Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)
1971-05-29 / 21. szám
ml z etetésről szóló 9. sz. szakmellékletben megjelent írásomban a tavaszi etetést, mint a méhészet elsőszámú közellenségét jelöltem meg. (Az írásban sajtóhibával, mint „elsőszámú kötelesség“ jelent meg, ami komoly félreértésre adhatott alkalmat!) A tavaszi serkentő etetést a Nosema melegágyának, Illetve táptalajának öntözéséhez hasonlítottam, tehát a méhészetre káros kövétkezményei miatt helytelenítettem. Szót ejtettem arról Is, Ihogy tulajdonképpen mi valamennyien fordított sorrendben méhészkedünk, — ami bizonyára különböző véleményt váltott ki az olvasók között. Befejezésül ígértem, hogy legközelebb a megkésett őszi etetésről mondok véleményt. Most ennek igyekszem eleget tenni. mény közötti számtani egyenlet ismerete. Csurilla méhésztárs „Milyen kaptárral mészkedjünk?“ című munkájában említést tett arról, hogy a Bükk-hegységben meglátogatott egy 100 NB. családos méhészetet. Megtudta, hogy ez a méhész méheivel egész évben vándorolt, jól feltérképezett méhlegelővel rendelkezik s így a számokban kifejezett eredmény az első látszatra kifogás» talannak tűnik. Ha Csurilla méhésztárs bepillant a vándorméhész évközben felmerült költségeire (fuvarköltség, le és felrakodó emberi segítség munkabére, helybér, amortizáció, az otthontól való távoliét miatti ellátási különbség, időnkénti hazautazás stb. stb.), bizonyára egy egyszerű kivonás segítségével meggyőződött volna arkényszeritették, — ha kivételesen ebben felesége nem tevékenykedett. Azok a méhészek, akik a Kertészet—Méhészet-ben olvashatták a porcukor etetéséről szóló írásomat, már nagyjából ismerik véleményemet. Ha kilátástalan egy kiadós telelés! hordás, a méhész kezdjen (porcukorral) már júliusban etetni. Ha ez az etetés nem nagymennyiségű, úgy elnézhető. Ha azonban a telelésre készülő méhcsaládban a literen felüli, vagy közeli adagoktól ősszel lucskosság következik be, úgy sok nyitott mézre és rossz telelésre számíthat a méhész. Ha nagy és forró adagokban etet, úgy azok a méhek esnek áldozatul, amelyek a nagy besűrítő munkában a legtevékenyebben vettek részt. Egy váratlanul korai ki-S RŐ L AZ ETETI I. A „tavaszi serkentő etetés“ alcím második bekezdésében utaltam arra, hogy a fedett mézzel gazdagon betelelt méhcsaládok, kedvező időjárás mellett csodát művelnek. Nem csodálkoznék, ha az olvasó írásom olvasása után azzal a kérdéssel lepne meg, hogy ha én helyesnek tartom, vagy tartanám az évi méztermelés visszahagyását a telelés időtartamára, akkor tulajdonképpen miért méhészkedem egyáltalán? Kérdezhetné, hogy mi a méhekkel végzett munkám és befektetésem gyümölcse, ha ilyen könynyelműen gazdálkodom méztermelésemmel? Az írásom harmadik bekezdésében már utalok arra, hogy mindez csak látszat, mivel köztudott, hogy a méhek ilyen szempontból hálás lények és a nekik nyújtott kedvezményeket gazdagon viszonozzák, vagy viszonoznák, ha__ a méhész mindezekről nem feledkezne meg! Hát anynyira kapzsik vagyunk mi méhészek, — kérdezhetnék az olvasók? Sajnos, ezt a hibát nem minden esetben egyedül követjük el, legtöbbször segít aszszonytársunk is, aki a méhekre fordított drága órákat, napokat nyilvántartva, átszámítja mézre és kevésnek tartja! Ha a méhészfeleség ki tudja számítani, hogy az etetéssel, vizsgálatokkal stb. túl sok időt fordítottunk a méhekre, akkor magunknak is keresnünk kell a hibát, miért alacsony a termelékenységi mutatónk. A hibák keresésénél joggal gyanakszunk a kaptár elavultságára, munkamódszerünk korszerűtlenségére, a legelők túlterhelésére, és nem utolsósorban a méhek etetésére, vagy betelelésére fordított, szerintem elpazarolt időre. A korszerű méhlakásokra munkaerőhiányos napjainkban nem az a jellemző, hogy egyik vagy másik rendszernél lényegesen többet termeljen. Sokkal döntőbb tényező a termék előállítására felhasznált idő és költségek, valamint az eredről, hogy egy stabil, vagy félstabil, 1—2 közeli biztos vándorlást végző méhész évvégi egyenlege aktívabb, elfogadhatóbb, ha olyan keptárrendszerrel méhészkedik, amely év közben jóformán nem igényel munkát (ilyen is van!)! Sajnos, a méhészek zöme idegenkedik a méhekre fordított perceket, órákat, vagy napokat a helyben szokásos átlagbérekhez viszonyítva átszámítani és évvégén, mint munkabért az elért eredményből levonni. Biztos vagyok abban, hogy a méhek etetésére fordított munkaérték a legszámottevőbb egy ilyen elszámolásban. Meggyőződésem, hogy a szóban forgó 100 családos NB. méhész, köszönve a látszólagos jó eredményének, ősszel bőséges mennyiségben etetni kényszerül, mivel a kimutatott nagy eredményhez az „agyonpergetés“ is hozzásegítette. De azt, hogy hány órát tölt el az etetéssel és mekkora összegbe kerül, soha senki nem láthatja papíron kimutatva. Az ún. „agyonpergetésre“ pedig az év folyamán felmerült költségei repülésmentes tél lepi meg az etető méhészt, úgy a lehető legrosszabb telelésre, erős Nosema fellépésre számíthat kora tavasszal, esetleg el is búcsúzhat állománya nagy részétől. A nedves, több-bábinges sejtek nem bizonyulnak jó „télikabátnak“, mert rengeteg vizet szívtak magukba az etetésnél. Állapotuk hasonló a hideg szobában vizes és takaróval takaródzó emberekéhez. A levegőtlen istálő, ahol aprók az ablakok és nincs kellő szellőzés, a telelő állatok számára a bőrgombák épp olyan veszélyesek, mint a méhek számára a nedves kaptárak. Ebben él és virul legjobban a méhek nagy ellensége, a Nosema Apis! öszszefoglalva az elmondottakat az őszi, de különösen a késő őszi cukorszirupos etetést a méhek második számú közellenségének tartom, ezért ajánlom, hogy tartózkodjunk a cukorszörpös etetéstől. Természetesen a nyáreleji műlépépíttetéshez alkalmasnak tartom a cukorszirupos etetést, magam is így építtetek. Németh László Mikulás Lajos méhészete Jolsván. Fotó: —bor— Egyszerű, mégis nagyszerű. A képűnkön látható befőttesüveg szájával lefelé fordítva az alatta levő posztót áztatja. A méhecskék innen hordják a számukra nélkülözhetetlen ivóvizet. Fotó: —bor— Műanyaglép A Német Szövetségi Köztársaságban néhány hónap óta olyan műanyaglépet hirdetnek, melynek sejtjei csak 5 mm mélyek. Előnyei: szilárd, vándorláskor és pörgetéskor nem törik, nem kell hálózni, a viaszmoly nem teheti tönkre. Az anya még a teljes kiépítés előtt gyorsan bepetézi. Ahogy az álcák növekednek, úgy pótolják, nyújtják a méhek a sejteket viasszal. Eddig a hirdetés veleje. Kevésbé dicsérő az a bizonyítvány, melyet az „Imkerfreund“ c. szaklap szerkesztője, Herold Ede állított ki róla. Ggy látszik, hogy csak tavaly július óta próbálkoztak méhcsaládban ilyen műléppel, mégpedig egyetlen lappal. Azt is csak kicsi söpört rajban. A méhek nem kaptak mást, teljesen erre a műlépre voltak utalva. Virágport és mézet is raktároztak a sejtekbe. Amikor azonban a kis fészekbe igazi lépet is kaptak, elvonultak a müanyaglépröl, veszni hagyva a fiasítást. Sejtjei elérték a teljes mélységet. A fiasitás szórványos volt benne. A mézes lépeket nem lehetett felnyitni, mert a kés vagy a villa a műanyag sejtekbe ütközött. Ez a hiba természetesen megszűnik, ha a sejtek fala olyan mély, ahogy most ajánlják. A gyártás hír szerint az idén tavasszal kezdődik. (Der Imkerfreund 1970. 12. Q Német Szövets. Köztárs.) KERTÉSZET-MÉHÉSZÉT A Szabad Földműves szakmelléklete Jkz évi csapadék menny i** sége és eloszlása ritkán elég a növények zavartalan fejlődéséhez. A hiányzó csapadék pótlását a termelők nagy része szükségesnek is tartja, mégis sok esetben helytelenül, nem a kellő időben és módon öntöz. A fiatal 1—3 éves telepítésű fa és szőlő öntözése elsősorban a begyökeresedés és a zavartalan fejlődés céljából szükséges. tözést már a hajtások tökéletes beérése érdekében beszüntetjük. Fontos a nagy termést adó fák erős öntözése érés előtt 3—4 héttel. Az ilyenkor adagolt víz a termés minőségét és mennyiségét jelentékenyen javíthatja. Aszályos nyarakon különösen ügyelni kell, hogy a fákon a lankadás jele ne mutatkozzon. A későn adott öntözés már sen lejtős területeken alkalmazhatjuk a barázdás öntözést, vagyis a talaj felületén a vizet kis árkokban vezetjük a fákhoz. Hátránya, hogy sok víz kell hozzá, és az árkok közelében a terület jóval több vizet kap. Ha kertünkben vízvezeték van, tömlővel öntözhetünk. Előnyös a föld felszínén vezetett csővezeték, mert ily módon az öntözővíz felmelegszik. (A tél Mikor és hogyan öntözzünk? 11. SZÁM 1971. MÄJÜS 29. ■ A TARTALOMBÓL ® Mikor és hogyan öntözzünk? • Herbicidek használata a szőlészetben ® Növényvédelmi tanácsadó • Fóliás falu ® júniusi figyelmeztető ® Szőlővirágról gyűjtő méhek ® Szép tervet tűztek maguk elé Egy év mérlege Rabló méhek Az etetésről A méhek lefújása Műanyaglép « A termő fák és a szőlő öntözése aszályos nyarakon különösen fontos, mert hatására a tápanyagok gazdaságosabban használódnak fel. A műtrágyák a talaj mélyebb rétegébe mosódnak le. A talaj szervesanyag-tartalma megnő. A rendszeres öntözés hatására azonban a tápanyagok kilúgozódása fokozottabb, így pótlásukra is számítani kell. Igen helytelen a gyakori (naponkénti) öntözés, kis mennyiségű vízzel. Ez elsősorban a talajt tömöríti, továbbá ennek a kevés nedvességnek a talajszemcsékhez való tapadása nagyobb, mint a gyökérsejtek szívó ereje. Gyakorlatilag tehát azt jelenti, hogy a növény a csekély vízmennyiséget nem képes hasznosítani, nagy része el is párolog, és így fáradságunk hiábavaló volt. A fiatal telepítéseket száraz tavasszal — miután sekélyen gyökeresednek — május elején kezdhetjük öntözni, kéthárora hetenként 30—40 1 víz adagolásával. A fa tövét érintetlenül hagyva kis árkot húzunk, és abba öntjük a vizet. A beszivárgás után a földet visszatakarjuk. A termő gyümölcsösök öntözését — ha szükséges — már a virágzás idején megkezdjük. Az öntözés ilyenkor a virág fejlődését és megtermékenyülését segíti elő. Május, június folyamán a zöld részek rohamos fejlődéséhez és a termés kifejlődéséhez szintén sok víz szükséges. Július—augusztusban a gyümölcs tökéletes kifejlődése igé- I nyel sok vizet. Augusztus 15-e után az önnem javítja a termés minőségét és mennyiségét, és a jövő évi termőrészek kifejlődését sem tudja elősegíteni. Akárcsak a fiatal telepítések esetében, szintén ritkábban (3—4 hetenként) nagy vízmennyiséget adagoljunk. Általánosságban termőfánként 2— 3 hektoliter a szükséges menynyiség. A fa környéke 40—50 cm-ig (a gyökér-zónáig) nedvesedben át. A szőlő is meghálálja az öntözést fejlődése kezdetén. A tőke közelében kis árkokat készíthetünk és annyi vizet adunk, hogy a talaj a talpgyökerekig benedvesedjen. Vízszegény helyeken az esővizet hordókban fogjuk fel. Ha nagy az épület tetejének felülete, akkor lépcsősen egymás mellé állított hordókban gyűjtjük a vizet. A hordókat túlfolyócsővel látjuk el, és ezáltal azok egymást töltik fel. Az így összegyűjtött víz poshadásánek megakadályozása céljából 200 literes hordónként negyed kg oltott meszet adunk a vízhez. Az összegyűjtött víz — természetesen — nemcsak öntözésre, hanem permetezésre is felhasználható. Helyes, ha állott vizet használunk, s a reggeli és esti órákban öntözünk. Ne a fa tövét, hanem a fiaközöket öntözzük elsősorban. Sík területeken Is helyes árkolni, így a víz könnyebben jut a talajba. Lejtős területeken — ha nincsenek teraszírozva — félkör alakú bakhátakat készítünk a fák alsó részén, hogy az öntözővíz gyors lefolyását megakadályozzuk. Enyhe és egyenleteelött gondoskodjunk a víztelenítésről! ) A talaj öntözésén kívül jó az esőszerű, permetező öntözés, hogy a lombozat is átnedvesedjék. Erre a hajnali órák a legalkalmasabbak, mert ilyenkor a levegő és a víz között a legkisebb a hőmérsékletkülönbség. Az ismertetett öntözési módok kisebb-nagyobb költséggel és fáradsággal jő eredményt adnak. Nagyobb házi kertekben vagy haszongyümölcsösökben azonban már kifizetődő és a költségek is hamar megtérülnek az esőszerű öntöző-berendezések létesítésével. Így hordozható csőhálózattal juttatjuk a vizet a területre. A körforgó szórófejek használatával pedig a növényeket egyenletes menynyiségű csapadékkal láthatjuk el. VÄLI PÁL Jakab Elemérné őrömmel mutatja, hogy a fólia alatt Immár virágzik az uborka. (Beszámoló a 14. oldalon.) Fotó: —s—