Szabad Földműves, 1973. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1973-03-17 / 11. szám

A méhészet jelene, méltja és jövője Régebben az oldailécek köz­vetlen érintették a kaptár falát s ennek következtében a mé­hek azt a kaptár ie^’-megol­­gnsztottáK Snnak eltávolftási Aíietősége. Ezt a méhészek meg is oldották, úgy, hogy az oldalléc és a kaptár fala kö­zött méhátjártét hagytak s ezt a méhek már be nem építették. Ez a művelet még ma is meg­maradt s úgy látszik nem is igényel változást. A méhészkedés nagyban fej­lődött, tudományos alapra he­lyezték. A kaptárkérdés annyi­ra megoldódott, hogy nemcsak a méhcsaládokat, (lakásukkal együtt) lehet az egyik helyről a másikra áthelyezni, hanem egyes részeit is, mint a lépe­­ket, akár fiasítással, akár méz­zel együtt más családokba he­lyezni, vagy felhasználni. Minden szabadon élő lény­nél, — növényeknél és állatok­nál egyaránt, — érvényesül az a törvényszerűség: „Ami gyen­ge és életképtelen, annak el kell pusztulnia s nem szabad, hogy megmaradjon fajfenntar­tás céljára.“ Az ember beavatko­zása elősegíti az életképtelen, gyenge méhcsaládok megmen­tését, erősebb családokból való fiasításos keretek elszedésével. Ezáltal a méhcsaládok felerő­södnek. Régebben a cukor használata Ismeretlen volt a méhészetben, s ezért a múlt évszázad végén az édesharmatmézen telelő csa­ládokat tizedelte a hasmenés. Freudenstein Henrik (1863— 1935), aki Hessen német tarto­mányban a tanítói pályát fel­cserélte hivatásos méhészke­déssel, megkísérelte a méhcsa­ládok téli készleteit cukorszörp feletetésével pótolni. Abban az időben nagyon sok ellentmon­dója volt, de több volt a he­lyeslője. A cukor használata a méhészetben, mindinkább na­gyobb méreteket öltött s ma már nem is lehetne elképzelni a méhészkedést cukor haszná­lata nélkül. A DMtószkedés kereseti for­­rássi^jgBlt és a méhészek is miijdggP'megtettek annak minél hasznosabbá tételére. Erre a legjobb lehetőséget a méhcsa­ládokkal való vándorlás adta. Igyekeztek vándorkocsit vásá­rolni, — s annak ellenére, hogy megvannak a sajátos hátrányai is, — mégis nagy jövő vár rá. Jelenleg Szlovákiában több mint 400 000 méhcsalád van. Ezeknek majdnem egyharmada évről-évre vándorol. A vándo­roltatás nagy előnye, hogy az északi területekről délre lehet vándorolni, főleg akáchordás Idején, azután déli vidékekről északabbra fekvő vidékekre, a málna, réti virágok, de főként a tűlevelű növényeken képződő édesharmatra. A méz eddigi felvásárolt mennyiségének az akácméz mintegy harmadát ké­..„iv'ömé többsége az ér­déi édesharmatméz, melynek külföldön nagy a keletje. Még nem is oly rég a méz eladása nagy problémát jelen­tett a méhészeknek. A harmin­cas években bőven akadtak olyan esetek, hogy a méhész kénytelen volt mézét nagyban — kilóját 4 koronáért — elad­ni. Voltak megfelelő hordási lehetőségek is és a méhészke­dés mégsem volt nagyon ke­csegtető. Ma az állami szervek bármilyen mennyiségű mézet felvásárolnak 22,50 koronáért kilóját. A felvásárolt méznek mintegy fele a belföldi fogyasz­tók kielégítését szolgálja, má­sik felét külföldön értékesítik. Merem állítani, ha nem volna lehetőség a méhcsaládokkal való vándorlásra, s az állam nem vásárolná fel a mézet, a méhcsaládok száma, csapás­­szerűen, legalább a felére csök­kenne. Reméljük, hogy a felvá­sárlás ezen feltételek mellett a jövőben is fennmarad. Nem ilyen biztos a helyzet a vándoroltatással kapcsolatban. Eddig gyakorlatilag sikerült Szlovákiában a félelmetes at­kakórt távol tartani. Az utóbbi években a különböző baktériu­mok és más mikróbák által elő­idézett erősen fertőző fiasítás megbetegedés, a nyúlós, de leg­inkább a — helytelenül elne­vezett — enyhébb költésrotha­dás félelmet előidéző módon gyökeret vert s állandóan ter­jed. Ezen járványok megféke­zése érdekében az Állami Egészségügyi Intézmény (Štát­na veterinárna správa) szigorú tilalom alá helyezte a méhcsa­ládok áthelyezését oly terüle­tekről és területre, ahol e jár­ványt megállapították, s ezzel sok vándoroltatási alkalom megszűnt. Ezzel csökken a méh­­niéreg és a pempő termelése, mely jövedelem-források tete­mesen hozzájárulnak a méhé­szettel kapcsolatos kiadások fedezéséhez. A virágpor-nyerés eddig még nem tudott tért hó­dítani. Ennek az az oka, hogy nem kecsegtetők az átvételi árak. Ilyen a méhészkedés jelen­legi helyzete. Ha eltekintünk sok más jelenségtől, mint pl. a hordási lehetőségek állandóan rosszabbodó helyzetétől (a tisz­tesfű — stachis annua — állan­dó pusztulása a tarlók felszán­tása következtében). Ezenkívül óriási károkat okoz a méhé­szetnek a mezőgazdaságban al­kalmazott kártevők elleni vegy­szeres védekezés. Ami a méhészet jövőjét illeti, igen nehéz pozitív vagy negatív prognózist javasolni. A méhé­szek legnagyobb óhaját, mely meg is valósítható az alábbiak­ban sorolnám fel: 1. A méhészkedés alapos szaktudást igényel. Erre nem fordítanak kellő gondot, pedig ez feltétlenül szükséges lenne. Ma még az is méhészkedhet és „tarthat melleket“, aki azt sem tudja, hogy a herének nincs fullánkja. Könnyű volt akkor méhészkedni, mikor még a mé­hészek mélieikkel nem vándo­roltak s így a különböző be­tegségek nem terjedtek. Igaz, hogy a méhészek nagy része nem rendelkezik még kellő szaktudással. Ma azonban a méhészkedés szakszerű gyakor­lati és elméleti tudása feltétle­nül szükséges. Csak egy példá­ra mutassak rá. Egy idősebb, egyszerű pa­rasztasszony, aki alig tud írni, olvasni, kertjében néhány méh­családot tart, mert amint kije­lentette, a méheket nagyon szereti. Kötelező ellenőrzések folyamán kitudódott, hogy ■ két családjában az európai költés­rothadás már nagyon elterjedt. Szinte biztosnak vehető, hogy legalábbis 3—4 évvel ezelőtt fertőződtek meg. Jogos a felte­vés, hogy ezektől a családoktól azóta több család megfertóző­­dött, s a vándoroltafás által, több más helyen ütötte fel, vagy fogja felütni a fejét a fiasítás rothadás. Ezért helyes a méhészek azon követelése, hogy hatóságilag vonják meg mindazoktól a mé­hek tartását, akik nem tudják bizonyítani, hogy a méhészke­dés alapfogalmaival s a külön­böző betegségek tüneteivel tisztában vannak. Az említett esetben az államnak sok tíz­ezer koronájába kerül majd a baj gyökeres orvoslása, attól eltekintve, hogy a következő években több száz méhcsalád részére ezen a területen nem lesz vándorlási lehetőség. Mé­­hészkedjen — a különben szin­­patikus — munkásasszonyka is, ha abban kedve telik, de ismer­kedjen meg alaposan azzal, amit kedvel, hogy ezen isme­retek hiánya következtében más méhészetekben ne tehes­sen kárt. 2. Szükséges lenne, hogy a Mezőgazdasági Minisztérium is hozzájáruljon kisebb területek nektárt és virágport nyújtó nö­vényekkel történő bevetéséhez. Jó lenne, ha különböző helye­ken nektárt és virágport kínáló növényeket 50—100 ha-ig ter­jedő területeken vetnének. Ne ragaszkodjanak ahhoz, hogy egyes járásokban csak egyfajta növényt termesszenek. Vannak járások, melyekben kizárólag csak gabonaféléket és cukor­répát szabad termeszteni. 3. Hatóságilag intézkedése­ket foganatosítani a méz jé mi­nőségének védelmére. Mézünk­nek külföldön jó a hírneve. Ezt meg is kell védenünk. Nem he­lyes, ha egyes egyének, csak saját érdeküket nézve olyan anyagot kínálnak, melynek mi­nősége nem kifogástalan. A je­lenleg érvényben lévő határo­zatok még nem kielégítők. Ha az állami szabvány ki is mond­ja, hogy mit kell érteni a „méz“ fogalma alatt, hiányoznak a tiltó és büntető határozatok, amelyekre támaszkodni lehet­ne, ha valaki szándékosan visz­­szaélne a jelenlegi eljárással a méz átvételénél. 4. Egészségügyi téren olyan intézkedéseket foganatosítani, melyek csökkentenék a méhbe­­tegségek terjedését és elősegí­tenék azok likvidálását és ez­zel nem fékeznék a méhészke­dést, főképpen a vándorlást. Szerintem ezek a haladó mé­hészek legfontosabb, de teljesít­hető kívánságai. —S. L.— A vitafórumot e legtö^p njéz- MgýonTJô ’ jelenségnek mutat­kozik a tapasztalatcserék és az egyes cikkek részletes megvi­tatásához. Főleg akkor fog emelkedni jelentősége, ha a fiatal méhészek ebben kifejezik nézeteiket. Az első ilyen fecske már jelentkezett is, reméljük példáját többen követik. Cikke Így szól: Fiatal méhész vagyok, ezért szeretettel olvasom a „Včelár“ és a Méhészet című szaklapokat. A Méhészet 2. szá­mában megjelent (ki) vitázó cikke sok olvasó gondolatát ki­fejezte és nagyon sokatmondó volt. Szeretnék én is hozzászól­ni a propagált „többfiókos“ kisrámás kaptárokhoz, melyek­ről már többet olvastam. Első­sorban a Szovjetunióban és az Amerikai Egyesült Államokban bőhordású vidékeken próbál­koznak velük. Sőt egyesek már nálunk is kísérleteztek vele, de a mi hordási viszonyaink kö­zött sosem honosodhat meg. Nagyon helyesnek ítélem (ki) megjegyzéseit az első számú vitázóhoz, és én is helytelen­nek látom, amikor két méhész egymás Írását támadja, esetleg idézgeti, mint a legutóbbi számban megjelent noszémával kapcsolatos írásban történt. Ilyen helytelen jelenségekre, már többször felfigyelhettünk. Helyesebb lenne, ha a levele­zők, a megjelent cikkeiket az olvasókra bíznák, hisz azok kö­zött is vannak szép számban tapasztalt méhészek, kutatók, akik a vitafórumban kifejthetik véleményüket. Ne tartsuk a 40 éves tapasz­talatokat mindentudónak. Van­nak nagy tapasztalatokkal ren­delkező méhészeink és kuta­tóink, — lehet, hogy a fiatalok közt is — és azoknak a cikkeit bármikor szívesen olvassuk. Hi­szen a szaklapokat többnyire a fiatal méhészek olvassák, akik még tanulni akarnak és mindig valami újat és érdekeset akar­nak hallani, s a szakcikkírók­nak ezt kellene figyelembe ven­nie. Nagyon jónak és érdekes­nek tartom a „külföldi aktuali­tásokat“. A méhészeti tanács­adó rovat szolgáljon tényleg tanácsadóul, hogy adjon útra­­valót a kezdő méhészeknek, mert a 2. számban ebből na­gyon keveset találtam. Ebben a rovatban szívesen olvasnánk Svanczer L. szakember és ku­tató tanácsait, aki a Včelárban is hasznos tanácsokkal látja el a szlovák méhészeket. —km— Az egyik magyarországi mé­hésztársunk így nyilatkozik a vitafórumról: Tisztelt szerkesz­tőségi Három éve előfizetője, illetve olvasója vagyok az Önök lapjának a Szabad Földműves­nek. Mint méhész mindig öröm­mel olvastam a Kertészet—Mé­hészet szakmellékletét, mert — mint most is — érdekes és hasz­nos tudnivalókat fedezek fel benne. Jól esett látnom, hogy a januári számtól a melléklet „nagykorúvá“ lett és önállósí­totta magát, melyhez én és minden méhészolvasó, csak gratulálni tudunk. Különösen bátor kezdemé­nyezésnek tartom, — a szak­lapokban még eddig ismeretlen — VITA-FÓRUM-ot, amely min­den olvasó számára lehetősé­get nyújt, hogy kifejthesse vé­leményét. Dicsérjen, elismer­jen, vagy éppen az ellenkező véleményét, tapasztalatát kö­zölhesse. Magam is szeretném kihasználni, az első alkalmat, hogy a januári 1. számban meg­jelent és bizonyára minden mé­hész számára érdekes „Köny­­nyebb megelőzni, mint gyógyí­tani“ című —an— aláírással megjelent írást értékeljem. Sokszor olvastam a Kertészet —Méhészetben különféle cí­mek alatt a noszéma-kór súlyos károkat okozó minden méhcsa­ládban való jelenlétéről. Gyak­ran a gyógyításáról Is, de meg­előzéséről és az ellene való tar­tós védekezésről, főképpen Né­met méhésztárs cikkeiből ol­vastam. Örömmel olvastam, hogy —an— méhésztárs is el­lene van a késő őszi és a kora tavaszi cukoretetésnek, vala­mint a túl meleg téli takarás­nak. ír ugyan a lépcseréről is, meg a keretek és a kaptárak fertőtlenítéséről, de nem indo­kolja eléggé a lépesére szük­ségességét. Németh László írá­saiban azt állítja, hogy a 4—5 éves barna lépek a betegség kórokozóinak a spóráknak a melegágyai, — és hogy a méh­családok — ez időtől kezdve, fokozatosan elvesztik termelő­képességüket, az öreg lépek miatt. Erre már engem is több­ször figyelmeztetett, és ezért hálával tartozom neki, mert az intenzív lépesére az én méh­családjaimnak is hasznára vált. Külön érdekesnek találtain —an— méh»o=t<äis javaslatát, hogy a túlzott takarás miatt a fészekben a hőmérséklet ne érje el a 30 C-fokot, mert az azon felüli hőmérséklet a leg­kedvezőbb a noszéma szaporo­dására. Őszintén megvallom, hogy ez a tétel eddig előttem teljesen ismeretlen volt. Tehát ezzel bizonyítást nyerne az az állítás, hogy azok a családok, melyek nincsenek takarva és levegőcserésen telelnek, egész­ségesebben érik meg a tavaszt? Ugyanis Németh méhésztárs írásaiban ez volt az egyetlen, amivel nem értek egyet és nem helyeslem. Ha ez megfelelne a bizonyos megállapításoknak, akkor ma­gam is követném a „Németh­­ľéle rideg teleltetési mődszert“( vagy talán kísérleteznék vele. Ha mégsem lehetetlen, hogy ez a módszer korszakalkotó lenne a méhészetben s ez lé­nyegesen csökkentené a noszé­­más megbetegedést, akkor An­tal Zoltán és Németh méhész­társaknak egyformán köszönet járna. Célszerű a Vitafórum! Azon­ban nagyon lényeges, hogy mindenkor a méhek érdekében történjen minden. Akár véle­mény, vagy tapasztalatszerfi hozzászólásról van sző, mindig higgadt és „fullánk nélküli* legyen, mert a meggyőző érvek, tapasztalatok a mérvadók. Aki a nyilvánsság elé lép, az ne ve­gye rossz néven, ha bárkinek, esetleg más a tapasztalata, vagy a meglátása. A higgadt, jómodorú vita, eszmecsere ta­nulságára válhat az olvasónak. A jobb, a célszerűbb gyakorlat a méhek javára való haladá­sért, hogy a méheket keveseb­bet kínozzuk, ebben segíthet minket méhészeket a Vitafórum is, valamint a jó gyakorlati jel­iegű írások. Gerhardt Dezső, Budapest MÉHÉSZETI ÉVZÁRÓ A nagykaposi (Vefké Kapušany) körzet mé­hészei február 18-án tartották a szokásos év­záró gyűléseket, s ezen a [elsőbb szervek kép­viselői: Dr. Rostok és Rostás elvtársak beszá­molójukban ismertették a jelenlévőkkel a mé­hészettel kapcsolatos alapelveket, jogszabályo­kat és más tudnivalókat. Többek közt ismertették, hogy milyen nagy szerepe van a propolisznak (méhszurok) mint méhterméknek a gyógyszergyártásnál. Viszont, ha szeszben feloldjuk kockacukorra csepegtet­ve jó hatással van a légzőszervek bánfaimai­nak gyógyításánál és az influenza ellen is használhatjuk mint védőszert. Jeso Zoltán mé­hészbarát arról tájékoztatta a tagságot, hogy a múlt évben tartott prágai méhészeti értekez­leten is az előadók (kutatók) úgy értékelték a méhszurkot, mint a bőrbetegségek ellen na­gyon jól bevált gyógyszert, melyet a jövőben gyógyszeriparunk gyártani kezd. A vita kiterjedt a vegyszerek használatának káros hatására is, hogy minden előírás betar­tása nélkül alkalmazzák, úgy a szocialista üzemek, mini a kiskertészkedők, és ezzel nem is tudják, hogy miiyen károkat okoznak mind a méhészeknek, mind önmaguknak. A múlt év­ben pl. a Vefké Kapiišany-i Efsz felelős dolgo­zói meggondolatlanul végezték a permetezést, s ez több méhcsalád pusztulását idézte elő. Ezért a járásbíróság végzése alapján kártérí­tést kell fizetnie a méhcsalád tulajdonosainak. Történtek esetek, hogy a magántermelők akkor is permetezik a gyümölcsfáikat, mikor az vi­rágzásban van, nem tudván, hogy ilyenkor a gyümölcsfa termését jelentősen csökkentik. A gyűlés befejező részében a tagság elége­detlenségét fejezte ki a vezetőség múlt évi te­vékenységéért, s ezért egy új vezetőség meg­választását javasolta. így a vezetőség élére az elnöki funkcióba Veres Jánost, Veiké Slemen­­ce-i (nagyszelmcnci) lakost, az alelnöki és pénztárosi funkcióval pedig Kovács László rus­­kai (rtiskai) alapiskola igazgatóját, a titkári funkcióval a tagság Fájdel Andrást Vefké Ka­pušany (nagykaposi) lakost bízta meg. Ezzel a gyűlés véget is ért, remélve, hogy az újon­nan megválasztott vezetőség, sokkal többet tesz a tagság és a méhészet érdekében, mint a volt vezetőség. A munkához mi is sok sikert kívá­nunk. JAKAB SÁNDOR

Next

/
Oldalképek
Tartalom