Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)
1971-02-06 / 5. szám
Imii uz cilmafalisztharmalról tudni kell A múlt évben fejeződtek be a Piešťany-i Növénytermesztési Kísérleti Állomáson az almafalisztharmattal kapcsolatos többéves kutatások. Az almafalisztharmat, mint ismeretes, Szlovákia legmelegebb és a gyümölcstermesztés szempontjából legintenzívebb körzeteinek — főleg a nyugati és északnyugati körzetben — legelterjedtebb és legveszélyesebb betegség. Most kezdődő cikksorozatunkban szeretnénk megismertetni gyümölcstermesztőink népes táborát azokkal a kísérletek során szerzett tapasztalatokkal, melyek a mindennapi gyakorlatban egyetlen gyümölcstermesztő részéről sem nélkülözhetők. A llsztihtarmat gyakorlatilag a világ minden almatermesztő körzetében ismeretes. A szomszédos államokban — főleg Magyarországon — akárcsak hazánkban, az almafák legkomolyabb betegségeként 1 kezelik. Ez a betegség főleg az utóbbi negyedszázadban kezdett rohamosan terjedni. Ezt a jelenséget a következő tényekkel magyarázzuk: X. az utóbbi időben — az említett gombabetegség terjedésére — kedvezően alakultak a szélviszonyok és meglehetősen mérsékeltté váltak a hidegebb évszakok, 2. sokkal több olyan almafajtát termesztünk, melyek fogékonyak a lisztharmat-betegségre (Jonathan, Сох renet, stb.j, 3. némely betegség ellen több olyan neves gombaölő szert használunk, melyek a lisztharmatra nem károsak, sőt — közvetlenül vagy közvetve — elősegítik annak terjedését, 4. új, modern metszési módokat alkalmazunk, melyeknél lényegesen több fás részt hagyunk meg, s ezek főleg a csúcsrügyekben jobban biztosítják a kórokozó gombák áttelelését, 5. lényegesen növeltük a a nitrogéntrágyák adagját az utóbbi években, ami köztudomásúlag serkentő hatással volt a fák növekedési intenzitására, de egyúttal fokozta a betegségek iránti fogékonyságukat is. A felsorolt tényezőkön kívül fontos szerepet játszott az említett betegség elterjedésében az is, hogy gyümölcstermesztőink nem ismerték a betegség okozójának biológiáját, s így természetesen nem tudták megtenni a szükséges védőintézkedéseket. Gyümölcstermesztésünk akkori Tielyzete sem volt a legjobb. Évi gyümölcstermésünk túlnyomó részét a kistermelők és kertészkedők állították elő, akiknél sok esetben nemcsak a kellő gépi eszközökben, de a gyümölcstermesztéshez szükséges szaktudásban, a fák betegségeinek és termesztési követelményeinek ismeretében is lényeges hiányosságok mutatkoztak. A gyümölcstermesztés összpontosításával, a nagyüzemi gyümölcstermesztés beveze-Egy gazdagon szétágazó lisztharniattól fertőzött, fiatal aimafa-hajtás. tésével, a képzett szakemberek segítségével már lehetőség nyílik a szóbanforgó és hasonló betegségek, kártevők elleni védekezés színvonalának emelésére. Ahhoz, hogy megértsük az almafalisztiharmat elleni védekezés jelentőségét, szükséges legalább nagyvonalakban megismerkednünk az említett betegség okozójának, vagyis a Podosphaera leucotricha gombának a biológiájával. A szóbanforgó gomba a különböző kultúrnövényeken — egres, ribizli, őszibarack, rózsa, uborka, stb. — és vadonéiő növényféleségeken előforduló lisztharmat-betegségek csoportjába tartozik. Ezen növényeknél azonban — a növénygféleségeknek megfelelően — mindig más és más gombáról van szó, amelyek nem terjednek át a másik növényféleségre, például az őszibarackról az almára és fordítva. A fejlődés nyugalmi időszakában a betegség a megtámadott rügyekben — gombafonálszövedékek (micéliumok) formájában lappang. Az áttelelés más formája ennél a gombánál nem jöhet számításba. A megtámadott rügyek többnyire eltorzulnak, deformálódnak, de némely főbb vonásukat figyelembe véve nem lehet megkülönböztetni őket az egészséges, meg nem támadott rügyektől. A micéiium a rügyekben nagyon vékony (0,004 mm) és tökéletesen védve van bármilyen vegyi hatás ellen, és így a rügyfakadás előtti permetezés teljesen hatástalan és felesleges. Tavasszal a megtámadott rügyek kifakadnak ugyan, de előfordulhat az is, hogy nagyobb részük (a megtámadás fokától függően kb. 50%) elhal. A kifeslett rü gyek alkotják az elsődleges fertőzés gócpontját. A rügy alkotó részein, a leveleken, a fiatal hajtásokon és a vi rágrészeken fehér, lisztszerű bevonatot figyelhetünk meg, ami tulajdonképpen az említett gomba micéliuma, mely nagymennyiségű konídiumot tartalmaz. A rügyfakadáskor a micéiium bevonja a rügy alkotó részeit, és láncszerű konídiumhordozókat. konídiumtartókat alakít ki, melyeken konídiumok helyezkednek el. A konídiumokat széthordja a szél, vagy a férgek viszik a fiatal levelekre, ahol aztán kicsíráznak. A szóbanforgó konídiumok — az egyéb gombáktól eltérően — csak száraz leveleken, de nagy páratartalmú környezetben csíráznak ki. A közvetlen környezet megfelelő páratartalmát a levelek transspiráciőja, vagyis nedvesség-párologtató képessége Is biztosítja. Az inkubációs idő elteltével — amely a szél- és hőmérséklet-viszonyoktól függően lelhet 4—14 nap — a leveleken fehér csík, vagyis tenyésztőnél jelenik meg. Ezt nevezzük másodlagos fertőzésnek. Ez a tény észfonal szintén micélíumból, konídiumtartóból és konidiumokból tevődik össze. Ezek a konidiumok a szél és a rovarok segítségével tovább terjednek és további infekciót idéznek elő. A betegség ezen ciklusa a vegetáció ideje alatt néhányszor megismélődik. A betegség leginkább a fiatal — két-három hétnél nem öregebb — leveleket támadja meg. Itt a gomba elszaporodik az egész levéllemezen, s a kocsányon keresztül eljut egészen a fejlődő rügyekig, ahol megtelepszik. Az öregebb leveleken a fertőzés csupán kis tenyészfonál formájában jelentkezik. A legnagyobb és legkomolyabb fertőzések májusban és júniusban történnek, amikor legintenzívebb a fák növekedése. Ebben az időben gyorsan szaporodnak a fiatal, fertőzésre hajlamos levelek, s így a fertőzések száma egyenes arányban van a fiatal hajtások fejlődésének Intenzitásával. A megtámadott levelek fehér színűek, majd később fokozatosan megbámulnák, besodródnak, elszáradnak és lehullanak. A hajtások szintén fehér micéliummal vannak bevonva és sok esetben már július közepén lehull a levélzetük. Ez a gomba megtámadja és7 elpusztítja a virágrügyeket is. A termésen rozsdafoltok formájában jelentkezik a fertőzés. Egészséges (balra) és lisztharmattól megtámadottrügy és levél. A betegség káros hatása abban mutatkozik meg, hogy lényegesen csökken az aszszimilációs felület, ami az első évben terméscsökkenést idéz elő és kedvezőtlen hatással van az életképes rügyek számbeli alakulására Is. Az első évben — a hozamcsökkenést figyelembe véve -- 30 százalékos is lehet az almafalisztharmat kártétele, de a második, vagy a következő években elérheti az 50 százalékot is. Az elsődleges és másodlagos fertőzés fékezi az egyéves hajtások fejlődését, s azok a tél folyamán elhalnak. A ferőzött gyümölcs piaci értéke kisebb, mint az egészséges gyümölcsé. (Folytatás következik) Ing. Jozef Molnár CSc célszerűnek a méhek rajzását, márpedig ha a rajzó családoktól neveljük az anyákat, megteremthetjük ennek feltételeit. Ellenben ha a kiszemelt legerősebb családoknál etetéssel, serkentéssel előidézzük a rajzási ösztönt, úgy megteremtettük a mesterséges anyanevelés sikerének alapját. Elképzelhetetlen az olyan anyanevelés, aihol a dajka-családnál ne lenne meg a rajzási ösztön. Súlyos hibát követünk el, ha ennek figyelembe vételével kényszerítjük a családot anyanevelésre. Hiszen az ilyen családok kevés anyabölcsőt fogadnak el, ugyanakkor a bennük levő- álcák sem kapnak megfelelő élelmet. Ennek híján pedig a kikelt anyák nem érik el a kívánt teljesítményt. Sőt, számos esetben megtörténik, hogy a méhek idő előtt leváltják, eltávolítják a kaptárból. Az anya váltás pedig nem kívánatos jelenség, mert a család legvöngülését eredményezi, bordásfalán években csupán etetéssel védhetjük meg az elpusztulástól. jómagam többéves megfigyelés alapján kiválasztom a legjobb családokat, megjelölöm a dajkacsaládot, majd ezekre tavasztól rendkívüli figyelmet szentelek. Nemcsak az élelem utánpóilását, de a serkentést sem halasztóm el mindaddig, amíg tart az anyanevelés. Évenként mintegy 50 anyát nevelek s ennek köszönhető, hogy a családok jó erőben vannak. Ezt eredményeim is bizonyítják. Két évvöl ezelőtt a kedvezőtlen időjárás ellenére is 13,6 kg-ot, tavaly viszont 31,5 kg mézet pergettem átlagosan családonként. Környékünkön ismerek egy idős méhészt, aki nem bajlódik anyák nevelésével. Mivel méhállományának 60—65 %-a évenként lerajzik, így természetes, hogy rajbölcsőkből nyeri az anyákat. Mindamellett merem állítani, hogy mézhozamban messze lemarad azoktól a méhészektől, akik mesterséges úton nevelik az anyákat. Ezzel nem akarom lebecsülni a rajanyák értékét, ugyanakkor a mesterséges anyanevelés előnye mellett török lándzsát. Csesztven János, a bátorovái efs^méhésze (Lám lám „több szem többet )áť‘ alapon akadnak méhészek, akik nem értenek egyet a lenti cikkekben negállapítnlt tényekkel. Nem ártana tehát, ha a tisztánlátás érdekében több idősebb méhész is állást foglalna ebben az ügyben. Várjuk leveleiket. Szerk. megjegyzése, j pasztaliataim alapján is megerősíthetem. így méhészkedett 1921-ben és az utána következő években Zsolnai Béla nagybátyám is Restén, majd később Komáromban. Diákéveim szünidejét mindig nála töltöttem, és ott szereztem a méhekkel kapcsolatos első komolyabb ismereteket, alapokat. Neki akkor 40—60 család körül váltakozó állománya volt, és a minden iránt érdeklődő serdülő segítsége sokszor kapóra jött. Szívesen forgolódtam a méhek között, mert nagybátyám alapos . ismereteivel és May Károly kiváló elbeszélőképességével tudta egybeszőni az elvégezni való teendőket. Nagybátyám rendszeresen háromszor pergetett. Akácról, nyári mezei, . réti virágokról és tisztesfűről. Та-A méhlakások és lépépítés természettani feltételei MÉHLAKÄSOK BERENDEZÉSE A méhlakás és berendezésének részei fontosság szempontjából kétfélék: 1. mulaszthatatlanul szükségesek, 2. a korszerű méhészkedés céljaira fontosak, nélkülözhetetlenek. A mulaszthatatlanul szükséges berendezések a természetes méhlakásoknál megtalálhatók. így a megfelelő nagyságú üreg, különböző lépépítmények és közlekedőnyílás. Ezek a minimálisan szükséges berendezési kellékek. Ha a méhek ilyet a természetben valahol megtalálnak, különböző lépépítményekkel optimálisan lakhatóvá teszik. Ezekből még a következő adatok állapíthatók meg. Először is látjuk az üreg falának vastagságát, hőszigetelési tulajdonságát. Másodszor azt, hogy a lépépítménynek irányt szabhatunk, sőt lépépítésre olyan kereteket alkalmazhatunk, melyeket kezelés alkalmával szétszedhetünk és később gondosan meg is őrizhetünk. Az elsőt a lakás építésére használt anyag tulajdonságai adják meg, a másikat pedig a méhek lépépítési ösztöne, amit a természetben épített lépek pontosan megmutatnak. A berendezés további részeit azok az alkalmatosságok képezik, amelyeket gyűjtőnéven korszerű méhészkédés céljaira tartunk fontosaknak. Most azt kell megállapítanunk és indokolnunk, hogy végeredményben milyen legyen a korszerű méhészkedés céljaira épített és berendezett méhlakás? 1. Formáját tekintve, kétrészes rakodó. 2. Nagysága és keretmérete azonos, mint az egységes kaptáré. 3. Anyaga kettős deszka és közötte hőszigetelő. 4. Szellőztető- és etetőnyílással ellátott takaródeszka. 5. Tört alakú kijárónyílás és ennek záródeszkája. 6. Felzárható röpdeszka. 7. Ha a kaptár szabadon áll, tető, láb vagy állvány. Igen, pusztán ennyi és semmi több. Sajnáljuk, hogy az egységes kaptárunk ezeken kívül még több felesleges és csak a kaptár árát drágító berendezéseket is tartalmaz. Amint látjuk, feleslegesnek minősítünk minden más berendezést, vélt előnyöket nyújtó részeket, hátsó vagy oldalajtócskákat, alsó vagy oldalsó etetőket és elutasítjuk az építtető keretet is, végül az esetleges külön épült kaptáraljat is. Valahogy úgy látjuk, hogy a méhészkedésben nincsenek nagyobb problémák, ha egyetlen dolgot tisztán látunk. Ez pedig nem más, mint apáink méhészkedési módja és mai móhészkedésünk lehetőségeinek különbsége. Mi az elsőt klasszikus méhészkedésnek, a másikat pedig mai, korszerű méhészkedésnek nevezzük. E kettő között nagy különbségek vannak. A klasszikus méhészkedés a méhlegelőt úgy fogadta el, ahogy akkor adódott és ez irányította az egész méhészkedést. Eszerint építették a kaptárokat, kereteket, fejlesztették a családokat és végeztek minden munkát, ami a méhek fenntartása miatt szükséges volt. Ez abban az időben jó és megfelelő megoldást je- lentett. Ezt személyes tavasszal május 1—10 körül nyitotta a mézkamrákat. Következett az akáchordás, a családok teljes felerősödése. A kiszemelt családoktól négykilós rajokat kapott. Az ennél kisebb rajokból csak az anyákat rezerválta, a melleket visszaadta a családoknak. Az új raj három liter szörpöt és egy mézesvirágporos keretet kapott. A nyári hordás alatt a rajzott család és a raj is felfejlődött és tisztesfűből már mindkettőtől pergetett. Június eleje után állandóan rajanyákat árult és ahol kellett cserélt. Rendellenességek jóformán alig akadtak. Kaptárt, fészket, mézkamrát colos deszkából nagybátyám télen maga készített. A keretek 36X30 cm voltak. Eszébe se jutott, hogy vándoroljon és mégis átlag 24—30 kg méze volt családonként. Ez a klaszszikus méhészkedési mód szülte a kaptárak és keretek rengeteg változatát és a különböző kezelési módokat. Hiszen akkor sem volt mindegy, hogy jó-e a legelő, kicsi, közepes vagy nagy család tevékenykedett e a főhordásokban? Gondoskodtak-e időben a mézkamrák megnyitásáról, bővítéséről? Még részletezhetnénk a különbséget, de tovább kell jutnunk egy lépéssel. Szóval a korszerű méhészkedésben ezekkel a különbségekkel is ki kell egyezkednünk. Egyetlen lehetőségünk, hogy méhészkedésünk legyen olcsóbb. Mint körülöttünk minden, ügy a méhészkedés is magasabb szintre jutott. Egyszerűen elkerülhetetlen, hogy a méhészkedésbeu ne tartsunk ezzel lépést. (Folytatjuk) Szirmai István Lakás hiányában a méhek a szabadban is szabályos lépeket építenek.
