Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)

1971-05-22 / 20. szám

111. Az állam feladata a mezőgazdaság kooperációs és integrációs kapcsolatainak tervszerű fejlesztésében

A termelésnek kooperáció s integrációs útján történő szakosítása és összpontosítása megköveteli a mezőgazdaság belső struktúrájának átépítését.

A nagv társadalmi horderejű folyamat nem történhet megfelelő előkészítés és szervezés nélkül — ösztönösen. Nagyon fontos, hogy alaposan átgondolt formában valósuljon meg. Minden fázisában oly módon, hogy a strukturális változások átmeneti zavarok nélkül is meghozzák a várt eredményt — a mezőgazdasági termelés szüntelen emelkedését, ami megköveteli az állam és annak végrehajtó szervei széleskörű irányító tevékenységének érvényesítését.

Tudnunk kell tehát, hogy a szóbanforgó tárgykörben érvényesülnie kell az állami szervek politikai szervező tevékenységének, melynél minden szinten a terv lesz az irányadó.

Ennélfogva kívánatos, hogy a kooperációs és integrációs kapcsolatok fejlesztése részévé váljon minden irányító szerv távlati programjának. Természetesen tudnunk kell, hogy a kooperáció létrehozása nem öncélú törekvés, hanem eszköz a gyümölcsöző együttműködés kiépítésére. Az erők és az eszközök egyesítésével olyan állapotot — színvonalat — kell elérni a mezőgazdasági termelés egyes ágazatainak szakosításában és összpontosításában, melyek a legmegfelelőbb módon lehetővé teszik a tudomány és a fejlett technika bevezetését. A kooperációs kapcsolat kiépítésének igazodnia kell a műszaki fejlesztés célkitűzéseihez, az irányítás alsóbb szférájában pedig az üzemek termelésének szakosításához is. Ezzel egyidejűleg a tervezésben előtérbe kerülnek a területi szempontok.

Fontos követelmény tehát, hogy a körzetekben és a járásokban sürgősen szorgalmazzák a távlati fejlesztésre irányuló, a tökéletes szakosítást és kooperációt célzó törekvéseket a helyi adottságok, valamint a társadalom szükségleteinek figyelembevételével. Csak az összefüggések tökéletes ismerete, és az ezzel párhuzamos kérdések tisztázása után jelölhető ki a kooperáció és az integráció fejlesztésének iránya és formája esy-egy körzetben. A munka neheze tehát az alsóbb irányító szervekre, vagyis a kerületi és a járási szférákra vár. Közvetlenül felelősek a mezőgazdasági termelés fejlesztéséért. A minisztériumra pedig nemcsak a módszertani feladat hárul, hanem az is, hogy tisztázza a műszaki fejlesztés irányát a szóbanforgó program hatékony érvényesítésére, s ezzel párhuzamosan a társadalom többi szükségleteivel összefüggésben kiinduló támpontot kell nyújtania az alsóbb szerveknek, hogy munkájuk eredményes legyen.

A kooperációs és integrációs kapcsolatok valóra váltásánál nagyon fontos néhány tervezési, ökonómiai és legislatív (törvényhozási) kérdés tisztázása. Központi szinten például a népgazdasági tervben kifejezésre kell jutnia annak, hogy a mezőgazdaság milyen mértékben vesz részt a társadalmi munkamegosztásban. A fejlesztési tervekben alsó szinten hovatovább jobban kifejezésre kell jutnia a termelés célszerű megoszlásának, egy-egy körzetben az igényelt műszaki program valóra váltása specifikus apróbb feltételeinek, hogy a társadalom szükségleteit minél célszerűbb s hatékonyabb módon kielégíthessük.

Az üzemi tervekben — részleteiben — kifejezésre kell jutnia a szakosítás és összpontosítás célkitűzéseinek, melyeknek megoldását ki kell fejeznie a terv többi, vagyis anyagi-műszak; részének is.

Emellett természetesen ismerni kell azt is, hogy a célszerű szakosítás és kooperáció kibontakozásának egyik fő akadálya — mezőgazdasági üzemeinkben — az évi tervek alapján történő irányítás meghonosodása. Ugyanis az egy évre szőlő terv nagyon rövid távon fogja össze a lehetőségeket. Ezért nem lehet jelentős törekvések elindítója. El keli érni, hogy a mezőgazdaság állami irányításában az öt évre szóló távlati terv legyen a döntő tényező. A szakosítás és a kooperáció előbbre jutását jónéhány tényező gátolja. Többek között ide tartozik a közgazdasági ösztönző, tehát az árpolitika, az adó és a segélyezés tökéletlen megoldása. Ezek közül több nem kíséri — a szükségnek megfelelően — figyelemmel az új helyzet kialakulását, mely módot nyújt a kedvező munkamegosztás kialakítására. Az irányító rendszer további elmélyítése céljából tehát alá kell vetni ezeket is a mezőgazdaság fejlesztését célzó kérdéseknek.

Komoly akadály például, hogy a kooperációs kapcsolatok kiépítését nem támogatják kellőképpen. Számottevő fogyató kosság, hogy még mindig nem fejezték ki milyen pénzügy hozzájárulással lehet számolni a mezőgazdaság további fej

lesztésénél. Tehát a hozzájárulás célszerűségének tisztázásán kivül meg kell oldani az ezzel szorosan összefüggő feltéteteket és alapelveket is.

Az állami pénzügyi hozzájárulás eddigi módszere nem serkenti kellőképpen a mezőgazdasági üzemeket abban, hogy a közös létesítmények kiépítésénél saját pénzeszközzel támogas sák a kooperációs és integrációs törekvéseket — a termelés leghaladóbb módszereit.

Követelmény, hogy az állam pénzügyi hozzájárulásánál az alábbi alapelvek érvényesüljenek:

a) a kooperációs kapcsolat mindennemű formájánál lehet séges a pénzügyi hozzájárulás, ha:

ф társadalmi szempontból igényelt kooperációs, integrációs viszony létrehozásáról van szó;

ф a mezőgazdaság fejlesztésének programjában (a tervben) lerögzítették;

• olyan közös vállalatok építéséről van szó, melyekben teljes mértékben érvényesítik és kihasználják a haladó nagyüzemi technika és technológia vívmányait;

b) a pénzügyi hozzájárulást és annak módozatait társadalmi jelentőség szempontjából kell megkülönböztetni, az egyes termelő egységeknél kifejezésre kell jutnia a társadalmi beruházás gyors visszatérülésének az árpolitikában és más árrendszerben.

Az állam pénzügyi hozzájárulásának kidolgozásánál abból keil kiindulni, hogy milyen volt az ágazatok viszonya az álla mi költségvetéshez. Törekedni kell a célkitűzések elérésére, s a belüzemi tartalékok feltárására. Végső fokon az állami hozzájárulásnak a kooperációs és integrációs kapcsolaton keresztül elő kell segítenie a mezőgazdasági termelés kívánt színvonalának elérését.

Másik terület, ahol érvényesülnie kell az állam befolyásé nak a kooperációs kapcsolat fejlesztésében, az adás-vételi kapcsolatok rendszere. Az üzemközi vállalatok kiépítésénél számolni kell a magas munkatermelékenységgel, s új típusú üzemrendszerrel, mely igényes technikai és technológiai be rendezésénél fogva kívánatos, hogy állandóan üzemeljen. Máskülönben nem érhetnénk el magas termelési hatékonyságot Ez persze majd attól is függ, milyen kapcsolat jön létre a partnerek között. Ezért elengedhetetlenül szükséges, hogy az üzemközi vállalatok és partnereik hosszúlejáratú szerződésekkel biztosítsák az állandó zavarmentes üzemelést. A hosz szúlejáratú szerződéseknek mind az állandó (zavarmentes) ellátás (takarmány, hizlaláshoz szükséges malac stb.j, mind pedig a termékek (hús) elszállításának biztosítéka fontos feltételei lehetnek a beruházás kivitelezésének, és a terme lésbe való állításának.

Szükséges az adás-vételi kapcsolatok egész rendszerének felülvizsgálása és elmélyítése, hogy ezek a kapcsolatok ne fékezzék, hanem elősegítsék a fejlődés említett irányú kibontakozását.

IV. A mezőgazdaság és feldolgozó ipar közötti kooperációs és integrációs kapcsolatok fejlődése

A mezőgazdasági termelés növekedése és az ezzel párhuzamosan növekvő piaci mezőgazdasági termelési érték hoz ta létre a feldolgozóipar gyors fejlődésének alapteltételeit. A két ágazat kölcsönös viszonyát napjainkban legjobban az fejezi ki, hogy például az élelmiszeripar költségeinek több mint 75 százalékát a mezőgazdasági nyersanyagokra fordított költségek képviselik, az értékesített mezőgazdasági termékeknek pedig több mint 80 százaléka különböző feldolgozáson megy át, szintén többnyire az élelmiszeriparban.

A két ágazat említett viszonya, összefüggése megkövetelte, hogy ennek megfelelő formát és módszert válasszunk' az irányításukra, megoldjuk a közvetlen és kölcsönös együttműködés kérdését, s hogy létrehozzunk egy közös központi irányító szervet — a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumot.

Az eddigi fejlődés is ezen intézkedés helyessége mellett szól. Ilymódon lehetőség nyílik az egymással szorosan összefüggő két szféra célszerűbb koordinálására, továbbá az olyan nézeteltérések megszüntetésére, melyek gátolták a jobb eredmények elérését, a lakosság saját készletekből történő jobb ellátását, s így fokozatosan jelentkeznek a két ágazat kölcsönös együttműködésének első konkrét jelei.

Emellett azonban a jelenlegi helyzetet kezdeti állapotként I kell elbírálni, melynek további fejlődése vissza kell hogy

gazdasági termelésnek gazdasági szempontból célszerű összpontosítása, koncentrálása.

Ezt a kérdést alapvetően kétféle módon lehet megoldani: a mezőgazdasági üzemek termelési struktúrájának leegyszerűsítésével az üzemek specializáiása és termelési összekapcsolása által. Ezért a mezőgazdaság fejlesztésének jelenlegi időszakában előtérbe lép egyrészt a mezőgazdasági üzemek nagyságának kérdése, másrészt pedig termelésük jellege, ami — egyes kivételektől eltekintve — ezideig még mindig túlságosan univerzális, általános.

Elsődlegesnek tehát a szakosítást kell tartani. Ez elsősorban a mezőgazdasági üzemek termelési struktúrájának leegyszerűsítésével és további egyetlen termelési ágazatra szakosított (baromfitenyésztő, sertéshizlaló) új üzemek létrehozásával azonos.

A nagy földterülettel rendelkező mezőgazdasági üzemek esetében már a termelési struktúra ilyen leegyszerűsítése Is lehetővé teszi, hogy hatékonyan kihasználják a jelenleg rendelkezésre álló progresszív technológia nagy hányadát. Azonban itt is lesznek olyan tevékenységi ágazatok, amelyeknek koncentrációja nem lesz elegendő a tudomány és technika jelenlegi vívmányainak hatékony alkalmazásához.

Azonban a kis- és közepes földterülettel rendelkező üzemek esetében a termelési struktúra bárminemű leegyszerűsítése sem alakít ki az egyes tevékenységek kívánt koncentrációja szempontjából kedvező teltételeket.

Ezért mérlegelni szükséges és el kell dönteni, hogyan járjunk el ilyen esetekben az egyes tevékenységek célszerű koncentrációjának elérése érdekében.

Célszerű koncentrációt a mezőgazdasági üzemeknek egy termelési, gazdasági és jogi egységbe való tömörítése által, vagy a mezőgazdasági üzemek gazdasági és anyagi erejének egyesítésével,tehát kooperáció segítségével, lehet elérni.

A mezőgazdasági üzemek egyesítésére sor kerülhet és egyszerű módon megvalósítható az állami szektor üzemeiben, lóképp ott, ahol az állami gazdaságok összefüggő területet alkothatnak, esetleg a kisebb efsz-ek esetében, amelyek az üzemen belüli szakosítás megvalósításának előfeltétele mellett sem képesek termelésüket nagyüzemi módszerek alkalmazásával megszervezni. A Csehszlovák Szocialista Köztársaságban 1970. január 1-én még 1187 efsz 370 hektárnál kisebb mezőgazdasági' földterületen gazdálkodott, ebból 463 szövetkezet a 200 hektárt és 35 szövetkezet a 100 hektárt meg nem haladó földterületen.

Viszont ezekben az esetekben is abból kell kiindulni, hogy az ilyen megoldásnál is meg kell teremteni a tárgyi, a gazdasági és a politikai előfeltételeket. Komoly problémát jelent majd az egyes termelési tevékenységek célszerű összehangolása a nagyüzemi technológia bevezetése érdekében úgy, hogy az eredmény egyöntetű nagyüzemi egység legyen és ne csupán a létező termelési egységek csoportosulása. Ugyanígy fontos az is, hogy az új nagyüzemi egység kialakításával ne nyomják el az egyes munkaközösségek kezdeményezését és felelősségét, valamint ne csökkentsék a termelés hatékonyságát. Ezért a mezőgazdasági üzemek egyesítésének nélkülözhetetlen teltétele — amikor nagyobb termelőegységbe tömörülnek — az üzemen belüli szervezés és az irányítás megoldása az érdekeltség elveinek betartása és célszerű kihasználása mellett.

Hazai adottságaink közepette, ahol a földterület nagyobb hányadán a szövetkezeti szektor gazdálkodik, esetleg a szövetkezeti földtulajdon az állami szektor földterületével szövődik össze, a jelenlegi időszakban a szükséges összpontosítás és szakosítás elérésének legcélszerűbb módjaként a kooperációs kapcsolatok nagyobb méretű fejlesztése mutatkozik.

E megoldás előnye az, hogy nem kell beavatkozni a mezőgazdasági üzemek jelenlegi szervezési struktúrájába, nem kell gazdasági és jogi függetlenségüket megbontani, valamint az ebből adódó gazdasági és politikai kérdéseket megoldani.

Ugyankkor ez az út elősegíti a termelés összpontosítása és szakosítása kívánatos színvonalának elérését még az olyan esetekben is, amikor a szövetkezetek földtulajdona az állami gazdaságok töldterületei közé ékelődik és az egyesítés lehetetlen lenne, mivel ez esetben a fennálló tulajdonjogi viszonyokba kellene beavatkozni.

Emellett nincs kizárva, hogy egyes esetekben — ha erre kedvező gazdasági feltételek alakulnak ki — a kooperáció formája az együttműködő üzemek szerves egyesülésének formájává érlelődhetik.

A mezőgazdasági üzemek termelésének további koncentrációját és szakosítását elősegítő szervezési módszereket azonban tervszerűen a műszaki-technológiai folyamát körülményeit szem előtt tartva, de az össztársadalmi érdekeket is figyelve irányítani kell. Céljuk elsősorban a mezőgazdasági termelés további fokozása és minőségi javítása a termelés hatékonyságának növelése útján.

II. A kooperációs és integrációs viszonyok fejlődésének alapvető irányzatai

a mezőgazdaságban

A többi szocialista ország tapasztalatai és a kooperáció szervezésének, valamint a közös szövetkezeti vállalatok építésének hazai tapasztalatai a mezőgazdaság fejlődésének soron következő szakaszában a kooperációs és integrációs kapcsolatok következő fejlesztési irányzatait teszik lehetővé:

— közös vállalatok a növénytermesztés szakosított szolgáltatásai számára,

— vállalatok közötti együttműködés a növénytermesztésben a közösen beszerzett technika közös kihasználása érdekében,

— vállalatközi létesítmény tehenészet, szarvasmarhahizlalás, vagy más állattenyésztési ágazat számára,

— közös vállalat tojás, baromfi- és sertéshús termelésére,

— szakosított, szakigazgatáshoz tartozó állami vállalatok az egyes termelési irányzatoknak megfelelően (tojás, baromfihús, sertéshús, vetőmag- és ültetőanyag-termelés stb.),

— állami gazdaságok vállalati csoportosulásai.

A felsorolt formákban a viszonyoknak két, minőségileg eltérő rendszerét lehet megkülönböztetni:

a) az olyan viszonyok rendszerét, melyben az egyes termelési tevékenységek koncentrációjára és szakosítására a vállalatok együttműködése alapján kerül sor anélkül, hogy ezzel új gazdasági vagy jogi személy jönne létre. Ide tartozik a vállalatok közötti együttműködés valamennyi formája, melynek akár bizonyos beruházás kiépítése és beszerzése, akár a vállalatok közötti munkamegosztás képezheti alapját.

b) olyan viszonyok rendszerét, melyeknél új gazdasági és jogi személy jön létre. Ezt — mint a terv hordozóját — mint önálló egységet szintén bekapcsolják a tervezés és irányítás rendszerébe, valamint az állami költségvetésbe.

Ebbe a csoportba tartoznak mindazok a jogilag önálló vállalatok, melyek akár vállalati társulás (közös vállalatok),akár állami szervek határozatai alapján jöttek létre (állami vállalatok).

A kooperáció vagy az integráció formájának megválasztása az integráció célját és tartalmát képező tevékenységtől függ. Az olyan esetekben, amikor az adott tevékenységet lehetséges és célszerű elkülöníteni a mezőgazdasági őstermelés teljes keretéből (pl. brojler- és tojástermelés, sertéshizlalás takarmánykeverékeken) alkalmasnak mutatkozik önálló, vagy viszonylag önálló vállalatot létesíteni (szakosított állami vagy közös vállalat). Ezzel szemben az olyan tevékenységeknél, amelyeket nem lehet a mezőgazdasági őstermeléstől elkülöníteni (pl. a növénytermesztés termelési folyamatának biztosítása, tehenészet stb.), és ahol meg kell őrizni a közvetlen vállalati felelősséget az adott tevékenységért, helyesebb nem önállósítani azt, és inkább a vállalatok közötti kooperáció útját kell választani.

A kooperáció vagy integráció formájáról úgy kell tehát dönteni, hogy először alaposan megvizsgáljuk az egyes tevékenységek általános jellegzetességeit, és figyelembe vesszük a helyi feltételeket.

A megelőző kritériumok alapján a mezőgazdasági termelés alapvető tevékenységeiben a szakosítás és a koncentráció fokozatos folyamata mellett a következő konkrét formák jöhetnek számításba:

1. A mezőgazdasági termelés növekvő

kemizálásával összefüggő tevékenységek szakosításának és koncentrációjának folyamata és formái

A mezőgazdasági termelés kemizálásának eddigi hiányosságai komplex agrokémiai szolgáltatási központok létrehozásával küszöbölhetők ki. Ezek a műtrágyák raktározásán és keverésén kívül bebiztosítják azok szakszerű felhasználását is a talajok tulajdonságainak és a növénye,к követelményeinek megfelelően a szükséges agrotechnikai időpontban. A mezőgazdasági termelés kemizálásának ezt a módját alkalmazzák például az NDK-ban, ahol jelenleg mintegy 120 ilyen központ működik. Ez a mi szükségleteinknek is megfelel, ezért célszerű lesz a sajátságos feltételek figyelembevétele mellett nálunk is bevezetni.