Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)

1971-02-27 / 8. szám

1971. február 27.

SZABAD FÖLDMŰVES

KIK IS ŰK?

Valamennyien veteránok. Elvhüségilkról, kemény helytállásukról közismert kommunisták. Ok a soha meg nem alkuvókl Az egykori tömegtüntetések, éhségmenetek, sztrájkharcok szervezői, cselekvő részesei. Ha kellett, bátran küzdöttek az elnyomott munkástömegek érdekeiért. Tusáztak villogó szuronyú zsandárokkal, könyörtelen kizsákmányolókkal, haramia szolgabírákkal, a burzsoá hatalom mecénásaival, nem egyszer vállalva a munkából való elbocsátást, meghurcolást, a különféle kínzásokat, börtönt, internálótábort.

Sokuk fölött már bizony eljárt az Idő. Nem egy túl jár közülük a hetvenen. Mindamellett az új élet, a szocializmus építője, szilárd támasza mindahány. Bár fogytán az erejük, az egészségük sem a régi már, de lelkesedésben még sok fiatalón túltesznek, szavuk ma is tettekre tüzel...

A galántai találkozóra jöttek öszsze, amit szerkesztőségünk kezdeményezett, szorosan együttműködve az ottani és a dunaszerdahelyi (Dun. Streda) járás pártbizottságainak vezető dolgozóival. A Csehszlovákia Kommunista Pártja megalakulásának 50. évfordulója jegyében összehívott veterán-találkozó résztvevőit Csömör elvtárs, a Galántai Járási Pártbizottság dolgozója üdvözölte. Majd Sándor Gábor szerkesztő megnyitó beszédét Poszpis József elvtárs tornóci veterán kommunista vitaindítója követte, felelevenítve a járás munkásmozgalmának kiemelkedőbb eseményeit.

TERMŐ TALAJBA...

— Sorsüldözés, nélkülözés és harc volt osztályrészünk a kapitalista rendszerben — csengtek Poszpis elv társ szavai. Hetvenegy évét meghazudtolja szellemi frissesége, rendkívüli aktivitása. — ... Büszkék vagyunk az orosz munkásságra, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom példáját követve születhetett meg a Magyar Tanácsköztársaság. A kommün — amely bár megbukott — megmutatta, hogy a tőkés rend megdönthető nálunk is. Ennek a gondolatnak a magvát hozták haza a Vörös Hadsereg oldalán harcoló magyar katonák, a forradalomban résztvevő vörösgárdisták. Hazatérve ők hintették szét a forradalom magvát, amely termő talajba hullott. Ennek hatására a galántai járásban is megmozdult az elnyomott, kizsákmányolt munkásság.

Sorra alakultak a Járásban a kommunista párt alapszervezetei. Galántán, Sellyén, Tornócon, Diószegen és még tucatnyi faluban. Diószegen munkástanács alakult, amely kiragadta Kuffner báró kezéből a cukorgyár irányítását. Forradalmi központok jöttek létre a járás egyes körzeteiben, míg a tömegmegmozdulásokat, sztrájkharcokat a diószegi és a selylyei pártszervezet Irányította.

A járás munkástömegeinek harci kedve oly erőre kapott, hogy az 1921. május elsejei felvonuláson már többezres tömeg mutatta meg erejét Galánta utcáin. A felvonuló tömeg élén Dévény és Szalay diószegi kommunisták haladtak. A város középén a menetet leállították. Farkas főszolgabíró előlépett, s felszólította Dévény elvtársat, a felvonulás főrendezőjét, oszlassa szét a tömeget, mivel a népgyűlés nincs engedélyezve. A felszólított meghátrált, ám a tömeg követelte a gyűlés megtartását. Ekkor Varga elvtárs állt-az élre. A tömeg a kápolna mögötti térre özönlött, annak ellenére, hogy egy század katonát vonultatott fel a hatóság. A gyűlést megtartották.

SZTRÁJK, SZTRÁJK, SZTRÄJK

Mivel a járás területén Diószegen volt a legforradalmibb a munkásság, s nagy tömeget képviselt, a párt kerületi bizottságának javaslatára 1924- ben ide helyezték át a járási, illetőleg körzeti titkárságot, amelynek vezetésével Horváth Gyulát bízták meg.

Mind a körzeti titkárság, mind a helyi alapszervezet tevékenyen működött. Nagy szükség volt jó szerve-7

A harcban nem szabad megállni...!

LENINISTÁK

.

zökre, kipróbált vezetőkre. A cukor- Ezt a megbízatást ifjúmunkás-becsügyári, malomipari munkásokat, a gép- lettel vállaltam. Nem volt könnyű a

műhely dolgozóit, s nemkülönben a falvak agrárproletárjait, szegényparasztjait kellett harcra mozgósítaniuk. Így érték el, hogy 1920-ban már kollektív szerződés megkötését tudták kikényszeríteni, s a sztrájkok is egymást követték. A legnagyobb méretű sztrájk 1921. tavaszán robbant ki. Vezetői Saláth Péter, Markó Vilmos, Mrva Sándor elvtársak voltak. Ez a sztrájk győzelemmel végződött. Amíg a környékbeli nagybirtokokon a napszámosok 6—7 koronáért dolgoztak, addig a diószegieknek 12—15 koronára emelték a napi bérüket.

Kisebb-nagyobb sztrájk többször előfordult, ám legnevezetesebb közülük Az 1926-os, amely a répafeldolgozás! idény csúcspontján tört ki. A szervezés alaposságára vall, hogy a megbeszélt időben leállt a munka. A gyár dolgozói az utcán öltöztek át, mihamarabb elhagyva munkahelyüket. Ebben a szervezésben Oravec János, Richter Mihály és Nagy Félix elvtársak remekeitek.

Poszpis József, a még ma is rendkívül tevékeny, veterán kommunista

A Diószegi Cukorgyár dolgozóinak sztrájkja oly visszhangra talált, hogy három nap alatt kiterjedt Szlovákia összes cukorgyárára. A körzeti titkárság agitációs-propagációs osztálya is kiváló munkát végzett, amelynek vezetője 1924-től 1938-ig Hájek Llpót elvtárs volt.

A KOSÜTI SORTÜZ...

A járás munkástömegeinek egyre rosszabbodó helyzete késztette a körzet vezetőit arra, hogy Kosúton 1931. május 25-én nagygyűlést szervezzenek, a helyi vezetőkkel karöltve. A járás területéről több község kommunistái, munkásai igyekeztek a gyűlésre. A helyi és feketenyéki munkásokat Kugler József, a vízkeletieket és hidaskürtieket Takács Lőrinc, míg a diószegi ifjúmunkásokat Hrdlica Sándor vezette. A faluba érkező tömegeket csendőr-kordon fogadta. A délutáni órákban mégis összeverődött a tömeg. Ki a kerteken át, ki egyéb módon jutott a faluba. Még akkor egyikük sem gondolta, hogy ezen a napon munkásvér öntözi a kosúti utcát.

Thurzó, Zsabka és Gyeváth elvtársak halálának híre megdöbbentette nemcsak a járás haladó gondolkozású polgárait, hanem az egész köztársaság dolgozóit is mélységesen felháborította.

Erre az eseményre emlékezett Seres Ferenc farkasdi veterán.

— Amikor hírt kaptunk a kosúti sortűzről, s annak áldozatairól, nyomban tájékoztattuk a szervezett munkásokat. Kis idő múltán mintegy kétszázan összejöttünk és tüntettünk. Követeltük Major István kommunista képviselő szabadonbocsátását, a gyilkosok megbüntetését. „Kenyeret küldjétek, ne csendőröket!“ — kiabáltuk kórusban.

Seres Lajos elvtárs, az Orföldi Állami Gazdaság igazgatója pedig a következőképp pergeti vissza a negyven évvel ezelőtt történteket:

— A kosúti nagygyűlésen nem vettem részt, mégis részese lettem az eseményeknek. Az történt, hogy az alsószeli (Dolné Saliby) munkások koszorút köttettek, s egyike voltam azoknak, akik eljuttatták Kosútra.

dolgunk. A faluba vezető utakat csendőrök vigyázták. Ám a koszorú mégis oda került, ahová az elvtársak szánták.

A FASIZMUS ELLEN —

A BÉKÉÉRT

A gazdasági válság ével után, amikor az országban is egyre szabadabb kezet kaptak a fasiszták, világossá vált, hogy a kommunista párt az egyedüli, amely felrázza a haladó közvéleményt, s felhívja a figyelmet a köztársaság védelmére. Ennek jegyében folyt le 1938. szeptember 4-én a tornóci nagy béke-manifesztáció, amely minden addigi megmozdulást felülmúlt. A Szlovákia minden részéből összesereglett sok ezres tömeg egységesen kiállt a köztársaság védelmében.

Ebben az akcióban a járás kommunistái tevékenyen közreműködtek: Poszpis József kommunista bíróval az élen kiváló szervezőmunkát végeztek.

CSENDÖRSZURONY,

INTERNÄLÜTÄBOR

Alacsony termetű, élénk mozgású ember kért szót. Nem kenyere a szónoklás, egyszerű szavai mégis felvillanyozzák a jelenlevőket.

— Munkát, kenyeret követeltünk és a községháza elé vonultunk — magyarázta nagy hévvel Gombos Ferenc elvtárs Nádszegről. — A tüntető tömeg megbízásából néhányan bementünk az irodába, hogy a főjegyzőnek előterjesszek követelésünket. De jegyző helyett csendőrök fogadtak bennünket. Én akkor is meg mondtam a magamét. Válaszul a csendőrök rámrontottak. Annak idején erős voltam, nem ijedtem meg a csendőröktől. Dulakodás közben támadómat az izzó kályhához vágtam, s arcbőre megpörkölődött. Ekkor dühében szuronyát a testembe döfte. Bilincs kattant a kezemen, majd többedmagammal Galántán vizsgálati fogságba, néhány nap múlva pedig a bratislavai fegyházba kerültem.

Bartalos Lajos elvtárs, a Munkaérdemrend viselője szintén a nádszegi kommunisták harcára emlékezik. Többek között elmondja, hogy a Horthy-megszállás idején lakásukban rejtegették a pártszervezet féltve őrzött vörös zászlaját Árulás folytán az ereklye a kakastollas csendőrök kezébe, néhány elvtárs pedig internálótáborba került.

Krupa József Sókszelőcéről (Selice) a kommunisták illegális pártmunkájának módszereit ecsetelte, amelyből ő is Jelentősen kivette a részét.

VOLT MIT MONDANIOK

Jóllehet Csallóközben a munkásmozgalom nem bontakozott ki anynyira, mint a galántai járásban, ám az ott élő veteránoknak is volt mondanivalójuk. A munkásmozgalom fészke Calovón összpontosult. Ez érthető, hiszen ebben a községben már 1921 júniusában megalakult a pártszervezet. Erősségét, kiváló szervezeti életét példázza, hogy 1925-ben már 376 aktív kommunista munkálkodott. Ennek és a jó agitáciős munkának köszönhetőt hogy az első községi képviselő-választások ' alkalmával (1923) a harminc mandátumból 13-at a kommunista párt szerzett, mely a következő választásokon tizenötre emelkedett. Ezen idő alatt kommunista ült a bírói székben, emellett a tanácstagok fele párttag volt. A kommunista képviselők a párt politikájának szellemében harcoltak a munkásosztály, a kis- és középparasztság jogaiért, a munkaviszonyok megjavításáért, a sztrájkjog elismeréséért stb. stb.

A sok-sok követelés több esetben süket fülekre talált, falrahányt borsónak bizonyult. Ezért a párt más eszközöket is felhasznált kitűzött célja eléréséhez. Évről-évre fellángoltak a bérharcok; 1925-, 1926-, 1927- és 1929-ben a diószegi cukorgyáros Nagymegyeren és környékén fekvő birtokain. Az 1927-es sztrájk volt méreteiben a legnagyobb, amikor a cukorgyár földjein dolgozó munkások sztrájkjához csatlakoztak a Hykitsch Károly izsappusztai napszámosai, cselédei, valamint a füzespusztai földbirtokos cselédei és napszámosai.

EMLÉKEZNEK

SIKERES KUBIKUSÉS ARATÖSZTRÄJK

Árvái József elvtárs — akit egész Csallóköz idősebb nemzedéke a munkásmozgalom vezetői veteránjaként ismer — fiatalos lendülettel mondja el a párt fél évszázadra visszanyúló történetét. A sztrájkok sokaságából — amelyeknek mindig aktív szervezője volt — a legszívesebben azokra emlékezik, amelyek győzelemmel végződtek.

— Pártszervezetünk 1935-ben megszervezte a nagymegyeri határ menti csatornán dolgozó 370 kubikus bérsztrájkját, — emlékezik felemelt hangon. — A csatornát a komáromi (Komárno) ármentesítő hivatal készíttette. Három napig tartott a kubikosok sztrájkja. Eredményeként az ármentesítö hivatal a kitermelt föld köbméterenkénti háromkoronás egységárát ötven fillérrel felemelte.

Árvái elvtárs, illetve a nagymegyeri kommunisták közül többen nemcsak odahaza, de a környéken és az ország más részeiben is a kizsákmányoltak szószólói voltak. Így történt, hogy 1936 nyarán Richter Mihály elvtárs segítségével megszervezték az aratósztrájkot Sárkánypusztán. (Árvái elvtárs is ott aratott.) Erre a nagyon elgyomosodott gabona adott indítékot. Ugyanis a helyzetet mérlegelve a munkások attól tartottak, a gyenge hozamból kevés rész jut, nem lesz kenyér télire. Bár nehezen, a munkaadó beadta derekát. A kaszásoknak a részen kívül egy mázsa búzát, míg a segédmunkásoknak bérük mellé 100 koronát adott.

CSATTOGÓ KARDLAP, ASSZONYOK A VASÚTI SÍNEN

Minél erősebbé vált a kommunisták harca a nagyobb darab kenyérért a nincstelen földmunkások és szegény parasztok érdekében, annál dühödtebben támadtak a burzsoá kormány bérencei, csendőrei. A sztrájkoknak, tömegmegmozdulásoknak többször jajszó, börtön lett a vége. A csendőrök minden esetben akcióba léptek. Gumibottal, szuronyos puskával támadtak a védtelen tömegre. Brutalitásuk nem ismert határt. Vörös Józsefnét például úgy megrugdalták, hogy a terhes asszony elvesztette gyerekét. Nagy Miklósnét, idős Tercsi Mihálynét, Nagy Bélánét, Végh Józsefnét, ifjú Tercsi Mihályt, Nagy Lászlót, Csémi Istvánnét pedig letartóztatták és egyhavi börtönbüntetésre ítélték.

— Hasonló helyzet állt fenn 1932 telén — emlékezik a történtekre Árvái elvtárs. — Akkoriban négy-ötszáz munkanélküli volt a faluban. A pártvezetőség mérlegelte a munkanélküliek tarthatatlan helyzetét s úgy döntött, hogy február 10-ére megszervezi

Árvái József elvtárs 1932. februárjában. (Korabeli fénykép az O t című munkás-folyóiratból.)

a környékbeli és a helyi munkanélküliek felvonulását, illetve nyilvános gyűlését. Szándékunkat bejelentettük a járási hivatalnak, kértük az akció engedélyezését. Helyette betiltásl parancsot kaptunk. Ezt újabb széleskörű vezetőségi gyűlés követte, amelyen úgy határoztunk, hogy a betiltás ellenére megtartjuk a gyűlést. Az uralkodó osztály tudomást szerzett

tervünkről és a jelzett idő éjszakáján háromszáz csendőr szállta meg a községet. Reggel négyes járőrök cirkáltak az utcákon s egy-egy szakasz védte a faluba vezető utakat Jómagam Ekecs (Окой) felől vártam az érkező munkanélkülieket. Velük egyidőben jöttek a csendőrök, akik kardlappal, gumibottal, puskatussal ütötték-Vágták az érkezőket. Rám különös gondot fordítottak. A földre tepertek, rúgtak, tapostak. Fejemet betörték, fogaimat kiverték. Eszméletlen állapotban szállítottak a komá« romi ügyészség fogházába, ahol minden orvosi segítséget megtagadtak tőlem.

A bérharcokban és tömegtüntetéseken férjeik oldalán az asszonyok is résztvettek. Az üres éléskamra megnehezítette helyzetüket, növelte gondjaikat, elszántságukat. Harciasságuk szép példája, hogy a vasúti sínekre vetették magukat, amikor letartóztatott sorstársaikat börtönbe hurcolták a csendőrök.

A HARC EGYRE FOKOZÓDOTT

Az igazi harc, a bátor kiállás a kisemmizettek érdekeiért csak ezután kezdődött. A kommunistáknak fel kellett készülniük az illegális tevékenységre. A megyeriek Steiner Gábor elvtárs segítségével írógépet, sokszorosítót, öt mázsa papírt vásároltak, s valóságos nyomdát hoztak létre. Később itt készültek a röplratok, felhívások, amelyek šok kellemetlen pillanatot okoztak a fasizmus pribékeinek, az elnyomó burzsoá rendszer képviselőinek. A Horthyféle megszállás, a háború nemcsaW félelmet nem ismeró munkát, hanem áldozatokat is követelt. Napirenden üldözték a kommunistákat, a velük szimpatizáló munkásokat. A kommunisták többsége azonban e nehéz helyzetben is megőrizte párt iránti hűségét. Bízott a Szovjet Hadsereg erejében, győzelmében, amely 1945 tavaszán be is következett.

Az elnyomott, sárba tiport emberek lélegzethez jutottak. Erejüket, tudásukat az építőmunkának szentelhették. Erről azonban hadd beszéljen Kugler János elvtárs, a Kosűtl Állami Gazdaság igazgatója.

—- A kommunisták nemcsak a kizsákmányoló rendszerben álltak a tömegek élén, de ma is utat mutatnak. Nem fér kétség ahhoz, hogy a szövetkezetek megalakulását, az állami gazdaságok létrehozását szorgalmazták. Ezt követően úttörő munkát végeztek az új módszerek, az új technológia bevezetésében. A termelés növeléséért, a dolgozók munkakörülményeinek megjavításáért harcunk egy percig sem szünetelt. Például amíg a növénytermesztés gépesítését többé-kevésbé megoldottuk, addig az állattenyésztés területén vajmi keveset tettünk ennek érdekében. Pedig a fejlődés nem állhat meg, melynek élharcosai mindenkor a kommunisták voltak és lesznek.

MIT MUTAT A JELEN?

A galántai, de főleg a dunaszerdahelyi járás eredményei egyedülállóak az országban. A szövetkezetek, állami gazdaságok többsége ma már világszinten gazdálkodik. Nemcsak a falvak születtek újjá, de az emberek hite is megerősödött pártunk politikája iránt. A jelszó, amelyet pártunk ötven évvel ezelőtt zászlajára tűzött, bekövetkezett. Ezt példázzák az új házak, modern berendezéseikkel, az emberek műveltsége, gazdagsága. Ezt bizonyítják a sokszáz millió koronát felemésztő építkezések, amelyek a dolgozó nép és népgazdaságunk felemelkedését szolgálják. A galántai járás legnagyobb ipari és mezőgazdasági létesítményei például a vágselylyei Duslo, a szeredi Nikkel-kohómű, a Sellye—Gúta öntözőrendszer; míg a dunaszerdahelyi járásban az ország egyik legmodernebb cukorgyára, valamint a tejgyár, az Agrofrlgor, a felsőcsallóközi öntözőrendszer és mindazok a most létesülő üzemek, vállalatok, közintézmények, amelyek szocialista rendszerünk létéből fakadnak.

Méltán elmondhatjuk tehát: az 50 esztendős CSKP, Illetőleg a veterán kommunisták harca nem volt hiábavaló.

Az oldalt írta és szerkesztette:

N. KOVÁCS ISTVÁN

és SÁNDOR GABOR