csak akkor lehet hasznos, ha olyan, fejletlen méhcsaládoknál alkalmazzuk, amelyeknél kevés a gyűjtő méh. Egyik család kljárő méhelnek a másikra röpltésével annak összetételét a gyűjtésre kedvező módon változtatjuk meg. Ez tehát előnyös. Hasznosan alkalmazhatjuk az összeröpftést akkor Is, ha azoknak a méhcsaládoknak kijáró méheit röpítjük le, amelyek az akáchordás alatt már megtöltték kaptárukat, és henyélnek. Az Ilyen kaptárakat egy-egy gyengével cseréljük meg. Így az erős család méhei zavartalanul tovább gyűjthetnek a gyenge család üres lépjelbe. A gyenge család méhei pedig beérlelik a munka nélkül kapott mézet, és még keveset is gyűjtenek hozzá. Osszeröpíteni csak jó hordás Idején, olyankor szabad, amikor a méhek élénken röpködnek. Másként a két család méhei támadni fogják egymést. A cserélt kaptárak egyformák legyenek! Az összeröpítés a méhcsaládok teljesítményének egyenkénti ellenőrzését, tehát minőség szerinti osztályozásukat lehetetlenné teszi. Az Ilyen családokat a legjobb teljesítményű családok keresésénél hagyjuk figyelmen kívüli Az építtetés (viasztermelés) és az akác jé kihasználásának kapcsolata is gyakran szóba kerül. Sokan még ma Is úgy gondolkodnak, hogy a föhordás alatt építtetnl nem szabad, mert az a mézhozam rovására megy. Ez a felfogás téves. A mérsékelt építtetés nem csökkenti a mézhozamot. Ezen kívül több olyan előnye van (rajzésgátlés, méhbetegsögek elleni küzdelem, viasztermelés), amely parancsodén írja elő, hogy mindenkor alkalmazzuk, amikor a méhek gyűjtenek. Az ú) lépek helye a fészek. Itt vannak egyébként az építésre alkalmas és hajlamos, fiatal dolgozók Is. Az egész műlépes kereteket tehát lehetőleg Ide tegyük. Azonban a mézkamrában is kiépítik azokat a méhek. Az építtető keret helye szintén a fészek. Szélére vagy mögé helyezzük. Az építtetés a mézhozamra csak akkor káros, ha a méhcsaládnál egyszerre kevés lép és sok műlép van. Ilyenkor a gyűjtést esetleg a kész, méztárolásra alkalmas lépek hiánya lassítja. Az új lépek nem épülnek olyan gyorsan, mint amilyen gyorsan szükség lenne rájuk. Ilyen például az az eset, amikor az akác Indulásakor a mézkamrában csak műlépes keretek vannak. Ezt tehát lehetőleg kerüljük el. Gyenge hordáskor a léphiány nem okoz érzékeny mézveszteséget, mert a napi kis mézmennyiség befogadására szükséges lépfelület folya- < matosan kiépül. Az akác virágzása alatt 2—4 új lépet minden méhcsaláddal építtethetünk. Ez a mézhozamot nem csökkenti, méhállományunk termelési értékét azonban nagy mértékben növeli. Faluba Zoltán Beszakadt a horog, másikat kell felerősíteni. foto: —nki—
