Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-09 / 1. szám

2 SZABAD FÖLDMŰVES 1971. január 9. NEM FELEDKEZTEK MEG AZ ÖREGEKRŐL A košicei agghajlékban az inté­­fcet vezetősége, mint mindig, ezút­tal-sem feledkezett meg a Miku­lásról és a karácsonyi ünnepek­től. Az otthon lakói mindkét alka­lommal csomagot kaptak, melyben fcsokoládé, nápolyi, cukorka, alma fetb. volt. A gondoskodásért a ve­zetőknek és a nővérkéknek köszö­net jár. Nekik, az agghajlék lakói­nak, valamint a Szabad Földmű­ves szerkesztőségének és olvasó­táborának boldog új évet és sok kikért kívánok. Tóth Pál BUGA DOKTOR SIKERE A Dvory nad Žitavoui- CSEMA­­DOK meghívására községünkbe Is feljött dr. Buga László, a népszerű taagyar orvos. A kultúrházban le­bonyolított előadáson sok hasznos dolgot mondott el humoros formá­ban. Zamatos, népies kifejezésével nagy sikert aratott. Sajnos, noha fe klubhelyiség tömve volt, fiata­lokat csak elvétve lehetett látni. Az előadás után búcsúzóul min­denki kezet akart szorítani Buga doktorral, aki rövid idő alatt is megnyerte a hallgatóság szívét, és mindenkor szeretettel várjuk. Nagy István január í-án, 48 éves karában súlyos betegség után elhúnyt josef Č e r n ý elvtárs, a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság mezőgazdasági és élelmezés­­ügyi minisztere. Az ötvenedik évforduló tiszteletére A kassai járás (Košice) szövetke­zetei és állami gazdaságai értékes kötelezettségvállalásokat tettek Cseh­szlovákia Kommunista Pártja megala­kulása 50. évfordulója tiszteletére. A munkakezdeményezések alapján jobb munkaszervezéssel, a tartalékok kihasználásával emelik a termelési feladatokat. Az ötéves terv első évé­ben több mint húszmillió koronával teljesítik túl a tervet. Gabonafélékből átlagosan 30 mázsás hektárhozamot akarnak elérni. Ily módon a gabona­­termés 1164 vagonnal emelkedik. Az állattenyésztés szakaszán is jelentős fejlődést érnek el. A tehenenként! átlagos tejhozamot 140 literrel eme­lik és így a fejési átlag darabonként 2800 literre emelkedik. A mezőgazdasági dolgozók megér- ! téssel fogadták az ostravai bányászok felhívását és ötven órát dolgoznak le ingyen a termelőmunkában. A járás dolgozói az „ÜTVÉN ÖRÄT A PÄRT NAK ÉS A KÖZTÁRSASÁGNAK“ moz­galom keretében összesen 61 ezer 100 órát dolgoznak le, 611 ezer ко rana értékben. (pazderák) r > Éljünk egészségesen és kellemesen Ľudvík Svoboda, köztársasági elnö­künk az újév alkalmából ünnepi kö­szöntő beszédet mondott. Hangsúlyozta, hogy az 1970-es esz­tendő jelentős volt az egész világ, de különösen Csehszlovákia népei szá­mára. Megemlítette, hogy negyed év­század telt el a dicső napok óba, amikor a szovjet katonák és velük együtt a csehszlovák hadtest katonái is elhozták a szabadságot és a bol dogságot a cseh és szlovák családok, valamint a köztársaságban élő vala­mennyi nemzetiség tagjainak hazá­jába. Örömmel és tisztelettel fogad­tuk felszabadítóinkat .1945-ben, és so­ha nem felejtjük el azokat az áldoza­tokat, amelyeket a szovjet nép hozott az emberi civilizáció és különösen az európai nemzetek megmentéséért. Ezután köztársasági elnökünk az építésben elért sikerekről beszélt. Az elmúlt évben bejárta az ország nagy részét, sokezer emberrel találkozott és meggyőződött róla, hogyan élnek a dolgozók, milyenek az eredményeik, milyen nehézségekkel küzdenek és megismerkedett terveikkel. Hangsú­lyozta, hogy optimizmussal építhetjük hazánkat, mert a szocialista országok segítségére támaszkodhatunk, és a párt egyre nagyobb népszerűségnek örvend a dolgozók körében. Ma a Szocialista Tizenkét évvel ezelőtt forradalmi harcokban született a Kubai Köztár­saság. Az első időszakban úgy lát szott, hogy az amerikai agresszorok elsöprik a szocialista eszméket hir­dető új rendszert. Azonban a szocia­lista országok hatalmas ereje meg­mentette a köztársaságot és a mid napig is védelmezi a szocializmust építő Kubát. Fidél Castro, a többi forradalmi vezetővel együtt egy ta­podtat sem engedett a szocialista el­vekből és a gigászi küzdelemben megszületett a győzelem. Azóta a Kubai Köztársaság mint világító csillag mutatja a latin-ame rikai államok előtt a szocializmus és a függetlenség útját. A kubai példa bebizonyította, hogy ma már a szo­cializmus ereje olyan nagy, hogy a leghatalmasabb imperialista hatalom, Amerika szomszédjában is létezhet szocialista ország. A kubaiak meg­­niutatták, hogyha a nép egységes, ki­vívhatja függetlenségét. A lánglelkű Fidél Castro olyan egységbe ková­csolta a népet és annyira megszeret­tette vele szocialista hazáját, hogy eddig minden'diverziós kísérlet ku­darcba fúlt. Kubában a tizenkét év alatt jelen­tős szociális vívmányokat kapott a nép. Egyrészt mindent megtesznek a termelés emeléséért, másrészt a bé­rek mellett jelentős szolgáltatásokat is kapnak a dolgozók. A szocialista Kubában a telefon, a víz, a gáz és a villanyenergia fogyasztása ingyenes. A közlekedési eszközöket is majdnem párt olyan egységes, hogy jó tömeg­politikai munkával mozgósítani tud|a a dolgozókat az építdmunkára. Ezután beszélt a problémákról is. Megemlítette, hogy a múlt évben kö­rülbelül 100 ezer lakást sikerült épí­teni, azonban ez még mindig kevés. Gyorsabban kellene üzembe helyezni az ipari kapacitásokat, a kórházakat és az iskolákat. Meg kell oldani az energetikai problémákat. Takarékos­kodói kell az elektromos energiával elsősorban otthon, a hivatalokban,- a városokban és falvakon, hogy ne ke­letkezzenek zavarok. Utazása során számos üzembe, szö­vetkezetbe is ellátogatott és panasz­kodtak, hogy kevés a munkaerő. A probléma megoldását abban látja, hogy be kell vezetni az új technikát, javítani kell a munkaszervezést, ha­tékonyabbá . kell tenni az irányítást, és ki kell használni a nemzetközi szocialista munkamegosztást is. Min­denekelőtt arról van szó, hogy min­den úttörő cselekedet minél gyorsab­ban váljon az egész társadalom tu­lajdonává, hogy a műszaki fejlődés, a munkaszervezés és a munkamód­szerek terén szerzett tapasztalatokat más vállalatok és munkahelyek is minél gyorsabban alkalmazzák. Ezután beszélt arról, hogy sürgetni kell a komplex racionalizálást, és ezen a téren a legnagyobb feladat a műszaki értelmiségre hárul. Nagyra becsüljük az emberi szaktudást és támogatunk minden olyan őszinte szándékot, amely ezt a tudást teljes mértékben a szocializmus fejlődésé­nek érdekében akarja felhasználni. Sokat kell tennünk a jó, egészsé­ges és kellemes életkörnyezet kiala­kításáért. Számos példát látott, hogy a munkákat rövid idő alatt is el le­het végezni. Olyan jó munkát végez­tek, hogy megváltozott a községen, a városok és ezzel egyidejűleg a já­rások arculata is.­Ezután Svoboda elvtárs beszélt a jobb emberi kapcsolatok kialakításá­ról, amelyeknek a kölcsönös megér­tés, a becsületesség, a felelősségtu­dat és a visszásságok elleni megalku­vás nélküli harc az alapja. Beszéde befejező részében Cseh­szlovákia politikai helyzetéről be­szélt. Megemlítette, hogy megszilár­dult államunk nemzetközi helyzete. Csehszlovákia, mint a szocialista tá­bor erős pillére, aktívan hozzájárul az égető problémák megoldásához, erőkifejtéseket tesz az imperialista háborúk megszüntetésére és az euró­pai biztonsági konferencia összehív t sára. ország Latin-Ämerikában teljesen díjtalanul használhatják. A lakosok az orvosi kezelésért sem fi­zetnek. Havannában, az ország főva­rosában a lakók nem fizetnek lak­bért. Minden gyerek 16 éves korig az állam támogatásából él, a gyerekeket az állam ruházza és neveli. Abban az országban, ahol a forradalom előtt a lakosság 95 százaléka írástu­datlan volt, ma mindenki ír és olvas. A Karibi-tenger térségében tehát egy szilárd szocialista ország létezik tizenkét év óta, ami igen nagy hatás­sal van a többi latin-amerikai állam­ra is, amelyekben küzdelmek foly­nak egyrészt az amerikai imperia­listák, másrészt a kizsákmányolók ellen, a szociális igazságokért. Kovács elvtárs 50 éves N. Kovács István elvtárs, lapunk szerkesztője 1971. január 5-én töl­tötte be 50. életévét. Agrárproletár családból származik, így már gyer­mekéveiben megismerkedett a ninccsel s a felszabadulásig má­sok földjén kereste a mindennapi betévő falatot. A felszabadulás után önszorga­lomból képezte magát, majd Bu­dapesten egyéves munkástanfo­­lyamot végzett. Az újságírói pályán 1950-ben indult, amikor az Oj Szó hasáb­­jáiü jelentek meg írásai, tanulmá­nyai, elbeszélései. A Szabad Föld­műveshez 1952-ben került, ahol azóta is többféle beosztásban dol­gozott és dolgozik ma is. Kovács elvtárs írásaiban rnind­­■nnyiszor hitet tett a párt mellett ; a toll fegyverével megalkuvás léikül harcol az előttünk álló fel­­idatok maradéktalan" megoldásá­ért. Szerénysége, becsületessége közismert. Munkakollektívánknak aktív, megbízható tagja. Szerkesztőségünk erőt, egészsé­get, további munkájához sok si­kert kíván Kovács elvtárs születé­se 50. évfordulója alkalmából. E v elején divatosak a jóslatok. " Persze, ezeket nem valami földöntúli lények sugallják,' hanem a reális valóságból születnek. Mi is a múlt év külpolitikai eseményeiből, Illetve a jelenlegi helyzetből ítélve próbáljuk felvázolni, hogy merre tart majd az emberiség, hogyan alakul a külpolitika? Először vissza kell tekintenünk, milyen fontosabb események történ­tek világszerte. már 32 százalékkal veszi ki a részét. Az utóbbi tíz évben az ipari termelés 95 százalékkal emelkedett, ezzel szemben a kapitalista ipar csak 63 százalékkal. Az ipar fejlesztése a Közös Gazdasági Tanács 24. üléssza­ka után, miután nemzetközi beruhá zási bankot létesítettek, még rohamo­sabb lesz, mert a szocialista orszá­gok közös kooperációs vállalatokat létesítenek. Az ipar, amellett, hogy termelőeszközöket, valamint közszük­esett el és 275 ezer pedig megsebe­sült. A lelőtt repülőgépek száma már megközelíti a hatezret. Tehát Viet­nam légi terében sem repülhetnek büntetlenül az amerikai gépek. Az amerikai katonák látják, hogy har­cuk kilátástalan, ezért sokan kérnek menedékjogot Svédországban és más államokban is. Amíg a szocialista tábor támogatja a függetlenségükért küzdő népeket, addig ez USA politikai és katonai védte meg annak idején a kubai szo­cializmust is, emiatt nem mer Ame­rika rátörni Chilére, ez követeli, hogy minden komolyabb problémát a tár­gyalóasztaloknál oldjanak meg. Akár­mennyire taktikázott az Amerikai Egyesült Államok képviselője, Párizs­ban mégis kénytelen volt egy asztal­hoz ülni a Dél-Vietnami Felszabadu­lási Front képviselőivel. A nemzetkö­zi szolidaritás fogta le a spanyol diktátor Franco hóhérjainak kezét. Tehát született egy olyan nemzetközi erő, amely egyre türelmetlenebbül követeli a problémák tárgyalások út­ján történő rendezését. A tárgyalás­­sorozatokat pedig Európában épp a Szovjetunió Indította el, a szovjet— nyugatnémet szerződés megkötésével. Ennek hatására megszületett a len­gyel—nyugatnémet szerződés, és ki­látások vannak a csehszlovák—nyu­gatnémet tárgyalásokra is. Ezek a tárgyalások pedig kedvező légkört teremtenek az európai biztonsági ér­tekezlet összehívására, amit Helsin­kiben akarnak megtartani. A párizsi tárgyalásokról is olyan hírek szivá­rognak ki, hogy az újévben komo­lyabb határozatok születnek majd az -indokínai háború felszámolására. Közel-Keleten felújítják a Jaring­­missziót és egyelőre úgy néz ki a helyzet, hogy Izrael is készséget mu­tat a tárgyalásokra. Vannak tehát háborús tűzfészkek is, de a kardcsörtetések helyett in­kább a tárgyalások kerülnek előtét­be. Megemlíthetjük még a szovjet­­kínai közeledést is, ami főleg gazda­sági téren ígéretes, habár a politikai nézetek még lényegesen távol állnak egymástól. Reméljük az újévben a fegyverek helyett a tárgyalások dön­tik majd el a vitás problémákat. Balia József Kezdjük talán a bérharcokkal. Még a konzervatív Angliát is megremeg­tették a sztrájkmozgalmak. De sok gondot okoztak az államférfiaknak az írországi politikai események is. Amíg az egyik oldalon a monopol kapitalisták egyre nagyobb nyeresé­gekhez jutnak, addig a kizsákmányol­tak egyre jobban tudatosítják, hogy munkájuk ellenértékének csak kis ré­szét kapják meg. Amíg 1965-ben csak 28 millió munkás sztrájkolt a kapi­talista országokban, 1969-ben már 60 millió, a múlt évben pedig 65 mil­lió. A számok tehát bizonyítják, hogy a sztrájkmozgalmak erősödnek. Egyre jobban növekedik a haladó közvélemény nemzetközi szolidaritása Is. E hatalmas tábor mindjobban tá mogatja a Szovjetunió és a többi Szocialista ország lenini békepoliti­káját, ami meghátrálásra kényszeríti az imperialista háborús uszítókat. Lényegében ez az óriási erő hozott létre olyan légkört, hogy csak elszi­getelt, helyi jellegű háborúk vannak. A szocialista tábor ipara rohamosan­­fejlődik, politikai és gazdasági ereie ma már megszabja a világpolitika alakulását. A szocialista tábornak 341 millió tagja van, ami a világ lakos­ságának 10 százaléka, azonban ez a közösség a világ ipari termeléséből Fegyverek vagy tárgyalások...!? ségleti cikkeket gyárt, elegendő kor­szerű fegyvert is biztosít a Varsói Szerződésben tömörült országok szá­mára. és lehetővé teszi azt is, hogy az imperialista agressziókkal küzdő népek korszerű fegyverekkel védhes­sék hazájukat a betolakodók ellen. Egyiptom fölött például azóta nem repülnek az izraeli kalózgépek, ami óta a Szovjetunió a legkorszerűbb légvédelmi fegyvereket adta az egyip­tomi hadseregnek. A hős vietnami nép is szovjet fegyverekkel védekezik az amerikai agresszió ellen. Még a leghatalmasabb agresszorok sem tiporhatják ma már könnyű győ­zelemmel sárba a függetlenségért küzdő népeket. Az amerikai hadsereg vesztesége is egyre nagyobb Vietnam­ban. Eddig 45 ezer amerikai katona eszközökkel hozzájárul minden olyan kísérlethez, ami például a gyarmato­sítás felújítására vagy a kapitalizmus konzerválására, illetve restaurálására irányul. Ügy is mondhatnánk, hogy védnökséget vállalt az elavult kapita­lista rendszer fölött.- Ezért tartja ké­szenlétben Nyugat-Európában 300 ezer katonáját, amelyből 50 ezer ál­landó kémtevékenységet folytat. Iz­raelt is ő látja el a legkorszerűbb fegyverekkel. Az óévtől háborús tűzfészkeket örököltünk Közel- és Távol-Keleten, amelyeknek felszámolása még na­gyon sok energiát követel a béke­szerető emberektől. De a világ hala­dó közvéleményének egyre erősebb szolidaritása - valószínűleg meghozza gyümölcsét. Nagyon nagy erő ez. Ez A világpolitika HÍREI A SZOVJETUNIÓ A KOMMUNIZMUS FELÉ Az újév alkalmából az állam­férfiak beszédet mondottak és nyilatkozatokat tettek közzé. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára q múlt év eredmé­nyeiről szólva elmondotta, hogy a népgazdaság eredményesen tovább fejlődött, megszilárdult a szovjet ország védelmi ereje, emelkedett a nép anyagi és kulturális színvonala, az ország nagy lépést tett a kommuniz­mus felé. Hangoztatta, hogy a Szovjet­unió nemzetközi helyzete szi­lárdabb, mint bármikor azelőtt. A szovjet külpolitika a béké­ért és a szocializmusért vívott harc lenini elveihez^híven ked­vező feltételeket teremtett az ország békés alkotó munkájá­hoz. A szovjet külpolitika a szocialista világrendszer szilár­dítására és fejlesztésére, az összes antiimperialista erők felzárkózására, a népek sza­badságának, függetlenségének és biztonságának, a világbéké­nek és haladásnak védelmére irányul. Alekszej Koszigin, a Szovjet­unió Minisztertanácsának elnö­ke az Aszahi című japán lap­ban nyilatkozott, és hangoztat­ta, hogy a Szovjetunió szíve­sen tárgyal a vitás problémák­ról. TERRORHULLÄM SPANYOLORSZÁGBAN A világ haladó közvéleménye örömmel értesült arról, hogy a halálra ítélt hat baszk hazafi Spanyolországban kegyelmet kapott, és büntetésüket 30 évi börtönre változtatták meg. Franco hóhérai tehát nem hajt­hatták végre az ítéletet, de a rémuralom*1 tovább tart. A leg­újabb jelentések szerint újab­ban mintegy fél száz hazafit tartóztattak le. A belpolitikai válság tehát tovább éleződik Spanyolországban. RENDEZŐDIK A HELYZET LENGYELORSZÁGBAN Hírek szerint Lengyelország­ban egyre jobban konszolidáló­dik a gazdasági és politikai helyzet. Edward Gierek, a Len­gyel Egyesült Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első titkára újévi üdvözletében világos és érthető kormánypolitikáról be­szélt. Máris egész sor intézke­dést tettek, hogy a dolgo­zókat megnyugtassák. Amint ismeretes, Lengyelországban az áremelés után került sor za­vargásokra. A párt új Központi Bizottsága valamint az újjá­alakult kormány egyrészt befa­gyasztotta az árakat, hogy így megakadályozza az árspekulá­ciót, másrészt jelentős pénz­segítséget nyújt a kisjövedelmű nagy családoknak, és emeli az alacsony béreket. Az üzemek teljes kapacitással dolgoznak, és minden szakaszon zavarta­lanul folyik a termelés. ÖTVEN ÉVES A FRANCIA KOMMUNISTA PÁRT A Francia Kommunista Párt 50. évfordulója alkalmából nagyszabású ünnepségeket ren­deztek. Párizsban Georges Mar­chais, az FKP főtitkár helyet­tese mondott ünnepi beszédet. Vázolta, hogy a párt tevékeny­ségét a proletár internaciona­lizmushoz való mélységes ra­gaszkodás jellemzi. A párt ha­tározottan síkra szállt a nem­zeti függetlenség védelmében. A BANKOKAT IS ÁLLAMOSÍTJÁK CHILÉBEN Salvador Allende chilei el­nök egy népgyűlésen bejelen­tette azt az alkotmánymódosí­tási törvényjavaslatot, amely utat nyit a chilei rézbányák államosításához. Ez nagy csapás az amerikai monopol kapitalis­tákra, mert 1930-tól 1969-ig 3 milliárd 700 millió dollárt vittek ki az országból. A leg­újabb jelentések szerint a ban­kokat is államosítják és nem­zeti paraszttanácsokat hoznak létre a földreform végrehajtá­sára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom