Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)
1971-01-16 / 2. szám
A baromfi fertőző légzőszervi betegségei Közismert, hogy az utolsó három évtizedben a baromfitenyésztés rendkívüli fejlődésen ment át. A szocialista nagyüzemi termelési viszonyok bevezetése előtt a baromfit Szlovákiában jóformán kizárólag kistenyésztői adottságok közepette tartották és e gazdasági ágazatra nem fordítottak különösebb gondot. A baromfikolerán és baromfipestisen kívül, amelyek időnként egész falvak, sőt országrészek szárnyasait pusztították ki, más betegségek nem igen keltették fel a tenyésztő figyelmét. Egészen más a helyzet ma, amikor a baromfitenyésztés a földművelés igen fontos ága lett és óriási baromfifarmok alakultak ki, amelyek termékeinek — a hüsnak és a tojásnak — rendkívüli közgazdasági jelentősége van. A nagyüzemi baromfitenyésztés számos új betegséget hozott magával, amelyekkel az állategészségügyi szolgálatnak fel kell vennie a harcot, különben jelentős károk keletkeznének, amelyek a baromfitenyésztés gazdaságosságát rendkívül veszélyeztetnék. Jelenleg a baromfi légzőszerveinek legfontosabb fertőző betegségeivel kívánunk foglalkozni. A CSIRKÉK RAGÄLYOS näthAja E betegség okozója egy baktériumféleség, amely a fertőzött baromfi által szétprüszkölt vagy szétszórt váladékcseppek belehelése útján fertőzi meg a még egészséges szárnyast. A beteg csirke bágyadt, tolla borzolt, szárnyait lógatja és rossz az étvágya. Az orrüreg, valamint a szem kötőhártyájának gyulladása következtében az állat könnyezik, orrnyílásaiból szürkésszínű nyálka folyik, mely a nyílásokat összetapasztja, szemei dagadtak és gennyesek, a lélegzés nehezített. A betegség gyógyítására antibiotikumokat tartalmazó gyógyszerek (például streptomycin) használatosak, többnyire sikeresen. A megelőzés szempontjából igen fontos a beteg állatok elkülönítése az állománytól, a takarmányozás javítása és főleg А-vitaminnal történő kiegészítése, fertőtlenítés, és az újonnan beszerzett állatok vesztegzárban végzett megfigyelése az állományba való beállítás előtt, ami legalább hét napig tart. A BAROMFI VlRUSOKOZTA LÉGZÓSZERVI BETEGSÉGEI A csirkék baktériumokozta ragályos nátháján kívül több oly fertőző betegség fordul elő a baromfi légzőszerveiben, amelyeket különböző vírusok (és hozzájuk hasonló kórokozók) idéznek elő. E csoportba a következő betegségek tartoznak: — a tyúkok fertőző gége- és légcsőgyulladása, — a csibék fertőző hörgőhurutja, — a pulykák és kacsák fejének melléküregeiben lefolyó fertőző gyulladás, — a tyúkok légzőszerveinek idült gyulladása. A felsorolt betegségek sok tekintetben hasonlítanak egymáshoz és csak beható laboratóriifmi vizsgálatok alapján lehetséges megkülönböztetésük. Gazdasági jelentőségük nagy, mert a fertőzött állományokban tetemes károkat okozhatnak. A tünetek közül legfontosabbak a légzési nehézségek: a beteg szárnyas tátott csőrrel, gyakran szuszogva lélegzik, nyakát nyújtogatja, köhög, fejét rázogatja, orrlyukaiból váladék folyik, a szemhéjak és a kötőhártya gyulladt. A fej melléküregeinek gyulladása esetén a fej duzzadt és a rendestől eltérő formájú. A betegségek az állományban gyorsan terjednek és főleg a fiatal baromfi közt nagymértékű elhullást okoznak, míg az idősebbeknél lefolyása inkább idült jellegű és a szárnyas termelékenységét erősen csökkenti. A felsorolt betegségek gyógyítására antibiotikumot rendel az állatorvos, de a gyógyult állatok közt sok az ún. vírusgazda, amely a betegség kórokozóját üríti és a vele együtt tartott állatokat fertőzi. Ezért a beteg baromfit el kell különíteni az állománytól és esetleg kigyógyulása után sem tanácsos oda visszahelyezni. Fertőzött állományokból származó tojásokat nem szabad keltetésre használni, mert a betegség a fertőzött tojásokból kikelt csibék útján is terjed. A fogyasztásra szánt tojásokat fertőtleníteni kell elszállításuk előtt. A megelőzés az állathigiénia általános elveinek foganatosításán alapszik, melyek közül a jó, vitamindús takarmányozás, megfelelő elhelyezés és az állomány kiegészítése céljából vásárolt baromfi vesztegzárban való megfigyelése a legfontosabb. Ha a betegség az állományban igen elterjedt, nem marad más hátra, mint az egész állomány felszámolása. Dr. Florián Endre Szakosított galambkiállítás A SZKSZ KB galambtenyésztési szakosztályának beleegyezése alapján négy klub, mégpedig a Ф szlovák begyesgalambok tenyésztőinek, ф a komáromi és a kassai bukókeringők tenyésztőinek, # a hanái és a cseh talptollazatú begyesgalambok, valamint ф az angol begyesgalambok tenyésztőinek klubjai 1971. január 23—24-én Nagytapolcsányban (Topoľčany) a felsorolt fajták külön kiállítását rendezik meg. Ez alkalommal tartják a négy klub tagjai évi rendes közgyűlésüket. Hanái talptollazatú begyes galamb —ksz — I LIPSIA 1970 ! Ilyen nevet adtak az NDK kisállattenyésztői a legutóbb Lipcsében megrendezett, de egyébként J már hagyományosan min! den év decemberének első hetében megrendezésre kerülő nemzeti baromfi-, galamb- és egzo-. tikus madár, kiállításnak. Ez alkalommal csaknem 24 000 állatot tekinthettek meg a látogatók, amiből 10 760 db volt a kaparóbaromfi és a víziszárnyas, 9825 db a ga; lamb. A fiatal tenyésztők , (pionírok) 221 állatcsoportot mutattak be. A kiállításon továbbá 2450 különféle egzotikus madár került bemutatásra, beleszámítva a díszes vízimadarak expozícióját is. A kiállítást az ismert német alapossággal és pontossággal rendezték meg. Az egzotikus madarak különösen szép és érdekes elrendezésű ketrecekben pompáztak, ami fokozta a nagyszerű rendezésről tanúskodó benyomást. A kiállított állatok minősége igen jó színvonalú volt. —rs— 4 j ятшнлм Kevés a vad a szádudvarnoki határban, és sok vadászszem szegeződik rája. Szelíden nézik az apróvadat; foglyot, fácánt, fűrjet, nyulat. Vérszomjas boszszút lövel a szemsugár, amikor megrezzen a bozót, csalit vagy a csenderes a ravasz róka nyomán. Lesz nemulass a kóbor kutyának, macskának, ha apróvadra leselkedik. Már kipusztították a vendéget jelző csörgő szarkát, a madárfészkek fosztogatóját. A vad ösztönösen érzi, hogy melyiküket védi vagy öli a vadászok golyója. Vadász szomszédom kertjében fácánok ették meg a káposztát az őszön. Mikor felesége szemére vetette, hogy riasztó lövéssel nem űzte el őket, ő csak mosolygott... Sebaj, jövőre többet palántálunk belőle. Hátha itt is fészkelnének s nem csak látogatóba járnának hozzánk más határból. A vaddisznó is idegen vadászterületről jár a miénkre, de ez már más fogadtatásban részesült. Lövik kíméletlenül, különösen a vadkant, aminek egész éven át nincs tilalma. Határunkat két hegy övezi, az Alsóhegy és a Felsőhegy. Mindkettő lábánál szántóföldek terülnek el. Nagy károkat tesz a vaddisznó különösen az árpában, zabban, kukoricában. Egész tálkákban jönnek át a szomszédos magyarországi erdőkből és a bárkái hegyekből. Mikor hírük eljut hozzánk, talpon vannak a vadászok éjjel, nappal. És bizony akármilyen jó is a vad szimata, nagyon sok terítékre kerül belőle. A vadász-feleségek a süldőknek és a kihízott, egyéves kanoknak örülnek a legjobban, mert nagyon j.ó a húsuk. De a jó vadász otthagy csapot, papot ha megtudja, hogy valahová bejár a remetekan. Lőtt remetekant a betléri kastélyban láttam először, kitömve. A kastély alkalmazottja akkor megjegyezte: — Ma már ilyen nem létezik, mert nemcsak az urak vadásznak, hanem mások is. Mégpedig sokan. — Igazat adtam neki én is, mivel látom, hogy a mi vadszegény vidékünkön is mennyi vaddisznót lelőnek. Erre az igazságra, ha éppen igazság volt, rátrómfolt Hajdú Bálint A Tilalmasban lőtt remetekan agyara fiatal vadászunk, öt évvel ezelőtt. Remetekant lőtt Péterházán, a Felsőhegy lábánál. Hét-nyolc éves, bozontos szőrű, erős sörtéjű, nagy agyarú remetekant. A kiváló agyarakat arany éremmel jutalmazták 1965-ben Brnóban, az országos vadászkiállításon. A szomszédom, Haczel Pál, a legtapasztaltabb vadász, fájó szívvel csodálta meg az értékes trófeát. Nem mondta, de. láttuk rajta, hogy az övét, a sokat már nem értékeli annyira, mint Bálintét az egyet. Telt, múlt az idő és a szomszéd minden éven a legtöbb nagyvadat ejtette. De mindez nem ért fel neki egy remetekan lelövésével. Három évet kelleti várnia, amikor egy fiatal vadász azt mondta a szom szádomnak — Pali bácsi, remetekan jár a Tilalmasban. Minden este és hajnalon lesek rá, de nem tudom elcsípni. A szomszéd elment az Alsóhegynek abba a részébe, amelyet a nép Tilalmasnak nevezett el nagyon régen. És vadász-szerencséje ezúttal sem hagyta cserben. Első lövésre leterítette a hatalmas kant. Ez is bozontos szőrű, erős sörtéjű és nagy agyarú remetekan volt, akárcsak a Bálinté. A szakértői becslés alapján ez is 127 körüli pontértékkel bír, mint a másik. Szomszédom azóta, mintha elérte volna élete célját, megelégedéssel lövöldözi a kisebb kanokat, és mintha már nem is vágyódna több remetekan után. Az értékes trófeát otthon őrzi és nem is dicsekszik vele. De nem úgy Bálint, ö már elmondta, hogy az ő remetekanjának trófeája elkerül a Budapest 1971 Vadászati Világkiállításra. Azt szeretné, ha a szomszédom trófeája is odakerülne. Ehhez pedig az szükséges, hogy az is díjat nyerjen az országos kiállításon, amelyet 1971 tavaszán tartanak, ismét Brnóban. Kár lett volna a tilalmasi remetekan agyarának lemaradni a kiállításról, mert Magyarországon külön díjat kap majd az az ország, amely a legtöbb kiváló trófeát állítja ki. Hajdú Bálint szgrint, ha minden -értékes remetekan trófeánk odakerül, akkor erre a- külön díjra mi is esélyesek vagyunk. Fogy a vaddisznó, egyre fogy. Már nincs belőle annyi, mint régen. A véletlennek mégis mostanára jutott az a szerencséje, hogy falunkból két vad disznó trófea is a világkiállításra kerülhet. Kívánom, hogy ezúttal is kedvezzen nekik a vadász-szerencse. CSURILLA JÓZSEF Új típusú sózó A mellékelt vázlaton látható fadobozt, melyet colos hulladékdeszkáből állítunk össze, egy kiselejtezésre ítélt élő fára szerelünk fel. A fát előzőleg a földtől 1—1,5 m magasan elfűrészeljük, a tetejét lefaragjuk. A dobozba rakott só a légköri nedvesség hatására lefolyik a fa törzsén. A földre csurgott só sem vész el, mert a fatörzs miatt az állatok nem tudják elpiszkítani. A fenti vázlaton látható, hogy az elkészült sózó teljesen beleilleszkedik a környezetbe. Hogy az állatok minél könynyebben felfigyeljenek rá, célszerű a fa kérgét lehúzni. A sózó semmiféle karbantartást nem igényel, - csak a sót kell az ellenőrzések során pótolni. i Fenékhorgászat I és drilling M „Fenékhorgászat és driljl ling“ cím alatt írja a L’Hu-% manité: Az 1958. évi törvényerejű rendelet most megjelent módosítása megtiltja a fenekezőknek a hármashorgok használatát, és a készségesen legfeljebb két egyeshorog használatát engedélyezi. Ez a rendelkezés a horgászok körében nagy felzúdulást keltett. Lássuk csak, hogyan is áll a dolog. A ponty- és márnahorgászok jórésze fenekező készségét csak egy egyes-, ritkábban több egyeshoroggal szereik De vannak vidékek, ahol a drilling használata a fenekezőknél általános. Nem mintha a drilling az egyeshorognál „fogósabb“ lenne, de kétségtelen előnye, hogy mind a főtt burgonyát, mind a sajtot jobban tartja. Éppen nem ritkaság ugyanis, hogy ezek a csalik az egyes horgon megrepednek és arról leesnek. Minthogy a horgászok felszólalásai a fenékhorgászat ezen különös korlátozása miatt egyre szaporodtak, az érdekképviseletek a Halászati Igazgatásnál lépéseket tettek a rendelet visszavonása érdekében. Ogy látszik egyébként, hogy a rendelet egy tévedésen alapult, amelynek célja a pisztrángos vizek védelme lett volna. Bizonyos, hogy tévedés mindenhol előfordulhat, de most annak mielőbbi helyesbítéséről van szó. Határozottan rossz módszer ugyanis az, hogy „azokon a vizeken, ahol a tiltakozások — minthogy a drillinggel fenekezők száma a legnagyobb — a leggyakoribbak, a halászati ellen-őrök utasítást kaptak, miszerint legyenek elnézők az így horgászókkial szemben“. A halászati rendelkezéseket alkalmazni és respektálni kell. De azok legyenek észszerűek és logikusak. De ha a tévedés már megtörtént, úgy azt haladéktalanul korrigálni kell. , (Ľ Humanité)
