Szabad Földműves, 1974. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1974-03-30 / 13. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 10 1974. március 30. Elnémult a hegedű Mire megvénülünk ... Az új hajtások ebben az esztendőben korán rügyeztek. foto: tt— Volt idő, amikor minden este hallgattam a muzsikáját. Akkoriban szerkesztettük Dali os Istvánnal a „Hl dat“ — ás a „tényleges“ szerkesztőség a nitrát InyttralI Tátra kávéház első számú márványasztala volt, utána már csak a zenekari emelvény követ kezeit. Erről Indult el annak idején Rrodszky Miklós Amerika és a vt lághtr jelé. S n v ä n к a Nándor Budapestre, s Itt aratta első sikereit Farkas Jenő. Jenő akkoriban 19 éves volt, de ar egész banda készséggel engedte át neki a tisztséget. A zenekar lényegé ben egy családból került kt. Ott lát szott a nitrát kávéházban az őszehajú brácsás, Farkas lenő édesapja és még hat testvére is az óreg Farkas tíz gyermeke közül, lóidéig játszottak Ňltrán és a „kis Farkas" a közönség kedvence lett. Érthető, hiszen olyan szépen tudta húzni a szlovák és a magyar nótákat, Aztán egy szép napon a Farkas család becsomagolta hegedűjét és elindult Bratislava, az országos hírnév, majd a vtláqsiker jelé . . . Farkas jenö a rádiónál muzsikált, mint a népi zenekar prímása. Ezerkllencszázötvenhétben az V. Világifjúsági Találkozón Moszkvában 0 nyerte el a népi zenekarok közt az első állat. Csakhamar megismerte lengyelország, Magyarország, Bulgária, a tzovjetuntó. Ausztria, az NDK és a Német Szövetségi Köztársaság közönsége. Ezerktlencszázhatvanhétben ö 1átszőtt a Szlovák vendéglőben a montreáli világkiállításon Nemrégiben azonban kihullott kezéből a vonó... Pedig mennyi szép szlovák és magyar dalt tudott volna még eljátszani ... t Hegedűje örökre elnémult, de még most is a fülemben cseng a muzsikája: „Lehullott a rezgő nyárfa ezüst színű levele ..Mártonvölgyi László Csokonai Viféz Mihály ------Martoson -—Az egykori martosi rektor, Oroszi Nagy Mihály unokája, Dr. Závory Sándor orvos mesélte 70 éves korában, 1912-ben, a családjukban őrzött szájhagyomány szerint. — Hef, te kis falu, ott a Nyitra partján! Nem tudod, nem emlékszel már, mily nagy szerencse ért, mint üstökös csillag látogatott el hozzád több mint egy század előtt CSÖKÖN All Vajon áll-e még a ház, a rektori lak, amelyben vendégül fogadta öregapám a halhatatlan poétát? Nincs már élő ember kívülem, az egykori szíves vendéglátó rektor 70 éves unokáján kívül, akt erről tudna. Az irodalomtörténet sem tud róla. Mégis ne veszszén el annak a néhány napnak az emléke, melyet Csokonai ott töltött, és amelynek utolsó őrzője már csak magam vagyok. Ёп még nem láttam azt az öreg házat 1853-ban. s találtam élő embert, az öreg JÓBA Józsefet, aki öregapámmal jó barátságban volt, s ennek a jó öregnek az apja hozta ki Komáromból a saját fogatán a nagy költőt, kinek megjelenése határtalan örömmel töltötte be a szerény, alacsony mestergerendás tanítói lakot. Öregapám pataki diák korában ismerkedett meg és kötött sírig tartó barátságot Csokonaival, s ennek folyománya volt a martost látogatás. Oroszi Nagy Mihály öregapám, — az egykori martosi rektor, igen eszes, élces, jó társalgó volt. Mikor a környékbeliek felismerték e kiváló tulajdonságait, nem volt többé társas öszszejövetel, mulatság, esküvő, vagy egyéb jogcímeken rendezett trakták, amelyre Orosz Nagy Mihályt, a közeli Martosról meg ne hívták volna. Az öregek, Salamon bölcsessége nélkül is tudták, hogy a „vidám elme jó orvosságot csinál — a szomorú lélek pedig megszáraztatja a csontokat". Ezért az olyan embert, aminő öregapám volt, nagyon megbecsülték, végtelenül tisztelték, szerelték. Így történt azután, hogy amikor Csokonai Martoson volt, egy fogat állt meg a rektori lak előtt, az ógyallai Konkoly—Thegé Miklós, Európa-szerte híres csillagász nagyapjának a kocsija. A küldönc leszáll, bemegy és emígyen szól' — Tisztelten rektor uramat a gazdám. és kéreti, hoqy tessen átjönni Gyallára, hozzá, ebédre. Itt vagyok kocsival, lessék felülni. — Mondd meg fiam a gazdádnakt köszönöm a baráti meghívást, de most nem mehetek, mert nekem is vendégem van, ehen ez a Poeta úr. A küldönc az üzenettel elment, de egy Óra múlva jelentkezett Ismét: — Tisztelten rektoruramat a tekintetes úr. és azt üzent, hogy hozza el magával a vendégét is. — No, Miska! Elmenjünk-e? — kérdezi a jelenlevő Csokonait a rektor. Tiszteletet érdemelnek — Hogyne mennénk! Szíves örömest/ — feleli Csokonai, kivált mikor megtudta, hogy mily nagy társaság vár reájuk. Nehéz volna leírni, hogy milyen nagy örömmel fogadták őket, amikor a rektor bemutatta Csokonait, az akkor már közismert költőt. Boldog volt, akt előbb ölelhette Csokonait, a rektort pedig azért, hogy idehozta a költőt. Л felenlevő fiatalság, különösen a lányok csodálkoztak, hogy ki lehet ez az eddig soha még nem látott vendég, akit Ilyen meleg fogadtatásban részesítenek. Hát mikor megtudták, hogy Csokonai a poéta, akkor néztek csak nagyotI Abban az időben a poétát olyan garabonciás diáknak tartotta a nép. akit maguk közt „csúfra emlegettek" , mint a Tihanyi ekhóhoz írt versben. — Az egyik jelenlevő csinos leány, aki eleinte nagy respektussal, de amikor látta, milyen vidám és jóképű szellemes ember, bátorsága megjött, s meg is kérdezte: — Igaz-e, hoqy maga poéta? — Az vagyok szentem, ha nem bánjai — Nemt hiszem. Ha poéta volna, akkor verset is tudna mondani. — Hogyne tudnék! — Mondjon hát, ha tud! Erre mondott Csokonai еду-két strófás verset, amitől a Zsuzsi leány úgy elszaladt, hogy jóformán nem mert Csokonai előtt találkozni, mert félt a vers folytatásától. A sok kínálás, koccintás következtében Csokonainak nagyon is megoldódott néha a nyelve, s kezdett sikamlós, kétértelmű rigmusokat költeni. Ilyenkor improvizálta azt a verset Is, amely így kezdődik: „Gyönayöm. gyöngy violám" ... s melynek folytatását nem tűrt meg a nyomdafesték. Ezt akkortájt csak a pajkos diákok mutogatták egymásnak kéziratban. Az Olümposz hajdani lakói nem mulathattak jobban, mint Oroszi Nagy Mihály és Csokonai társaságában levő ógyallai és környékbeli meghívott vendégek. Csokonai nem vetette meg az italt, sőt nagyon is mértéktelenül kezelte a pintes üvegekben a bort. A rektor folyton intette és váltig kérte Csokonait: — Ne Igyál annyit Miska, vigyázz, sírba dönt majd egyszer a sok ital. Akkortájt már köhögött is Csokonai. Az egyébként ts legyengült szervezet, melyet a fiatalkori megfeszített tanulás, a sok hányatás megviselt, elgyötört, melyhez hozzájárult az 1802-1 tűzvész, mely elhamvasztván családi házukat, jóformán egyetlen vagyonuktól fosztotta meg őket. Az ögyallán eltöltött mulatság utáni második napon, miután kipihenték és kialudták magukat, úgy látszott, Csokonainak megártott a mértéktelen fogyasztás és ügylátszik megfogadja a rektor barátja tanácsát s emígyen szól: — No, nem bánomi Nem iszom többet!... Reám nézve Bacchus nem létezik/ MeghaltI — Ennek végtelenül Örülök, kedves Miskám! De ezt kellően, méltóképpen kellene megünnepelniI Csokonai humora ez alkalommal is sziporkázott s emígyen szólt: — Rendezzünk Baechusnak illő temetést, adjuk meg neki az illő végtisztességet s üljük meg a torátI Behoztak a szobába egy hosszúlábú mosópadot, leterítették fekete selyemkendővel, két égő gyertyát és két pintes üveg bort tettek a tetejére. Egy papírra felírták nagy betűkkel „BACCHUS MEGHALT ANNO 18C/1“ s ezt ndatűzték a selyemkendőre. Ezalatt a rektoráé halát sütött, főzött. Ekkor még adta a Nyitra vize a halat bőven. Oroszi Nagy Mihály rektor „kiénekelte". Csokonai pedig gyászbeszéddel elparentálta. Ezután a ,,halotti szertartás“ után szétszedték a rögtönzött ravatalt, behozták az asztalt, felterítették és a rektoráé által készített „gyászlakomát“ elfogyasztották. Az egyik üvegben maradt félig bor, ezt a rektor az ajtó mögötti vakablakba tette s lefeküdtek, miután bealkonyodott. Az éjszakai sötétségben valamiféle motoszkálást, csörömpölést hall a rektor. — Ki az?l Ki van itt? Miska, te vagy? Mit csinálsz? — Igen, én vagyok. Barátom, nem tudok aludni. — Mi a baj? — Baechusnak a lelke kísért! — Es a megtalált pintes üvegből leeresztette a torkán a fél liter bort. 1804-ben egy temetésen, dermesztő hidegben szavalta el „A lélek halhatatlansága“ című búcsúztató versét, mely alkalommal meghűlt, tüdőgyulladást kapott és 1805. január 28-án költözött az „Olümposzra“, ahol talán ... Bacchus várta. Feszty István Az egyik ismerősöm mondta: nem értem a kormányt, hogy miárt emelte fel a tanítók fizetését, hiszen naponta öt órát ha dolgoznak, és akkor sem szakadnak meg. Ez igaz. Már ami a megszakadást illeti. Azonban szellemileg kimerülni ezen a pályán — azt nagyon lehet. eTssék megpróbálni! Sokszor gondolkodtam már azon, hogy miért övezi kisebb tisztelet a pedagógust, mint mondjuk egy szülészt, egy belgyógyászt, egy színészt — aki az „embert“, s néha a pedagógust is,alakítja —, vagy például az anyagbeszerzőt. Valóban kevesebbet érdemel ezeknél az, aki az embert — többek között az említetteket is — formálja és az egész életre való hatóanyaggal tölti meg. Segít pályájuk megválasztásában és azon elindítja a későbbi orvost, színészt, mázoló! és tudóst. A pedagógus munkája — megbecsülést és elismerést érdemel, szögezte le а XIV. kongresszus egyik tézise. „Nem minden pedagógus áll hivatása magaslatán“ — hallom az ellenvéleményt. Igazi De a legnemesebb anyaggal, az emberrel való foglalkozás olyan tudást, fogékonyságot és egyéb értékeket követel, hogy mindezek magaslatán állni nem mindig sikerül. A közvéleményt nemegyszer rossz, ferde, hamis hangok vegyítik. Aki valamikor tanított, az tudja csak. hogy kevés olyan hivatás van. amelyikben az ember személyiségének, emberi tulajdonságainak olyan nagy szerepe volna, mint a nevelésben. A türelem, a megértés, a jellemszilfirdság a pedagógusok esetében „szakmai“ követelmények. A türelem például — manapság. sajnos erősen megkopott tu-* lajdonség — kevés ember sajátja. Mégis mindenki természetesnek tartja, hogy a tanító türelmes legyen. Az pedig a kívülállók számára ismeretlen, hogy éveken át hány száz gyermek és felnőtt koptatja, rágia napról-napra a pedagógusok idegzetét. De ha egyszer (tíz vagy hfisz év alatt) egy különösen nehéz, bonyolult helyzetben — indulatai vagy elkeseredése a megkívánt, igényelt, közmondásos türelmének határán túlra dob|a és kissé Ünnepi ülés Huszonöt éve, hogy megalakult a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége, ä CSEMAD0K. Az esemény kapcsán 1974. március 9-én a CSEMADOK Nitrai Járási Bizottsága ünnepi gyfilést tartott Nitr. Hrnčiarovcén (Nyitragerencséren). Ott, ahol országos méretben az elsők között alapították meg a helyi szervezetet. Az ünnepi gyűlést, amelyet Konyecsný Pál mérnök, a CSEMADOK JB elnöke nyitott meg, megjelentek az SZLKP JB, valamint a CSEMADOK KB képviselői is. Az ülés fő beszámolóját Somogyi Pál elvtárs, a CSEMADOK JB titkára tartotta meg. Értékelte a CSEMADOK JB és a helyi szervezetek 25 év alatt megtett munkáiénak eredményeit, sí ingerültebb lesz, arról azonnal tudomást szerez mindenki és legtöbbször azok botránkoznak meg a leginkább, akik gyermekeiket — szinte a nyomdafestéket nem tűrő hangon szidalmazzák. Egyszer szeretném a „minden lében kanál“ típusú szülőket a tanulók küzé betekig iskolapadba ültetni, s akkor talán saját maguk is meggyőződhetnének arról, hogy sok tanuló nevelésében szinte teljesen reménytelen a pedagógusok helyzete. Számtalanszor vívnak kilátástalan küzdelmet a gyermekek szülői környezetből hozott érdektelenségével, tunyaságával, szemtelenségével — elfásulnak, elcsüggednek és másnap kezdik elölről az egészet — mert fík nem adhatják és nem is adják fel! A tanítót általában az értelmiségiek nagy rétege enyhe lenézéssel kezeli. Csak „tanító“ — mondják íölényesen; miért lett pedagógus, úgy kall neki! Pártunk XIV. kongresszusa a köznevelés döntő tényezőjének nyilvánítja a pedagÓBUsokat. Ez világos és szép beszéd. Központi Bizottságunk azonban nem állt meg csak a megállapításnál, hanem anyagi helyzetük javításával is méltányolta a tanítók munkáját. A közoktatás színvonala azáltal emelkedhet, ha a nevelő saját munkája iránti igényessége is fokozódik. Pártunk és kormányunk bizalma nagyobb felelősséggel és követelményekkel jár. Ez a bizalom a jövőben is nagyobb erkölcsi és anyagi megbecsülést helyez kilátásba, de a tiszteletet és megbecsülést nem lehet csupán rendelettel megteremteni és fokozni. ahhoz az emberek magatartása és hozzájárulása szükséges. Ne feledjék a könnyen véleményt alkntök, hogy a pedagógus is ember, neki is lehetnek bajai, gondjai. A pedagógus számára azonban nincs annál nagyobb öröm. ha egy kisgyermeket megtaníthat írni, olvasni. Ezért a szülők részéről is lehetne sokkal megértőbb és tiszteletteljesebb az a hangnem, amallvnl róluk, a pedagógusokról beszélnek. KESZI MOLNÁR FERENC kereit. Beszámolójából továbbá kitűnt, hogy az alapszervezetek az elmúlt három év alatt több mint 130 politikai jellegű előadást, közel 100 Irodalmi-estet, ezenkívül kulturális és mezőgazdasági előadásokat tartottak. A Jelentős politikai és kulturális évfordulók tiszteletére, s azok méltó megünneplésére ünnepi akadémiákat rendeztek. Petőfi, Madách és Csokonai évfordulóira Indított vetélkedőkre, több mint 30 csoport jelentkezett és Indult. A népművészet vonalán rendszeres munkát 12 színjátszó csoport, 5 felnőtt vegyeskar, 12 folklór csoport és 10 tánccsoport fejt ki. Az ünnepi gyűlés folyamán a CSEMADOK JB díszoklevéllel jutalmazta alapszervezetei legaktívabb és legeredményesebb 46 dolgozóját Kazán József
