Szabad Földműves, 1972. július-december (23. évfolyam, 26-52. szám)
1972-07-01 / 26. szám
10 SZABAD FÖLDMŰVES ■'S 1972. július t Orvos vagyok és tudom, hogy az apró heget hagyó mély szúrás van olyan fájdalmas és veszedelmes, mint a felületen szélesen hasadt vérzó seb. £? tudom, hogy két zavaros csillogástí leányszem fényénél éppoly teljességgel érzékelhetjük a háború arcunkba vtgyorgá iszonyatát, mint a harcterek lángszóróinak, bombarobbanásainak pokolt világánál. Sok haldokló szemébe néztem, de csak Bronya tekintete kísért még most, közel 30 év után ts. Mert Bronyának hívták. Ritka szabad órámat élveztem éppen egy Ismerős házaspárnál. Túldolgozott voltam és Idegeim nem bírták el az egyedüllétet, amit azelőtt úgy szerettem. Nemrégen még egy jó könyvvel kettesben töltött óra új erőt adott a következő napok megfeszített munkairamához. Aztán csak a társaság, helyesebben említett barátaim társasága üdített fel. Kedves, közvetlen lényük megteremtette az együttlétnek azt a formáját, amelyben paradox módon a magány érzését is élvezhettem, ha éppen úgy tetszett. A kertben, ahol ültünk, a repedések, közök táján fűvel benőtt kőlépcsők vezettek le az előttünk futó országúira, amelynek túloldalán a folyó vize csúlámlott tüzvörösen a lebukó nap fényében. Az asztalon sütemény kínálta magát s szőlő. Barátom a feleségével és anyósával a Pali gyerek valamilyen viselt dolgát tárgyalta az 6 szelíden humorizáló modorában. Nem nagyon figyeltem oda. A szőlőből csipegettem, s a víztükör vakító csillogásától összehúzott szemmel egy magányosan sikló csánnk'útját követtem. Mellettem, de valamivel hátrább a háziasszony húga ült, szintén hallgatásba merülve. Kendőjét fázósan összehúzta vállán, s olyan homályos sejtelem futott át rajtam, hogy nemcsak az alkony hűvöse borzongatja. Vágyik valamire, еду-két simogató, puha szó melegére. Szinte a hátamban éreztem szelíd barna szemének néma követelését. S miért is ne? Miért ne adjuk és fogadjuk el a kínálkozó apró örömöket? F.rzst csinos lány, nem titkolja, hogy rokonszenves vagyok nekt és engem sem fűztek akkoriban érzelmi szálak senkihez. A kendő rojtjaival játszó, ideges, szép utakra esett pillantásom. Mennyi erotika van a kezében... Vajon tud-e róla? Mintha csak megérezte volna titkos gondolatom, keze egyszerre hideg mozdulatlanságba dermedt. Szememmel újra megkerestem a csónakot és úgy, a távolba nézve szólnt készültem éppen. Mondani valamit, ami kezdet lehetett volna, elindítója egy játéknak, aminek a folytatását a bizonytalan holnapra, a véletlenre hagyom. De akkor a figyelmemet hirtelen lekötötte valami. A tovasikló csónak és tekintetem közé emberi alak ékelődött. Az országúton közeledett lassan, a vizet nézte, ami úgy lángolt mögötte, hogy szinte télni lehetett, elkapja, belehullik, megemészti a tűz. Aztán felénk fordította a fejét és megtorpant. Pár pillanatig állt így mozdulatlanul, majd néhány lépést lett a kerítés irányában. A kaput keresi talán? Csak nem ЕШ ФWTÁN A ffrd*^ í, feská11” jJ hozzánk tart valami vendég? A feltevés elkedvetlenített. De ügylátszik mégsem. Tovább megy, csak arcát fordítja kitartóan felénk. Furcsa ez a nyílt bámészkodás. Ismerősei lennének mégis a háziak? Vagy talán Erzsi? Alakja, mozgása után ítélve fiatal lehet, vele egykorú. Kissé hátrafordulok s látom, hogy Erzsi tekintete idegenül, közönyösen siklik el a nő felett. De ahogy megérzi pillantásomat, nyomban viszonozza. Szeme tágan, reménykedéstől kifényesedve, várakozóan néz az enyémbe. Mi is volt, amit mondani akartam neki? Most kellene... Bula módon már nem fut az eszembe. Futólag rászorítom tenyeremet a kezére s a folyó jelé intek. — Csodálatos naplemente... Maga sem tud elszakadni a látványtól? Erzsi szemében kialszik a fény, csak bólogatdsa hazudja, hogy úgy van. Ojra elmerülünk hát a látványban, nézzük az eget, a folyót. Az evezős eltűnt már szemünk elől, de ni! A nő megfordul a kerítés végénél, jön vissafelé. Es benéz. Megáll és mintegy igézetten néz. Esküdnék rá, ez akar valamit! Bizonytalan mozdulatot tesz, tovább indul. A kerítés végénél lassít, homlokához emeli kezét, mintha erősen gondolkodna valamint, aztán a part szélére lép és lenéz a folyóba. Ml ez? Csak nem forgat a fejében valami ostobaságot? S éppen itt? Vagy talán az életösztön kényszeríti rá ravaszul, hogy ezen a részen, emberek közelében ... mert így ki is menthetik... Egyforma chance-ot akar adni az életnek és a hálálnak? Lopva, mintha restellné már a feltűnő bámészkodást, megint visszapillant ránk. A figyelmet akarja magára irányítani? Hát ez sikerült, asszonyom, vagy kislány, mit tudom én — beszéltem hozzá magamban. Ébredő nyugtalansággal figyeltem a parton álló alakot, s arról is csak félig-meddig szereztem tudomást, hogy Erzsi borzongva még összébbhúzta magán a kendőt, s egy megjegyzéssel, hogy hűvös van idekint, felállt és bement a házba. Kellene szólni a barátomnak, gondoltam. Meg kellene akadályozni ezt a... ezt a butaságot! De hogyan? Odamenni és...? Hátha csak várakozik valakire és majd pimasz, tolakodó fráternek tart? Vagy kinevet és megszégyenülök képzelődésemért. Különös viselkedése mindenesetre okot szolgáltatott az Ilyen feltevésekre. Nem. Szerencsére mégsem akarja vízbe vetni magát. Folytatja a sétát, s közben diszkréten ide-idenéz. Különböző regényesebbnél regényeö sebb magyarázatokat agyatok kt, mikor váratlanul mindent elsöprő határozottsággal a kapu felé Igyekszik s heves mozdulattal löki be. Sietve jön fel a lépcsőkön, mint akt nem akar magának időt hagyni rá, hogy elhatározásán változtasson. Már itt áll szőkén, kicsit lihegve, szeme egyikünkről a másikunkra ugrik, de különösképp, mintha mégse látna minket. Feleszméltek végre a háziak is, abbahagyták a Paliról folyt vitát és álmélkodva néztek az égből pottyant nőre. Az pedig a bátortalanság elszántságával állt a kérdő pillantások kereszttüzében. Szája körül úgy ült egy ijedt kis mosoly, akár a pillangó, ami remegő szárnyakkal minden pillanatban kész elrepülni. E mögött a mosoly mögött megsejtettem egy ismeretlen tragédia lélekszéüítő szakadékát. Egészen más szemmel láttam őt. mint előbb, mikor még a kerítés túlsó oldalán állt. A nyugtalan, zavaros fényű kék szemek kicsit megpihentek a háziaszszony arcán, és a váratlan látogató végre megszólalt. A háziak egymásra néztek, aztán rám. Milyen kínos, egy szavát sem értik. Feszülten figyeltem, és... igen! Hála szlovák tudásomnak, értem amit mond. — Lengyelül beszél — kiáltottam csaknem örömömben. A háziak arca egyszerre csupa részvét és segíteni akarás lelt. Tudtunk róla, hogy lengyel menekültek egy csoportja átmenetileg a városba érkezett. A lány hozzám fordult, mert látta, hogy csak én értek a nyelvén. Bárótomék az asztal másik oldalán árnyékká halványodtak, az út, a ház is homályba veszett, csak azt a talpalattnyi földet éreztem valóságnak, amint Bronyával álltunk, s kettőnkön kívül senki sem létezed számomra, úgy figyeltem minden szavát. Ugyanaz az ösztönös magatartás lett rajtam úrrá, mint nehéz operációk alkalmával, mikor érzéklésemen kívül esett minden, ami a műtéttel nem állt a legszorosabb összefüggésben. Eltűntek a terem falai, az asszisztensek, a műtősök, látóköröm határa csak a kezemhez nyújtott műszerekig terjedt. — Bronyának hívnak — mutatkozott be. másik nevét elhallgatva, mint aki tudja, nem fontos a családnév az ilyen szokatlan körülmények között kötött ismerkedésnél. Hangja el-elrekedt az Izgatottságtól. — Két hete még az egyetemen váltam ... Aztán egy nap elérte a várost a katasztrófa. Mikor hazarohantam, >n a házunk helyén, csak üszkös falak, és az enyéim mind odavesztek ... Pedig a házunk kint volt a város szélén. Egyedül állt, akárcsak ez. Az anyám .... de nem erről akarok beszélni, hiszen sokak sorsa hasonló ... nincs sok időm, még ma tovább Indulunk. Ahogy ott állt szőkén, sötét kabátjában és beszélt elég összefüggéstelenül, úgy hatott a mt akkor még aránylag békés világunkban, mint szenvedő országának szivbemarkoló sikolya. — Azóta nincs maradásom egy helyben. Erre jöttem, és ez a ház... Így állt a miénk ts, kicsit a dombon. Előtte futott az út és a folyó. Estefelé mi Is a kertben szoktunk üldögélni. Akkor reggel, mikor elmentem, vissza se néztem. Nem búcsúztam el. nem éreztem meg, hogy soha többé nem látom a házat... őket. Nem tudtam tovább menni míg ... Mégegyszer szeretnék ott ülni... velük. Csak néhány percre, mint otthon ... Elhallgatott. Tudatában volt, hogy ezek az idegen emberek kérését legalábbis nagyon különösnek találhatják, de betegre sebzett lelkében olyan erős vágyat szított a hasonlóság elpusztult otthona és az ttt váratlanul eléje táruló kép között, amelyet nem tudott leküzdeni. Amilyen röviden csak tudtam, tolmácsoltam a háziaknak Bronya kívánságát. Meglepő és kissé értetlen tekintetükből kiolvastam, minden más kérdésre inkább számítottak, mint arra, hogy ez a kislány itt akar üldögélni kicsit. Ügy tettek azonban, mintha a világ legtermészetesebb dolgáról lenne szó. Hirtelen meleg hálát éreztem ezért Irántuk. Bronya, Erzsi elhagyott székére ült, kezében a süteménnyel, amivel megkínálták. Szemébe visszaköltözött megint az az aggasztó, semmit sem látó, zavaros tekintet. Kezét ölébe eltette, otthonosan, békésen, szinte elégedetten ült, visszahullva az időben. Mennyire éreztem, mt játszódik le benne! A háziak finom tapintattal, halkan folytatták a beszélgetést, tudomást sem véve a lányról. Moccanás nélkül ültem és kegyetlenül fájni kezdett a csönd. A házból egy kiáltással Pált szaladt ki, de látva az idegent, lefékezett, majd továbbálit az orgonabokrok irányában. — Vitek... Inkább csak láttam, mint hallottam Bronya ajkáról elröppenő nevet. Öcscse lehetett Vlíek? Palihoz hasonló korú? Hosszúnk voltok a másodper: rek $ tvjlt ik köir.en a lány szép arca ijesztően láronszérű lett. Féltem, hogy ott bolyong most рт.оп a mezsgyén. ami elválaszt bennünket azoktól a szerencsétlenektől, akiket élő halottaknak neveznek. A házban felgyújtották a vtHanjA A fény kt szóródó ■ gyenge i sugara fr gyelmeztette Bronyát. • Arca ' fájdalmasan megvonaglott.s/Egg-pillantást vetve a fény felé fordított órájára,'felállt. — Köszönöm,szépen... Hangjában kimondhatatlan szavak sűrűsödtek, amiket mégis megértettünk. — Innét merre tartanak? — csúszott ki számon a kérdés. — Nem tudom — s erőtlen vállrándítása éreztette azt a tökéletes közönyt, amivel a kővetkező napok elébe ment. Azzal a röpülésre kész pillangó-mosollyal búcsúzott, s megindult a kapu felé. A szemközti dombok fekete körvonala kirajzolódott a lila égre. Vissza kellene tartani, gondoltam. A folyó sötéten hömpölygőit egybeolvadva a lány kabátjának színével. Csak szőke feje látszott még egy ideig. Merőn néztem arra a világos foltra, és bent valahol heves, sürgető lökést éreztem: „Tarsd vissza! Fussl Még nincs későn!“ Lábam már mozdult a parancsra. de leintettem. „Esztelenségt Mihez kezdenék vele? Vissza se fordulna." De a belső hang csak nem nyugodott. „Ne gondolkozzt Nem érzed, hogy tenned kell érte valamit?l Nézd, már eltűnik a szemed előli" Megfeszült Inakkal ültem, s Igyekeztem süket maradni azzal az őrülttel szemben, aki csökönyösen a józan ész ellen lázított, de még mindig abba az irányba néztem, ahol a szőke fej világos foltját elnyelte a sötétség. Barátom felesége náthás hangon szólalt meg. — Szegényke___Szomorúan végződött a délutánunk. — Valamit mégis adni kellett volna neki — vélekedett a nagymama. A háziasszony a fejét rázta. — A legtöbb, amit tehettünk érte, hogy semmit sem lettünk. Ez így most szépnek hangzott és lgaznak, mégsem tudtam megszabadulni a komoly mulasztás kissé kínzó érzésétől. „De hát mit akarsz, már ezrekre rúg a háború áldozatainak a száma" — vitáztam magammal. „De ez az egy ttt volt a kőzetedbenГ „Így nem lehet problémákat megoldani" — feleltem Ingerülten. ,jCsak egyetemesen. Bizonyára van valami felsőbb intézkedés, szervezett gondoskodás folyik és — végtére is! Te nem vagy felelős!" Gúnyos, hideg csönd támadt bennem. A hang nem replikázott többé vissza. „Nem vagyok felelős" ismételtem kevesebb meggyőződéssel, aztán barátom felszólítására felkerekedtünk és bementünk a házba, ahol Erzsi már vacsorára terített. (XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXVXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXVXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXVXXXXXXXXX'.XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXVXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX. Nemrégiben a želiezovcei üzemi klubban és a zöld köntösbe öltözött Schubert Parkban Immár tizenhetedszer került sor a népművészet seregszemléjére. A kétnapos műsor újból bizonyította a folklór kultúra jelentőségét és azt Is, hogy sokakat érdekel a népművészeti tevékenység, amely szórakoztat és egyben nevel Is. Az ünnepség egyébként manlfesztáciéja volt hazánk nemzetei és nemzetiségei testvéri barátságának, és a proletár nemzetköziség magasztos eszméjének kifejezője. Az a tény, hogy gyermekcsoportok egész sora szerepelt, biztosítéka a folklór-művészet további fejlődésének a szocialista társadalomban. 1 A' „Csak tiszta forrásból“ műsorra A szereplők felvonulása. szombaton délután került sor a művelődésházban. A szakmai bemutató beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A népdalénekesek, énekcsoportok, népi zenekarok opzágos győztesei művészi élményt jelentő műsorát még csak emelte az a tény, hogy szlovákiai magyar népdalokból, zeneszámokból adtak Ízelítőt. A CSEMADOK KB Szőttes együttesének fellépése ájbóľ igazolta, hogy mindig a tiszta forrásból merítenek. A szombat esti műsorban szereplő két félhivatásos együttes (Lúčnica, Ifjú Szívek 1 a legnagyobb igényeket is kielégítette. A želiezovcei rendezvényt rendszerint megzavaró eső végre elmaradt. Verőfényes vasárnapra ébredt a városka lakossága és kíváncsian várta az együttesek, szólisták felvonulását. Az érdeklődők nem csalódtak, mert felejthetetlen élményt nyújtott a táncoló, éneklő népviseletbe öltözött menet, amely egyben a proletár-internacionalizmus manifesztáciöja Is volt. Az ünnepélyes aktus lezajlása után a legkisebbek műsora következett. „Szél a kakas szól“ műsorrészben az ország legkeletibb sarkától a legnyugatibbig szerepeltek iskoláink együttesei. A pedagógusainkról csak a legnagyobb elismerés hangján szólhatunk, mert fáradtságot nem ismerve olyan táncokat tanítottak be, amelyek közel állnak a gyermekek érzésvilágához. A gyermekszereplők táncruhái szintén nagyon Ízlésesen voltak összeválogatva és ez még szebbé tette a fellépéseket. A délutáni műsorrészt Kodály Zoltán születése 90. évfordulójának tiszteletére rendezték, „Felszálott a páva“ címen. Ebben a részben a CSEMADOK felnőtt és más vendég együttesek szerepeltek. A CSEMADOK biskupicei (Fülekpüspöki) Paléc Népi Együttese, a Seňai (szinai) tánccsoport, és a tomášovi (Fél) Kis-Duna Táncegyüttes szerepeltek a legsikeresebben. A vendégegyüttesek a várthoz méltóan mutatkoztak be. Mindent összegezve a népművészet seregszemléjén mind a közönségnek, mind a nagyszámú szereplőgárdának felejthetetlen élményben volt részük. GOMBASZÖG. Alighogy beszámoltunk a želiezovcei népművészeti fesztiválról, máris a CSEMADOK Központi Bizottsága legnagyobb rendezvényére a Gombaszögi Országos Dal- és Táncünnepély műsorára kell felhívni a figyelmet, amelyre a hét végén kerül sor a festői szép völgykatlanban. A kétnapos ünnepség első estjén, július 1-én 19.00—22.00 óráig a Sláger hullámain Prágától—Budapestig című műsorra kerül sor, amelyben fellépnek Václav Neckáf és együtese, valamint Harangozó Teréz, Aradszky László, Poór Péter, Kovács Ferenc, Rónaszéki András, Baliko nővérek Budapestről és Stanek Karín Varsóból valamint a Kék Csillag együttes. 1972. július 2-án 10.00-tőt 12.30 óráig SZÉP AZ ÉLET című műsort mutatják be, amelyen fellépnek az 1971—72-es Knszöntjük a gombaszögi vendégeket. évben az országos népművészeti vetélkedőkön kiemelkedően szereplő együttesek, valamint a rožňavat (Rozsnyó) Munkásdalárda és a košicel (Kassa) Stavbár népművészeti együttes. 14.30 órakor ünnepi manifesztációra kerül sor. 15.00—18.30 óra között „DALBÖL SZÖJIÜNK HIDAT“ című műsor kerül bemutatásra. Fellépnek: a Csehszlovákiai Dukla-alji Ukrán Állami Népi Együttes — PULS, a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara — CSMTKÉ, a magyarországi Belügyminisztérium DUNA Művészegyüttese.
