Szabad Földműves, 1972. július-december (23. évfolyam, 26-52. szám)

1972-07-15 / 28. szám

10. SZABAD FÖLDMŰVES 1972. július IS. Nem tudok németül. Bugyonnlf és Alekszavejka közt egy Csomó lövenet kellett j öltől ni egy dombra, mert kerékagyig besüllyedtek a sárba. Amikor harmadszor került rám a sor, és körülbelül a félpart közepe táján elkezdett visszafelé csúszni az a dögnehéz tábori ágyú, úgy tettem, mintha szükségre akar­nék menni, és leléptem. Tudtam az irányt a körletünk felé. Átvágtam egy óriási napraforgótáb­lán, aztán kiértem a tarlóra. A zsíros, fekete föld úgy tapadt a bakancsom­ra, mint a búvárok ólomnehezéke, amellyel a tengerfenékre szállnak. Azt hiszem, húsz percig mehettem, amikor egyenesen beleszaladtam egy magyar szakaszvezetóbe, és egy né­metbe, aktról nem tudtam, mi lehe­tett, mert nem ismertem a német rendfokozatokat. Már ahhoz is őrüle­­tes balszerencse kellett, hogy pont beléjük szaladjak, mert teljesen sík volt a terep. A szakaszvezető állt, a német szét­terpesztett térddel, egy kis tábort szé­ken ült. A szakaszvezető dohányzott, a német evett. Egy fogpasztástubus formájú tubusból kenősajtot nyomott egy szelet kenyérre, és csak a sze­mével intett, hogy álljak meg. — Was sucht er hier? — kérdezte. — Mit keres? — fordított a sza­­kaszvezetö. Mondtam elvesztettem az alakula­tomat. — Er hat seine Einheit verloren — mondta a szakaszvezetó. — Warum ohne Waffe? — Hol a puskája? — kérdezte a szakaszvezető. Mondtam, munkaszolgálatos va­gyok. ÖRKÉNY ISTVÁN: kavarogni kezd a gyomrom. A német rácsavarta a kenősajtos tubusra a ku­pakot, és elővette puskáját. Talán, ha beszélek németül, meg tudom neki magyarázni, hogy nem viselek sárga karszalagot, tehát nem is lehetek zsidó, és akkor minden másképpen történik. Er soll zehn Schritte weiter gehn. — Menjen tíz lépéssel odébb — mondta a szakaszvezető. Mentem tíz lépést. Közben bokáig süllyedtem a sárba. — Jól van. — Gut. Megálltam. A Feldwebel rám fogta a puskát. Csak arra emlékszem, hogy egyszerre irtózatos nehéz lett a fe­jem, és majdnem szétrobbantak a be­leim. A Feldwebel leeresztette a pus­kát. — Was ist sein letzter Wunsch? — kérdezte. — Jude — mondta a szakaszve­zető. Ezt még én is megértettem. Meg­magyaráztam, hogy nem vagyok zsi­dó, hanem mint a Népszava győri ter­jesztőjét. egy különleges munkásszá­zadhoz hívtak be. — Was? — kérdezte a német. — Jude — mondta a szakaszvezető. A német felállt. Leverte zubbonyá­ról a morzsát. — Ich werde ihn erschiessen — mondta. — Magát a Feldwebel úr most agyon fogja lőni — fordította a sza­kaszvezető. — Mi az utolsó kívánsága? — kér­dezte a szakaszvezető. Mondtam, hogy „dolgozni“ szeretnék — Er will seheissen — fordította a szakaszvezető. — 16. Amíg dolgomat végeztem, a Feld­webel súlyban tartotta a puskát. Mi­helyt fölálltam, fölemelte. — Fertig? — kérdezte. — Kész? Mondtam, kész. — Fertig — jelentette a szakasz­vezető. A Feldwebel puskája nyilván fel­felé hordott, mert a köldöktájamra célzott. Körülbelül egy vagy másfél percig álltam így. Aztán továbbra is rám célozva, azt mondta a Feldwebel: Ereztem, hogy elönt a verejték és — Er soll hupfen. — Békaugrás — fordítóit a a sza­kaszvezető. A békaugrás után kúszás követke­zett. A kúszás után tizenöt fekvőtá­masz. Utoljára azt mondta a Feldwe­bel, hogy hátra arc. Hátraarcot csináltam. — Stechschrittl — Dtszlépés! — tolmácsolta a sza­kaszvezető. — Marsch! — mondta a Feldwebel. — Menet, indulj! — fordította a szakaszvezető. Elindultam. Járni is alig lehetett, nemhogy díszlépést kivágni. Röpköd­tek a sárgagombok a fejem fölött. Csqk őrületes lassúsággal tudtam ha­ladni, és közben éreztem, hogy a Feldwebel a hátam közepére célzott. Még most is meg tudnám mutatni a pontot, ahová a puska csöve irányult. Ha nincs az a sár, csak öt percig tartott volna a rettegésem. Így azon­ban talán egy félóra is. elmúlt, míg hasra mertem feküdni és visszanézni. Olaszul se tudok: sajnos, nincs nyeluérzékem. Tavaly, amikor egy tíz­napos Ibusz-társasutazással Rimmiben nyaraltam, egy este, a Regina Falace nevű luxusszálló előtt jelismertem a Feldwebelt. Nem volt szerencsém. Ha egy fél perccel előbb érek oda, agyon­verem, így azonban 6 észre se vett engem. Többedmagával fölszólít egy üvegtetejű, piros autóbuszra, mialatt én, kellő nyelvtudás híján, csak ma­gyarul ordítozhattam: — Ne induljanak el! Szállítsák le azt a fasiszta disznót! A portás, egy nálam fél fejjel ma­gasabb, színes ború, szudáni, megfe­nyegetett az ujjúval, és intett, hogy hordjam el magam. Még neki se ma­gyarázhattam el, mi történt, habár ő talán az olaszon kívül fölszánt egy üvegtetejű, piros autóbuszra, sajnos, a magyaron kívül semmiféle más nyelven nem beszélek. Romantikus nyár a Fekete-tengerparton. Feltámad-e Kolárovon a CSEMADOK? Kolárovon (Gúta) 1865-ig nagyon tevékenyen dolgozott a CSEMADOK helyi szervezete. Abban az időben Szlovákia legnagyobb községe volt s rendelkezett egy kultúrházza! is. Igaz, a kultíirház épülete öreg volt, de a kultúrának hajlékot adott. Aztán jött az árvíz, s nagyon nagy károkat okozott. A tönkretett családi házak százai mellett, olyannyira megrongál­ta a kultúrház épületét is, hogy azt lebontották. A kultúrház lebontása egyben a CSEMADOK tevékenységének alkonyát is jelentette. A kultúrmunka megszűnt s ez érthető is volt, mivel a hajlékta­lanul maradt családoknak, új háza­kat kellett építeni. Maga az építkezés négy éven keresztül folyt, az azóta már várossá nyilvánított Kolárovon. Bár igaz, hogy X98B-ban elkezdték az új kultúrház építését, csupán nem folytatták hosszú ideig. így még bi­zony ma is épülőfélben van. Az új választási akcióprogramban azonban szerepel a kultúrház befe­jezése is. Nagy József elvtárs tájékoz-Egy körzeti könyvesboltban KSetíífaló ember, ha csak teheti, be-’oenéz a könyvesboltokba, az ország bármely részén. Legutóbb, jómagam is ezt tettem. Hatalmába kerített a kíváncsiság ördöge. A kér­dés efféleképp ágaskodott bennem: vajon miként nő a csallóközi embe­rek szellemi táplálék — szakkönyv, szépirodalom —- iránti igénye. Mert, mintabogy a szólás-mondás is tartja: nemcsak kenyérrel é! az ember ... Mennyezetig éró könyvespolcok. A polcokon példás rendben sorakoznak a könyvek — joöbnái jobb alkotások, remekművek — százai, ezrei. S mintha csak azt kérdeznék a belépőtől: „No, melyikünket választod ...?“ Am a vevőnek nem kell időtlen idő­kig várakoznia, amíg az fziéses, ma­gukat kellető könyvek megszólalnak. Menten szándékot kutat a csinos el­árusítónő: — Kedves Vevő! Milyen könyvvel szolgálhatok? Kinek vásárol? Kislány­nak, vagy kisfiúnak, iskolásnak ...? Hány éves? Meséskönyv, elbeszélés, kisregény, vagy esetleg verseskönyv érdekli? ... — íme a szívélyes hang­vételű kérdés-zuhatag. Tanácstalan­ságra, fölösleges ídőpocsékolásra te­hát nem kerül sor. Gyors a kiszol­gálás, A csomagolást néhány jótanács követi, s a vásárló elégedetten távo­zik, mondván: ide máskor is bejövök. Az üzletkötés azonban néha bonyo­dalmasabb. Ezt magyarázza Somogyi Anna, a boltvezetőnő. — Az a könnyebbik eset, amikor a vevő tudja, valójában milyen könyvet szándékszik vásárolni. Viszont elő­fordul, hogy az Idősebb nénikék, bá­­csikák meglepetésnek szánják a könvvaiándékot, s unokáik megkér­dezése nélkül lépik át a könyvesbolt küszöbét. Nem tudják az író nevét, csak a borítólapra, vagy a főhősre emlékeznek halványan... A talpra­­esettebbek először szondáznak, illet­ve felíratják a könyv címét, vagy a gyerekeket hozzák magukkal a köny­vesboltba. Mindettől függetlenül az ügyes, sokoldalúan tájékozott elárusítóim könnyen eligazodik a könyv-renge­tegben. Ha meg netán mégsem kerül elő a hőn óhajtott könyv — kifo­gyott —, ajánl, tanácsol, hogy a csa­lódottság érzéséi messzire elhesse­gesse a vevőtől. — Örömteljes dolog — újságolja a Dunajská Streda-i (dunaszerdahelyi) könyvesbolt vezetője —, hogy mind­inkább szaporodik a fiatal könyv­vásárlók száma. S bezzeg írem mond­ható rájuk a tájékozatlanság. Jól el­igazodnak, ami a könyvtermést, vagyis a könyvvásárlást illeti. No meg aztán rendszeres könyvvásárlónk is van szép számmal. Ezeket személyesen is ismerjük. S természetesen a kedvük­ben járunk: félretesszük nekik a kí­vánt, illetőleg megrendelt könyveket. — Melyek a legkelendőbb művek? — Először is Tolsztoj: Háború és béke című remekművét említeném, majd a magyarországi írók közül Szilvássy (Apasszionátá, Kipárnázott kaloda), Berkesi (13-ik ügynök; Sellő a pecsétgyűrűben), Fejes (jőestét nyár, jóestét szerelem), s a hazai ma­gyar írók művei is eléggé keresettek, mint például Ordódy Katalin: Keske­nyebb út-ja, Duba: Szabadesés-e, stb. Amint látom, a gyermekirodalom­ból is bő a választék. — Milyen könyvujdonságok kapha­tók? ... — Elsősorban a 12—13 éves gyer­mekek számára ajánlhatom a könyv­piac újdonságaként Dékány András: Csempészek, jósok, lékötők-jét, vala­mint Gál-György Sándor: Három fe­kete lobogó-ját. Ami ugyan nem könyvújdonság, de rendkívül kedvelt: Beljájev kalandregény-sorozata, az if­júsági irodalomból Ordas Irén: Dam­­janics tábornok-а, Illyés Gyula: Tűz vagyok .. .-ja és még számos kitűnő irodalmi mű. A könyvterjesztés különféle mód­szereit a múltban is alkalmazták; a jelenben méginkúbb szükség van al­kalmazásukra, hiszen a művelt em­berfők sokasága jellemző szocialista társadalmi rendszerünkre. A könyve­ket testközelbe kell vinni a vevőkhöz, s oly ügyesen „szervírozni“, mint jó háziasszony az étket... — Általában sikeresek a könyvter­jesztési rendezvényeik? — a boltveze­tőnő arcára derűs. mosoly telepszik. S arról beszél, bizony tudatosították a Nemzetközi Könyvév (1972) jelen­tőségét, küldetését. — Minden eddi­gitől nagyobb gondot fordítottunk a mezőgazdasági, könyvhónap (február) alapos előkészítésére és a kiállítások sikeres lebonyolítására. Harminc me­zőgazdasági üzemben rendeztünk me­zőgazdasági szakkönyv-kiállítást. Több helyütt várakozáson felül jól sikerül­tek. A legjobbak között említhetem a következő községek szövetkezeteit: a jurovái (Dercsika), a jahodnái (Fo­­zsonyeperjesl, a Vidrany-i (Hodos), a Trhové Mýto-i (Vásárvámos}, a Du­najská Streda-i (Dunaszerdahely), a Veiké Blahovo-i (Nagyabony) és még számos közös gazdaság. Például a Bakai Efsz-ben kiállított mezőgazda­­sági szakkönyvek mindegyike gazdá­ra lelt. Summa-summárum, a körzet mező­­gazdasági üzemei nem kevesebb, mint 15 ezer korona értékű mezőgazdasági szakkönyvet vásároltak, ami csöppet sem lebecsülendő eredmény. Főleg, ha az előbbi évekhez hasonlítjuk ... Mit jelentsen ez? Azt, hogy a mezőgazdasági üzemek dolgozóinak megnövekedett az igé­nye a szakkönyvek iránt? Emögött a szakismeretek nagyobb mérvű elsajá­títása, a szakmai problémák mélyebb, alaposabb tanulmányozása húzódik meg ... Amivel a haladás gyors-sze­kerét gördítik előre vezetők, tisztség­­viselők, s tagok...? Vagypedig az „ezt Is letudtuk“, illetőleg a „ránk ne mutogasson ujjal senki“ alapon megvásárolt mezőgazdasági szak­könyvek ugyan az efsz-könyvtárakba jutnak, de ... hét lakatra zárva, érin­tetlenül porosodnak majd a polco­kon ...? Ez utóbbi nem lenne éppen dicséretes dolog. Sőt, nem egyéb az ilyen felszínes, formaságokhoz iga­zodó könyv-vásár, mint „ablakon ki­dobott, sárbataposott pénz“ ... Re­mélhető, hogy nem az utóbbi, hanem az előbbi a cél__! — A márciusi könyvhónap könyv­kiállításait 56 üzemben, iskolában, In­tézményben rendeztük meg. Az előző évekhez viszonyítva jóval eredménye­sebben. Ez alkalommal 30 ezer koro­na értékű könyv lelt gazdára — foly­tatja elégedetten a könyv-birodalom fö mecénása. — No meg, hadd je­lentsem be, új akciót is indítottunk az iskolák irodalmi bizalmijai és a szülői munkaközösségek bekapcsolá­sával: ez az akció a Jó bizonyítvá­nyért! nevet viseli. Ezt az akciót még nem értékeltük ki, erről majd a leg­közelebb ... A könyvesbolt további rendezvénye lesz a barátsági hónap könyvkiállítás­­sorozata. Ezeken a kiállításokon fő­leg a klasszikus orosz és a mai szov­jet irodalom remekműveit terjesztik, népszerűsítik. — Minden reményünk meg van ar­ra — fejezi be tájékoztatását Somo­gyi Anna boltvezetőnő —, hogy a körzet ipari és mezőgazdasági üze­meinek dolgozói, a tanulóifjúság és a községek más munkaágazatokban dolgozó fiataljai, idősebbjei messze­menő érdeklődésével találkozunk majd a barátsági hónapban. S megelégedéssel teszem az irka­­firkám végére pontnak: míg 1967-68- ban csupán félmillió korona értékű könyvet vásárolt a körzet lakossága, az idén már közel másfél millió ko­rona forgalommal számol a szóban­­forgó könyvesbolt vezetője. Teliót, nemcsak kenyérrel és szalonnával él a csallóközi ember, mint valaha — sőt abból sem jutott neki elegendő —; manapság mind többet költ a művelt­ségét gyarapító szellemi táplálékra — könyvekre. És ez így van rendjén ...! N. KOVÁCS ISTVÁN tatása szerint, a jövő évben már az új kulíúrházhan léphetnek fel a CSE­MADOK színjátszói. A CSEMADOK vezetősége a nehéz időkben is igyekezett élesztgetni az alvó szervezetet. Ez az igyekezetük azonban nem futotta többre, mint a vezetőségi gyűlésekre. A lelkes veze­tők azonban nem adták fel a re­ményt, s már az elmúlt évben halla­tott magáról a szervezet. Egy csinos, talpraesett fiatalasszony (Szabőné, Molnár Márta) helyi népszokásokból táncot állított össze, és azt betaní­totta a szervezet fiatal tagjaival. A tánc címe „Sortánejárás“ volt. A fiatal körvezetónő munkájáról csak az elismerés hangján lehet szól­ni. Hasonló véleményen van a CSE­MADOK helyi szervezetének a titkára, Gubicza Géza és az elnök Szaiay Ist­ván is, akik a tánccsoport számára valamilyen módon mindig megterem­tik a próbahelyiséget. A közelmúltban Oláh József fiatal tanító is bizonyította nagyszerű szer­vezőkészségét. Ű volt a rendezője a Szövetkezeti Klubházban sorra kerülő „Szól a nóta“ című dalversenynek, amelynek több mint kétszáz lelkes nézője vastapssal jutalmazta az éne­keseket. A bíráló bizottság tagja volt Földi Lajos iskola igazgató, a Csehszlovák Magyar Tanítók Énekkarának tagja, Filakovszký Péter zeneszakos tanító, Szelszky Zoltán, a helyi zeneiskola igazgatója és Molnár Géza, zeneisko­lai tanár. A bíráló bizottság elnöke pedig a hnb alelnöke, Nagy József volt. A főrendező munkáját dicséri az is, hogy az énekesek nagyon jól meg­értették egymást a kísérő zenekarral. * Az énekesek közül többen először léptek fel nyilvánosság előtt, teljesít­ményüket ez azonban nem befolyá­­gú véleménye alapján Morvay István, Veiké Kosihy-i (N'agykeszi) énekes szerezte meg, Szulcsányí Mária és Anyalai Erzsébet kolároyoi verseny­zők előtt. A rendezőség a nézőknek is biztosított szavazati jogot. A nézők szavazatai alapján is Morvay István lett az első, aki ezért elnyerte a kö­zönség díját, egy szép kristályvázát. Egyébként az első három helyezett különböző emléktárgyakat, a többi résztvevő pedig elismerő oklevelet kapott. A rendezvény teljesítette küldetését abból a szempontból is, hogy a CSE­MADOK helyi szervezete bebizonyí­totta életképességét. A továbbiakban rajtuk múlik, hogy fellendül e Kolá­rovon a CSEMADOK. Kolozsi Ernő Búzakalász Kenyérré ért a sok verejték, cseppje nem volt hiábavaló, Nedvéi a ''föld beitta mélyen, s elénk rakta dúsan, sárgulón. A Nap is hizlalta szemével, dédelgette anyai jóval. Megérlelte, sárgává tette, s teljesült sok földi óhaj. 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom