Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)
1971-02-27 / 8. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1971. február 27» 10 A cseh irodalom kiváló alakja az elmúlt napokban ünnepelte születésének fél évszázados évfordulóját. Ebből az alkalomból az Indián nyár cimü kötetből közlünk egy fejezetet, amelyben a neonfényes New York belső életét igyekszik megrajzolni. Aztán az osztályról mesélt; elmondta, hogy a hétéves gyerekek abban a korban vannak, amely döntően kihat egész további életükre, hogy lobbanékonyak, tele vannak ellentmondásokkal szomjazzák a szeretetet, de egyszersmind vissza is utasítják. — Sok szeretetre van szükségük — jegyezte meg —, én pedig már mind eltékozoltam az enyémet. — Es a kis rongyosok kevesebben lettek? — tört jel Bryanban a tárgyilagos közgazdász. — Nem — mondta Ruth asszony —, a számuk mindig változatlan. Mindössze mi öregszünk és a hajdani kis rongyosokból közgazdasági tanárok lettek. — Igen, méghozzá állásnélküliek — jegyezte meg Bryan szárazon. Végnap este, amikor R-nél teáz■ tam, valaki csengetett. Látogató érkezett. Bryan leplezetlen örömmel vezette be. Idősebb, félénk aszszonyka volt, de a mosolya még fiatalos és szemérmes. — Hogyan talált meg? — kérdezte Bryan. — Nem volt jiehéz — válaszolta a hölgy hiszen minden évben karácsonyi üdvözletét küld nekem. Címes levélpapírján — tette hozzá, megpróbálva némi iróniát lopni a hangjába. Bryan aztán mint hajdani elemi iskolai tanítónőjét mutatta be nekünk. — Még mindig az első osztályokat tanítgatja? — kérdezte. — Igen — jelelte. — Még mindig. Es maga még mindig közgazdászaitól foglalkozik. — Igen — mondta Bryan — és még mindig sikertelenül. Aztán megpróbálta kipuhatolni, mi szél hozta New Yorkba. Ruth T. kitért a válasz elől, és a szó, az olcsó ■ cukrossütemény és a limonádé mellett azután valahogy másra terelődött. Sok közös emlékük volt, meghitt és érezhetően a múltban elmerült beszélgetés folyt. Bryan égy régi iskola felől érdeklődött, valahol Nyugat-Virginiában, aztán megkérdezte, vajon Ruth asszony még mindig a vegytisztító fölött lakik-e, és hogy mit csinál mostanában bizonyos jenes, meg hogy miként megy Ruth édesanyjának a sora. — Édesanyám betegeskedik — felelte Ruth. — Nem hiszem — mondta Bryan —, egyrészt még nem tékozolta el, másrészt még nem közeledik a vége felé. — Túlságosan szegény vagyok ahhoz, — felelte az asszony —, hogy úgy tudjak szeretni, ahogyan a tanítónak szeretnie kell. De mikor Bryan megkérdezte, hogy még mindig a saját pénzéből ruházza-e fel a kis rongyosokat, azt felelte, hogy igen, természetesen, mindig és boldogan, és hogy azok nem rongyosok, kérem, hanem csak szegény szülők gyermekei. — A fizetése még mindig a régi? — kérdezte Bryan. — Majdnem a régi — válaszolta —, de szombatonkint könyvelősködöm egy egységes áruházban, és a szünidőben ugyancsak. Jáfékos komédia De Ruth asszony erre már semmit sem felelt. Látszott rajta, hogy valami szokatlanul izgatja, szeretne valamit mondani, amit azonban nem bír szavakba önteni. Fürkésző, tanítónős pillantással nézett Bryanra, nagy diákjára, akinek az első elemiben egy lélekmelegítőt ajándékozott. Es Bryan, a hálás gyermek, cserébe édesgyökeret vett neki. Utoljára tizennégy évvel ezelőtt látták egymást, mikor Bryan elhagyta az iskolát. — Bryan, kedves fiam — fordult váratlanul a mellette ülő férfihoz és nagyon mélyről jövően felsóhajtott. Az pedig valóban olyan arcot vágott, akár egy tskolásfiú. — Beteg az édesanyám — mondta Ruth még egyszer. — Abba kellett hagynom a tanítást. A fizetésemből levonják á helyettes tanítónő díjazását. — Igen létezik egy ilyen előírás — mondta Bryan némileg szárazon, valahogy egészen másképp, mint vhogyan abban a pillanatban szólnia kellett volna. — De jöjjön át a másik szobába, meg akarom mutatni a két kisfiámat. Bozska, Bryan felesége még egyszer megkérdezte: — Tulajdonképpen miért is jött fel New Yorkba? De az asszony megint csak nem felelt, a dolog valahogy ismét elsikkadt. Utána még arról beszélt hogy Ruthnak meg kell hallgatnia az új hanglemezeket a gyermekdalokkal, meg hogy tulajdonképpen igazán velük vacsorázhatna. Mikor az asszony viszszautasította, Bryan kikísérte és olyan jneggyötört arccal tért vissza, hogy Bozska elébe sietett és megölelte. A játékosság ebben az esetben nem valami operettízű kalandot jelent, hanem egy minden romantikát nélkülöző történetet, melyet a szerző, Ján Soioviö, egy naturális környezetben, a fájó realitás és az abszurd karikírozás oldaláról közelit meg. Solovlő Kolduskalandjának nagy érdeme, hogy a szerző mintegy felismerve a kor színházi követelményeit, művét nem szerkeszti agyon, hanem a színészi és a rendezői lehetőségeket alapozza meg. Az első látásra semmi különöset nem ígérő művében a humornak, a költészetnek, tragikumnak és társadalmi mondanivalónak a bőségét fedezzük fel a színpadon. Szerencsés a fordító pár találkozása is, s nemcsak azért, mert a „Kolduskaland“ avagy a Milliós sztriptíz a borbélyházban első magyar nyelvű színrevitele kirobbanó sikert aratott, hanem, mert a költő Batta György és Gálán Géza, aki egyben rendezője is a darabnak, kölcsönösen kiegészítették egymást. A rendező (Gálán Géza] már az expozícióban bebizonyította, hogy a mindig kísérletező, intuitív művészek típusa. A komédia szinte minden átmenet nélkül a valóságból indult. A néző egyszerűen nem vette észre azt a pillanatot, amikor a színpadon látható borbélyműhelyben nem a mindennapi munka, hanem egy más történet zajlik le. A tragikomédia a végtelenül játékos és ötletekben bővelkedő rendezésben szinte minden színész önmaga fölé emelkedett és egy eddig ismeretlen vagy kevéssé ismert oldaláról mutatkozott be. Gyurkovics Mihály, mint Hólag borbély, és a tőle kevesebb lehetőségből maximumot kikovácsoló Csendes László, Muslica borbélya, nemhogy kívánnivalót nem hagyott „■maga után, hanem utánozhatatlan teljesítmény volt. Ugyancsak a tragikummal és a poézissel megtöltött Ignác koldus (Várady Béla alakításában) a harmadik főszereplő is szuperlatívusokra készteti a kritikust. Egyenként meg kell dicsérni az epizódszereplőket is: A Pivoňák rendőrőrmestert ijesztően naturálisán megformáló Horváth Lajost, élete első nagyobb szerepében szinte brillírozó Bittó Esztert (Schwanczer Eszter boibélytanonc), Kövesdi Szabó Mária kitűnően sikerült Turul Mária orvosát, melyben a sznobizmus tökéletes karikatúráját nyújtotta, Szabó Rózsit, mint Cilikét, a céltudatos sexbombát. Talán csak Lengyel Ferenc Zsibrita taxisofőrje volt erőltetett és Gombos Ilona Vilmája lett halványabb a tőle várt alakításnál. A komédia egyetlen néma szereplője, az Ismeretlen űr, Kovács József alakításában értékes színészi előnyökről tett bizonyosságot, talán nem volna hiba, ha a színház újból felfigyelne rá. A nagysikerű előadásnak egyedül csak az róható fel hibául, hogy a színpadi tömegjelenetek itt-ott néhány másodperccel hosszabbak voltak, és ezzel mintegy fékezték a cselekmény gyors pergését. Külön kell szólnunk a díszlet és jelmezek megválasztásáról. A jelmezek maiak voltak. A díszlet a natúr borbélyműhely, cíntányérostul viszont a legjobb környezetnek bizonyult. Szinte sarkallták a nézőt a világító reklámon kívül a plakátok, a torzonborz férfiportré mellé írt, ötletes reklámszavak. Ugyanez vonatkoztatható a plakátra és a formabontó műsorfüzetre. Politikailag jelentős a színház részéről ez a kezdeményezés, hogy a szocialista szlovák irodalom jelentős drámájával kezdte meg a szlovákiai szocialista színházkultúra propagálását a magyar nemzetiségű dolgozók körében. Gógyor Péter — Pénzt szeretett volna kölcsönkérni — mondta Bryan. — Ügy hallotta, hogy jól megy nékem. Sarkon fordult, hogy sétáljon egyet az esőben. Olyan levert volt, hogy szó nélkül elengedtük. Mikor már kabát volt rajta viszszatért a küszöbről: — Egy szóval sem említette a pénzt — mondta — és én sem. De most mégis úgy érzem, mintha én lennék a legaljasabb az egész világon, pedig égen és földön kilenc dollár harmincöt cent az egész vagyonőm. Kazinczy Napok Kassán Az 1970-es Kazinczy-Napokat idén február 12—13-án rendezték meg Kassán. Dr. Sima Ferenc bevezető beszéde után a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa, dr. Szatmári István előadásában ismertette az irodalmi nyelv kialakulását, mely a kapitalizmus kezdetére tevődik, bár ez az állítás nemzetenként változik. A magyar irodalmi nyelv tulajdonképpeni kialakulása a XVI. század harmincas éveitől a XIX. század végéig eltelt időszak. Bizonyos hangtani egységek már előzőleg kialakultak, például az ízés, az őzés. Majd dr. Szatmári az irodalmi nyelv belső és külső történetével foglalkozik, ismerteti Jókai nyelvezetét, példákat hoz fel a francia, a német, az olasz stb. nyelvekből. A mai magyar irodalmi nyelv kialakulásához nagyban hozzájárult, hogy a török megszállás elől menekülő lakossággal sok literátus és diák is az északi területre kerül, s ennek tudható be, hogy Írásaikban elhagyták a legkirívóbb nyelvjárást, például az fzést és az őzést. Délután többek között dr. Deme László, a csehszlovákiai magyar lapok nyelvezetével, dr. Kázmér Miklós pedig a nyelvjárások gyűjtésével, azok feldolgozásával foglalkozott részletesen. Szombaton dr. Zsilka Tibor és Teleki Tibor tanárok előadásai után élénk vita vette kezdetét az előadók és a hallgatóság között. Tarcháné A prágai Óváros főterén legtöbben a különleges órát csodálják. FRAŇO KRAL: 1948 FEBRUAR Hiába mondták volna: álljl Nem létezett már akadály, s mi vissza}ordítná — erő, piros vérfolyók sodra hozta, a szenvedésünk megváltotta és millióknak élte volt az ára. Ki nem értette — félre hát, * az útból el — ki útban állt, s elbukott az, ki szembeszállt. Az élet árad feltörőn, s az igazságot hozza már és hozza már a szebb jövőt. CSONTOS VILMOS: TÉL VOLT AKKOR IS Tél volt akkor is, — Február, S nyögte fagyát a föld, A bujdosó csillag-sugár Még messze tündökölt. A szomorúság asztalom Mellé ült, s faggatott, Kedvemet miért altatom, Es miért hallgatok? Dolgos kezem, mely tettre nőit, Bénán miért lógatom? Zsibbadtan bennem az erőt Elveszni miért hagyom? Meg-megvonagló néma szám Nem akart vallani, Pedig már tudtam: éjszakám Hajnalt fog bontani! Már éreztem, hogy ajkamon Üj, vidám dal ered, S erőmet is visszakapom Csillag, ha gyűlsz, — veled! — S felgyűltél, ragyogtál, mire Február véget ért. Zsibbadt testem ereibe Éltető szenvedélyt Csiholtál és bukfencet hányt Vérem, úgy lobogott, Es megfojtottam a homályt, Mely makacsul fogott. Tüdőm kitágult, úgy szedett Megtisztult levegőt, A szemem gyújtó fényt evett, S a csontom új erőt! Es szóra nyílt, új szóra szám, Halld te csodálkozó: A fagyos, havas Február Volt a csodát hozó; Meleget adott, fényt adott, Erőt és életet, Kigyújtotta a csillagot, S fényében élhetek!
