Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)

1971-02-06 / 5. szám

1971. február В, SZABAD FÖLDMŰVES Щú mezőgazdászok fóruma A holnap könyvelői A Tornaijai Mezőgazdasági Műszaki Középiskola ismert az országban a mezőgazdasági szakma iránt érdek­lődő tanulók berkeiben. így nem cso­da, hogy Szlovákia szinte minden magyarlakta járásából tanulnak Itt diákok. Hasonlóképpen, mint más is­kolák végzős tanulóinál, már hagyo­mánnyá vált a félévi bizonyítvány­osztás előtt a szalagavatás megtartá­sa. Ezen az ünnepi aktuson idén a 4B—28, а 4A—33 tanulója vett részt. Ebből az alkalomból beszélgettem el két ifjú „zöldszalagos“ mezőgaz­dásszal a pályaválasztásról, iskolá­ról, terveikről. Vincze Dezső Ojbástról (Nová Baš­ta — okr. Rimavská Sobota): — Szüleim a mezőgazdaságban dolgoznak, sőt bátyám is, mint szak­képzett állattenyésztő működik a tajti szövetkezetben. Pontosan már nem emlékszem vissza hány éves le­hettem, mikor édesapám először ma­gával vitt megmutatni a kalászaitól roskadozó búzatáblát, de akkor még csak a tipegés művészetét tanulgat­tam. Ahogy teltek az évek, egyre közelebb kerültem a mezőgazdaság­hoz. Nagyon érdekelt a helyi közös gazdálkodása. Mégis, mikor a pálya­­választásra került sor, nagy vita volt a családban. A végén nekem kellett döntenem. Csak most, az évek távla­tából látom, mit jelent azt tanulni, amit az ember szeret és akar. A terveim? Tavaly 1,7 tizddel zártam az évet, ez évben még jobban megy a tanulás. Tanulmányaimat to­vább szeretném folytatni. Minden ál­mom elvégezni a Nyitrai Mezőgazda­­sági Főiskolát. Utána vissza, a szülő­falumba. Vida Gyula, Szap (Palkoviőovo — dunaszerdahelyi járás, Dun. Streda): — A szövetkezet és a mezőgazda­ság már rég egy fogalommá érett. E folyamat részleteit átéltem, mint gyermek, és megértettem, mint fel­nőtt. Mezőgazdaságban dolgozó szü­lők gyermeke vagyok. A családban naponta ákarva, nem akarva hallot­tam a szövetkezetben elért eredmé­nyekről, hibákról, problémákról. Sze­rintem a mezőgazdasági munka irán­ti szeretet a sokszor semmit sem mondó hétköznapi munka, a betaka­rítás hajrája adja. Ebben nálunk nem volt hiány, és aki ilyen környezetben nő fel, előbb vagy utóbb megszereti ezt a szakmát. A szülőktől távol töl­tött négy év különben sokmindenre megtanított. De ami a legfontosabb, olyan szakmát adott a kezembe, amit szeretek. Egy tervem van, sikeresen befe­jezni az évet és utána — haza. A szülőfalumban a helyi szövetkezetben dolgozni, mint könyvelő. Azon a vé­leményen vagyok, ez nem honvágy — igaz, kicsit hasonlít hozzá —, de a valóságban mégis különbözik tőle. Itt szeretném megemlíteni a régen olva­sott sorokat: „valahogy úgy, mint a finnek teszik, sorba járják a szakis­kolát, magukba szívják a tudást, utá­na vissza, a szülőfaluba, az apák he­lyébe állnak“. Utolsó kérdésekre, mit szimbolizál a zöld szalag, Dezső ezt válaszolta: — reményt az érettségihez. Pierzchala József A párt emlékére Én még kicsi vagyok, de már sze­retnék cikket írni, amit eltennék emlékbe, hogy majd egyszer megmu­tathassam . a gyermekeimnek. Mint ahogy édesapám is teszi. Ö mindig arról beszél, hogy mi szeretett vol­na lenni. Újságíró, meg tanító. Az is lett. De nem fiatal korában, amikor még oly szép az élet. Mégis boldog, hogy a vágya sikerült... Azt mondta, hogy mindent ennek a rendszernek köszönhet. ... Hát a rendszer kinek köszön­heti, hogy létrejött? — kérdeztem tőle... Nagyon meglepődött. De nemsokára megmondta, hogy ki­nek ... A pártnak ... válaszolta rö­viden. És azután sokat beszélt róla. A párt már ötvenéves. Erős. Sokat segíthet rajtam is. Nincs megkötve a keze, mint édesapámnak gyermek­korában. Cserébe mit adhatnék a pártnak? Nem is tudom... De talán az első ajándék már megszületett. Megtanul­tam oltani a múlt nyáron. Nyolc szll­­vafát beszemeztem barackkal. Hat befogant. A rügyek szépek, egészsé­gesek. Minden héten megnézem őket. Az a,tervem, hogy kettőt elültetek magamnak belőlük. Kettőt Bertának adok, a legkedvesebb barátnőmnek. Kettőt meg elültetek az iskolánk kertjébe. A párt fennállásának 50. évfordulója tiszteletére. Osztálytár­saimat is megtanítom a gyümölcsfa ültetésére. És akinek az oltáshoz is kedve van, elhívom édesapámhoz. Míg nem tanultam meg szemezni, csodálkozva néztem a nagyokat, mi­kor azt csinálták. Azon is elcsodál­koztam, hogy a beoltott szilvafa a következő évben nem aprőszilvát, ha­nem szép, nagy, sárga barackot ter­mett. — Magához a szemzéshez nem kell nagy tudomány, csak egy kis kéz­ügyesség — bíztatott édesapám. Megmutatta, hogyan kell és én megcsináltam. Azt mondta, hogy min­den szemzés biztos. De én nem hit­tem neki. Meddig kell várni? — kér­deztem. — Csak két hétig — mondta ő. Ha a levél szára, amit a szemhez meghagytam egy kis mozdításra le­esik, akkor jó a szemzés. De ha nem esik le, akkor rossz. Kettőről nem esett le, hanem rászáradt. Annak a rügye is elszáradt. A haté pedig szépen él. Ez a hat lesz a párt fája. Kedves Kis Pajtások! Ültessetek és oltsatok ti is fákat a párt félévszáza­dos megalakulásának tiszteletére. És ha megérjük a párt megalakulásának századik évfordulóját, rengeteg gyü­mölcs lesz országunkban. Én elhatá­roztam, hogy nagyon sok fát oltok. Ti is ezt tegyétek. Hadd legyen a pártnak sok millió szép fája szerte az országban. CSURILLA ICU SZÉTVÁGOTT téglalap Játszottatok már sokszor ilyen összerakós feladatokkal, ez most egy kicsit nehezebb, mert sem betűkkel, sem pedig számozással nem leszek a se­gítségetekre. Nektek kell egye­dül kitalálnotok, hogy melyik rész hová való. Vágjátok ki az újságból az egyes részeket s próbáljátok összeilleszteni őket. SZÄMLOGIKA írjátok be a körökbe az 5—20-ig terjedő számokat úgy, hogy minden egyenesen levő kör számainak összege 50—50 legyen, üt számot mi könnyí­tésül beírtunk. SZERKESZTŐSÉGI ÜZENET a „Szomorú lány“ jeligére: Az első kérdésére, hogy milyen ruhát hordjanak a molett höl­gyek különböző alkalmakkor, részben választ adnak tavaly a 39-es számunkban megjelent modellek. Persze célunk, hogy a jövőben is közöljünk kövé­rebb nők számára ruhamodel­­leket. Az arcbőrre nehéz krémet javasolni. Leghelyesebb ha or­voshoz fordul, aki megvizsgál­ja és minden bizonnyal olyan krémet javasol, amely szebbé, üdébbé teszi az arcbőrét. Csuklyás lányka kabát 90 deka műszálas fonóiból, 4-e* és 3-as ' tűvel (kötjük. Kötésminta: (páros) szemmennyiség), 1. sor: 1 sima, 1 szemet kétszer kötünk le, először rendesen simán, má­sodszor is simán, de hátulról öl­tünk a szembe. 2. sor: az előző sor kétszer leikötött szemeit for­dítottan összekötjük, a sima sze­met pedig fordítottan kötjük le. Háta: a munkát 4-es tűvel, 58 szemmel kezdjük. 53 cm magassá­gig egyenesen, mintásán kötünk, közben mindkét oldalon 10 cm magasságtól 8X, egymástól 5 cm távolságra, 1—1 szemet elfogyasz­tunk. A raglánvonalhoz minden 2. sorban 15X2 szemet összekötünk. A megmaradt 10 szemet egyszerre fejezzük be. Jobb eleje: 34 szemmel kezdjük, ebből az elejepánthoz 8 szemet a színén simán, a visszáján fordí­tottan kötünk. Az 1. gomblyukat 19 cm magasságban, a többi ötöt egymástól 9 cm távolságra készít­jük a 8 sima szem után következő 4 szembe. A másik oldalon 10 cin­től 7X1 szemet minden 5 cm után elfogyasztunk. A raglánvomal kö­tése azonos a hátával. A nyaikkivá­­gáshoz 66 cm egész hosszánál 1X8, 2X2 és 2X1 szemet fogyasz­tunk el. A bal eleje ugyanilyen, gomblyuk nélkül. Ujja: 40 szemmel kezdjük. Az ujja bővítéséhez minden 3 cm után 1—1 szemmel szaporítunk. 34 cm magasságban a reglánformát a há­tával azonos módon fogyasztjuk el. Csuklya: A hátsó részét 18 szem­mel kezdjük. 5 cm után a közép­ső 5 szemet megjelöljük és a kö­vetkező sorban az 5 szem előtt és után is 1 szemmel szaporítunk. 20 »m egész hossztól mindkét ol­dalon 4X1, 1X2 és 1X3 szemet fejelünk be, és a megmaradt 8 szemet egyszerre fogyasztjuk el. Az elejét 3 szemmel kezdjük. Min­den 2. sorban a munka színén. a sor végén 6X3 szemet szedünk fel. 9 és 15 cm-nél a 12. szem után 2 szemet az alapból felveszünk. Közben 10 cm magasságtól ugyan­csak a sorvég! szaporítás fölött 3X1 szemet egymástól 6 cm távol­ságra szintén szaporítunk. Az ele­jerész felét kb. 33 cm hosszúság­nál érjük el, tovább kötjük a má­sik felét a szaporításnak megfele­lő fogyasztással. Körül 148 szemet szedünk fel és 3-as tűvel a munka színén fordítottan, a visszáján si­ma sorokkal 4 cm-t kötünk. Kifelé ketté hajtjuk és apró öltéssel rög­zítjük. A nyak köré 9 szem széles és 84 cm hosszú, a színén sima kötéssel kötést teszünk. К. E. ERESZTR EJTVE ИY MUNKA ÉS SZERETET VÍZSZINTES: 1. Rejtvényünk első része, folytatva a függőleges 9. és 14. sorban. 9. Ket­tős betű. 10. Régi súlymérték. 11. Idegen vége. 12. Ismeretlen adako­zó névjele. 13. Ko­pasz. 15. Labda a hálóban. 16. Latin kötőszó (ET). 18. Fejfedők. 21. Fél ember. 22. Fogával szétmorzsol. 24. Ruhaanyag. 25. Mó­ka. 26. Nem arra. 28. L. Z. A. 29. öreg. 30. Tantál vegyjele. 31. Négy­lábú. 33. Lajos Sándor. 34. Római ötszázegy. 35. Do­bozkészítés. 36, A múlt idő jele. 38. Igen Moszkvában. 39. Névelő (ford.). 40. Morse-jel. 41. Növendék állat. 45. Német Pál. 47. Augusztus 18-án ünnepeljük névnap­ját. 51. Azonos mássalhangzók. 53. Lángol. 54. Asszonynév végződés. 55. Izomkötő. 56. Francia nem. 58. Néve­lő. 60. Etetésben van! 61. Város Len­gyelországban. FÜGGŐLEGES: 1. A. Z. 2. Idom. 3. A francia forradalom kimagasló alak­ja. 4. Közlekedési vonal. 5. Kicsinyí­tő képző. 6. Európai nép. 7. Juttatok. 8. India része. 9. A vízszintes 1. foly­tatása. 14. A függőleges 9. folytatása. 17. Göngyölegsúly. 19. Talál. 20. Ital alvilági nyelven. 21. ös. 23. A görög­­országi motorgépkocsik nemzetközi jelzése. 25. Nem egészen édes. 27. Elárusító. 29. Posvány. 32. Kronomé­ter. 33. Hőemelkedés. 37. Személyes névmás. 40. Szovjet, repülőgép-típus és jelzés. 42. Szlovákiai magyar ké­pes hetilap. 43. Nem valódi. 44. Lágy fém. 46. Pala közepe. 47. Való. 48. Sertéslak. 49. Becézett Antal. 52. Min­denféle ócskaság. 55. Illetve rövidít­ve. 57. T. H. 59. Kettős betű. 60. E. M. M. 61. Ék! Beküldendő a vízszintes 1., függő­leges 9. és 14. számú sorok megfej­tése. A Szabad Földműves 2. számában megjelent keresztrejtvényt helyes megfejtése a következő: „Ha hallgattál volna, bölcs marad­tál volna.“ Könyvjutalomban részesültek: Pécsi Klára, Michal n/Ostr. Laurencsik Sándor, LuCenec. Varga Gyula, Tešedikovo.

Next

/
Oldalképek
Tartalom