Szabad Földműves, 1974. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

1974-05-11 / 19. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1974. május 11. 4 SZÖVETSÉGI SZEMLE Л SZÖVETKEZETI FÖLDMŰVESEK SZÖVETSÉGÉNEK FÓRUMA Céltudatos tervezés A topolčanyl járásban is lázasan ** készülnek a Szlovák Nemzeti Felkedés 30. évfordulójának megün­neplésére. A mezőgazdasági üzemek dolgozói több millió korona értékű vállalást tettek a munkatermelékeny­ség fokozására és az élet-, valamint a munkakörnyezet kulturáltabbá téte­lére. Száz meg száz egyén és kollek­tíva kapcsolódott be a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége járási bizott­sága által hirdetett szocialista ver­ták a dolgozók legnagyobb részvéte­lét a szövetkezeti munkaiskolán. A Haladó Tapasztalatok Iskolája tévé­­előadás-sorozatot a tagok 80 százalé­ka nézte meg. A rövid bevezető elő­adások után élénk vita bontakozott ki. Emellett a legfejlettebb dolgozók példásan látogatták a pártoktatási körökben szervezett előadásokat is. A szövetkezeti tagok példásan be­kapcsolódtak a faluszépltési akcióba. Alexander Rigó, a helyi nemzeti bi­felső-nyitrai partizánbrigád harcairól regél. De sok száz az élő krónikusok száma is. Anton Chrenko, mint sorka­tona vett részt Zvolen környékén a harcokban, ahol a mlllclstákkal és a francia partizánokkal együtt először nyílt csatát vívtak a német megszál­lók ellen, később a túlerő elől a he­gyekbe vonultak, rajtaütéseikkel nyugtalanították az ellenséget. Ma az egyesült szövetkezet egyik legaktí­vabb tagja; a napi munka után szíve-A Parasztszövetség jiráai bizottsá­gai a jelen időszakban azoknak a fel­adatoknak valóraváltásán tevékeny­­kodnak, melyek a CSKP KB, novem­beri és ez SZLKP KB decemberi plé­numának, valamint a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége Szlovákiai Központi Bizottságának a gazdasági kérdésekre vonatkozó határozataiból adódnak. A szövetség dolgozói a fő figyelmet a termelés hatékonyabbá tételére, a tartalékok hatásosabb kihasználására, a termelési költségek csökkentésére és a termelés jövedelmezőbbé téte­lére irányítják. Az idén a járásban a múlt évhez viszonyítva, a brutto mezőgazdasági termelésnek 14,8; a piaci termelésnek pedig 8,8 százalékkal kell emelkednie. A növénytermesztésben elsősorban a szemesek, a burgonya és a többéves takarmányok termelését kell fokozni. Az állattenyésztés szakaszán főleg a marhaállomány létszámát és a hasz­nosságot kell emelni. A tervezett szemesek biztosításának a járásban az 1974-es esztendőben 30, 1978-ben pedig 32 mázsás átlaghoza­mokat kell majd elérni. A burgonyá­ból a tervezett 4100 hektáron átlag­hozamonként az idén 170, lövőre pe­dig 188 mázsát kell kitermelni. A ta­karmányoknál hasonlóképpen szüksé­ges emelni a hektárhozamokat. A járás mezőgazdasági üzemeinek dolgozóira az állattanyézztés terüle­tén is nagy feladatok várnak. A szarvaimarhatenyésztásben 1975-re Alaposan felkészültek A TÖMEGSPORT NAGY VIZSGÁJÁRA Elkényelmesedő világunkban egyre fontosebbá válik a testedzés, a sport. Ennsk szellemiben került sor a mező­gazdaság szocialista átépítése 25. év­fordulója alkalmából a mezőgazdasági fiatalok I. országos sportolimpiájára való alapos felkészülésre. Moldava nad Bodvou-han (Szepsiben) is. Mint Körösi Gábor tanár tájé­koztatott az előkészületek — amelyek röplabdázásban, asztaliteniszezésben, lábteniszben és atlétikában folytak — április 22-én fejeződtek be iskolájuk­ban; az iskola 250 diákja közül száz­hetvenen kapcsolódtak be a helyi sportollmpiászba, s azok, akik a leg­jobban megfeleltek a követelmények­nek, vesznek rászt az iskola ssineiben a felsőbb ssintű versenyeken.-- Sajnos, a végzős osstályok tanu­lói kellő mértékben nem tudtak be­kapcsolódni, mivel a közelgő érettsé­gire készülnek. De annál nagyobb ak­tivitást tanásitottak az I., II. és III. osztály diákjai, melyek közül a leg­jobb eredményeket a III/D. osztály ta­nulói mutatták fel — mondotta ma­gyarázatképp Körösi tanár, majd hoz­­zátüzte míg: — Mivel az iikolánk sportpályával nem rendelkezik, szo­rult helyzetünkben a gimnázium ói a helyi iportegyesület sietett a segítsé­günkre, ai 6 pályáikon bonyolíthattuk le az ezlrányú akcióinkat. Továbbá az úttörűház is készségesen rendelke­zésünkre bocsátotta tornatermát, ahol az asztalitenisz-versenyeket lebonyo­líthattuk. Végezetül kihangsúlyozta Kőrttsi elvtírs, hogy a mezőgazdasági fiata­lok I. országos sportolimpiája előké­születeinek megtétele a diákság és а tömegszervezetek részéről nagy meg­értésre talált, aminek a sikeres lebo­nyolítás is köszönhető. Bízunk abban, hogy fáradozásuk nem volt hiábavaló, s a további verse­nyeken derekasan helytállnak, ezzel is öregbítve a szépei Mezőgazdasági- Műszaki Középiskola eddigi jő hírne­vét. Zolczer János 100 hektárra 48 szarvasmarhát kell elérni (ebből 18,2 tehenet). Száz te­héntől 89 borjút kell elválasztani. A fajési átlagnak az idén 2800, 1975-ben pedig 2900 literre kell emelkednie. A sertéstenyésztésben az állomány növelésén kívül a kocánkénti malac­­elválasztást 18 darabra kell emelni, a napi súlygyarapodást pedig 0,52 kilogrammra. Amint ez a felsoroltakból is kitűnik, a preiovi járás, mely nem rendelke­zik kiváló éghajlati- és talajfeltéte­lekkel, nagy, de elérhető célokat tű­zött maga elé. A Szövetkezeti Föld­művesek Szövetségének járási bizott­sága a járási mezőgazdasági igazga­tósággal karöltve, mindent elkövet annak érdekében, hogy a mezőgazda­sági dolgozók valamennyi igényes fel­adatot maradéktalanul teljesítsék. Munkájuknál a fő hangsúlyt a dol­gozók kezdeményezésének és kötele­zettségvállalásainak — melyeket az idei és a jövő esztendei jelentős poli­tikai évfordulók tiszteletire tettek — támogatására helyezik. A járási bizottság az év végéig újabb 30 munkaközösség bekapcsolá­sát tervezi a szocialista brigád címért indított versenybe. Ezen kívül a Pa­rasztszövetség járási bizottsága leg­alább egy szövetkezetét felkészít arra, hogy a versenyben elnyeri a „Szocia­lista szövetkezet“ büszke címet. A járási bizottság dolgozói tudják, hogy a gazdasági propaganda és agi­táció politikailag és eszmeileg is hat a dolgozókra, maximálisan hozzájárul a gazdasági feladatok magvalósításá­hoz és elősegíti az emberek szocia­lista, Illetve internacionalista gondol­kodásmódjának kialakulását. Mindezt alapul váva a járás' illetékes dolgo­zói kidolgozták az agitáció és propa­gáló részletes tarvét, dg ezzel kap­csolatban jérási versenyt hirdettek a szövetkezetek között. A Parasztszövetség járási bizottsága havonta megjelentet majd egy bulle­tint (bűltánt), melyben a szövetkeze­tek legkiemelkedőbb eredményeit nép­szerűsíti a termelési, valamint társa­dalmi szakaszon. A kiadványokban külön foglalkoznak majd a szocialista verseny értékelésével, és a Szlovák Nemzeti Felkelés, valamint hazánk szovjet hadsereg általi felszabadítá­sának 30. évfordulója elnevezésű ki­tüntetések odaítélésével. Hogy a termelésben és más szaka­szokon mutatkozó igényes feladatok végrehajtása minél sikeresebb legyen, a szövetség a járás keretén belül még egy sereg más szocialista versenyt is hirdetett. Elsősorban a szocialista munkakollektívák között, továbbá A szövetkezeti legjobb fejőnoje, gon­dozója és etetője címért. A legjobb szövetkezeti krónikát és legeredmé­nyesebb szövetkezeti sporttevékeny­séget is értékelik. A legjobbak, s a versenygyőztesek oklevélben és pénz­jutalomban részesülnek. (jp) Jogtanácsadó —■■■■■■ «■■■■i A CSKP XIV. kongresszusának hatá­rozatában kijelölt szociálpolitikával, valamint az 5. ötéves tervidőszak fel­adataival összhangban, s kedvező nép­­gazdasági eredményeink alapján több intézkedés született a lakosság élet­­színvonalának emelése érdekében. Többek között az alacsony nyugdíjak emelése 1970—1971-ben, ugyancsak ezen intézkedések közé tartozott. A 71/1970 számú törvény szerint 1970 októberétől egyes alacsony nyug­díjakat — ha egyedülálló nyugdíjas­ról volt szó, 500 koronám, ha pedig a feleségről, vagy más családtagról is gondoskodott, 850 koronára emelték. Egy évvel később, 1971 októberétől a 106/1971 számú törvény szerint, ha a magányos nyugdíjasnak egyedüli jö­vedelemforrása csak a nyugdíja volt, ez még 50 koronával emelkedett — vagyis azóta 550, illetve 900 koronát kapnak. Az említett törvény I. cikkelye sze­rint egyidejűleg emelkedett az ,„öreg nyugdíjasok“ járadéka Is; tehát azoké, akiknek a nyugdíjigényét, alkalmazot­tak esetében 1957. január 1-e előtt, szövetkezeti tagok esetében pedig 1962. április 1, előtt érvényes jogsza­bályok szerint állapították meg. # # # Szlovákiában az említett intézkedé­sek több mint 270 ezer nyugdíjast érintettek, akiknek jövedelme ilymó­­don több mint 230 millió koronával növekedett. Ez az intézkedés tehát mintegy 60 ezer szövetkezeti tagot is , érintett. Mindazon körülményeket, amelyek Jobb munkával, szebb környezetben köszöntik a nagy évfordulót senybe. Az egyik legszebb vállalás a nedanovcei Augusztus 29. nevű közös gazdaságban született meg. Vladimír Benuska ökonómus ottjártunkkor elénk helyezte a részletesen kidolgozott vállalást, amely mögött a teremtő mun­kát végző dolgozók állnak. A kezde­ményezés a szocialista brigád címért versenyző kollektíváktól indult. Gal­­bová Anna fejőcsoportja már a múlt évben is kiváló eredményeket ért el a termelésben, terven felül 1877 liter tejet fejt. Peciarová Mária csoportja szorosan haladt mögötte. Most mind­két kollektíva a legmagasabb tejho­zamért versenyez. Ebben az igyeke­zetben a vezetőség is segíti őket. A fejők ha egy laktéció alatt több mint 3150 liter tejet fejnek tehenenként, akkor a terven felüli tej minden lite­réért 50 fillér prémiumot kapnak. Te­hát a jól szervezett szocialista ver­senyben az anyagi érdekeltség is ér­vényesül. A harmadik kollektíva Ger­gely Ottó vezetésével a múlt évben 25 778 koronával teljesítette túl a ter­vet. Az idén is jól indultak és kihasz­nálva az átmeneti jó időjárást, több árut adtak el a tervezettnél. A szocialista verseny nemcsak a termelés fokozását segíti elő. A szo­cialista brigád címért versenyző kol­lektívák, valamint a pártszervezet tag­jai, jó agitációs munkával biztosítot­zottság elnöke nagyon elégedett a polgárok aktivitásával. Hangyaszorga­lommal kibetonozták a falun átfolyó csermely medrét és partjára széles betonjárdát építettek. Az új korszerű­sített üzletet a Szlovák Nemzeti Fel­kelés napjának évfordulóján adják át rendeltetésének. Emellett tovább foly­tatják a parkosítást is. A faluszépltési akicóban a lakosok 9440 órát dolgoz­nak le ingyen és a beruházási össze­gekkel együtt 1 millió 300 ezer koro­na értéket- hoznak létre. A Partizán­ske melletti kis falucska már ma is annyira közművesített és szép, hogy nyaralóhelynek is megfelelne. A hős partizánok emlékének több rendezvénnyel adóznak. Sor- kerül a Polgári Honvédelmi Szövetség helyi szervezete tagjainak motorkerékpáros versenyére is. Az évforduló előestéjén a pionírok és a Szocialista Ifjúsági Szövetség helyi szervezetének tagjai lampionokkal vonulnak végig a falun. Az ifjúság küldöttsége megkoszorúzza Vankó Mihály néptanító sírját, aki a fasisztákkal való harcban Duklánál esett el. Virágcsokrokkal, meleg sza­vakkal, versikékkel üdvözlik a felke­lés harcosait. A partizán-szövetség helyi szevezetének tagjaival beszélge­téseket rendeznek. A környék minden dombhátja, szik­lája, berke, kisebb-nagyobb erdeje a i 1 w Anton Chrenko boldogan megy végig Alexander Rigó hnb-elnökkel a társadalmi mun­kával épült járdán. A szerző felv. sen beszél a fiataloknak és az időseb­beknek is a történelmi napok dicső akcióiról. Ernest Kmeťo, Hronská Dúbrava környékén vontatta a nép­felkelés könnyű ágyúit. Az utolsó per­cig helyállt a csatákban és a felkelés leverése után szintén a hegyekben folytatta a harcot. Amikor a párt sza­vára falujában is megalakult az egy­séges földművesszövetkezet, traktorra ült. Jő munkájáért többször is kitün­tették. A számos kitüntetés között ott díszeleg a Csehszlovák Köztársaság megalakulása 50. évfordulójára kapott emlékérem is. Erre igen büszke, mert a felkelésben is a haza függetlensé­géért küzdött. Nemrég mondott búcsút lánctalpas traktorának, mível nyug­állományba vonult. Az állam és a kö­zös gazdaság gondoskodott róla; havi 1375 korona nyugdíjat hoz neki a postás. Szabad idejében most Is szí­vesen segít a közös gazdaságban, fő­leg a csúcsmunkák idején. De a többt volt partizán Is hasonlóan tevékeny és a társadalmi és a termelőmunká­ban. A Nedanovcei Efsz két évvel ezelőtt több kis gazdasággal való egyesülés­kor vette fal az Augusztus 29-e nevet és a tagság mindent megtesz, hogy társadalmi és gazdasági téren rászol­gáljon erre a címre. Rövid időn belül lényegesen fokozták a termelést és a bevétel egyre több. Mivel a termelési költségek Is csökkentek, az elmúlt gazdasági év zárszámadásakor a ta­goknak minden 100 korona után még további 15,50 korona jutott osztalék címén. Tehát lényegesen növekedett a tagok jövedelemé. Jól boldogulnak a volt partizánharcok színhelyén gaz­dálkodó szövetkezetesek. A nagy csa­ládban közös erővel igyekszenek megvalósítani mindazt, amiért 30 év­vel ezelőtt harcoltak. BÁLLÁ JÖZSEF Ne feledkezzünk meg Bejelentési mérvadók voltak az alacsony nyugdí­jak emelésének megállapításánál a szociális biztosítás szervei a tömeges nyugdíjemelés alkalmával a helyi nemzeti bizottságok, mezőgazdasági üzemek, szövetkezetek és egyéb mun­káltató szervek útján mérlegelték. Abban az esetben, ha ezek a szervek és szervezetek igazolták, hogy a nyug­díjemelés feltételei fennállnak, a szo­ciális biztosítás szervei az alacsony nyugdíjakat ilymódon emelték. Oly feltételek mellett folyósítják e fel­emelt nyugdljjáradékot, ha az emelés elismerésekor fennálló körülmények nem változtak meg. Ha később megállapították a’ felté­telek megváltozását — vagyis az emelt nyugdíj jogtalanságát —, például egy 70 évesnél fiatalabb nyugdíjas a szö­vetkezetben egy évben több mint 60 napot dolgozott, az illető nyugdíját ettől az évtől kezdve az eredeti ösz­­szegben utalják át. Ezzel kapcsolatban megemlítendő az a kötelezettség, amely a szociális biztosítás esetében a szövetkezetekre hárul. A szövetkezeti tagok szociális biztosítását rendező 103/1964 számú törvény 118. paragrafusa kimondja, hogy az efsz-köteles nyilvántartást ve­zetni mindazon körülményekről, ame­lyek befolyásolhatják a szövetkezeti tagok nyugdíjigényét, illetőleg a jára­dék összegét. Nevezetesen: a szövet­kezetben eltöltött idő, a betegség vagy baleset következtében előforduló munkaidőkiesés, a nyugdíjas munka­­viszonya kezdetének és megszűnésé­nek pontos dátuma. Erről a szövet­kezet köteles tájékoztatni a szociális biztosítás illetékes szerveit. Ha a szövetkezet helytelen bejelen­téssel, vagy pedig a bejelentés elmu­lasztásával jogtalan nyugdíjjáradék kiutalásét segíti elő, ez esetben köte­les az illetéktelen összeget az állam­nak visszatéríteni. A szövetkezet köteles pontos nyil­vántartást vezetni és jelentést tenni mindazon körülményekről, amelyek befolyásolják a járadék összegét, vagyis a bejelentési kötelesség nem ér véget a nyugdíjjogosultság, illető­leg a nyugdíjösszeg megállapításával; tovább tart a járadék folyósításának időszakában is, mivel az efsz-tagok, valamint az alkalmazottak nyugdíj­ellátását szabályozó előírások a jára­dék kiutalását bizonyos feltételek be­tartásától teszik függővé. Ez az irány­elv érvényes az alacsony nyugdíjak felemelésére vonatkozólag is, Tehát, a szövetkezetek az alacsony nyugdíjak emelésével kapcsolatban kötelesek bejelenteni az illetékes já­rási nemzeti bizottság szociális ügy­osztályának — vagy a bratislavai Já­­radék-igazagtóságnak (Správa dô­chodkov v Bratislave) — mindazon változásokat, amelyek befolyásolhat­ják a felemelt nyugdíj folyósítását — ha ez a változás az efsz-szel kapcso­latban jött létre. Nem kötelezhető kár­térítésre a szövetkezet abban az eset­ben, ha a teljes, egészsében vagy rész­ben jogtalanul folyósított nyugdíjat más üzem, vagy vállalat hanyagsága okozta, Például: ha a szövetkezeti nyugdíjas felesége valamely más mun­kaadó szervnél lépett munkaviszony­ba. Gyakorlati tapasztalatok bizonyít­ják, nem minden szövetkezet tesz tel­jes mértékben eleget ezen „bejelen­tési kötelezettségeinek“. Egyes ese­tekben az illető személy (a szövetke­zet szociális ügyelnek intézője 1, más esetben gondtalanság, vagy a jogsza­bályok helytelen értelmezése és ma­gyarázása okozza. Megesett, hogy több szövetkezet nem tett jelentést, mert úgy gondol­ta, hogy ebben az esetben a nyugdí­jas ilymérű jogigénye fennáll. Többen a Szövetségi Kormánynak a nyugdíja­zással kapcsolatos 2/1971 számú ren­deleté helytelen magyarázatára hivat-

Next

/
Oldalképek
Tartalom