Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)
1971-04-03 / 13. szám
4 SZABAD FÖLDMŰVES. 1971. április 3. Oj irányzatok a növényápolásban A vegyszereit használatának a mezőgazdaságban történő gyorsütemű elterjedése, valamint az egyes növényféleségeknek az optimális talajviszonyokkal szembeni igénye megköveteli az eddigi megszokott növényápolási módszerek megváltoztatását. A sűrűsoros vetéseknél a gépi növényápolás többnyire csak a talaj lazítására, a talajkéreg megbontására vagy a talaj tömörítésére irányult. A szélesebb sortávolságra történő vetésnél azonban már a kultiváciés beavatkozásnak nagyobb jelentőséget tulajdonítunk. A kultúrnövények talajművelése tulajdonképpen két fő célt szolgál: a gyomirtást és a talaj tulajdonságainak módosítását. A porhanyítással befolyásoljuk a talajnak a vízzel, levegővel, meleggel és a tápanyagokkal történő gazdálkodását, valamint a talaj egyes tulajdonságait (talajszerkezet stb.) és a mikróbák tevékenységét. Napjainkban a kultúrnövények agrotechnikáját már el sem tudnánk képzelni a különböző hérbicidek nélkül, hiszen egyre nagyobb méreteket ölt a vegyszerek használata. Ennek következtében felmerül a kérdés, hogy a jövőben milyen mértékben lesz szükséges talajlazítást végezni, ha a gyomirtást vegyszerekkel oldjuk meg. Az alábbiakban — a kísérleti eredmények alapján — éppen erre a kérdésre szeretnénk megadni a választ. A sorközi talajművelés hatása a növényzet elgyomosodására és a talaj tulajdonságaira A sorközi talajművelés egyik fő feladata a gyomirtás, de egyúttal a talaj porhanyítását is szolgálja. A herbicidek révén sikeresen védekezhetünk az elgyomosodás ellen, sőt egymástól függetlenné tehetjük a gyomirtás és a porhanyítás műveletét is. Ez lehetőséget ad arra, hogy megállapítsuk, milyen hatással van az elgyomosodás és a porhanyítás, avagy a porhanyított talajréteg mélysége a növények hozamaira. Az utóbbi időszakban több kísérletet végeztek, hogy a fenti kérdésekre pontos választ tudjanak adni. Megállapították pl., hogy a kultivátorozás gyomirtó tevékenysége 47, a talaj porhanyóságára gyakorolt hatása pedig mindössze 18 százalékban befolyásolta a burgonya hektárhozamát. Bizonyított tény továbbá az is, hogy a kultivátorozás gyomirtó ihatása a silókukoricánál 20, a borsónál pedig 10—12 százalékban befolyásolta a hozamalakulást, viszont a kultivátorozásnak a talaj porhanyóságára gyakorolt hatása a nevezett két növénynél egyáltalán nem idézett elő hozamváltozást. Egyes növényféleségeknél, melyek nagyon érzékenyek az elgyomosodásra (pl. cukorrépa) vagy olyan területeken, ahol mér nagy mértékben elterjedtek a gyomok, a gépi gyomirtás — herblcidek használata nélkül — jó hatással van az eredmények alakulására. Ezek alapján elmondható, hogy mivel a gyomirtást ma már más módszerekkel is el tudjuk végezni, a kultivátorozás lényegében elvesztette eddigi fő küldetését. Ez érthető Is, hiszen a vegyszeres gyomirtás sokká! jobb eredményt biztosít, főleg akkor, ha a kultivátorozási időszakban gyakoriak az esőzések. A sorközi talajművelésnek ebből a szempontból már csak azoknál a nagy sortávolságokra ültetett növényeknél van jelentősége, melyekben olyan gyomnövények fordulnak elő, amelyek irtását a jelenlegi vegyszerekkel nem tudjuk biztosítani, vagy esetleg azokon a helyeken, ahol többféle és különböző tulajdonságokkal rendelkező gyomnövény található, s ezek mindegyike a vegyszeres védekezés más-más formáját kívánná meg. Szintén a gépi gyomirtáshoz kell folyamodni ott, ahol valamilyen oknál fogva a herbicidek használata nem lehetséges, vagy nem vált be. Bizonyítást nyert az a tény, hogy a porhanyítással lényegesen csökkenteni lehet a talajnedvesség elpárolgását. Szükséges megjegyezni azonban, hogy a túl mélyen végzett porhanyítás révén jelentős mennyiségű levegő jut a talajba, és ez serkenti a párolgást. A porhanyítás folyamán levegőt juttatunk a növények földalatti részeihez, s . egyúttal lehetővé tesszük a képződő széndioxid elillanását. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az oxigénre főleg a csírázó magoknak és a kelő növényeknek van legnagyobb szükségük, s a további fejlődés során ez az igény csökken. Számos kutató rámutatott arra, hogy a talaj szellőztetése céljából végzett sorközi talajművelésnek —, normális viszonyok között —, nincs semmi jelentősége és a hozamok alakulására sincs lényeges hatása. A talajszerkezet sorközi kultiváció útján történő javításáról szükséges megjegyezni, hogy a kultivátorozással csak ritkán lehet kialakítani a kívánt talajszerkezetet, mert annak létrejötte elsősorban a helyes gazdálkodástól és a talaj humusztartalmának állandó fokozásától függ. Sokkal nagyobb a lehetősége annak, ihogy a túlzott porhanyítással a meglevő jó talajszerkezetet is elrontjuk. A gyakorlat azt mutatja, hogy a helytelenül végzett szántással, a rossz talajelőkészítéssel és a talaj tiprásával előidézett rossz talajszerkezetet a vegetáció idején végzett többszöri kultivátorozással sem lehet megjavítani. Vegyszeres gyomirtás — az agrotechnika szerves része A vegyszerek gyakorlati kihasználása csak a második világháború után kezdett elterjedni. Hazánkban 1956 után vette kezdetét a herbicidek fokozott alkalmazása. Az említett évben csak 70 ezer hektáron használtuk ezeket a készítményeket, amely terület a szántó 1,3 °/o-át képezte. Napjainkban már mintegy 1 millió 600 ezer hektár vegyszeres kezelését végezzük el évente. A herbicidek ilyen méretű elterjedését és az agrotechnikai műveletek közé történő besorolását csak siettette az, hogý a gépi talajműveléssel sok esetben nem tudtuk biztosítani a gyomok tökéletes kiirtását, viszont a gépesített betakarítás megköveteli a gyommentes növényzetet. Az is közrejátszott, hogy a mezőgazdaságban egyre nagyobb a munkaerőhiány, s így kénytelenek vagyunk a munka hatékonyságának fokozásához vezető talajművelési és növényápolási módot választani. A vegyszeres gyomirtásnak nagy jelentősége van, mert lehetővé teszi a nagyüzemi termelési technológia bevezetését a növénytermesztésbe. A herbicidek használata fokozza a munkatermelékenységet, csökkenti a kézi munkaerőszükségletet és lehetővé teszi, hogy a termelésre fordított költségek — tápanyagok, vetőmagok stb. — többszörösen megtérüljenek, valamint hozzájárulnak a gépek tökéletesebb kihasználásához is. (Folytatás következik) Gpírtószerek ismertetése Az alábbiakban a fő növényféleségeknél használható gyomirtószereket és azok aplikálásának módját ismertetjük: KUKORICA AGRION: 15—25 cm növénymagasság (4—6 levél) idején alkalmazzuk. Egy hektárra 400 liter vizet és 1—1,5 kg vegyszert számítunk. Ha a hőmérséklet alacsonyabb mint 10 °C, akkor nem ajánlatos a használata. DINOSEB: 4—6 liter készítmény + 600 liter víz keverékét permetezzük ki egy hektáron, amikor a növényzet már elérte a 8—10 cm magasságot. Alkalmas a keverékek — borsó, lóbab, vetési takarmányborsó — gyomirtására is. ZEAZIN, HUNGAZIN PK: egy hektáron 400 liter víz és 2 kg készítmény keverékét használjuk fel. Aplikálását kelés előtt végezzük, szárazabb körzetekben a vetés előtt is be lehet sekélyen dolgozni a talajba. A készítmény adagját a talajnem szerint változtatni lehet. GESAGARD, SELEKTIN: ezeket a készítményeket csak a hüvelyesekkel együtt, azaz keverékként vetett kukoricánál használjuk. Lehetőleg a vetés után, de legkésőbb a kelés előtt kell elvégezni az adagolást. Egy hektár keverékre 1—2 kg készítményt és 400 liter vizet számítunk. GESAPRIM: adagolását a kelés előtt végezzük. A vetés kikelése után nem szabad aplikáni,. mert fennáll a növényzet — kukorica — megkárosításának lehetősége. Egy hektárra 400 liter vizet és 1,5—2,5 kg készítményt adagolunk. ZEAZIN és SELEKTIN keveréke: a kukorica vetése után adagoljuk. A permetezés után korlátozzuk a talaj porhanyítására irányuló műveleteket. Egy hektáron 400 liter víz, 2 kg Zeazin és 1 kg Selektin keverékét permetezzük ki. ZEAZIN és RAMROD (vagy LASSO) keverék: az egy- és többéves egycsirájú gyomoktól ellepett területeken használjuk, kelés előtt. A készítményeket össze lehet keverni és egyszerre permetezni. Egy hektár területre 2 kg Zeazin, 7 kg Ramrod (vagy 5 liter Lasso) vegyszert permetezünk ki 400 liter vízben feloldva. Kiaknázatlan Várható a rostnttvénv-termesztés fellendülése? A len- és kenderfeldolgozó üzemek vezérigazgatósága a közelmúltban PieStanyban rendezte meg a legjobb rostnövény-termesztők szlovákiai országos értekezletét. A találkozó fő célja az volt, hogy a termelők és a feldolgozók beszámoljanak múltévi eredményeikről, s hogy a két partner közösen tárgyalja meg az őket érdeklő és érintő problémákat, mivel köztudott, hogy csak a kölcsönös egyetértés alapelve révén valósítható meg a sikeres együttműködés és a termelés színvonalának emelkedése. Ha a rostnövény-termesztés feladatairól és problémáiról átfogó képet akarunk kapni, akkor szükséges, hogy néhány mondat erejéig felelevenítsük az utóbbi évek termesztésének mikéntjét. Mint ismeretes, hazánkban kitűnő feltételek vannak a len- és kendertermesztéshez. Ennek ellenére az utóbbi években — főleg 1967 óta — lényegesen csökkentettük a nevezett növények vetésterületét. Vegyük például a kendert. A statisztikai adatok a termelés váltakozó tendenciájára utalnak. Eszerint 1965- ben 2710 hektár, 1966-ban 3640, 1967- ben 3220, 1968-ban 2140 és 1969-ben már csak 1125 hektár volt a kender vetésterülete. A múlt évben csupán 1888 hektáron termesztettük ezt a növényt, holott a feldolgozó üzemek szükségleteinek fedezéséhez legalább 2800 hektáros területre — 75 mázsa átlagos hektáronkénti kenderszártermés esetén — lett volna szükség. Hol a hiba? Az említett tények ismeretének alapján feltehetjük a kérdést, vajon mi Idézte elő a termelés ilyen mértékű ingadozását? Azt hiszem még sokan emlékeznek arra az időszakra, amikor a kendergyárak kapacitásának növelése volt a cél. A kenderszár felvásárlási ára lényegesen javult és így a termelők, látva a jó lehetőségeket, jelentősen növelték a szóbanforgó ipari növény vetésterületét. A kendertilolók kapacitásának bővítése azonban rövidesen félbeszakadt, s a termelés fokozása révén előállított nagymennyiségű termék feldolgozását nem voltak képesek biztosítani a meglevő üzemek. így aztán 1968-tól — a központi irányelvek alapján — kezdetét vette a kender vetésterületének csökkentése. Ez a folyamat olyan 'méreteket öltött, hogy a múlt évben a feldolgozó üzemek zavartalan munkáját is csak a raktáron levő nyersanyag révén tudták biztosítani. A fentiekben csak a kendertermeléssel foglalkoztunk, de hasonló a helyzet a lentermesztésben is. Az 1966—1970-es időszakban, vagyis az utóbbi öt év leforgása alatt, csupán két ízben vásároltunk fel annyi lentermést,*— 7200 tonna — mellyel a feldolgozó ipar zavartalan működését biztosítani tudtuk. Ezt a valóságot is a vetésterület csökkentésének lehet köszönni. A múlt évben például csak 2393 hektáron termeltünk lent, holott az évi szükséglet fedezéséhez — 28,5 mázsa hektáronkénti átlaghozam esetén — legalább 2700 hektár terület termésére lett volna szükség. Vannak még tartalékok A múlt évben össz-szlovákial viszonylatban lenből 28,5 mázsa, kenderből pedig 75 mázsa átlagos hektárhozamot értek el termelőink. Nincs szándékomban részletesen elemezni az egyes évek eredményeit, csupán annyit szeretnék megemlíteni, hogy az utóbbi években a hektárhozamok javuló tendenciát mutattak. Sajnos, nem mondható el ugyanez a termék minőségéről. Az egyes termelők által elért kiváló eredmények arról tanúskodnak, hogy a len- és kendertermesztéshez hazánkban megvannak a jó feltételek, csak ki kell tudni használni azokat. A trnavai járásban például 40,7 q, a trenőíniben 38,5 q és a dunaszerdahelyi (Dun. Streda) járásban viszont 35,8 mázsa lent termeltek átlagosan egy hektáron, de voltak olyan termelők is, akik 50 mázsán felüli hozamokat takarítottak be. A kendertermelésben az érsekújvári (Nové Zámky) járás érte el a legjobb eredményt, ahol hektáronként 81,6 mázsa hozamot takarítottak be. Őket követi a galántai és a trnavai járás. Az egyes kiváló eredményeket elérő üzemek agronómusainak vitafelszólalásaiból kitűnik, hogy adott lehetőségek kihasználása révén valóban lehet javítani az eredményeket. Helyes növényápolás, tápanyagpótlás — gazdag termés Mint azt már korábban is említettem, Szlovákia északi és déli körzetei egyaránt kitűnő feltételekkel rendelkeznek a szóbanforgó növények termesztéséhez. Nem szabad azonban szem elől téveszteni a megfelelő talajok megválasztásának fontosságát, és a helyes agrotechnika betartását sem. A len a tápanyagokkal, főleg káliummal kellőképpen ellátott, középkötött talajokat kedveli. Nagy fontossággal bír a vetés időpontjának meghatározása is. Ezen növény vetését rendszerint a tavaszi gabonafélék vetése után végezzük el, hogy a talajba jutott magok jól ki tudják használni a talajban összegyülemiett téli nedvességet. A kender a nagy tápanyagtartalommal rendelkező, lehetőleg istállótrágyázott talajokon ad legjobb termést. A viszonyoknak megfelelően április közepétől április végéig kell a talajba juttatni a magokat, mert akkor már kellően felmelegedett a talaj. A későn végzett vetés révén lerövidül a tenyészidő, s ez a rostmennyiség, valamint a hektárhozamok csökkenéséhez vezet. A kendertermesztők figyelmét nem kerülheti el az a tény, hogy a vetőmag pár év alatt degenerálódik. Ezért nem ajánlatos a saját vetőmagot két évnél tovább használni, sőt helyes volna, ha minden évben csak államilag elismert vetőmagot használnának a termés megalapozására. A legfontosabb teendők egyike a tápanyagpótlás. A kísérleti eredmények is igazolják, hogy nem ajánlatos a len alá istállótrágyázni, de az istállótrágyázott elővetemények után kettő-három évvel már lehet termeszteni. Ebben az esetben azonban a műtrágya-adagokat úgy kell öszszeállítani, hogy ne pazaroljunk a tápanyagokkal. A túladagolt nitrogén túlzottan serkenti a len fejlődését, hosszúk, de kevés rostot tartalmazók lesznek a szárak, vagyis rosszabb lesz a termék minősége. A lennél a tiszta tápanyagok adagját az 1:0,5— 0,8:1,2—1,4 NPK arány szerint kellene megállapítani. A kellő táperővel rendelkező talajra elegendő 60 kg nttrogénanyagot, valamint ennek megfelelő egyéb tápanyagmennyiséget elszórni. A levélre történő trágyázás esetén a növényzet a tápanyagokat — főleg viszonylag száraz évek esetén — csak kevésbé vagy egyáltalán nem tudja felhasználni, s így feleslegesen drágítjuk a termést. Összpontosítással a gazdaságosság növeléséért Rostnövény-termesztésünkről elmondhatjuk, hogy túlzottan felaprózott, vagyis az egyes termelők egészen kis területen foglalkoznak a termesztésével. Ez egyrészt oda vezet, hogy az egyes termelőknek nem fizetődik ki a betakarítás gépesítése, s ezáltal csak nagy ráfordítások révén képesek biztosítani a betakarítást. Ezekben a szövetkezetekben aztán rohamosan megnövekszik a kézi munkaerőszükséglet. Mindez arra enged következtetni, hogy szükséges és célszerű lenne a vetésterületek növelése, illetve a termelés összpontosítása. A nagyobb területeken már kellőképpen ki lehetne használni a len betakarításánál használata? kombájnokat is. A kombájnos betakarítás révén 20 hektáron 25 ezer korona költséget és mintegy ötezer munkaórát lehet megtakarítani. Ha a betakarításról beszélünk, szükséges megemlíteni azt is, hogy a szóbanforgó kombájnok ugyan 150 cm munkaszélességgel rendelkeznek, de nem ajánlatos az egész munkaszélesség kihasználása, mivel így túl vastag rétegekben marad (játra a növényzet a rendekben. Nem árt azt sem megjegyezni, hogy a len vetésével egyidőben 10—15 kg fűmagot is ajánlatos elvetni egy hektáron, hogy a kitépett len ne a földre, hanem a fűre kerüljön, mivel a földre történő rőtegezésnél a lenáztatás folyamán nem kívánatos rothadási folyamat jön létre, ami természetesen rontja a termék minőségét. A len és a fűmag párhuzamos vetésekor azonban néhányszor meg kell keverni a vetőgépben a magokat, hogy egyenletes legyen a vetés. A fűmag vetése esetén 100—150 koronával több lesz ugyan a költség hektáronként, de a jobb minőségi termény révén — 40 q hozam esetén — 2400 koronával is több lehet a hektáronkénti tiszta bevétel. Hogyan tovább? A fentieket összegezve felmerül a kérdés — hogyan tovább? Ahhoz, hogy a len- és kenderfeldolgozó üzemek zavartalan munkáját biztosítani tudjuk, feltétlenül szükséges a szóbanforgó ipari növények vetésterületének, valamint évi produkciójának és nem utolsó sorban a termények minőségének fokozása, javítása. A termelés gazdaságosságának növelése érdekében a vetésterületek növelésekor a termelés összpontosításának elve alapján kell eljárni. A gazdaságosság érdekében fokozott figyelmet kell fordítani a gépesítésre. A gépállomások is nagyobb gondot fordíthatnának arra, hogy szolgáltatásaikat a rostnövények betakarítására, forgatására is kiterjeszszék, sőt a len- és kendergy.árak is segíthetnék a termelőket saját gépeikkel. Gazdasági szempontból a rostnövények a legjobban fizető mezőgazdasági növények közé sorolhatók. Kellő feltételek mellett és megfelelő gondozás, valamint a helyesen végzett betakarítás esetén — az egyes növényeknél — 12—20 ezer korona bevételt is elérhetnek a termelők. Ezenkívül természetesen a feldolgozó ipar számára is fontos és nélkülözhetetlen nyersanyagot biztosítanak. A jelenlegi helyzet sürgősen megköveteli, hogy az igények kielégítése, és a hazai, valamint a külföldi piac keresletének fedezése érdekében a lehető legrövidebb időn belül megtegyük a szükséges lépéseket azért, hogy az említett rostnövények termesztését fellendítsük és gazdaságosabbá tegyük. KÄDEK GÄBOR
