Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)
1971-03-06 / 9. szám
1971. március В. Ära 1,— Kčs XXII. évfolyam, 9. szám. Szakmelléklet KERTÉSZET-MÉHÉSZET — A gyümölcs- és szőlőtermesztők, — a kertészkedők, — és a méhészek tanácsadója BECSÜLJÜK MEG ŐKET Ezerkilencszáztíz március 8-a 6ta a világ haladó emberisége megünnep- 11 a nemzetközi nőnapot. Mindenütt köszöntik a lányokat, asszonyokat, akik résztvesznek a társadalom építésében, küzdőtársai a férfiaknak és emellett nevelik az új nemzedéket. A hatvanegy évvel ezelőtt megtartott szocialista nők koppenhágai konferenciája utáni években megindult a harc a nők egyenjogúságáért. Programjukban a nők munkához való joga, az egyenlő munkáért egyenlő bér elvének az érvényesülése és a béke kivívása szerepelt. A célkitűzés azóta sem vesztett érvényességéből, s ma is az egész munkásmozgalom feladatai közé tartozik. A nők egyenjogúsága a szocialista országokban valósult meg először, és az a tény, hogy az utóbbi években a kapitalista országokban is előbbre léphetett, főleg a szocialista országok növekvő nemzetközi tekintélyének köszönhető, Az előrehaladás érthető, hiszen manapság a világ dolgozóinak egyharmada nő, akik résztvesznek a társadalom építésében, vagyis az anyagi javak előállításában. A szocialista társadalom elképzelhetetlen a nők teljes gazdasági, politikai, társadalmi és kulturális egyenjogúsága nélkül. Mi ezen a téren már jelentős lépést tettünk előre. Persze, sok még a kívánnivaló és őszintén meg kell vallani, hogy nincs minden rendjén. Számos visszahúzó erő működik még a társadalomban, s bizony sok esetben nemcsak a maradi férfiak az okai a lemaradásnak, hanem a nők elavult gondolkodásmódja, ragaszkodásuk az idejemúlt dolgokhoz. Ez a megállapítás kétszeresen vonatkozik a falusi nőkre, ahol az egyenjogúság sok esetben csak a munkához Való jogban nyilvánul meg. Közismert, hogy a szövetkezetekben dolgozóknak mintegy 40 százaléka nő. Ennek ellenére a közös vezetőségében alig találunk közülük. A férfiak Idegenkednek tőlük, nem ismerik el képességeiket, holott sok esetben bebizonyították már a Nőszövetségben, hogy kiváló szervezők. Vezető beosztásban Is csak leginkább a könyvelésben találunk lányokat és asszonyokat. A térmelést Irányító mérnöknők, technikusok különböző ökokból más munkahelyekre kerülnek. Ez főleg abból ered, hogy a férfiak a vezető beosztású nőkben nem bíznak és sok esetben ok nélkül gáncsoskodnak. A zárszámadó gyűlések egész során vettem részt az utóbbi hetekben. Megfigyeltem, az elnökségi asztaloknál nem igen lehetett nőt látni. Amikor viszont a kiváló dolgozókat emlegették, és megjutalmazásukra került sor, a fele a lányok és asszonyok közül került ki. Tény, hogy a falusi asszonyok sokszor a mostoha körülmények ellenére is úgymond lelkei a szövetkezetnek. Pedig a közösben végzett munka mellett többnyire ők szorgoskodnak a háztájiban, övék a családellátás gondja és a gyermeknevelés. Pedig a körülményeik a gyermeknevelés terén is sokkal mostohábbak, mint a városi nőké, ahol korszerű bölcsődék, óvodák vannak. Akadnak már községek, ahol ezt belátják, és a szövetkezet összefogott a nemzeti bizottsággal, hogy megfelelő otthont létesítsenek a legkisebbek számára. De ez még mindig elenyészően kevés. Ezernyi lenne a tennivaló, hogy a falusi asszonyok gondtalanabbik dolgozzanak. Sokhelyütt az elismerő szóval is fukarkodnak és anyagiakban kifejezve Is kevesebbre értékelik az asszonyok munkáját, mint az ugyanazon a poszton dolgozó férfiakét. A „gyengébb“ nem sokszor a legmostohább körülmények között dolgozik és a szociális helyiségek létesítését is kevés helyen oldották meg. Ezek a tények igazolják, hogy az elért eredmények mellett sok még a tennivaló a falusi dolgozó nők egyenjogúsága érdekében. Azt hiszem, a legfontosabbak közé tartozik a nők közt végzett nevelő munka, küzdeni a múltból rájuk maradt előítéletek ellen, fokozni a politikai, általános és szakmai tudásukat. Természetesen a nők sokoldalú művelése mellett fontos feladat a munkakörülmények megjavítása, s a gyermeknevelés gondjápak megoldása. Necsak március 8-án köszöntsük őszinte, elismerő szavakkal lányainkat, asszonyainkat, hanem mindig, amikor megérdemlik. Emellett rátermettségüknek megfelelően adjunk helyet a vezetésben, és sokoldalúan segítsük elő a dolgozó nők helyzetét. A legbátrabb NÖ Joggal tartjuk a bátrak bátrának azt az asszonyt, aki először repült a világűrbe, bizonyítva, hogy a nők nemcsak a munka frontján állnak helyt, hanem olyan feladatokra is vállalkoznak, amelyre csak a legrátermettebb férfiak képesek. Valentyina Nyikolajevna Tyereekova, az első űrhajősnő csehszlovákiai útja során az elmúlt héten Bratislavába is ellátogatott. Az egyszerű, de nagyszerű asszonyt, mint mindenütt, Szlovákiában Is nagy szeretettel fogadták, a párt, a kormány, a Nőszövetség képviselői, valamint az üzemek és szövetkezetek dolgozói. Tyereskova mindenütt meleg szavakkal köszönte meg a szívélyes fogadtatást. Az egyik beszédéből azt is megtudtuk, hogy a Szovjetunióban az alkalmazottak 51 százaléka nő és az egyetemet, főiskolát végzett állampolgárok 58 százaléka a nők soraiból kerül ki. Ezek a számok legalapvetőbb igazoló! a szovjet lányok-asszonyok egyenjogúságának. Az elmúlt napokban kedves vendég járt hazánkban. VALENTYINA TYERESKOVA, az első űrhajósnő, a Szovjet Nőbizottság elnöke, a Csehszlovák Nőbizottság vendégeként érkezett hazánkba és több városba ellátogatott. Az egyszerű ruhába öltözött asszonyról nem mindenki tudja, mennyi kitüntetés, érdemrend tulajdonosa. Tudjuk, hogy a rossz példa ragadós és a jó példa is legtöbbször követőkre talál. A jó példákról és azok követéséről már sokszor írtunk lapunkban. Ez helyes volt annál is inkább, mert mezőgazdaságunk a dolgozó parasztság erőfeszítése nyomán nagy lépésekkel haladt a fejlődés útján. Szövetkezeti parasztságunk, mint társadalmi osztály tehát Jó példát mutatott a lakosság többi rétegének, s így a jó példák sokaságának népszerűsítése is időszerű és szükségszerű volt. Persze a jó példák következetes népszerűsítéséről a jövőben sem mondunk le. Azokat állandóan napirenden tartjuk, vagyis köztudatba visszük, hogy a követőik táborénak növekedését ezáltal is elősegítsük. Kétségtelen, hogy a közösségi életben tapasztalható helytelen és káros jelenségek elleni harcnak egyik hatásos formája a követésre méltó jó példák népszerűsítése. A fejlődő szocialista társadalmunkban — s így a szövetkezeti közösségekben is — azonban szórványosan még mindig vannak olyan emberek, akikre a jó példák vajmi keveset hatnak. Ilyen esetben nincs más választás, minthogy „nevén nevezzük a gyereket“, vagyis hogy nyíltan „szellőztessük“ azokat a nem kívánatos jellembeli tulajdonságokat amelyek mint rossz példák zavarják a szövetkezeti közösségek életét és a legtöbb esetben fékezik a termelés fejlődését szolgáló közös erőfeszítések teljes kibontakozását. Mielőtt azonban a lényegre rátérnék, szükségesnek tartöm előrebocsájtani, hogy nem egyetlen községben észlelt fogyatékosságokat fogok pellengérezní, hanem olyan jellegű nem kívánatos jelenségeket, amelyekkel országjárás közben eléggé gyakran találkoztam. Tehát nemcsak lehetséges, henem feltétlenül szükséges ebben az esetben az általánosítás, hogy az illetékes személyek Bratislavától Csernőig magukra ismerjenek és tanulságként levonják a jó útra vezető következtetéseket. Egy kissé ugyan furcsán hangzik, mégis kimondom, hogy több esetben a szüntelenül növekvő jövedelem a rossz tulajdonságok terjedéséhez vezető okok jelentkezésének az előfeltétele. Embertársaink között ugyanis akadnak minden munkaközösségben — az újságírók sem kivételek — olyanok, akik az életszínvonal emelkedését úgy értelmezik, hogy növelni kell szesz-szükségletük mennyiségét. A dolog ilyképpeni értelmezése és gyakorlása nem is okozna különösebb problémát az egyes munkaközösségeknek, ha nem menne a munka rovására, tehát ha nem vezetne a munkaerkölcs lazulásához és gyakran a közösséget is érintő anyagi károkhoz. Sajnos azonban azt tapasztaljuk, hogy a beteges szeszfogyasztás egyik helyen jobban, a másikon kisebb mértékben, de alapjában véve minden esetben káros következményekkel jár. Attól függ, hogy ki, illetve kik gyakorolják. Amennyiben olyan emberek válnak a szesz rabjává, tehát a „búfelejtő“ gyakori látogatóivá, akik embertársaik kisebb vagy nagyobb közösségének vezetésével és gazdaságfejlesztési feladatokkal párosuló felelősséggel vannak felruházva, fel/ Amiről még ma is beszélni kell! mérhetetlen károkat okozhatnak. Egyrészt azért, mert a szesz, tehát a kocsma vagy a szövetkezet borospincéje eltereli figyelmüket társadalmi küldetésük lelkiismeretes gyakorlásától, másrészt pedig azért, mert rossz példamutatásukkal nemcsak lehetővé teszik, hanem szinte ösztönzik is a gyengébb hajlamú beosztottjaikat arra, hogy példájukat kövessék. Több faluban tapasztaltam például — még a legszorgosabb mezőgazdasági munkák közepette is —, hogy a szövetkezet traktorai úgy sorakoztak a kocsma előtt, mint valamikor a nagyobb távolságról érkező, egy kis toroköblítés és kerékkenés után tovább gördülő lovasfogatok. Az ilyen jelenségek természetesen a legtöbb esetben szomorú következményekhez vezetnek. Amellet, hogy lényegesen lassul a munkák menete, a közlekedési baleseteknek és a gépek „gyilkolásának“ egész sorával találkozunk. S persze azokban a községekben, ahol a közösség által ellenőrzött, tehát számontartott emberek első útja a kocsmába vezet, vagyis gyakran időznek „a gondűzőben“, az ilyen áldatlan állapotok felett is szemet hunynak. Szemet hunynak mégpedig azért, mert érzik, nincs erkölcsi alapjuk ahhoz, hogy másokat felelősségre vonjanak. S ha ezt netán mégis megteszik, úgy a legtöbb esetben gúny, illetve nevetség tárgyává válnak, tehát az áldatlan helyzeten nem sokat változtatnak. Tévedés ne essék! — Nem azt az igényt hirdetem, hogy a vezető személyiség legyen „aszkéta“, úgynevezett száraz ember. Ha munkája végeztével jól feltalálja magát a kocsmában, ám üljön le egy pohár borra. Társadalmi szerepénél fogva gyakran szükséges is, hogy szórakozó helyekre, tehát emberek közé, társaságba menjen. Sőt, gyakran adódik olyan helyzet is, hogy éppen azért, mert vezető szerepet tölt be, nem „húzhatja ki magát“ az italozással párosuló szórakozásból, és ha tetszik, ha nem, másokat kell szórakoztatnia. Ezért azonban senki nem ítéli, illetve nem ítélheti el, éppen úgy nem, mint azokat a traktorosokat és más beosztású dolgozókat, akik a napi fárasztó munka után — normális keretek között — a szórakozó helyeken, sör vagy bor mellett pihenik ki fáradalmukat. Azt, hogy a kocsmalátogatás, vagyis az italozás mikor éri el a veszélyes, megengedhetetlen határt, a közvélemény időben és gyakran eléggé éles formában jelzi. Abban a faluban, ahol az az általános nézet uralkodik, hogy a gazdasági pangás és a feltornyosuló hibák fő oka a mértéktelen szeszfogyasztásban keresendő, s ahol az idegent, aki felelős beosztású személyeket keres a kocsmába irányítják, mondván, hogy a keresett személyek ott biztosan megtalálhatók, ott már komoly erkölcsi kihágások vannak. Ezek azok a veszélyes jelenségek, amelyek ellen harcolni kell. Az iszákosság ellen, e káros hajlam jelentkezésének pillanatában fel kell venni a küzdelmet. Mert azzal vétünk legjobban embertársaink ellen, ha kárörvendő mosolylyal szemet hunyunk a mutatkozó hibáik felett. Az emberek tevékenységének szervezésével, termelési részlegek és ágazatok, valamint egész gazdasági egységek irányításával megbízott személyeknek pedig tudatosítaniuk kell, hogy magatartásuk és minden cselekedetük a közösség „reflektorainak fényében“ tündököl. Tudatosítaniuk kell tehát, hogy a rossz példa ragadós, de a jó példa is mindig követőkre talál. PATHÖ KAROLY
