Szabad Földműves, 1973. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-27 / 4. szám
A CSUKA VESZTE vagy talán ösztönösen jelismerte a veszélyt. Ilyenkor aztán tovább állt, ha éhesen is. Egyszer, még fiatal korában majdnem csúnyán megjárta. Akkor szerencséje volt. A horgász talán korán vágott be, vagy egy kicsit játszadozni akart áldozatával, azt már nem tudni, de határozottan „megúszta“. A horog nem akadt rendesen a szájába, csupán egy darabot kiszakított, aminek a helye még most is meglátszik. A seb már régen behegedt, nem is fáj. A táplálék megszerzésében ez nem akadályozza, de azt jól megtanulta, hogyha a kiszemelt áldozat közelében valami csillogős dolgot lát, inkább ott hagyja. Azóta a fetrengö kis halakra oda se fütyül. Inkább behúzódik valami rejtekhelyre, hogy megvárja amíg azok az éretlen tacskók egészen az orra elé kerülnek. Akkor aztán mint a villám közéjük csap. A csapat szétrebben, de egy közülük bizzán nem sürgős az útjuk. Csak az az éhség ne volna olyan kínzó, zsarnok. Ez űzi, hajtja ót, ezért a táplálékot akárhogy is, de meg kell szerezni. A csukák egyébként is örökös éhségükről híresek. Talán most... ez aztán a merész halacska, éppen ide úszik. Bizonyára eltévedt, vagy nem erre a környékre való, de többet aligha téved el, nem lesz rá alkalma. Tovább nem tétovázott, kivágott rá. Pillanatok műve volt az egész. A szerencsétlen halacska máris a horgas foga közöt találta magát. Onnan többé nincs szabadulás. A csuka garatán keresztül elindult utolsó útjára. Oda, ahonnét nincs többé visszatérés. Ezek után lassú, kényelmes mozdulatokkal helyet változtatott. Amerre ment a kicsi halak kelló távolságra kikerülték. Nagyon is jól ismerték ellenségüket. Meghúzódott egy szikla mögött. Az ördög tudja, hogy hónáét és mikor került az oda, KOK fiísiBö LEVELEZŐINK ÍRASAI Közeledik a hajnal. Igaz, az égen még pislákolnak, de egyre jobban halványulnak a csillagok, s keleten, talán csak egy fokkal, de megtört a sötétség. Az öreg csuka érezte ezt. A mindig éhes gyomra úgy vélte, hosszú idő telt el az esti lakoma óta. Pedig olyan alaposan megtöltötte a bendöjét, hogy alig szuszogott. Nem sajnálta a felfalt kishalakat. Nem gondolt arra, hogy azok ts szerettek volna még élni. Neki csupán egy volt a fontos, az, hogy tele legyen a gyomra és ő éljen. A tavaszon se sajnálta a saját udvarlóját, amikor az az ívás hevében túl közel merészkedett hozzá. Minden teketória nélkül elkapta: Habár nehezen, čs ezt is sikerült leküldeni a gyomrába. Nem sajnálta. Egy ideig nem érzett akkor éhséget. No, és a másik kettő, amelyek ott legyeskedtek? Azokra nem került sor. Látták társuk vesztét, *s így még az ívás mámorában is ügyeltek arra, nehogy túl közeire találjanak merészkedni hozzá. Az aktus végeztével el is pártoltak tőle, sőt még a közeléből is. Nagyon fői tudták már, hogy mit jelent egy ilyen jól megtermelt ikrás közelében ténferegnl. Ha sokáig ogyelegnek körülötte, az a biztos pusztulásukat jelentheti, mert előbb-utóbb előfordulhat egy kis vigyázatlanság és mindennek vége. Többet nem lesnék az apró halak vonulását, és nem válogatnának közülük. Az ikrás nem is bánta, hogy ott hagyták. Ogy is egyedül szeretett vadászni, hiszen majd minden csuka azt teszi. Ahol sok van belőlük, ott félénkek a kis halak és nehezebb a közelükbe férkőzni. így csak örült annak, hogy újra egyedül maradt. A feladatot a természet törvénye szerint elvégezte. Egy évig nincs szüksége párra. Táplálék a folyóban akad bőven. Amikor jő az idő, az apróságok sütkéreznek, csak közéjük kell ugrani, máris van eledel. Ennivalót szerezni kell mindenáron. A gyomor megköveteli a magáét. Elég vén volí már ahhoz, hogy sok tapasztalata legyen. Ha éhes is volt, azért a legtöbbször vigyázott. Észrevette, tosan horgas fogai között vergődik. Igaz nem sokáig, csak amíg eligazítja, hogy könnyebben letudja nyelni. Majd újra elfoglalja leshelyét és várja következő áldozatát. Amikor megtöltötte bendöjét, jóleső érzéssel húzódik be valamelyik vízbedőlt fa gallyai közé, esetleg a vízmosta fagyökerek mellé. Bár 6 már jól fejlett példány, azért neki is vigyázni kell. Neki is csak egy élete van. Talán éppen ezen elmélkedett, vagy csupán a hajnalhasadást várta, hogy újból megtöltse bendöjét. Közben keleten már hasadt a hajnal. A felkelő nap tört fényében meg-megvillant egy két fürge halacska, de ezek túl messze voltak. Nem érdemes, gondolta, mafd ha közelebb jönnek, talán utánuk rugaszkodik. De ma úgy tűnik, mintha megérezték volna a veszélyt, nem akarnak közelebb jönni, ide a kitátott száj elé. Mintha tudnák, hogy ott a halál leselkedik rájuk. Lehet, hogy már igen megriküotta soraikat. Dehát az is a természet törvénye szerint történt. Az erősebb legyűri a gyengét. így van ez ősidők óta. Ismerik a helyet. Már azok ts tudják, hol kell vigyázni. Inkább nagy kerülőt tesznek, hiszen nekik igameri a környéken íöb nem volt, de tovább ennek megfejtésével nem is törődött. Az a fontos, hogy rejtve legyen, s minél közelebbre jöjjenek a halacskák. Tapasztalt vén csuka volt, tudta, hogy jól számít. Az öklék egy csoportja egészen közel úszott az orra előtt. Amikor már tudta, hogy nem hibázhat, közéjük lódította torpedó alakú testét és egy hálacskd gyenge farklegyintéssel máris távozott az élők sorából. így ment ez jó ideig. A halacskák csoportokban jöttek, 6 pedig szedte közülük a vámot egészen addig, amíg úgy nem érezte, hogy most már egy kis időre elég. Elindult a túlsó part felé. Ott sekély volt a víz. Az aprócska halak önfeledten sütkéreztek. Csak akkor rebbentek szét, amikor egyik társuk a nagyfoyú csuka zsákmánya lett, mihelyt az orra elé merészkedett. Miért volt oly kíváncsi. Az ökle társainak nem is hiányzott. Hiszen csak addig törődünk a másikaki, amíg él. Utána rövidesen elfelejtjük, mintha sohase létezett volna. Így kószált egy ideig összevissza. Ogy látszott jó vadászterületre érkezeit, de elfogta a lustaság. Már tele volt a gyomra, s így déltájt szünetet tartott. így aztán rejtekhely után nézett, amit csakhamar meg is talált. Egy jókora fatönköt hozott oda az ár. Egyszer ugyan megzavarták nyugalmát, de aztán újra csend lett körülötte. Azt nem figyelte meg, hogy a rendzavaró mit csinált, mivel azonban hamar eltűnt a közelből, nem Is törődött vele. Az öreg csuka megnyugodott. Csak a gyerekek távolt lármá/a hallatszott, ami nem lehet veszélyes számára. Pedig a veszély már ott volt a közeiben. A rendzavaró horogra tűzött kishalat helyezett a tönk közelébe, jó fogást remélve. Közben lassan nyugatra hajlott a nao. Sugarai már ferdén estek a vízre. Újra éhes lett. Megint hajtotta az ösztöne a táplálék után. Ahogy körülnézett, hogy merre is vegye az irányt, szemébe ötlött egy úszkáló halacska. Semmi gyanús fel, semmi veszély, semmi csillogás a közelben. Ez se fog többet elkószálni a többiektől — gondolta. Rávetette mayát, és egyből elkapta, jóleső érzéssel akart tovább állni. De mi az ördög ... Valami nincs rendjén. Űfra az a kellemetlen szúrás a szájában mint évekkel ezelőtt. Most már tudta, hogy baf van. Megindult a mély víz felé menedéket keresni. Egyetlen egyszer nem vigyázott és bajba került. De ő élni akart. Minden erejét összeszedve igyekezett megszabadulni a hegyes görbe tűtől. Már tudta, hogy most éleire-halálra megy a küzdelem. Ha győz szabad lesz újra, ha nem akkor örökre elveszett. Teljes erővel védekezett, nincs sehol egy kis menedék, ahová befuthatna. Legalább ne olyan rossz helyre akadt volna az a szúrós valami, hogy el tudná harapni. De nem lehet, nem megy. Érzi, hogy valami láthatatlan erő azon a vékony szálon keresztül húzza, vonszolja a part felé. Kicsit enged, hogy úf erőt gyűjtsön a küzdelemre. A part felé veszi az irányt, s amikor a szíton egy kicsit meglazul méternyi magasra ugrik ki a vízből. Közben fordul is egyet. Talán sikerül megszabadulnia, de hiába, ez a csel se sikerül. Ojra neki iramodik, ismét próbálkozik. Kivágta a testét a vízből. Szabadulni nem és nem tud. Pedig néha úgy érzi már már szabad lesz. Minden hiába. Újra a part jelé húzzák azon a semmi vékony szálon, amely számára legyőzhetetlen. Csak egyszer a fogai közé tudná kapni, minden rendben lenne. De nem, nem tudja. Érzi, hogy lassan kezdi elhagyni az ereje. Még próbálkozik еду-két kirohanással, de mindig gyengébb, mindig erőtlenebb. A végén már oly sekélyre kerül, hogy kint a háta a vízből. Még egy kirohanást lesz, talán sikerül. De ez már nagyon erőtlen. Visszakerül a sekélyre. Egy ember megy feléje. Utálja az emberek közelségét. Tudja, hogy az ember a vesztére tör. Menekülne, de már nem futja az erejéből. Az ember két GÁTOLJUK MEG A TERJEDŐ VESZETTSÉGET Vadállományunkban a közelmúlt évek folyamán hatalmas kárt okozott a veszettség. Ennek legveszedelmesebb terjesztői, mint ismeretes a rókák. Л szomszédos Magyarország sem mentesült ezen kártételtűi, ezért védekezésre kellett gondolni. A mód keresése során egy tökéletes hatású eszközre figyeltek fel, amely rókaírtó fáklya néven vált ismertté. Az elmúlt év folyamán a Szlovákiai Vadászok Szövetsége kipróbálta és megfelelőnek találta a rókairtá fáklyát, amelyből ez évre jelentős mennyiséget rendelt. Látogatást tettünk Szegeden az UNIVERZÄL KTSZ-ben, amely a rőkairtő fáklyát gyártja. A kisipari termelőszövetkezet igazgatója Fekete László készségesen tájékoztatott a rókairtó fáklyák gyártásával kapcsolatos általános, valamint Szlovákiát is érintő helyzetről. — Vajon hogyan került sor a rókairtó fáklyák gyártására? — érdeklődtünk bevezetőként. — Magyarországon 1967-ben pusztított legnagyobb mértékben leginkább a rókák terjesztette veszettség, ezért a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium hatóságilag elrendelte a rókák Irtását. Felmérték, hogy az országnak ötvenezer rókairtó fáklyára lenne szüksége a kérdés megnyugtató megoldásához. Az ügyet pénzügyi szempontból a minisztériumi költségkeret, tehát nem a vadászszövetség terhére oldották meg, mint ahogyan ez tudomásom szerint Szlovákiában történik. A fáklyákat a minisztérium rendelése alapján gyártottuk le. — Milyen eredményeket sikerült a rókairtás terén elérni? — Kezemben van a Magyar Állatorvosok Lapja, amelyben beszámolnak az eredményekről. A grafikon szemléltetően mutatja, hová szaladt fel a veszettség! számarány 1967-ben és az ugyancsak 1967-ben kezdődő védekezés hatására 1968-ban és 1969-ben ez a szám hová esett vissza. Látjuk, hogy 1967 végén 230 volt a veszett rókák száma, így a kezelés után 1968-ban számlált 30 veszett róka a veszély jelentős csökkenését jelenti. A minisztérium az irtást megismételtette, mire az észlelt veszett rókák száma nullára csökkent. Az irtás áprilisban, a fialás utáni napokban történt, áz ellenőrzés pedig augusztusban. Majd ezt követően 1969. márciusában a jelzett veszett rókák száma 40-et mutatott. Ekkor megismételtették az irtást. Érdemes megemlíteni, hogy a magyar sajtó ós televízió szerint az első Irtás alkalmával százezer rókát ástak ki holtan, s vajon mennyivel többet nem ástak ki? A minisztérium nem nyugodott bele ebbe az aránylag jó eredménybe, tekintettel arra, hogy a két szomszédos ország területéről, mégpedig Jugoszláviából és Csehszlová kiúból, ahol a rókairtás nem volt egyidejűleg intézményesen megoldva, a veszett rókák — nem ismerve a határőrüket — szépen beszivárogtak. Annak ellenére, hogy az esetek száma nem volt túlságosan nagy, a minisztérium megismételtette az irtást. Négy éve végezzük ezt a munkát és valószínűleg’ az 1973-as év mint ötödik lesz az utolsó. A rendelés már megérkezett és remélem, hogy a beteg rókák előfordulásának száma a nullára csökken. — A szlovákiai hatóságok nyilván tudomást szereztek az elért jó eredményekről és ezért igyekeztek önökkel felvenni a kapcsolatot. — Az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumában a Magyar Állatorvosok Lapjából és a vadászok kapcsolata útján tudomást szereztek elért sikereinkről és felkerestek bennünket. Leellenőrizték a hallottakat néhány vadászterületen és átadtak nekünk ötezer rókairtó fáklyára szóló rendelést. Ezt a mennyiséget idejében elszállították és az elmúlt év tavaszán megtörtént a próbairtás. Levélben értesítettek bennünket az akció sikeréről és arról, hogy a Transakta külkereskedelmi vállalat közvetítésével 1973-ra hétezer rókairtó fáklyát rendelnek Szlovákia részére. Szó volt arról, hogy siker esetén megpróbálják a prágai központi szervek bevonásával intézményesíteni a rókairtást, mint ahogyan ez nálunk történik. Mi ennek nemcsak üzleti szempontból örülnénk, hanem mindenekelőtt azért, hogy a beszivárgás Magyarországra csökkenne. Nem tudok róla azonban, hogy ez megtörtént volna. A jugoszlávokkal szintén felvettük a kapcsolatot és ők is végeznek egy próbairtást. így ez a három ország részben vagy teljesen megoldaná a rókák által terjesztett veszettség felszámolásának kérdését. — Gyakorlatilag vajon hogyan történik a fáklyák alkalmazása? — A rókavárak, Illetőleg odúk, olykor több emeletes barlang- vagy folyosórendszerek. A rókairtó fáklya fojtőgázt fejleszt. Az égő fáklyát a vadász a föld felszínénél lévő rókalyukba helyezi s azt leíöldeli. Az emelkedő kénesjellegü gáz elől a róka elkezd menekülni és megy mindaddig, amíg a legmagasabb helyet el nem éri. Persze hiába megy a szerencsétlen, mert a gáz megy utána. A tapasztalat a kiásás után azt mutatja, hogy a róka elhurcolja kölykeit a legvéilettebbnek gondolt legmagasabb helyre, ahonnan nincs menekülés. Vannak azonban olyan rókavárak is, ahol van egy vészkijárat. Vigyázni kell a rókairtóknak, hogy ezt egyidejűleg eltömjék, mert különben az ellenkező oldalon elszaladhat a róka. Arra Ideje már nincsen, hogy az odút kikaparja, mert halálához szükséges tízszeres töménységet összpontosítunk a fáklya égő anyagában, ami nagyon gyorsan végez az állattal. Ez volt a magyar hatóságok kívánsága, nyilvánvalóan azért, hogy az állatok ne kínlódjanak. A rókavárat húsz perc elteltével már fel is lehet bontani. A gázfejlesztő anyagot egyébként fém dobozba csomagoljuk, amelyre több éves jótállást vállalunk. — Teljes eredményt persze csak úgy lehelne elérni, ha az érintett államok mindegyikében intézményesen oldanák meg a kérdést, hiszen hétezer rókairtó fáklya a jelenlegi helyzetben Szlovákia részére közelről sem elégséges. — Az első veszettséget jelző jelentések 1967-ben a keletszlovákiai és az északnyugatromániai határvidékről érkeztek. Az ezt követő 1968-as évben már a két határ mentén végig előfordult a veszettség. Akkor a Jugoszláviával határos területről még nem jeleztek betegséget. Az Ausztriával határos vidék ezideig tiszta maradt. Az intézményesítés, tekintettel a vadállományban a gazdasági állatok állományában, de iöleg az emberi egészségben esett kárt tekintve nagyon megérné minden érintett államban, hiszen nem nagy összegről van szó. Magyarországon az évi ötvenezer rókairtó fáklya mindössze másfélmillió forintba kerül. A fertőzés veszélye persze kölcsönösen fennáll, így a védekezés minden fél érdeke. Remélhető, hogy amennyiben vadásztársaságaink hasonló véleményen vannak és az illetékes szervek felé hajlandók ezen nézetüket továbbítani, úgy különösebb akadálya nincsen a rókairtó fáklyák minisztériumi költségkeretből történő fedezésének és a kellő mennyiség megrendelésének. Magyarországgal szembeni kereskedelmi mérlegünk aktív, tehát külkereskedelmi szerveink sem szólnának bele a rendelés emelésébe. KUCSERA SZILARD Tél közepén a vadászok legTontosabb teendője a vad védelme és etetése. Gondoskodni kell arról, hogy az etetők mindig telve legyenek megfelelő mennyiségű és minőségű vadeleséggel, s fgy a vad ne szenvedjen hiányt. Területjárások során figyeljük meg, hol, mennyi és milyen összetételű hasznosvad tartózkodik, hogy így felkészüljüok a tavaszi, tényleges törzsállomány megszámlálására. Februárban az egész éven át lőhető vadfajokon kívül vadászhatunk nyestre, nyusztra, vadmacskára, pézsmapocokra, balkáni gerlére, gatyásülyvre és vetési varjúra, K. K. Fekete László, az UNIVERZÄL KTSZ igazgatója (A szerző felv.)
