Szabad Földműves, 1973. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1973-09-08 / 36. szám
A tyúktífusz, illetve a csirkék fehérhasmenése Előfordulhat tífuszos megbetegedés gyöngytyúk, pulyka és a vadunélö madarak között is. Víziszárnyasok is fogékonyak a betegség iránt, azonban tömeges megbetegedésre vagy elhullásra nincs irodalmi utalás. A fertőzés forrásaként a közvetlen lehetőség elsődleges. A betegség terjedésében a fertőzött tenyésztojásoknak, naposcsibéknek és tenyészállatoknak döntő szerepük van. A betegek bőségesen ürítenek kórokozót, ezúton fertőzik egészséges társaikat. A fertőzött tojásokból kikelő csibék a keltetőgép egész légterében — a ventillátorok segítségével — megszáradt pihetollazatukkal, illetve a szikanyag emésztéséből kibocsájtott ürülékükkel fertőzik egészséges társaikat. Tenyészállatok között végrehajtott átcsoportosítással, vérfelfrissítés céljából egyes istállókba áttelepített tenyészkakasokkal végzetes bajt okozhatunk, ha időben nem gondoskodunk a tífusszal fertőzött állatok „kiszűréséről“. Tenyésztőtelepeken sokszor a tífuszfertőzést azzal segítik elő, hogy' a keltetőgépekbe befulladt, vagy lámpázások alkalmával kiemelt és elhalt tojásokat rövid ideig tartó főzéssel feletetik, a tojáshéját pedig sterillizálás mellőzésével — apróra darálva — ásványi anyag kiegészítőként a takarmányhoz keverik. Kisebb-nagyobb tyúkállományban igen gyakoriak a bacillusgazda egyedek. Sokszor tapasztalható, hogy a heveny jelleggel egyegy állományban fellépő és pusztító Salmonella gallinárium, vagy S. pullorum nem pusztítja el az összes növendékállatot, azok jelenős részénél „látszólagos“ gyógyulást vélünk. A gyógyulás azonban mégsem teljes, mivel a létrejött vérfertőzés folytán a mikroorganizmusok hónapokon keresztül — nem ritkán — a tenyészállat élete végéig is megbújhatnak a szervezetben s elsősorban a heréből, a petefészekből, illetve a májból, lépből állandóan ürülhet fertőzőanyag. Az ilyen állatok többségükben fertőzött tojásokat termelnek, amiknek keltetésre történő felhasználásával a fertőzés körfolyamata ismét megkezdődhet. A bacillusgazda növendék- és tenyészállatok bélsarukkal is terjeszthetik, fertőzhetik közösségükben élő egészséges társaikat. Amennyiben tífusszal fertőzött tenyészállománytól származó tenyésztojások kerülnek a keltetőgépbe, az embrió látszólag kifejlődik, azonban már erőtlen ahhoz, hogy a tojáshéjat áttörje. A nagyobb arányokat öltő befulladás figyelmeztető lehet arra vonatkozóan, hogy a tojások származási helyén tífuszfertőzés lehetséges. Ezért is ajánlatos minden keltetés befejezésekor a befulladt tojásokból — származási hely feltüntetésével — vizsgálati anyagot összeállítani és bakteriológiai ellenőrzés végett a legközelebbi állategészségügyi intézetbe beküldeni. A fertőzés tovaterjedésének már súlyosabb esete az, amikor a tífuszszál fertőzött csibe a tojásból kikel, mert pihetollazatával és ürülékével a keltetőgépben megfertőzheti egészséges társait. Az ilyen „kelésgyenge“ csibék osztályozáskor ugyan lefojtásra kerülnek, azonban addig már közreműködtek a fertőzőanyag terjesztésében. Az életképtelen csibékre jellemző, hogy köldöknyilásuk nem záródik be, a szíkanyag felszívódása pedig csak részben történik meg. Az állatok pihetollazata borzolt, összetapad, testsúlyuk a fajtára jellemzőnél lényegesen alacsonyabb. Ha a nevelőtelepre került csibék között az elhullások aránya már napos kortól 9—10 napos korig fokozatosan emelkedik, a fertőzés pontosan visszavezethető a tenyésztojások származási helyére, vagy következtethetünk a keltetés közben ért fertőzőanyag felvételére. Amennyiben a szállítmányban fertőzött csibék érkeztek s a ragályanyagot híg ürülékükkel szórják a nevelőház padozatán széjjel, a megbetegedés és elhullás maximuma két hetes korban jelentkezik, ami kb. a harmadik hét végéig húzódik el. A fertőzés leggyakrabban szájon keresztül bélsárral, vagy szennyezett ivóvíz, takarmány felvételével történik. Tenyészállatoknál a közösülés is közvetítője lehet a bajnak. Fiatal csibéknél bágyadtság, tollazat borzaltság, étvágytalanság, lázas állapot, nagy menynyiségű ivóvíz fogyasztása figyelmeztet a fertőzés fellépésére. A kloaka tájékán a pihetollazat nagymértékben malteros, gipszes bélsárrai szennyezett, ami a „fehérhasmenés“ jellemzője. Az ürülék nagy mennyiségben tartalmaz szürkés-fehér színű kristályos húgysavat, ami a túlzott vízfogyasztástól és a lázas állapottól származik. A heveny fertőzést túlélt növendékállatok látszólag gyógyultak, azonban szervezetükben metasztatukus alapon elhalások, gyulladások, elváltozások maradnak vissza. Általános növekedésbeli visszamaradás, lesántulás, idegrendszeri bántalmak ugyancsak tapasztalhatók. Növendék- és felnőtt állatokban akár az idült folyamat heveny jelleggel lobbanhat fel, vagy új fertőzés formájában alakulhat tífusz megbetegedés ki. A vérfertőzéssel együtt járó beteg belső szervek (máj, lép, petefészek] megrepedhetnek s a belső elvérzés miatt, vagy a hashártyagyulladás következtében elhullás keletkezhet. Termelési ellenőrzésben tartott tenyészállatoknál gyakran tapasztalható, hogy a legjobb termelő egyedek között sok tífusszal fertőzött tojót kell selejtezni. A baromfitífusz boncolással történő megállapítása sok esetben kétséges, mivel a szervezetben található kóros elváltozások más betegségeknél is előfordulhatnak. Ezért boncolás esetében, a kórokozó biztonságos felismerése érdekében ajánlatos bakteriológiai vizsgálatot is végezni. Kórbonctanilag az életük első napjaiban megbetegedet, vagy elhullott csibéknél a borsónyi diónvi nagyságú sziktömlő, a lépdúzzanat, elsősorban a májban tapasztalt vérzések, bélhurut, a bél nyálkahártyájának kipirulása tapasztalható. Amennyiben a be tegség hosszabb lefolyású, gyakori az apró, tűszurásnyi elhalálos góc a májban, tüdőben és a szív izomzatúban. Idősebb állatoknál még a lépdúzzanat és a zúzógyomor izomzatúban is lehet hegeket, elhalásokat észlelni, a beleken könnyen felismerhető fekélyek találhatók. Ha a gyógyszeres kezelés ma már eredményesnek tekinthető, biztonságossági érdekből a gyógyult állományból tenyészállatokat ne tartsunk meg. A tífuszos, vagy fehérhasmenéses megbetegedés gyógyítására hatásos készítmény a furasolidon (nitro-furfuliden-amino-oxazolidon), amit preventív, illetve gyógyító kezelés esetében jó eredménnyel lehet használni. Fertőzött állományban a betegség rövid időn belül — közvetlen veszteség nélkül — lezajlik, azonban számolnunk kell a baktériumgazda-állatok kialakulására. Furasolidonból — már megbetegedett állatok részére — 100 kg takarmányhoz 30 grammot kell igen gondosan elkeverve 6—12 napig adagolni. Preventív gyógykezelésnél 10 gr furasolidont ajánlatos 100 kg táptakarmányhoz keverni, mivel három hetes korig kell a csibéket etetni. Antibiotikumok közül a streptomicinből, vagy az oxitetraciklinből 30 —50 gramm hatóanyagot kell 100 kg takarmánynyal összekeverni s a gyógykezelést 5—8 napig kell végezni. A boromfitífusz elleni védekezés alapja a fertőző anyagot terjesztő gazdaállatok kikutatása s a tenyészállományból történő folyamatos eltávolítása. Tenyésztojás kizárólag tífuszmentes állománytól származhat. Ilyen ellenőrző vizsgálatként szolgál az agglutinációs próba, a keltetési idény kezdete előtt, majd a tenyésztojás termelés időtartama alatt, amit a tenyésztő telepen könnyűszerrel el lehet végezni. A tárgylemezes vérvizsgálat lényege az, hogy az üveglemezre csiszolással készített tojásdad alakú mélyedésbe egy csepp erősen hipertóniás baktérium emulziót, egy csepp szárnyvénából vett teljes vérrel jól összekeverjük. Pozitív reakció esetében — az egy perces egyenletes tárgylemez mozgatással — a baktériumok pelyhesen kicsapódnak. Egyszeri vérvizsgálattal a fertőzött egyedek 91—95 százalékára lehet számítani, hogy felismerhetővé váljék, mivel az ellenanyagok nem minden esetben vannak a fertőzött állat vérsavójában jelen. Ezért ajánlatos a vizsgálatot 3—4 hetes időközben megismételni, hogy az esetleges fertözöttséget teljesen fel lehessen számolni. Amennyiben az egyes szűrővizsgálat alkalmával gazdaállatot találunk, azokat egészséges társaiktól haladéktalanul válaszszűk el, az állatok tartózkodási helyének gondos fertőtlenítéséről és a tisztaság folyamatos megtartásáról gondoskodjunk. Az utóbbi években a tífuszfertőzés csökkentése érdekében, a keltetés Időszakában a keltetőgépek hatásos fertőtlenítését végzik el. A fertőtlenítés háromszor végzendő el. Első ízben a tojások pattogzásának megindulásakor, másodszor kb. 10—12 óra múlva, amikor a csibék 10—15 százaléka kikelt s harmadszor a kelés befejeződése előtt, amikor már a csibék 80—90 százaléka a tojásból kikelt. A keltetőgép belső légterét pontosan ki kell számítani s 1 m3-re 13 ml 40 százalékos formaldechid oldatot és 8,5 gramm káliumpermanganátot kell a keltetőgép aljára elhelyezett zománcozott edénybe helyezni. A művelet elvégzése előtt a keltetőgép összes szellőzőnyílásait be kell zárni és a rel. páratartalmat 90 százalékra kell fokozni. A gép ajtajának bezárásával a ventillátorok két percen keresztül egyenletesen elkeverik a keltetőgép légterében a képződő gőzt. Két perc elteltével a keltetőgép összes szellőzőnyílását ki kell nyitni, majd három óra múltán az ajtók kitárásával kell a gép levegőjéből a visszamaradt formalingőzt kiszellőztetni. Mielőtt a fertőtlenítés elvégzésére sor kerül, a már felszáradt csibéket a keltetőgépből el kell távolítani. Nagyon fontos a keltetési technológiában előírt hőmérséklet és magas relatív páratartalom betartása, nehogy a formalingáz a kelő csibékre ártalmas legyen. К. E. Vitaminok a baromfi életfunkciójában (II) A vitaminokat a gyakorlatban oldhatóságuk alapján csoportosítjuk: I. ZSÍRBAN ÉS ZSlROLDÖSZ EREKBEN OLDÜDÚ VITAMINOK. Ide tartozik az A, D, E, F, és a К-vitamin. Ezek a szövetek felépítéséhez (hámcsont) és egészséges működéséhez, illetve bizonyos vegyületek felépítéséhez (látóbibor, protrombin) szükségesek. Felszívódásuk ugyan lassú folyaniatú, azonban a szervezet tartós raktározásukra képes. II. VÍZBEN OLDODÚ VITAMINOK: Ide tai-tuznak а В vitamin csopurt tagjai, amihez igen sok vitaminhatású vegyület tartozik. Cjabbau kémiai elnevezésükkel emlegetjük. E nagy vitamincsaládhoz tartozó vegyületek közül csak azokkal ismerkedünk meg. amelyek hiánya a baromfi megbetegedését okozhatják. Vízben oldódó vitamin a C vitamin is. lellemzö rájuk, hogy amilyen gyorsan képesek a szervezetbe felszívódni, olyan rövid időn belül ki is örülnek. Gazdaságos baromfitartás és tenyésztés csak úgy képzelhető el, ha a korszerű igényeknek megfelelően takarmányozzuk, istállózuk és gondozzuk állatainkat. Ha gazdaságunkban termesztett takarmányok felhasználásával készítjük elő állataink eleségét, úgy azt vitaminkészítményekkel és egyéb hatóanyagokkal feltétlenül egészítsük ki. A baromfitól maximális hús- és tojástermelés csak úgy várható, ha a tápanyagokkal együtt optimális vitaminellátásuk biztosítva van. I. ZSÍRBAN- ÉS ZSfROLDÓSZEREKBEN OI.DÔDÚ VITAMINOK: 1. A-vitamin (Axerophtol, hámvédő vitamin) A-vitamin csak állati eredetű táplálékokban fordul elő (tej, máj, tojás, hús és halliszt). Növényi takarmányokban provitaminjai (karotín, klorofil) találhatók meg. Négyféle provitamint emítenek, amelyek közül a beta-karotin a leghatásosabb, melyből elhasadás során 2 molekula A-vitainin képződik. Sok értékes karotint tartalmaz a sárgaszemű kukorica, a sárgarépa és a jó minőségű lucernaliszt. E sárgaszínű festékanyagok úgy a növényi, mint az állati eredetű termékekben fellelhetők (tojás sárgája, tej). A tőkehal mája különösen nagy mennyiségben tartalmaz A-vitamint. Ez szolgál a „csukamájolaj“ alapjául. Édesvízi halak mája Аг-vitamint tartalmaz. A gyógyszeripar újabban már félszintetikus úton А-vitamint is elő tud állítani. Az A-vitaminnak pontos hatásmechanizmusa még napjainkban is kutatási téma. Fontos szerepe azonban már korábban ismeretessé vált, különösen az anyagcsere-folyamatban, ami úgy a növendék, mint a tenyészbaromfinál bebizonyosodott. Ha csökkentik, vagy kifogy a szervezet A-vitamin készlete, azonnal észrevehető szervezeti ellenállóképességének romlásában, betegségek iránti fogékonyságában, az idegrendszer működészavarában, a hámszövetek abnormális élettevékenységében. Nem véletlen, hogy az А-vitamint a fertőző betegségek elhárítójának tekintik. Az A-vitamin-hiány következménye, ha a fiatal állatok növekedése meglassul, fénytelen, borzolt tollazat takarja például a baromfi testét, általános levertség, aluszékonyságban senyvednek, majd elpusztulnak. Hiányos vitaminellátottság esetében képtelenek védekezni a légutakban élő mikroorganizmusok behatolása ellen, a coccidiosis pedig meghatványozva szedi áldozatait. Növendék- és felnőtt baromfi A-vitamin-hiánya könnyezéssel kezdődik, majd az orr- és belső légutakra fibrinés, gennyes váladék rakódik, ami a légzést megnehezíti. A szemhéj is megduzzad és a szemüregben sajtos izzadinány képződik. A taréj összetöpped és kékes színű lesz. Ezek a tünetek nagyon megegyeznek a ragadós náthánál észlelhető külső elváltozásokkal. A zsigeri köszvény okozója is lehet a nagymértékű A-vitaminhiány. Mivel súlyos károsodást szenvednek a vese kiválasztó csatornarendszerének hámsejtjei, romlik a kiválasztóképesség, ennek következtében emelkedik a vér nem fehérjetermészetű nitrogéntartalma, a visszamaradt aminósavak, egyéb vegyületek, illetve a húgysav pedig a zsigerek felületén fehér bevonatot alkot. А-vitaminnal rendszertelenül ellátott tenyészállatoktól származó tojásból kikelt csibék — amelyek nevelésük kezdetén sem részesülnek folyamatos vitaminellátásban — 2—4 hetes korukban bizonytalan támolygó járásukkal hívják fel a figyelmet arra, hogy idegrendszeri bántalmakat váltott ki az A-vitamin hiánya. Időben alkalmazott „vitaminlökéssel“ hatásos javulásra lehet számítani, ellenkező esetben súlyos elhullások keletkeznek. Ha a növendék- és a tenyészbaromfi takarmányában folyamatos a vitaminellátás, úgy a szervezet igyekszik abból tartalékolni. Kutatóintézeti vizsgálatok bizonyítják, hogy a növendékcsirkék mája grammonként 150 NE (nemzetközi egység) А-vitamint tartalmaz, ami biztosija a zavartalan növekedést, fejlődést. Amennyiben a vitaminszint 100 egység alá zuhan, már növekedési zavarok jelentkeznek, 50 egység alatt a hiánybetegség súlyosabb tünetei észlelhetők. A tenyészbaromfi májában grammonként 200 feletti NE biztosítja a jó vitaminellátottságot. A tojásban fejlődő embrió csak a kész A-vitamint tudja hasznosítani, ezért a keltetési idény kezdete előtt már gondoskodni kell a tenyészállatok bőséges vitamin feltöltéséről. Akkor zavartalan az embrió fejlődése — és várható jó kelés! eredmény — ha a tyúk tenyésztojás 350—500 NE А-vitamint, a kacsa és pulyka tojás pedig ennek kétszeresét tartalmazza. Az A-vitamin elsődleges raktározója a máj, melyben e nagy fontosságú „éltetőelem“ rendszeres adagolással maximális szintre növelhető. Manapság a szintetikus vitaminkészítmények forgalombahozásával lényegesen leegyszerűsödött a baromfiállomány A- vitamin ellátása. Adagolása nem okoz különösebb többletmunkát, mert ezt az állatok akár az ivóvízhez, vagy a táptakarmányhoz keverve folyamatosan megkaphatják. Mivel a tiszta A-vitamin külső behatásokra gyorsan elbomlik, az A-vitaminacetátot, vagy palmitátot antioxidánssal stabilizálják, (zselatin, cukor), ezzel felszívódását még aktívabbá lehet tenni. Különösen a háztáji baromfitartásban ez az olcsó A-vitamin pótlása mellett étrendi hatást javító táplálékul is szolgál. Úgy kell állataink napi takarmánykeverékét A-vitaminnal foiyamatotsan kiegészíteni, hogy a növendékcsirkék takarmány-kilogrammonként 4—5 ezer NE, a tojótyúkok pedig 8—9 ezer NE-t kapjanak. 2. D-vitamin (kalciferol, antirachitikus vitamin) A D-vitamint angolkór-ellenes vitaminként emlegetjük, azonban jelenléte nem ellensúlyozza a mész és a foszfor hiányát. Legfontosabb szerepét a földalkálisók forgalmának szabályozásában tölti be, hogy a kalcium és foszfor felszívódása, a csontokba való lerakódása és a csontképzö sejtek működése zavartalan legyen. Kétféle D-vitamint különböztetünk meg. Ezek összetétele és hatása hasonló, azonban hatásintenzitásuk eltérő. D2-vitamin: élesztőkben, növényekben napfény, vagy kvarcfény besugárzása folytán provitaminjából, az orgoszterinből képződik. Ш-vitaniin pedig az állatok testében 7-dehidro-koleszterinből, ugyancsak természetes vagy mesterséges besugárzás hatására vitamintermészetű anyaggá alakul. Baromfiban sokkal aktívabb a hiánybetegség gyógyítása során, mint a D2-vitamin. Körülbelül ötvenszeres mennyiség szükséges, hogy a Dj-vitaminnal azonos hatást kifejtsen. Közérthető tehát a Ds-vitaminnak a baromfitenyésztésben való használata. A D-vitamin hiánya növendékállatokban angolkórt, felnőtt baromfiban csontlágyulást és tojáshéjképződési rendellenességet okoz. Hiányos vitaminellátás miatt a csirkék növekedése vontatott, súlygyarapodásuk elégtelen. A fejlődésben lévő csontok képződése zavart, azokban a szervetlen mészállomány és foszfor lerakódása tökéletlen, aminek következtében puhák, hajlékonyak és deformálódnak. A hiányos elmeszesedés miatt a koponyacsontok, a csőr csontos váza, gumiszerüen hajlékonyak. lellemzö továbbá a hiányos tollasodás, amit elsősorban az evezőtollak rendellenes növekedéséből és elszíneződéséből vehetünk észre. Amennyiben a D vitamin hiánya mellett a növendékállatok nem kielégítő foszforellátásban részesülnek, tipikus angolkóros tünetek lépnek fel, rövid és megvastagodott csövescsontok képződnek, az ízületek végei bunkószerűen megvastagodnak. Kalcium és D-vitamin együttes hiánya esetében a csövescsontok meghosszabbodnak, középen pedig elvékonyodnak. Ha a vér Ca-tartalma is csökken, görcsös fájdalmak közepette a beteg állatok rövid időn belül elpusztulnak. Az angolkóros megbetegedésben szenvedő állat járása fájdalmas, lábujja össze vissza görbül, ugyanakkor a mellcsont taraja is deformált. Zárt tartásban nevelt növendékállatok, továbbá a napfény szegény téli időszakban szabadban tartózkodó baromfi D-vitamin ellátására fokozottabb gondot kell fordítani. A tojóbaromfi hiányos D-vitamin ellátása esetében — még megfelelő mészadagolás mellett is — vékony, lágyhéjú tojást termel, majd a tojáshozam minimálisra csökken. A tojásfehérje meghígul, viszkozitása csökken. A D-vitaminnal hiányosan ellátott tenyészállatok tojása rosszul kel, mivel az embriók többsége a tojáspattogzás időszakában elpusztul, a tojásból kikelt csibék közül pedig sok kelésgyengét kell lefojtani. Ha naponta tenyész- és növendékállataink csak félórás, vagy egy órás időtartamra juthatnak közvetlen napfényhez, fedezni képesek D3-vitaminszükségletüket. A korábbi években egyetlen Ds-vitamin forrásunk volt a csukamájolaj, azonban annak adagolása gondot és óvatosságot követelt. Telítetlen zsírsavai tárolás folyamán gyorsan oxidálódnak, avasodásnak indulnak. Ilyen olajban a vitaminok hatástalanná válnak, sőt a takarmányban lévő többi vitaminokat, valamint az állati szervezetben raktározott A- E- vitamint is megsemmisíti. Kereskedelmi forgalomban lévő speciális táptakarmányok, premixek tartalmazzák azt a Dä-vitamln mennyiséget, ami a normális anyagcsereforgalomhoz szükséges. Zárt tartásban, vagy a téli időszakban tenyész- és növendékállataink részére szintetikus úton előállított olajos A- D3-vitaminkészítményt ajánlatos a baromfi ivóvizébe időszakonként adagolni. (Folytatjuk.) Kerényi Ervin, agrármérnök