Szabad Földműves, 1972. január-június (23. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-08 / 1. szám

Zöldségfélék szerepe táplálkozásunkban VII. KÁPOSZTA ÉS A SALÁTA ÉTRENDÜNKBEN Fehér és vöröskáposzta. — Mindkettőnek számos változata van. Kissé húsos, sima leve­leik egymásba borulva kemény fejet képeznek. A fehér ká­poszta kevés А-vitamin provita­­minját (karotin), a B-vitamin­­csoport legfontosabb fajtáit, de főként jelentékeny mennyiségű C-vitamint tartalmaz (35 mg 100 g káposztában). Fehérje­­tartalma 1,5 °/o, cukortartalma 3 °/o. Az utóbbi adja a káposz­ták édeskés Izét. A vörös ká­poszta összetétele hasonló, csak kalcium-tartalma alacsonyabb. A káposzta általában a leg­elterjedtebb és legváltozato­sabb feldolgozott zöldségfélék egyike, amelyből frissen, de méginkább savanyított állapot­ban igen nagy mennyiséget fo­gyasztunk világszerte. A ká­poszta nyersrosttartalma ma­gas, azért a gyomornak átlago­san több időre van szüksége, míg a tápanyagokat felszaba­dítja az emberi szervezet szá­mára. A nyersrosttartalma mint ballasztanyag a belekbe jutva azokat fokozott tevékenységre izgatja. Ezért a káposztafélék általában a nehezebben emészt­hető zöldségfélékhez tartoznak. Felfúvódást is okozhat, azért emésztőszervi betegségben szenvedőknek kerülnie kell a káposztás ételek fogyasztását. Ha főzéssel készítünk ételt a káposztából, úgy a felaprí­tott káposztát már forró vízbe tegyük (egy rész káposzta, két­­rész víz), időnként pótolva az elpárologtatott vizet. A főzés átlagosan 40—50 percig tart. így kisebb lesz a C-vitamin vesztesége. Hagymás zsíron is párolhat­juk a káposztát, kevés víz hoz­záadásával. Ha az ilyen káposz­tát paradicsommal vagy citrom­lével ízesítjük, úgy csak a fő­zés befejező szakaszában, mert ezek C-vitaminja aránylag gyorsan bomlik. A káposztás ételkülönleges­ségek legnagyobb része sava­nyított káposztából készül. A savanyított káposzta nem új keletű, már a rómaiak korában is ismerték. Pilinusz már a ké­szítésének technológiáját is le­írja. A hosszú hajóutakon ki­derült, hogy a skorbut legjobb ellenszere. Mint konzerv is be­vált, mert éppen úgy ellenáll a sarki hidegnek, mint a tró­pusi melegeknek. A C-vitamin — mint már em­lítettük — azért marad meg a savanyúkáposztában, mert a savanyú közegben jól tárolódik. Kitűnő salátákat is készítenek belőle, de rendkívül sok a fel­használási formája. Készülhet belőle rakottkáposzta, töltött­káposzta, székelygulyás, tejfö­lös káposzta vagy éppen kor­­helyleves. Kelkáposzta bimbóskel. Mindkettő közeli rokona az előzőknek. A kelkáposzta leve­lei nem borulnak össze olyan kemény fejjé, mint a fehéré. Számos fajtája ismeretlen, za­mate erősebb, jellegzetesebb, mint a rokonaié. Főleg főze­lék, töltött- és rakottkel vagy rántóttkel készül belőle. A kel­káposzta szénhidrát és fehérje­­vegyületei nagyobb százalékot képviselnek a fehér káposztá­tól, vitamintartalmuk hasonló. A bimbóskel a közönséges ká­posztánál enyhébb zamatú, fi­nomabb ízű. Általában sós víz­ben főzve készítenek belőle ételeket, amelyet vajjal, tejfel­lel, pirított zsemlyemorzsával együtt a sütőben átsütnek. A vadkáposzta fajok a kínai vadkáposzta kivételével a Föld­közi tenger mediterrán vidékén honosak. Valószínűleg innen indultak el világhódító útjukra. Saláta. Vad változatainak előfordulási helye szintén a Földközi tenger keleti vidéke, a Kaukázus, Perzsia és Afga­nisztán tájai. Nálunk bizonyta­lan időre datálódik első hasz­nosítása. Az emberek ősidők óta fogyasztják a kerti saláta­fajták sima vagy éppen bod­­ros leveleit, mintha évezredek óta tudtak volna koratavaszi vitaminforrás szerepéről. A la­tin népek, franciák, olaszok a zöld salátaíajták elkészítéséből, konyhai használatából szinte kultuszt űztek. A megmosott, levelenként szétszedet salátára ecétet, olajat, mustárt, sót, cuk­rot, citromot vagy éppen bor­sot tesznek ízlésük szerint. Nálunk is nagy a saláta nyers változatainak konyhai Až újonnan létesített, fiatal növényekkel beültetett parkok még hosszú évekig nem nyúj­tanak teljes értékű kerti képet. Egy francia faiskolai cég sze­rint a felnőtt fák átültetése nem okoz nehézséget. hasznosítása, de a saláta főze­lék a legkedvesebb tavaszi fő­zelékek egyike lehet. A táplálkozás szempontjából kitűnő tulajdonságú korai zöld­ségünk. Főleg karotint tartal­maz, de a В-vitamin változatai, valamint a C-vitamin is előfor­dul benne. Szárazanyagában bőséges mész, vas és kálium fordul elő. Könnyen emészthe­tő, azért a dietikus konyhában is kitűnően hasznosítható. Fia­tal gyermekeknek kása vagy salátalé formájában adjuk más ételekkel. JUHÁSZ ÄRPÄD, prom. biológus ■ egkedveltebb virágaink b egyike. Télen cserép­ben nevelve gyönyörködtet bájos virágaival és remek illatával. Készen, nyílott vi­rágként megvásárolni meg­lehetősen drága. Könnyen virágoztathatjuk viszont ma­gunk Is, ha vásárolunk hol land hajtatási jácinthagy­mát, amelyhez műanyagcse­repet is adnak. Kedvelt lett ez a hajtatási forma, ugyanis még föld sem kell hozzá, csupán víz és egy olyan helyiség, ahol sö­tét és mérsékelten meleg van. Például a modern la­kások ablak nélküli mellék­­helyisége, kamrája alkalmas az előnevelésre. A hagymát a vízzel meg­töltött műanyagcserép fedő­jébe helyezzük úgy, hogy a gyökérkoszorú éppen érintse a víz felszínét. Azután 8— 10 C fokos, sötét helyiségbe állítsuk. Ha ilyennel nem rendelkezünk, akkor sötét papírból söveget készítünk és a növények fölé helyez­zük. Hajtassuk jácintot a lakásban Mindaddig hagyjuk az em­lített hőmérsékletű helyiség­ben, amíg a gyökérzet erő­teljesen kifejlődik. Ha már telített a cserép a gyökér­rel (ezt különben az átlát­szó műanyagcserépen jól lát­hatjuk), melegebb, 20—22 C fokos helyiségbe visszük, de még sötétben tartjuk, mind­addig, amíg a tojásdad ala­kú hajtás 6—8 cm magas nein lesz. Ekkor már foko­zatosan — először rövidebb, majd hosszabb időre — le­vehetjük a sötétítőt növé­nyeinkről, fejlődésüktől füg­gően. Az sem kívánatos ugyanis, hogy túlságosan megnyúljon a virágszár, mert akkor a kinyílott virág­fej elhúzza, féloldalra dönti a növényt. Ha a virágszár megfelelően erős és hoszsú, s a bimbók is megjelentek, már ne sötétítsük, állítsuk világos helyre, ahol hama­rosan kinyílnak a kis virá­gok, 8—10 napig gyönyör­ködhetünk a szép növények­ben. A hajtatás ideje alatt tanácsos a vizet legalább kétszer ‘kicserélni, vagy fa­széndarabbal tartósítani. Az elvirágzott hagymát ta­vasszal kiültetjük a kertbe, tehát ne dobjuk el. Ha nincs kertünk, jövőre már ne haj­tassuk, mert nem kapunk belőle szép növényt. —s— A méhészek „nagy családi körét“, amelyben annak ide­jén éltem és dolgoztam, helytelenül csak Méhészkör­nek neveztük. Nagy csalá­dunknak volt egy nagyon rendes tagja — többek kö­zött — aki kezdő létére ál­landóan tervezett, módosí­tott, újított. Ez egymaga még nem lett volna hiba, hiszen magam is ezek közé a tervezgetők közé tartoz­tam. A hiba csak az volt, hogyúj kipróbálatlan mód­szereinek annyira hitt és örült, hogy pirospozsgás mo­solygó arcáról mindent jó­­előre leolvastunk. Tudtuk, hogy ismét valami meglepe­tést tartogat számunkra. Akárcsak a legtöbb kezdő méhész, ő is híve volt a családegyesítéses vagy anya­­korlátozásoá mézeltetésnek, vagy máskor az óriás ke­retnek, aszerint; ihogy kitől mit hallott! Terveit, titkait soha senkinek el nem árul­ta, senkivel meg nem be­szélte. Mégis volt egy gyen­ge pillanata, amikor „nagy titkát“ meggondolatlanul el­árulta. Egész természetes volt, hogy a közeledő akác­virágzás előtt — reménysé­gekkel telve — pontosan megjelent az összejövetelen. Titokzatos új terveivel, leg­újabb módszerével, még a „legöregebb rókákat“ is ki­váncsivá tette, mert hát ki tudja, kitől és mit tanul az ember? Az ilyen érdeklő­désekre volt mindig a leg­büszkébb. Feltűnt, hogy , egy-egy aránylag jólsikerült akácvi­rágzás után oRst Miskát — így hívták a mi kedves ba­rátunkat — mintha elnyelte volna a föld. Hetekig nem láttuk. Kb. mindannyian tud­tuk, hogy Rost méhésztár­sunknak alapos oka van a méhészkor elkerülésére, mert az új módszerek egyi­kéből, másikából valami nem sikerülhetett. Ilyenkor a mú­ló időre bízta, hogy csúfos csalódása távollétében fele­désbe menjen és közben megszülethessen egy másik, az előbbinél sikeresebb, biz­tosabb módszer. Ezekben nem volt hiány, hiszen min­dig voltak, akik vagy hun­cutságból, vagy komoly meg­győződésből ellátták jótaná­csokkal. Úgy emlékszem. 1939-et írtunk. Ezen a tavaszon csú­fosan lefagyott az akác. Gondoktól terthelten indul­tunk valamennyien egy olyan fagymentes zug kere­sésére, ahol legalább annyi virág maradt, Ihogy abból méheink beteleljenek. U- gyanezt tette Rost Miska fs, akinek ebben az időben már kb. 8—10 családja lehetett. Valahol délen talált is egy jó helyet. Összetársult két­­három kislétszámú méhész­társsal és idejében egy éj­szaka útnak indult — amint 6 mondotta — megalapozni a jövőt! Mint utólag kiderült ez я jövő nagyon szomorúnak indult és úgy lett megala­pozva, hogy érkezésük utol­só perceiben egy hatalmas zivataros vihar vonult ót az akácerdő felett, minden re­ményt órák alatt elmosott! Amikor az ég kiderült, ak­kor más is kiderült. Az, hogy a néhány hektár erdő­re már előtte való napon több száz méhcsaláddal ván­doroltak méhészek. így egy­re rúgott, volt-e vihar, avagy sem. A hordásnak befelleg­zett. A szomorú, előre nem látott esemény után Rost méhésztársunk — aki ha el­­vonultan is — de minden nehéz helyzetben megőrizte nyugalmát, jókedvét, tarló­­virágzásig ismét láthatatlan lett a méhészkörben. Ha a méhész fantázia va­laha eltudott képzelni egy ross tarlóvirágzást, úgy most ez a képzelet elszégyelte volna magát, amikor az ösz­­szezsugorodott, leperzselt „tarlóvirághoz“ egyáltalán nem hasonlítható apró gazt a tarlóhántó eke megpró­bálta volna bebuktatni, ha az acélkemény fekete száraz talajjal megbirkózott volna. Esőre kilátás sem volt, a méhészek többsége felszedte sátorfáját és elindult haza eredménytelenül. Magam is így tettem! A háború miatt életbelé­pett a jegyrendszer. Ami bennünket legjobban érde­kelt, — a cukorból — csak dekás fejadagokhoz jutot­tunk. Felsőbb szerveink meg­értették jogos panaszainkat és rövidesen méhcsaládon­ként 8 kiló kedvezményes cukrot kaptunk. Az idő sür­getett. Miután a méhészek eddig az ideig csak a leg­ritkábban etettek^ cukrot, előadások keretében kellett ismertetni a késő őszi fel­etethető cukor keverési ará­nyát. Előadónk egy kiló cu­korhoz 7—8 deci vizet ja­vasolt. A soraink között ülő Miska barátunk széles mo­sollyal hallgatta az előadást. Látszatra minden úgy nézett ki, mint akinek rendben van a szénája. Eljött a tél, eljött a karácsony. A méhészkor tagjai ilyenkor egy összejö­vetel alkalmával egymást apróbb figyelmességgel meg szokták ajándékozni. Rost Miska láthatólag ke­reste az alkalmat, hogy ve­lem a méhészkor titkárával néhány bizalmas szót vált­son. A ruhatári helyiségbe hívott és ott négyszemközt elmondta, hogy az idén ala­posan becsapta a méheket! О megfordította az előadó által javasolt keverési arányt és 1 kiló cukorhoz 12—13 deci vizet kevert, amit jő melegen feletetett. Az így megtakarított cukor kilókat feleségének juttatta, hogy némileg kiengesztelje. Na­gyon kért, hogy új eljárását a világért se közöljem sen­kivel, amit kézszorítással és becsületszóval meg kellett ígérnem. Ez a bizalom volt tehát Rost Miska méhésztárs karácsonyi figyelmessége ve­lem szemben. Ez is nagyon jólesett. Cserébe én viszont a teljes titoktartás ígéretét adtam, amit a mai napig meg Is tartottam. A tél elég zordnak, kegyetlennek bizo­nyult. A tavaszi kirepülést mindannyian remegve vár­tuk és első összejövetelünk meglepően jól sikerült. Tag­jainkat nemcsak saját, de a mások sorsa is érdekelte. Rost Miska persze ismét hiányzott, ami azt jelentet­te, hogy „legújabb elméle­te“ ismét csődöt mondott. Félve felesége panaszos ki­rohanásától, nem mertem lakásán meglátogatni. Szá­momra elegendő magyará­zat volt, amit az utcáról ud­varában láthattam. A disznó­ól és a tyúkketrec közötti térben kaptárjai piramisban magasra felrakva álltak. Amit láttam, még alaposabb meggondolásra késztetett egy a feleségnél teendő lá­togatást illetően. A tavasz a gyümölcsvirág­zás nagyon jól sikerült és még jobban az akácvirág­zás. Sajnos Miska barátunk ebben már két okból nem vehetett részt. Az egyik, hogy valamennyi családja télen elaludt, a másik, hogy bevonult katonának. Csak később derült ki, hogy ott sikerült egy régi ihódszere. Sikerült önmagát az anya­földdel egyesítenie ... Soha többé nem láttuk őt, nem láttam a sokat sejtető mo­solygós arcát, az önmagát biztató, mindig megújuló lendületet. Ma sem tudom elfelejteni, hát még sze­génynek „jobbnál jobb mun­kamódszereit“! ... Tegnap éjszaka vele ál­modtam. Elém állt és hálá­san megköszönte, hogy nagy titkát, a telelő-etetési mód­szerét senkinek sem árul­tam el. Bár kedélye a régi­nek csak árnyéka volt, leol­vastam arcáról, hogy újabb titkot tartogat, egy új és most már mindenkit csodá­latba ejtő termelési módot, minden eddiginél jobbat! Köszönjük Miska barátom 32 év távlatából mindenkori tiszta jószándékodat, a mé­hek ndgy és olthatatlan sze­­retetét. Emlékednek kará­csony alkalmával e néhány sorral voltam adós, kár hogy álmomból oly gyorsan eltűntél, mert lett volna mi­ről beszélgetnünk. Németh László Ha anyát kell kifogni akár családból, akár pároztaló kap­tárkából, rendszerint nyitott gyufásdobozzal szoktam leta­karni, majd a gyufásdobozt be­csukva rabságba ejtem az anyát. így még sohá nem sé­rült meg egy anya sem. Irigy­kedve nézem azokat a méhé­szeket, akik kézzel fogják ki őket, de véleményem szerint így az anya nem kap sz got a kezemtől és könnyebb felhasz­nálni. A dobozból egy kis üvegdarab segítségével kienge­dem a kísérő méheket, majd az anyát óvatosan átterelem az anyásító kalitkába. Rendsze­rint füstölés nélkül és egyéb nehézségek nélkül egy kis tü­relemmel könnyen sikerül ez. A múltkoriban azonban tü­relmetlen voltam és egyik fia­tal, párzott anya, amikor anyá­­sítani akartam vele egy csalá­dot, és a pároztatóból kivet­tem, felrepült. Azonban nem telt bele két perc, az anya meg­jelent a pároztató tetején és idegesen kereste a bejáratot. Ojra befogtam a fent leírt mó­don, most már vigyázva és tü­relmesen. Nemsokára az előző nap meganyátlanított családhoz be is adtam, és mikor 4 nap múlva megnéztem, már a má­sodik keretet kezdte szépen bepetézni. RÖVIDEN BÉKÉS ÉS TÄMADÖ HAJLAMÚ MÉHEK A méhek támadó hajlama sokban függ a külső körülmé­nyektől is. Ezt az idén a követ­kezőkben is tapasztaltam: A naprafurgóniézelés végén min­den különösebb prubléma nél­kül pergettem ki a családoktól a mézet. Még utána a mérleg 2 kg gyarapodást mutatott s a méhek a következő átnézéskor is békések voltak, rövid nad­rágban, sapka nélkül lehetett őket átnézni. Egy hét múlva 80 dekagram­mos apadás volt a szárazság eredménye, noha a közelben még volt egy igen nagy tábla kései napraforgó. A méhek ek­kor a kaptárnyitásra olyan erő­sen támadtak, hogy fél perc alatt, mire magamhoz tértem, már három szúrást is kaptam. El is ment a kedvem a csalá­dok átnézésétől. Benn a településen, ahol tar­talékállományom, az a négy-öt tartalékcsalád van, ekkor még javában mézelt a japánakác, amely mellesleg szólva tavaly is szépen adott, ha nem is a pergetőbe, de a telelőmézet biztosította. Ezek a csalánok egyáltalán nem voltak érzéke­nyek a kezelésre, sőt amikor a japánakác mézelése leállt, de esténként kaptak pár deciliter­nyi serkentést, akkor is át le­hetett nézni a családokat. Nem támadlak s csak elvétve, ha megnyomtam egy méhet, akkor adta vissza figyelmetlenségem jutalmát. A hordás tehát nagyon is ki­hat arra, hogyan viselkedik ä méhcsalád.

Next

/
Oldalképek
Tartalom