Szabad Földműves, 1972. július-december (23. évfolyam, 26-52. szám)
1972-10-14 / 41. szám
1S72. október 14. SZABAD FÖLDMŰVES Sikerrel zárult a technika seregszemléje Minden eddiginél nagyobb érdeklődés előzte meg az idei, sorjában immár XIV. Brnoi Nemzetközi Gépipari Vásárt. Az érdeklődők, a szakemberek és a látogatók széles tömege nem csalódott, hiszen a világ haladó országaiban Jól bevált gépek mellett számtalan technikai újdonságot, a tudományos és műszaki haladás felvonultatott vívmányait is megtekinthették az oda látogatók. A gépipari vásáron mintegy 400 ezer látogató fordult meg. Az idei gépipari vásár hűen visszatükrözte gépiparunk helyzetét s egyúttal lehetővé tette, hogy annak fejlettségi fokát összemérjük a külföldi kiállítók technikai előrehaladottságával. A hazai cégek által kiállított termékek tematikailag plasztikus képet adtak arról, milyen sokrétű és sikeres a KGST tagállamaival folytatott gépgyártási együttműködésünk. Az ilyenirányú gazdasági integráció természetesen nagyon hosszú időre van meghatározva és perspektív tényekre alapozódik. A kiállítás bezárta kapuit, s azóta napvilágot láttak a különböző felmérések is. Ezekből megtudjuk, hogy a kiállítás tíznapos időtartama alatt számos szocialista és nem szocialista ország képviselői találkoztak Brnoban. A lezajlott értekezések, tanácskozások nagymértékben hozzájárultak a cserekereskedelem Jövőbeni fejlődéséhez, főképp azonban a KGST tagállamainak szocialista ökonómiai integrációs kapcsolata elmélyítéséhez, továbbfejlesztéséhez. Ing. Ľubomír Šilhavý elvtársnak, a Csehszlovák kiállítási részleg igazgatójának szavai szerint, igen értékesnek mondhatók a nemzetközi gépipari vásár kereskedelmi eredményei. A kooperációs és specializációs egyezségek egész sorát kötötték meg Brnoban. A Lengyel Népköztársasággal például a textilipari és cipőgyári gépek előállításával kapcsolatban Jött létre nemzetek közötti megegyezés, a Román Szocialista Köztársasággal a traktorgyártást illetőleg kötöttünk kooperációs szerződést. Az irányítási és méréstechnika szakaszán az NDK- val és a Magyar Népköztársasággal Jött létre értékes megegyezés. A Szovjetunióval, Lengyelországgal és az NDK-val folytatott tárgyalások során megegyezés született a különböző megmunkáló gépek gyártási kooperációját illetően stb. Az idei vásár eredményességét igazolja, hogy a teljes üzletkötési forgalom hazánk részéről 20 milliárd 446 millió korona értéket képviselt, ami 23 %-kal több, mint az 1971-ben elért tényleges forgalom volt. Ez a külkereskedelmi gépipari forgalom évi összértékének mintegy negyedét adja. A Csehszlovák gépipar termékeinek kivitele 13 milliárd 964 millió koronát képviselt, ami a múlt évhez viszonyítva 37 %^os növekedést mutat. A külföldi termékek behozatala közel 6,5 milliárd koronát képviselt. Itt szükséges megjegyezni, hogy a legnagyobb forgalmat a szocialista tábor országaival bonyolítottuk le. A Szovjetunióval kötött árucsereforgalmi szerződések értéke több mint 6,6 milliárd korona, vagyis a gépipari vásáron elért forgalom 42 %-a. Igen értékes üzletkötésekre került sor Lengyelország, az NDK, Magyarország, Románia, Bulgária, Jugoszlávia, Kuba, a VDK és Kína külkereskedelmi vállalatai és hazánk képviselői között. A szerződések 10 °/o-a ebben az évben, 65 %-a az 1973-ban, a fennmaradó rész viszont az ötéves tervidőszak további éveiben esedékes gépipari kivitelibehozatali együttműködést illeti. A kapitalista tábor államaival kötött szerződések mérlege is kielégítő. Itt elsősorban az NSZK-val, Ausztriával, Franciaországgal és Olaszországgal, valamint a fejlődő államokkal, Indiával, Egyiptommal, Iránnal, Szíriával; Argentínával, Brazíliával, Törökországgal, stb. nyélbeütött megállapodásokat kell megemlíteni. S tegyük hozzá, üzletkötési szempontból a MOTOKOV külkereskedelmi vállalatunk volt a legeredményesebb, mivel a gépipari vásáron elért forgalom harmadát ez a vállalat bonyolította le. A szállítási és mezőgazdasági technika árucsereforgalmát illető megállapodások képviselik a vásáron elért összforgalom értékének felét. A XIV. Brnoi Nemzetközi Gépipari Vásáron kötött árucsereforgalmi megegyezések eredménye túlszárnyalta a feltételezett határt, s a vártnál nagyobb mértékben járult hozzá hazánk gépiparának és eztrányú külkereskedelmének, valamint a szocialista tábor országai együttműködésének fejlődéséhez. Ennek tudatában elmondhatjuk, hogy a gépipari termékek idei seregszemléje teljes mértékben a béke és a tudományos-műszaki haladás szolgálata jegyében zajlott le. KÄDEK GÁBOR |y| ezőgazdasági Üzemeinkben is számtalan kisebb-nagyobb probléma merül fel a tejtermelés körül. Sokszor olvastunk, hallottunk már ezekről a kérdésekről. Most ezért nem a tejtermelés, hanem a tej feldolgozása körüli kérdőjelekről, még megoldásra váró problémákról, és a várható távlatokról szeretnénk rövid áttekintést nyújtani. A tejipar főigazgatóságának vezető dolgozói, élükön juraj Ondrejka elvtárs igazgatóhelyettessel, nemrég tájékoztatták az újságírókat a tejipar jelenlegi helyzetéről és fejlesztési terveiről. A lakosság számának növekedése következtében egyre nagyobb a kereslet az élelmiszerek, köztük a tejtermékek iránt is. A megnövekedett szükséglet kielégítése a feldolgozóipar számára komoly gondot jelent, hiszen könnyen romlandó, fontos élelmiszer feldolgozását, csomagolását, tartósítását és forgalmazását végzik. MENNYI TEJET ISZUNK? Szlovákiában az évi tejtermelés mennyisége 1 milliárd 500 ezer liter. A legutóbbi tíz esztendő alatt a tejtermelés csaknem kétszeresére nőve-Kérdőjelek kedett. Ez a mezőgazdasági üzemek jó munkáját dicséri. A nagyobb nyersanyagbázis tette lehetővé és kényszeritette egyúttal tejfeldolgozó iparunkat arra, hogy termelésének térfogatát necsak bővítse, hanem gyártmányai minőségének fokozottabb mértékű javítására is törekedjék. Az utóbbi években felépített hét új és néhány újjáépített üzemet beleszámítva, ma Szlovákiában 50 tejfeldolgozó üzem és 10 brindzagyár működik. Hogy legalább halvány képet alkothassunk Szlovákia tejfeldolgozó iparáról, néhány érdekes számadatot említenénk meg. A tej felvásárlását, feldolgozását és a kész tejtermékek szétszállítását naponta 1600 tehergépkocsi és körülbelül 60Ш1 dolgozó biztosítja. A piacra kerülő olyan alapfontosságú tejipari termékek, mint amilyen a tej, a tejföl, a vaj és a sajtok, évente 41 ezer vagont töltenének meg. A nyersanyagbázis és a feldolgozó kapacitások további növelése a tejfeldolgozó ipar szempontjából, a távlati fejlődést tekintve, igen szükséges. Márcsak azért is, mivel az egy lakosra eső 80 literes tejfogyasztás a többi, fejlettebb országokkal és még a kevésbé fejlett országokkal is összehasonlítva, alig üti meg a szerény átlagot. Finnországban például az egy lakosra eső évi tejfogyasztás 243 liter. Míg nálunk egy lakosra évente kb. 3,8 kg vajfogyasztás jut, ez Finnországban 17,5 kg. Üj-Zélandban pedig meghaladja a 19 kg-ot is. A vajfogyasztás terén az európai országok közül mögöttünk már csupán Olaszország és Spanyolország áll, ahol azonban nagyobbára olívaolajat használnak már hagyományosan. As előbbi adatok alapján elmondható, hogy a tejtermelést és a tejfogyasztást hazánkban tovább kell fokozni. KORSZERŰ ÜJ KAPACITÁSOK A kitűzött cél elérése érdekében tejfeldolgozó iparunk termelési kapacitásainak további bővítését szorgalmazza. Ez természetes is, hiszen a fogyasztás növekedését csupán úgy lehet elérni, ha újabb tejfeldolgozó üzemek állnak majd rendelkezésre. A mezőgazdasági termelés a maga részéről mindent megtesz az alap nyersanyag — a tej — mennyiségének lényeges növelése érdekében. Üj tejfeldolgozó üzemek épülnek Bratislavában, (amely üzembe helyezése után napi 30 ezer liter tejet dolgoz fel). A bratislavai új tejüzemben szeretnék bevezetni a tartós tej előállítását, amely fogyasztói csomagolásban minden további kezelés, hűtés nélkül hat hétig, sőt esetleg három hónapig is tárolható lenne. Ez nagyban elősegítené a friss tejjel való folyamatos ellátás biztosítását. A Levicén épülő tejüzem napi kapacitása 350 ezer liter tej lesz, és korszerű sajtkészítö részleggel, valamint a tej körül tejszárítóval is rendelkezik. Épülőfélben vannak a luőeneei, a kežmaroki, a tvrdoáíni ás a michalovcel tejüzemek. A tervek szerint a közeljövőben Liptovský MikuláS-ban és Rimavská Sobutában is megkezdik a tejüzemek építését. A mezőgazdaság szempontjából is lényegesen fontos a tejpor gyártás fokozása. A tejpor ugyanis takarmányozási célokra nagyszerűen felhasználható. Ezért a legtöbb újonnan épülő tejüzemben, valamint a nitrai, a Nové Zámky-i, a sabinovi és a prievidzai tejfeldolgozó üzemekben tejszárító részlegeket is létesítenek. A tejipar tovább kívánja bővíteni a tejporból készült tápok gyártását, hogy így jobban kielégíthesse a mezőgazdaság igényeit, a borjú- és sertásnevelés szükségleteinek kielégítését. A jelenlegi tejszárító üzemek kapacitásukat tekintve még nem állnak küldetésük magaslatán. A tejipar igyekszik újabb tejtermékeket is legyártani. Ennek keretében a sajtok családjában várható a közeljövőben nagyobb mennyiségű és jobb minőségű sajtkészitmény. A fogyasztók részéről gyakran hangsúlyozták azt a követelményt, hogy a tejet az eddiginél kisebb fogyasztói csomagolásban lehessen megvásárolni. A tejipar e téren is igyekszik a kívánságoknak eleget tenni és elsősorban az iskolák tejakciói számára, de a nagyközönség szükségleteire szintén bevezeti a negyed literes fogyasztói tej gyártását. A jelenlegi nehézség a munkaerők és a kapacitások hiányában keresendő. A pillanatnyi helyzet azonban olyan reményekkel kecsegtet, hogy a tej körüli kérdőjelek nemsokára szertefoszlanák. (obenan) Több és jobb minőségű alkoholmentes ital... A Bratislava 72 III. nemzet** közi vágott virág-, orchidea-, gyümölcs-, zöldség-, élelmiszeripari és gépkiállítás nagy népszerűségnek örvendett, és a lakosság széles rétegeinek keltette fel érdeklődését. A kiállítás keretében több szaknapot és ezzel összefüggő sajtóértekezletet tartottak. Ezek közé tartozott a sör- és malátagyárak, valamint a Liko szakigazgatóságainak sajtótájékoztatója Is. Nem a sörgyártásról és a szeszgyártásról volt szó, hanem az alkoholmentes italok készítéséről. Ugyanis mindkét szakigazgatóság foglalkozik alkoholmentes Italok készítésével. A bevezető beszámolót Š. Junas mérnök a sör- és malátagyárak szakigazgatója tartotta. Vázolta a távlati terveket és visszatekintett a Jelenlegi helyzetre. A szomszédos szocialista és kapitalista országokhoz viszonyítva nálunk elég alacsony az alkoholmentes Italok fogyasztása és a választék is sok kívánnivalót hagy maga után. Az 1965-ös évben egy lakosra 14,8 liter, az 1970-esre 17,4 liter alkoholmentes ital fogyasztása Jutott. A tervek szerint 1975-ig legalább 20 literre kell emelni az egy lakosra eső alkoholmentes Italok fogyasztását. Azonban, amint J. Maga! mérnök a Liko szakigazgatója hozzáfűzte, az ő segítségükkel együtt már a közeljövőben elérhető az egy lakosra eső évi 40 literes alkoholmentes italfogyasztás. Ez nem valami légbőlkapott szám, mert a trnavai és a bratislavai járásban már az elmúlt évben is 60 liter alkoholmentes Italt fogyasztottak átlagosan a polgárok. Ezzel szemben a közép- és főleg a keletszlovákiai kerületben lényegesen kevesebb a fogyasztás. Ez egyrészt azzal magyarázható, hogy előnybe helyezik az ásványvizek fogyasztását, másrészt azzal, hogy kevés a szóda és általában az alkoholmentes italokat készítő üzem. A sajtóértekezleten élénk vita kerekedett az alkoholmentes italok minőségéről és összetételéről. Világméretben nagy a küzdelem azért, hogy az üdítő italokat lehetőleg természetes anyagokból készítsék. Ezen a téren nálunk Igen jó a helyzet, mert az üdítő Italok és dzsúszok készítéséhez főleg növényi eredetű nyersanyagokat használunk fel. Európában például szinte slágerszámba mennek a karottáből készült csehszlevák dzsuszkészítmények. Ismeretes, hogy sárgarépa-karotta alapanyagból készülnek a Piruetta, Karola és még másféle dzsúszok is. A Kápia dzsúsz az Ismert kápia pirospaprika levéből készül, összesen mintegy húszféle dzsúszt készítünk, amelyek iránt országos méretben egyre nagyobb a kereslet. A külföldi dzsúszok is nagy népszerűségnek örvendenek. Megemlíthetjük a libanoni La Fruta dzsúszt is. Űjabb hazai készítmények a Vinka, Tatrakola és a Citrokola. A kofola körül igen sok vita van mostanában. Koffein tartalmú készítmény és „sofőritalnak készült“, mert ébrentartó, serkentő hatású. A szakigazgatóságok képviselőinek véleménye szerint, gyerekeknek nem ajánlatos éppúgy, mint a feketekávé fogyasztása. Az alkoholmentes italok között rangos helyet kaptak az ún. diadzsuszok, amelyek ízesítése és édesítése cukor nélkül, tehát természetes anyagokkal történik. Világméretben előretörnek az almadzsuszok és általában a gyümölcsből készült alkoholmentes Italok, ezért a Jövőben ezek készítésére vesszük az irányt. A Dunajská Streda-i (dunaszerdahelyi) Agrofrigor fekete rlbizliből, sárgabarackból, almából, őszibarackból már meg Is kezdte a gyümölcslevek készítését és a tervek szerint a jövőben 200 ezer — 400 ezer litert gyártanak évente. Mivel külföldön nagy sikert aratott a Pepsikola, ebből Malackyban évi 20 millió üveggel készítenek majd az új évben. A gyártás megkezdéséhez már minden előfeltétel megvan. Kísérletek történnek az úgynevezett féldzusz készítményekre, az ismert Perla alapon. Arról is szó van, hogy nagyobb csomagolású családi alkoholmentes italokat is készítenek. A turisták számára müanyagzacskőkban egy adagra elegendő szirupot csomagolnak. A két szakigazgatóság tájékoztatása szerint, amint látjuk, komoly erőfeszítések történnek az alkoholmentes italok mennyiségének fokozására és a választék bővítésére is. A helyzet Jelenleg az, hogy bár nálunk kevesebb a választék, azonban jóval hozzáférhetőbb az ára, mint a szomszédos országokban. Viszont ez az irányzat fékezi a jobb minőségű alkoholmentes Italok készítését. Említettük már, hogy hazánkban főleg növényi eredetű nyersanyagokból készítik az alkoholmentes Italokat, azonban nincs mindig elegendő zöldség vagy gyümölcs a gyártáshoz. A kimutatások szerint Jelenleg 24 ezer hektáron termesztünk gyümölcsöt és a kiskertészkedők még további 45 ezer hektáron foglalkoznak gyümölcstermesztéssel. Az ötéves terv végén megközelítőleg félmillió tonna zöldséget és 150 ezer tonna gyümölcsöt adnak el a termesztők. Azonban ez még mindig kevés. Főleg a gyümölcstermő területet legalább további 10 ezer hektárral kellene növelni. Azonban a helyzet az, hogy egyes helyeken a bogyós gyümölcsű növények termőterületét csökkentik. A nitrai Országos Mezőgazdasági Kiállítási Birtokon például 40 hektár fekete ribizlit szántottak ki, pedig ez az alkoholmentes italok készítéséhez az egyik legnélkülözhetetlenebb nyersanyag. Tehát az alkoholmentes italok készítéséhez a termelőüzemeknek is jobban hozzá kell járulniok. Amint a tapasztalatok bizonyítják, ez nemcsak tőlük függ, mert sok esetben az ökonómiai mutatók fékezik a bogyós és másfajta gyümölcsök termesztését Eddig még megoldatlan probléma a cseresznye, a ribizli és más gyümölcsök gépi begyűjtése, s mivel rendkívül igényesek a fizikai munka lránt, nem nagyon fizetődik ki termesztésük. Az alkoholmentes italok készítésének, termelésének fokozása tehát Igen összetett kérdés és csakis társadalmi összefogással lehet megoldani. (balia) Több mint négyszázezer érdeklődő lá fogatta meg a XIV. Brnoi Nemzetközi Gépipari Vásárt. Felvételünkön a T4K 14 kertészeti kistraktor piunkagépeít, a háttérben pedig az aranyéremmel jutalmazutt Cch-4 komlószedo gépet láthatjuk. . foto: —bor—