Szabad Földműves, 1974. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1974-04-06 / 14. szám
1974. április 6. SZABAD FÖLDMŰVES 11 Fokozottabb figyelmet a hüvelyesek termesztésének! Ma már senki nem vonja kétségbe azt, hogy a lakosság élelmezésében rendkívüli jelentőségük van az étkezési hüvelyeseknek, vagyis a babnak, a borsénak, a lencsének és a nagy mennyiségű emészthető fehérjét tartalmazó további hüvelyeseknek. Azt is tudjuk, hogy az állatállomány korszerű takarmányozása — a jó minőségű takarmánykeverékek előállítása — elképzelhetetlen a fehérjedús szója és lóbab nagy mennyiségének igénybe vétele nélkül. Nem titok, hogy az étkezési és a takarmányozási hüvelyesek termesztését nagyon elhanyagoltuk, s így az állandóan növekvő szükségletet behozatallal igyekeztünk megoldani. A kapitalista országokban tapasztalható nagyméretű infláció azonban egyebek mellett, az étkezési és a takarmányozási hüvelyesek világpiaci árának hatványozott emelkedését eredményezte. Ezért, ha az említett szükségleteinket továbbra is behozatallal akarjuk kielégíteni, ügy a társadalmunk anyagi bázisát növekvő kiadásokkal terheljük. A világpiaci árak növekedésével járó kedvezőtlen jelenségek semlegesítése céljából ezért előtérbe került a hüvelyesek termesztésének fokozása. Tekintettel azonban arra, hogy a hüvelyesek termesztésében a mezőgazdasági nagyüzemeink kevés tapasztalattal rendelkeznek, a mezőgazdaságunk központi és járási irányító szervei értekezletek rendezése által viszik köztudatba a termelés korszerű módszereit. A Szabad Földműves szerkesztőségének tömegpolitikai munkáját is az jellemzi, hogy a nagyobb jelentőségű termelési feladatok teljesítésének elősegítése céljából nemcsak szakcikkeket közöl, hanem időről-időre megrendezi az illetékes mezőgazdasági szakemberek találkozóját is. A szerkesztőségünk rendezésében március huszonkettedikén ötven mezőgazdasági nagyüzem agronómusa vitatta meg a hüvelyesek termesztésének szak- és közgazdasági kérdéseit. A találkozón jelen volt Németh Jenő mérnök, az SZSZK mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterének helyettese is, aki átfogó képet nyújtott a hüvelyesek termesztésének közgazdasági jelentőségéről. Persze, a jelenlevő agronómusok — színvonalas előadások nyomán — megismerkedhettek a hüvelyesek termesztésének korszerű, technológiájával, a növényzet vegyszeres kezelésének, valamint a termény betakarításának leghaladóbb módszereivel is. Tekintettel azonban arra, hogy a hüvelyesek termesztésének fokozása nagyon sok mezőgazdasági üzemet érint, szerkesztőségünk úgy határozott, hogy a ,.Korszerű Termelés“ című rovatunk egész terjedelmét — a lapunk jelenlegi számában — ennek a kérdésnek szenteli. Tehát teljes terjedelemben közöljük a Nové Zámky-ban elhangzott előadásokat, valamint a figyelmet érdemlő vitafelszólalásokat is. , Szükségesnek tartjuk azonban figyelmeztetni a mezőgazdasági szakembereket és olvasóink széles rétegeit arra, hogy az előadások és a vitafelszólalások tartalmában kisebb ellentmondások is vannak, melyek a sajátos talaj és éghajlati viszonyok mellett kísérletező mezőgazdasági üzemek tapasztalataiból adódnak. Ez azonban nem csökkenti, hanem inkább növeli az illetékes szakemberek felelősségteljes megnyilatkozásainak jelentőségét. Kérjük a mezőgazdasági üzemek szakembereit, főleg az agrunómusokat, hogy a hüvelyesek termesztésében szerzett tapasztalataikat írják meg szerkesztőségünknek. Persze, hasznos lesz az is, ha a közölt előadásokban, valamint a vitafelszólalásokban kifejtett kérdésekhez foglalnak állást, s ha egyes nézetekkel esetleg vitába bocsájtkoznak. A hüvelyesek termesztéséről tehát nyilvános vitát indítunk, majd a vita lezárása után — szakavatott tudományos dolgozók közreműködésével — elkészítjük és közöljük lapunkban e fontos kérdéssel kapcsolatban kialakuló hivatalos álláspontot. PATHÖ KÄROLY, főszerkesztő a növényvédelemről, továbbá javítjuk az általános agrotechnikát. A hüvelyesek betakarítására kipróbáljuk a francia adaptereket, továbbá 30 gépet hozunk be Magyarországról, behozunk kombájnt. A vegyszerekkel kapcsolatban azt az intézkedést hagyta jóvá a miniszter elvtárs, hogy a hüvelyesek részére biztosítjuk a legspeciálisabb vegyszereket. Igyekszünk továbbá beszerezni a világon levő legjobb vetőmagokat, de sajnos a mieinknél túlságosan Jobbakat pillanatnyilag nem találunk. SZÜTTER PÄL MÉRNÖK, A DUNAJSKÁ STREDA-I JMI SZAKOSÍTOTT AGRONÖMUSA: A hüvelyesek termesztésének agrotechnikája NÉMETH JENŐ MÉRNÖK, AZ SZSZK MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMEZÉSÜGYI MINISZTERÉNEK HELYETTESE, A SZABAD FÖLDMŰVES SZERKESZTŐ BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKE: Étkezési és takarmányhüvelyesekből önellátók lehetünk Az utóbbi, időben szükségszerű követelménnyé vált, hogy napirenden tartsuk a hüvelyesek termesztésének fokozását. Elérkezett tehát az ideje annak, hogy a mezőgazdasági üzemeink vezető dolgozói tudatosítsák, hogy a hüvelyesek termesztésének fokozása népgazdasági érdek. A hüvelyesek termesztésének fellendítése céljából már több értekezletet tartottunk a gyakorlati mezőgazdasági szakemberekkel. Ezek az értekezletek minden esetben hasznosaknak bizonyultak. Elősegítették jó néhány termelési-technológiai, valamint ökonómiai kérdés tisztázását és felkeltették a mezőgazdasági üzemeink érdeklődését az étkezési, valamint a takarmányhüvelyesek termesztése iránt. Felelősségteljes hozzáállásnak tartom azt is, hogy a Szabad Földműves szerkesztősége elhatározta, közli a Nové Zámky-i értekezleten elhangzott előadásokat, valamint a jelenlevő agronómusok tapasztalatcseréje folytán elhangzott véleményeket. Ennek a döntésnek a jelentőségét fokozza az a körülmény, hogy a Szabad Földműves olvasóinak tábora főleg azokra a járásokra terjed ki, amelyek a melegebb éghajlatukra való tekintettel jelentős szerepet tölthetnek be a hüvelyesek irányában mutatkozó társadalmi igények kielégítésében. Cikkemben nem áll szándékomban aprólékosan elemezni és az érvek sokaságával indokolni az érkezési és a takarmányhüvelyesek szerepét, a közélelmezésben és az állatállomány takarmányozásában mutatkozó rendkívüli jelentőségét. De engedtessék meg, hogy a hüvelyeseknek mint élelmiszernek népgazdasági jelentőségéről mégis szóljak. Mezőgazdaságunk feladata az, hogy a lakosságot kellő mennyiségű élelmiszerrel lássa el, miközben Pártunk XIV. kongresszusa már a minőségre fektette a hangsúlyt. Ma élelmiszerből általában eleget állítunk elő, annak összetételét azonban az orvosok véleménye, de a közvélemény szerint is még változatossabbá kell tennünk. Az orvosok véleménye szerint évente 3-r3,7 kg éthüvelyest kellene személyenként fogyasztani, miközben jelenlegi fogyasztásunk évente midöszsze 1—1,1 kg. Célunk az hogy az orvosok által javasolt évi 3 kilós legkisebb hüvelyes fogyasztási szintet már 1975-ben elérjük, s az optimális 3,7 kg-os szintet szeretnénk 1980-ig elérni. A pillanatnyi helyzet az, hogy jelenleg évenként és személyenként fogyasztott 1 kg körüli hüvelyes mennyiség felét külföldről hozzuk be. Kellemetlen, hogy babot és lencsét jelenleg csak a külföldi piacon tudunk beszerezni. Az elmúlt évben is hozzávetőleg 13—13 millió devíeakoronát költöttünk éthüvelyesek megvásárlására külföldön, pedig ezt a pénzösszeget megtakaríthattuk volna és például kukorica betakarítási gépsor vételére fordíthattuk volna. Ezzel 10 ezer hektárnyi kukorica teljes gépesítését oldhattuk volna meg. Ha 1980-ig évente 12—13 millió devíziakoronát megtakarítanánk, úgy százezer hektárnyi kukorica teljes gépesítését oldhatnánk meg. De ezt a példát kaszálógépekre, kombájnokra vagy egyéb fontos olyan mezőgazdasági felszerelésre is alkalmazhatnánk, amelyeket nálunk nem gyártunk. Mezőgazdaságunk megoldotta a gabonatermesztés kérdését, — amelyet sokkal mélyebbről kezdtünk, mégis sikerült — mégpedig hatalmas területeken, miért ne sikerülne megoldanunk a néhány tízezer hektárnyi területen végezhető éthüvelyes termesztést? Még a parasztbecsület is azt diktálja, hogy a hüvelyesek termesztésének kérdését minél gyorsabban oldjuk meg. Allatállomáynunk takarmányozása szempontjából 80—81 százalékban fedett az emészthető nitrogéntartalmú anyagok szükséglete, míg ezt 19—20 százalékban behozatalból kell fedeznünk. Ezek közé tartozik például az olajpogácsa, a halliszt és a szója is. A szójából évente 20—25 ezer tonnát hozunk be külföldről, ami megközelítően 120—130 millió devízakoronánkba kerül. A 100—120 ezer tonna olajpogácsa is belekerül hozzávetőleg 450 millió devízakoronába, ami együttesen évente közel 600 millió devizakoronát jelent. Nyilvánvaló, hogy az olyan termékek behozatalára pénzt kiadni, amelyeket magunk is elő tudunk állítani teljesen helytelen, mivel a pénz olyan árúcikkek vásárlására szükséges, amit magunk eléggé gazdaságosan előállítani nem tudunk. Ezért is érdekünk, hogy a takarmányhüvelyesek hazai termesztése is fellendüljön. Nem egyszer előfordult, hogy takarmánykeverékeink receptúráját évente többször is át kellett dolgozni, mert valamilyen árúcikkre embargót hirdettek ki, vagy a kőolaj körüli problémákkal kapcsolatban lehetetlenné vált a szállítás, vagy blokálták valamelyik hajónkat, így teljesen ésszerű az a nézet, hogy a takarmányhüvelyeseket teljes mértékben ugyancsak odhaza állítsuk elő. Nem engedhetjük meg, hogy a fehérjékkel bárki is zsarolhasson bennünket, eltekintve attól, hogy az árak is hihetetlenül ingadozók. Például olajpogácsa szükségletünket és szójaszükségletünket meg tudjuk oldani, amennyiben Szlovákia területén évente 20 ezer hektáron szóját, és 27 ezer hektáron takarmányhüvelyest, például borsót termesztünk. Tehát takarmányozási célokra 47—50 ezer hektárnyi hüvelyes termesztésével megoldanánk a helyzetét. Ha ehhez hozzáadjuk az étkezési hüvelyesek termesztésére szükséges, hozzávetőleg 14 ezer hektárnyi területet, úgy látjuk, hogy a hüvelyesekből az önellátás kérdését 64—65 ezer hektárnyi területen megoldhatnánk. A takarmányozási helyzet megoldásához hozzájárul a közeljövőben még a takarmányélesztő (torula) gyártásának, valamint az ipari fehérje készítésének kérdése is. Azonban a hüvelyesek ezentúl is, mind az aminósavak szempontjából, mind pedig az emészthető fehérjék szemszögéből az első helyen szerepelnek majd. Annak ellenére, hogy egyes elméleti munkák azt fejtegetik, hogy az egyes kultúrák egy területen történő többéves termesztése reális, s így állítólag egy-egy gazdaság összterületének 60—64 százalékán is termeszthetünk gabonát, vagy például kukoricát tíz évig is termeszthetünk egy helyen, végső fokon azonban a monokultúrának is megvannak a maga időbeni határai. S ha mindamellett gondolunk a talaj fertőtlenítésére, levegőzésére és tápanyag gazdagítására, úgy a hüvelyesek az ilyen monokultúrák legjobb előveteményei lehetnek. A minisztériumunk által jóváhagyott fehérjeprogrammal összhangban oda szeretnénk eljutni, hogy az éthüvelyesek termesztésében a jelenlegi 6 ezer hektárral szemben a területet 14 ezer hektárra növeljük, ami évi kb. 20 százalékos terület növelést jelent. Ha ezen a 14 ezernyi hektáron mindössze 13 mázsás hektárhozamot érünk el, úgy bőven megtermelhetjük a személyenként szükséges 3,7 kg-os évi éthüvelyes mennyiséget. Ami pedig a takarmányhüvelyeseket illeti, ezeket idén 12 ezer hektáron termesztjük, amely területet megközelítően 30 ezer hektárral kell növelnünk. Jelenleg 4 ezer hektárnyi, területen termesztünk szóját, s ezt a területet 1980-ig 20 ezer hektárra kell növelnünk. Tehát minden tételnél kb. évi 15—20' százalékos területnöveléssel kell számolnunk. így a 30 ezer hektárnyi takarmányhüvelyes, plussz a 20 ezer hektárnyi szója, valamint az ehhez járuló 14 ezer hektárnyi étkezést hüvelyes összesen 64 ezer hektárnyi területet jelent. Ha részletezzük az éthüvelyesek vetésterületét úgy, a jelenlegi 2800 hektárnyi borsó területet 6000 hektárra, az 1340 hektárnyi lencse területet 3000 hektárra, a jelenlegi 2260 hektárnyi bab vetésterületet pedig 5000 hektárra kell 1980-ig növelnünk. Az említett 64 ezer hektárnyi hüvelyes összterület Szlovákia mezőgazdasági területének hozzávetőleg 3 százaléka, tehát nem nagy területről van szó. Vajon mit teszünk annak érdekébej, hogy az elmondottak valóra váljanak? Gondoskodunk a gépesítés javításáról, Mielőtt rátérnék a hüvelyes növények talajelőkészítésének a műveletére, pár szóval rámutatok termesztésük fontosságára, mert a vetésterület bővítésének nagy jelentősége van az állattenyésztés fehérjeszükségletének a fedezésében. Nem szándékozom foglalkozni az összes hüvelyes növénnyel, de megemlítem közülük a legfontosabbakat, amelyeknek a termesztése népgazdasági szempontból kívánatos és őszintén szólva kifizetődő, hiszen a szója felvásárlási ára mázsánként 700 korona és minden mázsa után visszakapunk 2 mázsa abraktakarmányt! Gondolom, ehhez nem szükséges külön kommentár. Minden agronómus jól tudja, hogy a hüvelyeseknek nagyon jó tulajdonsága a talaj táperejének a növelése, s a legjobb előveteményei a gabonaneműeknek. A legfontosabb hüvelyesek közé sorolható a szójabab, a borsó, a lencse, a hab, a lóbab, a csillagfürt, a szegletes lendnek és a bükköny. Mélyreható, erőteljes gyökérzetükkel feltárják a talaj alsó rétegeit és azok elkorh.adása után a gyengébb feltárőképességű utóvetemények számára a mélyebb talajrétegek kihasználását lehetővé teszik. Tehát a talajt jól beérett, könnyen művelhető állapotban hagyják. Megfelelő műveléssel az említett okokból a kevésbé „élelmes“ növényeknek — főleg a kalászosoknak — kitűnő elővetelményei. A gyenge trágyakészlettel rendelkező gazdaságokban a hüvelyesek talaj-termékenységének a fokozásában nagyon értékes segítséget nyújtanak. A ritkább időközben trágyázott területeken a vetésforgónak az istállőtrágyázás ilyen szakaszai közt talajjavító hatásukat maximális mértékben érvényesíthetik. Ami a hüvelyesek magjának a tápanyagösszetételét illeti, az a leglényegesebb, hogy a hüvelyesek fehérjében igen gazdagok. A szójabab magja a nagy fehérje mennyiségen túl 18 százalék olajat is tartalmaz. A hüvelyesek fehérje anyagait, illetve fehérje anyagjainak nagy részét a globulinok közé soroljuk. A nitrogénmentes kivonható anyag túlnyomó része keményítő, azonkívül a borsó és a lóbab magjában 5—6, a bükköny magjában pedig 4—5 százalék körül váltakozó mennyiségű cukor is található. A hüvelyes növények nemcsak a mélyreható és „nyers“ tápláló anyagokat feltáró erőteljes gyökérzetük elkorhadása után gyarapítják a talaj tápanyag-készletét, hanem azáltal is, hogy a levegő nitrogénjét felhasználják és gyökereikben raktározzák. Ez a képességük a gyökereiken élő baktériumokkal függ össze, vagyis az együttélésből ered. Ez a baktérium a gyökérszőrökön keresztül hatol a növénybe. A gyökereken — növényfajták szerint — különféle alakú és nagyságú nitrogéngyűjtő gumók fejlődnek. Mivel a gyökérgümő-baktériumok elterjedése a talajban korlátozott, előfordulhatnak olyan esetek, hogy a hüvelyesek első vetésük alkalmával nem találják meg a fejlődéshez szükséges baktériumokat. Ha pedig ez nincs meg a talajban, a hüvelyesek nem gyűjthetnek nitrogént a levegőből. Ezért szükséges a speciális oltóanyag használata. Ezt azért tartottam fontosnak megjegyezni, mert a gyakorlatban többször hallottam, hogy a szója oltása talán felesleges. A magvak beoltására a gyökérgümő baktériumok tiszta tenyészetét használjuk. Az ehhez szükséges anyagot laboratóriumokban készítik. Üjabban a szójabab gyökéroltásával értek el nálunk és külföldön jó eredményeket. A beoltott szója az oltatlannal szemben nitrogéngumókat fejlesztett és ezzel a hozam is nagyobb lett, mint a beoltatlannál. Ahol valamelyik pillangós virágú növényt — vagy rokonfajtát — eddig nem termesztettek, ott annak a gyökérbaktériumait úgyis szaporíthatják, hogy a növényt másodszor, esetleg harmadszor is ugyanarra a területre vetik. Gondolom, más agronómusoi: is tapasztalták, hogy: No Ismételt Sütéssel nemcsak a gyökérbak téritunak — illetőleg a gyökérgümők — szaporodnak el, hanem a növény is jobban fejlődik, bővebben terem. A vázolt módszer azonban csak kezdetben célravezető, mert a hüvelyesek hasonlóan, mint a herefélék önmagukkal össze nem férő növények. Ha a vetésforgóban egymást követik — vagyis önmagukhoz közel állnak — akkor a fejlődésük és a termésük csökken, azaz talajuntság áll fenn. Ezért célravezető, ha oltóanyaggal biztosítjuk az újonnan termesztendő pillangós virágú növények nitrogéngyűjtését. A hüvelyesek közük a legkevésbé fér össze önmagával a borsó és a lencse, azonban jobban bírja ezt az állapotot a bab, a lóbab és a szójabab. Téves azonban az a nézet, hogy á hüvelyeseket — vagy bármilyen pil* langós virágú növényeket — nitrogénszegény, sovány talajban is jó sikerrel termeszthetjük; abban a hiedelemben, hogy azok úgyis a levegőből gyűjtik a nitrogént. A kezdeti fejlődéshez a pillangós virágú növényeknek is feltétlenül szükségük van a nitrogénre, de későbben is jobban fejlődnek, ha a talaj nem szegény nitrogénben. Sovány talajon — nitrogéngyűjtő képességük ellenére is — gyenge termést adnak, jóllehet a talajt a korábbi állapothoz képest megjavították. A hüvelyesek legtöbbször nem istállótrágyázott elővetemény után kerülnek a talajba, mert annak második évi hatását kalászos gabonafélékkel jobban kihasználhatjuk. A trágyázást követő harmadik évben azonban már megokolt a hüvelyesek vetése. Leginkább igényli a talaj jó trágyaerejét a borsó, a lóbab, a lencse és a szójabab. A soványabb talajokat a bab jobban eltűri, mint például egyéb hüvelyesek. A gyökérbaktériumok tevékenységét — a foszfor és káliumtrágyákon kívül — a mészigényes hüvelyeseknél az altalaj mészkészlete is előmozdítja. Ez egyébként természetes, hiszen mészben szegény talajokon a nenj annyira igényes hüvelyesek termes; tése — meszezés nélkül — nem sik< rülhet. A hüvelyesek mészigénye nagvoií eltérő. A borsó és a bab meglehetősen mészigényes növények. Ehhez hasonló, de nem annyira mészigényes a lencse, a lóbab, a szója és a bükköny (például a seradella termesztése mésztartalmú talajon egyáltalán nem sikerül). A szélsőséges talajsavanyuságot 5 hüvelyesek nem viselik el. Ilyen tay lajban a gyökérbaktériumok sem fej* lődhetnek. Mérsékelten, illetve ke* véssé savanyú talajokon azonban máť megteremnek, de az ideális fejlődésükre a semleges kémhatású talajok a legmegfelelőbbek. A talajelőkészítésen kívül azt is hangsúlyozni kívánom, hogy a hüvelyesek termesztésénél, ha a vázoltakkal nem vagyunk teljesen tisztában a terméseredményünk kisebb lesz t feltételezettnél. Ezenkívül ugyancsak döntő fontosságú tényező az okszerű agrotechnika, illetve a talajművelés, vagyis a talajelőkészítés megválasztása. A hüvelyesek talajelőkészítését a tarló leszántásával kezdjük, ha a vetésüket két kalászos közé soroljuk be. A tarlóhántással, mint a telajművelési rendszer első agrotechnikai műveletével a hazai és a külföldi szakirodalom már nagyon sokat foglalkozott. Az egyes szakemberek véleménye sokszor homlokegyenest ellenkező; főként a-tarlóhántás mélységét illetően. Abban azonban mindannyian megegyeznek, hogy a tarlót nyomban a termés betakarítása után le kell szántani. A múltban a gyorsaságot a minőségi követelmény elébe helyezték. A mai ismeretek alapján azonban már ezt á nézetet nem fogadhatjuk el, és a munka gyors elvégzésén kívül a jó minőséget is megköveteljük. A szakemberek véleménye a tarléhántás ápoláf Folytatás a 12. Oldalon.')'
