Szabad Földműves, 1973. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1973-06-30 / 26. szám
Számomra a legjobb Idegnyugtató, ha kint barangolok a természetben egyedül, vagy kis társasággal. A falutól, a várostól, az iskolától távol, ollhonhagyva a mindennapi gondot, a zajt. Az embert körülövező 'ősnyugalom, a madárhang, napokra visszaadja lelki egyensúlyomat. Ezért, ha csak időm engedi nem utasítom viszsza vadászbarátaim meghívását. -Nem vagyok vadász, mégis minden egyes vadászat külön-külön .élmény számomra. Persze nem a körvadászat, arra el sem megyek. A vad tömeges mészárlása részemre nagyon visszataszító. Emlékszem, kis srác voltam még, iskolába se jártam, amikor a nagyapám, aki lisztcserébe dolgozott, egy téli napon rostával összefogott nekem vagy ötven bemerészkedő verebet. Kedveskedni akart a jó öreg, de én a kínlódó verebek láttán sírva fakadtam, s mindaddig pottyogtak a könnyeim, míg nagyapám mindegyiknek vissza nem adta a szabadságát. Számomra a vadászatokon sem a vad elejtése a csábító, hanem maga a vadászat fogalma. Kevés beszéddel, fáradságosan bebarangolni a határt, kifürkészni a vad helyét, nyomokból megállapítani, hogy milyen vad járt arra és mikor. Csikorgó hidegben meghúzódni egy szalmakazal tövében, elővenni a tarisznyából a fagyos szalonnát, kenyeret, vöröshagymát, üvegnyakról oltani a szomjat, ez az, ami számomra a vadászatból a vonzó. Utóbbi időben Jancsi barátom-Vadászbecsület mai többnyire együtt jártam a határt, fól megértettük mindig egymást. Sokszor kilométereket gyalogoltunk anélkül, hogy szóltunk volna. A barátom biztos kezű vadász, ritkán véti el, ha rálő valamire. Fölöslegesen nem irtotta a vadat, s az se bosszantotta, ha üres kézzel tértünk haza. Pedig olykor ez is megtörtént. November vége felé . volt Cseng a telefonom, fölemelem a kagylót, s jancsi barátom hangját hallom a drót túlsó végén: — Mi van veled, régen láttalak már, gyere ki szombaton, megnézzük mit csinálnak a fácánok. \ Persze, hogy kimentem. A völgyből még föl se szállt a köd, mi már ott baktattunk a bozóttal benőtt csermely partján, s letört száraz ággal csapkodtuk a bozótot a fácánok ébresztésére. — Nem vadászat ez kutya nélkül — magyarázta barátom, mikor megálltunk falatozni, mert addig még csak egy fia fácánt se láttunk. Valóban, mielőtt kutyáját, Áramot agyon nem lövette — mert nem maga lőtte agyon, annyira sajnálta, de a kutya egészségét nem lehetett visszaadni. — Ha kijöttünk fácánozni, Aram szinte az első bozótban találta a fácánt. Nagyon értelmes kutya volt. Azóta se sikerült hozzá hasonlót szereznie. Minden vadászaton szóba hozza. Bár nem láttam, biztos vagyok benne, hogy barátom'azt a kutyát megsiratta. Azért csak ballagtunk tovább. Tökéletesen kielégített a csípős őszi levegő, a barangolás, s jóleső fáradsággal emelgettem sártól nehezedő csizmámat. Egyszer aztán a határút egyik kanyarulata után az útközépen ДАЧ Щ üt ÓINK |RÄ*AI ott állt előttünk egy fácánkakas. Oldalba böktem a barátomat, azt hittem nem vette észre. Amikor rámnézett, nagyon elrösteltem magam. Nem tudom leírni a tekintetét, talán rendreutasítás volt benne, szemrehányás, vagy vadászfölény, nem tudom. Sokáig nem is tanulmányozhattam, mert megindult a kakas felé, az meg szaladt a bozótba. Zörgethettük mi aztán a méter magasra nőtt bozótot, a kakas többé nem jelentkezett. — Tudod — jegyezte meg később — szárnyas vadra én csak röptében lövök. Ez vadászbecsület dolga. Alkonyodon, mire hazaértünk. Felesége, fűlika meleg vacsorával fogadott, s közben pajkosan heccelte az urát, hogy milyen vadász az, aki meghívja a barátját s egész napi vadászat után egyetlen fácán nélkül jön haza. Barátom hiába magyarázkodott, felesége annál jobban mérgesítette, igaz csak tréfából, barátom mégis elkedvetlenedett úgy, hogy alig tudtam megvigasztalni. Mert valóban nagyon szép nap volt, s az a le nem lőtt kakas nekem többet ért minden vadászzsákmánynál. Néhány nap múlva Jancsi barátom széles mosollyal állított be hozzánk, kezében vadásztarisznyája^ amiből egy fácánkakas farktollai kandikáltak ki. Miközben átnyújtotta ezt mondta: „Azóta ez az első, tessék, neked hoztam, mert hát ez is vadászbecsület. F.BEDI LÁSZLÓ, Štúrovo (Párkány) Divathóbort mint vészharang Talán hihetetlenül hangzik, de tény az, hogy az időközönként fellépő bizonyos divathóbort egy-egy állatfaj majdnem teljes kipusztulását idézi elő. Az idősebb generációhoz tartozók talán még emlékeznek arra az időre, amikor a struccmadarak a fellángoló divathóbort áldozatául estek. Ugyanis abban az időben divaba jött a strucc-tollak viselése. A nők kalapjait a strucc-tollak erdei díszítették, a legyezők is ezekből a toliakból készültek. Mivel a kereslet olyan magasra hágott, hogy a kereskedők nem tudtak eleget tenni a kívánalmaknak, megindult a struccmadarak eszeveszett irtása. A- kadtak kalandorok, akik ezerszámra puszították ezeket az értékes madarakat, hogy a farktollak megszerzése révén nagy jövedelemhez jussanak. Amikor már nagyon megfogyatkozott a strucc-madarak száma, farmokat létesítettek, gondosan ápolták a madarakat, hogy később megfosszák őket díszeiktől. fgy legalább a madarak élete maradt meg, jóllehet ez a toliszerzés nem volt fájdalommentes. De mint minden divathóbort, ez is csak rövid ideig tartott. A divat működési területét más ágazatokra tette át. Ekkor divatba jött a szőrmék, állatbundák túlhajtott viselése. Sok százezer menyét, nyest, hermelin élete sínylette meg az emberek azon igyekezetét, hogy értékes szőrmékhez jussanak. Rossz még rágondolni is arra a tömeges mészárlásra, melynek a tehetetlen, alig mozgó fókafiókák estek áldozatul. Ezeket az ártatlan állatokat vasdorongokkal ezerszámra halomra öldösték a minden emberi jóérzésből kivetkőzött emberek, csupán azért, mert a kisfókák meleg, selyem (finom) bundájának viselése jött divatba. A hó- és jégmezők átváltoztak vérmezőkké és az állatbarátok nemzetközi összefogására volt szükség, hogy véget vessenek ennek az embertelen, kegyetlen pusztításnak. Most egy újabb divathóbort van kialakulóban. Míg nálunk, a kutyák megkülönböztetett gondosságnak és szeretetnek örvendenek, hisz ők jelentik számunkra az igazi hűség és ragaszkodás jelképét, addig Dél-Afrikában akadnak emberek, akik kutyabőrrel kereskednek. Ez úgymond — a legújabb divat. Ezt az áramlatot egy Wander Sand nevű johannesburgi 28 éves fiatalember indította el, nem kis sikerrel. Farmján különféle kutyafajtákat és típusokat nevel, gondosan ápolja őket, hogy aztán a legembortelenebb módon — nyakfelmetszéssel — véget vessen életüknek. Előnyben részesülnek a fekete-fehér, vagy barna-fehér foltokkal ékesített kutyafajták, melyeknek bőréből bundákat készítenek. Reméljük, hogy ez a legújabb divathóbort messze elkerüli békésen élő földrészünket. Most arról értesültünk, hogy a dél-inagyarországi Bikái nevű község állami gazdaságán egy különleges nyúltenyésztő farmot létesítettek, melyen több mint százezer fehér házinyulat nevelnek. Ez talán még nem is olyan csodálatra méltó, hiszen Európában számtalan helyen foglalkoznak házinyulak tömeges nevelésével. Figyelmet érdemel azonban az a tény, hogy ez az állami gazdaság olyan nemes nyúlfajtát tenyésztett ki, melynek bundája vetekszik a hermelin szőrméjével. A kitenyésztett új nyúlfajtának a „fehér gyöngy“ nevet adták. Eltekintve attól, hogy az állam értékes, nagyon keresett szőrméhez jut, a nyúltenyésztésnek megvan az az előnye, hogy a nyúlhús gazdagítja a már nagyon is megszokott házi étlapot. A dél-magyarországi Bikái nyúltenyésztésének mintájára már több országban hozzákezdtek hasonló farmok létesítéséhez, így többek között a Vietnami Demokratikus Köztársaságban is. Mennyivel ésszerűbb az emberek javát sokrétűen szolgáló igyekezet, mint a fentebb említett esetek. Andrej Rišňovský, (Bratislava) Kerületi értekezlet A Szlovákiai Horgászok Szövetségének nyugat-szlovákiai intézőbizottsága az elmúlt hónapban Komárnoban (Komáromban) tartotta VI. kerületi konferenciáját, melyen a helyi szervezetek 120 delegátusa és 35 vendég vett részt. A kerületi intézőbizottság elnökének Kővár Viliam elvtársnak megnyitója után, melyben üdvözölte a központi szervek képviselőit — az SZSZK Mezőgazdasági Élelmezési Minisztériuma, a SZHSZ és nemzeti bizottsági szervek, a Nemzeti Front és testvér szervezetek képviselőit — Geczö Béla mérnök, a SZHSZ nyugat-szlovákiai intézőbizottságának titkára tartotta meg beszámolóját, ezen bizottság ténykedéséről az 1969—1973 közötti években, elért eredményekről, valamint a szervezet feladatairól a következő években. A beszámolóból kiderült, hogy a sporthorgászat nagy lendületet mutat. A tagság létszáma évről-évre növekedik, amely az utóbbi tíz évben megkétszereződött. Nagy az érdeklődés a horgászat iránt a fiatalság körében, s a pionírszervezetekkel karöltve mintegy 3000 „ifi“ horgászt tartanak nyilván. A nyugat-szlovákiai kerületben a tagság 34 alapszervezetbe tömörült. A szervezet tizenkétezer hektárnyi vízterületen gazdálkodik, melynek halgazdasági kihasználása nem kis gondot okoz. A horgászok eredménynövelési törekvéseit sok szubjektív tényező nehezíti meg. A folyamszabályozás, az ipari üzemek és lakótelepek összpontosítása mind nagyobb gondot okoz a vízszennyezés meggátlása terén. A természetes halhozam növekedése csak úgy érhető el, ha a rendszeres halasítás eredményeként mind nagyobb mennyiségű, kiváló ivadék jut a folyóvizekbe. Évente átlagosan egy millió korona értékű halivadék telepítésére kerül sor. Az elmúlt években a helyi szervezetek saját pénzforrásaikból 1 millió 230 ezer korona értékben telepítettek halivadékot. Ez a gondoskodás megmutatkozik a fogási eredményekben. Évente mintegy 3000 mázsa halat fognak, s az egy tagra jutó fogási átlag meghaladja a 31 kilo grammot. A tagság létszámának állandó növekedése ellenére még mindig nagy mértékben üti fel a fejét az orvhalászat, az alapszabályok és a törvény megsértése, valamint a természet védelmének elhanyagolása. A természet és a környezet devaszlálása világprobléma. A szövetség tagjainak elsőrendű feladata, hogy megvédje a természet még meglévő kincseit. A halászat-fejlesztés koncepciójának végrehajtása a következő években nagy fejlődést jelent. A szövetség feladata a vízterületek halgazdálkodása eredményeinek növelése. Ezért a nagykapacitású halkeltető és ivadéknevelö telepek létesítése elsőrendű feladat. Ezen tervek megvalósítása már a közeljövő feladata. A Csallóközben 123 hektárnyi vízterület igénybevételével ivadékszaporító és tenyésztő telep létesül, amely elég csuka, süllő, ponty, harcsa és növényevő hal (amur és busa) ivadékot állít majd elő. Ez részben megoldja az eddigi ivadékhiányt, sőt további előnevelő tavak üzemeltetésével kellő mennyiségű halivadék exportálása is számításba jöhet. A SZHSZ további feladata a kellő mennyiségű piaci hal előállítása. A dunai halászat és az egyes zárt ártéri vizek félintenzív gazdálkodása nagy mennyiségben hozzájárulhat a piaci hal jelenlegi hiányának csökkentéséhez. A sport terén is említést érdemlő eredményeket értek el a nyugat-szlovákiai kerület sporthorgászai. Az országos halfogóverseny kerületi csapatainak bajnokságán a kerület válogatottja ezüstérmet szerzett. Az országos halfogó-ligában, amely a helyi szervezetek csapatainak országos bajnoksága, az 1972-es évben a komárnoi helyi szervezet csapata megnyerte az országos bajnokságot. Eredményesek a dobósport képviselői is. Több egyéni országos bajnokság, jó csapatszereplés elismerése van a versenyzők tarsolyában. Az országos dobóliga a Nové Zámky-i (érsekújvári) és a komárnoi alapszervezetek csapata képviseli kellőképpen a kerület dobósportját. A világbajnokságon elért kiváló eredményeiért Mészáros György, sportmesteri címet kapott. A felnőttek eredményéhez hasonlóan az „ifik“ is kiválóan képviselték a kerületet. Több országos bajnokság értékelése, sok érem és serleg tanúskodik kiváló eredményeikről. A társadalmi munka terén is aktívan tevékenykednek a kerület helyi szervezetei. A párt megalakulásának és a Szovjetunió megalapításának 50. évfordulójára tett felajánlások teljesítése több mint egy millió korona értéket képvisel. Az alapszervezetek nagy gondot fordítottak a tagság nevelése és a horgászetika növelésére. Élőadások, kiállítások és viták mind a fejlődést szolgálták. A konferencia értékelte az elmúlt időszak munkáját és arra a megállapításra jutott, hogy a szervezet munkája sokat javult. Kijelölte a következő időszak irányelveit, és megválasztotta a következő öt évre a kerületi intézőbizottságot. A kerületi intézőbizottság elnöki tisztségében Kővár Viliam elvtársnak, a titkári teendők végzésében pedig Gecző Béla mérnöknek szavaztak bizalmat. GECZÖ BÉLA mérnök, a SZHSZ nyugat-szlovákial intézőbizottságának titkára halait A folyó visszaköveteli A Labore, az Ung és a Latorca, valamint holt ágainak vidéke a közelmúltban a sporthorgászok paradicsomának számított, akik az egész országból, sőt külföldről is szívesen látogatták Kelet-Szlovákia ezen területét. Gazdag zsákmánnyal elégedetten távoztak, hogy ismét visszatérjenek. Ezen folyók alámosásai, növényzete, valamint a holt ágak búvóhelyei, sekély részei minden halféleség ívásához, szaporodásához ideális helyet nyújtottak. Ez a természetes halgazdaság a sporthalászok büszkesége ma már csak legendává alakuló emlék. Az utóbbi években a szabályozott folyók halállománya jelentősen csökkent, ez a folyamat tovább tart. Helytelen lenne azt állítani, hogy a halmennyiség hirtelen csökkenését teljes mértékben a folyók szabályozása okozta, amely a Kelet-Szlovákiai Alföld öntözőrendszerének kialakításával áll kapcsolatban, mert ebben az ipar játszik nagy mértékben közre. A folyamszabályozással számos olyan kanyargó holt ág keletkezett, amelyek jelentőségét a sporthorgászok mindmáig nem értékelik kellőképpen, s a kínálkozó lehetőségeket nem használják ki. Télen a holt ágak teljes felületét jég borítja és így levegőhiány következtében a halak zöme elpusztul. Csekély földáthelyezéssel és műszaki elrendezéssel a gátakon belüli holt ágak vég legesen összeköthetők a fő medrekkel és így a helyzet lényegesen megjavulna. Mindez társadalmi munkával is elvégezhető. Az utóbbi időben nagyon megnövekedett az orvhalászok száma. Szigorúan ellenőrizni kellene a nyíltvízi halászatra vonatkozó törvény betartását, amely világosan ismerteti a fogott hal méreteit, számát stb. A halvédelmet nagyon elhanyagolják s az említett folyókban akkor halásznak, amikor az embereknek éppen kedvük tartja. ILLÉS BERTALAN |í IWNl Martin, az ifi-horgász, a hatkilós fogassüllővel. (A szerző felv.) SZAPORÍTANI KELLENE A FOGASSÜLLŐT A fogassüllő gyorsnövésű, falánk ragadozó. Apróbb fehér halakkal táplálkozik. Az ikrás áprilisban vagy májusban 200— 300 ezer ikrát rak a vízinövényekre, vagy kövekre, azután még egy ideig őrzi ikráit. ízletes húsa miatt nagyon becsülik. Évekkel ezelőtt sok volt belőle a Vágban is, de mostanában már nem igen akad, főleg a Vág alsó részén. A Vranovi víztárolóban, a Bodrogban fogtak még 15 kilós fogassöllőt is. Híres a balatoni sUllő, amelynek nincs ideje túl nagyra nőni, mert idő előtt kifogják. De a Balatonban is akad egy-egy 7— 8 kilós fogas. Évente a Balatonból 40—80 mázsa süllőt fognak ki. Ez a gyors növésű és kiváló húsminöségű hal három éves korában 1—1.5 kg-os súlyt ér el. Kár, hogy szaporításával, nevelésével az egyes horgászszervezetek és halászati üzemek kellőképpen nem foglalkoznak, pedig nagyobb halastavakban könnyen lehetne őket tenyészteni. Minden szervezet inkább a pontyokat szaporítja, amelynek a húsa minőségben meg sem közelíti a fogassüllő húsát. Egy-egy nagyobb példány akad belőlük még a Vág mellékvizeiben. Sered mellett. Igazán kevés horgásznak van olyan szerencséje, mint Martin Šimkovičnak. aki 1972 őszén hat kilogrammos süllőt fogott kishalra. Krajcsovics Ferdinand, Galante (Galánta)
