Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)

1971-04-24 / 16. szám

\ SZABAD FÖLDMŰVES 1971. április 24. MOTTO: Apáink mtndig robotoltak, Hogy lenne enni kevés kenyerünk, Bús kedvvel, daccal, de dologban voltak, Az Isten se törődött velünk. (József Attila) Ä költővel együtt keserűen érez­­** ték ezt Sajógömör (Gemer) egrárproletárjai is. Reménységük pi­ros virága — a Magyar Tanácsköztár­saság — hamar sárba hullott. Sárba hullott, pedig bátran küzdöttek érte a eajógömörl föld fiai. Ketten hősi halált haltak a falu területén folyó harcokban: a két Csala István — apa és fia. Csala Márton és Becskereki Béla szintén vérével öntözte meg ősei földjét. Tóth László meg az utolsó percig harcolt a román fronton. Hiába. Győzött a hazugság. A Sajó völgyére sűrű köd telepe­dett. A felhők mögül csak néha vilá­gított ki egy parányi csillag, amelyet 1921 decemberében először Végh Ist­ván, Lóska János, Végh János, Csók János, Haluška János, Szőke István, Csala Márton vettek észre: a vörös csillag. Ha a sarlót és kalapácsot az ég felé tartották, úgy tűnt, mindjárt el is érik vele. A CSKP helyi szervezetének meg­alakítása bizony nem ment zökkenő nyolcvan család tengette életét, több­nyire cselédek, béresek, pásztorok... A válság éveiben (1929—1933) bi­zony gyakori volt a munkanélküliség. A nincstelen agrárproletárok végig­szenvedték a megpróbáltatások kál­váriáját. Nyáron részes-aratóként né­hány mázsa gabonát kerestek, a har­mados földből egy szekérnyi krumpli, kukorica jó ha jutott. Télen? Egy-két hétig favágás. Bár a cselédnek a „kommenció“ biztosította a létminimumot, de pénzt csak álmában látott. Ha ugyan volt ideje álmodni! Reggel négytől késő estig tartott a szolgálat. Mire kivir­nélkül. A burzsoá Csehszlovák Köz­társaság hónapról hónapra erősödött, s mindig megtalálták módját a mun­kások zaklatásának. Az első gyűléseket Homoly László, Szőke István és Csapó Mátyás házá­ban tartották felváltva. Később Ta­kács László, Csala Arpád és Skarba János konyhájában gyűltek össze „kártyázni“, de bizony a lapokat csak akkor verték az asztalhoz, ha az őr­szem jelt adott az ablak alatt: — Valaki jön! Az alapot lerakták. Később új har­cosok álltak a sorba: Klinkó Károly, if j. Haluška János, Adamec József, Nagy István és mások. Ez idő tájt a falunak 1300 lakosa volt. Határának nagyobb részét (2093 kát. hold) magángazdák és úrbére­sek, a kisebbik részét (887 kát. hold) meg Szontagh Zoltán birtokolta. Ez utóbbi földesúrnál mintegy hetven— radt, már a mezőn kellett lennie az igásjószággal. S bizony este is etet­ni, itatni kellett. Legsanyarúbb helyzetben voltak a cigány származású családok. Sár-vis­kóikban, egészségtelen körülmények között éltek, s ha enni akartak, hát az idősebbek koldulásra fanyalodtak. — Isten nevében, csak egy darab kenyeret... — kopogtattak be gyak­ran a módosabbak ajtaján. ... Mert nagy úr volt ám akkor a kenyéri Az édesapák előre kiszelték minden gyerek számára a kenyérpor­­ciót. Ha valamelyik mohó vagy szele­­burdi gyerek véletlenül a földre ej­tette, ijedten felkapta, gondosan meg­­törülgette, s mintegy bocsánatkérően megcsókolta: „Drága kenyérke, ne haragudj, hogy porba ejtettelek ...“ A CSKP nyomására a községi elöl­járóság többször is foglalkozott a munkanélküliek kérdésével. Különfé­VASHITTEL, BÁTORSÁGGAL le, úgynevezett „szükség-munkát“ szerveztek, s ellenértékként heti 10— 20 koronás vásárlási utalványokat kaptak. Akiknek szerencséjük volt, azok télen is dolgoztak. Nyáron az arató­­gazda, télen a bandavezér szervezte be munkatársait. Sok függött ezektől az emberektől! Ha okosan és bátran egyezkedtek a munkaadóval, társaik részére bizo­nyos előnyöket tudtak kicsikarni. Elvtársaik, sorstársaik őszintén ben csülték ezeket a keménykötésű embe­reket, akik ugyanannyit dolgoztak, mint a többiek, de bérük alig külön­bözött. A téli favágás kegyetlen munka volt. Akit bevettek a csoportba, bol­dogan csomagolt a hatalmas vászon­tarisznyába: egy heti krumplit, babot, némi zsírozót, kenyeret és ha volt: szalonnát. A reménykedő munkás­feleségek meggyúrták az utolsó ma­rék lisztet, egy bögrébe rántást ké­szítettek, s a gyerekek örökké éhes szája elől bedugták a nagy tarisznyá­ba. Ez a zsák volt annak a remény­nek a záloga, hogy az éles fejsze gyorsan dolgozik és a jövő héten pénz csillan meg a petróleumlámpa fényében. Az erdőre érve kunyhót, „kalyibát“ készítettek a vasmarkú emberek. A fagyos földet felcsákányozták, hasáb­fából piramist raktak, majd letakar­ták haraszttal, avarral s ezt leföldel­ték. Fent szabad nyílást hagytak a füstnek. Középen éjjel-nappal égett a tűz. Körül — mint a megátkozott törpék — a napi munka után mély álomba zuhanva aludtak a favágók. Fűrész, fejsze nyugtalanul nyögött mellettük. — Emberek! Ogye, emlékeztek még ezekre a keserves évekre? A könyör­telen végrehajtókra?___ A CSKP helyi szervezetének erejét legjobban az bizonyítja, hogy az 1938. június 29-én megtartott községi vá­lasztásokon több mandátumot szerez­tek: Csala Mártont, Haluška Jánost, Végh Istvánt, Csala Árpádot és Lóska Jánost beválasztották a községi elöl­járóságba. A jegyzőkönyv szerint: „A felügye­leti hatóság képviselője mindenek­előtt a Csehszlovák Köztársaság iránt! hűségfogadalomra kérte fel a tagokat és póttagokat.“ Községünket 1938 őszén Magyaror­­szághoz csatolták. A párt illegalitás­ba vonult. A második világháború újabb megpróbáltatásokat zúdított a nép nyakába. A párttagokat üldözték: Klinko Károlyt az antifasiszta har­cost, Lóska Jánost és társaikat gyak­ran meghurcolták a csendőrök. Huszonheten vesztek el a vérziva­tarban 1941—1945 között. Am 1945. január 14-én új korszak kezdődött a falu történetében: megjelentek a csil­lagos katonák. A párt régi tagjai ke­zükbe vették a község irányítását. Úgy tűnt, a dolgok hamarosan rend­bejönnek, de sajnos, még harmlnc­­egynéhány családnak meg kellett jár­nia Csehországot is, míg végre 1948- ban derülni kezdett az ég ... Furman Sándor vezetésével — és a CSEMADOK segítségével — meg­nyílt a magyar iskola. MagyiaT újsá­gok hozták a tudást, a hírt, a műve­lődés lehetőségeit. költöztek az első lakók az új, szövet­kezeti lakásba. Rövidesen elkészül a másik, ilyen alapon épülő lakóház is. A közös vagyon értéke 40 millió ko­rona. Ebből az alap-termelőeszközök­re 21 millió korona esik. A községfejlesztés terén a három kilométer hosszú új út, a Sajó és a patak szabályozása, valamint az áru­ház, a tűzoltószertár érdemel emlí­tést. Viszont kuítúrházuk nincs. Ez a kérdés évek óta vajúdik. Am annál szebbek á családi házak. A kétszáz­hetven lakóházból 175-ben tévé-készü­lék tanítja, szórakoztatja a népet Nyolcvanötben fürdőszoba, 18-ban központi fűtés, 91-ben vízvezeték, 113-ban hűtőszekrény, 60-ban motor-A szövetkezet 1949 őszén megala­kult, s a következő évben már eltűn­tek a mezsgyék. Bizony, ezek sem voltak könnyű napok! Nehéz volt a földtől, jószágtól megválni. Bár a jö­vő bíztató, de ismeretlen tervekkel állt az emberek előtt, Az ismeretlen­től meg ösztönösen fél az ember. Az első évek csalódást hoztak. Nem volt még kellő szervezési tapasztalat, kevés volt a gép, és itt-ott a munka­­fegyelemmel is baj volt. Ennek elle­nére pezsegni, forrni kezdett az élni­­akarás. Sokan az iparba mentek, so­kan az államapparátusba, kereskede­lembe. A hatvanas évek elején nemcsak a tömegszervezetek élete pezsdült meg, hanem gazdasági téren is óriá­sit javult a helyzet. A szövetkezet új istállókat, magtárat stb. épített. A fa­luban gombamódra nőttek ki a há­zak. Nemcsak a szövetkezeti tagok, hanem az egykori cselédek, zsellérek, napszámosok is építkezni tudtak. A szövetkezet-fejlesztés azonban tovább tart: 1967-ben Slizské falucs­kával egyesült a szövetkezet, majd 1969-ben Lipovec-cel, 1971 február elején pedig a szomszédos Beretke és Gömörpanyit (Bretka, Gem. Pani­ca) területe is beolvadt ebbe a nagy mezőgazdasági üzembe. Orbán Ferenc szövetkezeti elnök nem panaszkodhat munkaerőhiányra. A tagok havi átlag-jövedelme 2—3000 korona között mozog. Nyáron sok nő segíti a közös gazdaságot. A géppark is kielégítő. Ebben az évben már ba­kerókpár és 35-ben személygépkocsi található. Míg a múltban alig járt négy-öt új­ság a községbe, most 150 Oj Szó, kö­zel 100 Szabad Földműves és szép számú ifjúsági lap kerül rendszere­sen az emberek és tanulók kezébe. A húszas-harmincas években diplo­más ember a tanítón, papon és jegy­zőn kívül nem volt a községben. Ma több mint 20 a diplomások száma, s mintegy ötven érettségizettet tartanak nyilván. A lakosság számarányához képest (940, ebből 153 cigányszárma­zású} ez elég jelentős mennyiség. A CSKP helyi szervezetének húsz törzstagja és 30 regisztrált tagja van, Balázsik Márton elnökkel az élen. Feladata a pártfegyelem helyreállítá­sa, s támogassa az egyesített mező­­gazdasági üzemet, szocialista szellem­ben nevelje az embereket, érvénye­sítve a lenini erkölcsi normákat. Az elmúlt fél évszázad alatt nehéz és hosszú utat tettünk meg: borús és derűs évek váltották egymást. Nem tagadjuk, néha hibát is elkövettünk. Ennek ellenére elmondhatjuk a köl­tővel: De Jölnőtttink már valahára, Kik nem tudjuk, mi az vígan élni, Es mostan vashittel, jó bátorsággal Sorsunk akarjuk fölcserélnt. Az elmúlt húsz-huszonöt év alatt összeroppant alattunk a régi világ. Nagyot változott a falu élete. Kovács István, Sajégömör A CSKP megalakulásának 50. évfor­dulója alkalmából napjainkban sze­retettel és kegyelettel emlékezünk azokra, akik ott álltak pártunk böl­csője körül. A nyitrai pártsajtó — Hlas nitrianského okresu, 1970. már­cius 23-1 számában — cikket közölt erről „Proletárharcok Nyitrán“ cím­mel. Néhány sort fordításban közlünk J. Ladányi cikkéből: „A Szociáldemokrata Pártban — írja a lap — már 1920 nyarán erős baloldali irányzat volt, melynek élén Ján Visuš forradalmár állott. A forra­dalmi marxista baloldal legtöbb híve az építő- és mezőgazdasági munkások közt volt. De voltak hívei az értelmi­ség soraiban is. Ide tartozott Forbáth Imre, dr. Pécsi Jenő, Lax gyógysze­rész és később dr. Grál is.“ Itt dr. Pécsi Jenő nevénél álljunk meg egy percre. Jól ismertem. Tanított engem, és örökre hálás maradtam neki. Neki köszönhetem, hogy a marxizmust már egész fiatal koromban megismertem. A pápai főgimnáziumba jártam. Apám tisztviselő volt, akit az akkori sajtó állandóan támadott, mert szlovák származása ellenére fiát Magyaror­szágon taníttatta, pedig az ok családi volt. Máig őrzöm e „nemes“ sajtóter­mékeket. De hát apámnak engednie kellett és visszahozott, hogy a fel­sőbb gimnáziumot itt végezzem. Ipoly­ság (Šahy) jött számításba. Igenám, de klasszikus alsó gimnáziumokat vé­geztem, még görögöt tanultam, Ipoly­ságon pedig reálgimnázium volt, — franciával. Aztán különbözeti vizsgát kellett tennem, olyan anyagból, ame­lyet addig nem Ismertem. Apámnak dr. Pécsi Jenőt ajánlották korrepetitorként. Úgymond, tanár volt Magyarországon, most Nyitrán él és jó pedagógus. Így kerestem már ti­­zennégyéves koromban dr. Pécsi Je­nőt, hogy aztán haláláig jó barátja maradjak. A Zoboron lakott, roman­tikus szőlőben. Kikérdezett minden­­ről. Amikor elmondtam, hogy csalá­dunk haladó liberális mentalitása folytán megtagadtam a hűségnyilat­kozat aláírását „Ottó királyfi“ szá­mára, melyet a gimnáziumban köröz­tek, helyeslőleg bólintott, de mind­járt hozzá is tette: „Negyvennyolcnál a fejlődés nem állt meg! A világ osz­tályokból áll, melyek örök harcban állnak egymással. A többség fog győz­ni, a proletariátus.“ Számomra új szavak voltak ezek, amelyekről sose hallottam. Ö pedig tovább magyarázott és tanított a na­pi penzumok után is. Marxizmusra, így történt aztán meg, hogy Ipoly­ságra már mint „gyerekszocialista“ kerültem... Példának hoztam fel ezt a szemé­lyes élményt, mert úgy, ahogy engem nevelt és tanított dr. Pécsi Jenő, ne­velt másokat is. Marxizmusra! Nem tudom, közvetlenül foglalkozott-e pártpolitikával, de hogy mindenkinek tanította a szocializmust, azt saját példámon tudom. Dr. Pécsi Jenő Kolozsvárott szüle­tett, 1885. június 6-án. Szlovákiába akkor került, amikor atyját dohány­gyári igazgatóként Selmecbányára (Banská Štiavnica) helyezték. Mielőtt nyugdíjazták, szőlőt vett a Zoboron és ide költözött. így került dr. Pécsi Jenő Nyitrára. Itt tanított különben az apa másik fia is, dr. Pécsi Otmár a nyitrai gimnáziumban. Itt tett érett­ségit Pécsi Jenő is, majd beiratkozott a kolozsvári egyetemre, magyar-né­met szakra. Egy évet a bécsi egyete­men töltött. 21 éves korában tett ta­nári vizsgát és szerezte meg a böl­csészeti doktorátust. Mint tanár Sel­mecbányán kezdett tanítani, majd Székesfehérvárra helyezték. Ekkor már erősen foglalkozott a marxiz­mussal. 1915-ben besorozták és saját bőrén ízlelte meg az első világhábo­rú borzalmait. Ez öntudatos forradal­márrá nevelte. Részt vett a szocia­lista mozgalmakban. Hazatérte után Kunfit már a forradalmi választmány nevében üdvözölte Székesfehérvárott. Cikkeket írt, agitált és nevelt a szo­cializmus érdekében. Amikor megalakult a Kommunisták Magyarországi Pártja, elsők közt lé­pett tagjai sorába, cikkezett és agi­tált a proletárdiktatúráért. „1918-ban Budapesten kinevezték a III. kerületi főgimnázium igazgatójává“ — írja Nyitra aranykönyvőben róla dr. Faith Fülöp, és helyesen. — „A forradalom végén ezt a kinevezést megsemmisí­tették“ — teszi hozzá. Nemcsak állását vesztette, mert ré­szese volt a magyar commune moz­galmainak, de távoznia is kellett a fehér-terror elől. Hazajött Nyitrára. Sosem kapta vissza tanári állását. A csehszlovákiai Szociáldemokrata Párt vezérei Jól tudták, kiről van szó — a magyar commune lelkes hívéről —, s az ilyen „emigránst“ nem lehetett alkalmazni. Meghúzódott tehát ked­ves zoborl szőlőjében és biztosítással foglalkozott. Közben lelkesen agitált a többi nyitrai emigránssal együtt a III. Internacionálé érdekében. Töb­bek között az ő munkássága Is hoz­zájárult ahhoz, hogy Nyitrán a szo­ciáldemokrácia megyei kongresszusa még Ľubochňa előtt elfogadta a III. Internacionálé téziseit a városházán, amit ma márvány emléktábla örökít meg, arany betűkkel. Jótollú publicista volt, haladó szel­lemű cikkeket írt, az adott lehetősé­gekhez mérten. Főként a helyi sajtó­ba Irt, mint a dr. Faith Fülöp szer­kesztette „Nyitra vármegyeibe, a „Nyitrai Lapok“-ba meg a „Nyltra­­megyel Szemléibe. 1940-ben elvállalta a bratislavai magyar fiú-lnternátus vezetését. A felszabadulás után Kugler János — a Szabad Földműves legelső főszer­kesztője — meghívására egy ideig a Szabad Földműves szerkesztőségében dolgozott, lakásproblémái azonban hazahívták Nyitrára. Ott is halt meg. Azt hiszem, kicsit megfeledkeztünk dr. Pécsi Jenőről, az értelmiségi for­radalmárról, aki segített a párt nyit­rai megalakulásában is. Nem érdemli meg, hogy emlékét belepje az idők pora! Mártonvölgyi László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom