Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)

1971-03-20 / 11. szám

1971. március 20. SZABAD FÖLDMŰVES 7 A harcban nem szabad megállni...! Vörös háromszög A vén Ipoly völgyében három köz­ség forradalmi munkásaitól tartottak legjobban a környező földbirtokok urai. Az egyik tűzfészek Szécsénke (Secianky), a másik Ipolyvisk-Ojmajoi (Vyškovce-Nový Majer) és a harmadik Ipolyság (Šahy] volt. Akkortájt a proletárok ezt a három­szöget „Kís-Moszkvának“ is nevezték. A résztvevő elvtársak közül sok gondot okozott az egykori földes­uraknak Köpöncei József és öccse La­jos, továbbá Major Lajos, Villant La­jos, valamint a fiatal komszomoliste Bertái Lajos elvtárs tevékenysége. A három forradalmi község a kör­zet munkásmozgalmának gyújtópontja volt. Onnan indítottak el minden kéz deményezést a kizsákmányolók ellen A Kommunista Ifjúmunkás Szövetség és a kommunista párt helyi szerve­zetei legfejlettebb tagjaikat küldték a környező falvakba, a nagybirtokok cselédlakásaiba, hogy marxista szer­iemben tanítsák az elnyomottakat. Tájékoztassák jogaikról, s a nyomor igazi okáról. A szécsénkei Major elvtárs meg ii jegyezte: „A földesuraknak az volt a céljuk hogy sakkban tartsák alkal mazottalkat. A szegény emberek, és főleg a forradalmárok gyerekei szá­méra nem tették lehetővé az intézmé­nyes továbbtanulást.“ A kommunista párt ezért foglalko­zott rendszeresen a fiatalokkal. Azok­ban látta jövendő tagjait. Az ifjúság felkarolása tehát pártprogram volt. Az Idősebbek még ma is jól emlé­keznek a CSKP VII. kongresszusán a „Ki menti meg az ifjú nemzedéket?" elmen elhangzott negyedik napirendi pontra, melyben Václav Kopecký elv­társ a konkrétumok egész sorával ecsetelte a fiatal nemzedék remény­telen helyzetét. Nyíltan kimondta, hogy a fiatalok mindig ahhoz iga­zodnak, aki megnyeri őket. Ezért voll szükséges a falujárás. Az elnyomott munkások, cselédek gyermekei közül többen a Komszomolba jelentkeztek s az idősebbek segítségével önképző­köröket alakítva a párt által kiadotl füzetekből, valamint a kommunista sajtóból és a tömegmozgalomban meg­tanulták, hogyan kell gerinces módon síkra szállni az elnyomottak ügyéért A kegyetlen csendőrterror ellenére gyengítették a tőkések akcióképessé' gét. Ötven fegyveres gyűrűjében Szécsénkéu gróf Somslch ezer hol das birtokán 42 cseléd dolgozott. Kö zülük többen tagjai voltak a kommu­nista párt helyi szervezetének. A fia­talok közül ott nőtt fel Major Sándor akinek politikai képességeit a felsőbb pártszervektől a faluba látogató elv­társak (Steiner, Koslk, Šafrankô, Ma jor) hamarosan felismerték, s több körzetet felölelő, nagyobb horderejű politikai feladatokkal bízták meg. Nem a véletlen müve, hogy éppen a szécsénkei kommunisták voltak el­indítói a környéken minden politikai megmozdulásnak, bérköveteléseknek, tüntetéseknek. A „Munkás" 1935. július 15-i száma a gróf s a környék földesurainak birtokán szervezett aratósztrájkról „Az aratók letették a kaszát" című cikkében az alábbiakat Irta: „Szécsénkén 34 pár aratómunkás sztrájkolt. A harc kétnapos küzdelem után győzelemmel végződött. A mun kaadó 100 mázsa búzából 10 helyet! 13 mázsát ad a munkásoknak. Kele­­nyón 10 pár aratómunkás szintén harccal kényszeritett ki figyelemre­méltó eredményeket. Százból 10 má­zsa gabonát kapnak, holott eddig в legjobb termés alkalmával csak nyol* mázsát kerestek. Az ipolynagyfalusi Csillag-pusztán a földbirtokosnak sl került a csendőr és Petény nevű be súgó segítségével letörtni a harcot Az Ipolysági Lenger-birtokon 38 pár aratómunkás a győzelemért tovább harcol.“ A korabeli kommunista sajtó tö­mören megfogalmazott sorai bizonyít­ják, hogy ebben a körzetben a föld­munkás mozgalom valóban sok gon­dot okozott az uraknak. Nem egy al­kalommal rohantak az ipolysági Vár­­megyeházán székelő Gregor járási fő­nökhöz karhatalmi támogatásért. Az pedig a sztrájkoló tanyákra előszere­tettel küldte a kezében összpontosuló kapitalista hatalom fegyveres őreit. Szécsénkén a gróf kastélyának egyik szobájában félszáz fegyveres csendőr közé préselték be a sztrájk­­bizottság három tagját, akik tárgyal­ni mentek a munkások érdekében Így fogadták őket. A csendőrök jelen léte azonban nem változtatott a hely­zeten. Mindhárman gumibotok pergő­tüzében (edzett kommunisták vol­tak) nyíltan kimondták, mi fáj a mun­kásoknak. A fegyveresek meg ámul­tak, mert akkor szemtől-szembe lát­hatták, harcedzett emberekkel van dolguk. A grófi birtokkal rendelkező falu­ban a községi választások alkalmával 15 mandátumból 11 háromszor egy­más után a kommunista párté volt, s három esetben kommunista bírót választottak. második lehetőséget választották, mert bíztak a kommunistákban. Аг akkortájt fiatal, jó felfogóképességű Köpöncei Lajos testvérbátyja segítsé­gével politikai szempontból jól meg­izmosodott. A pártpolitika végrehaj­tói közé sorakozhatott így 1926-ban részt vehetett a Zvolenban megren­dezett tüntetésen, ahová a füleki elv­társak gyalog érkeztek. Akkoriban ők ezen mosolyogtak. Zvolenből hazatérve tudtukra ad­ták, hogy a birtok gazdát cserélt, és az új bérlők kilátásba helyezték a cselédek elbocsátását. Az újmajoriak az ottani pártszervezethez tartozó gazdaságok kommunistáival együti megszervezték a munkásságot, s no­vember 2-án sztrájkba léptek. Harma­dikén már 36 állig felfegyverzett csendőr, negyedikén pedig egy szá­zad katona érkezett Ipolyságról a sztrájk letörésére. A kommunisták nem tágítottak, — szilárdan kitartottak követeléseik mellett. A sztrájkot nagy gonddal szervezték, s szigorúan betartották a pitalista rendszer fegyveres karhatal­ma mellette állt. Nem sajnálta az éhező, sokgyerme­kes családokat. A családfők egyik napról a másikra munka és kényéi nélkül maradtak, mert a bérescsalád mindig előre evett, s utána kereste meg a hozzávalót. A kommenció a nyomorult világban soha nem tartott újig. Bella úr Banská Bystrica környéké­ről hozott munkásokat gazdával együtt s 25 korona napszámot fize­tett nekik. Az egyre ismétlődő össz» tűzések következtében azonban az emberek hamarosan elszállingóztak. A bérlő a régi cselédeket mégsem vette vissza. Ez volt az urak bosszúja. Amikot aztán 1929-ben a párt tagjai isméi Zvolenba mentek, az újmajoriak a viskiekkel együtt 112-en Safrankó kommunista képviselővel az élen gya­logszerrel érkeztek a tüntetésre. Mát nem volt pénzük az útiköltségre. Az ipolyviski és az újmajori kom­munisták minden környékbeli nép­Az idős kommunisták, a hajdani földmunkások, cselédek, béresek, akik kezdettől a kommunista párt lobogója alá sorakozva vívták küzdelmes harcukat a kizsákmányolók ellen, ma kell, hogy szót kapjanak, ismertessék a fiatalokkal a földmunkásság és szegényparasztság keserű sorsát. Mert aki nem ismeri a párt vezette munkásosztály múltbeli küzdelmét, nem is válhat a szocialista rend támaszává, a még emberibb, örömteljesebb jövő gerinces építőjévé. A Szabad Földműves szerkesztősége a közelmúltban éppen ezzel a szán­dékkal rendezte meg Ipolyságon (Šahy) a környék régi, harcos kommu­nistáinak és földmunkásainak találkozóját. Azokat hívtuk meg — a Lévai és Nagykürtösi (Levice, Vei. Krtíé) Járási Pártbizottságok közreműködé­sével —, akik az Ipoly és a Garam menti falvakban a sztrájkok, tömeg­tüntetések és egyéb munkásmegmozdulások élharcosai voltak, sokszor farkasszemet nézve a kapitalista köztársaság fegyveres kopólval. E talpig emberek éhesen, rongyosan, de öntudatosan hirdették a párt szavát: a munkások csak akkor lehetnek valóban szabadok, ha megdöntik a kapi­talisták uralmát, kezükbe veszik az állam vezetését, s a hatalmat biztosító termelőeszközöket. Ezen a találkozón az idős kommunisták vádolták azokat, akik elárulták az 1938. előti köztársaságot. Átlátszották a fasisztáknak, olyan helyzetben, amikor a Szovjetunió — támadás esetén — katonai támogatást helyezett kilátásba. тшшшяттттттшшяшяшшттшшшт^втш^^т^шшвшшт^^^ Mozgalmas tanyavilág Mindegy, ki volt az úr Ojmajoron. Az Oroszkai Cukorgyár igazgatósága, a Živnobank tulajdonosa vagy a ké­sőbben „érkező“ bérlők, mindegyikük egyformán vékonyan mérte a kenyér­­nekvalót. Tény, hogy a tanyán 38 csa­lád sínylődött. A bérescsaládok mind­egyikének hat-hét gyermeke volt, ezért a munkabér és a kommenció sose tartott ki újig. így napról napra nőtt az éhesek elkeseredése. A kom­munisták őszintén, kertelés nélkül vázolták a fönnálló helyzet okát. Ria­dót fújtak, s a cselédek ökölbe szo­rított kézzel a kommunisták mellé álltak, mert a harc az ő harcuk volt. Köpöncei József, a párt elnöke nyílt szívű, harcos kommunista hírében állt. Sokszor hallották tőle, hogy az urak önszántukból soha semmit nem adnak a munkásoknak. Ezért egysé­ges föllépéssel kell kényszeríteni őket. Az emberek összedufták a fejüket. Két lehetőség állt előttük. Tűrni, amint a keresztényszoeialisták hir­dettek „a tűrőké a szenvedőké a mennyek országa“, vagy együtt har­colni a kommunistákkal „Döntsd a tökét, ne siránkozz!" jelszó Jegyében. Ojmajor proletárjai természetesen a párt és a Vörös Szakszervezet utasí­tásait. Ennek következtében a kar­hatalom nem tehetett semmit. A sztrájkbizottság és az általa fel­állított őrség nem engedte a sztrájk­törőket a tanyákra. Az állatokat két napon keresztül a csendőrök és a gazdatisztek etették, Később pedig a kivezényelt katonákat osztották be erre a munkára. A sztrájk kilenc nap után sikerrel végződött, örültek a cselédek, mert a járási párttitkár, valamint dr. Hertz szenátor és Safrankó kommunista képviselő kitartóan harcolták érde­keikért, _______Urak bosszúja_________ Hogyne örültek volna, hiszen bér­emelést kaptak, s a kollektiv szerző­dés értelmében a munkából senkit el nem bocsátottak. Az örömbe azon­ban üröm vegyült, mert 1927-ben is­mét gazdát cseréit a birtok. Az ü) bérlők egyike Bella Metód első be­mutatkozása az volt, hogy cselédjeit elbocsátotta. A bratislavai szalonokban jószagú, kőnnyűvérű dámák társaságában ne­velkedett úri fattyú kijelentette, hogy kommunistákat nem alkalmaz, s lát­ni sem kíván. Megtehette, mert a ka­gyűlésen megjelentek. Támogatták a gyengébbek harcát. Egy alkalommal a Tompán megrendezett népgyűlés vezetését Köpöncei József vállalta, mert a helybeliek féltek a felvonul­tatott csendőröktől. Aztán a Hrkov­­cén (Gyerk) székelő Percián jegyző úr intésére a fegyveresek akcióba kezdtek, hogy zavart keltsenek. Józsi bácsi néhányukat meghempergetett az útszéli árokban. Packó úr börtönében Želiezovce (Zselíz) körzetében fel­lángolt földmunkás-mozgalom része volt az ország elnyomott dolgozóinak jogaiért ' folyó nehéz küzdelemnek Furinda Rudolf, Szabó Gyula és más elvtársak voltak a szervezői a kol lektlv szerződés elfogadását célzó mozgalomnak. Végtelenül nehéz volt a helyzet a körzet földbirtokain, mert a Živno­­bankhoz tartozó cukorgyári birtok igazgatóságának keze nagyon messzi­re nyúlt.' A nagybirtokon feudális vi­szonyok uralkodtak. A Živnobank bi­zalmába fogadta Packó járási főnö­köt, aki biztos volt abban, hogy meg­fogta az isten lábát, s leste megbízói parancsait. A kollektív szerződést ugyan a cu­­korgyári nagybirtok igazgatósága is aláírta, de csak formailag, betartani nem is volt szándékában. Ezért a párt és a Vörös Szakszervezet akciót szer vezett a munkások jogos követelései­nek kiharcolására. Kényszeríteni akar­ták a munkaadókat a szerződés be­tartására. Törvényes úton kívántak érvény! szerezni a követelésnek, hiszen egye­dül a cukorgyári nagybirtok igazga­tósága több mint egymillió koronával károsította meg a dolgozókat. Packó és a lefizetett állami hivatalnokok miden elkövettek, hogy a törvény előtt a munkások alul maradjanak. Ezért a Vörös Szakszervezet vette kézbe a dolgot, s perbe fogta a mun­kaadót. A kapitalista rendszer törvé­nyes képviselői azonban a Juttatott cukor és más természetbeni ellenében a munkaadót támogatták. Ennek pe dig sztrájk lett a vége. A keresztény-szocialista Packó fegyveres csendőrei megszállták a majorokat, hogy likvidálják a sztrájk­­bizottságokat, s letartóztassák mind­azokat, akik az urak ellen izgatták a cselédeket. Sztrájkba léptek Turá (Tőre), Ond* rejovee (Endréd), Jur nad Hronom (Garamszentgyörgy), Nagypeszek és a többi majorok dolgozói, s a mozga­lom egyre jobban terjedt más közsé­gekre is. Az urak Packó társaságában a kastélyok öblös szobáiban vidáman lakomáztak és vedelték a jobbnál jobb italokat. Végül kiadták az utasí­tást szolgájuknak, a járási főnöknek, ő pedig örömmel teljesítette, hiszen jóval több cukrot és más természet­benit kapott, mint beosztottjai. Letartóztatások következtek. Mun­kásokat, párt- és szakszervezeti funk cionáriusokat zártak Packó börtöné be. A jelenlevő vezető emberek közül talán Furinda elvtárs tudta a leg­jobban, hogy a járási főnök senkit nem kímél. Ugyanis már többször „vendégeskedett“ Packó börtönében, A börtön hamarosan megtelt a leg­főbb szervezőkkel. Furinda mellett volt Weisz Sámuel elvtárs, a Vörös Szakszervezet vezető funkcionáriusa is. Egyedül Steiner Gábor volt kivé­tel, mert védte képviselői mentelmi joga. Máskülönben Packó őt is bör­tönbe dugta volna. A kommunista képviselő közbenjárására aztán sza­badlábra helyezték a párt fukcioná­­riusait. Puszta 'kézzel a fegyveresek ellen Endréden történt. A földesúr Dóin? Piairól sztrájktörőket hozott. Több mint 30 csendőr őrködött nyugalmuk felett. A férfiak javarésze már a bör­tönben ült, így az asszonyok harcol­tak a küzdőtéren. A felvonult tömeg béremelést követelt. Az asszonyok pedig alaposan helybenhagyták a munkaadót. A csendőrök csőre töltött fegyverrel álltak a tüntetők elé. Л bátor proletárasszonyok apró gyerme­keikkel karjaikon farkasszemet néz­tek a fegyveresekkel, és testükkel védték a mögöttük állókat. Ezek az asszonyok csavarták ki a pribékek kezéből a töltött fegyvert. A sztrájk sikerrel végződött. Egy­koronás napi munkabéremelést értek el. Tehát mégis a cselédek igazságos harca győzedelmeskedett, de nem a kapitalista törvény jóvoltából. Mi lett a proletár asszonyokkal? ök is Packó úr börtönében kötöttek ki. A helyzet válságosra fordult... Ezért a nagyszabású sztrájk további vezetését a mentelmi joggal rendel­kező parlamenti képviselők, Steiner, Zupka és Kosík elvtársak vették kéz­be. A zsellzi körzetben folytatott harc végül részleges eredménnyel és fel­becsülhetetlen értékű politikai tapasz­talattal végződött. Lám, még nem is említettem, hogy a felsorolt elvtársakon kívül a múlt­ban nagy szolgálatot tettek pártunk­nak Boros János, Dolenszky József, Fábián Gábor, Bolgár János és Tóth József is. Ha mindegyikük összeszá­molná, mennyit ültek a kapitalisták börtöneiben, mert fel merték emelni szavukat a kizsákmányolók ellen, e végeredmény nagyon magas számadat lenne. A régi kommunisták a felszabadu­lás utáni években a mezőgazdaság kollektivizálásánál is hasznos munkát végeztek, hogy az új helyzetben a mezőgazdaság mihamarabb jó megél­hetést biztosító ágazatává váljon nép­gazdaságunknak. Közülök legtöbben még ma is felelősségteljes tisztségeket töltenek be a párt és a népgazdaság különféle területein, ök voltak azok* akik 1968-ban józan fejjel ítélték meg a fejleményeket, s lntóleg figyelmez­tették a forrófejűeket, hogy téves út­ra tértek. Az idő végül is nekik adott igazat. S hogy életünk egyre szebb és jobb legyen, az most már rajtunk múlik. A valóra váltásnál azonban továbbra is számolunk segítségükkel, önzetlen támogatásukkal. HOKSZA ISTVÁN A találkozón résztvevők csoportja A három Köpöncei: József, Lajos ós János

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom