Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)
1971-04-03 / 13. szám
Új szakkönyv A háztáji kertész egy kis szaktudással s helyes munkaszervezéssel aránylag kis területen nagymennyiségű gyümölcsöt és zöldséget képes kitermelni. Kertészkedtünk, akiknek a házikert „hobbyként“ szolgál és akik szaktudásukat e téren is igyekeznek minél lobban bővíteni, bizonyára szívesen veszik ing. Jaroslav Štambera professzor könyvének „Kedvelt konyhanövényeink termesztése és felhasználása“ megjelenését (Príroda, 223 old., 50 kép, táblázatok, ára kart. Kés 11,50), amely az uborka, sárgadinnye, tök, paradicsom, paprika, tojásgyümölcs, csemege- és pattogtatni való kukorica, borsó, bab, lóbab termesztésével foglalkozik. A szerző a könyv általános részében bevezetőül hangsúlyozza a zöldségtermesztés jelentőségét az ember táplálkozásában. A továbbiakban ismerteti a zöldségnövények éghajlati és talajigényeit s felhívja a termelő figyelmét az egyes zöldségfélék vetési idejének betartására s a tenyészidö alatti növényápolás fontosságára. Majd a melegágyak építésével és kihasználásukkal s ezzel kapcsolatban a melegkedvelő zöldségfélék palántáinak nevelésével foglalkozik. Tanácsot ad a melegágyban nevelt palánták edzésére is. Külön fejezetben beszél a hidropóniáról, valamint a tőzeg- és mohakultúráról s alkalmazásuk előnyeiről. A következő fejezetben a műanyagok felhasználásának módjait tárgyalja — a kertészetben. Rövid magyarázatot ad a betegségekről, kártevőkről, gyomokról és elhárításuk módjairól. A könyvecske további részében részletesen foglalkozik az egyes zöldségfélék termesztésével. Tanácsot ad a berakni való és salátauborka szabadföldi, fóliaágyas alagutakban, melegágyi és tözegágyásokban való termesztésére. Ezután részletesen tárgyalja a sárgadinnye, a tök, a paradicsom, a paprika, a tojásgyümölcs, a csemegekukorica, a kertibab és a lóbab termesztését. A továbbiakban a termények betakarítás utáni kezeléséről, konyhanövényeink halyes tárolásáról és tartósításáról beszél. Az utolsó terjedelmes fejezetben a konyhanövények háztartásbeli feldolgozását ismerteti. Ebben a részben az olvasó sok jó, kipróbált, de ismeretlen receptet talál különféle ízletes ételek elkészítésére nyers, főtt, párolt, sült és rántott zöldségfélékből. A világosan, szabatosan írt s nagyon praktikusan összeállított könyvecske bizonyára nagy elismerést és keresetet vált ki a kertészkedők és zöldségfogyasztűk körében. Ы A méhek iránti szeretet késztetett arra, hogy a kaptárban történő Itatásra felhívjam méhésztársaim figyelmét. Ez a koratavaszi hónapokban nagyon fontos teendő. Számos méhész abban a tudatban adja a cukorszőrpöt méheinek, hogy egyúttal vízszükségletüket is fedezi. Ez téves felfogás. Ugyanis a cukorszörpöt a méheknek be kell sűríteniük s ez fölösleges munkával jár. A méh a hígított eleséggel kiszáll a kaptárból s ott a felesleges vizet kifecskendezi. Ezért én mindig sűrű sziruppal etetek (3:2) Ellenben nagyon fontosnak tartom a tiszta vízzel történő itatást. Nálam a költőtéren levő feles méztérbe moha között vízzel telt balon áll, amely a költőtér keretein fekszik, tehát közvetlen a fészek fölött van a víz. Itt éjjel-nappal esős, szeles, hideg időben is megtalálják a fiasításhoz nagyon szükséges vizet. A téli itatás az első tisztuló kirepülésig tart. A tavaszi itatást a fűzfa virágzásától számítom, mely környékünkön március végén, április elején kezdődik. Ez a mézterek felrakásáig tart, kb. június elejéig. Ha csu pán két hónappal számolok (április—májusi mely összesen 61 napot jelent, ezen idő alatt átlagban 15—16 liter vizet fogyasztanak a méhek. Ezért 15,5 litert veszek számításba. Egy gramm vizet 15 méh hoz, de tiszta ivóvízre, mert tudvalevő, hogy a méhek nem elússzék ét a telet, mint a medve. Mivel ébren vannak, táplálkoznak s így vizet is igényelnek. Ha enyhébb az időjárás, a fürt napközben széthúzódik, és a távolabbi sejtekből beljebb hordják az élelmet. Ezt a mozgást kaptárain dupla üvegfalán többször megfigyeltem. Bár a tél már mögöttünk van, nem árt, ha röviden beszámolok a méhek téli itatásáról. Tavaly október 22-én négy deci vizet adtam egy-egy családnak, amelyet február 18-ig elfogyasztottak. Ekkor újabb két deci vizet adtam, számítva arra, hogy a teljes tisztuló kirepülés még elhúzódik. Amikor ez megtörténik, sósvízzel itatok. Mivel enyhébb volt a tél a szokottnál, idén kevesebb vízre volt a méheknek szükségük. A téli itatás érdekessége, hogy virágpor nélkül teleltetem méheimet, vizet mégis fogyasztanak. Akik virágporon teleltetnek, ott inég nagyobb szükség van a vízre. Nálam egy alkalommal a méhek életét mentette meg a víz. 1955 szeptemberében nagyon meleg időjárásnak örülhettünk. Árnyékban 33 C fokot mutatott a hőmérő. Megtörtént, hogy a téli élelem feletetése után a méhek fenyőmézet hordtak a kaptárba. A feletetett cu-Méhek itatása a kaptárban átlagban 18 méh szükséges egy gramm víz behozására. A tavaszi vízfogyasztás a kaptárban 155 deciliter osztva 61 nappal átlag ban egy-egy napra 2,5 deci víz jut, vagyis 250 gramm. Tehát ha egy gramm vizet 18 méh hoz a kaptárba, akkor a 250 gramm víz behozásához 18 X 250 = 4500 méh szükséges, hogy a napi vízszükséglet biztosítva legyen, A méh a behozott vizet a kaptárban átadja egy másiknak, az felhasználja vagy tartalékolja a szűzsejtekben. Ez azt jelenti, hogy a kintről behozott vízzel nem egy, de két méh foglalkozik. Tehát a méhes körül felállított itatókból behordott vízzel naponként kilenc ezer méh foglalkozik. Ezek után nem lesz nehéz megállapítani, hogy a kaptárban történő itatással 4500 méhet szabadi tunk fel a munkától. Ezek a méhek a Hasítást ápolhatják, virágport, nektárt hordhatnak. Öröm nézni, amikor percenként 80—9C méh cipeli a virágport a kaptárba. Én 1933-tól sósvízzel itatom méheimet, jó eredménnyel. A méhek konyhasó-szükségletét hosszú évek során megállapítottam. Legjobban bevált a 0,75 °/o-os (10 liter vízbe 7,5 dkg)+egy liter sósvízbe három csepp 80 %-os hangyasav. Ha a sav 25 %-os, akkor tíz cseppre lesz szükség. Megfigyelésem szerint az említett sómennyiség a fiasltás ápolásához nagyon szükséges. A munkásméhek hosszabb életűek, egészségesebbek lesznek, kitűnően építenek. A sósvíz itatását alumíniumtányérkákban végzem. Jelenleg ilyent nem gyártanak. Akinek pléhből készült cínezett tányérkái vannak, azok alsó részét forró viaszba kell megfüröszteni, mert máskülönben a sósvíztől megrozsdásodnak. Kisebb mennyiségű konyhasóra a méhcsaládoknak akkor is szükségük van, ha Hasítást nem gondoznak. Ezt bizonyítja az, hogy a fagyos napok beálltáig a méhek állandóan látogatják a sósvizes itatót. Ügy gondolom, az anya táplálásához szükséges pempő termelésekor használják fel. A méhcsaládoknak télen is szükségük van korszörp mellé tehát fenyőméz került a telelőfürtbe. Ezt szeptember végén vettem észre, amikor Doc. Malýval nézegettük méheimet. A keretek kicserélését már nem tartottam alkalmasnak, ugyanakkor azt Is tudtam, hogy a fenyőméz veszélyes a telelésre. Ily esetben, ha a méhek február első napjaiban nem végezhetik el a tisztuló kirepülést, úgy vérhasban elpusztulhatnak. Gondoltam, ha szomjúság gyötri őket, a kaptárban találnak vtzet, tehát ihatnak. Lányomnak 1955 őszén 16 méhcsaládot adtam nászajándékba, amelyeket saját maga gondozott. Azonban családi okok folytán abban az időben mint kezdő méhész, férje kezelte a méheket. Természetesen mivel nem tudott a méhek téli itatásának fontosságáról, vizet nem tett a kaptárba. Hogy mi lett az eredmény? Nálam a méhek februárban három—négy °C melegben kirepültek és elvégezték a tisztulást. Igaz, hogy azok a méhek, amelyek árnyékos helyen a hóra estek, ott is maradtak. Körülbelül 20—25 százalékra becsültem a tisztuló kirepüléssel járó veszteséget. Ugyanakkor lányom 18 méhcsaládja nem érte meg a tavaszt. A kaptárban ürítkeztek, testük megduzzadt, repülni nem tudtak, szinte kipotyogtak a kijáró elé. Vérhasban elpusztultak. Szomorú látvány volt. Nálam a keretek tiszták maradtak, a kaptárban történő ürítkezésnek nem volt nyoma. A kiváló képességű anya révén az elszenvedett veszteséget rövid idő alatt behozta a család. Május tizedikén Doc. Hejtmánek csodálkozva mutatta dr. Novackynak a kaptárból kivett keretet, ahol az anya a szűzlép legalsóbb sejtjeit is bepetézte. Megfigyeléseim alapján állítom, ha a méhcsalád télen szomjazik (fellép a szomjkór) és nincs vize, kénytelen mézet fogyasztani, s mivel ez szomjúságukat nem oltja, a méhek szétmásznak, vizet keresnek. Ez a család idegességével, nyugtalanságával jár, mely pusztulásukat is előidézheti. Mikulás Lajos kiváló méhész Becsületes munka kiváló eredmény ■kétségtelen, hogy a zöldségfélék termesztésében a komáromi (Komárno) járás az első Szlovákiában. Ez főképpen abból adódik, hogy hazánk legmelegebb vidékén nemcsak az éghajlati viszonyok, de a könnyű meleg talajok is hozzájárulnak a siker eléréséhez.. „Bűn“ lenne, ha a termelők nem élnének az adott helyzettel, a természet nyújtotta lehetőségekkel. Ezt a gondolatot boncolgatjuk Gergely Józseffel, a járási termelési igazgatóság dolgozójával. Bár tudjuk, hogy a járás mezőgazdasági üzemei kiváló zöldségtermesztők, mégis meglep bennünket a számadat, amely a kitermelt áru mennyiségét jelzi. Öszegezve ez nem kevesebb, mint 4000 vagon termék. Legtöbb zöldséget termelnek Marcelházán (Macelová). Tavaly például 350 vagon árut adtak piacra. E temérdek zöldség eladása többé-kevésbé zökkenőmentes volt, mert értékesítésére időben szerződést kötöttek és kötnek a termelők. Így pl. a komáromi járás mintegy tizenegy konzervgyárral és tíz Jednotával kötött szerződést. Emellett a vevő és termelő közvetlen kapcsolatot tart fenn egymással. Az áru a termelőtől egyenesen a felvásárlóhoz, illetve az üzletekbe kerül. Jórészt ennek is köszönhető, hogy mind e Jednota, mind a konzervgyár elégedett a komáromi járásból érkezett friss áruval. KÉT MILLIÓ 750 EZER KORONA ZÖLDSÉGBŐL A sok-sok vagon zöldség előállításából a Kertészkedők és Zöldségtermesztők Szövetségének tagjai is aktívan kiveszik részüket. Összesen mintegy 2000 tag tevékenykedik a járásban. A legjobban működő szervezet egyike a marcelházai, mely 410 tagot számlál. Szűcs István elnök és Czibor János (volt pénztáros, most szervező) szívesen ismerteti az egyesület sokrétű tevékenységét. Egy-egy ilyen szervezet munkáját mérlegelve azt hinné az ember, hogy az kimerül a csemeték beszerzésében, a fák permetezésében és néhány mázsa gyümölcs eladásában. Éppen ezért nagyon meglepődtünk, amikor Czibor elvtárs elénk rakta a bizonylatokat, számlákat, amelyek minden mellébeszélés nélkül az egyesület évi munkájának eredményeit tükrözték. Az eladott zöldségfélék egyes tételei után százezres számok sorakoztak. Az összeget summázva 2 millió 750 ezer koronára rúgott a szervezet tagjainak tavalyi bevétele. Az olvasó méltán felteszi a kérdést, miből ez a temérdek pénz? Lássunk tehát néhány számadatot a tavaly értékesített zöldségfélék jegyzékéből: korai karalábé 15 vagon, őszi saláta 5, paradicsompaprika 25, uborka 8, míg sárgabarackból 5 wagonnyit adtak el a termelők. Mindezt, amint fenntebb mondottuk, szerződéses alapon termelték, illetve értékesítették. A sok vagon zöldség láttán azt hihetné valaki, hogy ezt a mennyiséget a kiskertekben aligha tudták előállítani a kertészkedők. Ám amint mondottuk a szervezetnek 410 tagja van s mindegyiküknek kisebbnagyobb kert áll rendelkezésére. Így a „sok kicsi sokra megy“ alapon felhalmozódik az áru. Az a lényeges, hogy a kistermelőket valaki összefogja és tevékenységüket az előre meghatározott célnak megfelelően irányítsa. Az említett zöldségfélék kitermelése elegendő munkát igényel. A tudálékoskodók Ily esetben azzal vádolják a termelőket, hogy saját elfoglaltságuk révén kivonják magukat a szövetkezet munkájából. Nos, Marcelházán ilyesmiről nem eshet szó, mert a szervezet tagjai kivétel nélkül az iparban, vagy egyéb állami szektorban dolgoznak. A szervezet tagjai azonban a szövetkezet segítségével fejtik ki tevékenységüket. GONDOS MUNKA — KORAI TERMÉS Most pedig nézzük meg közelebbről, milyen eszközök, milyen feltételek állnak a kistermelők rendelkezésére. Az egynéhány zöldségféléből talán ragadjuk ki a karalábét, mert termesztése nagy figyelmet, szakértelmet követel. Nem kell hangsúlyoznunk, hogy a szervezet tagjai a palántát maguk nevelik. Mivel korai karalábéról van szó, természetes, hogy melegágyra van szükség, annál is inkább, mivel primőráruként adják a piacra. Ezek szerint a magnak már február elején földben kell lennie. Ilyenkor pedig a tél uralja a természetet, tehát jól elkészített melegágyak kellenek, nehogy a zsenge növény a fagy martaléka legyen. Sajnos, trágya nem áll a termelők rendelkezésére. A tagok mintegy tíz százalékának van csak elegendő trágyája a melegágyba. A többi más eszközökkel biztosítja a szükséges hőforrást. Természetes, hogy süllyesztett melegágyakat alkalmaznak. A gödör mélysége 20—40 cm. Trágya híján falombot, az udvaron összegyűjtött szemetet, nád és szalmatörmeléket, kukoricakórót stb. raknak a gödörbe. Ezt jól beöntözik s amikor némi meleget ad, házilag készített komposztot, könnyű kerti földet vagy erdei földet raknak rá tíz centiméter vastagságban. A melegágyi keretek fölé fóliát helyeznek, ez jól tartja a kípárolgó meleget. Föléje üveg kerül, amelyet náddal vagy egyéb anyaggal takarnak. Amikor a mag kitör a földből, a fóliát eltávolítják s az ablakok segítségével szükség szerint szellőztetnek. Akadnak termelők, akik villanyárammal fűtik a melegágyat. Jobb híján hővezető anyaggal bevont spirálokat szerelnek a melegágy földjébe, s így biztosítanak kellő meleget a palánták számára. A termelők túlnyomó többsége nem pikírozza a növénykéket, míg a tápkockás nevelés is elenyésző. Ezek szerint tehát a palánták előnevelése legegyszerűbb módszerekkel történik. Ám az évi két és félmillió karalábé palánta korai előnevelése nagy gondot és figyelmet Igényel. Ez érthető, hiszen a kisebb adagokba juttatott, minőségileg gyengébb hőforrást képző anyagok segítségével kell — többször a legmostohább Időszakban — a palánták előnevelését megoldani. A kinevelt palánták az időjárástól függően március második felében kerülnek kiültetésre. A növény alá ősszel készítik elő a földet. Ősszel trágyáznak, majd télen Thomaslisztet szórnak a talajra. Kora tavasszal könnyű boronával, vagy gereblyével elsimítják a talajt, s ezt követően kezdődik az ühetés. A sor- és növénytávolság általában 30 X 20 cm. Az ültetés alkalmával öntöznek, majd hetenként egyszer kap vizet a növény. Mintegy három-négy hét elteltével azonban, amikor a növény levelei kifejlődtek és gyors növekedésre van szükség, gyakrabban öntöznek. A második kapálás előtt áranként hét kiló mészsalétromot vagy karbamidot kap fejtrágyaként a karalábé. Ezt a műveletet tíz nap elteltével megismétlik. A kapálások számát nem tartják nyílván, mert az a csapadék menynyiségétől, illetve az öntözések számától függ. Az ily módon dédelgetett növény a jó idő beálltával szinte egyik tétről a másikra kifejlődik, szállításra alkalmassá válik. A termelők ügyességét, tettrekészségét bizonyítja például, hogy tavaly a hosszantartó tél ellenére május 6-án kezdetét vette a karalábé felvásárlása. összegezve, az elmúlt év májusában 633 ezer korona értékű zöldséget adtak el az egyesület tagjai. Ahhoz, hogy az áru kapós legyen, a koraiság mellett a firesséséget Is szem előtt kell tartani. Erről nemcsak a termelők, hanem az átvevő — ez esetben a Jednota trenőíni fiókja — is gondoskodik. A délutáni órákban szedett karalábé pl. a reggeli órákban már a prágai piacokon kínálja magát. Ezek után csupán néhány fuvarra van szükség ahhoz, hogy a prágai vevők marcelházai karalábét követeljenek. Ha valamilyen elemi csapás nem lesz, úgy a kiskertészkedők idén tovább öregbítik hírnevüket. Az eddigiektől még alaposabban felkészültek a rájuk háruló feldatok megoldására. Örömmel, lelkesedéssel dolgoznak, mert tudják, munkájuk gyümölcsét nemcsak ők, de az egész ország népe élvezi. Kívánjuk, hogy munkájuk a tavalyihoz hasonló sikerrel végződjön. Sándor Gábor Szűcs István elnök és felesége, valamint Czibor János a kiültetésre kész palántákat nézegetik Szűcs elvtárs kertjében. Felvételünk télies időben, március 11-én készült.
