Szabad Földműves, 1972. január-június (23. évfolyam, 1-25. szám)
1972-03-25 / 12. szám
VESZÉLYBE KERÜLT PUSZTA LÉTÜNK ez a fű mondanivalója Ga.'don Young vezércikkének. A szerző összefoglaló jelentést ad a világon végbemenő föld-, lezegő- és vízszennyeződésről. Negyvenegy színes dukumentumképen és egy mellékletként csatolt, színes ábrán mutatja be — mindenki számára érthető módon, — hogy az ipar, az új atoméi íiművek, a bányászat, a közlekedés, a mezőgazdaság milyen elképesztő és jóvátehetetlen kárt okoz a természetes környezetben. Mindez lassú, de biztos folyamata az emberiség öngyilkosságának. Ma már ott tartunk, hogy vannak folyók, amelyck nemhogy az ivóvíz, de még az ipari szükségletnek sem felelnek meg. Az egyik kép folyórészletet ábrázol — ezer és ezer felfúvódott poutytetem sodródik rajta lefelé. Vannak olyan tengerrészek, ahol egyetlen élőlény sem találja meg életfeltételeit. Tokióban, Zürichben, Los- Angelesben és még számos más városban — csúcsforgalom idején — negyedóránként váltják a közlekedési rendőröket és tiszta oxigén-belégzéssel regenerálják őket, a fuliasztő, mérgező kipufogó autógázok miatt. Vannak olyan városok, ahol a napot soha nem látják vakítóan sárgának, hanem vörösnek, a vastag füstfelhők, a „smog“ miatt. Gordon Young cikke nekünk is szól, bennünket is figyelmeztet: a földre, a levegőre és a vízre nekünk is jobban kell vigyáznunk! (Nat. Georg. Magazine) MODERN VILÁGUNK LEGÜJABB „háziállatai“ a baktériumok. Az egyik franciaországi papírgyár állította őket szolgálatába, hogy szennyvizeinek tisztításánál közreműködjenek. A gyár által erre a célra tenyésztett baktériumok nemcsak a szennyvíz mérgező anyagainak lebontásában szerepelnek, hanem a víz oxigéntartalmát is növelik. (Die Fischnaid) д napokban Juhász Ferenc ^ régi horgász ismerősöm keresett fel és elmondta, hogy milyen felháborító élmény szemlélője volt nemrégiben. Egy szép szeptemberi napon a Vágduna vadregényes szakaszán, a kávái oldalon történt, azon a helyen, ahol a régi komp közlekedett egykor. A Gyalókai-féle gyümölcsös táján a 13-as jelző tábla körül, ahol régi kubikgödrök találhatók. Pontyozásra alkalmas helyet kerestem. Az időjárás nagyon szép volt, a táj pedig festői. Ahogy így kalandoztam, egyszerre csak heves, sivító madárrikácsolásra lettem figyelmes. Feltekintettem abba az irányba, ahonnan a hangok hallatszottak és meglepődve észleltem, hogy egy bizonyos helyen magasan a fák fölött, száz és száz különféle madár keringett. Kíváncsi lettem, hogy mi is lehet ennek az oka. Gyakorlataz említett hely felé. Az áthatolhatatlanuak tetsző dzsungelben csak a madárrikácsolás volt az iránymutatóm. Amikor az utolsó bokrok ágait is szétnyitottam “Ss kitekinthettem az előttem elterülő tisztáson, rettenetes látvány tárult a szemem elé. Az ottlévő három vagy négy nagyméretű régi kubikgödör csekély és zavaros, iszapos vizében a kishalak mindenféle Gyúrják, tiporják őket, mert nekik csak az a fontos, hogy a hátizsákban legalább 20—25 kiló zsákmány legyen. Ezt megszorozzák 6—8 koronájával és kivan a számításuk. De én, mondotta Juhász barátom — ezt nem nézhettem tovább, gumicsizmás lábaimmal belegázoltam a vízbe és összefogott marokkal raktam a víz felszínén kétségbeesett pipáló kishalakat A HALAK TRAGÉDIÁJA fajának százezrei hemzsegtek, fulladoztak, pipáltak. Nem nézheti az ilyesmit a valódi sporthorgász sokáig. Én egy nagyobb lyukas fazékba, amelyet ott találtam a parton. Nyilván ezt is lepő gyanánt használták itt nemrégiben. A legtöbb kishal ponty volt. Azonban márna, süllő, harcsa és rengeteg keszeg akadt közöttük, amelyeket mind áthelyeztem a folyóba. Elgondolkodtam azon, hogy hazánk más részein mit meg nem adnának ezekért a kis halakért, amikor nagy költséggel, mesterséges úton állítják elő a jövő halivadékát, nálunk pedig százezer számra pusztulnak el a kishalak. Csak S—6 óra hosszat tarthatott munkám a kishalakkal, mert közben egészen belejöttem és megvallom, hogy sajnáltam a sok százezer kis életet, amiből a folyóban szép nagy halak fejlődhetnek. Ha számítom, hogy esetenként a kannába legalább 5—600 darab fért belőlük, akkor az említett 6 óra alatt a Vágduna friss vizébe legalább 200 ezer kishalat hordtam vissza. Ha a többi horgászok is alkalomadtán ezt tennék, úgy a következő idényben több kapásra számíthatnának a parton unatkozó sporthorgászok. Nem lenne-e helyes, ha a horgászszövetség szervezeteinek vezetősége úgy augusztus és szeptember táján felülvizsgálná az ilyen helyeket és intézkedne, hogy a tömérdek kishal visszakerüljön a folyók medrébe. Ehhez csak egy kis hozzáértés kéne a halakhoz és a sporthorgászathoz. A halkeltető üzemekben fontos szerepet tölt be a gyakori ellenőrzés, mert e nélkül az esetleg elhalt Ikrák penésze gyorsan terjed és tönkreteszi a kanerget-iluegek vagy a zuggerpalackok tartalmát. —ksz— ból tudom, hogy ezek a madarak minden esetben valami elhullott állat teteme fölött, esetleg olyan helyen köröznek, ahol nagyobb mennyiségű kishal marad szárazon a lassan kiszáradó kubikgödrök szélén. Ezekre vadásznak a sirályok és más vízimadarak, sőt nem hiányzanak az ilyen lakomáról a fekete varjak sem. Nyári időszak végén az első vendégek az ilyen helyen a gémek és a gólyák. Izgatottan, gyorsan törtettem sem! — mondotta felháborodva Juhász barátom. — Neki gyűrkőztem és belegázoltam a halaktól sűrű, sáros vízbe. Hogy miért volt sáros a víz, azt a sok-éok lábnyom mutatta az Iszapban. Valószínűleg nemrégen távoztak onnan az úgynevezett lepőzők, akik halállományunk első számú ellenségeinek számítanak. Ezek a halirtők kivadásszák az ilyen vizekről a még ott található valamire való halakat nemtörődve az ezerszámra sínylődő kishallal. Gondoljunk csak arra, hogy hány ilyen kishallal nyüzsgő száradóvízű kiöntés vagy kubikgödör van. Több ezer is lehet belőlük, s ha mindegyikben csak 50 vagy 100 ezer kishal lenne, akkor csillagászati számot kapunk, amely meg mutatná, hogy járásunkban évenként mennyi halivadék megy veszendőbe. Javasolnám, hogy az illetékes szervek a jövőben fizetett emberekkel hordatnák ezen haltömegeket vissza a folyókba, amiben segítenének a sporthorgászok is. De ne felejtsük el, hogy a kishalak telepítése is passzió. HOLCZER LÄSZLÖ. Komárno (Komárom) 1 KISÁLLATTENYÉSZTÉS es HALÁSZAT A Szabad Földműves szakmelléklete VADASZAT A ludak tartása legelőterülethez kötött. Hektáronként 60 ludat kell számítani. Legjobban az édesfüves legelőterületek, de szükségből a gyengébb minőségűek is megfelelnek. A kikelt kislibák nem igényesek, nevelésük a csibék nevelésénél könnyebb. A naposlibák nevelésére a házlájiban fűthető helyiség, nagyüzemben nevelőház szükséges. A nevelőházakban száraz alomanyagot és műanyát kell biztosítani. A nevelőház alapterületének m2-ére 4 libát számíthatunk és 80—100-nál többet egy csoportban nem szabad elhelyezni. A kisliba hőigénye kisebb, mint a csibéé. Az első héten 26 °C meleg szükséges a libák magasságában, melyet kéthetes korra fokozatosan 26 °C-ra csökkenthetünk. Második héten a libákat engedjük a szabadba, közeli szélvédett legelőre fokozatos szoktatással, oly módon, hogy 3—4 nap után már egész nap a szabadban tartózkodhatnak. Igen előnyös tavasszal a nevelőház kifutójában elvetett árpa vagy zab, melynek zöldjét szívesen fogyasztják, s ide még rosszabb időben is kiereszthetek. A naposlibák első elesége nedvesített, lisztfinomságú kukoricadara, zölddel keverve. A zöldtakarmány gabonák sásos levele, vagy gyenge fű. Takarmányukat minden etetésre frissen kell keverni. Harmadik naptól a kukoricadarát egyötöd rész csibetáppal kell keverni. Az állati fehérje nem feltétlen szükséges fejlődésükhöz. A növényi fehérjéket — mint amilyen a szójadara és a napraforgódara — jó fejlődéssel hálálják meg. Előnyös a tejtermékek etetése. Erre a célra elsősorban aludttejet használjunk. Takarmányukba keverjünk néha sózásszerűen apró kavicsot, a negyedik héttől pedig adjunk kevés szemes árpát is, hogy minél előbb szokják meg. Hét — tíz nap múlva a szemes árpát már teljesen megszokják akkor az utolsó (esti) etetés alkalmával mindig szemes árpát adjunk. Napközben a kislibák mindig a legelőn tartózkodjanak. Az etetést is legjobb ott végezni. 10—12 hetes korra a jól takarmányozott libák elérik a 4,0—4,5—5,0, sőt a gúnárok gyakran ezen felüli súlyt is. Egy kg súlygyarapodáshoz a legelőterületen kívül, mintegy 2,5—3,0 kg abraktakarmány szükséges. A naposlibák elhullása 10 hetes korig nem érheti el a 6 százalékot. Növendékkorban elhullás legfeljebb összenyomásból adódik, egészen kis százalékban. A 10 hetes kornál idősebb növendékek legfeljebb négyszáz tagú falkában tarthatók és már távolabbi legelőkre is hajthatók. Legjobb az olyan legelöterület, ahol vizet is szabadon fogyaszthatnak. Meleg nyári napokon a reggeli — délutáni — esti legeltetések a fontosak. Tűző melegben a liba nem legel. A növendékludak abrakpótlását az esti legeltetés után kell eszközölni, amit fejlődésükkel meghálálnak. Gyorsan tollasodnak és június végén legtöbb esetben megtéphetök. Csak érett csévéjű, sárga csészeszínű tollakat szabad kilépni. Tépés után a ludakat jól beszalmázott istállókban kell tartani és sem a korareggeli hűvös, sem a déli tűző napra nem szabad kiengedni. Tépés után feltétlenül abraktakarmány-kegészítésben kell részesíteni a ludakat. Fejenként és naponta 10—12 dkg árpát etetve gyorsan tollasodnak és 6 hét után újból téphetők. A másodéves vagy öreg ludakat évente háromszor, a fiatalokat évente kétszer tépjük. Ennél többszöri tépés káros. A kifejlett ludakat nyári szállásszerű, olcsó építésű istállókban, másra nem használható épületekben lehet elhelyezni. Nyáron elegendő az árnyékos, szélvédett, csupán dróthálóval elkerített terület is. Az egyszerű építésű szállások száraz alomanyaggal, téli tartásra is alkalmasak. A törzsludakat (október hónapban) 1 + 4 ivararányban válogassuk ki. Csak jól fejlett, 5—7 kg súlyt megközelítő ludakat hagyjunk meg tenyésztésre, melyek mindkét ivarban fehér tollúak. A gúnárok ivarszervét fordítsuk ki (farkalás), és a helyes ivararányról így győződjünk meg. Tenyészgúnárokat 2—3 évig, a tojókat 4—5 évig hagyjuk tenyésztésben. A lúd általában az első évben tojik legkevesebbet, ezért idősebb ludak tartása gazdaságosabb. A gúnárok második életévükben érik el legjobb termékenyítő készségüket. Egy lúd után évente 15—16 tojást szá-6. SZÄM 1972. MÁRCIUS 25. A TARTALOMBÓL 4 Lúdlenyésztés tavasztól őszig 4- Pekingi kacsák 4- Áprilisi teendők 4 A SZKSZ helyi szervezetében 4- Jő tudni 4 Házinyúltenyésztési eljárások О Húznak a szalonkák © Vadásznaptár — Április 0 Látóhatár © A fogolyállomány kor szerinti jegyei © Vadásztörténet A Látogatás egy tógazdaságban A Külföldi vizeken A A halak tragédiája mftunk. A ludak között vannak ún. tojótípusúak, melyek nem, vagy keveset kotlának, ezzel szemben 40—50 tojást is tojnak. Ezeket kell szelektálni és szaporítani, persze figyelembe véve a tojások termékenységét is. A Judak februárban kezdenek tojni és március-áprilisban nagyobb részt letojnak. Keltetésre a 140—160 grammos tojások a legjobbak. Átmenetileg azonban minden lúdtojást kikeltetünk. Lúdtojásokat ne tároljuk két hétnél tovább, mert a kelési erélyűk gyengül. Keltetéskor legfontosabb a tojások hűtése, melyet a keltetés 10. napján kezdünk és fokozatosan a pattogzás megtörténtéig folytatunk. Májludat csak tökéletes hizlalással, tehát a teljes elzsírosodásig történő töméssel lehet előállítani. Ezért öt-hathetes töméses hizlalás szükséges. Töméshez kukoricát, 1 % sőt és kevés olajat vagy zsiradékot használjunk. Ivóvíz és abban kavics állandóan álljon előttük. Kétnaponként tiszta almot adjunk alájuk, különben a hasi részt a trágya megszínezi, s az árut minőségileg elrontja. Tenyészludakból, hízóludakból négyzetméterenként kettőt lehet elhelyezni, tenyészludakból legfeljebb 250—300-at egy csoportban, hízőludakból 20— 25-öt egy-egy hizlalórekeszben. Libaneveléskor az általános higiéniai szabályokat különös gonddal kell betartani. A hőmérséklet és a levegő-páratartalom megfelelő szinten tartása még fontosabb, mint csibeneveléskor, mivel a kisliba ezekre még érzékenyebb. A mi viszonyaink között fertőző betegségek nem szoktak a kislibák között elhullásokat okozni. Tollasodé fiatal libák. (Kucsera Szilárd felvétele) LŰDTENYÉSZTÉS tavasztól őszig
