Szabad Földműves, 1972. január-június (23. évfolyam, 1-25. szám)
1972-05-27 / 21. szám
Elrŕgás a fertőző leromlás nyomán (GFLV). Az elmúlt 18 év során a hazai szőlővldékeken hét vírusbetegség vélt ismeretessé, ев azonban nem jelenti egyben azt is, hogy e betegségek csak a közelmúltban telepedtek meg hazánkban. Az irodalmi adatok és idős szőlőtermesztő szakemberek visszaemlékezései alapján vizsgáltuk egyes vírusbetegségek fellépésének történetét. A jól beáilő, gyorsan termőre forduló és tartósan jól termó szőlők létesítésének egyik fontos előfeltétele a vírusmentes szaporítóanyag. A vfrusbetegségek terjesztésének és széthurcolódásának meggátlása a termesztés alapvető érdeke. A szőlő vírusbetegségei közül az utóbbi 18 évben bebizonyosodott a fertőzó leromlás (= fanleaf = GFLV), ennek egyik törzse a sárga-mozaik (= GFLV yellow mosaic törzse) és másik törzse az érmenti szalagosodás {= GFLV vein banding törzse). A krómmozaik (= celery yellow vein virus), az Arabis mozaik és a levélsodródás előfordulása. A vírusbetegségek elterjedése hazánkban jelenleg nem általános, de szőlővidékeinken egyik, vagy másik szórványosan előfordul. A vizsgálatok eredményei azonban nem jelentik egyben azt is, hogy e betegségek csak a közelmúltban kerültek ide és telepedtek meg a hazai szőlővidékeken. Több idős, szőlőtermesztő szaökemberrel folytatott beszélgetésből kiderült, hogy sok szőlővidéken a filoxeeavész előtt, nem volt villásodó („gipfleres“) jellegű tőke. A századforduló után, az oltványokkal végzett újratelepítés után az új ültetvényekben, sok azőlővidék jellegzetes fajtáján, a Kékfrankos tőkéken 1905— 1906 táján figyelték meg először e jellegzetes tünetet. Biztosra vehető azonban, hogy a fertőző leromlás előfordulása még régebbi keletű, mert a „Szőlő- és Borgazdasági Lapok“ című folyóirat 1895—97-es évfolyamaiban több cikk is felhívja a figyelmet, hogy a csalánosodott tőkék vesszői, a törpe-szártagfl, szalagosodott, villásodé vesszők szaporításra A szóló «betegségei nem használhatók, mert az ilyen tőkék hamar elvénülnek, nem teremnek és korán elhalnak. E rendellenességeket öröklődőnek és életrendi zavaroktól eredőnek tartották. A múlt század végén Jablonowski (1895) is említi e tüneteket kézikönyvében és figyelmeztet az ilyen tüneteket mutató vesszők felhasználásának káros következményeire. Egyidejűleg leírást ad az általa szélkárosodás nyomán fellépő korai levélpirosodásról is, amely mai ismereteink szerint a vírusos levélsodródással azonosítható. Egy Balaton környéki idős szőlőben előforduló sárgamozaikos megbetegedés jellegzetes tüneteire a szőlő kezelője (id. Sümegi Gyula, 76 éves gazdálkodó, Szepezf ürdő), már az 1909-es évekből emlékezett. Az irodalmi emlékekkel és az idősebb szakember generációk vallomásával bizonyítható, Króm-mozaikos megbetegedés tünete. hogy immár csaknem egy évszázada élünk együtt a vírusbeteg tőkékkel, de ezek feltehetően még ennél is régebben előfordulnak egyes szőlővidékeken. Például a fertőző leromlás behurcolódása szőlővesszővel hazánk és Európa csaknem minden szőlőtermő területére, az elmúlt évszázadokban folyamatos lehetett. Az Iránban és Törökországban évszázadok óta saját gyökéren nevelt tünetes tőkék vizsgálatának eredményéből arra lehet következtetni, hogy a szőlő vírusos leromlása az ókori Perzsia területéről hurcoiódhatott szét. önként felvetődik a gondolat, hogy akkor mi lehet a magyarázata annak, hogy a szőlő egy-egy vírusbetegségének ősi előfordulása ellenére sem romlott le olyan mértékben, hogy fenntartása, termesztése a múltban kétségessé vált volna. Ennek egyik kézenfekvő magyarázata, hogy csak a toleráns fajok, fajták maradtak fenn és tejedtek, míg a másik magyarázat, hogy a vírusbetegségek terjedését fékezte az a növényegészségügyileg nem tudatos szelekció, amelyet a gyakorlat mindig alkalmazott azzal, hogy a szaporítóanyagot többnyire csak középkorú, jól termő, erőteljesen növekedő, rendellenes alaki és színbeli elváltozást nem mutató tőkékről gyűjtötték. Ez a munka különösen a filoxeravész után vált tudatosabb gyakorlati tevékenységgé. Azt már tudjuk, hogy az a veszély nem áll fenn, amiért korábban tiltották a fiatal, még nem termő, vagy gyengén termő tőkékről és a már kiöregedett, ugyancsak gyengén termő tőkékről a vesszők begyűjtését. Ügy tartották ugyanis, hogy e tulajdonságok átszármaznak az utódokra, és azok is gyengén termők lesznek. De azt is tudjuk, hogy éppen e gyakorlatnak akaratlanul Is nagy szerepe volt a vírusbetegségek terjedésének meggátlásában. Több külföldi és hazai megfigyelésből tudjuk, hogy a destruktív vírusoktól fertőzött tőkék növekedésbeli és termőképességbeli hanyatlása többnyire 10—15 éven belül bekövetkezik. E tőkék korábban elhalnak és így „szelektálódik“ az állomány. Ez a körülmény a mai gyakorlat számára is megszívlelendő, fontos szempont, amelynek figyelmen kívül hagyása a vírusbeiegségek széthurcolódúsát segíti (Hewitt, 1968). Az oltványkészítés bevezetésével egyidejűleg, ismét növényegészségügyi tudatosság nélkül, egy újabb szűrés iktatódott a szaporítás folyamatába, amely segítette egy-egy fajta bizonyos fokú „öntisztulását“. Ezt a szűrést az oltványok előhajtatása, iskolázása és az iskolázott oltványok osztályozása tette és Arabis mozaik vírus fertőzésének tünete. teszi még ma is lehetővé. A fertőzött alonyvesszővel, vagy oltócsappal készült oltványok forradása ugyanis rosszabb, a rügyek bár zöldek, de gyakran nem hajtanak ki, rossz az alanyvessző gyökérképzése, így rossz minőségű osztályon aluli oltványokká válnak s mint ilyeneket, megsemmisítik. Feltehetően az előbbiek, azaz a középkorú, jól termő, jól fejlődő tőkékről történő szaporítása és az iskolázás utáni szigorú minősítés volt a szabályozó, és ez tartotta elviselhető egészségügyi szinten, azaz még rentábilisan fenntartható szinten, a közelmúlt évtizedekig a kevésbé toleráns fajtáinkat. Sajnálatos, hogy a közelmúltban a rekonstruációs telepítésekhez szükséges nagy menynyiségű oltvány és gyökeres európai szaporítóanyag biztosításához a még fiatal, néhány éves telepítésekről is gyűjtöttek szaporítóanyagot, és ugyancsak a tömegszaporítóanyag biztosítására enyhítették az oltványok minőségét is. E gyakorlattal részben hatástalanították a virológiailag jó hatásfokú szűrőrendszert. Csaknem bizonyosra vehető, hogy a közelmúltban gyakorlatának új telepítésekben jelentkező következményei és a mindjobban gyarapodó ismeretanyag állította előtérbe a szőlő vírusos megbetegedéseinek ügyét. Már csaknem két évtizede, hogy világszerte mind jobban erősödik az a felismerés, hogy jól beálló, gyorsan termőreforduló és a tartósan jól termő üzemi ültetvények létesítésének egyik fontos előfeltétele, a vírusmentes szaporítóanyag. Ennek jelentőségét tovább növelte a kordonművelési módok gyors terjedése, amellyel 50—60 %-kal csökkent a hektáronkénti tőkeszám. Ily módon az egyes tőkéknek minimálisan kétszeres terméshozamot kell adni, de ma már egyes magasművelésű kultúrák a régi hozamok 4—6-szorosát is adják. Ilyen magas hozamok biztosítása legalább 30—35 éven át, vagy a hozamok esetleges további fokozása csakis a j^egy tenyészértékű, vírusmentes klénok szelektálásával és termesztésbe állításával oldható meg. Általában alapvetően nagyjelentőségű a vírusmentes szaporítóanyag előállítása, mert a vírusfertőzött tőkék fiziológiásán gyorsan elöregednek és ez megakadáklyozza a fajtára jellemző kultúrértékek kibontakozását. A vírusbetegségek terjedésének és szaporítónyaggal történő széthurcolódásának meggátlása elsősorban a termesztés érdekes, de ugyanakkor közügy is, amely követelőén sürgeti e problémakör intézményes rendezését, korszerű módszerek alkalmazásával. (Sz. m.) Faszöveti barázdáltság tünete. Tavasztól - őszig a takácsatkák ellen Az utóbbi másfél évtized során a piros gyümölcs-takácsatka a rendszeres növényvédelemben részesített üzemi gyümölcsösök veszélyes kártevője lett. Az atkaölő hatású készítmények rendszeres használata ellenére is gyakori, hogy hirtelen káros mértékben elszaporodik. Ennek oka többek között az, hogy az atkaölő-hatással is rendelkező rovarölő szerekkel szemben viszonylag nagy tűrőképességü és viszonylag rövid idő alatt a speciális akaricidekkel szemben is ellenálló törzsei fejlődhetnek ki. AZ ELLENALLÖKÉPESSEG KIALAKULÁSA A rezisztencia kialakulása szelekciós folyamat eredménye. A populációban — változó mennyiségben — mindig vannak olyan egyedek, amelyek az akaricid készítmények túlnyomó részével szemben eleve ellenállőak. Az atkaölő-szerekkel végrehajtott védekezés után életben maradottak között ezek aránya természetesen megnövekszik. Ha a töménységet a hatáscsökkenés ellensúlyozására tovább növeljük, a rezisztens törzs kialakulása meggyorsul. Ha éveken keresztül ugyanabban a gyümölcsösben azonos atkaölőszerekkel és esetleg hozzájuk igen hasonló hatóanyagú rovarölőszerekkel védekezünk, ez a folyamat viszonylag gyorsan zajlik le. Ilyen kombináció — amelynek használatakor Magyarországon Is megállapítottak akaricid-rezisztens törzs kialakulását — a Phenkapton (Diazinon-Phenkapton] — Tinox-Metilparation-Ultracid szerkeverék. Az Igen hasonló hatóanyagtartalmú készítmények gyakori váltása is nehézséget okozhat, mert az ún. csoportreziszteneia kialakulását okozza. Az ilyen törzsek egyedei egyidőben több különböző típusú akarlciddel szemben ts ellenállőak, sőt a korábban még nem használt készítménnyel szemben Is ellenállókká válhatnak. A rendelkezésre álló adatok szerint a speciális akaricidek egyoldalú használata hosszabb-rövidebb idő után az esetek túlnyomó többségében akaracid-rezisztencia kialakulásához vezet. Ehhez az eddigi tapasztalatok szerint, üzemi gyümölcsösök viszonyait véve alapul, 3—4 év szükséges. A gombaölőszerek mellékhatásai a piros gyümölcstakácsatka elszaporodását nagy mértékben befolyásolják. Ma már számos hazai tapasztalat alapján is jól ismert, hogy az Orthociddal vagy Zinfibbel kezelt fák levelein a piros gyümölcstakácsatka egyedei három-négyszer nagyobb mennyiségben fordulnak elő, mint például a Dithan M—45-tel végzett rendszeres kezelés után. A lisztharmatölőszerek közül a kolloidális vagy félkolloidális kénkészítmények (Thiovit) gyérítő hatására számíthatunk, de a túlszaporodást ezek sem képesek megakadályozni. A szerves llsztharmatölő készítmények egy része (Morestan, Karathan) egyúttal Igen jó akaricid hatással is rendelkezik. E készítményekkel szemben a rezisztens törzsek kialakulását még sem nem figyelték meg. Jó időzített beiktatásuk a permetezési programban, kellő védelem esetében az ellenállóképesség kialakulását is megakadályozhatja, vagy hosszú idón keresztül késleltetheti. A LÁRVÁK TÖMEGES KELESEKOR A piros gyümölcs-takácsatka elleni védekezés elsó kínálkozó lehetősége, a téli tojások, vagy legkésőbb a tömegesen rajzó lárvák elpusztítása. A téli tojások elleni védekezés közelről sem problémamentes. A télvégi permetezéshez használatos dinitro-ortokrezol készítmények (Novenda, Krezonit) ugyan erőteljesen gyérítő hatásúak, de nem adnak kielégítő eredményt, ha a tojások rétegesen helyezkednek el. A téli tojások elleni védekezésre is ajánlott készítmények, a Gelacron (kísérleti felhasználására engedélyezett készítmény) és a Morestan kielégítő hatást csak az embrionális fejlődés utolsó szakaszában nyújtanak, amikor a tojás az ún. intenzív légzés fázisában van. A rügypattanáskor a tojások ettől a stádiumtól Időben még nagyon messze vannak. A tél végi permetezések során ezért Galaecronnal vagy Morestannal kielégítő eredmény nem érhető el. A lárvák tömeges kelésekor van a védekezésnek egy nagyon fontos időpontja. Ennek kihasználása azért is lényeges, mert — mint az a téli alma esetében Is bizonyított — a lombfakadás után megjelenő első leveleket tömegesen szívogató takácsatkák a virág kötődésének mértékét 40—50 %-kal is csökkenthetik. Előnyös akkor védekezni azért is, mert az atkaölő szerekre fokozottan érzékeny lárvák ilyenkor fordulnak elő a legnagyobb mértékben a populációban. Amikor a tömeges rajzás megkezdődik, a még embrionális stádiumban lévő egyedek Is szinte teljes mértékben az ún. intenzív légzés szakaszában vannak, s nagy biztonsággal elpusztíthattak. Ez az alma esetében az évek többségében a pirosbimbós állapottal, a szilva esetében a virágzással esik egybe. Miután a piros gyümölcs-takácsatka és tápnövényeinek fenofőzisai között kisebbnagyobb eltérések lehetnek, célszerű erre a permetezésre olyan készítményt tervezni, amely megfelelő akaricid hatásán kívül ä méhekre nem veszélyes, tehát a virágzás idejétől függetlenül használható (például a Morestan). A sziromhullás után — ha addig még hatásos védekezésre nem került sor — a gyümölcsfák többi kártevői ellen használható szisztemikus tulajdonságú rovarölőszer, mint a Bi 58 (ha nem parathion-rezisztens takácsatka törzse ellen kell védekezni), jó eredményt nyújt. SPECIALIS ATKAÖLŐSZER JÚLIUSBAN Májusban, júniusban — ha előzőleg már a hatásos védekezés megtörtént — az atkák ellen külön permetezésre nincs szükség. Ha rezisztenciából vagy helytelen kivitelezésből adódóan magas maradt, vagy nőtt az atkák száma, akkor szükségessé válhat speciális akarrlcidek használata. Ilyenkor óvatosságból az előző évtől eltérő hatóanyagú atkaölőszert célszerű használni. Viszonyaink között július végén, augusztus elején szokott a piros gyümölcs-takácsatka egyedszáma hirtelen növekedni. Az ebből adódó károk, valamint a téli tojások tömeges lerakásának megelőzésére Is célszerű július közepén, de legkésőbb július végén speciális akaricidet — lehetőleg minden fejlődési stádium ellen egyaránt hatásos készítményt —, Phenkaptont, Milbexet kijuttatni. Indokolt lehet a Morestan újbóli kéthárom alkalommal történő bevezetése. Ahol a szüret időpontja miatt, például őszibarackosban, július folyamán védekezni nem lehet, ott kénytelenek vagyunk erős fertőzés esetén a gyümölcsszedés utáni Időpontban — de legfeljebb augusztus végéig — permetezni. Később, a téli tojások tömeges lerakásának megkezdésekor a permetezésnek már nincs értelme, tekintve, hogy a rendelkezésünkre álló készítmények a tojások ellen ekkor gyakorlatilag hatástalanok. (Kszj % ti ív ťÄ ^1,Я| I ■ гк: а
