Szabad Földműves, 1972. július-december (23. évfolyam, 26-52. szám)
1972-07-01 / 26. szám
-L 1972. július 1. SZABAD FÖLDMOVES ■nrniaiMiH-ü. .i. É-nniíi t -'m*.-3 A kutató véleménye: Takarmányaink fehérjetartalmáról és néhány időszerű problémájáról i i Ismeretes, hogy az életszínvonal emelkedésével az egész világon az élelmiszerfogyasztás is egyformán emelkedik, s ez éppen az állati eredete termékeknél a leggyorsabb. A mostani statisztikai adatok alapján következtetni lehet, hogy 1980-ban az egy főre eső évi fogyasztás eléri nálunk húsban a 74 kg-ot, tejben és tejtermékekben a 237 kg-ot, tojásban a 239 darabot. Ebből látható, hogy a következő nyolc évben a sikeres ellátás érdekében milyen feladatok várnak az állattenyésztésünkre. Elkerülhetetlenné válik, hogy minden lehetőséget kihasználva, céltudatossá és precízzé tegyük a munkát állattenyésztésünk minden szakaszán. Ebben a törekvésben elsődleges szerepet kap a szakszerűbb takarmányozás. A gyakorlati takarmányozást tudományos szinten kell végezni a legelőnyösebb összetételű keverékkel. Hogy ez mennyire időszerű követelmény, azt bizonyítja az is, hogy jelenleg hazánk mezőgazdasági területének jelentékeny hányadán takarmányféléket kell termelnünk. A szakszerű takarmányozás gyakorlati érvényesítése lehetővé teheti azt, hogy jelentős területek felszabaduljanak más termékek termeléséhez. A hagyományos növénytermelés és állattenyésztés egyensúlya az utóbbi időkben felborult. Cgy az emberi táplálkozás, mint a takarmányozás, eltolódik a fehérjékben gazdag táplálóanyagok irányába. Ennek az az oka, hogy a fehérjetakarmányok hatékonysági százaléka (transformációja) nagyon alacsony. A világszínvonalú állattenyésztésben is csak 23 %-os, nálunk pedig csak 20 % körül mozog. Ez azt jelenti, hogy az állati fehérje termeléséhez a növényi fehérjetakarmány ötszöröse szükséges. MIK IS A FEHÉRJÍK? savtartalmat. Még az üzemeltetése is nagyon drága és ezért csak a komoly és precíz mnnkát végző kutatóintézetekben használják. A szűkebb praxis számára elég volna a már említett legfontosabb aminosavak közül a lizin tartalmának a megállapítása is. Ehhez egyszerűbb és olcsóbb műszer kellene. Ez kivitelezhető is lenne, de a műszeripar még ilyet nem gyárt. Azt a lizinmennyiséget, amit a takarmány a növény szövetében beépítve tartalmaz, kötött lizinnek nevezzük. Ennek a megállapítására van aránylag egyszerű módszer is. Ilyet használnak pl. Nyugat-Németországban. Itt a felvásárló üzemek a nyersfehérje és Iizintartalom szerint osztályozzák és fizetik a takarmányokat. E két eredmény, a nyersfehérje és lizintartalom a praxis számára kitűnő szolgálatot nyújt, mivel a lizinnek a nyersfehérje emészthetőségére nézve fontos szerepe van. A Iizintartalom' tehát a takarmány igazi értékmutatója. Ez lenne nálunk is a legjobb értékelési módszer. E nélkül bizony csak azt tudjuk, hogy valamiből mennyit etetünk, de hogy ennek milyen az igazi tápértéke azt nem. Érdemes ezért áttekinteni, hogy milyen ebből a szempontból néhány fő takarmánynövényünk igazi értéke? A kukorica fehérjéjéből 72 %, a búzáéból 03 %, a korpáéból 72 %, a napraforgóéból, pedig 47 Ve lizin hiányzik! A másik fontos aminosavból a metioninból a szójadarában 40 V%, a borsóban 66 %, a földidióban 70 % és a lucerna fehérjében 40 % hiányt állapítottak meg! Még ha azt is mérlegeljük, hogy ezen takarmánynövények elsősorban kalorikus jellegűek, mert magas a keményítő és zsfradéktartalmuk a fehérjék rovására, akkor látjuk, hogy ezen takarmányok termelésének fokozásával csak még jobban romlik a kitermelt fehérjék aránya, melyben úgyis alacsony a legfontosabb aminosavak tartalma. fehérjehnzamú takarmánynövényünk a lucerna, kísérleti adatok szerint teljes virágzásban 1338 kg nyersfehérjét ad kát. holdanként. Ugyanakkor az országos átlag szerint az említett területről 300—500 kg-nál nem tudunk a gyakorlatban több nyersfehérjét betakarítani. E vonatkozásban sok még a tennivaló a gépesítés, tartósítás és az egész szakszerű technológia terén. Az előbbi adatokból az is kitűnik, hogy a lucernának nemcsak a nyersfehérjetartalma magas, hanem arányleg kedvező a fontos lizin és metionin aminosavak tartalma is. (Csak 40 % eszenciális aminosav hiánya van a kukorica 72 és a búza 83 százalékával szemben.) A lucerna lizintartalma a nyersfehérje 4t-5 %, míg a metionin ennek 0.8—1,0 %-át teszi ki. Magyarországi kísérleti eredmények azt mutatják, hogy a Iizintartalom az egyes fejlődési szakaszokban a lucerna korától függ. A második és harmadik évben csökkenő irányzatot mutat. A legnagyobb fehérjetermést és lizintartalmat a 30 cm magasan vágott lucernánál kapták. Sajnálatos dolog, hogy nálnnk a lucerna vetésterületei az utóbbi Időben csökkennek. Ez abból következik, hogy a lucerna hozamait elhamarkodottan hasonlítják össze más takarmánynövények hozamaival (pl. a silókukoricáéval), anélkül, hogy felbecsülnék a lucerna már említett rendkívüli biológiai értékeit. Nagyon megfontolandó dolog az is, hogy pl. a takarmányborsó, mely 28 % nyersfehérjét tartalmaz, takarmányozásuknak csak kb. a 0,2 %-át teszi ki. Igaz, hogy a vetőmag ára magas, mégis mint fontos fehérjeforrást kell tekintenünk. MILYENEK A LEHETŐSÉGEINK A JÖVŐBEN A FEHÉRJETERMELÉS FOKOZÁSÁVAL? A fehérjék az emberi és állati szervezet igen bonyolult összetételű építőanyagai. Főleg négy elemből a szénből. hidrogénből, oxigénből és nitrogénből áll bonyolult kémiai lánculatuk. Érdekességük, hogy a nitrogént viszonylag állandó mennyiségben tartalmazzák. Fehérjék képezik az állati test 20—30 %-át, de a szervezetben nem tartaiékoihatók. Ezért az állatok fehérjeigénye állandó és egyenletes. A legtökéletesebb fehérje (ilyen pl. a tojásfehérje) hasonlóan mint az emésztés folyamán, 20 fajta alkotórészre, úgynevezett aminosavakra bonthatók. Az aminosavak mindegyikének megvan a szervezetben a sajátságos szerepe. A fehérje értéke annál nagyobb, minél több fajta aminosavat tartalmaz. A növényeink közt azonban nincs egyetlen egy komplett fehérjével, illetve aminosav-garnitórával rendelkező sem. Csak a szója közelíti meg az állati fehérje aminosav összetételét. A szervezetben az aminosavak közül különösen kettőnek van nagy szerepe. Ez az úgynevezett lizin és metionin. Különösen a takarmány kihasználódása és a tökéletes emésztés szempontjából van nagy szerepük. Ezért egy ideje megváltozott a takarmányok fehérje minőségének az eddigi egyértelmű értékelése is . MI A FEHÉRJEÉRTÉK IGAZI MUTATÓJA? A takarmányok fehérjetartalmát eddig főleg a nyersfehérje értékével jellemezték. Ez azért lehetséges, mert a fehérjék mindig bizonyos állandó mennyiségű nitrogént tartalmaznak, elég volt belőlük megállapítani a nitrogéntartalmat és ezt megszorozni 8,25-tei, ami azt jelenti, hogy az nszszes nitrogén fehérje formájában van jelen. Hogy ez a fehérje szerkezetileg milyen, azt a nyersfehérje érték nem mutatta. Nem lehet ebből az értékből megtudni, hogy a fehérje milyen aminosavakből van összetéve és hogy jelen van-c a takarmányban valainenynyi fontos aminosav (főleg a lizin és a methinnin), amelyek a takarmány igazi kihasználhatóságát, emészthetőségét és az értékét megmutatják. Sajnos az aminosavak mennyiségének megállapítása bonyolult munka. Nálunk is gyártunk ugyan két típusú aminosav analizátort is, de sajnos mindent beleszámítva félmillió Kés-be kerül és évente csak kb. 200 mintából tudja megállapítani a teljes amino-HOGYAN NÉZZÜNK EZEKUTÄN A MONODIÉTAS takarmanyozäsi MÓDSZERRE? A monodiéta alkalmazásánál abból az elképzelésből indultak ki, hogy a jé termésátlagot adó kukorica különböző takarmányféleségeit tekintik a szarvasmarhaállomány alaptakarmányának. Természetesen számoltak azzal, hogy okvetlenül szükséges ezt kellé póttakarmányokkal kiegészítve alkalmazni (főleg fehérjedús anyagokkal). Ez nagyon kedvezőnek mutatkozott és gyorsan sikerült is elterjeszteni használatát. A bajok csak ott kezdődtek, hogy nem sikerült elegendő kiegészítő takarmányt biztosítani, így aztán csak azt etették, ami biztosítva volt, vagyis majdnem csnpán a monodiéta alapját képező kukoricaszilézst. Az előbbi adatok igazolják, hogy ez sehogy sem hozhatott igazi eredményt. Állattenyésztésünket tehát lehetetlen csak egy fő takarmánynövényre alapozni. Magyarországi adatok szerint pl. az 1961—65-ös évek átlaga azt mutatja, hogy az abrak- és szálastakarmánynövényekben csak 11,2 % fehérjetartalom volt. Ez a mennyiség nem fedezheti az állattenyésztés szükségletét, mert tudjuk, hogy növendék állataink neveléséhez sokkal magasabb fehérjekoncentrációra van szükség. Ezt a hiányt behozatallal igyekszünk megoldani, hogy a 'keverőüzemeinkben komplettálni lehessen a hiányzó nagy biológiai értékű fehérjéket. Ezen a téren pedig vannak rossz tapasztalataink is. Hosszú és néha szakszerűtlen szállítás következtében gyakran romlásnak indulnak. Nehézségek vannak a beszerzésükkel is, mert a világpiacon a hiánycikkek közé tartoznak. HOGYAN CSÖKKENTHETJÜK SAJÄT FORRÄSOKBÖL A FEHÉRJEHIÄNYT? A fehérjehiány hazai és saját erőnkből való megoldásához azzal járulhatunk hozzá, hogy elsősorban a fehérjében gazdag szántóföldi pillangósvirágú takarmánynövények termőterületéi növeljük, pl. a silókukorica rovására. A fehérjék ugyanis főleg ezen növények levélzetében képződnek (szintetizálödnak). A legnagyobb BEMUTATJUK A TBKD—120-as típusú, vegyes hasznosítású, különféle talajok javításánál használható lánctalpas traktor gyártásával a Frýdek—Místek-1 gépállomást bízták meg. é> Kivitelezésével összefüggésben csak annyit, hogy három évvel ezelőtt a Frýdek—Místek-i meliorációs szövetkezet dolgozója, František Babuftek egy kiselejtezett tank alvázát használta fel s munkatársaival együtt primitív kovácsműhelyben elkészítette az első példányt. Azóta a gépállomás, négy ilyen talajjavító gépet készített, s az év végéig még kettőt hoz forgalomba. A vizsgálatok bizonyították, hogy ez a gép a legnehezebb talajviszonyok mellett is kiváló teljesítőképességgel bír. Gyártásánál közreműködik a Senkoci gépgyártó vállalat, a Nový Jičín-i hengermű, s a tfineci vasgyár. A lánctalpas talajjavító gép dréncsövezésre, nyitott kanálisok mélyítésére, a talaj termőrétegének mélyítésére, trágya és mész bedolgozására egyaránt alkalmas. ЭДйр A géphez traktoros és segédje (az utóbbi a vontatott berendezés s a hidraulika kezelője), továbbá egy személy kell a dréncsövek egyengetésére, a flexibil (müanyagcsö) lerakásánál pedig három-négy személy szükséges a gép kiszolgálásához. A lánctalpas talajjavító traktor motorjának vonóereje 400 lóerő. „ —bai—-=a&i * *'* »'-'Vi-— Magyarországi tapasztalatok НАТЕШУ ÖNTÖZÉS Elsőnek a nemesítő munka fontosságát szükséges itt megemlíteni. Világszerte éa nálunk is szorgalmasan dolgoznak az olyan kukorica és gabonafajták kinemesítésén, amelyeknek magas a fontos aminosavtartalmuk is. Ez nagyon türelmes munkát igényel és ezrével kell különböző elemzéseket végezni, mert olyanok a tapasztalatok. hogy nehéz egyesíteni a termény több előnyös tulajdonságát. Ha pl. sikerül elérni a magas lizintartalmat, többnyire alacsonyak az elért hozamok és késői a beérés. Reménytkeltőek azok az eredmények is amelyeket a szintetikus lizinnek a takarmánykeverékekbe való adagolásával értek el. Ez évben nálunk 3000 t ilyen lizint gyártanak és ebből 2000 tonnát a takarmánykeverőkben használnak Tel. Ez kiegészíti a takarmány aminosavhiányát és emeli emészthetőségét. Ezzel kapcsolatban is van sajnos kit probléma. Az egyik az, hogy túlságosan emészthető és a takarmánnyal nem egyszerre vesz részt az emésztés folyamatában. Ezt úgy igyekeznek kiküszöbölni, hogy kevésbé oldható vegyületté alakítják. A másik problémát az jelenti, hogy nagyon kevés lizint kell hozzákeverni a nagymennyiségű takarmányhoz. Ez nagyon igényes technológiát követel. Az érekesség kedvéért érdemes végűi megemlíteni a fehérje előállítás egyik legnagyobb lehetőségét a jövőben. Bizonyos élesztőgombák ugyanis képesek a naftát átalakítani (fermentálni) fehérjékké vagy aminosavakká. A világon kb. 2000 millió tonna naftát termelnek évente. Ennek a 2—3 %-ának az efajta feldolgozásával az egész világ számára elegendő fehérjét lehetne termelni. E problémán világszerte sok kutató dolgozik. Különösen Japánban foglalkoznak vele intenziven. Az utóbbi időben nálunk is folynak hasonló kísérletek. Lehet, hogy ma még furcsának tűnik ez, de miért tartanánk lehetetlennek, hiszen ha csak tíz évvel pillantunk vissza a múltba és mérlegeljük az azóta végbement fejlődést, máris reálisnak tfinik a nagy elképzelés. TARR GYULA mérnök, az Ontözéskutatási Kísérleti Intézet dolgozója Az öntözővíz akkor hasznosulhat a legjobban, ha megfelelő időben és a szükséges mennyiségben juttatják ki. Ehhez viszont az szükséges, hogy pontosan meghatározhassák az öntözés legalkalmasabb idejét és a szükséges vízmennyiséget. 1 kg szőlő = 250 liter víz Ennek érdekében a kutatók pontosan a szabályozható klíma — hőmérséklet, páratartalom, fény — előállítására alkalmas klímakamrákban és szabadföldön végzett kísérletekkel vizsgálják az egyes növények vízigényét. Ilyen módon egyre több növénynél sikerül meghatározni, hogy menynyi vizet használnak fel a növekedésükhöz, a terraelésfejlesztéshez. Ma már tudjuk, hogy egy kilogramm szőlőtermés kifejlesztéséhez átlagosan 250 liter vizet párologtatnak el a szőlőtőkék. A gyomnövények pedig gyenge gyomosodás esetén Is, a növények által elpárologtatott összes vízmennyiségnek a 20 százalékát párologtatják el, ёз ha nagyfokú a gyomosodás, kétszeresére is emelkedhet az így kárbaveszett talajnedvesség. Megállapították azt is, hogy a növényeknek az egyes fejlődési ' időszakokban nagyon eltérő a vízigényük és a legtöbb növénynél van olyan kritikusan vízigényes időszak, amikor a vízhiány akár ötven százalékos terméscsökkenést is okozhat, és ezért ekkor különösen fontos az öntözés, ha nincs elég víz a talajban. Vízhiány akkor kezd kialakulni, amikor a talaj vízkészletéből a növények számára hasznosítható víz fele már elfogyott, mert a növények enynyit képesek akadálytalanul felhasználni, és a további vízfelvétel már egyre nagyobb szívóeröt kíván. Mikor a hasznosítható víznek már csak 30 százaléka áll a növények rendelkezésére, feltétlen meg kell kezdeni az öntözést, mert ha még ekkor sem öntöznek, erősen visszaesik a növények fejlődése, kicsik lesznek a terméseredmények. Az öntözésnek tehát ez a végső határideje. Ha később öntöznek, a növényeket esetleg még életben tartják, de termést alig hoznak, tehát nem lesz - gazdaságos az öntözés. Nedvességmérés a talajban i Л A hasznosítható víztartalom megállapításához már különböző eljárásokat dolgoztak ki. Ezenkívül foglalkoznak újabban a talaj nedvességtartalmának alakulását folyamatosan Jelző mérőkészülékek kialakításával Is. Közülük az eddigi kísérletek során a különböző nedvességtartalmú talajok eltérő elektromos vezető képességének mérésén alapuló készülékek bizonyultak a legjobbnak. Az egyik típusuk a talajba helyezett érzékelőfejekkel folyamtosan méri és grafikonban rögzíti a nedvességtartalom változását a talaj különböző rétegeiben. Így előre jelzi a talaj vízkészletének olyan nagymértékű lecsökkenését, amikor már öntözni kell. Tökéletesítésük után akár automatizálható is velük az öntözés. Lehetséges az öntözés megfelelő időpontjának megállapítása jeizőnövények, vagy niásnéven biológiai regensek segítségével is. Ehhez a termesztett növénnyel együtt kell nevelni néhány nagvobb vízigényű növényt, és ezek lankadása jelzi az öntözés idejét, A legmegfelelőbb jelzőnövények után azonban még kutatnak. Mennyi víz szükséges? Egy-egy öntözés alkalmával legjobb annyi vizet kijuttatni, amennyi képes átnedvesíteni a gyökerekkel legsűrűbben beszőtt talajréteget. Ez a réteg a vizsgálatok szerint a lágyszárú növényeknél, tehát a kapásnövényeknél és a zöldségfélék többségénél körülbelül 30 cm vastag, a szőlőnél 50—60 cm, a gyümölcsfáknál 60 cm-nél is vastagabb, hacsak nem túl kötött vagy sekély termőrétegű a talaj. Ennek a talajrétegnek az átnedvesítéséhez szükséges vízmennyiség jól meghatározható a Hank-féle keretes beáztatásl próbával. A szükséges öntözővíz mennyisége közvetlenül milliméterben állapítható meg, az elmúlt évtizedben kidolgozott Somos—Túri-féle — csöves talajnedvességmérő készülékkel végzett — eljárással. Ezekkel a módszerekkel meghatározott vízadagokkal végzett öntözéseknél a párolgási veszteség csak 17 százalék körül van, mert a megfelelő mélységbe bejutott víz csak a növényeken keresztül párolog el. A párolgási veszteség még azzal is csökkenthető, ha a késő délutáni, az esti és az éjszakai órákban öntöznek, mert ezekben az időszakokban párolog el a legkevesebb viz közvetlenül a talajfelszínről, a növények lombozatáról, és ekkor nem áll fenn a növények hirtelen lehűtésének a veszélye sem. Kisebb vízadagokkal is lehet öntözni, ebben az esetben azonban csak frissítő hatású az öntözés, egy-két napig biztosít a növények számára megfelelő vízellátást, és utána meg kell ismételni, ezenkívül palántázás, magvetés után hasznos, mert megfelelő nedvességi állapotban tartja a palánták gyökerét, a magvakat körülvevő felső talajréteget. Minél kisebb vízadagokkal öntöznek, rendszerint annál nagyobb a párolgási veszteség is, akár az ötven százaléka is elpárologhat az öntözővíznek az öntözés közben, vagy utána a talaj * felszínéről. Ezért hasznosul jobban a nagyobb adagokban kijuttatott víz. Komiszár Lajos *
