Szabad Földműves, 1972. január-június (23. évfolyam, 1-25. szám)
1972-03-11 / 10. szám
2 SZABAD FÖLDMŰVES 1372. március 11. Az eszmét győzelemre kell vinni A Latin-amerikai Államok forradalmi mozgalmaival sokat foglalkozik a világsajtó, s ideológusok tanulmányozzák óz egyes Irányzatokat. Lényegében két fő irányvonal érvényesül. Az egyik a fegyveres harcot, a felkeléseket tartja helyesnek a kizsákmányoló rendszer ellen, a másik inkább a parlamentáris harc híve, s a hatalomátvételt a baloldali erők számára választások útján képzeli el. Latin-Amerika népe már nem bírja viselni a kettős kizsákmányolást. Az országok természeti kincseiből eredő jövedelmet túlnyomó részt az Amerikai Egyesült Államok kapitalistái viszik el. A monopóliumok teljesen megbénítják a latin-amerikai kisebbnagyobb országok gazdaságának fejlődését. Sokszor olyan irányba terelik, ami nem felel meg az ott élő népek érdekeinek. Csak bizonyos ágakat fejlesztenek, ugyanakkor más, a lakosság szükségletei szempontjából fontos termelési szakaszokat szándékosan elsorvasztanak. így alakult ki a latin-amerikai országokban a monokulturális termelés a mezőgazdaságban, de az iparban is csak egyoldalú termelési irányzat érvényesült. Közismert, hogy régebben a kubai mezőgazdaság főleg csak cukornád termesztéssel foglalkozott. Chilében nem fejlesztették az állattenyésztést, pedig óriási legelőik vannak, de hasonló példákkal bizonyíthatnánk a többi országokban is a népgazdaság egyoldalúságát. Amíg az egyik oldalon a tőkések meggazdagodnak a latin-amerikai országok természeti kincseiből, addig az ott élő népek egyre nagyobb nyomorban tengődnek. A gazdasági kizsákmányolás és az ezzel összefüggd politikai elnyomás miatt elszigetelt vagy összefüggő forradalmi mozgalmak keletkeztek az Amerikai Egyesült Államok elnyomó politikája ellen. A fegyveres forradalom, — mivel érett volt a helyzet a felkelésre, — Kuba szigetén győzött. Ez volt az első példa a latin-amerikai 01 szágok előtt a függetlenség kivívására. Nem hiába akarta az USA tüzel-vassal vérbe fojtani a kubai forradalmat, még a győzelem után is. Hála a Szovjetunió és a szocialista országok támogatásának, Kubát nem merte eltiporni a világ leghatalmasabb imperialista állama. A szocialista Kuba mint fénylő csillag világított a haladó szellemű latin-amerikaiak előtt. Több államban megkezdték a kisebb-nagyobb fegyveres tevékenységet. Argentínában a legendás Che Guevara állt a partizánmozgalom élére. Sok követőre talált, azonban nem tudott nagyobb tömegeket megmozgatni, sőt néhány fegyveres akciójával okot szolgáltatott arra, hogy a reakciós kormány még a legális baloldali mozgalmakat is eltiporja. A partizán mozgalmakat lényegében felszámolták és Ernesto Che Guevara hősi halált halt. Azóta sok könyvet írtak a legendás hírű partizánvezérről, és az egyik kpnyv végezetül is leszögezte, hogy bár Che tévedett," de annyira hitt eszméjében, hogy igazolta őket, meg is halt értük. Ebben a végkövetkeztetésben van a tragédia. A hős partizánvezér nem folytatott helyes stratégiát, és nem vette figyelembe az országban uralkodó erőviszonyokat, ezért sajnos, el kellett buknia. A baloldali erők viszont vereséget szenvedtek. Che tragédiáját látva, több Latin- Amerikai Államban a haladó erők a parlamentáris harcot választják, llymódon kerültek hatalomra a baloldali erők Chilében. A fél évszázados forradalmi tapasztalatokkal rendelkező Chilei Kommunista Pártnak a választásokkor sikerült olyan akcióegységet teremteni, amelyben tömörültek a baloldali haladó erők, valamint a liberális rétegek, és így Salvador Allendevel az élen olyan koalíciós kormány került az élre, amely szociális reformokat hajt végre, és igyekszik kialakítani egy szocialista típusú rendszert. Chilében tehat győzött a vér nélküli forradalom. Az ipar nagy részét ma már államosították, hamarosan befejezik a földreformot és több olyan intézkedést tesznek, amely felszámolja a volt kizsákmányoló rendszer maradványait. Habár a chilei forradalom még kibontakozóban van és még sokat kell tenni azért, hogy Kubához hasonlóan teljesen szocialista rendszer alakuljon ki, a tény az, hogy a Szovjetunióval és a többi szocialista országokkal egyre jobb a politikai és gazdasági kapcsolata. Latin-Amerikában tehát nincs béke, és főleg nincs osztálybéke. Az elnyomott és kétszeresen kizsákmányolt dolgozók minden formában küzdenek azért, hogy elűzzék országaikból az Amerikai Egyesült Államok monopolistáit vagy képviselőit és a baloldali erők a liberális rétegekkel együtt először végrehajtják a nemzeti demokratikus forradalmakat, hogy azt később szocialista forradalommá változtassák át. Tény, hogy a' Latin- Amerikai Államok népei egyre jobban ráeszmélnek arra, bogy az USA monopolistái kegyetlenül kiszipolyozzák őket. Tiltakozásukat a forradalmi mozgalmakban nyilvánítják ki. Biztató jelenség, hogy a baloldali erők egyre többet foglalkoznak a harc stratégiai oldalával is, és tudatosítják, bogy kisebb-nagyobb anarchista tevékenységekkel nem érik el a célt, látják, hogy az eszméért nem elbukni, hanem küzdeni kell.-IA csehszlovák—lengyel barátsági együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés aláírásának ötödik évfordulóján a két ország párt- és állami vezetői táviratban üdvözölték a két állam népeit és vezetőit. A táviratok kifejezik, hogy az 1947. március 10-én kötött első csehszlovák—lengyel szövetségi szerződés aláírása úta — amelynek most lesz a negyed százados évfordulója — és az 1967. március 1-én megkezdett csehszlovák—lengyel barátsági együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés aláírása óta, lényegesen javult a két ország együttműködése és napról napra, az internacionalizmus szellemében sznronyeket húzott. Például a külkereskedelmi forgalom a két urszág között az 1948-as évhez viszonyítva, öt és félszeresére emelkedett. Lengyelország hazánk harmadik legnagyobb kereskedelmi partnere. A múlt évben, különösen megélénkült a két állam párt- és állami vezetői között folytatott eszmecsere. Első ízben Prágában találkoztak, később Csehszlovákia Kommunista Pártja XIV. kongresszusa alkalmából, augusztusban Lubniúir Strougal elvtárs a Szövetségi Kormány elnöke látogatott Lengyelországba. A kiadott közlemény megerősítette, hogy a baráti együttműködés tovább javul az internacionalizmus szellőmében és mindEgyre szorosabb az együttműködés LENGYELORSZÁGGAL sabbra fűződik a két nép barátsága. Az együttműködés a társadalmi élet minden szakaszán szüntelenül fejlődik. A csehszlovák távirat hangsúlyozza. hogy az országaink között megkötött szövetségi szerződés az európai béke fontos tényezője lesz, és egyben közős hozzájárulás a szocialista közösség népei egységének □sszekovácsulásához. A csehszlovák távirat kifejezi azt a meggyőződést, hogy határozottan a szocialista építés közös útján haladva, fejlesztve a barátsági és az együttműködési kapcsolatukat mind a kétoldalú, mind a sokoldalú kapcsolatokat a Szovjetunióval, és a további szocialista országokkal, a Varsói Szerződés a KGST keretében országaink népei gazdasági és kulturális fejlődésének, valamint erejének, jólétének tartós alapjait építjük s megszilárdítjuk a békét és a szocializmust. A szívélyes táviratok kifejezik, hogy mindkét ország vezetői őszintén óhajtják az együttműködés elmélyítését, ami eddig is szép eredmékét ország előnyére fejlődik. A csehszlovák párt- és kormányküldöttség látogatása után, melyet Gustáv Husák elvtárs a CSKP KB főtitkára vezetett, az év végén pártküldöttség vett részt a Lpngyel Egyesült Munkáspárt VI. kongresszusán. A két ország vezető pártfunkcionáriusainak, valamint állainférfiainak nyilatkozatai arról tanúskodnak, hogy az 1971—1473-ös időszakban nagyon jó lehetőségek nyíltak az együttműködésre, s a politikai és gazdasági együttműködés új szakaszba lépett. Arról van ugyanis szó, hogy a jövőben a két ország nemcsak a menynyiségi árucserére törekszik, hanem arra is, hogy a csereakciók elősegítsék az együttműködés minőségi javulását is. A két szerződős aláírásának évfordulóján népünk szeretettel köszönti a Lengyel Népköztársaság minden polgárát és reméli, hogy a jövőben még bensőségesebb lesz az együttműködés. Bíróság előtt a szabadság bajnoka Az amerikai néger filozófust Angela Davist február 29-én bíróság elé állították. Az egész világon óriási kampány indult azért, hogy a szabadság bajnokát óvadék ellenében kiengedjék a börtönből. Miután a kaliforniai legfelsőbb bíróság határozata szerint eltörölték a halálos ítéletet, Angélát szabadon kellett bocsátani, mert az előzetes letartóztatás csak azokra vonatkozik, akik ún. főbenjáró bűnt követtek el. A megmentésére alakult bizottság 100 ezer dollárt helyezett letétbe. Így Angela kiszabadult a börtönből — s mégsem szabad. Pontosan meghatározták tartózkodási helyét, bár már tartott sajtóértekezletet, tárgyalásával kapcsolatban egy szót sem mondhatott. Nagyon jólesett neki, hogy lü hónapi raboskodás után San Franciscóban meglátogathatta családját, két fiú testvérét és nővérét. Kiderült, hogy a nagy összeget egy kaliforniai farmer fizette be. Azonban a fajüldözők máris akcióba léptek. Angela alig szabadult ki a börtönből, telefonon keresztül máris halállal fenyegették jótevőjét, gyermekeit pedig kikergették az iskolából. A tárgyalóteremben különleges intézkedéseket léptettek életbe. A polgárok csak motozás után léphetnek bé a tárgyaló terembe. Angélának nem szabad senkivel beszélnie. A bírákat ezer közül választják ki. A jelentések szerint előreláthatólag az ítélőbíróságot kommunistaellenes egyénekből válogatják ki. A tárgyalás előreláthatólag hat hónapig tart. Bár a hős Angélát azzal vádolják, hogy fegyvereket csempészett egy börtönbe — ahol a rabok megöltek egy fegyőrt —, azonban minden jel arra utal, hogy politikai perről van szó. Azt a kommunista nőt, aki harcol a kizsákmányoló fajüldöző rendszer ellen, mindenáron meg akarják semmisíteni és többévi szabadságvesztésre akarják ítélni. Az egész világot megdöbbentette a hír, hogy az izraeli csapatok fittyet hányva minden nemzetközi szabálynak, megegyezésre való törekvésnek, egyszerűen betörtek Libanonba. Az Izraeltől északra fekvő Libanonban megszállták Rasaja, Ajtarun és Bint Dzsebeil falvakat. Egy amerikai újságíró leírta azt a borzalmas pusztítást, amit az izraeli szadista katonák végeztek. Tankokkal, rakétákkal, tehát a legkorszerűbb fegyverekkel romhalmazzá változtatták a békés lakosság házait, a katonák géppisztolyokkal minden ok nélkül állaliasan lövöldöztek az ezer számra menekülő polgárokra. Igaz, eleinte egy kisebb palesztin gerilla csapat határprovokáeiót hajtott végre, és izraeli katonai szóvivők úgy nyilatkoztak, hogy ez egy „válaszcsapás“ volt. Azonban az izraeli támadásnak egészen más háttere van. Erőfitogtatásról van szó. Izrael meg akarja félemlíteni az arab államokat. Ismeretes, hogy 1967-ben hét nap alatt rohanták le Egyiptomot, és máig sem akarják visszaadni a megszállt területeket. Az izraeli hadügyminiszter legutóbb kijelentette, hogy nem hajlandók visszavonni a megszálló csapatokat az arab területekről. Akkor hétnapos háború volt, most pedig négy napos megfélemlítő háború. A különbség az, hogy a libanoni hadsereg és a palesztínai gerillák egységei az agresszióra olyan ellencsapással válaszoltak, hogy az agresszoroknak vissza kellett vonulniuk. Tehál. az úgynevezett izraeli pszichológiai hadviselés visszafelé siilt el. A „Fatah-vidék“-röl ki kellett takarodniuk az izraeli katonáknak. Az agressziónak volt egy másik célja is. Ismeretes, hogy az 1969-es Négynapos háború kairói egyezmény értelmében a Fatahvidék a gerillák felségterülete lett. Sok gerilla támaszpont létesült ott. Tudjuk, hogy a palesztínai gerillák, többnyire a megszállt arab területek menekültjeiből kerültek ki, sokkal forradalmibbak, mint az egyes arab államok hadseregei, vagy néhány vezetője. Maguk bőrén érezték az izraeli megszállás borzalmait. Ezért ha erre lehetőségük van, utolsó csepp vérükig küzdenek hazájuk jogos viszszaszerzéséért. A partizánmozgalom különösen az elmúlt évben egyre nagyobb méreteket öltött, és ennek természetesen Izrael nem örül. Akcióba lépett az izraeli kémszervezet, és amerikai beleegyezéssel Husszein jordániai uralkodó parancsára 1971 nyarán az országban a hadsereg a legbarbárabb módon likvidálta a palesztin ellenállási mozgalom fegyveres csoportjait. A meglepett gerillákat ezerszámra mészárolták le. Izraelnek nem tetszett, hogy Libanon déli részén, tehát határaihoz közel erős gerilla támaszpontok vannak, és ezért kapva kapott a kis határincidensen, és kiprovokáita az összetűzést a libanoni hadsereggel. A végeredmény az, hogy az ún. Fatah-vidéket ma a libanoni hadsereg tartja megszállva, és kérdés, — hogy esetleg más formában, — de nem likvidálják-e a gerilla támaszpontokat Jordániához hasonlóan. Anvar Szadat, az Egyesült Arab Köztársaság elnöke nemrég kijelen-XoU-lvnyvt JORDÁNIA tette, hogy „Izrael ereje az arab népek gyengeségében van“. Az agreszszor az „oszd meg és uralkodj“ politikát folytatja. Az Amerikai Egyesült Államok segítségével igyekszik éket verni az arab államok közé és a felszabadító erők közé is. Ez már sikerült neki Jordániában, s Libanonban is hasonló eredményt akar elérni. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Biztonsági Tanácsa elítélte az újabb izraeli agressziót, amely az 1967-es hétnapos háború óta Közel-Keleten a legnagyobb katunai akció volt. Mindössze négy napig tartott, azonban ez figyelmeztetés az arab államok felé, hogy egységesebben kell küzdeni az agresszor ellen, mert az állig felfegyverzett izraeli hadsereg további megtorlásokra készül. A libanoni agresszió után szíriai területeket lőtt az izraeli tüzérség. Az izraeli kormány szóvivője szemtelenül kijelentette, hogy a jövőben is hasonló katonai akciókat hajtanak majd végre. Az agresszor tehát fittyet hány a nemzetközi törekvésnek, a Biztonsági Tanács határozatainak, továbbra is megszállás alatt tartja az elrabolt arab területeket, sőt étvágyat kapva, újabb megszállásokra óhajtozik s megtorló intézkedéseket tesz. Nem törődik a Jarring misszióval, és más békekezdeményezéssel. Feltehetjük a kérdést, hogy miért teheti ezl? Azért, mert a világ legnagyobb imperialista hatalma az Amerikai Egyesült Államok mögötte áll, és a legkorszerűbb fegyvereket szállítja Izrael támadó hadseregének. A legutóbbi amerikai katonai repülőgépek szállításának újabb agresszió az eredménye. BÁLLÁ JÓZSEF Indokína hóhérai A hírügynökségek naponta erről tájékoztatják a világ közvélemé nyét, hogy az amerikai lmperiafls ták В—52-es bombavetői ismét pusztításokat vittek véghez Indo kina térségében. A felsőbbrendű ségi viszketegségben szenvedő agresszorok a modern haditechnika eszközeivel az amerikai kontinenstől többezer kilométernyire buzgón gyilkolják az emberek százezreit. Állítólag Indokínában az USA népének nyugalma fölött örködnek. Nixon propaganda-gépe zete ezzel ámítja a világot. Persze az már más lapra tartozik, hogy tulajdonkeppen kit értenek az amerikai nép alatt, hiszen min denki jól tudja, hogy az az írtúhadjárat a nagytőkéseknek busás hasznot hoz. Ezzel szemben a kalandorháború terhét teljes ege szében az amerikai dolgozó nép viseli. Világszerte az USA-t modem, kultúrált ún. computerizált tőkéstársadalmi rendszerként emlegetik. Modernnek, mert azzá válását számos külső és belső tényező segítette, amiről e cikk keretében nem szándékozunk beszélni. Kulturáltnak, mert a békeszeretö népek és a valami másra törekvő amerikai elnökök irtásában ottho nosan járó nagytőkések ebben a színben kívánnak tetszelegni. A közelmúltban véletlen foly tán elbeszélgettem egy magyar származású tanárral, aki negyven évvel ezelőtt az USA-ban telepedett le. Elmondta, hogy a „szabad világ“ szívesen befogadja, sőt megvásárolja a jófejű külföldieket, hogy legyen kikkel eldícsekednie. Ezzel szemben léhasággal, kulturálatlanséggal jellemezte a tőkéseket és aznk leszármazottjai!, akik a diploma megszerzésétől kezdve az elnöki székig mindent dollárral oldanak meg. A dollármilliók birtokosai kifelé igyekez nek nagyon okos, kulturált emberek színében tündökölni. Befelé azonban üres emberek, az erkölcsi feslettség mintapéldányai. A dolgozók figyelmét a kisemberek kilátástalanságáről a fajüldözés mesterséges szításával és a bal oldali mozgalmak képviselői ellen folytatott hadjárattal igyekeznek elterelni. Ugyan milyen kulturált társadalom az, mely más népek önrendel kezési, szabadság és az élethez való jogának érvényesülését öl döklő fegyverekkel akadályozza, kulturális emlékeit bombákkal rombolja?! A hírügynökségek arról is szá mot adtak, hogy a B—52-es repii löerődök többek közt Kambodzsában az ősi Ankor városában Is nagy pusztítást vittek véghez. Ilyen bűnös cselekedetre csak a barbárok legatjasabbjai képesek-Az úgynevezett szabad világ az erő helyzetéből a fizikailag gyengébb, de erkölcsileg erősebb népekkel szemben ilyen gengszter módon jár el. Hasonlóan lehelne jellemezni az Egyesült Államok belhelyzetét is. Ami ott szabadság a nagytőkéseknek, az kényszer a kisembereknek, mert ugyanis a sorkatonák többsége nem éppen önszántából megy az indokínai frontokra meghalni. Sokan csodálkoznak, hogy Nixon többszöri ígérete ellenére sem vonják ki a megszálló amerikai csapatokat Vietnamból. Ugyanis a nagytőke nem egyezik bele, mert ha kivonnák a csapatokat, akkor kevesebb lenne a hadianyag fogyasztás, s a gyárosok, de az amerikai politikai körök képviselőinek is kisebb haszon jutna. Az indokínai falvak, ősi városok íöldúlói töméntelen szenvedést okoznak az ottani néjmek. Azonban a hitleri fasizmus édes testvérei, az amerikai imperialisták ezen a fronton mégis szégyenteljes politi kai vereséget szenvedtek. Ezt nem szívesen vallják be, ez azonban nem változtat a lényegen. Való tény, hogy az USA-barf egyre többen emelik fel szavukat a nagytőke indokínai háborúja ellen. A haditengerészet katonái, vállalva a következményeket, megtagadják a behajózást. A kisemberek és a béke híveinek sokasága egyre erélyesebben tiltakozik az amerikai vezető körök kalandor politikája ellen. Az idő végüiis megérleli a helyzetet, s az igazi béke bajnokai megszabadulnak a nagytőke okozta szenvedésektől. HOKSZA ISTVÁN
