Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-23 / 3. szám

A szőlő szaporítása fás A szőlő szaporításának sok­féle módja ismeretes. Egyik előnyös módszer az oltásos sza­porítás, amikor európai nemes szőlőfajtákat oltunk amerikai alanyra. Az alanyoknak hasz­nált amerikai fajták és azok keresztezéséből létrejött hibri­dek Jó tulajdonsága, hogy el­lenállnak a szőlőgyökértetű romboló hatásának. A szőlő oltásánál tudnunk kell, hogy milyen talajon aka­runk telepíteni, és az alanyt aszerint választjuk meg. Ez azért fontos, mert az egyes fajtáknak különböző az igé­nyük a talaj, de főleg mésztar­­talma iránt. Ezért, ha saját ré­szünkre akarunk oltványokat előállítani, már oltás előtt ajánlatos a talaj vizsgáltatása és azután ennek alapján vá­lasztjuk ki a megfelelő alanyo­kat. Köztudomású, hogy vannak olyan alanyfajták, amelyek nem tűrik a talaj magas mésztar­talmút, mások viszont tipikus meszes talajokon is jól díszle­nek. Ha a kevésbé mésztűrőket erősen meszes talajba ültetjük, a szőlő klorozisban (sárgaság­ban) szenved, sőt hamar ki is pusztul. Az áttekintés kedvéért érde­mesnek tartom a leggyakrab­ban használt alanyfajták fel­sorolását. Eredeti fajták (kivá­logatás után) Vitis Riparia, mésztűrése 10—15 %; V. Ru­­pestris, mésztűrése 20—30 %; Riparia portalis 15 % meszet tűr el. Ezek hibridjei: Riparia X Rupestris Sch., Berlandieri X Riparia Teleki 8B — 40 % me­szet is eltűr a talajban, a Béri. X Riparia Kober 5 BB mésztű­rése 50%, a Saszla (Chaselas) X Béri. 41 В viszont 60 % mész­­tartalomnál is megél. Általános­ságban mondhatjuk, hogy a ke­vésbé mésztűrök а V. Riparia és hibridéi, majd következik a V. Berlandierei hibridéi ameri­kai fajtákkal, legtöbb meszet pedig а V. Berlandieri európai fajták keresztezéséből létrejött hibridek viselnek el. A fás oltás egyik legelőnyö­sebb változata a kézben törté­nő oltás, amit télen vagy kora tavasszal végzünk. Az oltás előkészületi munkái a nemes oltóvessző és alanyvessző meg­­szedéséből, valamint azok fel­dolgozásából áll. AZ OLTÖVESSZÖ ELŐKÉSZÍTÉSE OLTÁSHOZ Az oltóvesszőket az erős tél beállta előtt ajánlatos meg­szedni és oltásig alkalmas he­lyen (üvegházban, pincében vagy veremben) homokba rak­va tárolni. így nem áll fenn az a veszély, hogy a rügyek télen megfagynak. Ha azonban a sze­dést mégis tél végére, vagy ta­vaszra hagynánk, úgy • megvizs­gáljuk, nem fagytak-e meg a rügyek. A szőlőparcella külön­böző részén (ahol a gyűjtés lesz) néhány vesszőn felvágjuk a rügyeket: ha azok zöldek, úgy egészségesek, ha viszont a fagy által részben, vagy tel­jesen károsodást szenvedtek, barnák, ill. feketék. A beteg vesszőket kiselejtezzük, és csak egészségeseket választunk ki oltáshoz. A megszedett vessző­ket bizonyos méretre (50 cm) fedaraboljuk, megszabadítjuk a hónaljhajtásoktól és kacsoktól, majd 50—100 db-os kötegekbe kötve a felhasználásig homok­ba eltesszük. A vesszőket csak ismert, az adott vidéken jól bevált fajták­ból szedjük, ami a sikeres sző­lőtermesztés feltétele. A ta­pasztalat azt mutatja, hogy a legéletképesebb rügyek az egy­éves vessző középtáján helyez­i. óira. A vissz ók zlvltszílist a/iáshez aj alunjrtsszi tj tiirrissiff kednek el, amíg a felsők nem szoktak jól beérni, az alsók vi­szont kevésbé fejlettek. Oltás előtt közvetlen az oltó­­vekszőket egy, esetleg 2—3 rü­­gyes csapokra szabdaljuk és 6—8 óráig vízben áztatjuk. Hosszabb csapokra abban az esetben vágjuk, ha az oltásban még nem vagyunk eléggé gya­koroltak, mert így a metszlap vágásakor a vesszőt könnyebb megfogni. A rutinosabb oltók­nak azonban nem okoz nehéz­séget a rövidebb (egyrügyes) csapokkal történő bánás sem. Az alany előkészítése szin­tén a megszedéssel kezdődik. Ezt szedhetjük tél folyamán, de jobb közvetlen oltás előtt, mert így friss vesszőket nye­rünk. Ha korábban szedjük, úgy azokat megtisztítjuk a hónaljhajtásoktól és kacsoktól, majd feldaraboljuk egyenlő hosszúságra és homokba téve tároljuk. Oltás előtt a vessző­ket a megfelelő hosszúságra vagdaljuk, az alsó szem alatt kb. 0,3—0,5 cm-вб csapot hagy­va vágjuk el. Hogy milyen hosszúra hagyjuk az alanyvesz­­szőket az attól függ majd, mi­lyen talajba ültetjük. Kötött talajokra általában 35—40 cm hosszúra, a lazább, homokta­lajra szánt oltványokat 50 cin­re vágjuk. A -vesszőről a rü­gyeket éles késsel eltávolítjuk (bevakítjuk), aztán a vesszőket vízzel telt kádban áztatjuk. Egy­két napi áztatás után a vesz­­szők alkalmasak oltáshoz. Ha korábban oltunk (tél folya­mán), az alany vesszőket ele­gendő ha 24 óráig áztatjuk. AZ OLTÁS Az oltást angolnyelves páro­sítással végezzük (2. ábra). En­nél fontos követelmény, az alany és' oltóvessző egyforma vastag legyen, hogy összillesz­­tés után a kambiumgyűrűk egymást fedjék. Először az ala­nyon készítünk metszlapot és nyelvet, aztán az oltóvesszőn ugyanúgy a rügy alatt (2. áb­ra). A metszlap a vessző átmé­rőjének kb. 1,5-szerese legyen. A két vesszőt úgy toljuk ösz­­sze, hogy azok tökéletesen fed­jék egymást. Az oltóvesszőnek olyan erősen kell állni az ala­nyon, hogy ha az alany alsó végét fogva azt megsuhintjuk, nem szabad kifordulnia. Az előgyökereztetett alanyok­ra is hasonlóképpen oltunk." AZ OLTVÁNYOK ELŰHAITATÁSA A beoltott vesszőket azonnal a hajtatóládába ágyazzuk (3. ábra). A láda mérete 50X50X 50 cm, vagy 70X50X50 cm. Felső része nyitott, egyik olda­la kinyitható. Oldalai és alja 8—10 cm széles deszkából ké­szülnek, melyek között 1—1,5 cm-es rések vannak, hogy a le­vegő könnyen cserélődhessen. A friss oltványokat, főleg a vágási felületeket könnyen megtámadják a penészgombák és egyéb mikroorganizmusok és ez csak gátolja, illetve ki­zárja a jó megeredés lehetősé­gét. Ezért fontos, hogy az olt­ványok csíramentes környezet­be kerüljenek. A ládákat — miután a réseket szalmával, vagy faforgáccsal kitöltöttük — 5 %-os rézgálicoldattal kiper­metezzük. A puhafából nyert (fenyő) fűrészport, ami a? olt­ványok ágyazó anyagául szol­gál, a felhasználás előtt forró vízzel, vagy gőzzel fertőtlenít­jük. Egyszerű és jó megoldás, amikor a száraz fűrészport víz­zel leforrázzuk, miközben az anyagot átforgatjuk, hogy a víz mindenhová eljusson. A láda alját és oldalait for­rázott moharéteggel (3—4 cm) ágyazzuk ki, ami jó hőszigete­lő. Erre fűrészport terítünk és berakjuk az első sor oltott vesszőket, majd ezt ismét kb. 1 cm rétegben fűrészporpéppe! beterítjük és ezt addig folytat­juk, amíg a láda meg nem telt, miközben az egyes rétegeket Sulikol, vagy Sulikol К 0,5 %-os oldatával megöntözzük. A be­rakásnál ügyeljünk arra, hogy az oltványok feje egyszíntben helyezkedjenek el. A láda talp­ra állítása után a csapok tete­jét 4—5 cm vastagon fűrész­porral fedjük be, amibe ajánla­tos faszénport keverni fertőt­lenítés céljából. A beoltott vesszőket azonnal ágyazzuk a ládába, hogy a vágási felület ne száradjon ki. Nagyobb mennyiségű oltvá­nyok előállítása esetén egy-egy ládába egyfajtát rakjunk és a ládákat jelöljük meg (fajta, alany, darabszám). Abban az esetben, ha saját szükségle­tünkre több fajtát oltunk és azt egy ládában hajtatjuk, úgy az egyes fajtákat külön rakjuk és jegyezzük meg azokat. Az egyes fajták vesszőire színes műanyagszalagot kötünk, ami a kiiskolázás után is rajta ma­rad. így az iskolából történő kiszedéskor könnyű megismer­ni. A megtelt ládákat a hajta­tóhelyiségben helyezzük el. Ha korábban oltottunk (télen), az oltványokat a hajtatásig hideg helyen tartjuk, hogy csírázás­nak ne induljanak. Előhajtatásra legmegfelelőbb a fűthető üvegház, de felhasz­nálhatunk minden olyan hely­séget, amely elég világos és biztosítani tudjuk az előhajta­­táshoz szükséges feltételeket (hőmérséklet, levegő páratar­talma, szellőztetés stb.). Kez­detben legmegfelelőbb a 28—30 fokos hőmérséklet (3—4 na­pig), amíg a ládák jól átme­oltással legszenek, majd ezt 25 fokra csökkentjük. A levegő relatív páratartalma 80—90 % legyen. Ezt úgy érjük el, hogy a helyi­ség padlóját és a ládák olda­lait időközönként meglocsol­juk. Első napokban a ládák tetejét is meglocsoljuk, később (4—5 nap után) azonban ezt ne tegyük, mert a túlnedves­­ség hatására gombafertőzés ve­szélye állhat fenn. Az előhaj­tató helyiség fűtését legjobb központi fűtéssel megoldani (egyenlő hőmérséklet). Ha ez sem biztosítható, úgy kályhával fűthető a helyiség. Ily esetben a ládákat ne tegyük közel a fűtőtesthez, mert ha az oltvá­nyokat túl melegen tartjuk, azok „megfőnek“ és elpusztul­nak. A 25 fokos hőmérsékletet ad­dig tartjuk, amíg a vágás he­lyein* (az összetételen és az alany alsó végén) a hegszövet (kalusz) ki nem alakult, ami 10—14 nap múlva bekövetke­zik. Ekkor a rügyek fakadás­­nak indulnak, amit arról ve­szünk észre, hogy a fűrészpor a ládákban emelkedik és repe­dezik. Ekkor a felső fűrész­­porréteget eltávolítjuk (a ládát oldalára fektetjük és az lehull). Ezzel egyídőben a helység hő­mérsékletét fokozatosan 15—16 fokra csökentjük. Ekkor a fia­tal hajtások még gyengék és nagyon érzékenyek a közvetlen napfényre, könnyen megper­­zselődnek. Ezért óvjuk őket beárnyékolással és csak foko­zatosan szoktassuk a napfény­hez és a külső levegőhöz a helység gyakori szellőztetésé­vel. A ládákat szép időben eleinte nappalra kirakjuk, ké­sőbb, ha az éjszaka is meleg, kinthagyjuk a szabadban, hogy hozzászokjanak a "külső körül­ményekhez, a kiiskolázásig jól megerősödjenek, megedződje­nek. Ha éjjel hidegebbre szá­mítunk, az oltványokat behord­juk, vagy letakarjuk. A jól kifejlett, kiiskorlázásra alkalmas oltványnak 5—6 cm-es hajtása van és a hegszövet mind az oltás helyén, mind az alany tövén jól kialakult. A gyökérzet majd a földben fej­s___________ lődik ki, vagy részben már az előhajtatásnál is. Ha a külső körülmények en­gedik, megkezdhetjük az olt­ványok kiiskolázását. A ládák­ból óvatosan (árnyékban) szed­jük ki, nehogy letöredezzenek a hajtások. Kiszedéskor mind­járt válogatjuk, a bevakult, vagy az oltás helyén kidőlt egyedeket kiselejtezzük, az al­kalmasakat a kiültetés helyére szállítják. Szállításkor és az ültetés helyén nedves zsákkal takarjuk be a kiszáradás el­len. Ha az oltványok hajtása nagyon fejlett, úgy 3—5 cm-re visszacsípjük. Ugyanis az olt­vány még a kiültetés után is egy ideig (amíg a gyökérzete ki nem fejlődik) a vesszőben lévő tartaléktápanyagból él és Búja hajtás esetén nagy a ki­párolgás — az oltvány kimerül. A kiültetésre legalkalmasabb a borús idő vagy a délutáni órák, amikor a nap nem tűz erősen. Az időjárástól függően ápri­lis második felében, május ele­jén iskolázzuk az oltyányokat. Mivel az előhajtatás időtartama körülbelül három hét, így könnyen kiszámíthatjuk, mikor kezdjük az oltást és előhajta­­tást (március végén, április elején). Tájékoztatásként említésre méltó az üvegházi oltványne­velés, amit a fejlett szőlőter­mesztő országokban (pl. Fran­ciaországban is) sikeresen al­kalmaznak. Itt az oltványokat üvegházban termesztik ki, amit tavasszal nagyon korán kezde­nek és egy év alatt két termést érnek el ugyanazon területen. Ez az üvegház jobb, gazdasá­gosabb kihasználását és na­­gyobbmennyiségű oltvány elő­állítását teszi lehetővé. A háztáji kertészetben, ahol nincs lehetőség az előhajtatás­­hoz szükséges feltételek bizto­sítására az oltást későbben (áprilisban) végezzük az el­mondottaktól kissé eltérő mó­don. Az oltás itt is angolnyel­ves párosítás, annyi különb­séggel, hogy a vágási felület hosszabb (a vessző átmérőjé­nek kétszerese). Az alany és oltóvessző összeillesztése után azt rafiával átkötjük és oltó­viasszal bekenjük. Előhajtatás nélkül a szabadföldbe, jól meg­munkált, porhanyós talajba ül­tessük. Ez esetben azonban az eredési százalék kisebb mint előhajtatással. Az előhajtatásos oltványne­velés pontos és megfelelő idő­ben végzett munkát kíván, ez­zel azonban bárki megpróbál­kozhat házilag is és öröme te­lik majd munkája jó eredmé­nyéből. Barcsik Dénes mérnök, Somotor Egyik dán cég az eddi­ginél biztosabb és mindenképp gazdaságosabb virághagymahajtatást, az ún. Coronádo-módszert vezette be. Az új eljárás lényege, hogy a tulipánhagymákat bajtatásra ősszel nem cse­­repezik be és nem vermelik el a hagyományos módszer szerint. Ehelyett 5—9 cC-os helyiségben tárolják a hagy­mákat, és csak közvetlenül a hajtatás előtt ültetik be 80 cm hosszú ládákba, ill. nagyobb tömegű hagyma hajtatása esetén közvetlenül a növényasztalra. Elmarad tehát az őszi és téli esőzések, havazások és viharok okozta bizonytalan­ság, amely ellen ugyan ed­dig is védekeztek virághagy­­mapincék építésével, de ezek nagyon költséges beruházá­sok voltak. A módszer egyben gyor­sítja is a hajtatást. Keve­sebb ládát igényel, mert ugyanebben a ládában há­rom tétel tulipánhagymát lehet egy idényben hajtatni. A virágoztatást 10—12 °C meleg helyen kezdik. Itt in­dul meg a gyökeresedés és a hajtásfejlődés (1. ábra). Az első, november—decem­beri tételnél 3, később már csak 2 hétig tart, míg a tu­lipánhagymák a ládákban begyökeresednek és a faj­tától függően 3—10 cm-es hajtásokat fejlesztenek (2. ábra). Ettől kezdve a hagy­mát 16—17 °C hőfokon tart­ják virágzásig. E módszer eredményeként ott, ahol ed­dig 50 ezer hagymát hajtat­tak, most 200 ezer is átfut­hat, ami nagy előny. A lá­dákba vagy földet, vagy tiszta homokot tesznek; nagy tételben a hagymákat közvetlenül növényasztalra ültetik ki, kisebb tételeket ládákban hajtatnak. A február 2-án beültetett hagymák fejlettsége február 12-én. A közbeeső 10 napon sem voltak növényházban; egy 10—12 °C helyiség tö­kéletesen megfelelt. A hagymát kissé nyirkos talajba ültetik. Nem szabad lenyomni a talajba, csak rá­fektetni oly módon, hogy 7—8 cm mély barázdákat húznak és ezekbe rakják a hagymát, majd a talajszin­tig kitöltik földdel és kissé megöntözik. A tulipánhajtatásnak ez a módja sokban hasonló a gombatermesztéshez azzal a különbséggel, hogy a gom­bának sötétség, a tulipán­nak pedig fény kell. Még egy ötlet: 3—4 tuli­pánhagymát becserepeznek. 10—15 napig előkészítik, majd plasztikzacskóba téve, fejlődő állapotban, cserepes növényként adják el. A zacskóra rátűzik a tulipán színes képét. (Sennels, N. j.) A lehántolt gyökérkoszorúból 10 nappal a beültetés után, sűrű, erőteljes gyökérzet fejlődik. Modern virág hagy ma­li aj tat ás

Next

/
Oldalképek
Tartalom