Szabad Földműves, 1972. január-június (23. évfolyam, 1-25. szám)
1972-04-15 / 15. szám
.SZABAD FÖLDMŰVES 1972. április 15. 10. Az öreg Simon Antal tulajdonkép pen nem akarta a kiskutyát. Vándor madár a hevesi ember, csak a tele a szülőfalujáé, mert ahogy kékes-ezüstös párát lélegzik a nyújtózkodó kora tavaszi föld, megcsörgeti a dinnyemagos zacskókat, összekészíti a szerszámait, és szárnyra kél, mint a fecskék meg a gólyák. Minek ehhez a vándormadár élethez kutya? Az a kis jószág mégis nagyon hamar a vén Simon Antal szívébe lopta magát... Pisti az unokája hozta az iskolából, ahol egy forintért meg egy fél rádió-fejhallgatóért cserélte nem sokkal az őszi hazaszorulás után, s kicsit szepegve állt meg véle a morcos szavú, lágyszívű, nagyapja előtt. — Ugye apó, megtarthatom? A vénember összevonta a szemöldökét ... — Minek? Mit csinálunk véle a nyáron, ha a Körösök közé telepedünk? Vidd inkább vissza, ahonnét hoztad. A kis tarka korcskutya nyüszítve lapult a hangos beszédre — amire azóta kapott rá Simon Antal, amióta a felesége megsüketült. Vékonyka farkával reszketve verdeste a földel, n fülei esetleg lógtak s a két szeméhen alázatos óvatosság fészkelt, simitásra-rúgásra készen. — De hiszen már nevet is adtam neki! — ácsingózott a gyerek. — Sajónak hívják, merthogy máma azt tanultuk, e mellett a folyó mellett verte meg a magyarokat a Balu kán serege. Nagyapó eltöprengett. Gondot okoz ez a kisfattyú. Kései napsugár az öreg életében. A gyermekei Pestre, Egerbe, Debrecenbe szakadtak, ennek az anyja autóbuszkalauz, mióta otthagyta az ura. nem ér rá törődni vele. Maguknakvalók mindahányon. Autó, az kell, motorcsónak, az kell, gyerek nem. Így került hozzájuk ez az egy szem unoka. Minek szegné hát ezzel a kutyával a kedvét. — Jó, hát nem bánom, de a nagyanyádat te vedd le a lábáról. . . Nagyanyö se volt keményebb szívű, csak más szövőszéken szőtte a sors. Amióta sztrájkolt a hallása, azt hitte, mindenki a háta mögött beszél, s emiatt örökké védekezőén morgott az orra alá. — Némelyik embernek csak feje van, de belül üres — litániázott a Sajó fölött. — Meghagyják az állatot, de a világ bitangjára. — S mert a gyerek csókolta, az eb megnyalta a kezét, mindjárt nem akart az áltála megmocskolt emberfajtához tartozni. — Hozd ide a csempe tányért, adok neki levest. Az üres cukrosláda lesz a szállása itt a konyha sarkában, mert a nyár végi kutya — nem szereti a telet. így került a Sajó a házhoz, s mert az ösztöne azt súgta, úgy próbált lakbért fizetni, ahogy tudott. A játék óráiban Pistivel szaladozott a labda után, iskolaidőben nagyapót kisérgette, s ha nagyanyával kettesben maradt, nemcsak szűk ölne, szoknyájának rángatásával is jelezte, ha valaki bebocsátásért kopogtatott. Nem volt ez ingyen. Megrövidültek miatta a macskák, a legízesebb falatok fele rendszerint levándorolt az asztal alá, sőt némán még vetélkedtek is. ki legyen jobb hozzá. Az öregember nehezen viselte el a téli magányt. Ha közölhetnékje támadt, végül azt is a kiskutyának mondta el, amikor elunta a nagyanyó „mit mondtál“-fait; úgyse foroghatott örökké, hogy látszódjon a szája, a Sajó pedig mindig hegyezte a szóra a fülét. Igaz, hogy felelni nem tudott. de úgy nézte, mint az istent, s ezt elfogadhatta helyeslés gyanánt. A tél derekára már egész szakelőadásokat tartott neki... — Hidd el Sajó. a dinnyésség is szakma, ha nem is tartják annak — magyarázta, szellőztetve a vetőmagos zacskókat, nehogy beléjük fészkeljen a penész. — Melegágyba ültetni, palántázni, kapálni, kacsolni ha kell, füstölni a fagy ellen, az érdiét az éretlentől megkülönböztetni. Nemcsak úgy van az, hogy belé a bicskát, meg kell viaskodni addig ... A kutya aprókat szűkölt, vagy a lába szárához döntötte a fejét. Persze, hogy az együttérzés újabb monológot ért. — Jó, hogy vagy, Sajó. Mire mcgvénül, magára marad az ember. Mindenki a maga csordajárását fárja, s az öreg szülő legfeljebb évi egy látogatást, ha megérdemel. — Megsimogatta a kutyát. — Ugye, te akkor is megmaradsz, ha Pisti is elrepül? Az unoka elúnta a külön kártyajátékot, kioldta hát a zsákol. Ez néni igazság, nagyapó. En fizettem egy forintot, meg fél pár fejhallgatót a Sajóért, s maga mégis elcsábítja tőlem .. . — Te is elférsz kellőnk közölt — „a gépkocsink. Éppen egy dinnyetdbla szélén. Vödörnyl dinnyék sorakoztak a dűlő hosszában. A nap hevesen sütött, s a látvány és a szomjúság szövetségre léptek bennem, hogy tol vajlásra biztassanak. Szerencsére nem messzire látszott a kontyos kunyhó, egy gubancos kutya jelzőén ugatott előtte, így inkább odamentem, hogy a hetedik parancsolat szűzen maradjon tőlem. A kontyos előtt matuzsátemkorú öregember, nem sokkal fiatalabb néniké, egyensapkás dtákfiú üldögélt, s egyhangon csitították, amikor a bozontos szőrű kutya rám rohant. — Csiba, te, Sajói Köszöntem, kértem a dinnyét, s talán térülök Is vele azonnal, ha valamiféle akkora összetartozást nem érzek, ami mellett nem lehet elmenni kíváncsiság nélkül. — Szép kutyájuk van — mondtam, hogy mondjak valamit. — Brigitte Bardot a szép, ez jó — helyesbített a gyerek. — és hűséges, olyan hűséges •— tette hozzá a nagyapa —, amilyen hűség csak a mesében hihető. — Nem mondaná el, bátyám? — Ráférne erre az egymást marcangoló emberi gyülekezetre. Bevezetett a földbe mélyített kunyhóba, a mamóka dinnyét szeletelt, a fiú hóna alá kapott egy dinnyét, s a sofőrnek vitte, én pedig meghallgattam ennek a történetnek az elejét, melynek a végét a hitelesség kedvéért íme, az öreg Simon Antal szájába adom: — A gyerek hazavilte, de két nap múlva újra visszajött. Megkötötték, elrágta a kötelet, láncra verték, addig vonta a fejét, míg a bőre meg a szőre árán kibújt a hurokból. Bezárták, nem evett, nem ivott, s így ment ez hét alkalommal. A végén már viszsza se küldtem. Hozzuk el a nagyanyót is — okoskodott az unokám. Ez Is lett a vége. Bezárták a házat, a baromfit eladták, s idejöttek hozíám. Azóta, hét esztendeje így vándorolunk, két vénember, egy vénülő kutya, meg a diák unoka, aki most érettségizett, es egyetemre készül, ahol kertészetet tanul. Van mindenünk és azt mondhatnám, boldogok is vagyunk. A különös történet kíváncsiságra csiklandozott... — S úgy gondolja, bátyám, hogy ezért a Sajót illeti hála? Az öregember, a motyogó anyóra, az újabb dinnyével belépő unokára nézett, s a vén Sajó morogni kezdett a földbe vert karókra ácsolt asztal alatt hasalva. — Nem, uram. vagy elvtárs, nem tudom, hogy tiszteltem, nem и kutya, hanem a hűség miatt... й Nemzetközi Könvvév A Szovjetunió javaslatára az UNESCO 1972-es esztendőt a Nemzetközt Könyv Évének nyilvánította. Ez a nagyjelentőségű kulturális esemény nagy megértésre talált a földkerekség minden haladó nemzeténél. A könyv nélkülözhetetlen lelki táplálék. Tanít, nevel, művel, szórakoztat s az emberiség kimeríthetetlen kincsesháza. A Nemzetközi Könyvév keretében sok jelentős akcióra került sor. Könyvismertetők, irodalmi estek sokaságát tartották az elmúlt napokban. A szépirodalom mellett egyre nagyobb jelentősége van a szakkönyveknek. A Príroda (Természet) mezőgazdasági könyv- és folyóiratkiadó az elmúlt 22 évben 3070 szakkönyvet adott ki, amelyek a mezőgazdaságnak minden ágazatával foglalkoznak és nélkülözhetetlen tanácsadók. A kiadó minden egyekezete arra irányul, hogy a legjobb szakkönyvekkel lássa el olvasóit, hogy a legnépszerűbben írt könyveket adják ki, és az olvasó közönség megismerkedjen a szerzőkkel és a kiadóvállalat dolgozóival. A Nemzetközi Könyvév keretében a Príroda Kiadóvállalat több találkozót szervezett az olvasókkal. A kertészkedők találkoztak Gustáv Cejka, Ivan Ričovský és Dolník mérnökökkel. Krásno nad Kysucoun, Rimavská Sobotán (Rimaszombaton) és Gondovon. A méhészek Pléšfovcén (Palást), a méhész szakkönyvet író Ľudovít Svancerrel beszélgettek el a legidőszerűbb kérdésekről. Az említett találkozó a helyi és járási népkönyvtárak helyt kertészkedők, méhészek, valamint a kiadó közreműködésével valósultak meg. Bratislavában nagyszabású kiállítást rendeztek, amelynek keretében a Príroda Könyv- és Folyóirat Kiadóvállalat találkozót szervezett. Ez a „kiadói nap“ a kiskertészkedők találkozója volt a legnépszerűbb szakkönyvek szerkesztőivel. A vitadélutánon a kiadóvállalat szerkesztőivel egyetemben résztvettek az írók és Gustáv Cejka. a Komenský Egyetem botanikus kertjének vezetője, Dalibor Kubáček mérnök és František Horváth vettek részt. A szerzők a résztvevőkkel ismertették írásaik jelentőségét és arról is beszélgettek, hogy milyen szakkönyvek kaphatók jelenleg. A résztvevőkkel megvitatták, hogy milyen könyvekre lenne a legnagyobb szükségük. Az irodalmi délután résztvevői megtekintették a nagyszerű könyvkiállítást, ahol a kiadványok legremekebb példányai kaptak helyet. A Nemzetközi Könyvév keretében a mezőgazdasági könyvkiadó szintén felkínálja a legjobb szakkönyveket, hogy ezátal minél többen bővítsék a szakismereteket. Lizoiíné M. Irén Egy kiváló lírikusra emlékezünk Eljö még az idő, midőn egyetlen nagyhatalom lesz a földön: a munka. Kiváló a munkában és a társadalmi tevékenységben Goda Nándor (jobboldali) fogadja a gratulációt \ mosolygott szomorúan Nagyapó. — Ha pedig azt sérelmezed, hogy iskolázom, tanítsd meg az egyszeregyre, meg a mohácsi vészre. Ezen már jót kacagtak mindketten, s a békesség helyreállt, hiszen a gyerek is szerette az öregapját... Mire riadózott a tavasz, a magos zacskók a zsákba, s a szerszámokkal együtt a tehergépkocsira kerültek, már annyira része lett az életüknek a Sajó, hogy nagyapó nehezen vált meg tőle. A vezetőfülkéből Is kiszállt megsimogatni. Sajgóit a szive. Vitte volna szívesen, de mit szól hozzá a gyerek, akit még tartóztat az iskola. S ha Pisti is utána jön a vizsgák után, egyedül hagyhatják nagyanyát ebben az üres házban, amikor úgy érzi, ki is mondta, hogy házőrző cimborát talált a Sajóban?! — Maradj hát, jó kis kutyám — búcsúzkodott a szűkülő ebtől, és a szemére húzta a kalapját; rejtse a rejtenivalót. Megérkezvén a Kőrösök mellé, melegágyat készített, palántáit, kapált, viaskodott az árvaságával. Várta a vizsgák terminusát, az unokáját, mert azt hitte-, mindaz a szokatlan magány, ami a tétlen télből a tevékeny tavaszba is utánaköltözött, egyedül a gyerek mialt szomorít ja el estefelé. És az öregség okából, mely az elmúlásnak kiszolgáltatja az embert. Jól futott már a dinnyeinda, amikor megjött Pisti. Híreskedett a kitűnőivel. elmondta az otthoni újságokat, éjjel testével melegítette a kihűlő öreg csontokat. De a magány mégiscsak magány maradt. Ekkor döbbeni rá, hogy az a semmi kis teremtmény, a Sajó is része lett az életének, és ezt a rendeltetését nem töltheti be. —■ Hát a kutya nem keresett? — kérdezte az emberpalántát. — Dehogynem, a szemétdombon megtalálta a rossz kalapját, és azóta mindig azon alszik. — Hát anyád, vagy valamelyik nagybátyád nem írt? — Nem ... — Na, látod . .. Néhány nap múlva reggel megbotlott valamiben a földbe vájt kunyht ajtajában, és az a szőrös valami nyüszítő kutyasírással felsírt. A Sajó volt gubancosán, csont-bőr-sovány an, at étlen-szomjan megtett sok kilométer rel a háta mögött. Lehajolt hozzá, megsimogatta, tej jel etette, s amikor felerősödött, ér leimével lépett át a hűsége fölött. — Vidd vissza öreganyádnak, kis fiam — indította véle útnak a gyere két. — Ml csak megleszünk kettecs kén, de öreganyád... A gyerek kedvetlenül visszavitte t kutyát, s ezzel megkezdődött a Sajt íratlan odisszeáfa, ami egészen a: idei nyárig tartott. S vele Itt már a\ írónak is elő kell lépnie az írás mö gül, még a szerkezet rovására is ■ hogy érzelgősségmentes befejezéssé ■ szolgálhasson. Valahol Túr és Kevi között — nen ■ figyeltem a határjeleket — etromlot Sokan vannak olyanok, akik megállják a helyüket becsülettel a munkában, s emellett komoly társadalmi tevékenységet fejtenek ki. Ezek közé tartozik Goda Nándor is, a tomášovi (Fél) iparcikkek boltjának vezetője. Goda Nándor a gazdasági válság éveiben Nové Zámky-ban tanulta ki a kereskedő mesterséget. Tomašovba a felszabadulással egyidöben, 27 évvel ezelőtt került és a népi fogyasztási szövetkezet üzletének vezetője lett. Hosszú évek során jól megismerte őt a környék lakossága, s mindig bizalommal fordultak hozzá, ha valamire szükségük volt. A lelkes üzletvezető minden esetben igyekezett a vevők kérelmét teljesíteni, és ezért lendült fel a tomášovi üzlet. A több mint negyed századnyi vezetői tevékenysége alatt nála sohasem találtak hiányt, s mivel a kitűzött tervet nemcsak teljesítette, de gyakran túllépte, több esetben részesült Goda elvtárs és kollektívája kitüntetésben. Goda Nándor amellett, hogy az üzlete élén egész emberként állt, jelentős mértékben vett részt az új társadalmat formáló tevékenységben is. Évekig a sportélet fejlesztésével is segédkezett, s ő Is egyik részese annak, hogy a felső-csallőközi faluban szép sportpálya áll az Ifjúság rendelkezésére. De társadalmi tevékenységének talán leglényegesebbje az, amit a kulturális fejlődés érdekében tett. ö volt a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szervezetének egyik alapító tagja, s azóta is a tomášovi helyi szervezet vezetője, elnöke. A kultúrház felépítése előtt nehéz körülmények közt tevékenykedtek, mégis jő neve volt a tomášovi CSEMADOK-nak. Most, körülményeik ideálisak, és a művelődési élet mind az Ifi, mind a felnőtt lakosság körében egyre szélesebb rétegű. A CSEMADOK tánccsoportja nemcsak járási szinten, hanem szlovákiai méretben is jó hírnévnek örvend. Goda elvtárs évek óta tagja a Bratislava-vidéki CSEMADOK Járási Bizottság elnökségének, résztvett az eddigi országos közgyűléseken is, hogy hozzájáruljon annak irányításához. Az ügyeskezű kereskedő, vezető, lelkes kulturális munkás sokéves fáradságos tevékenységét nemrégiben értékelték, és 60. születésnapja alkalmából állami kitüntetésben részesítették. A szép évfordulóhoz és a megérdemelt kitüntetéshez n Szabad Földműves kollektívája is szívből gratulál. -tt-Harmincöt évvel ezelőtt halt meg századunk egyik legkiválóbb tragikus sorsú magyar lírikusa Juhász Gyula. Szegedről indult, onnan a budapesti bölcsész karra került, ahol egyik kiemelkedő vezető alakja lett az űj irányt előkészítő fiataloknak. Sajnos a sors mostoha volt hozzá, s életének legtöbb idejét vidéki városokban töltötte el. 1907-ben került Észak-Magyarországra és a lévai gimnáziumban tanított. Lévai tartózkodása után Budapestre, majd Szegedre került. Mivel a kisvárost önkényesen hagyta el, elveszítette állását. Egy ideig szülővárosában, Szegeden élt és a helyi lapokba írt cikkeinek honoráriumából lengette életét. 1908-ban Nagyváradra került, ahoL bízott abban, hogy módjában lesz kifejteni irodalmi rátermettségét. Ott ismerkedett meg a Szigligeti Színház tagjával, Sárvári Anna színésznővel, aki kitörölhetetlen nyomott hagyott életében és költészetében. juhász Gyula Anna versei sajátságos szerelmi líra. A legszebb Anna-verseket — néhány év múlva — Szakolcán (Skalicén) írta, amelyben a fájdalom már kezd emlékezéssé szépülni. Skalicára gimnáziumi segédtanárként neveztek ki 1911-ben. Az ottani életének sivárságáról önéletrajzi kisregényében, az Orbán lelkében számol be. A kis városban vajmi keveset adtak я kultúrára, műveltségre. Az úri dáridőzást a költő lenézte és nem érezte jól magát a borospohár mellett. Sivár életét még keserítette a kiadókkal folytatott eléggé reménytelen vita. Végre 1912-ben Pannóniában a légió dalol című versével megnyerte a Petőfi Társaság 200 aranykoronás Bulyovszky-diját. Két évet töltött Juhász Gyula Szakolcán, s aztán a makói főgimnáziumba nevezték ki rendes tanárnak. A költő ott is csalódottnak érezte magát, mert inkább Budapestre, Szegedre vagy Pozsonyba szeretett volna eljutni. Mivel ez nem sikerült, lassanként búskomorrá vált, és öngyilkossági kísérletet követett el. A forradalmi Magyarország ragadja ki passzivitásából és szerepet vállal az új rendben. Ezért 1919 után megfosztják tanári állásától, s ezután az elnyomott ország szomorú sorsa sóhajt költészetében. Ez időben Szegeden él és súlyos idegbajjal küszködik és egy idegrohamában 1937. április ö-áit öngyilkos lesz. juhász Gyula a tanár és irodalmár annak ellenére, hogy sok csalódáson ment keresztül, anyagi gondjai voltak és súlyos betegségeken esett át. Igen termékeny munkásságot fejtett ki, amelyet megjelent cikkei, tanulmányai, szépprózai írások és főleg versei igazolnak. (rp)
