Szabad Földműves, 1973. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1973-06-23 / 25. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1973. június 23. A szárazság elleni védekezés agrotechnikai feltételei Hiába kémleljük az égboltot, hiába lessük a tornyosuló felhőket, az eső nem és nem akar esni. Csalódva fordulunk el a rég ismert, a múltban annyiszor bevált, évszázados gazdag tapasztalatoktól, a déli szél esőt lioz. Dehogyis hoz, csak felforrósodik a levegő, utána viharos szél kergeti a felhőket, s marad minden a régiben. Ilyen most az időjárás, s ellene semmit nem tehetünk, hacsak már eddig nem tettünk. De vajon mi az, amit tennünk kellett volna, s elmulasztása miatt annyi zokszót ejtünk? Mondjuk ki nyíltan, egyenesen: elmulasztottuk azokat a közismert tavaszi porhanyítő, agrotechnikai műveleteket, melyeknek hivatása a talajvíz védelme, a kipárolgás megakadályozása, esetleg csökkentése. Szinte érthetetlen, hogy ma, amikor az agrotechnika ötéves tervéről beszélünk, a mezőgazdaságbanközönnyel fordulunk el azoktól az agrotechnikai műveletektől, melyeknek jótékony hatását és nélkülözhetetlenségét már sok éve ismerjük. Talán a takarékos gazdálkodás hangzatos elvei, avagy egyéni elgondolások okozták a felelőtlen ténykedést? Nem tudom, de az elmúlt hetekben Szlovákia legbővebben termő járásaiban s olyan szövetkezetekben és állami gazdaságokban, ahol a szakképzettség s az évtizedes gyakorlat ma hiányzott, elmulasztották a talaj tavaszi porhanyítását és vízvédelmét. Tudott dolog, hogy Dél-Szlovákta kontinentális időjárása hajlamos a szárazságra, a tartós, esetleg ideiglenes aszályra. Közismert tény az is, hogy termesztett kultúrnövényeink vízigénye nem fedezhető a vegetációs időszakban lehullott csapadékkal. Ugyanis annak jelentékeny hányada nem a májusi úgy-A tavaszi csapadék alatta maradt a sokéves átlagnak 52,6 mm-el. A jó termöerőbeii lévő földjeink őszi gabonaállománya az előveteinénytől és a vetőmagmennyiségtől függően jól fejlett, sűrű és már nevezett aranyeső formájában hull le, hanem zivataros, csapóesők alakjában, melyeknél a víz a nagy Intenzitású esőcseppek talajsulykoló hatása után be sem jut a talajba, vagy elfolyik annak felületéről, esetleg párolgással távozik a légkörbe, mielőtt elvégeznénk a porhanyítást. Hátha még ilyen nem kívánatos formában sem hullott idén csapadék, akkor nyilván csakis az őszi mélyszántással tartalékolt talajnedvességre vagyunk utalva, ami egyébként tartalékvízként kell hogy szerepeljen a növény ellátásában. Kultúrnövényeink vízszükséglete a tenyészidő alatt állandóan változik. Magnak termesztett növényeink (így a kalászosok is) a legtöbb nedvességet kalászhányáskor és a magkötésnél igénylik. Ezek az úgynevezett kritikus időszakok a növény vízellátása szempontjából. S mi a helyzet most? Tavasz óta, április kivételével jóformán esőt nem látunk. Szabadjon tájékoztatásul a Nitrai Meteorológiai Állomás adatait közölnöm: régóta árnyékolja a talajt, úgyhogy annak felesleges (talajon keresztül történő) vízelpárolgása a minimumra csökkent. Sajnos, az állandó szárító szelek erősen fokozzák a növény vízelpárolgását az ún. transpirációt. Ez pedig a növényállomány sűrűségével egyenes arányban fogyasztja a talajban tartalékolt vízkészletet, vagyis a szeles időjárás fokozza a szárazságot. Ennek ellenére mégis az a véleményem, hogy azokon a jó erőben lévő talajokon, ahol a vetőmag jó porhanyó magágyba került, gyorsan, egyenletesen csírázott, az őszi búzánál nem kell aggódnunk a gyenge termés miatt. A rosszabb, homokosabb talajokba vetett és a szántás nélkül előkészített talajoknál viszont fennáll a vízhiány veszélye, ami gyengébb termésben fog megmutatkozni. Előreláthatólag az aratás hamarabb következik be, mivel a növényzet vízhiány miatt lerövidített tenyészidővel válaszol. Mit mulasztottak el termelőink Dél-Szlovákia gabonatermö vidékein? A tavaszi vetés fogasolását. Igen sok gazdaság vetésének szemrevételezésénél azt láthattam, hogy olyan talajokon, ahol a tavaszi fogasolás elmaradt, a talaj erő: sen repedezett és a nedvesség visszatartására (haszontalan párolgás miatt) nincs módunk. A fogasolt búzavetések talaja mindenütt porhanyó volt. Repedéseket csak elvétve láthattunk. A tavaszi vetés Togasolás nem újkeletű agrotechnika. Hatása minden gyakorlati gazda előtt ismeretes. Miért maradt tehát el? Hisz ez a legjobb biztosítéka a szárazság elleni védelemnek! Egyes termelők azzal igyekeztek a mulasztást magyarázni, hogy az új, bő termő búzafajták nem bokrosodó fajták, s ezeknél a tavaszi fogasolás árt, mert kényszer és improduktív bokrosodásra serkent. Milyen végzetes tévedés! Auróra és Kaukaz búzákon a helyszínen mutattam meg, hogy korai vetés és jó tápanyagellátás esetén ezen fajták produktív bokrosodása sem maradt el (3—4) a Mironovszkája 808-as búzafajta mögött. Emellett teljesen figyelmen kívül hagyták a tavaszi fogasolás vízvisszatartó, talajlevegőztető, talajbiológiai aktivitást előmozdító és gyorsító szerepét. Hiszem és remélem, hogy ahol jártam, felvilágosító munkám nem maradt pusztába kiáltott szó, mégis lehangolt a nemtörődömség, mely egy ilyen általánosan ismert agrotechnikai művelet elhagyásával bekövetkezett. Mi valamennyien a pái;t- és a kormányhatározat termelésfejlesztési programján dolgozunk, legyen bár helyünk a gazdasági élet bármely posztján, de mit használ, ha a szót nem követik a tettek, itt rá kell mutatnunk arCsapadékmennyiség 1972/73-ban Többéves átla október 13,7 mm 53 mm november 33,1 mm 56 mm december 7,8 mm 45 mm összesen 56,6 mm 154 mm Vagyis az őszi csapadékmennyiség 99,4 mm-rel alul maradt. a többéves átlagon január 46,9 mm 32 mm február 23 mm 36 mm március 6,5 mm 35 mm április 87,1 mm 37 mm május 5,9 mm 62 mm összesen 149,4 mm 102 mm ra a felelősségre, mely valamenynyiünket terhel, ha mulasztásunkkal részesévé válunk a dekadus termelési processzusnak. Reméljük, hogy a természet bőkezűsége ezúttal jó terméssel kárpótolja a mulasztásokat. Sajnos, a tavaszi árpa „fronton“ a helyzet kritikusabb. A kései vetés, a hengerelés, az egyenetlen csírázás és kelés, a hirtelen bekövetkező meleg és a szárazság igen sok helyen ritka vetésállományt eredményezett. Az árpákra még jókor jönne egy kiadós eső, hogy legalább a veszett fejsze nyelét mentsük. Itt is a felesleges hengerelés (vetés után) és az elmaradt fogasplás elemi agrotechnikai fogyatékosságnak mondható.' Jelenlegi cikkem az észlelt hiányosságok nyomán íródott azzal a céllal, hogy legalább a jövőben kerüljük el azokat a buktatókat, amelyek okai a terméscsökkénésnek s a kis eredménnyel járó szárazság elleni harcnak. пстрз FORUM A szárazság elleni küzdelem további negatív példáját a kukoricák vetés utáni hengerelésénél észleltem. Vajon miért kell « kukoricát vetés után hengerelni? Ezzel csak feleslegesen szárítjuk a talajt, rontjuk annak szerkezetét és növeljük a termelési költségeket. , Április harmadik dekádjában vetett kukorica — a vetés nyolc centiméteres mélységében — mindenkor talál annyi nedvességet, hogy késedelem nélkül kicsírázzon. Tehát kukoricát hengerelni csakis a tavasszal szántott talajokon szabad, továbbá futóhomok és tőzegtalajoknál. Ha pedig már elkövettük a hibát, lehengereltük a talajt, akkor egyidejűleg sekélyen fogasoljuk is meg. Ez azonban csak ritkán indokolt, s marad az elv, nem hengerelni. Még a nem hengerelt kukoricák talaját is kikelés után (amint elérték a hat-nyolc centiméteres magasságot), fogasolni kell a talajvíz-párolgás megakadályozására és az első fokú gyomvédelem céljából. Úgy hiszem szükséges, hogy ezekről a kérdésekről többször is elbeszélgessünk, mert a haladó agrotechnika még mindig a többi termelési tényező mögött kullog. Prof. Dr. Dr. h. c. Ing. Frideozky Ákos DrSr.. A zöldtakarmány-okozta Közismert dolog, hogy a zöldtakarmány mennyire egészséges, könnyen emészthető, sok emészthető fehérjét és vitamint tartalmaz. A növekedő állatok ilyenkor nagyon szívesen fogyasztják a számukra ínyenc falatnak mondható zöld eleséget. , Ha azonban az állattartók nem gondolnak arra, hogy az egyébként legtermészetesebbnek mondható zöldtakarmány káros is lehet, akkor bizony kellemetlen meglepetés érheti őket. Tanulságképpen megemlítem, hogy most nem a szövetkezeti lakásokban kellene elszenvednem a különféle zajártalmakat és egyéb kellemetlenségeket, hanem különálló, kényelmes családiházam lehetne, ha annak a sok állatnak az értékét magaménak mondhatnám, melyeknek a hulláját boncoltam, s az elhullás okaként a zöldtakarmány-okozta emésztőszervi bántalmak szerepeltek. Miért is lehet ártalmas a zöldtakarmány, és miként lehet az ezzel összefüggő ártalmakat, károkat megelőzni? Tudjuk, hogy kora ősztől tavaszig az állatok semmilyen zöldtakarmányt nem kapnak. Egész szervezetük, s főleg emésztőszervük egyéb takarmányok — a száraztakarmány, a széna, a szalma, a daraféleségek, a szilázs stb. — emésztéséhez szokott. Márpedig a zöldtakarmányok emésztésének a folyamata egészen más. mint az említett takarmányoké. Minden takarmányváltozásnál fontos, hogy betartsuk a fokozatos átmenetet, mert minden változás — az újabb tudományos vizsgálatok szerint — komoly, stressz-hatást vált ki, ami anynyit jelent, hogy a szervezetet alapos megterhelés éri, s ezt nem minden organizmus, illetőleg nem minden szerv viseli el tünetmentesen. Különösképpen nagy megrázkódtatás éri az állati szervezetet, ha hosszú ideig tart a téli takarmányozás s ha hirtelen rátérünk a zöldtakarmányozásra. Ezért az első hetekben a zöldtakarmányt keverjük össze szénával vagy szalmával egy negyed résznyi mennyiségben és a zöldtakarmány arányát fokozatosan emeljük, de csak anynyira, s addig, amíg az állatok trágyája nem kezd lággyá, illetőleg híggá válni. A jó gazda mindenkor figyelemmel kisérte állatai trágyájának a minőségét. Ugyan miért nézik el egyes állatgondozók, ha a tehéntől a híg trágya úgy lövell ki, mint a tűzoltófecskendő sugárcsövéből a víz. Talán elfelejtik, hogy ez többek között a tejhozam kárára is megy?! Arról persze nem is szólva, hogy a borjak mennyire megslnylík, ha ilyen emésztési zavarokban szenvedő tehenek tejét fogyasztják. Bizony szép összeget tenne emésztési zavarokról ki, ha összeadnánk, amit országos viszonylatban ez a kár je lent, amit a zöldtakarmáuyozásra való helytelen áttérés miatt rossz összetételű hashajtóanyagokat tartalmazó tej okoz a borjaknál. Ettől aztán emésztőszervi bántalmak, komolyabb esetben pedig gyomor- és bél betegségek okozta kényszervágások és elhullások adódnak elő a fiatal borjak közt. Az sem helyénvaló, ha a sertéseknek bedobunk egy nyaláb zöldtakarmányt. Többen meglepődve tapasztalják ilyenkor, hogy az állatok szomorkodnak, étvágytalanok, betegek. Amint már ez ilyenkor lenni szokott, sokan a bajra bajt halmoznak. Nem az állatorvoshoz, hanem a szomszédasszonyhoz fordulnak, aki a helyi rossz szokáshoz híven megnézi, tályoggyökeret húz a szerencsétlen állat fülébe, esetleg behasítja annak a füleit. Már igazán időszerű volna az ilyen értelmetlen babonás szokásokról leszokni, mert sokkal egyszerűbb a hőmérőt az állat végbelébe dugni és pár perces kivárás után meggyőződni, van-e láza. Amennyiben negyven celzius fok alatt van a belső hőmérséklete, akkor legtöbbször elegendő az egynapos kopialtatás, és a következő napon már adhatunk egy kis rántottlevest, teával keverve, de zöldtakarmányt egy héten belül semmi esetre sem. A hét elteltével is óvatosan csak az egyéb, megszokott takarmány elfogyasztása után adjunk az állatnak zöldet, melynek az adagját későbben fokozhatjuk. A szövetkezetek és az állami gazdaságok sertésfarmjainak kifutóiban már sokszor láttam, amint a zöldtakarmány rakásban hevert. Ez két szempontból is káros. Az egyik hiba onnan eredhet, hogy az állatok rendszertelenül kapják a zöldtakarmányt, a másik pedig azért következhet be, mert a zöldtakarmány a rakásban, főleg a pillangósok, -a nagy melegben hamar befüllednek, s így ártalmasak. A zöldtakarmányokről lévén szó, ezért nem mulasztom el, hogy a legeltetéssel kapcsolatban fel ne hívjam az Illetékesek figyelmét. A legeltetés előtt az állatoknak mindig adjunk száraztakarmányt és a legeltetés után soha ne itassuk meg azokat. A zöldtakarmányok kaszálásával kapcsolatban még annyit, hogy inkább a minőségre, mint a mennyiségre törekedjenek. Tehát a füvet, a herét vagy egyéb takarmányféleséget a virágzás kezdetén kaszálják, mert a növény szára akkor még nem fásodott el, s ezáltal több és könnyebben emészthető fehérjét tartalmaz, s vitamindúsabb, mint később, amikor már elvirágzott. Dr. PATUS SÁNDOR A fejőnek tudnia kell... I Manapság magától értetődőnek tartjuk, ha a mezőgazdasági üzemek takarmánybekészítői gépjárműi hajtási jogosítvánnyal rendelkeznek. Ismerik a közúti rendszabályokat, az erőgépek karbantartási teendőit, a tisztogatás elveit stb. Ugyancsak természetes dolog lenne, ha a fejők munkakörükben otthonosan mozognának, képességükről tanúskodó jogosítvánnyal, vagyis mesterlevéllel rendelkeznének. Persze a fejőkkel szemben nem támaszthatjuk azt a követelményt, hogy ismerjék a közúti rendszabályokat, azonban feltétlenül szükséges, hogy otthonosak legyenek a tejtermelés egész problematikájában. Nem szabad elfelejteni, hogy a tehén olyan élő organizmus, mely bonyolult módon termeli a tejet, minden rendkívüli eseményre — mely befolyással van rá —■ érzékenyen reagál, ami a tej mennyiségének és minőségének a csökkenését idézheti elő. Tehát tudni kell, hogy főleg a gépi fejesnél szükséges a körültekintő, gyors munka. Ezzel egyidejűleg tisztán kell tartani a fejőberendezéseket, s ügyelni arra, hogy a tej minél kevesebb mikroorganizmussal kerüljön érintkezésbe. A fejőknek ismerniük kellene például a gépi fejésre vonatkozó 46 6103 normát, mely meghatározza a berendezés kezelését, karbantartását stb.; A 46 6109-es norma a berendezés tisztogatására, a fertőtlenítésre, a tej őstermelői tejipari előkészítésére; A 46 6104-es norma az úgynevezett nyerstej fejes utáni üzemi kezelésére; Az 57 0801-es norma pedig a nyerstej tulajdonságára és minőségére vonatkozik. Az elmondottak bizonyítják, hogy a tej minőségével és termelésével összefüggő problémákat ismerniük kellene a fejőknek. Azért is, mert a tej kedvező összetételénél fogva„ nagyon értékes emberi táplálék, másrészt azért, mert a tej nagyon kedvező táptalaja a káros mikroorganizmusoknak, ezért arra kell törekedni, hogy ezektől a behatásoktól megóvjuk. Ugyanis a kezelés szakszerűségétől és lelkiismeretességétől függ a tej tisztasága. Ez azonban egyre nagyobb problémává válik, mert legutóbb olyan javaslatok hangzottak el, hogy állítólag a közgazdasági célszerűség szempontjából előnyös lenne a tejnek kétnaponkénti begyűjtése a mezőgazdasági üzemekből. Ez persze azzal járna, hogy jobban törekedni kellene a tej mikrobiális tisztaságára. Kérdés azonban, hogy erre a mezőgazdasági üzemekben milyen lehetőség van? Nagyon helyes volt, hogy 1966-ban Nitrán tanfolyamot indítottak a fejők szakmai továbbképzésére, ahol közel ezer mezőgazdasági dolgozó szerzett mesterlevelet. Ezen a tanfolyamon, ahol összesen 293 órát tanítottak le a legszakavatottabb pedagógusok, harminc órán át tájékoztatták a résztvevőket a tej termelésének, tisztántartásának, valamint feldolgozásának a módozatairól. A tanfolyamot a nitrai gépállomás indította, későbben azonban más intézmény vette gondozásába. Végezetül ínég annyit, nagy kár, hogy a tanfolyam egy idő óta teljesen megszűnt. Ügy gondoljuk, nem azért, mintha túl sok jól képzett fejő lenne a mezőgazdasági üzemekben. m ниши Ш —zeno— €
