Szabad Földműves, 1973. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1973-08-18 / 33. szám

2 SZABAD FÖLDMŰVES 1973. augusztus 18. Tevékeny járási bizottság A Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség Košicel (Kassai) Járási Bizott­sága alaposan foglalkozott a szövetség VII. kongresszusának határozataiból eredő feladatok teljesítésével, és konkrét munkatervet dolgozott ki a má­sodik félévre is. Ennek értelmében a fősúly a járási békeünnepségekre és a csehszlovák—szovjet barátsági rendezvények megszervezésére irányul. Az alapszervezetek gyűléseken emlékeznek meg a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 56. évfordulójáról, és a barátsági hónap keretében számos kulturális megmozdulást — irodalmi esteket,kvízeket, esztrádműsorokat — tartanak. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom harcosai elbeszélgetnek élményeikről az Ifjúsággal. A bizottság plenáris ülésén többen felszólaltak és boncolgatták a helyes munkamódszerek különböző formáit. Hangsúlyozták, hogy napjainkban a legfontosabb teendő a dolgozók internacionalista szellemű nevelése. Ezért több ilyen témájú előadást tűztek napirendre. Szó esett továbbá a tagto­borzásról is. A járásban eddig már kétszáz helyi és üzemi alapszervezet működik, de még számos községben újabbak alakítására érettek a feltéte­lek. Iván S. Előtérben az ifjúság nevelése Á Krár. Chlmec-1 (Királyhelmeci) Állami Gazdaság összüzeml pártszer­vezete és vezetősége igen nagy figye­lemmel kísérte Csehszlovákia Kommu­nista Pártja Központi Bizottsága leg­utóbbi plenáris ülését, amely az ifjú­ság nevelésével foglalkozott. A plé­num határozatának értelmében min­dent megtesznek az ifjúság nevelé­séért és szociális körülményeinek megjavításáért. A pártszervezet irá­nyításával a szakszervezet és vala­mennyi társadalmi szervezet is részt vállalt a fiatal dolgozók világnézeté­nek formálásából. Az üzemi pártbi­zottság ennek érdekében bizottságot hozott létre, amelynek fő feladata a fiatal dolgozók eszmei-politikai neve­lése. Ehhez biztosítja a politikai, tár­sadalmi, gazdasági és kulturális fel­tételeket és oda hat, hogy az Ifjúság alkotókészsége minden szakaszon ki­bontakozzon. Az állami gazdaságban több mint 130 fiatal dolgozik. A vezetők eddig Is sokat tettek a fiatalokért, azonban ez még kevés. Ezért megkérdeztük Lefkovics József Igazgatót és Detrik Jánost, az üzemi pártszervezet elnökét, hogy a közeljövőben milyen módon készítik elő a fiatalokat a mindennapi munkára. Megtudtuk, hogy az üzemi pártszervezet bizottsága, a szakszer­vezet és a már említett különbizottság fokozott mértékben törődik a fiatalok politikai nevelésével. A legjobbakat végülis tagjelölteknek javasolják. A jő politikai-nevelőmunka eredménye, hogy az utóbbi időben tizenhat fiatalt vettek fel tagjelöltnek. Mivel „az ifjú­sági bizottság“ a pártszervezet, a a szakszervezet és az üzem vezetősé­géből jött létre, megvan rá a lehető­ség, hogy a fiatalok tényleg sokoldalú támogatást kapjanak. Az egyik nevelési módszer a párt­oktatás. Az elmúlt pártoktatási évben harminc fiatal bővítette politikai tu­dását a különböző körökben. De más módon is folyik a nevelőmunka. A Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom üzemi szervezete különféle rendezvé­nyek megszervezésében nyújt haté­kony segítséget. A Veiké Trakany-i (nagytárkányi) üzemrészlegen pél­dául ifjúsági klubot építenek a fiata­loknak. Az egyes üzemrészlegeken kü­lönféle esztrádműsorokat, teaesteket rendeznek, amelyeken természetesen a vezetők is résztvesznek. Lefkovics elvtárs megemlítette, hogy a fiatal szakembereknek minden lehe­tőséget megadnak az érvényesülésre. Hogy csak néhány példát említsünk, Kovács Mária a bielovcel (bélyi) rész­legen a gépesítési csoport vezetője. Ugyanitt Remák Mária mint zootech­­nikus működik. Bodnár Éva a Veiké Trakany-i (nagytárkányi) részlegen a dohánytermesztés irányítója. Koleszár János, mint agronómus példásan tel­jesíti feladatát. Ballók Valéria, a battyányi részleg gépesítője, de szá­mos olyan fiatalt említhetünk, akik komoly feladatkört kaptak és megáll­ják a helyüket a termelőmunkában. Jelenleg tizenhat mezőgazdasági isko­lát végzett fiatal gyakornoskodik a termelés egyes szakaszain és újabb tizenöt fiatallal kötöttek szerződést, akik a különböző szakiskolákban ta­nulnak az új Iskolaévben. Az elmondottakból kitűnik, hogy a Král Chlmec-i Állami Gazdaságban ed­dig is felkarolták a fiatalokat, de a jövőben még többet tesznek nevelésü­kért és többféle módon készítik fel őket az életre. (illés) A világ békeerőinek kongresszu­­** sát 1973. október 2-től 7-ig tartják Moszkvában. A kongresszust előkészítő bizottság máris aktivan dolgozik, hogy a békeszerető emberi­ség legmegfelelőbb képviselői vegye­nek részt a nagyjelentőségű esemé­nyen. A szocialista országok békebi­zottságai nyilatkozatokat tettek közzé, amelyekben támogatják a kongresszus összehívását s egyben kötelezettséget vállalnak, hogy sikere érdekében min­dent megtesznek. A csehszlovák béke­bizottság nyilatkozatában például hangsúlyozza, hogy a béke érdekében ban százezrek sztrájkolnak, mert nincs biztosítva a napi betevő falat­juk. Amíg az egyik oldalon a kizsák­mányolok egyre jobban gazdagodnak, a másik oldalon a munkásság elszegé­nyedik és számos esetben kénytelen más országokba vándorolni megfelelő kereset biztosítása céljából. A kongresszus előkészítésének idő­szakában az eddiginél még jobban fokoznunk kell a polgárok ideológiai nevelését. Az agitációs munkában bát­ran használjuk fel azokat az adato­kat, amelyek beszédesen bizonyítják, hogy a szocializmus az előző kapita-Aktív békeharcot kifejtett közös erőfeszítések már ed­dig is nagy eredményeket hoztak. In­dokínában egyre jobb lehetőségek nyílnak a teljes béke megteremtésére, mert megszületett a vietnami fegyver­szüneti egyezmény. Javultak a kap­csolatok a Német Demokratikus és a Német Szövetségi Köztársaság között. Azonban annak ellenére, hogy a világ­­politikában az enyhülés jelei mutat­koznak, nem szabad azt hinnünk, hogy például az amerikai imperia­listák kezesbáránnyá változtak volna. A háborús úszítókat csakis a béke­erők még nagyobb összefogásával le­het meghátrálásra kényszeríteni. Amíg az egyik oldalon komoly elő­készületek történnek a moszkvai bé­ke-világkongresszusra, az imperialis­ták sem alszanak és felforgató ele­meikkel igyekszenek elégedetlenséget szítani a szocialista országok, köz­tünk hazánk polgárai között is. Az imperialisták még a rokoni kapcsola­tokat is kihasználják népünk félreve­zetése érdekében és különösen az ifjú­ság előtt igyekszenek szépre festeni a kizsákmányoló kapitalista rendszert és a szocialista építésben elkövetett hibákat felnagyítva azt bizonygatják, hogy ez nem felel meg a fejlődés je­lenlegi időszakának. Arról mélyen hall­gatnak, hogy a kapitalista országok­lista rendszernél aránytalanul na­gyobb jólétet, érvényesülési lehetősé­get biztosít minden polgár számára. Meg kell értetnünk mindenkivel, hogy a kizsákmányolástól mentes szocia­lista rendszerben nem az egyének gazdagodnak, hanem a gyárak, közös gazdaságok jövedelmei az állam kasz­­szájába folynak be, amelyeket az olyan beruházásokra fordít, ami az általános jólét fokozását biztosítja. Az előkészületek idején hazánkban országos, kerületi, járási, körzeti és helyi szinten ezer meg ezer olyan akcióra kerül sor, amelyeken méltat­juk a békeharc eredményeit és meg­világítjuk a polgárok előtt, hogy a vilápolitika kedvező alakulása a szov­jet békeoffenzíva eredményeként jött létre, az imperialisták elismerték azt a realitást, hogy ma már a szocialista országok és a velük szimpatizáló ha­ladó szellemű emberiségnek olyan ereje van, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni, és az megszabja a to­vábbi fejlődés alakulását. A békeerők tehát a világ első szo­cialista államának fővárosában jönnek össze, hogy még jobban összehangol­ják tevékenységüket és a jövőben még egységesebben küzdhessenek a tartós béke megvalósításáért. BÁLLÁ JÓZSEF Ossz-szfovskiai kiállítás a sör történetéről Ez év augusztus 18-tól 26-ig PieSfanyban rendezik meg a komlótermesz­tés, a sörárpatermesztés és a sörgyártás történetét bemutató össz-szlovákiai kiállítást. A sörárpa-termesztés Szlovákiában már szép hagyományokra te­kint vissza míg a komlótermesztés csak az utóbbi években kezdett megho­nosodni. A kiállítás célja, szemléltetően bemutatni a komló- és a sörárpa­termesztés gazdasági jelentőségét. Nemcsak a szakemberek számára, ha­nem a nagyközönség szempontjából is érdekesnek ígérkezik ez a kiállítás, mivel átfogó képet nyújt a komlótermesztés eddigi fejlődéséről, bemutat­ja a maláta és sörgyártás szlovákiai történetét, s ugyanakkor rámutat en­nek az élelmiszeripari ágazatnak jelentőségére. (ben) A * 1948-as februári győzelem ^ után teljesen a munkásosztály ás a vele szövetséges parasztság vette át a hatalmat. Ez azt jelenti, hogy a társadalmi Javaknak szocialista ha­zánkban mindenki tulajdonosa. Tehát mindannyian gazdák vagyunk, és úgy boldogolunk, ahogy termelünk. Nem lehet tehát közömbös számunkra, hogy az általunk elfogadott népgazdasági terveket maradék nélkül teljesítjük-e, vagy pedig egyes szakaszokon annyira alacsony a termelés szintje, hogy az esetleg zavarokat okozhat a lakosság áruellátásában. A sajtó hasábjain nemrég tették közzé a féléves termelési eredménye­ket, amelyek arról tanúskodnak, hogy pártunk vezetésével lelkes dolgozó népünk sikert sikerre halmoz, és álta­lában minden szakaszon javul a hely­zet, többet és olcsóbban termelünk. A mezőgazdaság is — az időjárás­okozta nehézségek és más objektív okok ellenére — ugyancsak remekelt és ez meglátszik az egyre javuló élel­miszerellátásban is. Még egy évben sem termeltünk ennyi gabonát, de ál­lattenyésztési termékekből is egyre többet adnak a szocialista nagyüze­mek dolgozói a közellátásnak. Jelen­leg például annyi tejet termelnek, hogy még fölösleg is mutatkozik (bár a feldolgozás átállításával például több tejport termelhetnénk, elsősor­ban a borjúneveldék számára és nem lenne tejfölösleg, de más lehetősé­geket is kereshetnénk). A problémák, nehézségek és zökkenők ellenére is szépek tehát a sikereink és ezek hon­polgáraink aktivitásának fokozódásá­ról tanúskodnak. Azonban még mindig akadnak olya­nok, akik a fogyasztói szocializmus „elveitől“ megmételyezve, munkájukat máról holnapra végzik és nem látják maguk előtt az egész társadalom ér­dekében végzett munka jelentőségét. Ipari és mezőgazdasági üzemeinkben egyaránt találkozunk olyan emberek­kel, akik csak a nagyobb kereseti le­hetőségeket hajszolják, azonban arról nem szívesen beszélnek, hogy munka­helyükön hogyan lehetne olcsóbban és többet termelni. Munkájukat ím­­mel-ámmal végzik, és ha vége a mun­kaidőnek, hanyatt-homlok rohannak úgynevezett mellékmunkákat végezni, amelyekért jelentős pénzösszegekhez jutnak. Ilymódon azokkal szemben, akik munkájukat becsületesen, oda­­adóan végzik, aránytalanul gyorsan gazdagodnak, és olyan javakat hará­csolnak össze, amelyekre a szocia­lista társadalomban semmi szükség. Mostanában több járásban hallot­tam, hogy elkészítették „az új millio­mosok“ listáját. Persze enyhe túlzás­ról van szó, de tény, hogy ma is van­nak már olyan egyének, akik külön-Jó gazda böző mellékutakon százezreket gyűj­töttek össze. Megvan már a családi házuk, az új személyautójuk, de még ez is kevés, mintha űzné valaki őket, annyira hajszolják magukat újabb be­vételi források után. A vagyonszerzés érdekében nem riadnak vissza a kü­lönféle üzérkedés, spekuláns tevé­kenységektől sem. A bíróságok például jónéhány olyan ügyet tárgyaltak mostanában, amelyek azt bizonyítják, hogy azok törekednek aránytalanul magas fizetések elérésé­re és újabb bevételi források megte­remtésére, akik amúgy is Jó anyagi helyzetben vannak. Igaz, a közmondás is azt tartja, hogy evés közben jön meg az étvágy. Az egyik szövetkezeti elnök például — szintén megvolt a családi háza, személyautója és jelentős összegű be­tétje — termőföldek eltitkolásával mutatott ki évente magas hektárhoza­mokat és így meg nem érdemelt ki­tüntetéseket kapott a Járási mezőgaz­dasági igazgatóságtól. Az ökonómus­­sal együtt még attól sem riadt vissza, hogy nem létező nevekre vegyen föl kisebb-nagyobb pénzösszegeket. Országszerte elburjánzott a lakás­­gazdálkodásban a megvessztegetés. Jellemző, hogy a lakásigénylőktől több tízezer koronákat átvevő személyek szintén magas havi béreket kaptak, tehát nem voltak rászorulva az igény­lők pénzére. Nemrég zajlottak le a főiskolai fel­vételi vizsgák. Sajnos, ezekkel kap­csolatban is olyan eseteket hallottam, amelyek joggal váltják ki a felhábo­rodást. Akinek nem inge, ne vegye magárai De a rossz nyelvek azt sut­togják, hogy egyes szülők még öt-tíz­módjára... ezer koronát is adtak a tanároknak, hogy fiukat vagy lányukat felvegyék a főiskolára. Az egyik lelketlen tanár még egy özvegy háromgyerekes anyá­tól is többezer koronát fogadott el, pedig ez az asszony sok verejtékkel, igen alacsony havi fizetésből kupor­­gatta össze a pénzét. Tehát az iskola­ügy terén is akadnak olyan egyének, akik hatalmi pozíciójukkal visszaélve jogtalan pénzösszegekhez Jutnak, és ilymódon a társadalom kárára gazda­godnak. Számos példát hozhatnánk fel még társadalmi életünk más szakaszairól, annak bizonyítására, hogy amíg az egyik oldalon öntudatos dolgozóink önfeláldozóén, fáradságot nem kímél­ve, mindent megtesznek a termelési tervek teljesítéséért, és szocialista emberhez méltóan megállják helyü­ket a munka frontján, addig mások, — bár amúgy is jó gazdasági helyzetben vannak — zsarolnak, adatokat hami­sítanak« lopnak és csalnak« a szorult helyzetben lévő emberektől Javításo­kért vagy más munkákért nagy ösz­­szegeket fogadnak el. Akadnak olyan egyének Is, akik különböző „fekete munkákkal“ háromszor annyit keres­nek, mint munkahelyükön. Természe­tesen az ilyen egyének nem nagyon törődnek munkájukkal, az alkalmazás csak arra kell nekik, hogy élvezhes­sék az ezzel járó előnyöket (ingyenes gyógykezelés, családi pótlék, magas nyugdíj stb.J. A társadalomtól csak kapni akarnak, de mikor arról van szó, hogy egy kicsit többet is kellene tenni a tervek teljesítése érdekében, akkor méltatlankodnak, lázadoznak és azt hajtogatják, hogy számukra már végétért a munkaidő, tehát senki se kötelezheti őket többletmunkára. Csehszlovákia Kommunista Pártja határozatának értelmében frontális támadást indítottunk, az élősködők, a zsarolók, a funkciójukkal visszaélők, a spekulánsok ellen, és még azokat is felelősségre vonjuk, akik üzemükben „a népszerű vezető“ tetszelgő „politi­kája“ szellemében elnézik az üze­mükben elburjénzó visszaéléseket, spekulációkat. Az utóbbi hetekben több ilyen vezetőt leváltottak és to­vábbiak ügyét tárgyalják a bíróságok. Drága szocialista hazánkban jó gaz­da módjára kell dolgoznunk, ami nemcsak azt Jelenti, hogy munkahe­lyünkön kiválóan oldjuk meg a ránk bízott feladatokat, hanem azt is, hogy őrködjünk az általunk létrehozott kö­zös társadalmi javak felett és arra törekedjünk, hogy minél több értéket hozzunk létre a közösség javára. Eb­ből építjük az új Iskolákat, óvodákat, bölcsődéket, egészségügyi intézmé­nyeket, üdülőket, amelyek a kisebb keresetű honpolgárok élet- és munka­körülményeinek javításához járulnak hozzá. A spekuláns egyének javaiból azonban a társarllomnak semmi hasz­na sincs. Kamatoztassuk az eddigi eredményeket, hogy a második félév még sikeresebb legyen. BÁLLÁ JÓZSEF. • A KAMBODZSAI HAZAFIAK SIKEREI. A kambodzsai felszabadító erők egyes alakulatai már elérték a fő­város határait, sőt az előőrsök be­hatoltak az elővárosba is. A táma­dás lendülete nem lankadt és a felszabadító erők gyűrűje egyre szorosabbra zárul a Lón Nol báb­rendszer csapatai körül, amely már pótsorozásokat is hajtott végre, hogy gyors átképzés után újabb csapatokat vethessen ellentáma­dásba. Katonai szakértők szerint a Lón Nol rezsim napjai már meg vannak számlálva és nem segít raj­ta a fokozódó amerikai támogatás sem. Anjerikaí kormánykörök­ben is elhangzottak olyan kijelen­tések, hogy Kambodzsát kár támo­gatni, mert a felszabadító erők a bombazápor ellenére is olyan ka­tonai sikereket aratnak, amelyek végülis győzelmükhöz vezetnek. • A JOBBOLDAL NEM TÖR ELŐRE. Chilében a népi egység kormá­nya egyre erélyesebben láp fel a jobboldali felforgató elemek ellen. Annak ellenére, hogy a jobboldal az utóbbi időben 215 merényletet követett el és jogtalan sztrájkok­kal, valamint szabotázs akciókkal igyekszik bónftani a népi egység kormányának a munkáját, egyre jobban helyreáll a rend. A Chilei Kommunista Párt Központi Bizott­sága támogatja a kormány „ke­mény kéz“ politikáját, amelynek értelmében radikálisan eljárnak a felforgató elemek ellen. Ezzel kap­csolatban a következő felhívást adta ki: „a drámai napokban, ame­lyeket most átélünk, parancsoló sziikségszerttaóg, hogy akcióba lép­jen a dolgozó nép minden osztagai visszaverjük a puccsista összees­küvést, elkerüljük a polgárhábo­rút, megvádjttk, erősítsük a népi kormányt és olyan maximális tá­mogatásban részesítsük, hogy ha­talmát taljea erével érvényesít­hesse. • OJABB IZRAELI KALÖZAKCIÖ. Az egész világ haladó közvélemé­nye elítéli azt az újabb Izraeli ka­­lózakclót, amelynek keretében két izraeli vadászgép arra kényszerí­tette a libanoni légitársaság Bag­dadba tartó személyszállító repülő­gépét, hogy izraeli katonai repülő­téren leszálljon. Amikor ez meg­történt, izraeli katonák átnézték az utasok poggyászát és csak ez­után engedélyezték, hogy a gép visszatérjen Bejrutba. Az izraeliek egyáltalán nem mentegetőznek az akció miatt é9 azt hangoztatják, hogy palesztin vezetők elrablását tervezték. Tervük nem sikerült, mert néhány palesztin vezető az utolsó pillanatban lemondta az uta­zást. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa foglalkozik a felháborító esettel és az izraeli kormánytól magyaráza­tot kér a kalóz akcióval kapcso­latban. • TOVÁBB BONYOLÓDIK A WATERGATE-ÜGY. Nixon pozícióját lányegesen gyengítik as USA-ban napvilágra kerülő olyan megvesztegetési ügyek, amelyekről több tanúvallo­más szerint neki is kellett tudnia. A Watergata-ügyrol eddig már 7573 oldanyl tanúvallomást gyűj­töttek össze, amit a szakemberek jelenleg osztályosnak és a szená­torok döntenek tőle, hogy mikor adják a bíróság alá. A Watergate­­ügy bizottságának ugyanis csak kihallgatás! joga van. Nixon újabb nyilatkozatában kijelentette, hogy ő a nemzet és nem a bíróság előtt felelős tetteiért, ami azt jelenti, hogy kerüli a nyílt kontrontéciőt. • A REAKCIÖ VERESÉGE CIPRUSBAN. Az utóbbi hetekben Cipruson is­mét mozgolódott a reakció és en­nek következtében lényegesen ki­éleződött a belpolitikai helyzet. A nép széles rétegei helyeslik a ha­tóságok erélyes intézkedéseit, a garázdálkodó terrorista csoportok ellen. Grivasz tábornok helyettesé­nek Sztavro Sztavrosznak letartóz­tatása súlyos csapást mért a reak­cióra. Sikerült felszámolni néhány titkos fegyverraktárt is, amelyeket az Illegális terrorista csoportok hoztak létre. Nicosiában közzétet­ték Makariosz elnök nyilatkozatát, amelyben konstruktívnak minősíti azt a javaslatot, amely szerint Gri­vasz tábornok Athénban találkozna a ciprusi és a görög köztársasági elnökkel és ezen a találkozón ren­deznék a felmerülő problémákat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom