Szabad Földműves, 1974. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

1974-05-04 / 18. szám

lSW.Vméjiis 4. .SZABAD FÖLDMŰVES, Bármennyire Is örül a kez­dő az első rajoknak, a gya­korlat bebizonyította, hogy a rajzás noha természetes folyamat, nem éppen gazda­ságos. A rajzásra készülő család kijáró méhei már napokkal a raj kivonulása előtt tétlen­kednek, s a rajzás után visz­­szamaradt, • felére csökkent nép ez új anya megterméke­­nyüléséig sem ér el érdem­leges hordást.-■A rajzás lényege tulajdon­képpen az anyaváltás. Ezért rajzanak Inkább az öreg anyás családok. Az anya a vártam, megtudnak-e pflrza-*, ni. Már három szép fiatal anyám vált herepetézövé, mert nem sikerült megpárM- nlok. Pedig az anyaváltásra készülő családok heréket Is nevelnek, csak valószínűleg Ilyen korán (március köze­pe) még nem repülnek ki a szabadba. Hiába hát a korai anyanevelés, ha a herék nem teszik meg a magukét. A rajzás meggátlásának legértelmetlenebb mődja a bölcsők kltörde|ése. Ezt, ha a család erősen rajzóhajla­mú, hetenként kell ismétel­getni, mert a méhek újra húzzák a bölcsöket. A rajzá­­si hajlamot tehát nem szün­teti meg, csak elodázza. Rá­adásul, ha véletlenül a zsú­folt kereteken egyetlen böl­csőt nem vettünk észre, a család ezzel az egy bölcső­vel is megrajzik és minden fáradozásunk kárba veszett. MI a teendő, ha a rajok mégis kijönnek?. Az első raj TUDNIVALÓK fejlődés tetőfokán 2000 — 3000 petét is rak naponta. Ez megviseli, s ha már nem fia­tal, kimeríti. A nép egy ré­szével tehát kivonul, hogy a fiatalabb erőnek, az új anyá­nak adjon helyet. Magéval viszi azonban a család ere­jét, a gyüjtőméheket, ezért elmarad a mézhozam. Az anyaváltásnak neta ok­vetlenül a rajzás az egyedüli módja. Az anyaváltást né­mely család elvégzi maga, két-három szép bölcső húzá­sával, melyekből rendszerint igen szép és jő anyák kel­nek. Ezt nevezzük csendes váltásnak, mert rajzás nél­kül megy végbe. Ennek a fo­lyamatnak a legnagyobb elő- I nye, hogy az öreg anya mind­addig jelen van és petézik, míg a fiatal meg nem pár­rendszerlnt akkor vonul ki, amikor a méhek az első böl­csőt befödik. A kivonulás majdnem kivétel nélkül ve­rőfényes, páradús, esős éj­szaka utáni napnak a dél­előtti óráiban történik. Az első rajok nem szállnak messzire, mert az öreg anyákkal történik s azok ne­hézkesek, esetleg szárnyuk is hibás. Ezeknek a befogása nem nagyon nehéz. Általános tanácsot erre adni nem le­het, ha csak nem azt, hogy a rajbefogó kast permetez­zük meg bőven mézes vízzel. A többi művelet mindig attól függ, milyen helyre szállt a raj. A siker a mé­hész leleményességén múlik. Ha a raj olyan helyen van, hogy nem tudjuk berázni, a mézzel kikent kast föléje A MÉHEK zott, sőt még azután Is és ilyenkor két anya is petézik egyszerre. A család fejlődésében te­hát nincs leállás. Okos dolog az ilyen családok felesleges bölcsőit megmenteni és tar- - talékcsaládokban elhelyezni, mert ez a hajlam igen elő­nyös és öröklő, bár köze van hozzá a megfelelő méretű kaptárnak Is. Ugyanis a raj­zást hajlam legfőbb előidé­zője az öreg anyán kívül a túlzsúfoltság, melyen a méz­­ür Időbeni feltevésénél segít­hetünk. A felső kíjárós kaptárak szellősebbek az alsónál, ami szintén célravezető. Hátrá­nyos e tekintetben a fekvő­kaptár. A méh természete lakásának felső részét elfog­lalni. Oldalra vagy hátra kü­borítjuk s abba szívesen be­vonul. Ha a rajt befogtuk, a kast szájával lefelé fordítva egy kiterített lepedőn, vagy papírzsákra borítjuk, oldalt alul kissé feltámasztjuk, hogy azon keresztül a méhek köz­lekedhessenek és a még fán lévő méhek a nyíláson be­juthassanak. Az így elhelye­zett rajt védjük a forró nap­tól, ezért zöld gallyal árnyé­koljuk be. Ha már a raj tel­jesen beszállt a kasba, az előre elkészített, kitakarított végleges helyére tesszük. Ha a rajt csupán mülépes keretekre tesszük, előfordul, hogy másnapra megszökik. Ezért ajánlatos a műlépes keretek közé a fészek köze­pébe egy kiépített friss fla­­sításos keretet is adni. Ez a rajt leköti. Ha nincs jó RAIZASARÚL lönösen ha ráccsal van tőle elválasztva, csak akkor hú­zódik, ha már igen megszo­rult, addigra pedig a család hangulata már a rajzás felé hajlik. Akik fekvőkaptárral dolgoznak, sokat bosszan­kodnak emiatt. A felső méz­­űrből a méhészek már per­getnek, amikor a fekvőkap­­tárakban a rácson át a mé­hek csak vonakodva foglal­nak teret. Addigra vagy vége a hordásnak, vagy a család megrajzik. Nem rajzik a család az Idei anyával, de azt nehe­zen lehet elérni, hogy a raj­zás idejére a családokban már idei megpárzott anyák legyenek. A mostani rendkívüli és tartós meleg időjárás az öreg anyás családjaimat csendes­­váltásra késztette. Az igen szép bölcsőkből szépen fej­lett anyák keltek. Kíváncsian hordás, ajánlatos a rajt erő­sen etetni. Érdemes, mert három hétig, azaz az első méhek kikeléséig, csak dol­gozósejtet építenek még sza­badon is. Ha ezt ki akarjuk használni, adjunk a rajnak csak műlép szalagokat né­hány kereten. A műléppel megtakarítjuk a feletetett cukor árát. Ha mér áttér a heresejtek építésére, a ki­építetlen szalagos kereteket szedjük ki s más újabb ra­joknak adjuk. Úgy etessünk tehát, hogy a raj három hét alatt építse ki fészkét. Ha ez nem történt meg, már csak egész műlépes kereteket ad­hatunk a rajnak. A rajt min­dig annyi keretre helyezzük, amennyit el tud foglalni, és csak fokozatosan az építés ütemét figyelembe véve bő­vítsük újabb mülépes kere­tekkel, míg fészke nem lesz teljes. Nagy Júlia Röviden C:Lb-dSL. Г a sa!y­­mászatról A vadászatnak ennek a fajtájáról és kezdetéről álta. Iában keveset tudunk. Nem mondhatunk biztosat a raga­dozó madarakkal történd va­dászat eredetéről sem. Annyi azonban bizonyos, hogy a vadfogás eme rendkívül von­zó módja többezer évre ve­zethető vissza. Régi feljegy­zésekből tudjuk, hogy Kína, India, de különösen Ázsia népei betanított ragadozó­madarakkal vadásztak. A magyar- és csehországi idomított madarakkal való vadászatról több hiteles fel­jegyzés maradt fenn. Ezek szinte történelmi részei az akkori időknek. Hát igen, akkor az volt a divat. Ma meg kell értenünk a régi va­­dászkultűrát is. Magyaror­szágon körülbelül százötven­­esztendön keresztül szüne­telt a solymászat. Komoly kezdeményezés valósult meg a gödöllői vadászhivatalban. Tíz betanítotott vándorsóly­mot vásároltak Indiából, eze­ket a madarakat indiai soly­­mászok idomították. Ez volt az alapja a solymásztelep­­nek. (Egy gödöllői solymész­­bemutatón én is résztvet­­tem.) A vadászati világkiállítás (Budapest 1971) rendezvé­nyének egyik gyöngye a „va­dászmadár“ bemutató volt, — amit szintén megtekintet­tem. Csak sajnálni lehet, hogy ilyen vadászati világ­kiállítás nem minden évben lehet, mert a rendezvény nagyszabású válailkozásának sikere minden képzeletet fe­lülmúlt. Ez a kiállítás sokáig emlékezetes marad, mara­dandó élménnyel mindenki számára, aki résztvett a jól megszervezett rendezvénye­ken. A képzettársítás következ­tében valahogy elkalandoz­tam a világkiállítás útvesz­tőiben, de ez nem csoda, az elmúlt három év még nem „radtrozódott“ ki emlékeim­ből. A lőpor feltalálásával kez­dődött a tulajdonképpeni va­dászfegyver története is. A történeti idők vadászfegyve­reitől a mai kor nagy átütő erejű és tüzgyorsaságfi fegy­vereit előállító ipar viszony­lag rövid idő alatt sokat fej­lődött. El a fejlődés hazai és kül­földi viszonylatban nagy ha­­téssal volt — legalábbis én Így következtetek — magára a solymászatra is. Az első világháború után szerte Európában mind töb­ben hódoltak a solymászat­­nak. Közben azonban kitört a második világháború, mi­nek következtében jelentős visszaesés mutatkozott e szép sport életében. A ragadozómadarakkal fog­lalkozó ornitológusok Csah­­szlovékiában, — hasonlókép Magyarországon, felismerték a vadászmadarak gazdasági jelentőségét. Lengyelország ebben a tekintetben erősen elől jár. A második világhá­ború utáni nekilendülés ha­tározottan számottevő gyara­podást jelent e sportágnak a felvirágoztatásában. Erről tanúskodik a Brno­­ban megrendezett országos tröfeakiállítás 1985-ben, ahol 15 solymászó mutatta be ma­darait. Ezzel szemben Szlo­vákia nagyon lemaradt. Egyéni érdeklődés csak a zvolení Erdészeti és Faipari Főlsknla két hallgatója ré­széről volt. Ezek részt vettek az ausztriai versenyen le. Akadtak követőik is a Ban­ská Štiavnica-I és más tech­nikumok diákjaiból. Ez a hév azonban csak addig tartott, amíg kezükbe nem kapták az érettségi bizonyítványt. Ezután jött az igazi gyakor­lati élet minden bajával. Megfeledkezünk héjáról, ka­­recsényröl, karvalyról, ván­dorsólyomról, sarokba vá­gunk sapkát, béklyót és zsi­neget. Szóval a solymászás nem olyan egyszerű dolog. A ma­darat fel kell szerszámozni, jóllaktatni, meg kell tanítani a kézreszállásra, be kell gyakorolni a bőrsüveg hor­dására.' Tollbábú nélkül kéz­­reszállni, röptetni és végül pedzeni. Annyi sok figurája van a solymászásnak, hogy lassan el is felejtem őket. Az egész művelethez nagyon erős bőr­kesztyű dukál a aolymász­­nak, ha nem akarja, hogy karját leamputálják a va­dászmadár nagy szereteta miatt, mert 6 szinte szeretet­­böl jő mélyen engedné kar­mait alsőkarunkba. Valamibe kapaszkodni csak kell, ez a regula. Nálunk az SZSZK-ban még nincs szervezve: ragadozó­­madár kísérleti telep, amely­nek az lenne a feladata, hogy rendszeresen kutatná a ragadozömadár fészek-lelő­helyeit. De nemcsak ezt. Csak kevesen tudják, hol fészkelnek például a hollók, a feketególyák, a szirti sa­sok. Mennyi körülbelül a megnevezett madarak létszá­ma ez időszerint és milyen a prognózis a jövőt Illetőleg. Madártani szempontból a szint grafikonja lefelé mutat. Talán nem lenne érdektelen több figyelmet szentelni en­nek a problémának is, mert úgy vélem, ebbéli tapasztala­taimból — Szlovákia térké­pén sok a fehér folt. M. HABROVSKÝ, Zvolen Mesterségesen nevelt foglyok Három egymás utáni év­ben összesen 873 db 8—25 hetes fogolycstbét engedtek szabadon mésterséges kelte­tés után. Előzőleg valameny­­nyit a hátukon megjelölték, hogy későbbi sorsukat nyo­mon követhessék. Az akkll­­matizálás nélkül szabadon engedett csibék 5-24-es csa­patokba verődtek; a követke­ző év tavaszára átlag 75 szá­zalékuk elpusztult. A csapatok később egymás­sal, sőt a vadon nevelődött csapatokkal is keveredtek. A mesterségesen neveltek 500—600 méterre távolodtak el a szabadonengedés helyé­től és 88 Vo-uk 1 km-nél messzebb nem távolodott el. A párosodás során az ese­tek 65 Vo-ában a vadon ne­velődött kakas a mestersége­sen nevelt tojóval, 25 Vo-ban a mesterségesen nevelt ka­kas vadon nevelődött tojóval és 10 %-ában mesterségesen keltetett, illetve nevelt ka­kas ugyanilyen tojóval ke­rült össze. (mv) 15 Hal­betegségek Az egysejtű paraziták kö­zül Igen kevés látható sza­bad szemmel, azonban a mik­­roszkóplkus méretűek Is jel­legzetes tüneteket Idézhet­nek eló a halakon, melyek­ből egyes betegségekre tu­dunk következtetni. Nagymértékben fajspecifi­kusak és különféle szerve­ket támadnak meg a spórás egysejtűekhez tartozó Myxo­­bolus és Henneguya fajok. Könnyen diagnosztizálhatók, mert rendszerint nagy, szem­mel látható, ellipszis alakú cystákat képeznek. Tavasz­­szal és nyáron gyakoriak. Megtalálhatók a bór alatt az lrharétegben Is. Ilyenkor apró gócok, kiemelkedések észlelhetők a testfelületén. Gyakran találhatjuk süllő kopolytyújén a Henneguya cysták tömegét. Pontyfélék kopoltyúln viszont a külön­féle Myxobolus fajok által előidézett tömlók láthatók. Növényevő halaink közül a fehér busán ismeretes a vi­szonylag nagy cystákat létre­hozó Myxobolus. A márnák izomzatában sokszor dió­nagyságú elgennyesedő góco­kat Idéz eló a Myxobolus pfeifferi, mely a bőrön levő kldudorodásokról észlelhető. Az ilyen márnák húsa a nagy­fokú elváltozás következté­ben fogyasztásra alkalmat­lan. Egyes véglények' okozta bántalmak hatására á halak testfelületén termelődő nagy mennyiségű nyálka alapján a fátyolbetegség Ismerhető fel. A tulajdonképpeni fátyol­betegséget a Costla necatrix nevű ostoros véglény okozza. Hasonló tüneteket Idéznek elő a csillős fajok Is. Tüne­tek: Az élősködők kiváltotta izgató hatásra a halak nagy­mennyiségű nyűikét termel­őiek, mely testüket és kopol­tyúlemezeiket vastagon bo­rítja, a hám tej szerűen át­színeződik, ellöködtk és a nyálkával keveredik. Az el­­lökődött hámréteg a nyalká­val és az élősködők tömegé­vel együttesen a testfelüle­ten és a kopoltyúhám felett új hártyát képez, mely utób­bi következtében a fulladás jelel mutatkoznak. A halhús mosás után fogyasztható. A halak vérében élősködő rendszertanilag ostorosok­hoz tartozó Trypanoplasma fajok idézik elő a halak álomkőrja néven Ismert megbetegedést. Súlyos meg­betegedést Időz elő ponty­félékben a Trypanoplasma cyprlnl, de megtalálható más halfajokban Is. Tünetek: Nagyfokú vér­szegénység jelel mutatkoz­nak, a bőr és a kopoltyúle­mezek elhalványodnak, vala­mint erős lesoványodás és a szemgolyók beesettsóge jel­lemző. A fertőzést a halpió­­cák (Plscicola geometra) terjesztik, ezért ezek jelen­léte Is gyakran észlelhető az álomkóros halakon. A hal­hús az erős senyvessóg miatt értékéből veszít, egyébként fogyasztásra alkalmas. Különböző halfajoknál na­gyon veszélyes lehet в tava­szi vlzfelmelegedés esetén, valamint a nyáron Jelentkező Ichthyophthirlus multlfllllls körülcslllós egysejtű által előidézett danakór. E parazi­ta, főként a nagy nyári me­legben, 3 nap alatt kifejlő­dik és osztódás útján egyet­len élősködőből 250—1000 rajzó ütőd keletkezik. Meg­­betegít különböző halfajokat, így terjesztésében a „szemét­halak* is lényeges szerepet játszanak. Ponty és harcsa­állományokban a testfelület minden hozzáférhető részén megtelepedhetnek. Tünetek: Az 1—1,5 mm át­mérőjű, gömb alakú, fehér színű élősködők szabad szem­mel könnyen észrevehetők a halak sötétebb színű testré­szein: a fejen, a hát mentén és a vöröses színű kopoltyú­lemezeken. (Mintha a hal finom darával lenne behint­ve.) A halak á víz felszínén bandákba verődnek. Ezáltal a fertőzés hatvényoződlk. Erős kopoltyűkárosodás kö­vetkeztében pipálnak, olda­lukra fordulnak, majd fulle­­dásos tüneteket mutatva el­hullanak. Néhány esetben a' nagymennyiségű parazita miatt a hal undorkeltő, de egyébként fogyasztásra al­kalmas. Sziklai Ferenc Halak jelölése folyékony nitrogénnel A halászatban az állandó és nem roncsoló felélés mindig nagy probléma volt. Nagy reményeket ébreszt a radioaktív és fluoreszkáló elemek bevezetése. Etek­nek a módszereknek nagy jelentőségük van a halak asoportoe jelölésénél. Pillanatnyilag azonban a hozzá­férhető szakirodalomban nem találhatók adatok a fo­lyékony nitrogénnel való jelölósre, holott e módszer más állattenyésztést ágakban már bevezetésre került. Konrad Dabrowskl lengyel kutató kísérleteihez egy­nyaras pontyot, oompót és angolnát (50 cm) használt. Fontos, hogy a hal bóra, ahová a fal kerül, tökéletesen száraz legyen. A jelek a fémbe ágyazott számok, fa­­fogantyúval. A számozások a kővetkező nagyságúak vol­tak: 1,2 X 0,8 cm és 0,2 cm vastagságú a pontyoknál és a compónál; 0,8 X 0,3 cm és 0,05 cm vastagságú az angolnáknál. Néhány perces hűtés után a számolót energikus moz­dulattal 5 mp-ig rányomjuk a hal bórára. Használat után megvárjuk, amíg a számosé felmelegszik és meg­szárad. A jelölés után a halakat malachitzöldben für­dették meg. A jelölt halakat hat hónapon keresztül vizsgálták. Ez idő alatt a legtöbb jel jól olvasható volt. A jelölés helyén fehér heg keletkezett a pikkelyek és a bőr ki­fehéredése folytén. Ha az angolnfinél a jelölést az oldalán végezték, a heg fehér maradt, ha viszont a há­ton, akkor aránylag hamar elfeketedett ás eltűnt. A jelölés helyét halpenész nem lepte el, ha legalább kétszer megfürdették a halakat malachitsöldee oldat­ban. Egy hónap elteltóval a heg kifakult, Így nagyobb volt a kontraszt, és jobban leolvasható. Pontynál a háti rész a legmegfelelőbb a fagyasztásra (legsötétebb). Állíthatjuk, hogy tógazdasági körülmények között e módszer nagy segítséget nyűjt majd a szelekciós mun­kában. Ha az angolnánál hosszú időn keresztül megmaradna a jel, akkor nagy segítséget adna a vándorlás vizsgála­tában. Hasonló kísérleteket végzett P. Wolny növény­evő halakon és pontyokon. Csordás Sándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom