Szabad Földműves, 1972. július-december (23. évfolyam, 26-52. szám)

1972-08-19 / 33. szám

1972. augusztus 19. SZABAD FÖLDMŰVES ■fid. .15 TANÁCSOK motorosoknak nyújtott szolgáltatások A CSKP XIV. kongresszusának Irányelvei az ötödik ötéves tervről, melynek alapvető célja a lakosság szükségleteinek jobb kielégítése, egy­idejűleg megszabják a gazdaságpoli­tika fő céljait köztársaságunkban. Az állandóan emelkedő életszínvonallal összefüggésben nálunk is rohamosan növekedik azoknak a polgároknak a száma, akik motoros jármüvei rendel­keznek. AZ AUTO NAPI SZÜKSÉGLET Már régen magunk mögött hagytuk azt az időszakot, amikor a gépkocsi valamelyik család lehetősségének mércéje volt nálunk. Az átlagbérek szintjének emelkedése lehetővé tette, hogy minden egyes polgár, minden egyes család vásárolhasson személy­­gépkocsit. Sok ember ma már el sem tudná képzelni életét autó nélkül. Elég ha leggyakoribb kihasználási módjaira emlékeztetünk: bejárás a munkába, a gyermekek elszállítása a bölcsődébe és az Avodába. minden­napi bevásárlás, hétvégi kirándulás és nyaralás. Az autó kihasználása so­rán egyesek átesnek a 16 másik olda­lára és feleslegesen egy lépést sem tesznek autó nélkül. A következmé­nyek ismertek — elhájasodás, infark­tus. A GÉPKOCSIK SZAMA TOVÁBB NÖVEKEDIK A statisztikai adatok szerint a múlt év végén nem kevesebb mint 850 ezer magán- és állami tulajdonban levő gépkocsi közlekedett a köztársaság területén. A lakosság számához vi­szonyítva ez azt jelenti, hogy 17,3 lakosra Jut egy gépkocsi. Az 1971— 1975-ös évek folyamán azzal számol­nak, hogy forgalomba kerülnek egy­részt a saját gépkocsigyárunk szalag­jairól legördülő autók, másrészt az import révén beszerzett gépkocsik, s így a közutakon közlekedő gépko­csik száma eléri az 1 millió 500 ezret, ami a lakosság feltételezett növeke­dését (15 millió) figyelembe véve azt ielenti, hogy 9,7 lakosra jut egy gép­kocsi. A hazai gyártők ebben az idő­szakban 440 ezer gépkocsit adnak át a piacnak, a Szovjetunióból 215 ezer, a népi demokratikus országokból 150 ezer és a tőkés országokból 71 ezer autót importálunk. Figyelmet érdemel ►a szovjet import növekedése — 1971- ben a Szovjetunió 11 ezer autót szál­lított Csehszlovákiának, 1875-ben ez a szám eléri az 58 ezret. NEMCSAK ELADNI A motorosokat szolgáló javítási ka­pacitások elégtelensége mér a moto­ros járművek jelenlegi számát figye­lembe véve Is egyenesen riasztó: Az új gépkocsik számának rohamos nö­vekedése napról napra fokozza majd ezeket a problémákat. Ez a két té­nyező óhatatlanul ahhoz a 'logikus kövekeztetéshez vezet, hogy csakis a javítási és szerviz-kapacitás időben történő bővítésével alakíthatunk ki oíyan helyzetet, amelyben a szolgál­tatások iránti kereslet összhangba kerül a kínálattal. A csehszlovák kor­mány jóváhagyta az irányelveket a motorizmus ötéves tervének kidolgo­zására. amelyek azzal, számolnak, hogy a szolgáltatások fejlesztésére i ordított beruházási költségek az 1971—1975 ös években elérik az 5,6 milliárd koronát. E feladat kidolgo­zása során elsősorban azokat a kap­csolatokat kellett tisztázni, amelyek a szolgáltatások biztosítása szempont­jából döntő jelentőségűek. Ezek közé tartoznak mindenekelőtt gyártó válla­lataink, továbbá a Motokov vállalat, amely gépkocsikat és pótalkatrésze­ket Importál külföldről, a Mototechna kereskedelmi váltalat, a márka-javftő­­mühelyek és egy sor szövetkezet, amely kisebb mértékben gondoskodik a szolgáltatásokról. A HKSZ (ZVAZARM) AUTÓKLUBJAINAK SEGÍTSÉGE A motorosoknak nyújtott szolgálta­tások szükséglete és forrása közötti aránytalanságok főleg az utóbbi években mélyültek el. A javítóműhe­lyek még mindig képtelenek az igé­nyelt szolgáltatásokat maradéktala­nul, minőségileg és olcsón nyújtani. Ezért motorosaink amolyan „kény­­szer-csinálta“ javítókká válnak. Ez önmagában még nem baj, mert növeli a motorlsták műszaki jártasságát és színvonalát. Azonban ml hasznunk van abból, hogy a motoros megtaka­rítja azt az időt, amit hosszú várako­zással a szervizben való sorrakerü­­lésre elvesztene, amikor az a hálát­lan feladat hárul reá, hogy végig kell kilincselnie nemcsak lakóhelyé­nek, hanem a környék Mototechnáit is pótalkatrész beszerzése céljából. Egy további veszély lehetősége is fennáll. Ez akkor keletkezik, amikor a motoros az elégtelen javítási kapa­citásból kifolyólag úgy dönt, hogy erejét és képességeit meghaladó na­gyobb javítást Is elvégez. Ebben az esetben már nemcsak a gépkocsijá­ban helyet foglaló személyek bizton­sága kerül veszélybe, hanem a köz­úti közlekedés többi részvevője Is. Megoldás azonban itt is kínálkozik. A Hadsereggel Együttműködő Szövet­ség autóklubjai, amelyek száma Szlo­vákiában meghaladja a háromszázat, mindig képesek jó tanácsot és az esetek többségében szaksegítséget is nyújtani. Számos műhelyük ellátott­sága megfelel egy közepes szerviz színvonalának, s tapasztalt szakem­berek dolgoznak bennük. A SZERVIZEK „HAMUPIPŐKÉK“ A szervizek kapacitásának fejlesz­tése tartósan lemaradt a szolgáltatá­sok fejlesztése mögött és az elkövet­kező öt esztendőben sem éri el a kí­vánt szintet. A helyzet javítása érde­kében a Mototechna nemzeti vállalat tervet dolgozott ki annak érdekében, hogy az említett aránytalanságokat az árusító szervizek sűrű hálózatával kiegyenlítsék a köztársaság egész te­rületén. A terv azzal számol, hogy három szakaszban 45 szervizt helyez­nek üzembe 770 millió korona össz­értékben. Az objektumok kivitelezése rendkívül korszerű lesz és ellátják őket mindazokkal a berendezésekkel, amelyek a garancia és műszaki szem­lékhez. a teszteléshez és a javító munkákhoz szükségesek. A valóban minőségi javítások biztosítása érde­kében a különböző szervizeket külde­tésük szempontjából szakosítani fog­ják bizonyos típusok javítására, fi­gyelembe véve az egyes márkák ro­konságát. ' A JAVULÁS JELEI A jelenlegi áldatlan helyzet orvos­lását célző törekvések különböző te­rületeken jelentkeznek. Úgyszólván valamennyi motoros örömmel fogadta Egyd Pepich vezérőrnagy, az SZSZK belügyminiszterének döntését a Mo­­totrans nemzeti vállalat felállításáról, amely szak- és műszaki szolgáltatá­sokat fog nyújtani a városi és a köz­úti közlekedésben," az autójavítási ágazatban, s az autószerviz létesítmé­nyek és a műszaki ellenőrzés állomá­sainak építésében. Már az eddigi eredmények arról tanúskodnak, hogy helyes útra léptünk és remélnünk keli, hogy e fiatal vállalat kezdemé­nyezése a jövőben sem csökken. Ma­gától értetődik, hogy e vállalat mun­kája ott a legeredményesebb, ahol megértésre talál a többi kooperáló vállalatnál. A prievidzai. Považská Bvstrfcai- és a sllaci nemzeti bizott­ságok dolgozóinak köszönhető, hogy SliáCon közepes méretű szerviz épül nyolcmillió koronás beruházással. A többi nemzeti bizottság számára pél-Vidéken is egyre több a motoros jármű, ezért nemzeti bizottságaink arra törekednek, hogy az autótulajdonosok megfelelő szolgáltatásokat kapjanak. Vinicán (Ipolynyék) korszerű benzinpumpát építettek és a kör­nyékbeli falvak autóvezetőinek nem kell túl messzire menniük üzem­anyagén, de az átutazó motorosok is „meghathatják paripáikat"*. 1 * Balia felv. daképül szolgál ez az eljárás már csak azért is, mert a prievidzai nem­zeti bizottság további telket biztosí­tott az építkezés második szakasza számára is, melynek során felépül a műszaki ellenőrzés állomása és annak befejezése után az lparitanulő és utőképző központ. A Mototrans tervei szerint 1975 végéig 12 szolgáltató lé­tesítményt építenek vagy újítanak fel a motorosok számára. A MŰSZAKI ELLENŐRZÉS ALLOMASA A BIZTONSÁG ZÄLOGA Közlekedési baleseti statisztikánk az okok között mindent feltüntet, csak éppen a járművek rossz techni­kai állapotát nem. Az ebben a vonat­kozásban rendelkezésre álló néhány adat nem lehet mérvadó. Közlekedési baleset során a gépkocsi esetleg mű­szaki hibájának elemzése szerfelett bonyulult, igényes és drága, arról nem is beszélve, hogy a nagy közle­kedési baleseteknél ez gyakorlatilag nem Is lehetséges. Ennek ellenére bá­torkodom azt állítani, hogy számos közlekedési balesetre nem kerülne sor, ha valamennyi gépjármű jé álla­potban volna, avagy a műszaki ellen­őrzés állomásának beavatkozása után a rossz állapotban levőket kivonnák a forgalomból. Nézetünket alátá­masztja az a felmérés, amelyet ez.idő szerint még egyetlen műszaki ellen­őrző állomásunk, Prága—Klíöanyban végzett. Ezen az állomáson öt hónap leforgása alatt 862 találomszerűen kiválasztott gépjárművet vetettek alá műszaki vizsgálatnak. Megállapítást nyert, hogy e járművek 68 százaléká­nak legalább egy olyan hibája volt (fékek, világítás, geometria), amely miatt a járművet ki kell vonni a for­galomból, további 25 százaléknak a hibái javítást igényeltek és csupán a megvizsgált járművek hét százaléka volt hibamentes. Megkockáztatiuk azt a feltételezést is, hogy az eredmé­nyek országos viszonylatban sem vol­nának sokkal kedvezőbbek. Amennyi­ben ezeket az adatokat összehason­lítjuk olyan országok közlekedési adatainak okairól szóló hivatalos adatokkal, amelyekben ezek az állo­mások már természetesek, akkor azt látjuk, hogy nem túlzott az az állítás, mely szerint valamennyi közlekedési baleset 25 százalékát a rossz műszaki állapot idézi eló. A PÓTALKATRÉSZEK szintén a motorosok elégedettségét biztosító összetevők egyikét képezik. Az idén ezen a téren a helyzet némi­leg javul. A külföldről származó gép­kocsiszállítások lekötése során nem feledkeznek meg a pótalkatrészekről sem. Gondolnak a gépkocsik és a pótalkatrészek raktárainak építésére is. Tekintetbe véve, hogy évről évre növekedik gepkocsiimportunk a Szov­jetunióból, Košicén felépítik e jár­művek átrakodőját és raktárát, a má­sodik szakaszban pedig az pótalkat­részek raktárát. A főváros mellett 70 ezer négyzetméter területen felépül a Mototechna hatalmas raktárkombi­nátja, amelyet a tárolásról szóló leg­korszerűbb ismeretek alapján szerel­nek fel. A motorosok részére nyújtott szol­gáltatások biztosításával foglalkozó vállalatok egyike a BENZINÜL N. V., amely Szlovákia egész területén hi­vatott kielégíteni az üzemanyag és a kenőolaj szükségletet. E vállalat is az elmúlt évekhez viszonyítva összeha­sonlíthatatlanul magasabb célokat tű­zött ki az elkövetkező öt évre. A cí­mére elhangzó bíráló megjegyzéseket leggyakrabban az váltotta ki, hogy kevés a benzintöltő-állomás és nem megfelelő az árusítási idejük, s nem kielégítő azok választéka. A Benzinol azt tervezi, hogy a töl­tőállomás-hálózatot évente 35 új ben­­zinkúttal bővíti, bevezeti a folyama­tos üzemelést 25 töltőállomáson és a nyitvatartási időt az üdülőterületeken vasár- és ünnepnapokon kibővíti. Táv­latilag azzal számolnak, hogy a töl­tőállomások az alapvető pótalkatré­szeken és a kozmetika árusításán kí­vül legalább elemi szolgáltatásokat — mosás, átkenés, olajcsere és diagnosz­tika — is nyújtsanak. A jövőben eze­ket a mintaszolgáltatásokat kötelesek majd nyújtani mindazok a töltőállo­mások, amelyeket a szlovákiai autó­pálya egyes szakaszai mellett építe­nek. Valamennyi fajta olaj és motor­nafta biztosítása mellett a Benzinol azzal is számol, hogy gondoskodik a különféle olajak és kenőanyagok áru­sításáról Is. Ebben a vonatkozásban mindenekelőtt a külföldi autósok igé­nyeit kívánjak kielégíteni, akik kül­földi olajakat használnak annak el­lenére, hogy hazai gyártmányaink ezekkel minőségileg teljesen egyen­rangúak. Ebből a rövid áttekintésből Is min­denki számára nyilvánvaló, hogy a szolgáltatások szakaszán még nagyon sok a tennivaló. Minden azon múlik, hogy a bajok orvoslásában érdekelt valamennyi vállalat miként fogja vég­rehajtani és a mindennapi életben realizálni a kormány határozatát. A termőtalaj az érdeklődés középpontjában A Szovjetunióban nemhiába hívják úttörőknek a ta­lajjavítás szakem­bereit. és ugyanígy a geológusokat is. Óljukat az építke­zések térképén a mesterséges víztá­rolók, hatalmas csatornák, új víz­gyűjtők jelzik, a­­melyek által életet juttatnak az aszá­lyos sztyeppékba és a termőföldet kellő nedvességgel, vízzel látják el. Jelenleg az Éhség-sivatagot, a kar­­szinszki masszívumot és a Kara-Kum csatorna vidékén elterülő sivatagokat teszik termővé. Építik a krasznodari mesterséges vízgyűjtőt, a kahovkai öntözőrendszert, valamint a slravro­­poli és a kujbisevi csatornát. Szabá­lyozzák a Poleszi-alfnld és a Távol- Kelet vízháztartását. A meliorációs munkák költsége minden évben bőségesen megtérül a talajjavítás átfogó terve alapján ter­mővé tett földek hozamaiból. A jelen­legi ötéves tervben a szovjet mező­­gazdaságnak már több mint 5.7 millió hektárnyi, meliorációval termővé tett földet adtak át. A következő ötéves tervidőszakban, tehát 1980-ig e talaj­javítási munkákat megkétszerezik. A jelenlegi ötéves tervben a földalapot összesen 8 millió hektár öntözött és lecsapolt területtel akarjak bővíteni. A talajjavítási beavatkozással termő­vé tett földek jelentős gazdasági ered­ményt hoztak, az össztermelésnek csaknem egyötödét adják. Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy az öntözött területeken в gabona termé­se több mint kétszeresére emelkedett. ■ A TERMELÉS LÉNYEGES NÖVEKEDÉSE Az utóbbi esztendőkben kiépített öntözőrendszerek egyúttal a rizs ve­tésterületének 60 százalékos növelé­sét tették lehetővé. Amíg az előző öt­éves tervben a rizstermelés átlaga 390 ezer tonna volt, a mostani ötéves tervidőszakban az öntözés jóvnltáhól több mint 1 millió tonna lesz. Ugyanígy ma már a gyapotot te ki­zárólag öntözött területen termesztik. Tavaly a gynpottermesztők szép ho­zamokat értek el — a népgazdaság­nak ebből az értékes nyersanyagból 8.8 millió tnnnát adtak. Az öntözütt és lecsapolt területeken a takarmány­növények termesztése az elmúlt öt­éves tervben 80—80 százalékkal nö­vekedett meg. Ez természetesen kiha­tott az állattenyésztés hozamaira Is. A legelőkön végzett melioráciös mun­kák által a szovjet népgazdaság a tervet 80 százalékkal meghaladó bir­kahús mennyiséget és gyepjúmennyl­­séget ért el. A feljavított területeken gyűjtik be a zöldség össztermésének 3/5-át, a szőlő, a tea, a dinnye és egyéb knl­­túrák többségét. ■ TUDOMÁNYOS ALAPON A kolhozok és sznvhozok által ki­dolgozott terveket jóváhagyás végett az illetákes irányító szerveknek nyújt­ják be. A tervek részét képezi a ve­tésforgók terve, valamint azok az intézkedések, amelyekkel a lehető legnagyobb termést tudják elérni. A legfontosabb feladatok egyike az 8n­­tözögazdálkodás létrehozása a gya­pottermesztő területeken. Itt 8S0 ezer hektár újonnan öntözött terület ki­használásával számolnak. Emellett azon igyekeznek, hogy a gyapotter­mesztők mielőbb kihasználják a tu­dományos kísértetek alapján kidol­gozott módszereket. Ezúttal kiküszö­bölhető a gyapot monokultúrája éa a vetésterületet takarmánynövények ter­mesztésére is kihasználhatják. így az állattenyésztés további fejlődését érik el. Az SZKP Központi Bizottsága éltei jóváhagyott nagyvonalú talajjavítú programot fokozatosan valósítják meg. Ez feltétlenül nagy aegitség és jelentbe előrehaladás a Szovjetunió azon igyekezetében, hogy illandúan fokozza mezőgazdaságénak termelé­sét. aminek eredménye a dolgozók anyagi színvonalának folyamatot nö­vekedésében mutatkozik majd meg. N. V. L. ALAKUNK ^KÉRDÉSÜKRE Egy levélből vettük: „Rendszeresen igénybe veszem a kommunális üzemek szolgáltatásait. Elégedetlen vagyok viszont azzal, hogy gyakran nem ren­delkeznek a szükséges tónusú haj­festékkel (pl. Igor Royal gyártmányú hajfesték). Az üzem vezetője azt ál­lítja. hogy nem tud beszerezni ilyen festéket. A szolgáltatásokat igénybe vevő nők ezért maguk hozzák a szük­séges festéket. Viszont szerintünk helytelen az, hogy a vezetőnő a fes­téket is elszámolja, tehát a festékért kétszer fizetünk. Helyes ez? A tisztitóüzem szolgáltatásaival sem vagyunk megelégedve. Például téli ru­háinkat tavasszal visszük a tisztító­­üzembe. Nem kívánjuk, hogy a ru­hákat gyorsai) kitisztítsák. Ugyanak­kor a tisztításért a gyorstisztítás árát számlázzák ki. Állítólag nincs meg­felelő raktárhelyiségük.“ A szolgáltatások-nyújtását a Polgári Törvénykönyv negyedik része szabá­lyozza. A szolgáltatásokat ellenszolgáltatá­sért nyújtják, amennyiben a jogsza­bály nem rendelkezik olyképpen, liögy a szolgáltatások ingyenesek. A szol­gáltatásokat biztosító vállalatok kö­telesek megteremteni -a szolgáltatás nyújtásának előfeltételeit annak ér­dekében, hogy a polgárok Indokolt igényelt folyamatosan és rendesen kielégíthessék. 1 ' ; ' A szolgáltatás nyújtásának alapja a szerződés. A szerződéstől eltérő más jogcím alapján nyújtott szolgál­tatásokra megfelelően a Polgári Tör­vénykönyv negyedik részének rendel­kezéseit alkalmazzák, mivel a tör­vénykönyv egész negyedik része a szerződés alapján nyújtott szolgálta­tásokat szabályozza. Amennyiben a szolgáltatások nyúj­tása a szervezet feladatai közé tarto­zik, a szervezet köteles a polgár ké­relmére biztosítani a szolgáltatáso­kért kifizetett kellékeket, kivéve azo­kat, amelyek meghaladják üzemelte­tési lehetőségeiket. Röviden ennyit általánosságben a szolgáltatások nyújtásáról. Amt a szolgáltatásokért fizetett összeget Il­leti, ezt a hatályos árszabályok sze­rint a szerződés megkötésekor álla­pítják meg. Az árszabályokat 1969- ben adták ki. Az általános feltételek értelmében famelyeket az árszabá­lyok tartalmaznak) az üzem (a fod­rászüzem) nem köteles elfogadni azt a készítményt, amelyet a megrendelő hoz magával. Viszont, ha a megren­delő által hozott készítményt alkal­mazzák, felhasználják, a megrendelő nem kap árengedményt az árszabá­lyokban megállapított árakból. Vi­szont a szervezet köteles megfelelő módon tájékoztatni a megrendelőket a megállapított árakról és az egyéb feltételekről. A szolgáltatások nyúj­tásáért fizetett összegről számlát kap a megrendelő. A számlán pontosan fel kell tüntetni a fizetett összeget, hogy a helyes ár megállapítását el­lenőrizni lehessen. Befejezésül az említett kérdéssel kapcsolatban meg szeretném jegyezni, hogy a fodrászüzem vezetője helye­sen, az árszabályokkal összhangban járt el. Ami a fehérnemű tisztítását Illeti, ezeket a szolgáltatásokat a Polgárt Törvénykönyv 276—283 §§ szabá­lyozzák. A szerződés alapján a polgár jogo­sult követelni, hogy a szervezet meg­rendelése szerint biztosítsa a szolgál­tatást. A szervezet jogosult követelni a kikötött ár megfizetését. A szerve­zet a murikát köteles a kikötött ha­táridőn belül elvégezni. A munkáért kiszámított összeget н hatályos ár­szabályok szerint állapítják meg. Ami a munkák elvégzésének határidejét Illeti, az az elv érvényes, hogy a ha­táridő nem lehet hosszabb (még meg­állapodás alapján sem), mint amilyen határidőt a kerületi nemzeti bizottság a hasonló' szolgáltatások biztosítására meghatározott. Helytelen, ha a szervezet nem tartja tiszteletben a megrendelő kívánságát. Tehát, ha a megrendelő nem kívánja a 'gyorstisztítást, a szervezetnek nincs joga magasabb árat megállapítani. Helytelen, ha a szervezet a raktár­­helyiségek hiányára hivatkozik. A megrendelőnek semmi köze ahhoz, hogy a szervezetnek van-e raktár­­helyisége, Ha valakivel hasonló eset fordulna elő, jelentse ezt a járási nemzeti bizottság helyi gazdálkodási főosztályának, ahol bizonyára orvos­lást eszközölnek. * t

Next

/
Oldalképek
Tartalom