Szabad Földműves, 1971. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)
1971-08-14 / 32. szám
4 SZABAD FÖLDMŰVES, 1971. augusztus 14. Néhány szó a másodvetemények termesztéséről A vetésforgó összeállításánál sokszor arra a következtetésre jutunk, hogy nem elég a földterület ahhoz, hogy mindazt kitermeljük, amire szükségünk van. Minthogy a földalapot nagyobbítant nem lehet, szükséges lesz bizonyos területen — ugyanazon gazdasági évben — két növényt termeszteni. Ez bizonyos mértékig lehetséges, de csak iha a természeti adottságok is lehetővé teszik. Mik ezek a természeti adottságok? Elsősorban a talaj kellő vízkészlete, továbbá a jő táperő, a választott növények tenyészideje, megfelelő talajművelés, de fontos a munkaerők létszáma és az üzemszervezés színvonala is. Olyan területeken, ahol a talaj vízkészletéből nem tudják biztosítani a két növény kitermeléséhez szükséges vízmennyiséget csakis a légköri csapadék kedvező alakulásától várhatnak megfelelő eredményt, a kettős termesztés kockázattal jár. Előfordulhat olyan eset is, hogy a talajelőkészítés költsége és a vetőmag ára felesleges kiadás, mert az elvetett mag a szárazság miatt késve kel ki, s mielőtt hasznosítható terményt nyernénk, a növényt ki kell szántani, hogy az esetleges kései talajelőkészítés miatt nehogy kérdésessé tegyük az utónövény termesztésének sikersségét. Az elmúlt húsz év alatt gyakran előfordult hasonló eset. Döntő fontossággal bír az altalajvíz szintje a nyári hónapokban, mert a lehullott csapadék a kettős termesztésnél csakis kiegészítő vízforrást jelenthet. Ami a két növény tenyészidejének a hosszát illeti, ez kétségen felül determináló jelentőséggel bír a kettős termesztés sikere szempontjából. Talán nem lesz felesleges, ha rámutatok. hogy milyen kombinációk jöhetnek szóba, tekintettel arra, milyen célból termesztjük növényeinket. így lehet: a) mindkét növény (pl. őszi repce és fehér mustár) magra termesztve, bj mindkét növény (pl. őszi hüvelyes takar, keverék és silókukorica) takarmánynak termesztve, fej a főnövény (őszi repce) magra, a másodnövény (pl. silókukorica) takarmánynak vagy zöldtrágyának termesztve, d) a főnövény (őszi hüvelyes takar, keverék), a másodnövény (pl. fehér mustár) magra termesztve. Természetesen a példának felhozott csoporton belül beállítható bármely, a fenti követelményeknek megfelelő, növényféleség. Kettős termesztésnél fontos, hogy a takarmánynövényt akkor takarítsuk be, amikör az a legnagyob zöldtömeget adja. Kettős termesztés esetén legyünk figyelemmel az alkalmazott agrotechnikára. A másodnövény vetése rendszerint a nyári szárazság idejében történik, amikor a sekély szántással és fogasolással elkészített magágy úgyszólván órák alatt kiszárad, s nem biztosíthatja a csírázáshoz szükséges talajnedvességet. Ajánlatos — az agrotechnikai elvekkel ellentétben is — a másodnövény vetőmagját vetőgépekkel a tarló felületére elvetni, és azt sekély mélységbe alászántva, nehéz hengerekkel azonnal lehengerelni. így még a legszárazabb időben is biztosított a csírázáshoz szükséges nedvesség, és a gyors kelés. Mivel a főnövény lekerülése és a másodnövény vetése között — a talaj táperejének fenntartása céljából — nem jöhet számításba a szervestrágyázás, javasoljuk a műtrágyázást. A műtrágyát szintén a talaj felületére szórjuk és sekélyen alászántjuk. Tekintettel a talaj csekély víztartalmára, csak mérsékelt trágyázást eszközölünk. A vízhiány következtében ugyanis olyan sűrű koncentrációjú oldat keletkezhetne, amit a növények nem tudnának felvenni, s ez depresszív hatást váltana ki. Csak vízben könnyen oldódó ásványi tápanyagokat adagoljunk! Legcélcélszerűbb azonban, ha azt a b) és d) pontok alatt felsorolt takarmányok alá még a nyár folyamán szerves trágya formájában adagoljuk. A kettős termesztés jó adottságait már részben elmulasztottuk. Ez az őszi takarmánykeverék és őszi repce után lett volna lehetséges. Marad az előcsíráztatott burgonya, a hüvelyesek, a len, a mák és az őszi gabonák után végzett másodvetés — mégpedig a silókukorica, a fehér mustár, a köles stb. takarmánynak történő termesztése — lehetőségeinek kihasználása. Helyes termelési elvnél azonban nemcsak a főnövényre, de az utónövényre is tekintettel kell lenni. A másodtermény betakarítása olyankor kell hogy befejeződjék, amikor még lehetőségünk van arra, hogy az utónövény részére megfelelő magágyat készítsünk. Az elkésett vagy a határidő után végzett munka rossz indulást jelent az utőnövény számára, s ez hátránnyal jár. A kettős termesztést azonban nem szabad csak negatív szempontból elbírálni, mivel azáltal, hogy a nyári rekkenő hőségben növénytakarót nyújt a talajnak, egyben védi azt a kiszáradás ellen, megakadályozza a baktériumok pusztulását és lehetővé teszi a talaj biológiai beérését. A nyári forróság és kíméletlen napsütés a növénytakaró hiánya esetén elpusztítja az aerob baktériumoknak a felszínközeiben élő tömegét, a mélyebb rétegekben találhatókat pedig — vízhiány miatt — leszorítja az alsóbb talajrétegekbe, s így a tala] felszíni része biológiailag inaktívvá válik, ami nagy hátrány a termesztésre nézve. A kettős termesztés sikeres alkalmazása függ a belüzemi szervezés színvonalától is. Vajon fel van-e a gazdaság szerelve ahhoz, hogy a nyári csúcsmunkák idején, az agrotechnikai határidők betartásával, be tudja vetni erőforrásait a kettős termesztésre szükséges többletmunkákhoz? Ez jó belüzemi szervezést, jó felkészültséget és rugalmasságot követel. A későn végzett munka teljesen haszontalan többletkiadással jár, effektiv eredmény nélkül és csak feleslegesen növeli az üzem termelési költségeit. Mindehhez még talán annyit, hogy a megfelelő növényfajon kívül a fajta megválasztása is döntő jelentőségű, nemcsak a tenyészidő különbsége miatt, de a hozam mennyisége szempontjából is. A rövid tenyészidejű fajták általában kisebb hozamúak, a kései fajták viszont lassú fejlődésük következtében nyújtanak kisebb termést. Ilyenkor az arany középutat kell keresni, s ez csakis a fajtaismeret révén lehetséges. Tekintettel az idő előrehaladott voltára, ezidő szerint csak az őszi kalászosok utáni vetés jöhet számításba. Ott, ahol az elmondott talajadottságok biztosítva vannak, s elsősorban a szükséges mennyiségű talajvíz is rendelkezésre áll, haladék nélkül (a tarlóhántás mellőzésével is) elő kell készíteni a talajt a másodnövény részére. Az agrotechnikai elvek betartása és a szükséges ismeretek érvényesítése mellett a kettős termesztés lehetséges és szükséges eljárás, ami biztosíthatja gazdaságaink hiányzó készleteinek kiegészítését anélkül, hogy veszélyeztetné a termelés mennyiségi és minőségi eredményét. Prof. Dr. Dr. h. c. Ing. FRIDECZKÝ ÄKOS DrSc Értékes összejövetel volt A Szomotori Űntözögazdálkodási Kutató Állomás szervezésében került sor az öntözéses gazdálkodás problémáival foglalkozó új technika napjának megrendezésére. Köztudomású, hogy napjainkban egyre nagyobb gondot fordítunk az öntözéses gazdálkodás kibővítésére, ezért sajnálattal kell megállapítanom, hogy a szóbanforgó rendezvény iránt aránying kicsi volt az érdeklődés, pedig több értékes szakelőadás is elhangzott. A rendezvény keretén belül sor került néhány olyan új gép és berendezés bemutatására is, melyek könnyebbé teszik az öntözéses gazdálkodást folytató mezőgazdasági üzemek dolgozóinak munkáját. Az első felvételen a sávos öntözést szolgáló berendezést láthatjuk, melyet a Sigma Olomouc készített. A berendezés fő részét egy kétkerekes alvázon elhelyezett forgó henger (orsó) képezi, melyre a műanyagból készült csővezeték van feltekerve. A csővezeték végén van elhelyezve a szórófej. Az orsó forgása következtében egyre több tekeredik fel a kihúzott csővezetékből, s így a szórófej mind közelebb kerül a berendezéshez, majd a minimális távolság elérése után automatikusan kikapcsol a víz adagolását végző szerkezet. Egyszeri üzemeléssel SO m széles és 280 m hosszú sávot, egy műszak alatt pedig 8—10 hektárt lehet megöntözni a szóbanforgó berendezés segítségével. A második felvételen a magas kultúrnövények öntözésére alkalmas, orsóval és szórófejjel ellátott berendezést láthatjuk. Az orsóra 4 db 75 mm átmérőjű, 20 m hosszú csővezetéket lehet feltekerni. Ing. FRANTIŠEK KISTY A Csehs/louüh Miizuyuzilasagi Akuiieinia luilumanvos es Míisski Ismeretterjesztő Inieietenek ko/lemerniei A frissen kaszált zöldtakarmányokkal történő takarmá** nyozás — főleg kora tavasszal és késő ősszel — a silótornyok elterjedésének időszakában sem veszíti el jelentőségét. A szenázstakarmányok egyike sem veheti fel minőség szempontjából a versenyt a hasonló fejlettségi állapotban betakarított, zölden etetett takarmányokkal. A nitrogén-tartalmú műtrágyák fokozott használata jó feltételeket biztosít a nagy mennyiségű zöldtömeg kitermeléséhez. A legjobb eredményt a monokultúraként termesztett takarmánynövények biztosítják. Ezzel szemben pl. a rozs—hüvelyes őszi keverék — az egy mázsa zöldtömeg termelési költségeit tekintve — kevésbé rentábilis, mint a monokultúraként, zöldtakarmánynak termesztett őszi rozs. Az őszi rozs zöldtakarmányra történő termesztésének elsősorban a lényegesen hosszabb vegetációs idejű kukorica- és répatermesztő körzetekben van nagy jelentősége. A rozsot itt a rozs—hüvelyes keverék helyett termesztjük. A gyakorlati és kísérleti tapasztalatok egyaránt igazolják, hogy az őszi gabona— hüvelyes keverékek nem adnak minden évben megbízható hozamot, és egy mázsa zöldtömeg kitermelése aránylag költséges. A rozs fokozott tápanyagellátása révén lényegesen meggyorsítható a növényzet fejlődése, korábban lehet megkezdeni a takarmányozást, meg lehet hosszabbítani a kalászolásig tartó fejlődést, amivel részben meghosszabbítjuk az etetés időtartamát is. A rozs után hamarább felszabadul a terület, s így kellőképpen el lehet végezni a következő növény talajelőkészítését. A zöldtakarmánynak termesztett rozsot, az őszi keverékekhez hasonlóan, lehetőség szerint a gazdasági udvar közelében vetjük, hogy csökkenthessük a szállítási költségeket, s esetleg a parcellák legeltetésére is sor kerülhessen. Többnyire gabonafélék után vetjük. Utána silókukoricát, esetleg rövidebb vegetációs idejű szemeskukoricát vagy más nagyhozamú, melegkedvelő takarmánynövényt termesztünk a kukoricatermesztő körzetben. A répatermesztő körzetben a silókukorica, a napraforgó vagy annak hüvelyesekkel vetett keverékei, stb. jöhetnek számításba. A zöldtakarmánynak termesztett rozs vetésterületét úgy kell meghatározni, hogy az összhangban legyen az állatok létszámával, és a siló tárolására szolgáló kapacitásainkkal, hogy a kalászolásig az egész zöldtömeget betakaríthassuk. Silózás esetén a zöldtömeghez keverjünk apróra vágott árpa vagy zabszalmát, mert a zöld takramányrozs csak 14—17 százalék szárazanyagot tartalmaz. A rozs és a repce zöldtakarmánykénti termesztése Milyen fajtákat termesszünk? A Dobrenická fajtát speciálisan erre a célra nemesítették, de mivel ebből még kevés vetőmag áll rendelkezésünkre, más fajtákat is igénybe kell venni. A gyakorlatban használatos rozsfajták zöldtakarmánynak való termesztésénél a vetést — 180—200 kg/ha — szeptember közepéig, de legkésőbb október 5—10-ig (200—220 kg/ha) végezzük el. A felhasználásra kerülő vetőmag menynyisége függ a talajelökészítés minőségétől is. Rosszabb talajelőkészítés esetén a nagyobb adagokat választjuk. A zöldtakarmánynak termesztett rozsot a fönövények elöveteményeként kell kezelni. Eszerint kell elvégezni az egyes műveleteket is. Egy hektárra 60—80 kg P2O5 és 80—100 kg K2O tápanyagot adunk. Ha a következő növény kapás lesz, akkor a rozs alá legalább 250 mázsa istállótrágyát kell leszántani hektáronként, s csak a hiányzó tápanyagokat kell műtrágya formájában pótolni. A feltüntetett mennyiségen kivül vetés előtt 20 kg, a tél végén pedig további 80—130 kg N tápanyagot juttatunk egy hektárra. A talajelökészítés egyébként hasonló, mint a magra termesztett rozs esetében. A zöld rozs betakarítását vagy legeltetését akkor kezdjük, amikor a hektáronkénti hozam eléri a 120—140 mázsát. Az első kalászok megjelenésekor befejezzük a közvetlen etetést, s a zöldtömeget — szecskázott szalma hozzáadásával — lesilózzuk. A takarmányozási célokra termesztett őszi repcét ezidáig úgy ismerték, mint őszi köztesveteményt. Ősszel vetették és tavasszal a virágzás kezdetétől a teljes virágzásig etették. Mint ismeretes, az időben (július vége, augusztus közepe) elvetett őszi repce jó feltételek mellett október-novemberig annyira kifejlődik, hogy 130—250 mázsa zöldtömeget is ad egy hektárról. Ezt a legtöbb helyen az egész tél folyamán sorsára hagyták, vagyis nem takarították be és nem legeltették le ősszel vagy tél elején. Tavasszal aztán ismét meg kellett várni, amíg az őszihez hasonló mennyiségű zöldtömeg jött létre, természetesen nagy mennyiségű tápanyag felhasználása révén. Az őszi takarmányozás elhanyagolásának fő oka az volt, hogy olajrepcét termesztettek takarmányozási célokra, de ezen növény leveleinek rossz íze miatt az állatok nem szívesen fagyasztották a nevezett takarmányféleséget, jelenleg már rendelkezünk olyan őszi takarmányrepcével, melynek termését 60—65 nappal vetés után már etetni lehet. Ez a takarmányféleség nagyon meghálálja a nitrogén trágyázást. Hasonló a helyzet a tavasszal végzett vetés esetén is. Helyes agrotechnika és jó tápanyagellátás esetén az őszi takarmányrepce nem túl igényes az elöveteménnyel szemben. Lehetőség szerint ne vessük a káposztafélék után. Legjobb előveteményei a korai burgonya, a zöld kukorica vagy napraforgó, a főnövényként vetett tavaszi gabona—hüvelyes keverékek stb. Tavasszal a kapások, herefélék és gabonafélék után lehet besorolni a vetésforgóba. Szükséges megjegyezni, hogy az őszi olajrepce nem megfelelő a levélrőzsás fejlődési szakaszban történő takarmányozásra. Erre a célra inkább az őszi takarmányrepcét használjuk. Két hónappal a vetés után 150—250 mázsa zöldtakarmányt biztosít. Gépi betakarításra és legeltetésre egyaránt alkalmas. A vetést 12,5 cm vagy 12,5—37,5—12,5 cm sortávolságra végezzük. Egy hektáron 12—14 kg magot vetünk el. A talajelőkészítést az elővetemény szerint végezzük. Igényes a talajelőkészítésre, mert magvai nagyon aprók. A foszfor és kálitartalmú műtrágyákat szántáskor kell bedolgozni a talajba. Egy hektárra 35—45 kg P2O5 és 60—70 kg КгО tápanyagot számítunk. Nitrogénből szántáskor 30 kg-ot, 3—4 leveles fejlettségi szakaszban pedig 60—90 kg-ot adagolunk. A takarmányrepce tavaszi vetése esetén az őszi szántást az elővetemény betakarítása után végezzük el. A tápanyagpótlás hasonló, mint a nyár végén történő vetés esetében. Tavasszal a vetést az árpa vetési idejében végezzük el. A további műveleteket szükség szerint végezzük. Normális feltételek között két hónap eltelte után kezdjük meg a zöldtömeg betakarítását, illetve legeltetését. Az őszi takarmányrepcc kitűnő zöldtakarmányt biztosít a .szarvasmarhák és a juhok számára.
