Szabad Földműves, 1972. július-december (23. évfolyam, 26-52. szám)

1972-09-02 / 35. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 8 1972. szeptember 2. Nem kell szégyenkezni Л levicei (Léva) Járás mezőgaz­dasági üzemei még jóval az aratás befejezése előtt kiértékelték a gaz­dálkodás félévi eredményeit. Eb­ből az alkalomból felkerestük a Bielovcei (Ipolybél) Elsz-t, hogy megtudjuk, milyen eredményekkel dicsekedhetnek. — Az 1972-es évben a tavaszi mezőgazdasági munkák elvégzése nem volt akadálymentes, mivel a szeszélyes Ipoly éveken keresz­tül gondot okoz, — fogad Tencel elvtárs, a szövetkezet elnöke, majd hozzáteszi: — ennek folytán kény­telenek voltunk némileg változ­tatni terveinken. Az őszi szárazság és a tavaszi árvíz miatt mintegy 22 ha búzánk tönkrement, illetve felül kellett vetni tavaszi árpával. Megtudtuk, hogy az árvíz-okozta károk értéke összesen mintegy 460 ezer korona volt. Ä műtrá­gyákkal való ellátás és azok fel­­használásánál ezidáig jelentősebb fogyatékosság nem fordult elő. — Az állattenyésztés szakaszán meg kell emlékezni az állatállo­mány forgalmi tervének teljesíté­séről. Az első félévi terv szerint a 219 darab tervezett szarvasmar­ha helyett a valóság 222 darab volt. A marhahús kitermelésénél a hízómarháknál napi 0,80 kg volt a súlygyarapodás terve, a valóság­ban csak 0,77 kg-t értünk el, így a tervet mindössze 96,6 százalékra teljesítettük. A szerződéses eladá­sunkban előirányzott 150 mázsa húst 34 mázsával szárnyaltuk túl. A tejtermelésnél az egy tehénre tervezett 1435 liter tej helyett 1622 litert értünk el, így tervünket 113 százalékra teljesítettük. A borjú­választás szakaszán az első félév­ben 51 borjú helyett 62 darabot választottunk el 100 tehéntől. A sertéstenyésztésnél a tervezett 0,50 kg napi súlygyarapodás he­lyet 0,53 kg-t értünk el. Gyapjú­ból a tervezett 1400 kg helyett 1693 kg-t adtunk el. — Hogy állnak a takarmányalap­pal? — A szálastakarmány úgy meny­­nyiségileg, mint minőségileg meg­felelő volt. Az abraktakarmányok­nál viszont nehézségeink voltak, mivel saját termésünkből nem tud­tuk fedezni a szükségletet, így az állami alapokból kellett a hiányt pótolni. A szövetkezet pénzügyi gazdál­kodásáról Novoszad Ernő közgaz­dásztól érdeklődtünk. — Az 1972-es év első felében a tervezett 229 ezer korona helyett 220 ezer koronát merítettünk ki. A szövetkezet félévi pénzügyi gaz­dálkodását értékelve megállapítot­tuk, hogy a pénzügyi terv teljesí­tése kielégítő volt, mivel a terve­zett 1 millió 253 ezer korona he­lyett 1 millió 312 ezer korona volt a szövetkezet bevétele, s így a be­vételi tervünket 104,7 százalékra teljesítettük. Mindezekből világosan látható, hogy a bielovceieknek nem kell szégyenkezniük az eddigi eredmé­nyeikért. Mindent megtettek an­nak érdekében, hogy az év végén bejelenthessék: tervünket teljesí­tettük. —ab— Parkok városa Aki a virágot szereti, rossz em­ber nem lehet — tartja a közmon­dás. Hogy ez mennyire igaz, nem tudom eldönteni, de azt állítha­tom, hogy a Dunajská Stredai-ak szeretik a virágot. A városban több helyen található szépen rendezett park, ahol szemet gyönyörködtető virágok nyílnak. A vasútállomás előtti parkban, különféle dísznövények, rózsa- és tulyafák nőnek. A járda mellett padok állnak, ahol az idősebbek és a fiatalok szívesen pihennek. A Dunaj Szálló és a jnb épületi közötti parkot is benépesítik a pihenni, kikapcsolódni vágyók. Na­gyobb kiterjedésű park terül el a jnb és a számítóközpont közötti térségen. Itt található a Felszaba­dulási Emlékmű, melyet állandóan gondozott virágágyak vesznek kö­rül. A várqs más pontján is található zöld terület. A Szolgáltatások Há­za előtt a vnb épülete mellett és még sorolhatnám tovább. Ügy gondolom, hogy az elmon­dottakból is kitűnik, hogy a városi nemzeti bizottság arra törekszik, hogy szép, kultúrált, virágokkal ékes környezetet biztosítson a vá­ros lakóinak. így Dunajská Streda nemcsak a rohamosan épülő, szé­pülő kisvárosok sorába emelkedik, hanem a parkok városa is lesz. László Árpád A testnevelés szolgálatában BENCSIK DEZSŐ Hacsak elvétve is, de találkoz­tunk már a sajtó hasábjain olyan írással, amelyikben egy-egy látvá­nyos, de annál hasznosabb társa­dalmi tevékenységét évek hosszú során át eredményesen folytató polgártársunk munkásságát és ér­demeit méltatják, ismertetik. Vidéki sportéletünk egy névte­len katonáját kísérlem meg én is a következőkben bemutatni. Labdarúgóként kezdte. A radzov­­cei (Ragyolc) PC-nek volt a játé­kosa, majd lelkes vezetője. A CSD dolgozója Fifakovon (Fülek). Egyik társadalmi munkája: a lu- Ceneci (Losonc) járás labdarúgó­szakosztálya fegyelmi bizottságá­nak a tagja. Bencsik Dezső, ezt a tisztséget immár 24 éve viseli. Móg a régi fil'akovoi járásban kezdte ezt a cseppet sem irigylésre méltó munkát. Közben letette a játékve­­zetől vizsgát is, s azóta immár 23 éve, a Banská Bystrica-i járás já­tékvezetője. Minden szerdán Rad­­zovcéről megy a járásra, ahol a fegyelmi bizottság ülésezik, vasár­naponként pedig síppal a szájában vezeti Közép-Szlovákia valamelyik városában, falujában a labdarúgó­­mérkőzést. Bencsik Dezső két gyermek ap­ja, agilis párttag. Munkájáért de­cemberben a Csehszlovák Labda­rúgó Szövetség aranyplakettel és aranyjelvénnyel tűntette ki. — Mindig egyenes úton halad­tam — mondotta Bencsik Dezső. — Szeretni kell azt, amit teszünk. Szeretni a sportot, a klubot, a sportolókat, s ezért érdemes vállal­ni a sok-sok áldozatot. A tetteken múlik minden. Az egyik kommu­nista vezetőtől hallottam: „Nem csak azt kell mondani, hogy Igen, hanem végre is kell hajtani az el­végzendő feladatokat.“ így igaz ez. Ezt tartottam fontosnak én is a munkahelyemen, de a sportban is.4 A mi feladatunk az ifjúság neve­lése, felkészítése az életre, a szo­cializmus, a kommunizmus építé­sére, s mindazokra a feladatokra, melyek rájuk várnak. Nagyra érté­kelem azt a lehetőséget, amit kor­mányunk biztosít a testnevelés számára. Célunk, hogy a sportban is erősödjenek a szocializmus, és az Internacionalizmus nemes esz­­' méi. Sólyom László Új úszómedence A levicei (Léva) Városi Nemzett Bizottság jelentős sikert ért el a választási program teljesítésében. Az idén a város üdülőközpontjá­ban — a Margita-Ilona fürdőben 50X21 m-es 28 C foko9 hévíztar­talmú úszómedencét helyezett üzembe. A mű építésében nagy ré­szük volt az üzemek és vállalatok dolgozóinak és a diákoknak, akik közel 16 000 brigádórát dolgoztak le a létesítményen. A vnb elnöke Marcsek József elvtárs különösen kiemelte megnyitó beszédében a brigádosok közül a jnb, a V. 1. Lenin, Textilüzem, a Kozmetika, a Szlovák Közipari Vállalat, a vnb és más szervezetek közösségeit. Az időbeni átadásban nagy része van a levicei (Léva) Járási Építkezési Vállalatnak, név szerint Balázs Pálnak. A fürdő berendezéseit, be­leértve az autócampinget és a ven­déglátóipari berendezéseket is, már most igénybe vehetik a pol­gárok. Az új medencében a vizet M hetente cserélik, miközben üzemel ffl a már meglévő két medence is. A I Margita-Ilona fürdő kiépítése azonban ezzel még nem ért véget. Kiszélesítik a víkendház-bázist, az autók parkolóhelyét, a kabinok számát 5000—6000 látogató számá­ra, vendéglőt és más létesítmé­nyeket építenek a látogatók szá­mára. Margita-Ilona hívja az üdülőket, | a tiatalokat, látogassanak el e kel- | lemes környezetbe. Nagy Izabella Különös jelenség f Nem mindennapi jelenségnek | lehettek szemtanúi a közelmúltban Salkán azok, akik az Ipolyon át­ívelő hídhoz közel laknak. Az esti órákban számtalan szitakötőhöz hasonló rovar lepte el a folyópart közelében felszerelt villanyégök környékét. A fény vonzotta ezeket f az átlátszó szárnyú rovarokat, me- I lyek a nyitvalevő ablakokon is | bemerészkedtek és nagyon rövid E időn belül holtan hullottak a pad- | lóra. Erről jutott az eszembe a jl kedves dalocska egyik sora: „Te- | mető a Tisza, mikor kivirágzik“. | Reggelre az Ipolyhoz vezető-út § említett szakasza olyan fehér volt | a sok lehullott rovartól, mintha и hó hullott volna. Millió és mill'ó szitakötőhöz hasonló állatka tete­me borította az utat. Erre a je­lenségre először egy évvel ezelőtt figyeltem fel, éppen ebben az idő­szakban. Mindezidáig azt hittem, hogy a tiszavirág néven emlege­tett rovar csak a Tisza folyó kü- 8 * lönlegessége. Nem tudom, hogy az E Ipoly más szakaszán észlelték-e már a tiszavirág nászrepülését. I Azt sem tudom, hogyan kerülne- 1 tett erre a vidékre, de minden- ] esetre gyönyörű és egyben meg- I ható látvány volt ez a nászrepülés, j Majerszky Márton Ifjúsági találkozó j Július második felében rendezte meg immár másodszor a hagyo­mányos nyári ifjúsági találkozót a svodíni (Szőgyén) SZISZ. A sáto­rozással egybekötött találkozó gaz­dag műsora jó szórakozást bizto­sított a vendégeknek, amihez még a szövetkezeti csárda romantikus környezete is hozzájárult. A két­napos találkozón közel 1000 ven­dég jelent meg. Az első napon, szombaton a kultúrcsoportok ka­tegóriájában hirdetett verseny folyt le. A próza és versmohdók vetélkedőjét a Veiké Ludince-i (Nagyölved) Vavreczky Attila nyerte, a svodíni Nágelné Borsa­­nyi Valéria és a pribetai Lacza Erzsébet előtt. Az énekesek cso­portjában az első helyet a brutyi (Bart) Bréda Friderika nyerte, a második helyen a svodíni Fekete Ilonka, míg a harmadikon a Ka­menný Most-i (Kőhídgyarmat) Varga Sándor végzett. A tánccso­portoknál csak a zsűri különdíja talált gazdára, melyet a pribetai beat-balett tánccsoportja nyert el. A kultúrcsoportok utolsó verse­nyét a beat-zenekarok fellépése képezte. A legjobb együttesnek járó díjat a šahyi (Ipolyság) ze­­, nekar szerezte meg, Pribeta és Gbelce (Köbölkút) előtt. A találkozó második napján a sportversenyeket bonyolították le, ahol ugyancsak érdekes küzdel­met láthatott a közönség. A lab­darúgásban az első helyen Pribeta végzett maga mögé utasítva Gbel­­cét és Svodint. A 18 asztaliteni­szező versenyéből Eisele István (Pribeta) került ki győztesen. A második Ferda Róbert (Kamenín -­­Kéménd), a harmadik Csermák István (Pribeta — Perbete) lett. A sakkozók összecsapásában a milanovcei (Nagykér) Gróf István bizonyult a legeredményesebbnek. Mögötte a kolárovoi (Gúta) Va­lent Igor, illetve a pribetai Szele Ernő végzett. A röplabda-tornát Nové Zámky (Érsekújvár) csapa­ta nyerte. Az ünnepélyes eredményhirdeté­sen 22 értékes díj talált gazdára. A svodíni SZISZ ezúttal mond kö­szönetét azon szervezeteknek, me­lyek segítséget nyújtottak a talál­kozó megrendezésénél. Külön kö­­szönetüket fejezik ki a Nové Zám­­kyban állomásozó szovjet katonák­nak és nem utolsó sorban a helyi Barátság Efsz-nek a nagy segítsé­gért. Hinzellér László Kirándulások A 127 tagot számláló vlkyi (Vők) Jednota fogyasztási szövetkezet ve­zetősége egynapos kirándulást szervezett a piešťanyi gyógyfürdő­be. A jól sikerült kiránduláson 35-en vettek részt, s valamennyien jól érezték magukat. * A Horné Janlky-i (Felsőjányok) Ifjúsági Szervezet vezetősége ugyancsak egynapos kirándulást rendezett, melyen a szervezet 30 tagja vett részt. A SZISZ-tagok Piestanyba és Trencínbe látogat­tak. Mindegyikük nagyon jól érez­te magát, s ezért elhatározták, hogy a jövőben is rendeznek ha­sonló kirándulásokat. Dömötör Zolién Csak így tovább! A Streda nad Bodrogom-i (bod­­rogszerdahelyi) takarmánykeverő üzemről már sok jót írtunk. A mi­nap ismét értesítést kaptunk, hogy a 28 tagú munkaközösség Timkó Ferenc elvtárs vezetése alatt mél­tán nyerte el a „Szocialista mun­­kabrígád“ címet. Az üzem jelenleg 28 fajta takarmánykeveréket ké­szít a trebtšovi (tőketerebesi) já­rás 33 mezőgazdasági üzeme ré­szére. Az üzem tavaly 3000 vagon takarmánykeveréket juttatott el a környező szövetkezetekbe — állami gazdaságokba. Az év első felében 1661 vagon takarmánykeverékeket kellett itt gyártani. Ezt a mennyi­séget 100 vagonnal túlszárnyaltak, s júliusban a tervezett 270 vago­non felül további 25 vagon takar­mánykeverékeket állítottak elő. A jó munkájukat elismerés és dicsé­ret illeti. Csak így tovább ... SZABÓ JÓZSEF A rožíiavai (Rozsnyó) járás egyik festői szépségű völgyében terül el a 356 lakosú Lúčka. Az utóbbi másfél év alatt sokat vál­tozott a falu arculata. Másfél esztendővel ezelőtt választották ügyanis a 28 éves Szabd Józsefet a helyi nemzeti bizottság titkárá­vá, aki az eltelt idő alatt a veze­tőséggel karöltve sokat táradozik a felmerülő problémák megoldá­sáért. Legemlítésreméltóbb csele­kedetük az eddigiek folyamán a község íőútjának újjáépíttetése volt. EZ a több mint 100 ezer ko­rona beruházást Igénylő munka a lakosság régi álmát valósította meg. Az előző években kiépített vízvezeték csak a fél falu lakosait látta el ivóvízzel. Most, fáradalmas és hosszú utánjárás eredménye­képpen beszerezték az újabb for­rások felfogására szükséges csö­veket és a lakosok társadalmi munkájának segítségével megol­dották a falu zavartalan vízellá­tását. Még az idén elkészül a 930 ezer koronás beruházással épülő új hnb épület, melyben helyet kap a könyvtár, továbbá kultúr- és klubhelyiség is, mely átadása után az ifjúság rendelkezésére áll majd. A tervben szerepel még a mel­lékutak aszfaltozása, a világítás korszerűsítése és a falut ketté­szelő patak medrének szabályozá­sa, valamint a patakon átívelő há­rom híd megjavítása. Szabó József elvtársnak és a ve­zetőségnek ezidáig elért eredmé­nyeihez és tervük sikeres megva­lósításához további eredményes ' munkát kívánunk. Kocsmáros László NÉVADÓ ÜNNEPSÉG Veľký Cetínben (Nagycétény) bensőséges keretek közt zajlott le az 1972-es év újszülötteinek név­adó ünnepsége. A névadó ünnepsé­gen Csernai Rudolfné anyakönyv­vezető bemutatta a hnb alelnöké­­nek, Száraz Elek elvtársnak ez édesanyákat. Ezt követően az is­kola pionírjai ünnepélyes műsort adtak, majd Száraz Elek elvtávs köszöntötte a jelenlevőket és mél-, tatta az anya szerepét és fontossá­gát a szocialista társadalomban. Végezetül az újszülöttek neve bekerült az emlékkönyvbe, ame­lyet az édesanyák aláírásukkal erősítettek meg. Természetesen nem maradt el a kicsinyek meg­ajándékozása sem. A névadó ünnepély után az anyakönyvvezetötöl megtudtuk, hogy a múlt évekhez viszonyítva aránylag az 1972-es évben alacsony a szaporulat. Ezúttal összesen csak kilenc újszülött neve került az emlékkönyvbe az elmúlt évek 40— 50-es számához viszonyítva. Az állapot mindenesetre elgon­dolkoztató, amennyiben köztudo­mású, hogy szocialista társadal­munk az utóbbi években egyre több kedvezményt, támogatást biz­tosít a kisgyermekes anyáknak. —YD— Csernai Rudolfné és Száraz Elek a hnb alelnöke végzik az újszülöt­tek emlékkönyvbe bejegyzését. n

Next

/
Oldalképek
Tartalom