Szabad Földműves, 1972. július-december (23. évfolyam, 26-52. szám)

1972-09-09 / 36. szám

v M ШМ1 EZÜST KING GALAMBOK /WWW4/N/\<VSA/VA/WWWV/WW»/W\/VWVS/VWWWW\/WVW A baromfiköszvény Az „American King Club 19X5“ nevet viselő egyesület most vette tel a szabványba (standard­ba) az intenzív ezüst színt, mégpedig az olyan ezüstöt, amelyet geneti­kailag mint hígított ké­ket ismernek. Eddig a King galambnál a gene­tikában megjelölt barna galambokat tévesen ne­veztük ezüstnek. Örven­detes jelenség, hogy az USA-ban, a fajta kite­nyésztésének helyén, vég­re helyes elnevezést ta­láltak. A cikkíró meg­jegyzi, hogy különbséget kell tenni a test egyes tájain jelentkező gyengén ezüstös szín és az egész test felületét elborító in­tenzív ezüst szín között. Az USA-ban is, mint több más államban is, egyre jobban tanulmányozzák a fehér kingeken kívül a színes kingeket is. A ma­gyar tenyésztők e vonat­kozásban élen 'járnak, mert ha nem is intenzív ezüst kingjeik vannak, de igen szép ezüstösnek mi­nősíthetők azok, ame­lyekből ma már bőven van. AMHERTS FÁCÁN (Chrysolophus amher­­stiae). Még az Aranyfá­­cánnál is színpompásabb tollazatú. Eredeti neve Tibeti paradicsomfácán. Hazája Kína és Tibet. ÁRGUS FÁCÁN (Argu­­sianus árgus). Sziámbán és Szunda szigetén ho­nos. Valamennyi felsorolt fácánfaj Európában mint nemesfácán jön számí­tásba kertek, udvarok és állatkertek díszmadara. ARANY FÁCÁN {Chry­solophus pictus). Hazája — ahol vadon él — Transzbajkália, Mongólia és Kína. Összhosszúsága 85 cm. —SZ­FURCSA HÍR SVÁJCBÓL Olvastuk, hogy a svájci haderő egyetlen a vilá­gon, amely kétezernél több postagalambot (art „szolgálatban“, felkészül­ve arra, hogy adott eset­ben a tenyésztők állomá­nyát mozgósítva felemel­hetik a létszámot. (A. G. Z.) A múlt esztendő végén az egyik községben szórványos — de előfordulási helyén annál érzékenyebb veszteséget okozó és gyógyszerekkel nem befolyá­solható — betegség lépett fel néhány háztáji tyúkállomány­ban. A tulajdonosok arról pa­naszkodtak, hogy a bágyadtsá­­gon és étvágytalanságon kívül „fehér hasmenés" és fokozott szomjúságérzet mutatkozott a beteg tyúkok állományában. A tulajdonosok a „fehér has­menés“ láttán tyúktífuszra gya­nakodtak, és már a gyógykeze­lést is megkísérelték (Trierrá­­val, mások Tetránnal vagy Chlorociddal) Miután a gyógy­szerek etetése után sem tapasz­taltak javulást, sőt azok pre-' ventív etetése ellenére újabb és újabb betegek voltak felfedez­hetők, állatorvosi segítséget kértek. A betegség elsősorban a tojó­tyúkokban lépett fel: gubbasz­tottak, a tarajuk és az állebe­nyeik elsápadtak vagy éppen­séggel kékesvörös elszíneződést mutattak, a kloaka körül a tol­lak fehér gipszszerű anyagtól összetapadtak és hasmenést észleltek. A hullák boncolása­kor főként a szív, a máj és a belek savóshártyáját, valamint a légzsákok felületét szürkés­fehér lepedék borította, e szer­veket a környezetükkel össze­tapasztva. Ugyanakkor a vesék nagymérvű duzzanata volt ész­lelhető. A körülmények alapos vizs­gálatakor kiderült, hogy a ba­romfi penészes kukoricát és kifogásolható tápot kapott. Egyik-másik helyen a lejárt szavatossági idejű, állott ma­lactápot — hogy „ne vesszen kárba“ — a baromfiakkal etet­ték meg. Az érintett baromfiállomá­nyok számára azonnal takar­mányváltoztatást javasoltam, és Phylasollal itattuk meg a tyú­kokat, 0,5 ml egyedenkénti adagolásban. A kifogástalan mi­nőségű abraktakarmányt sárga­répával vagy zöldlucernával egészítettük ki. A gubbasztó, étvágytalan állatok elpusztul­tak, de újabb megbetegedés nem történt. A veszteség 10— 25 % közötti lett. A közelmúltban az egyik ál­lami gazdaság kihelyezett Tetra В fajtájú 10 hetes csirkeállo­mányában kerüli megállapítás­ra a köszvény. Itt az előbb le­írt „zsigeri köszvényen“ kívül a lábvég és az ujjízületek duz­­zanatos elváltozása is mutat­kozott, az „ízületi köszvény“ jeleként. Ezek a csirkék kizárólag tá­pot ettek, amelyben gyakran lehetett találni diőnyi-kisököl­nyi nagyságú penészes csomó­kat. Ismerünk eseteket, amikor a köszvény a szállítás alkalmával történt megfázás után, máskor pedig А-vitamin hiánya követ­keztében a naposcsibék töme­ges elhullását okozta. MI OKOZZA A BETEGSÉGET? A kór lényege, hogy a vese valamely okból létrejött közvet­len károsodása esetén a húgy­­sav különféle belső szervekben, elsősorban a savóhártyákon (ez a zsigeri köszvény) vagy az ízületeken (ízületi öszvény) ki­csapódik. A betegség kiváltá­sában mindazok az okok szere­pelhetnek, amelyek előidézhe­tik a vesehám működés-zavarát. Ezek helytelen tartási és takar­mányozási viszonyok következ­tében vagy a fertőző betegsé­gek után (megfázás, hiányos А-vitamin ellátás, mérgezések, hosszabb időn át, vagy nagyobb mennyiségben adagolt konyha­só etetésekor, nagy fehérjetar­talmú takarmány-anyagok roiy­­lása folytán keletkezett toxinok felszívódásakor, például rom­lott konzervek etetését köve­tően, a toxinus penészgombák hatására stb.) léphetnek fel. A takarmány magasabb fehérje­­tartalma a vese károsodása nél­kül sohasem okoz köszvénvt, de kóros veseváltozás esetén a takarmány magasabb szintű fe­hérjetartalma — a képződő húgysav mennyiségének a nö­vekedése folytán — fokozza a bajt. MILYEN GAZDASÁGI KÁRT OKOZHAT? A betegség jelentősége az utóbbi időben egyenes arány­ban növekedett az intenzív ba­romfitartással és takarmányo­zással, hazánkban és külföldön egyaránt. Egyes állományokban a veszteség a 30 %-ot is elér­heti. MIRŐL ISMERHETŐ FEL? A zsigeri köszvényre a klini­kai tünetek nem jellemzőek. Akár a hirtelen elhullások is előfordulhatnak, máskor az előbbiekben leírt tünetek mu­tatkoznak bágyadtsággal, „fehér hasmenéssel", fokozott szomjú­sággal. Hullabontáskor a savós­­hártyákon talált fehér vagy szürkésfehér „lepedék“ kétség­telenné teszi a diagnózist. Az ízületi köszvény önállóan vagy a zsigeri kórformával együtt mutatkozhat. Ilyenkor a mozgászavar mellett lassan nö­vekvő duzzanatok láthatók el­sősorban a nagyobb (térd, láb­tő, lábközép, ujj, ritkábban a szárny ) ízületekben. Néha az egész lábvég eltorzul. MI A TEENDŐ? A betegség gyógyszeres ke­zelésére ezidáig nem ismerünk eredményes eljárást. Megálla­pítása esetén a legsürgősebb feladat, hogy megkeressük és megszüntessük a kiváltó okot. Ugyanakkor ajánlatos a barom­fiállomány vitaminellátásáról — elsősorban az А-vitamin el­látásról — gondoskodni (ezt a csukamájolaj, a sárgarépa, a zöldlucerna, a kifogástalan mi­nőségű takarmányozás stb. fe­szi lehetővé). Gyógyszeres ke­­zelésro nincs szükség. A háztáji állományokban je­lentkezett említett esetek, va­lamint az állami gazdaság csir­keállományában fellépett ba­­romfiküszvény hosszú ideig tar­tott, kifogásolt minőségű táp és a penészes kukorica eteté­sének következményeként. A betegség csak a takarmány megváltoztatása után „állt meg“. Sajnos több helyen is ta­pasztaltam azt a gyakorlatot, hogy a penészes kukoricát vagy a régebben lejárt, avagy kifogásolható sertéstápot meg­etetik a baromfiakkal. Pedig a tartás és a takarmányozás hi­bái a baromfi téteményképes­­ségét is csökkentik, sőt álla­taink megbetegedésére és el­hullására is vezethetnek. Az irodalmi adatok arra utal­nak, hogy a köszvényes esetek száma világszerte növekedik és a veszteségek felülmúlják a ré­gebben súlyosabb esetként dek­larált több más baromfibeteg­séget, mint például a baromfi­himlőt, a spirochaetosist, a gümőkórt stb. A köszvény nem gyógyítható, megelőzésére kell törekednünk. Dr. RADNAI ISTVÁN 1ЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЯЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛ< A szeptemberi est lassan lopakodna befurakodott a fák közé és az alkonyatot felváltotta a sötétség. Hűvös esti szellő surrant a gerincről a völgy f-elö, mikor óvatos, halk léptekkel elindul a Vadász esti leshelyéről a vadászlak felé. Jólesően gondolt a kis fakunyhó gerendákból rótt falaira, meg a téglából rakott tűzhelyre, mert meg megborzongott a le­szálló, hideg levegőben. A kunyhóban egykettőre áradt a fény és a meleg a fellobbant tűzből és percek alatt elkészült az egyszerű vadászvacsora: me­legített konzerv, kenyérjés egy alma. Utána friss forrásvíz. A Vadász jól érezte magát. Társai a csend, az erdő és a szabadon élő vad voltak. Elal­­vás előtt utolsóként arra gon­dolt, hogy a csillagos éjszakát talán deres hajnal váltja fel és akkor majd megszólal az erdő nagy ura, a szarvasbika. Még sötét volt, mikor felkelt a kemény deszkaágyról. Gyors öltözködés után felvette a fel­szerelést: a hátizsákot, a táv­csövet, a bőgő tülköt és régi hű társát, a golyóspuskát. А кипу-Szarvasbőgés hallik hó tornácán percekig időzött, de nem hiába. Mintha nagyon messze valahol maguk a he­gyek sóhajtottak volna, nyitott, halk mordulás jutott el a fel­­ajzott idegü Vadász füléhez. A mordulás megismétlődött. A Vadász előbbre lépett, jobbra­­balra forgatta a fejét, hogy a hang irányát megállapítsa. Két mellékvölgyet elválasztó hegy­gerincről jött a hang és most már tudta a Vadász, hogy el­kezdődött az erdőn a nagy urak násza. Megszólalt az első szarvasbika. Alig haladt néhány percig a fehér dértől sercegő fűben, mikor egy morgás után elemi erővel harsant a sötétben a szarvasbika bőgése. Rövidesen több helyről is hangok jöttek. Mordulások, óriási nyögések, vitézek csataordítása vegyesen. Szilajon, tombolva szállt a hír hegyről völgybe, völgyből hegy­re: „Itt én vagyok a koronás Nagyúr, itt enyém az erdő min­den szarvastehenével együtt. Itt másnak nincsen keresnivalója!“ Értette ezt a tapasztalt Va­dász is, hisz évtizedek óta hall­gatta, tanulta, élvezte ezt az őserejű orgona-versenyt. Persze a hangokban rejlő tilalmat ön­magára nem vonatkoztatta s egy órányi kapaszkodás után, ritkás szálerdőre ért. Oda, ahonnan az első bika hangját hallotta. Nem is annyira a hang ereje csábította oda — mert abból még hiányzott a mély hangok visszhangja, — hanem inkább a be nem vallott tisztelet és hódolat, hogy az elsőként meg­szólaló bikát meglátogassa. Nesztelenül rakosgatta lábait, kitapogatva minden lépés he­lyét, nehogy kavicsba rúgjon, nehogy ágra lépjen. Félkörív­ben nagyot került, hogy széllel szemben közeledjen a hangok forrása felé. Még meg lehetett különböztetni az egyes fákat és a foltok színekké váltak. Pitymallott. Közelről hallatszott a bőgés, meg kellett állnia. Ez volt a Vadász szerencséje. A bőgési mordulás, majd az avar csörgése, ágroppanások követ­ték. A zaj közeledett. A fák között árnyékból testté vált egy szarvastehén alakja. Figyelve, óvatosan haladt a kö­zeli fiatalos felé. Utána két. Unó és egy idei szarvasborjá Nehéz léptekkel és fel-felmordulva jött az erdő ura: fiatal, ereje teljében lévő tizenkettes. Táv­csövén keresztül, dobogó szív­vel nézte őt a Vadász. A bika hosszú, sötétbarna agancsa vé­gein fehéren villogott a lecsi­szolt csont. Büszkén, hatolna tudatában vonult kis háreme után. Ügyet sem vetett az utá­na kullogó nyolcas bikára. Nem is tartotta öt vetélytársnak. Lassan elvonult a csapat. A vadász leeresztette távcsövét. Az egész színjáték percei alatt eszébe sem jutott a puskája. Most csaknem ellágyulva simo­gatta meg a szürkésre kopott puskatust. — Holnap vagy hol­napután ... Majd, ha lövésre való selejtbika kerül elénk, ak­kor majd megmutatjuk... jogos a remény, hiszen szarvasbőgés hallik ... K. K. A vadászterületek minőségi osztályozása Szlovákia vadgazdálkodás-fej­lesztési terve a területrendezé­sek során feladatul tűzte ki a vadászterületek új minőségi osztályokba való sorolását is. Az eddigi minősítés teljesítette feladatát, de az erdő- és mező­­gazdaság fejlődésével már nem tud lépést tartani és nem felel meg a modern vadgazdálkodás követelményeinek sem. A Mező­­gazdasági és Élelmezésügyi Mi­nisztérium megbízásából az Er­dészeti Kutatóintézet vadászati osztálya új minősítési szabály­zatot dolgozott ki, amely kielé­gíti a fenti követelményeket és tudományos alapokból indul ki. A minőségi osztályba való sorolás elválaszthatatlan az új területrendezéstől és az egyes vadfajok tenyésztési övezeté­nek kijelölésétől. Mindkét fel­adat végrehajtása már folya­matban van. Az új minősítési szabályzat szem előtt tartja az erdő- és mezőgazdaság igényeit és ko­moly, megbízható alapot szol­gáltat a vadászgazdálkodási tervezés számára. Az erdei te­rületeken a télen hozzáférhető takarmány mennyiségi és minő­ségi összetételéből indul ki és az egyes erdőtípusokat veszi figyelembe, melyeket az erdő­gazdálkodási üzemtervek tipo­lógiai részében sorolnak fel. Mezőgazdasági területen a be­sorolás a termelési talajcsopor­tokon alapul, melyek minden járási mezőgazdasági társulá­son megtalálhatók. A szabályzat két nagy feje­zetre tagolódik: az erdei és a mezei vadat befogadó fejezetre. AZ ERDEI VAD Az erdei vadat a szabályzat szerint 3 csoportra osztjuk: 1. fő erdei vad: szarvas, őz, dámvad és muflon, ameny­­nyiben ez a megfelelő erdő­típusban és a megfelelő te­nyésztési övezetben él; 2. járulékos erdei vad: szarvas, őz, dámvad és muflon, amennyiben ez a megfelelő erdótípusban, de a megsza­bott tenyésztési övezeten kívül él (pl. szarvas, az őz­övezetben vagy fordílva); 3. mellékes erdei vad: minden más hasznos vagy káros vad, amely az 1. és 2. cso­port felsorolásában nem szerepel. A minőségi osztályok a fent említett négy fő vadfajra és egy járulékos erdei vadra vonat­koznak. A szarvas és az őz ré­szére 5, a muflon részére 3, a dámvad részére 2 minőségi osz­tály létesült. Táblázat szolgál az egyes vadfajok és erdőtípu­­sok osztályozására, amely tar­talmazza az egyes minőségi osztályokban az 1000 ha terü­letre szóló vadlétszámot és a szaporodási együtthatót (koef­ficiens). Olyan vadászterületet, amelyben több vadfaj él, csak egy fő vadfajra lehet minősíte­ni (pl. szarvastenyésztési öve­zetben csak szarvasra) s a töb­bi vadfaj csak mint járulékos vad szerepelhet a tervben. A vaddisznót minden esetben, .mint mellékes erdei vadat ön­állóan soroljuk minőségi osz­tályba. A minőségi osztályokba való sorolás munkamenete röviden a következő: a) meg kell állapítani, hogy hány hektárnyi terület tar­tozik az egyes erdőtípusok­ba; b) a táblázatban megkeresni az illető erdőtípus minőségi osztályát és az 1000 ha-ra előírt normalizált vadlétszá­mot; c) az egyes erdőtípusok terü­letére átszámítani a norma­lizált vadlétszámot; d) a hozzá tartozó mezőgazda­­sági területre is átszámítani a normalizált vadlétszámot; e) összegezni az egyes erdőtí­­pusok és a mezőgazdasági terület átszámított vadlétszá­mát; f) az így nyert összes vadlét­számból kiszámítjuk az egész vadászterület 1000 hektárra eső átlagszámát; g) ezt az átlagot összehasonlít­juk a 2. sz. táblázattal s amely osztály előírt lét­számával egyezik, az a mi­nőségi osztály érvényes az egész vadászterületre; h) a járulékos vadfajokat elő­írt kulcs szerint átszámítjuk a fővad létszámára. A MEZEI VAD A mezőgazdasági területeken a fő súlyt az apróvad tenyész­tésre fektetjük. Minden mezei területet önállóan minősítünk fácánra, nyúlra és fogolyra. Ez azt jelenti, hogy ugyanazt a területet többször is minősít­hetjük több vadfajra. Egy vad­fajra nézve a terület egyes ré­szeit más-más osztályba is so­rolhatjuk. Minősítéskor a termelési ta­lajcsoportokból kell kiindulni. Minden község területe be van osztva bizonyos csoportba, ami­ről bejegyzést a járási mező­­gazdasági társuláson vagy a jnb mezőgazdasági osztályán találhatunk. A szabályzat 6. sz. táblázata tartalmazza az egyes termelési talajcsoportok minő­ségi osztályba való sorolását vadfajonként és a 100 hektár­nyi területre megállapított, normalizált vadlétszámot. Az őztenyésztésre alkalmas mezei területeket őzre is lehet minő­síteni s erre a táblázatban is találunk megfelelő adatokat. A vadászterületek minőségi osztályba való sorolását a mb végzi el. Ebből a célból vadá­szati szakemberekből egy spe­ciális munkacsoportot nevez ki, amelyben részt vesznek a inb, a SZVSZ, az állami erdészet, az efsz-ek és állami gazdaságok és esetleg más szervek képvi­selői. A szabályzatot részletesen, a táblázatokkal együtt a SZvsZ KB közlönye és a „Vadászati aktualitások“ 2. száma közli majd. K1RNER KÁROLY mérnök, a SZVSZ KB vadászati előadója

Next

/
Oldalképek
Tartalom