Szabad Földműves, 1972. január-június (23. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-22 / 3. szám

Egérkártevés a méhészetekben

Egerek, cickányok, amikor a szabadban nincs mit keresniük — természetadta ösztönük folytán — biztos téli menedéket keresnek. Nyilvánvaló, hogy telelőhelyük megválasztásánál nagy szerepet játszik életbiztonságuk, a hideg elleni véde kezés és nem utolsósorban téli élelmük biztosítása, folytonos rágcsálási lehetőséggel. Késő őszi napokon ezért nem tanácsos lakásunk ajtaját akár egy pillanatra is macskaőrizet nélkül nyitva hagyni. Tapasztalat szerint, ha a betelelő egyedek nek sikerül az ún. „békés otthont“ birtokba venni, akkor az első tavaszi nvröfónyes napon egy egérövodára való sokada lommal szerencséltetik meg szives vendéglátójukat.

Mi falun élő emberek sokszor halljuk, hogy a lakásba tévedt egerek milyen súlyos károkat okoznak ágyneműkben és ruházatokban. Magunknak is volt részünk egy egy éjszakai sikeres egérüldözésben. Ha az egér előszeretettel veszi igénybe téli szállásul lakásunkat, éléskamránkat, padlásunkat, miért ne használná ki a kínálkozó alkalmat, hogy a méhész rosszul záródó lépkamráját, abban a telelő lépkészletét, de magát a szabadban telelő, és könnyei} hozzáférhető méhcsaládokat is hívatlanul meg ne látogassa? Ezért olvashatunk ilyenkor késő ősszel szaklapjainkban egyre több írást, beszámolót az egerek súlyos kártevéséről a méhészetekben. A leírások egyik másika hihetetlen nagy egérkárokról tesz említést. Hűen beszámol 100 és ennél több lép összerugósáról. Elmondja, hogy a keretek alján a két keret között lerágják a lépek alját, ott szalma és papírrágásokból puha fészket raknak és rendszerint . számtalan fiatal egér, vagy cickány utódokkal gyarapodnak.

Alig hiányozhat egyetlen beszámolóból a telelő fészek „melegítését“ (?) szolgáló kétoldalról elhelyezett szalmapárnák említése és az oda rakott egérfészek. Ezek a szalmapárnák valósággal odacsalogatják a téli szállástlcereső látogatókat. Bármily elrettentő a beszámolók legtöbbje, gondosan elhallgatja, hogy milyen súlyos

figyelmetlenségnek köszönhetik a legszebb lépeik összerágását. Szépítés helyett igyekeznek minél élethűbben aláfesteni írásukat azzal, hogy az egérfészek mennyire bűzös és hogy hány keretet szennyeznek be az egerek? Sajnos tapasztalat szerint legtöbb ilyen beszámolóból. amelynek szándéka volna a felvilágosítás, hiányzik a szigorú szerkesztői mogróvás és figyelmeztetés záradéka. Figyelmeztetni a méhészeket, hogy az okozott és iielyrehozhatatlan károkon túl milyen veszélyt Is jelenthet a méhész és a mézfogyasztók számára az egérvlzelettel szennyezett lép, amely előbb utóbb mézzel lesz megtöltve, majd rövidesen a fogyasztó asztalára is kerülhet. Soraimmal ezt kívánom pótolni és egyben elítélni mindazokat a gondatlan méhészeket, akik vétkes mulasztásaikat nem szégyellve, a nyilvánosság számára szinte dicsekedve, kérkedve írják,meg beszámolójukat.

Az ételmérgezések egyik gyakori kórokozója a „Salmonella thypi murium“ nevű kórokozó. Egérvizelet útján szokott terjedni, de szerencsére bizonyos idő eltelte után elveszti fertőző hatását. Ha tehát a fertőző vizelet a lépek tavaszi használatbavétele előtt mondjuk 2—3 hónappal történt és abból a mézelő lépekbe jutott vala mennyi, előfordulhat, hogy sú lyos fertőzést okozhat a mézfogyasztónál. Nem ismerek olyan laboratóriumi vizsgálatot, amely bizonyítaná, hogy ha a fertőző anyag mézbe jut, ott elpusztulna. Szerencsére Salpnonellu mérgezést eddig lépőkkel, vagy mézzel kapcsolatban nem ismerünk-Ha leggondosabb figyelműn két kijátszva méhészetünkben egérkár történne, ne csináljunk ebből reklámot. Ne illusztráljuk cikkünket egérkáros lépek fényképével. Főleg ne reménykedjünk abban, hogy az a család, amelyben télen át az egerek cincogva viháncolnak, az az állandó izgalom hatására nagyobb meleget fejleszt, aminek következtében a fiasítás korábban és nagyobb mértékben megindul, tehát „ami veszett a vámon, megtérül a ré ven“ elmélet alapján tűrjük meg az egereket méhészetünk ben.

Számtalan kiváló egérméregről tudunk. Kérdezem: miért nem használjuk fel ezeket méhészetünkben?

— né —

A porcukor etetéséről

■Ujénieih László méhész bel földi és külföldi szaklapokban többizben foglalkozott a porcukorral való etetés sei. Hallultam már száraz kristálycukorral történő etetésről s velejáróként tudom azt is. hogy a méhek a szemcsés kristály-cukrot igyekeznek kilior dani, amit a kaptár alja és a kaptár előtti tér is mutat.

Augusztus közepe táján több éves purcukrot helyeztem nap fényre szárítás végett. Este a munkámmal kissé elkéstem és a kihelyezett porcukor a szabadban maradt, amit előzőleg széjjel terítettem, hogy a napfényben gyorsabban szikkadjon. Másnap reggel — kiérve erdei méhesembe — láttam, hogy a porcukor körül élénken röpködnek a méhek és a kiterített cukron rengeteg méh tevékenykedik. Némelyik a cukorba befúrődva, szinte mozdulatlanul dolgozott, némelyek a kiilsu felületen nedvezták a cukrot s szipókájukkal szivogatták fel és repültek tovább. A száradás végett kihelyezett mintegy 10 kg-nyi porcukrot a 40 méhcsalád reggeltől estig elhurcolla. Helyén néhány megkövesedett szemcse maradt, amivel nem tudtak boldogulni.

Ekkur N. L. javaslata jututt eszembe. Vásároltam cukorlisztet, melynek összetétele 97 százalékban tiszta cukor, lisztfinomságéra őrölve és 3 % étel keményíti!. Ez nem árt a melleknek s a telelésre raktározott élelemnek sem. A fészkek fölé helyeztem az etetőnek használt filmdobozok tetejét. Ezekbe öntöttem 1—1 csomag finom porcukrot. Reggel benéztem a kaptárukba és azt tapasztaltnál. hogy némelyiknél

nagyszámmal lepték az anya gut, némelyiknél pedig pedig teljes érdektelenség mutatkozott. Vizet melegítettem s azt összekevertem mézzel. Ezen keverékből a rostaszöveten ke resztül spricceltem csekély mennyiségben, amennyi a melleket mozgásba hozta. Órákon belül nagy volt a sürgés-forgás, mert a méhek rácsaptak a nedvesített cukorra s ezt kint a szabadban is jelezték örömröpködésükkel. Szerencsére nem keletkezett kutatás a (lefröcskölt serkentő anyag hatására. Másnap hatalmas odúkat vájtak a cukorrakás körül, aminek kiálló szírijei nem omlottak le, meri a fészekből felszálló pára a cukor felszínén finom páncélt képezett az olvadás következtében. Néhány nap múlva számos családnál már alig maradt cukor, szépen elhordták. Megvizsgáltam a gyengébb csa ládok fészkeit s azt tapasztaltain, hugy a porcukor etetésével hamarább fedik az élelmet, mini a szirup alkalmazásánál. Ezzel kapcsolatban tapasztalaim alapján a következőket javaslom:

A porcukor éppen olyan tiszta anyag, mint a kristálycukor, a 3 °u keményítő elkallódik az élelemben ártalom nélkül. Különben ezen anyag élelkeményítönek minősül. Ha tavasszal adhatunk a melleknek pörkölt lisztet virágpor pótlására — akkor keményítőt is kaphatnak. A kutatástól mentesülnek a családok, mert a cukor, a máiio!-->t in*-”|i ппч| illatozik; lassan fogyasztják és gyorsabban pecsételik a fészekben. |ohb bármilyen más folyadékállaputú élelempőtlónál. A méhek az ebből készített élelmet gyorsabban invertálják s pecsételhetik hamarább. Nem kell attól tartani, hogy vízzel kevertük, továbbá sok időbe kerül a megfelelő állapotba történő hozatala, vagy attól sem, hogy kevés vízzel készítettük és sűrűsége miatt a méhek nem invertálják, nem dolgozzák fel. Minden kétséget kizáróan kerül lepecsételés alá, mint a legalkalmasabb téli élelem. Ha egyszerre adagolunk a fészek fölé 2—3 kilót, közepes nyári hordás mellett nincs semmi go időnk a további etetésekre. Szeptemberben megvizsgáljuk a fé zket ás legfeljebb a hiányzó élelmet tiszta mézben, csekélymennyiségű melegvízzel pótoljuk.

A porcukor etetés a legkisebb veszéllyel jár. A kutatás ki van zárva. Nem áraszt illatot, nem ingerli a méheket. Éjjel nappal foglalkoztatást biztosít számukra. 33—40 nap alatt elhord egy közepes család 4—5 kg cukorlisztet, ami a külső hordás mellett elegendő is a téli élelem teljes kiegészítésére. Minden fajtájú kaptárban elhelyezhető a porcukor. Fekvőnél a rostaszövet alá s a keretek fölé — nedvességet álló — papírra behelyezhető, amire a méhek könnyűszerrel feljönnek és ugyanígy szállíthatják le az élelmet. A rakodó kaptárokban még könnyebb az

etetés módja, mert a fészek fölé bármilyen edényt helyez hetünk s a mézteret üresen ráborítjuk, amit a rostaszövettel és a kaptártetövel fedünk. Az ilyen lassú és folyamatos etetésnél a méhek sokkal nyugodtabbak, ésszerűbben helyezik el az élelmet, a fészek rendezésére a méhésznek alig lesz gondja. A telelésre való felkészülésnél a szükséges kereten kívül legfeljebb 2 darabot helyezünk a fészekbe többletként a két végére. Ez jó, ha a hordás bőséges, mert esetleg ezekbe kerül a többlet élelem s ezzel a téli fészket megfelelőbben, jobban tudjuk eligazítani. Egyébként, ha így maradna is a fészek, a (öbbletkeret ennek védelmére is szolgál.

Hétvégi méhészeknek, vagy kik távol laknak méhesüktől, azok részére legalkalmasabb a finom porcukorral történő be telelés.

Tavasszal mint serkentő anyagot szintén hasznosan alkalmazhatjuk a finum porcukrot. Annál is inkább, mert ta vasszal a méhek kutatásra hajlamosabbak. Az induló élet. a szaporodás vágya, a mézgyííjtési hajsza, stb. ingerli a méhcsaládokat. Ekkor még nagyobb szükség vau az óvatosságra és a porcukor etetésével ezt nagyrészt biztosíthatjuk. A porcukor drágább, mint a kristálycukor, de a mellüknek való alkalmazása kényelmesebb, takarékosabban, elmarad az olvasztás, a mindennapon való etetés. KOVÁCS ISTVÁN

A diagnózis: mania cactophilii

Rendszerint úgy kezdődik, hogy meglátogatunk egy ismerősünket, s észreveszünk nála néhány tüskés növényt, megcsodáljuk selymes virágját, búcsúzóul boldogan viszünk haza néhány dugványt vagy kis magoncot. Később már annyira felkeltik ezek a tüskés valamik az érdeklődésünket, hogy minden alkalmat megragadunk, hogy állományunkat gyarapítjuk, nem riadva vissza még egy kis bűntől sem, vigasztalva magunkat a régi közmondással: „virágot és csókot lopni nem bűn“. És itt már beleestünk egy gyógyíthatatlan betegségbe, melynek tudományos neve a „Mania cactophilii“.

Ez a betegség lényegében erősen eltér más fertőző betegségtől, itt ott némi fájdalmat -is okoz, töbször csalódást, esetleg elkedvetlenedést, de ha hozzáértéssel kezeljük, rengeteg örömet és kedves percet, napot szerez a paciensnek. A Inai társadalomra jellemző, hogy a páciens ha orvoshoz megy, többnyire már tisztában van bajával és az orvost legtöbbnyire csak erre kéri: „doktor úr, kérem írja fel nekem ezt és ezt". Tehát a ma páciense pontosan ismeri betegségének minden részletét és gyógyítását. Hát ezt az új betegségünket is kezeljük ilyen módon. Vegyünk egy jó szakköny■ el, ilyen van bőven a könyves- I) átokban és kezdjük el lapoz• dúsát. Ekkor rádöbbenünk, ogy betegségünk milyen sok' Idalú lehet, milyen érdekes 'áltozatai vannak. De bármelyik változatát is állapítjuk mg magunkon, nagyon fontos, 'úgy néhány alapelvvel tisztában legyünk. Ekkorra a „ma• ia cactphili“ már kifejlődött és igaz gyűjtöszenvedéllyé változott. Ez a ragály már egyszer a 920-as években elterjedt, de

akkor csak divatbetegséggé

fejlődött s mint általában a divat, hamarosan le is tűnt. Ma ez inkább a fiatalság tudásvágyát gynrapftju, az érdeklődést az új iránt, a mai ember a megismerés szemüvegén keresztül nézi. Ha [ledig ez így van, akkor vigyünk az egészbe bizonyos rendszert, alaposságot.

Mindenekelőtt tartsuk szem előtt, hogy kis tüskés barátaink a kaktuszok hazájukban milyen életkörülmények között élnek. Az biztos, hogy mindent nem tudunk nekik megadni, de legalább próbáljuk megközelíteni. Talán a legfontosabb a téli elhelyezés, mert ellentétben a legtöbb szobanövénnyel, télen minél több fényt kívánnak, de ugyanakkor száraz levegőt és aránylag kevés meleget, ez legyen kb. 10—12 °C. Ha ezt nem tudjuk betartani, akkor félen is hajtani kezdenek. Ez a téli növekedés a kevés fény hatására, csak csenevész, megnyúlt hajtásokat eredményez, növényeink elvesztik jellegzetes alakjukat, deformálódnak és ekkor teljesen értéktelenekké válnak. A virágzása a legtöbb kaktuszíélének tavasz és ősz közé esik, de helytelen teleltetés után a virágzás él is maradhat. Gyűjteményünk nyári elhelyezése pedig legyen minél világosabb, sok friss levegővel. A legtöbb faj megkívánja a közvetlen napsugarakat. Ha van napos balkonunk, ezt is berendezhetjük kedvenceink nyári eltartására, de az ideális megoldás mégis az, ha rendelkezünk egy kis házikerttel és ott tudunk nyári szállást nyújtani gyűjteményünknek. Ebben az esetben érdemes gyűjteményünk terjedelméhez méretezett me légügyi szekrényt készíteni, ide már kora tavasszal kihelyezhetjük növényeinket, így lassan hozzászoktatjuk a

közvetlen napfényhez és levegőhöz. Persze üveggel takarni csak szükségből kell, ha túl hidegre válna az idő, kora tavasszal és ősszel, vagy pedig huzamosabb ideig esős idők állnak be. A közvetlen napsugár hatására védenceink szemlátomást fejlődnek, egészséges növekedést mutatnak, töviseik megerősödnek és kiszínezödnek, szinte alig ismerünk rájuk ősszel. Az ilyen nyári elhelyezés íuullett a virágzási

hajlam is megsokszorozódik, a virágok színe és formája is sokkal tökéletesebb lesz, igazi öröm egy ilyen gyűjtemény nyári kezelése.

Ha nem rendelkezünk napos ablakkal, vagy balkónnal, akkor is tarthatunk néhány olyan kaktuszfélét, amelyek a hazájukban is árnyékos helyen nőnek. Ilyenek például a közismert karácsonyi kaktusz, vagy leveles kaktuszok. Ezeknek ma már sok változata ismert, kertészek által kitenyésztett változatok, szép és különböző színű virágokkal. Vagy tarthatunk más pozsgás növényt is, persze

szintén árnyékot kedvelőket

Ilyenek a Haworthiák, Gasteriák vagy egyes áloe fajták. Ezek mind a rendesen fűtött lakásban teleltethetöek, persze óvatos öntözést is kívánnak. A gondos ápolást szép színükkel és téli virágjukkal is meghálálják. Érdemes belőlük egy külön gyűjteményt összehozni.

Ha már ift tartunk, álljunk meg egy pillanatra és vizsgáljuk meg milyen szempontok vagy elgondolások szerint kezdjük el gyűjtését. Felépíthetjük gyűjteményünket a növények földrajzi előfordulása szerint. Ezek leiietnek például mexikói fajták, vagy chilei-, perui fajták. Vagy lehetnek más pozsgások is, főleg afrikaiak, ott például a kaktuszokhoz nagyon hasonlító ícutyafej-félék (Euphorbják) hihetetlen szép gyűjteményét állíthatjuk fel. Sokszor szépérzékünk, ízlésünk határozza meg gyűjteményünk 'összeállítását, pl. piros-tüskéjűeket, vagy fehér hajúakat, vagy gömbalukúakat stb. Gyűjt hetünk egy vagy több meghatározott. bizonyos fajt, ilyenek lehetnek mamilláriák, cereuszok stb. Az irány legyen bármilyen, csak egy lebegjen a szemünk előtt: a mai kor szellemében épüljön gyűjteményünk. Ez annyit jelent, hogy vigyünk bele bizonyos elméleti tudást, minden egyes példánynak tudjuk a nevét. Ha ezt tudjuk, akkor minden jobb szakkönyvben megtaláljuk előfordulási helyét, életkörülményeit, ennek tudatával pedig sok balsikertől kíméljük meg magunkat és sok örömünket leljük gyűjteményünkben.

Mindezek ismeretében ne essünk kétségbe, ha ez a gyógyíthatatlan kór, a „Mania cactophilii“ fertőzött meg bennünket. Gyógyítgassuk magunkat sok türelemmel és hozzáértéssel és meglátjuk, hogy ellentétben sok más kóros megbetegedéssel, még magas kort is elérhetünk sok sok örömmel és gyönyörűséggel.

LÚRY TIBOR, Galante

KÖNYVISMERTETÉS

Ing. Jaroslav Halast í к:

A GYÜMÖLCS, ZÖLDSÉG, HÚS ES TOJÁS TARTÖSlTÄSA

< Príroda, 383 oldal, 93 kép, ára kotve 2B Kés.)

Második áld jlguzutt ás kiegészített kiadásban jelent ineg ez a népszerű s az év minden évszakában nagyon jól használható praktikus kézikönyv. A házi tartósítás előnyeit nem is kell talán hangsúlyoznunk. Nemcsak lehetővé teszi a könynyen romló élelmiszerek tartóssága meghosszabbítását, de pénzügyi szempontbél is érdemes vele foglalkoznunk. Kiskartünk — vagy háztájank gazdag gyümölcs- és zöldségtermését, de az olcsón beszerzett élelmiszer nyersanyagokat is előnyösen tartósíthatjuk néhány évre előre is, mert tapasztalatból tudjuk, hogy nincs mindig jé termes.

A sikeres tartósítás előfeltétele a jó, megbízható recept szerinti eljárás. Jó és megbízható receptekben bővelkedik Balaštík kézikönyve is. Sikerének bizonyítéka, hogy a szlovák eredeti, negyedik kiadósa ismét nagyon rövid időn belül elfogyott. Előreláthatólag ez a sors vár a magyarnyelvű második kiadásra is.

A szerző a könyv bevezető részében ismerteti a gyümölcs, zöldség kémiai összetételére, tartósítására vonatkozó általános ismereteket és az élelmiszerek tartósításának különféle módjait. Az ezt kővető fejezetekben részletesen foglalkozik a befőttek egyes készítési módjával — felöntőlével, felöntőlé nélköl, csírátlanítás nélkül, továbbá mindenfajta befőtt készítésével. Tanácsot ad a vegyes befőttek, diabetikus befőttek és a zöldségből történő befőttek készítésére. Külön fejezetben foglalkozik egyes kandírozolt gyümölcsök és zöldségek készítésével, dzsemek, gyümölcskocsunyák, gyümölcshúsok, ízek, lekvárok, gyümölcstészták, gyümölcssajtok, gyümölcs- és zöldségpürék, Ievek, szörpök, mustok, habzó szölü- és gyümölcsborok, borecet, sőt a gyümölcspálinkák előállításával is. Ezt a részt a különféle gyümölcsük nszalási módjaival fejezi be a szerző. A zöldség tartósításáról szóló fejezetben ismerteti egyes zöldségfélék különféle tartósítási módjait ecetes vagy sós felöntőlében, vegyszerekkel és szárítással. Külön fejezetben szól a gombatartósítás egyes módjairól. Kiváló recepteket tartalmaz a hús

tartósításáról szóló fejezet. Jobbnál-jóbb receptekkel szol gál egyes húskonzervek készítésére, továbbá a házi disznó ülésből származó készítmények, valamint a marhahús, birka- és kecskehús, baromfihús és vadhús tartósítására. Az utolsó le jezetben a tojás vízüvegben és mészhen történő tartósításáról tájékoztatja az olvasót.

A könyv nem csupán kiváló recepteket tartalmaz, hanem megbízható tanácsukat is a gyümölcs és zöldség helyes tárolására vonatkozóan. Felhívja az olvasó figyelmét á különböző készítmények tartósításánál előfordulható leggyakoribb hibákra és elkerülésük módjaira.

Ez a praktikus, egyszerű, világos nyelvű és gazdag tartalmú kézikönyv egész éven át háztartásaink hasznos és nélkülözhetetlen tanácsadója lehet. Li