Szabad Földműves, 1973. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1973-08-04 / 31. szám

1973. augusztus 4. Ага 1.— Kčs XXIV. évfolyam, 31. szám. Szakmelléklet KERTÉSZET A kertészkedők, a gyümölcs- és szőlőtermesztők tanácsadója. Én miért nem... A minap aiánlott levéllel kopogtatott be hozzám a postás, őszintén szólva, meglepett a levél tar­talma. Feladója, Németh Károly szövetkezeti dol­gozó, majd egy oldalnyi terjedelemben saját ér­demeit, munkasikereit ismertette. A sorok írója jóvoltából megtudtam, hogy fiatal barátom a múlt évi nehéz aratás idején győztesként került ki a kombáfnosok belüzemi versenyéből. A szövetkezet vezetősége pénzjutalomban részesítette, neve és fényképe felkerült a legjobb dolgozók dicsőség­táblájára. „Az idén megváltozott a helyzet — írja a többi között —, mivel bár ismét én mutattam ki a leg­nagyobb teljesítményt, én vágtam le, csépeltem ki a legtöbb gabonát és a szemveszteségem sem volt nagyobb mint a társaimnak, mégis valahogy hát­térbe szorítottak az értékeléskor. Munkatársaim fényképei ott díszelegnek a faliújságon, az enyém meg sehol. A vezetők azt mondták, az én söré­nyemmel nem lehet dicsöségtláblára kerülni! Hát hol itt az igazság? Talán nem úgy dolgoztam, vagy esetleg jobban, mint a társaim? Ёп mégsem érde­meltem ki azt az ajándékdalt, amit a helyt hang­szórón keresztül küldtek. Az eléggé elmosódott postabélyegzőből csak kö­rülményesen sikerült kiokoskodni, hogy tulajdon­képpen a b.-i szövetkezetről van szó. A többi már gyerekjáték volt. A szövetkezet vezetői mindenben egyet értettek önnel, mindössze .,. mindössze néhány apróság szorult bővebb magyarázatra, írtam válaszom be­kezdésében. Nos, lássuk talán szép sorjában. Levelében pél dául elfelejtett említést tenni arról, hogy ezelőtt egy évvel még igen sok barátja volt a faluban. Azt sem írta meg, hogy a kiváló munkasikerek, a nyil­vános dicséretek után teljesen megváltozott: túl­ságosan fejébe szállt a dicsőség, beképzelt, fenn­héjázó, ki ha én nem emberré vált. Munkatársai, barátai elfordultak öntől. Ez sem térítette észre. Sőt: holmi süvölvények példáját követve, harminc­éves fejjel megnövesztette a haját. Azt mondják a községben, ugyanolyan sörénye van, mint a tele­vízió képernyőjén időnként látható beat-zenekarok tagjainak. Igazuk van az embereknek, de csak ab ban, hogy ugyanolyan hosszú. Szerintem sokkal gondozatlanabb. Ne is tagadja — meggyőződtem róla. Azt kérdezi, hol az igazság? Miért került fel a magáénál gyengébb eredményeket felmutató mun­katársainak a neve a dicsőségtáblára, ha a magáé­ról le feledkeztek? Ebben igaza van: a jó eredmé­nyekért önnek is meg kellett dolgoznia. Ez vitat­hatatlan. A szövetkezet vezetői is elismerik, szor­galmas, jó dolgozó, ég a keze alatt a munka. A ja­vítóműhelyben és a gépeken egyaránt megállja~a helyét. De arról már nem szívesen beszélnek — s erről maga is mélyen hallgatott —, hogy b szó­ban forgó munkatársai közül egyik sem támogatja záróráig a kocsma falát, egyik sem veri kékre­­zöldre a feleségét vagy a legjobb barátját csak azért, mert minduntalan szóvá teszik azt a tömén­telen sok italt, amit naponta leenged a torkán. Sajnos, levelében azt is elfelejtette megemlíteni, hogy a hároméves Zolikát és a másféléves Évikét hetente két-három ízben a szomszédokhoz viszi aludni a felesége, hogy legalább ők ne hallják, lássák, kicsoda is az apjuk valójában. Folytassam? Vagy már érti, miért döntöttek így a szövetkezet vezetői? A munkaversenyben elért első helyezésért járó pénzjutalmat ugyebár meg­kapta. Azt azonban ne várja az emebrektől, hogy a társadalmi és a magánéletben megnyilvánuló helytelen, szocialista gondolkodású emberhez mél­tatlan magatartása és cselekedetei felett szemet hányjanak és erkölcsi elismerésben részesítsék. Mellesleg a szövetkezet vezetőinek eljárását is' helytelenítem: nem lett volna szabad elintézniük ezt az ügyet egy odavetett szóval. Meg kellett vol­na magyarázniuk, hogy szocialista társadalmunk­ban csak olyan dolgozókat lehet példaképül állí­tani mások elé, akik a magánéletükben és a társa­dalmi életben is a szocialista erkölcsi normáknak megfelelően élnek és cselekszenek. Ön pedig, fia­tal barátom, durván megsérti ezeket az írott és íratlan erkölcsi normákat. Most már remélem érti, hogy ők miért, és ön miért nem! Próbáljon meg egyszer tiszta fejjel elgondolkoz­ni ezeken a dolgokon. Nem volt szebb, boldogabb az élete egy évvel ezelőtt? Dolgozzon, éljen úgy mint más becsületes családapák. Fiatal felesége, okos, egészséges gyermekei vannak. Tönkre akarja tenni az életüket? Ott áll az új ház: bútor, szőnye­gek, függönyök kellenek bele. No és sok-sok sze­retet, vidámság, hogy újra a régi kerékvágásba te­relődjön minden, helyreálljon a családi béke, a boldogság. Feledje el a kocsmai mulatozásokat, a mindenre bólogató szesztestvéreket, éljen inkább a családjának. Csak az első lépés nehéz, a többi már jön magától. Meglátja, ha újra a régi Németh Károly lesz, az emberek is fátylat borítanak a múltra, értékelni fogják az akaraterejét, s hogy meg bírt állni a lejtő szélén. Ismét lesznek igaz barátai, nem csak amolyan kocsmai ismerősök, • s egyszer talán ismét felkerül a neve a szövetke­zel példás dolgozóinak dicsöségtáblájára. Ószintén kívánom, .hogy úgy legyen! KÄDEK.GÁBOR Nyáridőben manapság nemcsak az aratás jelenti a fő mun­kát. Különösen Dél-Szlovákíában sok szőlőt és gyümölcsöt telepítettek az utóbbi években. A nagyüzemi gyümölcsösök baracktermését az elmúlt hetekben „szüretelték“. A močai (dunamocsi) ügyeskezíi asszonyok és lányok gondosan szedték és osztályozták a közkedvelt gyümölcsöt. Á zö'diég-és gyümölcsellátásunk érdekében A legegészségesebb táplálkozások közé tartozik a gyümölcs- és zöldségfogyasztás. Ennek tudatában a lakosság igénye évről­­évre növekszik és ezért a mezőgazdasági üzemekben egyre jobban fejlesztik a zöld­ség- és gyümölcskertészeteket. . A zöldségféléknél eléggé körülményes a folyamatos ellátás és a primőrárukat a dé­lebbre eső országokból importálják. Ez azt is jelenti, hogy többnapos szállítás után ér­kezik meg az áru és nincs belőle bő válasz­ték a piacon. A primőráruval való ellátás szempontjá­ból az utóbbi időben nagy jelentőséggel bír az egyre nagyobb teret hódító fóliasátor alatti zöldtségtermesztés. A Dunajská Streda-i (dunaszerdahelyi) já­rás mezőgazdasági üzemeiben mindössze tíz hektárnyi területen vannak felállítva fólia­sátrak. Az aránylag kis terület mégis azt jelentette, hogy a vevők egy hónappal előbb fogyaszhattak hazai zöldséget. A Dunajská Streda-i járás központi zöld­ségfelvásárló üzemének igazgatója Csöllei József régi szakember, s több mint húsz éve tölt be vezető funkciót. Tőle érdeklődtünk a zöldségfelvásárlás helyzetéről és problé­máiról. — A múltban az első felvásárlási idény június végén, most pedig június elején kez­dődött. Ezt a fóliasátor alatti zöldségter­mesztésnek köszönhetjük — jelentette ki határozottan. Júliusban 233 mázsa paprikát, 547 mázsa uborkát, és 273 mázsa főzőtököt vásároltunk fel. Ez azt jelentette, hogy majdnem egyidőben volt hazai primőrárunk, a külföldről behozottal. Tököt például ko­rábban juttattunk az üzletekbe, mint kül­földről kaptunk- , Csöllei József (Dunajská Streda-i járás) a zöldségfelvásárlás közkedvelt igazgatója és Vincze Károly a Dolný Bár-i (albári) szö­vetkezet kertésze arról tanácskoznak, mi­ként oldják meg a , szállítás gyorsaságát, amely mindkét partner számára előnyös. — Ennek alapján a jövőben bővítik a fó­liás zöldségtermesztést? — A folyamatos zöldségellátás érdekében pártunk járási konferenciája elhatározta, hogy az elkövetkező években a meghatáro­zott mezőgazdasági üzemek ötven hektárnyi területén létesítenek fóliasátrakat. Ennek megvalósítása már forradalmilag megváltoz­tatná a primőr áruval történő ellátást. Nem is beszélve arról, hogy egy hektárnyi terü­leten négyszáz-ötszázezer korona értékű árut termelhetnek ki. — Milyen méretű sátrakat tartják a leg­megfelelőbbnek? — Azt hiszem, kissé idejekorán van erre választ adni. A szakemberek szerint talán a 6J30 méter szélességű és a 260 cm magas­ságú, -valamint az ötven méter hosszúságú a legmegfelelőbb. Ezekben a sátrakban jó! dolgozhatnak a kis traktorok is. — A primőr átvételi árával elégedettek voltak az eladók? — A termelők rendszerint keveslik, amit kapnak. És esetenként igazuk is van. A ko­rai salátáért május elseje körül harminc fillért fizettünk darabonként és csak később emeltük fel hatvan fillérre. A paprika, pa­radicsom és a tök átvételi ára sokkal ked­vezőbb volt a mezőgazdasági üzemek részé­re. Kis elégedetlenséget váltott k-i, hogy rövid ideig vettük át darabszámra a papri­kát. Azt hiszem, ez elgondolkoztató. Ugyan­is, ha darabszámra vesszük át a kedvelt zöldséget. legalább tíz nappal kerül előbb az áru a piacra. Ha csak kilóra vásároljuk, a termelő vár az eladással, hogy a zöldség kifejlődjön, vagyis megtalálja a számítását. A gyümölcstermés nagyon gyenge az idén és így semmi gondot nem okoz az eladás. — Milyenek a kapcsolatok a mezőgazda­sági üzemekkel? — Bátran állíthatom, hogy -jó, és ez meg­gyorsítja, hogy a zöldség minél előbb a piac­ra kerüljön. A mezőgazdasági üzemekben a késő délutánt órákban szedik és készítik- elő a szállításra szánt árut. Helyben osztályoz­zák és a felvásárló üzem dolgozói időnként ellenőrzik, nincsenek-e visszaélések. A szál­lítás éjjel történik és legtöbb esetben a sze­dés után 10—12 órával Prágában vagy Ost­­raván van a friss áru. Különben a két nap­pal előbb bejelentett árut-reggel hattól este hétig vesszük át, s természetesen szombaton és vasárnap is. A vasárnapi szedés nagyon előnyös, mert hétfőn rendszerint kevés a zöldség és nem okoz gondot az elhelyezése. A jó kapcsolatról hamar meggyőződtünk. A Dolný Bár-i (albári) egyesült szövetkezet mintegy hetven vagon paradicsomot ad el ebben az évben. A szövetkezet szimpatikus • kertésze, Vincze Károly a legnagyobb elis­merés hangján szólt a közvetlen jó kapcso­latról ai eladók és a felvásárlók között. Az idén bőségesen van láda is. Az egysült szö­vetkezetben nagyon igyekeznek a szállítás­sal, mert a július közepei napokban gyorsan csökken az átvételi ár. Jól jön tehát, hogy a Dunajská Streda-i (dunaszerdahelyi) gim­názium diákjai most is, mint minden évben, tömegesen brigádoznak a kertészetben, sze­dik, törülgetik a paradicsomot. Ugyanis a felvásárló üzem több mint száz vagonnal öt- és tízkilós esztétikus csomagolásban szál­lít fogyasztóra választott paradicsomot. Dolný Bár-on még nincsenek fóliasátrak. A kertész szeretne létrehozni egy „fólia­­várost“, de előbb üvegház építési szükséges, ahol palántákat nevelnek. Sándor Gábor a trsticei (nádszegi) szövet­kezet főkertésze már második éve foglalko­zik fóliássátor alatti zöldségtermesztéssel. A méretekre vonatkozólag azt állítja, hogy legmegfelelőbb a nyolc méter széles és há­rom méter magas sátor, ahol rendes traktor­ral is lehet dolgozni. A szakember szintén nehezményezte, hogy a galantai járásban egyáltalán nem vettek át paprikát darab­számra. Ezáltal károsodott a szövetkezet és a vevő is, később jutott primőráruhoz. A Radvaň nad Diinajom-i (dunaradványi) Efsz-ben .negyven hektáron termelnek zöld­séget és huszonötön sárga- és őszibarackot. Talán úgy is nevezhetnénk őket, hogy Szlo­vákiában, ők a fóliasátrak „atyjai“. Jelenleg négy hektárnyi területen termelnek fólia alatt és a bevételi tervük kétmillió korona. Valóban mindent meg kell tenni a teljesí­téséért. Csakhogy ... Takács mérnök úgy látja, nem becsülik' meg nálunk kellőképpen a primőrárut és a külföldi behozatal akadályozza az eladását. Szerinte például a karalábé importálását is szabályozni kéne. Május tizediké után csök­kenteni, húszadikán leállítani. Sajnos, ép­pen az ellenkezője érvényesült és húszadika után jött a sok zöldség. Ebben az időben annyi volt a karalábé, hogy „vizet“ lehetett vele fogni. A paprikát szintén kénytelenek kilószámra eladni, miért nem veszik át azt darabáruként. Az a véleménye, ha azt akar­juk, hogy a fólia alatti zöldségtermesztés kiszélesedjen, feltétlenül szükséges az árak reális szabályozása, és a behozatal ütemé­nek megváltoztatása. A hallottak alapján valóban el kellene gondolkozni és megváltoztatni az import harmonogramját, és a primőráru értékét, ami arra ösztökélné a termelőket, hogy mi­nél több fóliasátrat létesítsenek a korai zöldségellátás, vagyis a korszerű zöldség­­termesztés érdekében. TÓTH DEZSŐ

Next

/
Oldalképek
Tartalom