Szabad Földműves, 1973. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1973-10-20 / 42. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1973. október 20. Inbüáló vetőmagtermesztő állami gazdaság A Somotorl Állami Gazdaság az Idén ünnepli megalakulásának 25. évfor­dulóját. Nagy történelmet őriz a köz­ség. A lassan múló századok átlépik e föld küszöbét. Főúr és pór, ku­ruc és labanc, szabadságharcos és vasas német, kommün és úri terror, polgári demokrácia és Horthy-fasiz­­mus adta át egymásnak a kilincset. Mindegyik mögött lezárult az út, mely ma már történelem. Hat évszázad után vöröscsillagos katonák lobogtat­ták meg a kizsákmányolástól mentes társadalom, a szabadság zászlaját. A jelenkor arpa ösztönzi az állami gazdaság vezetőit, hogy a fejlődést figyeljék s aszerint neveljék a ter­melés fellendítéséhez szükséges ká­dereket. Be kellett járni Hold távol-Palágyi Sándor igazgatő. ságnyi utat, amíg eljutottak a cseléd­­engedelmességtől az üzemi demokrá­ciáig. Le kellett törni a gőgösséget, hogy egy brigádban megférjen egy­mással a faluközpontból származó őslakos, és a faluszélre jutott egysze­­. rű ember. Immár 25 esztendeje, hogy a koráb­ban, urak által bitorolt földön állami gazdaság alakult. Nem is oly rég volt, amint a falu kis- és középparasztjai földművesszövetkezetet alakítottak. Az állami gazdaság és az efsz lett a meghatározója itt a legújabb kor tör­ténetének. Sokáig vergődtek. A mil­liós ráfizetések s az elméletben létező munkaegységek az emberek kedvét Vitek József: — A felszabadulás előtt Betebheim Mihály földbirtokosnál kocsis voltam. Az állami gazdaság alapítóinak so­rába 1948-ban léptem. Kezdetben itt is kocsis voltam, majd munkás, s dol­goztam a növénytermesztés és az ál­lattenyésztés szakaszán. Későbben az igazgatóság traktorvezetői tanfolyam­ra küldött. Bizony sokat kellett tanul­nom, amíg a növénytermesztési cso­portvezetői tisztséget betölthettem. Igyekszem helytállni. Megtaláltam a számításomat. Halász Mihály: — Az apám urasági cseléd volt. Az állami gazdaságban 1948-ban kovács­ként kezdtem dolgozni. Később trak­torvezetői jogosítványt szereztem. To­vább tanultam a mezőgazdasági kö­zépiskolában s ma a gépesítési cso­port vezetője vagyok. Van négy gyer­mekem. A ftam már érettségizett, a többiek is jól tanulnak. — Így van ez valamennyi dolgozónk esetében — mondta Palágyi Sándor igazgató. — Hogy dolgozóink megtalálták számításukat, ezt fejlődésünk is bi­zonyítja. Felszámoltuk a hajdani ura­sági majort. A tömeges cselédházak helyett korszerű üzemi lakások építé­sét kezdtük el. Legutóbb 120 család­nak juttattunk stabilizációs hitelt és 80 esetben térítésmentes és előnyös hitelt folyósítottunk dolgozóinknak a lakások korszerűsítésére, a berende­zés kiegészítésére stb. A gazdasági fellendülés megannyi jele mellett azonban látni, hogy itt is sok a gond. A szocialista falut érintő változás megmozgatja a felszín alattit. Az eredményesen termelő mezőgazda­­sági nagyüzem mind kevesebb emberi munkaerőt igényel. A gépesítés, a ke­­mizálás azt eredményezi, hogy a ki­­öregedők helyére a szakmunkások, a gyümölcskertészek, a bonyolult gé­pek vezetői, a növényvédők lépnek. A felszabadulók közül többen az ipar­ban helyezkednek el. Sokasodnak a nyugdíjasok. A 485 dolgozó közül 134 a nyugdíjas és 100 a fiatal. Napról­­napra teret követelőén jelentkezik a fiatalság, a maga új 'igényszintjével. A háztájiból „elfogytak“ a szarvas­­marhák, mert az öregeknek erejük, a fiataloknak meg kedvük nincs hoz­zá. Nincs fogalmuk arról, mi is tulaj­donképpen a szekérszin, de két nap alatt megértik, miként működik az E—512-es kombájn. A fiatalok magá­tól értetődőnek tartják, hogy tovább tanulhatnak. A hrušovi gazdasági részleg szocialista munkabrigád tagjai: Stanko Miklós, Makkaj János és Csopák Éliás. szegték, vándorbotot adtak azoknak a kezébe, akik bizalmatlanok voltak. Később az állami gazdaság lett a von­zóbb. A biztos havi kereset, az egész sor kedvezmény, mind-mind vonzotta az embereket. A szövetkezet tagjai is az állami gazdaság mellett döntöttek. Aztán nehéz esztendők következ­tek. Balsikerek, majd munkasikerek jelezték az állami gazdaság útját. Ezekből Palágyi Sándor Igazgató ki­vette a részét. Állandóan tanult, ké­pezte magát, hogy a 3166 hektáros gazdaság irányításához megszerezze a politikai és a szakmai rátermettsé­get. A 25 éves törekvés nem volt hiá­bavaló. Ezalatt az idő alatt nemcsak a termelés, de az emberek is megváltoz­tak, és hogy Somotoron van hazánk egyik legjobb állami gazdasága, ab­ban a legnagyobb érdem azoké, akik az alapköveket lerakták, s történelmi feladatot valósítottak meg. Ezek közé tartozik Vida József: — Szüleim is cselédek voltak. A nyolc testvérből négyen ebben az ál­lami gazdaságban dolgozunk. Az el­űzött földbirtokos negyedévenként 600 koronát fizetett. Még cigarettára is kevés volt. A magamfajta cseléd­ember élete tengődés volt. Tudom mi a nélkülözés. Huszonöt éve dolgozom a gazdaságban, s ezalatt az idő alatt csaknem újjá épült a falu. Korsze­rűbb lett. Mit mondjak, jobban élünk. Szép, új házunk van. Építéséhez a pénzt már az állami gazdaságban ke­restem. A gazdaság dolgozóinak soraiból egyre több érettségiző kerül ki. Töb­ben sikeresen fejezik be a közép- és főiskolai tanulmányokat. Hat főisko­lás, 27 középiskolás, ugyanannyi szak­iskolát végzett dolgozik a gazdaság­ban Kommunista pártunk vezetése alatt szüli meg a falu saját értelmisé­gét, akik azon fáradoznak, hogy a gazdaság, a község, a fejlődés útján szebb eredményt érjen el. Ojfajta együttélés alakul itt ki. Va­lamikor a kocsmában dőlt el, kit, ho­gyan ítél meg a falu. Ma már egyre kevesebben lesnek át a palánkon, hogy betekintsenek a szomszéd faze­kába. A nagyüzem kis kollektíváiban, a brigádokban is új embert nevelnek. Az istállókban, a földeken kutatom, vajon az eredményen kívül a zajló élet is érdekli az embereket? S a vá­laszok: ennyi búza mint amennyi az állami gazdaságban egy hektáron ter­mett, még nem volt. Átlagosan 50,86 mázsás hektárhozamot értek el. A ku­koricát vegyszerezték, s bosszantotta őket, hogy már nem kell kapálni. Csak arról kéne még gondoskodni, hogy a háztájit is vegyszeresen ke­zeljék. A gazdaságban a szabad szom­bat itt is mindenkinek jár. Korábban egy évben 2800 órát dolgoztak, ma pedig már csak 2300-at. S ami a leg­lényegesebb, jóval több a kereset. A gazdaságnak törzstenyészete van. Az első félévi tejtermelési feladatot 178 ezer literrel túlszárnyalták. Például az 1967-es évi 2602 literrel szemben, tavaly már 3427 liter tejet fejtek te­henenként. A gazdaság 1967-ben 23 milllió 747 ezer korona értékű bruttótermelést ért el, tavaly pedig 30 millió 939 ezer koronát. A tisztanyereség 1972-ben 5 millió korona volt. Mindez bizonyít­ja, hogy az eltelt negyedszázad során a gazdaság dolgozói és vezetői a kommunisták és a szakszervezeti ta­gok helytálltak. Természetes dolog; ha az ember felemeli a fejét, nemcsak azt látja, ami a lábánál van. Előre is pillant. Akik a gazdaságban maradtak tudják, hogy számukra az állami gazdaság adja a kenyeret. Azonban nem mind­egy hogyan és mennyit. Talán ezért szenvedélyesek az értékelő gyűlések, a gazdaság termelési értekezletei, a brigádtanácskozások. Megszűnt a ki­sebbségi érzés. Pár éve még a somo­­tori, a vécsei a kisújlaki, a bodrogi, a körtvélyesi paraszt csendesen ült, várta hogy a tanultabbak kibeszéljék magukat. Ma azonban már van mon­danivalója. A főgépesítő, a pártszervezet csúcselnöke meg­értette, de valami­vel hamarább meg­érezte, hogy ebben a korszakban va­lami új módszer kell ahhoz, hogy az átalakuló falu eredményesebb jö­vőjét biztosítsák. Ennek egyik titka, a meglévő gazdasá­gi-politikai, szelle­­csúcsbizottságánakmi erők koordiná­­elnöke. Iása. Művészi mun­ka ez. Több, mint egy komunális igény kielégítése. Éb­ren kell tartani az emberek közti ne­mes vetélkedés szellemét, serkenteni a nevelőket, hogy helyesen irányítsák pályaválasztással a fiatalokat, a 117 kommunista segítségével egységes ké­pet kialakítani arról, hogy a CSKP XIV. kongresszusának határozatai mi­ként kapnak teret, hogyan érvénye­sülnek az emberek életében. Rangso­rolni építkezést, fejlesztést, érvekkel meggyőzni a lakosokat arról, mit kell tenniök a közösség életében, olyan környezetet teremteni, amely közel hozza egymáshoz az embereket, akik a célok szemléletekor saját érdekei­ken felülkerekedve döntenek és cse­lekednek. Ha azt mondanánk, hogy mindez már valóság, úgy túloznánk. De csí­rájában már minden létezik. Van so­­motori tartás, bodrogi büszkeség, vé­­csi önérzet és körtvélyesi akarás s ez más mint az önzés, a közömbösség, a félrehúzódás. Az anyagi változások meghozták az agyak forradalmát, me­lyek megértik, regisztrálják a kor szellemét. Másképp hogyan is lehet­ne, hogy az állami gazdaság országos hírűvé válhatott. Az ottmaradtak di­csősége ez, akik nem a legjobb földe­ken csodákat műveltek. A gazdálkodás minden vonatkozá­sában az élet és a munkakörnyezet javításának eredményeit láthatjuk. Szociális berendezések, parkok, kor­szerű üzemi lakások fémjelzik a veze­tők részéről megnyilvánuló sokrétű gondoskodást. ILLÉS BERTALAN Loksa Tibor, a pártszervezet I A bodrogi gazdasági részleg szocialista munkabrigád tagjai: Zselenák Géza, Füstös Hona és Tóth Tibor. A termelés ésszerűsítése terén mezőgazdasági üzemeinkben nagyon jó megoldás a leglényegesebb növények termesztésé­nek, valamint betakarításának a gépesítése. Az utóbbi évek során a kukoricatermesztésben úgyszólván fölbecsülhetetlen értékű szolgálatot tettek termelőinknek a Romániából behozott SPC—6 típusú szemenkénti vetőgépek. Használatuk kapcsán a korábbi hagyományos technológiákhoz képest a munkaterme­lékenység mintegy 30 százalékkal emelkedett, s ami ugyancsak nagyon lényeges, a vetéshez körülbelül 60—70 százalékkal ke­vesebb kukoricát használtunk fel, mint azelőtt. Termelőink az említett elmés szerkezetű gépekből majdnem 2000 darabbal rendelkeznek. Ez pedig azt bizonyítja, hogy a munkálatok agrotechnikájának a betartásánál, időben való gyors elvégzésénél ez a gép az embernek nélkülözhetetlen eszköze lett, mert használatával kiiktathatta a kézzel történő egyelést, továbbá a gyomokat nagyon hatékonyan irtó vegy­szerek applikálásával a kukoricatermesztésben az emberi mun­ka szükségletet a lehető legkisebbre csökkentette. Nagy előrehaladást értünk el továbbá a szemeskukorica be­takarításának komplex gépesítésében is. Ez szintén nagyon jelentős tényező. Jobban igénybe vehetjük a gabonakombájno­kat s lehetővé válik a beruházás ésszerűbb kihasználása. Az adapterokkal felszerelt kombájnokkal ugyanis jó szervezéssel a beérést követő egy-két héten belül betakaríthatjuk a kuko­ricát, ha a mag nedvességtartalma nem haladja meg a 30 szá­zalékot. Az ennél nedvesebb kukorica betakarítása a szemek törékenysége és a nagy veszteség lehetősége végett semmikép­pen sem tanácsos. Földműveseink körében a legismertebb a Magyar Népköz­­társaságból importált Braud (KA—267 típus) adapter. Nálunk ugyanis ebből van a legtöbb, de akadnak más típusúak is, amelyeket az NDK-ból származó E—512-es és a Szovjetunióból behozott SZK—4-es kombájnokra egyaránt fölszerelhetnek. A kombájnokkal való betakarításnál ügyeljünk arra, hogy a cséplődob percenkénti fordulatszámát 600-ra csökkentsük, mert csak így várhatunk eredményes, veszteségmentes munkát. Tény, hogy a kukoricának kombájnnal való betakarítása majdnem teljesen kiküszöböli az emberi munkaszükségletet, azonban mégis szükséges, hogy a gépek után összegyűjtsük az elhullatott kukoricacsöveket. Megéri, hogy ezt megtegyük, mert így sok értékes abraktakarmányt menthetünk meg a kö­zös számára. Sajnos, a nagyszámú kukorioabetakarító adapter használata mellett nincs elegendő kapacitásunk a betakarított kukorica szárításához. Ezért tanácsos, hogy ahol arra mód nyílik, a kombájnoktól beérkező kicsépelt kukoricát légmentesen zár­ható silókban propionsavval konzerválják, melynek adagját a kukorica mázsájaként 0,6—1,5 literben határozhatják meg, spe­ciális berendezéssel vegyítve a mag közé. Természetesen leg­célszerűbb a kukorica szárítása. Ahol rendelkeznek szárító­­berendezéssel — bármilyen típusú is az — elengedhetetlenül szükséges, hogy most a kukorica betakarítása idején megsza­kítás nélkül három műszakban üzemeltessék. Ez azért fontos, hogy a kukorica megfelelő száraz állapotban kerüljön a rak­tárakba. _hai— Lelkiismeretesen bánjunk a köztulajdont képező takarmányokkal Az utóbbi években szövetkeze­teinkben és állami gazdaságaink­ban terimés takarmányokból és egyéb őszi terményekből rendsze­rint jóval nagyobb terméshozamot értek el, mint eredetileg tervez­ték. Így lucernaszénából és szi­­lázsból tekintélyes mennyiségű készlet halmozódott fel. Azonban nincs olyan sok, ami bizonyos időn belül el ne fogyna. Főleg akkor, ha nyakunkra szakad egy olyan év, mint az idei. Ismeretes, hogy ez az esztendő a természetes csapadék 'hozadék tekintetében — a növények vege­tálásának az időszakában — na­gyon szegényes volt. Azokon a vi­dékeken, ahol más években a gra­vitációs talajvíz sokat javított a növények fejlődésén, idén a víz­szint mélyre való lehúzódása vé­gett a növényzet sínylődött, töme­ge jóval kevesebb lett, mint vár­ták. Számos nagy szarvasmarha-állo­mányt tartó gazdaság jóval keve­sebb lucernaszénát készíthetett be télre, mint az előző években. Jól­lehet a minőség kifogástalan, de a mennyiség az kevés. Hasonló a helyzet a silókukorica termés te­rén is, amelyből tavaly Szlovákiá­ban mintegy 500 mázsát értek el hektáronként, s idén csak 270 má­zsa termésátlagra van kilátás s a becslések alapján a cukorrépa terméshozama mintegy 70 mázsá­val, a szemeskukorica hektárhoza­ma pedig 1 mázsával lesz keve­sebb, mint tavaly. Nem elegendő ezt csupán tudo­másul vennünk, hanem cseleked­nünk kell. Osszuk be a takarmányt, amely az állatok táplálásához a rendelkezésünkre áll. Figyelembe kell vennünk számos gazdaság kényszerhelyzetét. Ahol tehát ke­vés a lucernaszéna, és a kukortca­­silázs, ott akarva-akaratlan az ár­paszalmát is fel kell használni a takarmányalapba s ajánlatos a ku­­koricakórónak — fölszecskázás után — (karbamiddal dúsítva) ré­paszelettel történő szilázsolása. Persze azt mondhatná valaki, hogy ez visszatérés a kezdetleges takarmánykészítési módszerhez. Erre csak annyit mondhatnánk, hogy még mindig jobb a kénysze­rítő körülmény .tudomásulvétele, mint az, hogy a tél folyamán hagyjuk az állatokat lesoványodni, termelékenységüket csökkenteni. A szakember ugyanis "jól tudja, mennyi erőfeszítésbe, takarmányba és időbe kerül a teheneknél pél­dául egy-egy liter tejtöbblet el­érése, vagy a meglévő termelési színvonal tartása. Kis elővigyázat­lanság s máris egyik napról a má­sikra bekövetkezik a baj, csökken a tejelékenység. Ezt pedig minden eszközzel meg kell akadályozni, mégha ideiglenesen kényszerűség­ből a- régi módszerekhez folyama­dunk is. Tehát minden növényi ter­méket, mely az állatok táplálásá­ban hasznosítható, gyűjtsünk be és tartalékoljuk télre. Nagyon fontos az, hogy a — más években a földeken széjjelszórt répalevelet — is teljes mennyiség­ben elvermeljük, hiszen annak ta­karmányértékéről földműveseink már meggyőződhettek! Becslések alapján a szövetkeze­tek és az állami gazdaságok kuko­ricaterméséből egy hektár átlagá­ban rendszerint öt mázsát tulajdo­nítanak el — nevezzük néven a gyereket — a tolvajok. A kukori­catermelő körzetekben így tömér­dek értékes takarmány kerül ille­téktelenek kezébe. Egy olyan gaz­daságban, ahol például 100 hek­táron termesztenek szemeskukori­cát, nem kevesebb mint öt vagon értékes takarmány kerül olyanok tulajdonába, akik egy kapavágást sem tettek a termelésben. Szlová­kiában tehát a kukorica vetésterü­lete több mint 140 ezer hektár, s így az illetéktelenek tulajdonába kerülő szemtermés több mint 700 ezer mázsára becsülhető. Szükséges, hogy a helyi nemzeti bizottságok és a közbiztonsági szervek minden lehetőt elkövesse­nek a tolvajlás megakadályozásá­ra. Akiket rajtakapnak, szocialista törvényeink szigorával járjanak el ellenük. A közös tulajdon szétlo­­pásáért a lehető legnagyobb bün­tetést szabják rájuk. Ez azért szük­séges, hogy mindazoknak, akik hajlamosak ilyen vétségek elköve­tésére, véglegesen elmenjen a ked­vük a köz-, a csoporttulajdon lo­pásától. —hai— I

Next

/
Oldalképek
Tartalom