Szabad Földműves, 1972. július-december (23. évfolyam, 26-52. szám)
1972-09-02 / 35. szám
>• A „kiváló" tulajdonságú móhanvákról Tíz éve lehettem méhész, amikor erdei vándortanyámra a szomszédos vándorianyáról méhész vendég érkezett. Érdeklődését másnak, mint kíváncsiságnak nem tulajdonítottuk. Lassít lépé-< sekkel haladt kb. 40 családos állományom mögött, minden egyes kaptárnál megállt, előrehajolt, hogy a röpdeszkára leszálló méheket megfigyelhesse. Amikor a kaptársor végére ért, bemutatkozott. X. Y. erdőmérnök, méhész vagyok. A szokásos kölcsönös bemutatkozás után elmondta, hogy ő a kiváló tulajdonságú anyák családjait külső látás útján is meg tudja különböztetni! Miután soha ilyenről nem hallottam, nagyon érdekelt közlése. Abban egyeztünk meg, hogy serényen dolgozó, ún. „jótulajdonságú“ méhcsaládjaimat a magával hozott kréta segítségével + jellel látja el. Amikor már valamennyi családomat végigjárta, arra kért, hogy munkakönyvemet lapozzam fel és ellenőrizzem megállapításait. Akkor hirtelenében arra gondoltam, hogy • a jó családokra abból következtethetett, hogy milyen sűrűn repültek ki és tértek vissza a méhek kaptáraikból. Amikor a krétajeles családokat egyeztettem könyvem bejegyzésével, kitűnt, hogy csak 4—5 családnál nem találta el pontosan az ún. „jótulajdonságot“. Egyikünk sem nyugodott meg az eredményben és keresni kezdtük közösen az eltérés okát. Kaptáraim előtti térségben egyéves telepítésű tölgycserje volt. Ezek között gyökérből néhány akác-hajtás kimagasodott 2—2,5 méter magasságig. Amikor a méhek járási irányát a kaptárak állásával egyeztettük, kiderült, hogy a megjelölt 4—5 család röppályájának útjában áll a 2—3 kimagasodott akáchajtás és emiatt az eltájulás miatt e néhány családot harmadrendűnek osztályoztam. Az eltájolással bizonyítottnak láttam néhány család lemaradásának okát. Szeget ütött tejembe, hogy milyen gyakorlott szeme volt látogató méhésztársunknak? Meg kellett csodálnunk, hogy a külsőkből ítélve majdnem csalhatatlanul tudott véleményt mondani a családokról. Alig vártuk a reggelt. Kegyed magammal felkerestük méhésztársunkat tanyáján. Vallatóra fogtuk, hogy valami keveset áruljon el „tudományából“. Hosszú rábeszélés után, végül is kötélnek állt. Elmondta, hogy amióta méhész, figyeli az erősen sárgacsikozott potrohú méhcsaládokat és azok munkáját kaptáron belül és kívül egyformán. A rendszeres ellenőrzéssel rájött, hogv a sárgacsikozott anyák népe szorgalmasabb gyűjtőméit, nagyobb a potroha és a mézen kívül szívesen gyűjti a virágport is, amit helyesen elraktároz, és ami a fontos, jobban tűri a méhészek munkáját. E vallomásból megtudhattuk, hogy elsősorban a kijáró melleinknek színét, külemét a „citromsárga“ potrohúnkat- és ezek arányszámát figyelte meg, és ebből következtetet az anyák kiváló tulajdonságára (ugyanis ebben az időben még nagyon kevés szó esett á Krajna-i méhfajtáról).' „Tudós“ méhésztársunkkal és vándortársával együtt hatan ültünk le a fűbe, hogy a „kiváló tulajdonságú anyákról“ tudományos eszmecserét folytathassunk. Az egyik nagy gyakorlattal rendelkező méhésztárs a méhcsaládok számára abban látta a veszélyt, hogy „elkorcsosodnak“, mert nincs tervszerű „vérfelfrissítés“. Minden évben az ország különböző részeiből néhány anyát beszerez és ezzel megoldottnak látja a felfrissítést. A második méhésztárs mindenért a heréket okolta, mert úgymond a „lustaságuk“ az utódokra is átöröklődik. Ü ez ellen úgy védekezik, hogy egyszerűen lenyakalja a herefiasitásokat azoknál a családoknál, amelyek lusták, lassan fejlődnek és természetesen kevesebp mézet gyűjtenek, mint a szorgalmas jó családok. A harmadik méhésztárs a rajzó családokat vádolta, mert a rajzó hajlammal együtt jár a „heverés“, a készülődés. Ha nem is rajzanak, öröklött tulajdonságuk az állandó rajra készülés, rájuk nyomja a bélyegét. A negyedik méhésztárs az előbbieknél bátrabb, szabadabb gondolkodású méhész, az anyanevelés hiányosságát, korszerűtlenségét „merte“ mindenért felelőssé tenni. Jómagam mint kezdő méhész, csak óvatosan mertem nyilatkozni. A faji tulajdonságokra gyanakodtam, tudat alatt a fertőzött méhcsaládokra gondoltam, de nem mertem nyilatkozni. Elszaladt felettünk jó harminc év. Ebből öt-hat igen kritikus háborús esztendő. Azóta, ha anya problémáról hallok, vagy olvasok, mindig eszembe jut, hogy ahány méhész, annyi egymástól eltérő felfogás az ún. jótulajdonságú anya kérdésében. Az elmúlt évek folyamán a kiváló anyák kérdésében lépésről lépésre, közelebb kerültünk a valóság felismeréséhez. Ma már a méhész nemcsak észleli az állományán belüli változásokat; azt is pontosan kell tudnia, hogy a változás miért következett be? Van-e a változáshoz valami köze á család anyjának? Ha néhány család teljesítményében messze kiugrik, mások meg ugyanakkor lényegesen lemaradnak, ez a jelenség csak a legritkább esetben hozható összefüggésbe az anya jó, vagy rossz tulajdonságával. A jó szaklapok gondoskodnak arról, hogy olvasóik számára érthetővé tegyék, hogy ilyenkor milyen külső és belső körülmények játszhatnak közre, a termelési eredmények ingadozásában, eltérésében. Ilyenkor a jó családokról alkotott véleményben nem szabad mindjárt a „különlegesen jó tulajdonságú“ anyáknak számlájára írni mindent, hanem keresni kell az okot akár a jő fejlődésre, akár a fejlődés lemaradására, mert ilyen ok is éppen elég lehet. Nagyon ér. dekes, hogy még eddig soha nem hallottam, hogy a bíráló vélemény magáról a méhészről szólt volna, pedig alapos a gyanú, hogy az esetek többségében részük lehet a jó, vagy rossz irányú fejlődésben. Magunkról megfeledkezve, szidni vagy dicsérni az anyát a leghálásabb feladat. Milyen véletlen játszhat közre egy hibás vélemény kialakulásában? Vagyis minek köszönhetünk egy hozamképes „jó családot“? 1. Teljes fertőzetlenség; 2. Magas élettani értékű telelőméz; 3. Több és jobb lefedett virágpor. (Ezt a többletet nem okvetlen a kiváló tulajdonságú, virágporgyűjtő stb. stb. anyának köszönhetjük, hanem annak, hogy a pergetésnél a méhész jól felismerte a mézeskeret virágpor tartalmát, nem pergette ki a keretet és telelésre a többi családnál valamivel bővebben hagyott télire); 4. A telelőméz elrendezése a többinél szerencsésebb; 5. A telelőméznek legfeljebb 3—5 %-a volt nyitott, míg a többi családnak 10—15 °/o-a, vagy még ennél is több; 6. A család bőségesebb mézkészlete miatt nem kellett ősszel ún. szörpös serkentő etetést alkalmazni. Emiatt és a fészek jó levegőcseréje miatt a család szárazabban telelhetett; 7. A kaptár felállításának helye valamivel naposabb, így a család korábban végezhetett tisztuló kirepülést; 8. Az említett jó adottságok miatt a család kitűnően telelt, tavasszal népesebben repült és a szomszéd két család népét magához tájolta (ismert jelenség). A jő család a két szomszéd család megfogyott népével szaporodott. És máris megszületett egy hibás vélemény a „jó anyáról“ és a két rossz anyáról, holott a három család anyjának semmi köze sem lehetett az' erősségi fokozatok létrejöttében. Szándékosan végére hagytam az anyának szerepét a „barangolásban“. Az anyákkal szembeni legelemibb követelmény minden kezdő méhész előtt már ismeretes. Ez a követelmény a minimum egy, és maximum két éves anya életkor. Csak a töredékét soroltam fel azoknak az „előnyöknek *, amelyek uz anyát a méhészek előtt különösen jónak tüntethetik fel. Az anyák felett alkotott véleményeinkkel legyünk óvatosabbak, körültekintőbbek, jó vagy rossz véleményt elsősorban magunkról alkossunk. NÉMETH LÄSZLÖ r KERTÉSZET-MÉHÉSZET A Szabad Földműves szakmelléklete 18. SZÁM 1972. SZEPTEMIIER 2. • A TARTALOMBÓL Щ Növényvédelem szeptemberben ф Ha újra látni akarja ф Kertészek a javából ф Az uborka másodvetésben ф A gyümölcstermő növények gombás megbetegedései ф Nyári teendők az őszibarackosban ф Az új boroshordók kezeléséről ф A kertész nyugtalan Ф Komposzttelepek előkészítése ф A feketekórról ф Vándor rakodó- és fekvókaptárak Ф A készletek kései pótlásának káros következményei ф A kiváló tulajdonságú w méhanyák Növényvédelem szeptemberben 1 Minden kertészkedő nagyon jól tudja, hogy a gyümölcs és gyümölcsfák egészségi állapotát csak rendszeres kezeléssel és ápolással tudjuk megvédeni. Ezt pedig csak úgy érhetjük el, ha minden hónapban betartjuk a kellő védekezési módszereket. Mi a teendőnk a gyümölcsösben és züldségeskertben szeptember hónapban? Nem szabad megfeledkez nünk arról, hogy a gombabetegség még ebben a hónapban is veszélyezteti gyümölcsfáinkat, de főleg az érlelő gyümölcsöt. A gyümölcsfák varasodása, valamint a gombabetegségek ellen, meiyek a gyümölcs raktározásánál, annak rothadását idézheti elő — körte- és almafáinkat feltétlenül permetezzük 0,3 százalékos Heryl £0- nal, vagy ugyan olyan százalékú töménységben Kuprikollal. Л. permetezést legkésőbb 7—14 nappal a szedés előtt be kell fejezni. A hónap első felében elvégezzük az utolsó permetezést a vértetvek ellen (Eriosoma lanigerum) ott, ahol ez a betegség nagyon veszélyeztet, 0,2 szúzalókos Fosfotionnal. Ugyanebben az időszakban, mivel az alma és körte már érik, szükséges a permetezés a zöld alamalevél-tetvek ellen, mely ez időszakban bábozik. A védekezést szerves foszfotos inszekticiddel végezzük. Ezek lehetnek- 0,15 százalékos Phosdrin, melyet alkalmazhatunk hét nappal a szedés előtt, vagy 0,2 százalékos Fosfotionnal, s ezt 21 nappal a szedés előtt. Külön figyelmet fordítunk a gyümölcs-gubacsatka (Panonichus ulmi] kártevő elleni védekezésre, amely kárt okoz az alma-, szilva- és a cseresznyeszilva fákon. Ezen kártevő ellen 0,2 százalékos Arafosfotionnal védekezünk 21 nappal a szedés előtt, vagy pedig 0,15 százalékos Anthio vegyszerrel, szintén 21 nappal szedés elölt. Ezeken kívül nagyon bevált vegyszer a Thiocron, amelyet 0,15 százalékos töménységben adagolunk 21 nappal a szedés előtt, és ha Ultracid E—40-es vegyszer áll rendelkezésünkre, ezzel a permetezést 28 nappal a szedés előtt be kell fejeznünk. Ezen vegyszert 0,15—0,20 százalékos töménységben használjuk. Ha lehetőség nyíl k, alkalmazhatjuk a Phosdrm-t 0,15 százalékos töménységben, amennyiben azt még szedés előtt hót nappal is használhatjuk. Esetenként egyes területeken nagyobb számban jelentkezik a körte rügylikasztó féreg. Ebben az esetben körtefáinkat 0,2 százalékos töménységű foszfotionnal védjük. Mivel ezen féreg második generációja szeptember végén rakja tojásait, s ezek egy része lárvává fejlődik, s úgy telel át, a többi rész tojás alakban. A fent említett vegyszerrel védekezünk ellene. A borszőlők vegyszeres kezelési módszerei Szeptember folyamán a mi körülményeink között a szőlőkön jelentkezik még a komlótakácsatka (Tetranychus telarius), melynek nálunk 6—7 generációja van. Ennek lárvái és a fejlett atkák ellen leghalásosabbak a kénes vegyszerek, amelyeket a vegetációs időszak folyamán is használtunk a lisztharmat ellen. Ajánlatos a 0,3 százalékos Arafosfotionnal való permetezés. További kártevő a gyümölcs-takácsatka (Panonychus ulmi). Ez ellen a kártevő ellen is ugyanúgy védekezünk, mint az előbbinél. Zöldségfélék betegségei elleni védekezés E hónap első felében a káposztaféléket a kis-káposztalepke második generációjának hernyói támadják meg, melyek a káposzta leveleit megrágják. A hernyók elleni védekezést 0,2 százalékos Metationnaí, vagy 0,1 százalékos Phosdrinnal végezzük. Ezen kártevőn kívül még károkat okoz a káposzta-bagpolypille, és a saláta-bagolypille második generációjának a hernyói is. A vegyszeres védekezést addig kell elvégezni ellenük, míg a hernyók fiatalok, fejlődőiéiben vannak, ugyanazon vegyszerekkel mint a kis káposztalepkénél. További kártevő ezen időszakban a káposztamoly, amely színién nagy károkat okozhat. A védekezést ellene Ugyanúgy folytatjuk, mint az előzőknél. A hónap első felében védekeznünk kell a sárgarépalégy ellen is, Spldeppal, melyből 0,6 litert adunk 600 liter vízhez egy hektárra, de legkésőbb 14 nappal a betakarítás előtt. A védekezést elvégezzük a sárgarépán, zelleren és a petrezselymen is. V. GREÍiO mérnök
