Szabad Földműves, 1972. július-december (23. évfolyam, 26-52. szám)
1972-08-19 / 33. szám
N V ♦ ok faradságot, köriilte* kintó szakmunkát, * a gyengébb liordású években aránylag nagy anyagi ráfordi tást igényel, mégis szép dolog, hasznos kedvtelés a méhészbe dés. Hasonlóképpen vélekedett négy évtizeddel ezelőtt BELLABÄS IOZSEF is, amikor rövid töprengés utáu megvásárolta élete első méhcsaládját, s ezzel örökre eljegyezte magát az apró. döiigicséló fullánkosokkal. Eleinte sokat kellétt tanulnia, legtöbbször a saját kárán. A szakirodalom segítségével azonban hamarosan szert tett annyi tudományra, hogy nem kellett szégyenkeznie a kör: nyék méhészei előtt. Rövid idő alatt mintegy ötven családra növelte állományát. Sajnos, közbejött a vérontás, a háborü. Ezerkilencszáznegyvenötben az állománynak mintegy fele elpusztult, a többi pedig erősen legyöngiilt. Volt mit csinálni, hogy újra a regi erős, termelőképes ccaládokká változzanak, sőt szaporodjanak. A kitartó munka meghozta gyümölcsét. — Voltak olyan évek, hogy közel száz Caolád méhein volt. A kert elég nagy, no meg a szőlőben is jól érezték magukat a szorgoskodó bogárkák. Sok gyümölcsfát ültettem, az udvarunk most is tele van dísznövénnyel, virággal, de nem sajnáltam olykor a vadontennő mézelő virágú növényektől sem a helyet. A méhek meghálálták a sokrétű gondoskodást — mondta Bellabás bácsi. Így van rendjén! Józsi bácsi, a község egyik legidősebb és legelismertebb méhésze. 1932 óta a szövetkezetben dolguzutt. Nemrég ünnepelte 75. születésnapját, már mint a szövetkezet nyugdíjasa. A nagy kert tele gyümölcsfával, szőlővel. Kapálni, permetezni kell, s most, hogy gyakran esik, bizony vigyázni kell a szépnek mutatkozó termésre. Ottjártamkor épp a sárgabarack szedésével és szállításával volt életpárjával együtt elfoglalva. Sok apró-cseprő tennivaló akad a ház körül is. s bizony sok ez niár az ilyen szép kort megért embernek. — Elfáradtam, egy emberöltő nyomja a vállárnál. Szeretem a méheket, de már nem győzöm a munkát. Must 45 család meliem van, de én gondozom a gyerekek niéheit is, ami további húsz család. Nem gyerekjáték ez már az én koromban Tudom, mikor mit kell csinálni, de nem futja az erőmből; pihenni akarok. A közelmóltban egy hirdetést olvastam az egyik napilapban; egy idős méhész eladásra kínálja méheit. Tehát mégis igaz a hír. Bellabás József megválik szereteti jószágaitól. Rákényszeríti az idő szava. Persze teljesen ő sem tud lemondani mindenről. Nem lehet egy legyintéssel eltörölni a múltat, a kedvtelést, a rajongást, néni lehet ezentúl karbatelt kézzel ülni a saját ültetési) gyümölcsiák terebélyes, árnyékot adó koronája alatt, s elfelejteni, hogy valamikor ezen az udvaron, ebben a kertben a méhek rajai döugicséltek az édes nektárral teli virágkelyheken. Nem, ezt ű sem tudja elképzelni. A gyrekek méheit továbbra is gondjaiba fogadja, de ez már lényegében csak szórakozás lesz, nem munka. Igaza van Józsi bácsinak. Neki már pihennie kell, élvezni a boldo; öregséget, a nyugodtságot már megtette a magáét; termelt, épített, utódokat nevelt, akik most a nyomdokain járnak, s tovább viszik, gyarapítják a kapott tudást. így van ez rendjén! (kádek) t Az alsó és felső kijáró helyes válasza a következő: Közvetlen akác után a méhek az alsó röpnyílást teljes hoszszában ellepik és szárnyaikkal a kaptárból kifelé hajtják a vízpárás levegőt. A kaptár kijáróban szellőztető 100—200 méh, nem volna képes a kap tár mikroklímáját a fizika hőtörvényével ellentétes irányban megváltoztatni és azon megtartani. Ezért megfigyelhető, hogy a kaptár legfelső kereteitől a legalsóig a párologtató méhek egyöntetűen segítik szárnyrezgetéseikkel a lefelé irányuló légcserét. (Igen furcsa helyzet, mert a nektárérlelés ideje alatt hasonlít a helyzet az olyan kéményhez, amelyen a levegő fentről áramlik befelé a tűzhely felé!) Ezt a légcserét legjobban úgy lehet ellenőrizni, ha a felső röpnyílás elé égő gyertya, vagy gyufa lángját helyezzük. Ilyenkor láthatjuk, hogy a láng a kaptár* belseje felé elhajlik erősen, ami annak a bizonyítéka, hogy a méhek hőszabályzó rendszerüket a mindenkori követelménynek megfelelően tudják irányítani és működtetni. Ha erősebb hordás utáni napokban ujjainkat a legfelső röpnyílás elé tesszük, azt tapasztaljuk, hogy hűvös légáramlás igyekszik a kaptár belseje felé. Ebből azt is megállapíthatjuk, hogy igenis a felső röpnyílás nyitvatartására akkor is szükség -'Van, ha azon nem kifelé, hanem befelé áramlik a levegő. A felső nyílás a méhek számára a méz gyorsabb besűrítéséhez, érleléséhez igen jó segítségnek bizonyul. De bizonyítja azt is, hogy a párás levegő áramlásának iránya lefelé uiézérlelés közben törvényszerű. Ugyanis a méz beérlelés is a legfelsőbb helyen kezdődik, különben a magas páratartalmú levegő a nyitott és amúgy is vízdús mézkészletet mindaddig párával látná el, míg az áťíímló levegőcsere folyik. N. L. HELYREIGAZÍTÁS Felhívjuk kedves olvasóinkat, hogy a Szabad Földműves 1972. augusztus 5-i szakmellékletének B. oldalán a „Kicsi a mézhozam“ című cikkbe hiba csúszott. A cikk második bekezdésének 10. sorában a mondat helyesen így hangzik; „Tizenötéves méhészkedése idején a méhek betegségét tanulmányozta“. Kérjük kedves olvasóink szíves elnézését. Szerkesztőség Amikor benyitok ján Iván, a Šafárikovo i (Tornaija) mé^ hészeti alapszervezet titkárának lakására, a házigazda éppen útra készül, s meri méhészoti ügyben, ki is használom az alkalmat, hogy faggatódzzak egy kicsit. Megtudom, hogy az alapszervezet vasárnapi tagsági gyűlését készíti eló, amelyen ez alkalomból az anyaméhek kinevelésének problémaköre kerül megvitatásra. — A főelőadást — mondja Iván elvtárs — Antal Zoltán regisztrált anyamélmevelő tartja. Ismert szakember, tavaly '.15(1 anyaméhet nevelt ki, ez előre garantálja előadása sikeréi. A Safárikovó-i alapszervezethez 34 község 444 méhésze tartozik, a méhállomány 4200 család. Am bármily szépek is ezek az adatok, Iván elvtárs elégedetlen; Időtöltésnek is jobb, mint a kocsma — Először is — mondja fejcsóválva — az idei mézhozam egyenlő a semmivel. A rossz időjárás a méhesekre is kivetette a maga adóját. Aztán meg a fent említett adutok kiegészítésre szorulnak: mindössze 8 olyan méhészt regisztrálunk, aki vándoroltatja is méhcsaládjait, s ez kevés. Nálunk nincsenek nagy akácosok. Közben előkerül az alapszervezet krónikája Is, egy szépen vezetett, ízléses füzet. Innen írom ki az alábbi néhány adatot: A szervezet 1946-ban alakult 50 taggal; az eddigi rekordhozamot 1964-ben jegyezték fel, közel 40 kg mézet családonként; a legnagyobb méhest jelenleg az Abnvce-1 (Abafnlva) efsz mondhatja magáénak: 200 családot, de 100 családja van a RaSice-i (Rás) szövetkezetnek is. Még arról beszélgettünk röviden, hogy miképpen lesz valakiből méhész — így terelődik a szó a inéhésZUtán pótlás kérdésére: — Méhészeink átlag életkora úgy 40 50 év körül mozog. Ám vannak olyan iskoláink Is, ahol szakkörökön beiül íoglalkoztatják a tanulókat méhészkedéssel, s így hiszem, hogy nem lesznek különösebb bajok a legfiatalabb utánpótlással sem. Ezeket az iskolai méhészeti köröket szervezetünk is támogatja, hiszen érdekünk, hogy a fiatalok körében elültessük a méhészet szeretetét. Márcsak azért is, mert a méhészkedés szórakozásnak, Időtöltésnek ‘is jobb dolog, mint a kocsma vagy a reggelig tartó kártyapartik — a népgazdasági érdekekről nem is beszélve. így igaz. —ez — a^yár közepén, amikor a termés kozd beérni, igen gyakran találkozunk azzal, hogy különös külső kórtűnetek nélkül a szépen, gazdag terméssel megrakott ribiszke bokor egy vagy több ága hirtelen elszárad. Ha Ilyen elszáradt ágat lemetszünk és hosszában felhasítunk, az ág belsejében 2—3 cíne s fehéres hernyóval (a hernyó feje barna, 8 pár lába vau) találkozunk. A felfedezett kártevő az (ivogszárnyú ribiszkelepke (Algeria tlpuliformts) hernyója. Nyár folyamán Járatot rág a hajtás belsejében, ősszel lelnízódík a gyökerekhez, ahol áttelel. A következő A ribiszke ágak és hajtások hirtelen elszáradása év tavaszán felrágja magát a hajtás felületéhez, a járat végét fatörmelékkel és ürülékkel elzárja és báboződik. Bábja sárgásbarna. Május végétől augusztusig tart a rajzása. Nősténye júniustól augusztusig rakja tojásait (kb. 00 at) közvetlen a rügyek mellé, vagy alá. A tojásokból kb. 10 nap múlva kelnek ki a hernyók, amelyek eleinte csak a fegfiatalabb haj tásokba furakodnak be, csak később rágják át magukat az erősebb hajtásokba. Védelem: A száraz ágakat, illetve a hirtelen hervadó ága kát a talaj feletti részen kell kivágni és elégetni. Tömeges megjelenésekor, amely több éven át ismétlődik, ajánlatos május végén Metation E—50, 0,2 % os permetezést végezni. A permetezést kb. 8—10 nap múlva megismételjük (vigyázat, a koránérő fajtáknál is be kell tartani az előírt 21 napos várakozási időt). VANEK ARANKA, mérnök Brom és ezüstérmes kertészet Üvegszárny fi ribiszkelepke (Algeria tipuliforniig) hernyója járatot készít a ribiszke hajtásban. Ezzel akadályozza a növényuedvek keringését és a víz felvevését a növényben, aminek következményeként a megtámadott hajtás hirtelen elszárad. Farkas György, a /látná na Ostrove-i Efsz (Csallóküzaranyos) kertésze már já pár évvel ezelőtt irányt vett a kúrái zöldségtermesztésre. A többi kertészetekhez képest jóval előbb palántázta például a paprikát — vállalva az esetleges fagyveszélyt is — hogy az elsők között szállíthassa a zöldpaprikát a piacra. A múlt év tavaszán pl. már június 20-án árulta a szabadföldi paprikát. Idén kevesebb sikerre) járt a kísérletezés, de július első napjaiban fólia nélkül is szállította a paprikát a piacra. A nyári meleg behozta a lemaradást és ismét gazdag termést ért el. Sikerei bizony nem mindennaposak. A múlt évben paradicsompaprikából 78 ezer koronát vételezett be hektáronként a PCR fajtából pedig 105 ezret. A szövetkezet vezetősége felfigyelt a kitűnő szakember eredményeire és a 20 hektáros kertészetei 45 hektárosra bővítette. Mivel a paradicsompaprika kél vagon termést is aiiott hektáronként, termőterületét 12 Keskenylevelű útifű (PLANTAGO LANCEOÍ.ATA, Szikár legelőkön, réteken, parlagon elterjedt és here vetésekben nagyon elterjedt gyom, közönséges növény. Évelő növény. Gyökértörzse csúcsán tölevélrózsát és tőkocsányt fejleszt. Levelei 10—30 cm hosszúak, hegyesek, lándzsa alakúak, ép szélűek, nyélben keskenyedők. Jellegzetes erezetűek. Tökocsánya 10—30 cm magas, csúcsán 5—7 mm vastag, majdnem gömbös, tömött füzérvirágzattal. A virágok aprók, pártájuk fehéres színű és áprilistól júniusig nyílnak. Termesztése maggal történik, amelyet tavasszal el lehet vetni. Közepes jói megművelt talajt kedvel, de megterem nedves sovány talajokban is. Gyűjtendő a növény kifejlett, ép egészséges levelei. Vékony rétegben szárítjuk megforgafás nélkül minél hamarább, hogy a drog meg ne feketedjék. A szárított drog megőrzi eredeti SKOROCEL KOPIJOVITÝ) színét, amelynek keserű, kissé fanyar íze van. A drog aukubin festékanyagot, nyálkát, kovasavat, cserzőanyagot és vitamin C-t tartalmaz. A drognak köhögést csillapító, nyálkaoldó, antiszeptikus, gyulladást gátló és vértisztító tulajdonsága van. A keskenylevelű útifüvet ismerték mint gyógynövényt az antik időkben, mert Dioskoridos már akkor a sebek fedésére és hegesztésére használta. A szlovák neve is a sebek öszszeforrását elősegítő tulajdonságáról tanúskodik ; skorocel. A házigyógyászai legjobb gyógyszere az útifű. Köhögést csillapító hatású teákat és szirupokat készítenek belőle. Főzetét gyomormérgezés, hasmenés, májbetegség esetén használják. Vértisztító és nyálkaoldó hatása miatt köhögéselleni teakeverékek és szirupok alkatrésze. Ugyanilyen célból használják cukorkák készítéséhez. Nem szabad a vadon termő keskenylevelű útifűhöz másfajta útifűvet hozzákeverni, mint például a magas útifűvet (Plantago major) és a kisebb űtifűvet (Plantago media), habár ezeket is fel lehet használni mint gyógynövényeket. A széles levelű (magas) útifű magvát enyhe hashajtóként haználják. A házigyógyászatban már rég a légzőszervek gyulladásánál, köhögésnél, asztma ellen és szemgyulladásnál használják. Portugáliában és Latin-Amerikában a kis útifű levele belekerült az ottani hivatalos gyógyszerkönyvekbe. A drogoknak túladagolásnál nincsenek semmiféle mellékhatásai és nem idéznek elő mérgezést. Dr. NAGY GÉZA hektárról 32 hektárra emelték. A kertészet már külföldön i* hallat magáról, mert egy németországi kiállításon a Carmen fajta paprika bronz-, a Jubilentka pedig ezüstérmet ayert. Sajnos idén nem termelhetett Jubilantkát, mert nem tudta beszerezni a magot. A kertészet a környéken párját ritkítja, mert a növényápolási munkákat a csoport időben és jó minőségben elvégezte Sikeresen vették fel a harcot a gyomok ellen a Trefian gyom irtószerrel is, amely szinte 100 százalékban kiirtotta a gyónta kát, A kertészt a legkorábban'termo paprikatáblán kaptuk len csevégrc. Már július első nap jaiban ilyen szép fejlett volt a paprikája és megadta az első termést. —b— 105 milliós terv A királyhelmeci Zöldség-, Gyümölcs Felvásárló Üzem igazgatósága egyre fokozza a lakosság ellátásának hiánytalan biztosítását. Az idén már mintegy 105 milliós teljesítményi tervet állított fel, melyet nemcsak teljesíteni szándékoznak, de tervfeiadataik túlszárnyalására is kötelezettséget vállaltak. Az üzem ez évi nagykereskedelmi terve 70 millió, míg kiskereskedelmi szolgáltatásokból 35 milliós forgalmat biztosítanak. Mostanáig felül 200 vagon zöldséget vásároltak fel és 50 vagon korai burgonyát a környező mezőgazdasági üzemektől és magánkertészkedőktől. A felvásárló üzem Kelet- Szlovákián kívül Közép-Szlovákiát. Észak Morvát és Kelet- Csehországot is ellátja friss vitaminnal. —II—