Szabad Földműves, 1973. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1973-06-16 / 24. szám

1973, |«nius 18. SZABAD FÖLDMŰVES 9 Gyomrok öröme és öröme Mit is gondolhat a kedves olvasó, amikor ezt a furcsa elmet olvassa? Azzal biztosan fején találja a szöget, hogy ebben az Írásban csak a táplál­kozásról lehet szó. De a legrövidebb hat szavas válasz nem jut az eszébe. Tehát baj, ha fáj; gond, hogy mit egyék és öröm: ha eheti Valóban a gyomorbeteg embert az keseríti a legjobban, hogy akkor sem ehet, ha van mit, akkor sem, ha látja, hogy a többiek esznek — hogy ne mondjam falnak — és akkor sem, ha bárhogy Is kívánja. Még szerencse, hogy a legtöbb gyomorbeteg még nem Is kívánja az ételt. A gyomorbetegek levelei halom­számra Jönnek. Egyenként nem is tu­dok válaszolni rájuk. Marokra fogom valamennyit és megpróbálok úgy fe­lelni, hogy mindenki megtalálja azt, ami öt Illeti. A legtöbb gyomorpanaszt a sav-egyensúly zavara okozza. Az egyiknek több a kelleténél, a má­siknak kevesebb, a harmadik teljesen savtalan lehet. A savzavarokhoz tár­suló ideg-túlfeszltettség a gyomor és nyombélfekély kialakulásának az oka. A fekélybetegség az emésztőszervek­ben jelentkező agykérgi eredetű el­változás, — Cortico viscerális — be­tegség. A heveny gyomorhurutnak az oka étkezési hiba. A megevett táplá­lék vagy sok, vagy romlott, vagy iz­gató, túlfűszerezett, nagyon zsíros, vagy erősen laktató. Ennek a koplalás a gyógyszere. Az idült gyomorhurutot hosszan tartó ártalmak, elöregedett formájának tartjuk. Gyomoridegbaj viszont nincsen. Az általános idegfe­szültség gyakran emésztési zavart okoz. Ezt szokták így nevezni. Min­denki tudja, hogy például a nagy bá­nat vagy a nagy öröm még az ember étvágyát Is elveheti. Szóval ezek a bajok. No de mik a gondok? A legnagyobb hiba az elfogyasztott étel mennyiségében és a táplálkozás ütemében kereshető. „A reggelit edd meg magad, az ebédet felezd meg a barátoddal, a vacsorát add az ellen­ségednek“ — mondja a szlovák. Ml módosítjuk: „reggelizz, mint a király, ebédelj, mint a polgár és vacsorázz, mint a koldus“. Reggel nem szabad éhgyomorral kezdeni a napot, este pedig nem szabad teli gyomorral nyu­govóra térni. „Ha este jóllaksz, bi­kákkal álmodsz“ — mondja az én fa­lum népe. „Akkor hagyd abba, ami­kor legjobban esik“ — tanítja az öre­gek bölcsessége. Kevesebb szénhidrá­tot, zsírt és fűszert, módjával a fehér­jét és több főzeléket, salátát, gyümöl­csöt, vitamindús zöldfélét — mondjuk mi, orvosok. De ezek általános elvek. Mit tanácsol a gyenge gyomrú embernek a szakorvos? Mindenki tapasztalja ki milyen éte­leket visel nehezen, és azokat kerül­je. Az enyhe fűszerezés Inkább kívá­natos, mint ártalmas. De az erős an­nál Inkább. Mindig lassan egyék és jól rágja meg az ételt. A tisztaságra, főleg az étkezés előtti kézmosásra nagyon ügyeljünk. Fogazatát tartsa vagy hozassa rendbe. Ha nem tud rág­ni, a húsételeket aprítva, a főzeléket pedig passzlrozva fogyassza. Mit nem ehet a nehezebben emésztő ember? Ne egyék zsíros húst, szalon­nát, füstölt húst, hízott baromfit, zsí­ros halat, velőt, tepertőt, füstölt saj­tot. Tilos a zsírban sült kelttészta, fánk, lángos, és mindenféle kelt, még ha friss, akkor sem. Kerülni kell a babot, borsót, lencsét, káposztát, kel­káposztát, karalábét, karfiolt. Néha a nyers gyümölcsök héja is megárt. A hüvelyesek csak áttörve, a gyümöl­csök hámozottan, esetleg párolva fo­­gyaszthatók. Egy-egy pohárka bor vagy sör, esetleg feketekávé étkezés után megengedhető. A sok és gyakori szeszfogyasztás azonban ártalmas. A gyenge gyomrú ember leveseket, sovány, párolt húsokat, sovány sajtot, száraz-sütemény féléket, kompótokat, mártásokat, köreteket bátran fo­gyaszthat. No de sose állva, kapkodva, hanem mindig nyugodtan. Kerülje a túl forró és túl hideg ételeket. És iparkodjék nyugodtan viselkedni. Az idegesség, a feszültség az emésztést hátrányosan befolyásolja. Ezek a gyomor gondjai! Végül lássuk hát, mi a gyomrok öröme? Az, ha Jói ehet, that az ember, és amit megeszik, azt élvezi és valóban egészségére is válik. Buga doktor Csak lassan, rendszeresen és pernekkel emelve engedjük bő­rünkre hatni a napfényt. Különö­sen a világos bórfi szőkék és vörö­sek vigyázzanak magukra, mert az 6 bőrükben kevesebb a gyulladást okozó sugarakat függönyként vlsz­­szatartó bőrfesték. A szeplore haj­lamosak használjanak napfényvédő krémet vagy olajat. Lehetőleg a reggeli és délutáni érákban napoz­zanak nyáron, csak tavasszal és késő ősszel használják fel a déli órákat erre a célra. A test azon részeit napoztassák főleg, amelye­ket általában ruha takar, az arc és a nyak kap napfényt, ha keve­set is. Különösen víz mellett kell vi­gyázni, mert a csalóka visszavert fény nagyon kellemetlen meglepe­téseket okozhat, súlyos napégéssel fizethet az, aki erről megfeledke­zik. A száraz bőrűek emlékezetébe idézzük, hogy napozás után gondo­san kenjék be testüket megfelelő zsíros bőrtápláló krémmel, a nap­sütés, a szél és a víz erősen szá­rítja a bőrt. Napozásnál, de erős napsütésben egyébként is ajánla­tos napszemüveget hordani, mert hunyorgásnál a szem körül ráncok képződnek, azok mélye nem bar­­nul le kellő mértékben és furcsa, világosabb csíkok lesznek a szem­zugokban. (Ezt ajánljuk a nyara­lóknak, a vízisportot űzőknek, tehát a vitorlázóknak, a vlzislelőknek, sót a horgászoknak is, hiszen ők a figyelés miatt is összehúzzák a szemrésüket. Hasonló ok miatt ajánljuk ezt a teniszezőknek is.) A napozók nedves, kiizzadt test­tel ne feküdjenek a fűbe, mert egyes növények illóolaja túlérzé­­kennyá teszi az arra hajlamosak bőrét a fénysugarakkal szemben. Ezeken a helyeken a növény le­nyomatának megfelelő rajzolat je­lenhet meg piros foltok, esetleg savót tartalmazó hólyagok alakjá­ban. E pír és az esetleges hólya­gok nyomán sokáig látható és csak nehezen eltávolítható barna foltok maradnak. Nemcsak külső hatás, tehát a napfény és olaj együttes hatása, hanem bizonyos gyógyszerek is hajlamossá teszik a bort arra, hogy gyulladással reagáljon a napfény aránylag kis adagjára is. Nem ajánlatos bizonyos antibiotikumok szedése esetén sem napozni. Nyug­tató-, altatőszerek is fényérzékeny­séget okoznak. Lehetetlen lenne felsorolni valamennyi ilyen hatást kiváltó gyógyszert, ezért szeret­nénk olvasóink figyelmébe ajánla­ni, hogy azok, akik valamilyen gyógyszer szedésére tartósan kény­szerülnek, legalább nyaralás előtt kérdezzék meg orvosukat, nem számíthatnak-e a leírt kellemet­lenségre. Dr. ROHQNYI LÁSZLÓ Erdők, mezők hangulata Otthonunk hálás díszei az erdőkben, á mezőkön, a réteken kirándulások alkalmával gyűjtött vadvirágok, virágzó ágak és gallyak, a különböző ter­mések. Bájt és kedvességet varázsolhatunk lakásunkba, ha néhány virágzó ágat padlóvázába vagy kisebb kerámia vázába állítunk. Három-négy virágzó ágnál többet egybe ne rakjunkl Ennél több nem lesz harmonikus, nem jut érvényre szépségük. Ha egyöntetű háttér, függöny, ablak, faliszőnyeg elé helyezzük, teljes díszítőhatást évünk el. A virágzó ágakat időnként ajánla­tos újságpapír fölött megrázogatni, így az esetleges kihulló virágpor nem piszkítja lakásunkat. Divatosak a virágtálak. Vadvirágokból ízléses összeállítások készülhetnek lapos tálban, lehetőleg saját vagy a környezetükben előforduló növények leveleivel (például borostyán). Találhatunk egy-egy szép, érdekes elszáradt faágat vagy taplógombát. Akár a faágba, akár taplógombába kis Öreget készíthetünk. Ha azt laza. rostos földkeverékkel kitöltjük, igénytelen növényt ültethetünk bele. Kerékgyártó Tamás Kicsi nyaralómban reggelente cso­dálatos madárkoncertre ébredek. Egyik szebben énekel, mint a másik. Mégis a legcsodálatosabb az egész­ben, ahogy együtt szólnak, mint va­lami óriási zenekar. Hanem aztán az egyik reggel, vala­hogy nem a megszokott dallamot hal­lottam. Mintha az én kis madaraim nem tudnának összehangolódni. Izga­tottan ugrottam ki az ágyból és men­tem ki az udvarra. Hát valóban, vala­mi nincs rendben az én barátaimnál. Nemcsak hogy összevissza rikácsol­nak, hanem vadul rendesnek is ide­­oda, mintha valami űzné őket. De én semmiféle ellenséget nem vettem ész­re. S talán sosem jövök rá az okra, ha nincs ott véletlenül az egyik bará­tomnak a húgocskája, aki úgy látszik ért a madarak nyelvén, mert tüstént lefordította, hogy miről is van szó: Kora hajnalban érkezett egy vadga­­lambpár és nyomban hozzáfogtak a fészeképítéshez. A többiek, amikor észrevették ezt, el akarták zavarnt őket. Elsőnek a sárgarigó kezdte: — Mit akartok itt, ti betolakodók? Találjatok helyet máshol, vagyunk itt már elegen! Utána a szarka csörgött mérgesen: — Micsoda dolog ez, még engedé­lyetek sincs és máris építkeztek? Menjetek innét, amíg jól vagytokl De a vadgalambok nem ijedtek meg, egyre csak azt búgták: — Tudom ... tudom... — közben dolgoztak tovább. Most a cinke repült oda a jövevé­nyekhez és tollát borzolva füttyögte: — Oj lakás kék? ... szemtelenség! Idejönni esztelenségI A verebek sem hagyták annyiban a dolgot, éles hangon csivitelték: — Csirr-csurr, adta-vette csavar­gója ... Perlekedtek a feketerigók, a fako­páncsok és mind, ahány lakófa volt a három fának, az mind el akarta za­varni a vadgalambokat. Talán tettle­­gességre is sor került volna, ha az éktelen lármára fel nem ébred az egyik fa odvábán alvó öreg bagoly. Nagy bosszúsan bújt ki odújából és így kuvikolt: — Ml ez a nagy lárma itten, ami­kor a bagoly pihen? Még fényes nap­pal sem hagytok aludni? Ekkor a madarak mind odasereg­­lettek, és egyszerre mondták a magu­két. Természetesen a bagoly semmit sem értett az egészből és nagymérge­sen rájuk förmedt: — Sűrű lombos teremtette, akt ezt így megértette! Álljon elő és ne fél­jen, de nekem csak egy beszélten! Na, hát így aztán megértette, hogy miről van szó. Elgondolkozott, majd a következőket mondta: — Igaz, ami Igaz, elég nagy a vi­lág és sok fa van benne. Ezek a vad­galambok találhattak volna máshol is lakhelyet maguknak. De ha nekik itt tetszik! Most pedig nyújtsa fel a szárnyát az, akinek el akarják venni a házát, vagy 6 akkor nem fér el? Egyik sem mozdult. — Jelentkezzen az, aki a vadgalam­bok miatt éhen fog pusztulni. Csend. — Na látjátok, akkor mi a bajotok? Ezután is olyan szépen élhetünk egy­más mellett, mint eddig. A madarak igazat adtak a bagoly­nak és rá is zendítettek a szokásos közös dalra, s ebben már a vadgalam­bok is részt vettek mélyen búgó szép hangjukkal, mi pedig nyugodt szívvel bementünk reggelizni. KESERŰ GYULA KÖZMONDÁS Vágjátok ki a betüelemeket és rak­jatok össze belőlük egy 8X6 betűből álló téglalapot. Az összerakásnál a betűket úgy igazítsátok egymás mellé, hogy azokból egy közmondás szövege legyen olvasható. EBCSZTBEJTVÉNY EGY RÉGI ARANYMONDÄS VÍZSZINTES: 1. Menü. 5. Nagy ma­gyar zeneszerző neve. (ford.). 10. Megszólítás. 11. Sír. 13. A mélybe. 14. Fél zóna. 15. Fran­cia névelő. 18. Me­zőgazdasági szer­szám. 18. Névelő. 19. Paripa. 20. Lég­áramlat. 22. Folyó Jugoszláviában. 24. Vád kezdete és vé­ge. 25. Becézett nöl név. 27. Iskolai bi­zonyítványban ol­vashatjuk. 29. Több pápa neve. 30. Vá­ros a Dunántúlon. 32. Magyar Optikai Müvek röv. 33. Dön­get. 34. Szintén szlovákul. 35. Pari­pa. 37. E napon. 38. Római kettő. 39. Figura. 40. Hegy több szláv nyelv­ben. 41. Hamis. 43. Területmérték. 45. Egyiptomi napis­ten. 46. Időszámí­tásunk előtt röv. 47. Forró égövi kú­szónövény. 49. Csillagkép. 51. Nagy német zeneszerző. 53. Folyó Etiópiá­ban. 54. Oktat. 56. Fordítva: famun­kás. 57. Nem holnap. 58. Szeszes ital. 59. Negatív válasz. 61. Kertrész. 63. Kötőszó. 64. Durva fehér vászon. 66. Tova. 67. Szolmizációs hang. 69. Asz­­szony, lány. 70. Azonosak. 71. Ameri­cium vegyjele. 72. Földrész. 73. Nem hideg. FÜGGŐLEGES: 1. A mondás elsó része. 2. Személyes névmás. 3. Csurgó. 4. Lám. 6. Sertéslak. 7. Sportegyüttes (ang.). 8. Névelő. 9. A mondás máso­dik része. 12. Indok. 16. Áramforrás. 17. Battéria. 21. Napszak. 23. Kötőszó. 24..........vidi viel. 26. Astatine vegyje­le. 28. Csüng. 29. Fegyverét használja. 31. Európai nép. 33. Az egész egy ré­sze. 36. Érzékszerv. 37. Férfinév. 42. Peru fővárosa. 44. Tudomány. 46. Régi űrmérték. 48. Adám Oszkár. 49.......... Margit, magyar színésznő. 50. Nagy ázsiai állam. 52. Régi római pénz. 54. Állóvíz. 55. Tenger része. 58. Román aprópénz. 60. Testrész. 62. Lírai költe­mény. 65. Bánat. 68. O. F. 70. A mély­be. 71. Nem egészen agg. Beküldendő a függ. 1. és 9. számú sorok megfejtése. MEGFEJTÉS, NYERTESEK A Szabad Földműves 21. számában megjelent keresztrejtvény helyes meg­fejtése a következő: „A jó szervezés az eredményes ter­melés alapja.“ Könyvjutalomban részesültek: Szaló Endre, Štúrovo Bartalos Miklós, Calovo Morvay Júlia, Kráľov Brod

Next

/
Oldalképek
Tartalom