Szabad Földműves, 1973. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1973-09-15 / 37. szám

Érdekességek

Tény, hogy a méhcsalád által való műveletek az új anya nevelésénél majdcsak nem csodákkal van egybekötve. Minden megtermékenyített pete alkalmas arra, hogy a rendszeres nevelési folyamaton kívül, mely fiatal munkásméhek kifejlődését idézi elő, méhanya is fejlődhet. Tehát a megtermékenyített pete magába foglalja azt a potenciát (képességet), amely alapja lehet az új anya fejlesztésének. A könnyebb és jobb megértés céljából, tekintsünk csak egy kicsit vissza a régi múltba, az elvonult időkre.

A méhcsalád sem jött létre a természetben váratlanul, minden átmenet nélkül. Amint a múlt cikkünkben említettük, a mézelöméh kutatók és tudósok feltételezése szerint a kaparódarázsból fejlődött ki. Ez a folyamat lépésről lépésre több millió éven át ment végbe.

Ügy mint napjainkban a dongómélmél, tavasszal az áttelelt megtermékenyített anya fészket készít, abba sejteket rak s ezekbe petéz. A múltban a fejlődés ama fokán a méhanya is maga készítette a bölcsöket, a sejteket. A dongóanya ma is nektárt és virágport gyűjt, az általa lerakott petékből fejlődő fiasítás etetésére. Régebben a fejlődés ama fokán a méhanya is maga gyűjtötte az élelmiszert — a nektárt és a virágport — ivadékai számára. A fészket mindaddig védte, míg első ivadékai átvehették tőle -a most már családdá fejlődő közösségben keletkező munkák egy részét. Mikor már a család tagjai úgy felszaporodtak, hogy az összes gyűjtési, etetési, védelmi munkát elvégezhették, az anya csak pete lerakására szorítkozott. Ez volt a méhcsalád keletkezésének első foka, amikor az anya már csak az említett feladatával, a peterakással a család további fenntartását biztosíttota.

Mikor az éghajlati viszonyok változása következtében a fiasítás és a család tagjai kénytelenek voltak lépeken és léputcákban élni, és nemcsak az anya, de az ivadékai is kezdték a telet is átélni, akkor már a mézelőméh a többi, magánéletet élő méhnemek fölé emelkedett. Kitelelve már nemcsak az anya, hanem ivadékai is munkára kényszerültek. Valószínű, hogy ebben az időszakban megoszlott a család nőnemű tagjainak a feladata: a munkásméhek, a méhcsalád fenntartását, a méhanya pedig petézés által az

új ivadékok keletkezését, s

ezáltal a méhcsalád fejlesztését biztosította.

Mi is dönti el, hogy a sejtbe rakott megtermékenyített petéből anya keletkezik-e, vagy njunkásméh? Ez a probléma mind a kutatókat, de nem kevésbé a méhészeket is hosszú éveken át foglalkoztatta. Első sorban azért, mert tudták, hogy ugyanabból a petenemből anyává fejlődött méh fejlődésének ideje csak 16 napot, míg a munkásméh kifejlődése 21 napot igényel. Másodszor pedig azért is, mert az anya 3—4, néha több évet is él, a munkásméh azonban csak 5—6 hetet, ha eltekintünk az ősszel kikelő munkásméhektől, amelyek ugyanannyi hónapon át élnek. Harmadszor a teljesen fejlett anya súlya kb. 200 mg, a munkásméhé fele annyi, csak kb. 100 mg. Mindezen különbségek attól függnek, hogy milyen tápláléknemmel látják

el a dajkaméhek a fejlődő álcákat. Tehát a táplálék minősége és mennyisége dönti el, hogy anya, vagy munkásméh keletkezik-e a lerakott petéből.

Mi készteti a dajkantéheket, hogy elsőminőségű anyapempővel lássák el a petéből kifejlődött álcát, — vagy „silányabb“ minőségű pempővel? Altmann kutatásai eredményeinek köszönhetjük, hogy e téren is jutottunk előbbre a méhek életében elrejtett titkok kifürkészéséhez. Ez a kutató jelölte a kikelt méheket, hogy korukat bármikor megállapíthassa. így sorba elővette az egy, s több napos méheket, s azokat felboncolta, s potrohúk nemi részeit (petefészket), valamint a garat és rágótövi mirigyeket cukorszörpbe keverte s az így nyert anyaggal etette a fiatal munkásméheket. Azután ezeket szintén felboncolta, hogy megállapíthassa, vajon aktivizálódott-e petefészkük. Ezt mindaddig nem állapíthatta meg, míg csak a kilencnapos fiatal méhek garat- és rágótövi mirigyeit, valamint a petefészket nem vegyítette a kísérleti méhek etetésére. Amint azonban a kilencnapos méheket kifogta a családból, abban a pillanatban, mikor ezek közeledtek az anyabölcsőhőz, hogy az abban fekvő álcát pempővel etessék, ezen munkásméhek az említett mirigyei és petefészkük vegyítése által a cukorszörpbe elérte azt, hogy az ilyen anyaggal etetett kísérleti méhek petefészke erősen aktivizálódásnak indult. Tehát a kilencnapos méheknél, abban a pillanatban, amikor az anyabölcsőhöz közeledtek, inger keletkezett, hogy anyapempő képződhessen garat- és rágótövi mirigyeiben.

Hogy a dajkaméhek a pempőnek e nemét állíthassák elő, gömbölyű sejtre van szükség. Az anyabölcsö rendszerint mindig kerekalakú. Ha a család váratlanul elveszti az anyát, akkor a méhek hozzálátnak hatszögletű, álcákat tartalmazó sejtek falait gömbölyűvé átalakítani. Amikor ez megtörtént, akkor etetik a dapkaméhek a bennlévő álcát anyapempővel. Itt le kell szögezni, hogy a hatszögletű sejtben munkásméhé fejlődésnek indult petéből csak ennek háromnapos koráig nevelhetnek a méhek anyát. Ezen határidőn túl, már elvesztette a megtermékenyített petéből fejlődő álca ama potenciáját (képességét), hogy

minőségi és mennyiségi pempővel való etetése következtében belőle anya fejlődhessen ki. Tehát mindaddig — s ezt a gyakorló méhésznek tudniuk kell —, amíg az álcát körülvevő setjnek a falai nem lesznek gömbölyűvé alakítva, nem etetik a dajkaméhek az álcát anyapempővel. Az anyabölcsőknél a sejt falai gömbölyűek, ezekben kikelt álcákat tehát a dajkaméhek még az álcák kikelésük előtt látják el anyapempővel.

Sokáig kísérleteztek s elemezték az anyapempőt, hogy megállapíthassák, mely anyag határozza meg, hogy az álca anyává fejlődjék. Haydák pl. azt állította, hogy az anyapempő ugyanolyan összetételű, mint a munkásméhek pempője. E feltevés szerint csak a pempőmenynyisége döntené el, hogy az álcából anya, vagy munkásméh fejlődjön. Az anya kikelése után az anyabölcsőben az álca által el nem fogyasztott pempőmaradékot lehet találni. V. Rhein német kutató laboratóriumában — mesterségesen — bőven etette az álcákat az anyabölcsőkből nyert anyapempővel, de soha sem sikerült neki ezáltal anyákat nevelni. Egyes egyedeknél mutatkoztak az anya kezdetleges jelei (intermediáris típusok), viszont amikor csak teljesen friss anyapempővel etette az álcákat, akkor sikerült neki bizonyos százalékú álcát anyává nevelni. V. Rhein ebből azt következtette, hogy az anyapempőben igen érzékeny s gyorsan változó anyagnak kell lennie, amely döntő afelett, vajon az álcából anya fejlődhet-e ki.

Remboldt híres vegyésznek végre sikerült megállapítania, hogy az anyapempő bizonyos vizenyős frakciója befolyásolja, hogy az álcából anya fejlődhessen. Ez a frakció igen érzékeny és hamar változik, de neki sem sikerült vegyi mivoltát megállapítani. De amikor ezzel a frakcióval meggazdagította az álcák etetésére szánt anyapempőt, sikerült neki teljesen normálisan fejlett anyákat nevelnie.

A mézelöméh kaparódarázsból fejlődött! Milyen tökéletességre tett szert több millió év során, hogy a tudósok még ma is sok minden jelenségen és folyamaton kísérleteznek, hogy megállapíthassák a tényállást, mely a méhek életében honol. S gondolkodjunk kissé afelett, hogy az egyszerű kaparódarázsban már megvoltak (kromozómi génjeiben) mindezekhez a szükséges előfeltételek. Csak a környezet befolyása és mutációk s adaptációk által váltották ki a különböző változásokat és olyan állapotokat teremtettek, amelyek ma jellemzik a méhcsalád életét.

A kikelt anya első feladata jól táplálkozzék. De csakhamar — Hamman-Götzné megfigyelése szerint — a méhek nyugtalanítani, sőt üldözni kezdik, majd az igyekszik menekülni az üldözök elől, s hogy minél előbb megmenekülhessen, megkeresi — a világosság által eláruló — röpnyílást, melyet eddig igyekezett kikerülni. Majd kirepül s kezd tájékozódni, és több herével párzik. Gyakran egy kirepülés alkalmával. Miért nyugtalanították a munkásméhek az anyát? Hamman-Götzné tételezése szerint ezáltal az üldözők nagyobb mennyiségű hajtóanyag felvételére kényszerítik, hogy szervezete képes legyen a nagy energiát igénylő nászrepülésekre. A méhek minden esetben valami célt követnek, semmit sem cselekszenek ok nélkül. Svancer L.

világából

a méhanya

fk legutolsó számunkban a ** fenti cím alatt foglalkoztunk a nagyüzemi méhészettel. Megírtuk a dubníky szövetkezet vezetőségének a véleményét és az alábbiakban szeretnénk foglalkozni a Topolníky-i (nyárasdi) Efsz méhészének s vezetőségének véleményével a nagyüzemi méhészetről.

Az említett szövetkezet száz méhcsaláddal rendelkezik, mely a 70 hektáros gyümölcsösben kapott elhelyezést. Érkezésünkkor először is a szövetkezet elnökétől tudtunk meg egyet-mást a méhészet szükségességéről. Utána a gyümölcsösben felkerestük Kulcsár Istvánt, a szövetkezet méhészét, aki két munkatársával Nagy Mihállyal és Bognár Sándorral éppen a mézet pergették, így aztán beszélgetésünk mindjárt a mézhozamra terelődött. Kulcsár István elmondta, hogy az idén már harmadszor pergetnek. Az előző két pergetés alkalmánál 15 kilót vettek el családonként és a harmadikból is öt—hat kilogramm mézzel számolnak. Tehát a tavalyihoz képest — amikor csak hét kilót tudtak elérni egy családtól — az ez évi sokkal eredményesebb.

— Az utóbbi években nagyon sokat hallunk a nagyüzemi méhészet visszaeséséről: — hogy az nem gazdaságos — ezért több mezőgazdasági üzem likvidálta a méheket. Mi erről az Önök véleménye?

— Voltak idők, amikor a szövetkezet vezetősége itt is azt állította, hogy a méhészet nem rentábilis s ezért likvidálni kell. Ma már meggyőződött arról, hogy az meggondolatlan lépés lett volna, mert abban az időben a méhészkedést csak a mézhozam után értékelték. Nem vették számításba a méhek beporzási hasznosságát, csak a múlt évben győződtek meg arról, mikor a szomszédos szövetkezet ugyanolyan gyümölcsösről, mint a miénk, 50 százalékai kevesebb termést takarított be, mint mi. Ezt az eredményt úgy értük el, hogy a méhcsaládokat a gyümölcsösben arányosan vándoroltattuk, hogy virágzás esetén még a legtávolabb eső fákat is megtermékenyítsék. Továbbá szövetkezetünk minden évben 50—60 hektár herefélét hagy magra és a méhekkel oda is vándorolunk. Voltak esetek, amikor nem vándorolhattunk a távolabb eső magratermesztett herékre, s akkor 50 százalékkal Is kevesebb volt a hektárhozam. Ezek a bizonyítékok késztették vezetőinket arra, hogy ma már nem a mézhozam szerint értékelik a méhészetet, hanem a növényzet szükségszerű beporzása szerint. Erre bizonyíték az is, hogy az idén sem tervezett több

mézhozamot a szövetkezet vezetősége, mint 10 kilót egy családtól és az eddigi eredményeink szerint már 22—23 kilót érünk el családonként. Tehát tervünket több mint 200 százalékra teljesítjük. Minden esetre a mi gazdasági körülményeinknek a 100 méhcsalád éppen elegendő. Tehát nincs szándékunkban a családokat szaporítani. Azért anyaneveléssel is foglalkozunk, hogy szorultság esetén, esetleg nagyobb télben, ha valamelyik család elveszítené az anyát, azt pótolni tudjuk. Azonkívül műrajokat is készítünk, hogy a legyengült családokat felerősítsük. A

Mi az

múlt évben méhpempő és méhméreg gyűjtésével is foglalkoztunk. Csak az a baj, hogy ezen termékeinket a hlohoveci (galgőci) Slovakofarma nem vette át, ezért az említett termékek gyűjtését abbahagytuk.

A vitába Bognár méhésztárs Is bekapcsolódott, aki

rámutatott egyes hiányosságokra. Elsősorban azt kifogásolta, hogy a gyümölcsös közelében nincs a méhek részére megfelelő méhlegelő, ami pár évvel ezelőtt még volt, és az növelni tudta a mézhozamot. Ilyen méhlegelő a gyümölcsös körüli akácos volt s azt kivágták. Ezek után szükséges lenne a gyümölcsös közelében minden évben egy hektár „Parzsetát“ vetni, mert az nagyon jól mézelő növény és így a méhek az „uborkaszezont“ is kitudná használni.

Nagy Mihály bácsi pedig azt sajnálja, hogy a faluban is egyre kevesebb a méhész. Az idősek lassan kihalnak, s a fiatalság pedig nem vágyódik e szakma után. Hogy miért, arra nehéz választ adni. De úgy látszik, őket jobban érdekli a szórakozás, — pédául mozi, színház stb. Pedig a méhészetnél szebb szakma nincs. Ennek azonban az a titka, hogy a méheket meg kell szeretni, mert aki erre nem képes, az nem Is lehet jó méhész.

Tovább ismertették, hogy szlovák normalizált B-típusú kaptárban a kaukázusi méhtörzs fajtákkal méhészkednek. Nagyon jól bevált fajta, mert a családok erősek és egészségesek.

— Már hallottunk különböző fertőző méhbetegségekről, de a mi állományunkat még eddig azok nem fertőzték.

oka?

Az egészségügyi vizsgálatokat minden évben elvégzik az arra hivatott szervek és azok sem találtak semmilyen fertőző betegséget a méhállományban. Minden esetre nagyon vigyáznak arra, hogy különböző betegségeket be ne hozzanak fertőzött területről. így a téli etetést is csak cukorszörppel végzik és még eddig semmilyen orvosságot nem használtak a betegségek ellen.

A felsoroltakból arra következtethetünk, hogy az említett két szövetkezet vezetősége megértette az idők szavát és tudja, hogy a modern mezőgazdaság elképzelhetetlen méhek nélkül. Jó lenne, ha több mezőgazdasági üzem képviselői példájukat követnék, így nem lenne félős, hogy a nagyüzemi méhészkedés országos méretben csökkenni fog, hanem szaporodna. Nagyon sok az olyan mezőgazdasági üzeni, ahol méhészettel egyáltalán nem foglalkoznak. Azt gondolják, hogy a növényzet beporzását az egyéniek méhei is elvégzik. Ajánlatos lenne, hogy minden mezőgazdasági nagyüzem a szántóföld területéhez arányosan szükséges mennyiségű méhállományt tartsanak, ez úgy a mezőgazdasági üzemnek, mint az államnak csak hasznára volna.

★

Vannak szövetkezeti vezetők, akik ezt az ügyet egy vállrándítással elintézik ... Ezek közé számítható a selicei (Szelőce) efsz vezetősége is.

Igaz, hogy több mezőgazdasági üzem vezetői azon vitáznak, hogy hova sorolják a méhállományt, az állattenyésztéshez-e vagy a növénytermesztéshez? A vita rendszerint az agronómus és a zootechnikus között éleződik ki. Az egyik azt állítja,

hogy a méhészet a növényzet beporzása végett szükséges. A másik pedig szigorúan kitart a saját állásfoglalása mellett, hogy a méhek biológiailag az állatállományhoz tartoznak. Ezek a viták odáig fejlődnek, hogy a méhállományt jobbnak látják likvidálni. Sok helyütt elég lenne egy vezetőségi tag ahhoz, hogy semleges állást foglalnának a két szakember közötti vita eldöntésére, aki rámutatna, hogy a méhek által beporzóit növényzet hektárhozamainak emelkedéséből a haszon a közös javára megy és nem pedig a növényter mesztés hasznára vagy az állattenyésztés kárára. A Selicei Efsz 110 méhcsaláddal rendelkezik. Mivel körzetükben a méhállományt megfertőzte a költésrothadás, az egészségügyi szervek nem adnak ki engedélyt a méhek értékesítésére és csak azért nem likvidálták a múlt évben. Minden esetre úgy tervezik, hogy ha ez a zárlat felszabadul, a méheket eladják.

Nagyon sajnálatos, hogy ilyen a közös vezetőségének az állásfoglalása. Mert olyan szövetkezet, mely 2517 hektár mezőgazdasági területen gazdálkodik, s ebből 2296 ha a szántóföld, annak lenne olyan gazdasági lehetősége, hogy az említett méhállományt megtartaná. Ezt megkövetelné a 40 hektár gyümölcsös, a 20 hektár szőlő és a többi kultúrnövényzet. Sajnos, de Csicsman Tibor zootechnikusnak is az a véleménye, hogy a méhészet nem rentábilis. Évente nem tudnak egy családtól több mézet pergetni, mint négyöt kilót. Az idei első pergetés sem hozott többet, mint három-négy kilót családonként. Tehát a mézért évente nyolc—kilenc ezer koronát kap a szövetkezet és a mémésznek pedig körülbelül 20 ezer korona az évi munkabére. Tehát hol itt a rentabilitás? — kérdi ő! Ezek után látjuk, hogy a közös vezetősége úgy értelmezi a méhek szükségességét, hogy van a gyümölcsösükhöz közel egy magánméhész, Tóth Vince Saláról, aki minden évben oda vándorol 60 méhcsaláddal és az elegendő ahhoz, hogy gyümölcsösükben a megtermékenyítést elvégezzék. Nem lehet másra következtetni, mint arra, hogy itt is a két vezető személy közötti ellentét okozza a méhészet likvidálását.

Ajánlatos lenne, ha a közös vezetősége az ügy felett elgondolkodna, és újra megvitatná a dolgokat és ügyelne arra, hogy a méhészet költségvetése ne terhelje az álláttenyésztés terveit, hanem egységesen a közős tervet. így biztos, hogy a méhek nem kerülnének eladásra. Gál Jeromos