Szabad Földműves, 1971. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)

1971-11-27 / 47. szám

Szabad Földműves Az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumának hetilapja 1971. november 27. Ara 1,— KCs XXII. évfolyam. 47. szám. A Nemzeti Front jelöltjeire, a boldog szocialista jövönkre szavazunk Irtai Fábry István, az SZNT alelnöke Elérkezett a nap, amikor a szavazó urnákhoz járulva megválasztjuk hazánk képviseleti testületéinek tag­jait. Társadalmunk vezető ereje, Csehszlovákia Kommu­nista Pártja mindent elkövetett abból a célból, hogy hazánk polgárai a lehető legnagyobb mértékben vegye­nek részt a választásokon, s hogy a Nemzeti Front jelöltjeinek megválasztásával is bizonyítsuk győzelmün­ket a nép és a szocializmus ellenségei felett. S hogy a választásokkal is új erőt gyűjtsünk azoknak a cél­kitűzéseinknek megvalósításához, melyek közelebb visz­nek bennünket a nagy forradalmi költőnk által meg­énekelt kánaánhoz, ahhoz a boldog korszakhoz, amikor a bőség asztalánál mindenki egyformán foglal majd helyet... Szavazataink, ^melyek a Nemzeti Front jelöltjeinek határozott támogatásáról tanúskodnak, egyben félre­érthetetlenül kifejezik azt is, hogy dolgozó népünk tán­­toríthatatlanul akar haladni azon az úton, amelyet 1945-ben választott, s amely 1948 dicső Februárjával megnyitotta a szocialista társadalmunk formálódásának, a jólétet tükröző szocialista vívmányaink gyarapodásá­nak korszakát. A szocializmus ügye melletti elkötele­zettségünk azt is kifejezi, hogy hazánk becsületes pol­gárai felismerték és elítélik azoknak a jobboldali ele­meknek a mesterkedéseit, akik főleg. 1968’—1969-ben, igazi céljukat mézes-mázos szólamokba öltöztetve, az „emberarcú szocializmusról“, az „igazi szabadságról és függetlenségről“ papoltak, de végeredményben a szocia­lizmus felszámolására, a cselédsorshoz, a' nyomorhoz és nélkülözéshez vezető kapitalista rendszer felújítására törekedtek. A választásokban tanúsított elvhű magatar­tásunkkal tehát döntünk arról is, hogy egy pillanatra sem kívánjuk vissza a nép ellenségei által magasztalt „régi jó világot“, hanem határozottan támogatjuk pár­tunknak a békés építő munkát hirdető és a szocialista haladás ügyét szolgáló programját. Tndtukra adjuk ellenségeinknek, hogy soraink között soha nem találnak termő talajra azok az ellenséges eszmék, amelyek a nép­hatalom gyengítését, felszabadítónkhoz és nagy bará­tunkhoz, a szovjet néphez fűződő osztályszövetségünk megbontását szolgálják. Szüntelenül szilárdítjuk a hatal­mas és legyőzhetetlen Szovjetunióhoz és a többi testvéri szocialista országhoz fűződő barátságunkat, határozot­tan akarunk haladni a megkezdett úton, új győzelmek felé. Azon az úton, amelyet a CSKP XIV. kongresszusa jelölt ki számunkra, s melyet a Nemzeti Front válasz­tási programja is körvonalaz. kommunisták és mindazok, akik a burzsoázia elle­** ni harcokban és a szocialista társadalom építésé­ben felsorakoztak pártunk zászlaja alá, büszkén vall­hatják, Jrbgy harcunk nagyszerű eredményekhez veze­tett. Aránylag rövid idő alatt megváltoztattuk társadal­munk .rendjét, a gyárakat, a földet és hazánk összes természeti kincseit ma már azok birtokolják, akik arra a legilletékesebbek, tehát a dolgozók. A kitermelt java­kon már nem a kizsákmányolók maroknyi csoportja, hanem a dolgozó nép osztozik, s így megszűnt a munka­­nélküliség és annak következménye: a nyomor. Szocia­lista társadalmunkban ismeretlen fogalom a koldulás és szinte ismeretlen betegség a tuberkulózis, amely a grófok és bárók uralmának idején oly bőven szedte áldozatait Dél-Szlovákia területén is. Szlovákiából — az egykori elmaradott agrár országrészből — hazánk iparilag fejlett része lett. Az egykori sártenger, a por­felhős Csallóköz, de Dél-Szlovákia többi vidéke is gyö­keresen megváltozott. A dolgozó ember ma már portala­­nított utakon és a saját autóján jár a gyárba, a szövet­kezet földjére, hazai és külföldi üdülésre. Szlovákia területén csak a két választás közötti idő­szakban — 1964—1971 között — 219 547 új lakás épült, t s ma már ott tartunk, hogy dolgozóinknak több mint a fele új, korszerű lakásban lakik. Sokat fejlődött egészségügyünk is/ s a dolgozók egész­ségvédelméről való gondoskodás tekintetében világmére­tekben is az elsők között vagyunk. De talán legjobban tükrözi életszínvonalunk emelkedését az élelmiszerfo­gyasztás, illetve az a körülmény, hogy a hús, a cukor és a pékipari termékek fogyasztásában a legtöbbet fo­gyasztó államok közé kerültünk. Kétségtelen, hogy vá­lasztási győzelmünk és az azzal párosuló lelkes építő munkánk nyomán eredményeink gyarapodnak, életünk még szebb és boldogabb lesz. B^|a már mindenki, tehát a legegyszerűbb emberek is tudják, hogy szocialista törvényeink a dolgozó nép többségének érdekeit védelmezik, illetve biztosítják. Hi­szen erről a szocializmus építésének különböző szaka­szaiban (az iparunk, a pénzintézeteink, a közlekedésünk és a kereskedelmünk államosítása, valamint a mezőgaz­daságunk szocialista átépítésének idején is) meggyőződ­hettünk. Tehát azt, hogy a sorsdöntő társadalmi változá­sokat sikeresen megoldottuk, hogy a termelési eszközök társadalmasításával megszüntettük az ember ember ál­tali kizsákmányolásának lehetőségeit alkotmányos úton, annak köszönhetjük, hogy törvényhozó testületeinkbe azokat a munkásokat, parasztokat és haladó értelmisé­gieket juttatta népünk, akik biztosították a nép érdekeit kifejező történelmi átalakulások törvényes kereteit. Persze ez nem jelenti azt, hogy már nincs mit javítani törvényeinken és a törvényerejű rendelkezéseken, vagyis hqgy azok minden esetben megfelelnek a szocialista fej­lődés követelményeinek. Az élet, a szocialista társada­lom fejlesztése törvényszerűen újabbnál újabb problé­mákat vet fel, melyek megoldását még a bevált törvé­nyek is, vagyis amelyek a múltban kedvezően hatottak fejlődésünkre, fékezhetik. Márcsak ezért is szükség van törvényhozó testületeink felújítására, illetve arra. hogy a törvényhozó testületeinkben minél nagyobb számban kapjanak helyet azok a dolgozók, akik élő kapcsolatot képeznek majl az államhatalmi szervek, a népgazdaság és a társadalmi élet különböző szakaszai között. Ezekből a szükségszerű követelményekből indult ki a CSKP XIV. kongresszusa, amikor úgy döntött, hogy az állam­­hatalmi szervekbe több nőt és fiatalt, s általában olyan polgárokat kell jelölni, akik hűek a szocializmus ügyé­hez, aktívan támogatják ^Tártunk és hazánk bel- és kül­politikai orientációját, következetesen akarnak harcolni népeink boldog szocialista jövőjéért függetlenül attól, hogy a CSKP tagjai, pártonkívüliek, avagy más pártok tagjai-e. Nagyon sok azoknak a munkásoknak, földmű­veseknek és értelmiségi dolgozóknak a száma, akik minden szempontból megfelelnek a követelményeknek. Ezek sorai közül választottuk ki jelöltjeinket és ezekre szavazunk, mert garanciát látunk bennük ahhoz, hogy az elkövetkező öt éven keresztül hűen szolgálják a szo­cializmus ügyét, szervezik és törvényekkel is gyorsítják a szocialista társadalmunk építésének ütemét. pártunk XIV. kongresszusa jóváhagyta népgazdasá­­* gunk fejlesztésének irányelveit, amelyek a nép­gazdaságunk ötéves fejlesztési tervében jutnak kifeje­zésre. Ismeretes, hogy ötéves tervünk nagy lehetőséget nyújt az ipar és a mezőgazdaság fejlesztéséhez, s elő­irányozza életszínvonalunk lényeges emelkedését is. Arra szeretném felhívni a Szabad Földműves olvasóin keresztül a választó polgárok figyelmét, hogy mindent kövessenek el az ötéves tervben lefektetett feladatok maradéktalan teljesítése érdekében. Tudatosítsuk mind­annyian, hogy életkörülményeink szépülésének anyagi előfeltételeit magunknak kell megteremtenünk. Novem­ber 26—27-én az alkotó munkára való teljes felkészülés jegyében járuljunk a választási urnákhoz. Szavazzunk a Nemzeti Front jelöltjeire, a szocializmusra, a békére, az emberiség szebb, boldogabb jövőjére. Néhányan a Nemzeti Front ? Á MÉSZÁROS IRÉNT, a Mužlai Béke FÄBRY ISTVÁNT, az SZNT alelnökét, ONDREJ BOCKO mérnököt, a Nyugat- Efsz kiváló anyasertésgondozőját a a CSEMADOK KB elnökét, a Szlovák szlovákiai KNB alelnökét, a galantai Szövetségi Gyűlés Népi Kamarájába Nemzeti Tanácsba jelölték. járás 21. választási körzetében jelöl­jelölték. ték a KNB-be, Választóké a szó Az utóbbi időben sok emberrel be­szélgettünk, érdeklődtünk, mi a véle­ményük a Nemzeti Front jelöltjeiről, akikre majd november 26-án és 27-én szavaznak, illetve rajtuk keresztül a szocializmus továbbfejlesztésére. Az alábbiakban néhány választó vélemé­nyét közöljük. • . , , CZABAN BÁLINT, az abovcei Efsz (Abafala — Rím. Sobota-i járás) elnöke. — Ha eltekintek attól a néhány évtől, amikor 43 éves fejjel az idő szava kényszerített, hogy elvégezzem a mezőgazdasági technikumot, — már két évtizede elnökösködöm. Talán ezért-látom oly jól, honnan, jöttünk, s hova jutottunk. A, megtett üt iga­zolja szocialista rendszerünk életké­pességét, és a további fejlődésnek ez a záloga. A holnapot láttuk, amikor egyesükürik a szomszédos szövetke­zetekkel,' a gazdaságosabb termelé­sért, a dolgozó népünk növekvő Igé­nyeinek még sokoldalúbb kielégíté­séért. Az elmúlt választási időszak alatt, mint a Szlovák Nemzeti Tanács tagja tevékenykedtem. Tudom milyen ko­moly feladat a népet képviselni. Ügy látom, most a Nemzeti Front újból azokat javasolta, akik képesek ezt a munkát jól elvégezni. Ezért szava- I zunk őszinte szívvel rájuk, s termé­szetesen a rendszerre is, mert sem­mik voltunk, s minden lettünk. PÉK ILONA 19 éves könyvelő­nő, Svodin (Szőgyén), Nové Zámky-i járás. A szerény, kedves teremtés néhány ezer könyv „gazdája“ a szövetkezeti klubban. — Nemrégiben érettségiztem — vallja magáról. Az érettségem most azzal is igazolódik, hogy szavazhatok I azokra, akik a nép érdekelt képvise­lik majd az elkövetkező években. — És bízik bennük? — Hiszem és tudom, hogy érdemes embereket jelöltek. Persze sok min­dent a jövő igazol. Mi, fiatalok na­gyon sokat várunk a helyi nemzeti bizottságtól. Épül a művelődési ott­hon, amely a legrangosabb lesz a I környéken. Kérdés, mikor tárulnak ki a kapui. Ez elsősorban a képvise­lőktől függ. A mi fiatalságunk kü­lönben az eléggé mostoha körülmé­nyek között is tevékenykedik. Ügy I gondolom, ha a művelődés fellegvára I elkészül, erre még nagyobb lehetősé­günk lesz. Márpedig szerintem sok- I oldalúén müveit ifjúságra van szük- I ségünk, ha méltó követői akarunk ' lenni apáinknak, akiktől tudjuk hon­nan jöttek, s hová értek. Aránylag nálunk is sok fiatal lesz a nemzett bizottságban. Elsősorban rájuk, az 6 fiatalos lendületükre, de az idősebbek megértésére Is számí­tunk és akkor az iskolán kívüli nép­művelés még szélesebbkörű lesz, mint ezidáig. Előzetes bizalomként rájuk szava­zunk! MADARÁSZ BÉLA, a Trhové Mýto-i (vásárvámosi) Efsz tagja. Már gyerekkorában keményen bánt .vele a sors. Árvasága kétszeresen sújtotta: tanult és dolgozott. Tizen­hat éves volt, amikor megfogta a ka­­j szanyelat, amúgy férfimódra. Mint j kisparaszt, hat hektár földje művelé­se mellett még egyéb munkák válla­­j lására is rákényszerült, hogy az élet- I fenntartást biztosítani tudja. Nem is tétovázott: 1951-ben, sorsa jobbrefordulását remélve a szövet­kezetbe lépett. Rövldebb ideig nö­vénytermesztési csoportvezetőként, majd három évig zootechnikusként tevékenykedett. A jelenlegi egészségi állapota könnyebb munka elvégzésé­re kényszeríti: kapus, illetőtőleg má­­í zsamester. Az eltelt húsz év alatt családi házat épített, mindene meg­van, még megtakarított pénze is, mellyel fia örömteljesebb jövőjét ala­pozza, aki most a hazát szolgálja, vagyis katona. Civilben: kitanult gép­lakatos. A lánya? Férjezett. Pőstai kézbesítő. — Nagyon örülök annak, hogy a Nemzeti Front helyi képviselőjelölt­jei csaknem mind fiatalok — jegyez­te meg. — Ismerem őket, tettreké­­szek, gondolkodásmódjuk haladó, mindig a jöyő, a jobblét, a társadal­mi előrehtaladás, a közösség érdeké­ben cselekszenek, szem előtt tartva a CSKP XIV. kongresszusának hatá­rozatából. származó feladja tokát. Azt hiszem, ez .az, aipi a dolgozó nép példás képviselöjt,jellemzi. ’ ■, - ' t -: - ' * n ' .* ' JÁN KMETKO, a Tdmasikovoi Efsz gépjavítója. — Gyermekkorom régi vágya, hogy gépjavító legyek: Iskolás koroínhan elnézegettem az utamba kerülő gépe­ket, autókat, eszközöket. Boldog vol­tam tehát, amikor az efsz tanonc­iskolára küldött Galantára. Három évi inaskodás után a helyi javítómű­hely dolgozója lettem. Az igazi mun­ka csak ezután kezdődött. Az Idő­sebbek szívesen segítettek, mi fiata­lok pedig iparkodtunk. Sok esetben, különösen aratás idején a kiszabott munkaidőt jónéhány órával 'meg kel­lett toldánunk. Ha egy kombájn ja­vítása hosszabb ideig tartott, úgy éjfélig is dolgoztunk javításán, hogy reggel munkába állhasson. Az* 1960-as évek elején szövetkeze­tünk gyenge lábon állt és csupán 600—800 korona volt fizetésünk. Most két és félszeresére rúg keresetünk. Remélem, a jövőben ez az összeg to­vább növekedik. TIBENSZKY LÁSZLÖNÉ párton­­kívüli. Családanya. 1960-tól a Mostovái (Hidaskürt, gaiántai járás) Helyi Nemzeti Bizottság alkalmazottja. — Miért szavaz a Nemzeti Front jelöltjeire? — érdeklődtem. S ő a kö­vetkezőképpen foglalta össze vála­szát: — Nézzen csak körül a faluban! S menten a szemébe ötlik, mily so­kat változott községünk arculata az utóbbi hét esztendő alatt. Csupán csak a jelentősebb létesítményeket sorolom: 18 tantermes új, magyar tannyelvű niskola épült, 4 korszerű tanítói lakással, több mint négymillió korona költségráfordítással, a közsé­gi .utak aszfalt burkolatot kaptak, gyalogjárók, valamint filmszínház, ét­terem, halottasház épült, megoldó­dott a közvilágítás korszerűsítése. Egy szó, mint száz: az említett idő alatt községfejlesztésre több mint 11 millió korona fordítódott. Termé­szetesen, ehhez nagy mértékben hoz­zájárultak a helyi képviselőtestület tagjai, no meg a járási képviselőnk, Kubík István elvtárs is, akit most újra jelöltünk. — Mit vár az újonnan megválasz­tandó képviselőktől? —* Mindenekelőtt azt, hogy az új vá­lasztási funkciós időszakban dereka­san helytálljanak, úgy képviseljenek bennünket, választópolgáraikat, ahogy a lakosság, a dolgozó nép, a társa­dalom fokozott követelményei azt megkívánják. Szedetnénk, ha felelős­ségük teljes tudatában tevékenyked­nének.. S ha csak egy mőd lesz rá, következetesen harcoljanak községünk legégetőbb problémáinak — az ivó­víz-ellátás, egészségügyi központ lé­tesítése, több családiház építési en­gedélyének kiadása, stb. — megol­dása érdekében. Tibenszkyné bízik az új képviselők nagyfokú kezdeményezésében, segítő- és alkotókészségükben. Ezért szavaz rájuk! (nk) jelöltjei közül BERNATH JÓZSEF, a Bárcai Gtá igaz* IVAN1CS LÁSZLÓ, a Svodlni Efsz zoo­­gatójának helyettese, a Košicei JNB-be technikusa, a helyi nemzeti bizottság van javasolva. képviselőjelöltje.

Next

/
Oldalképek
Tartalom