Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1970-12-12 / 50. szám

1970. december 12. SZABAD FÖLDMŰVES .15 Tettekkel ünnepük a CSKP megalakulásának évfordulóját Nagybalognak (Veíký Blh) min­dig jelentős szerepe volt a haladó mozgalmakban. Fél évszázaddal ez­előtt, nyomban a CSKP megalaku­lása után a községben az elsők között alapították meg a helyi pártcsoportot. Hogy ebben a faluban most is élnek a haladó hagyományok, azt ékesen bizonyítják Nagybalog la­kóinak a CSKP megalakulása 50. évfordulójára felajánlott kötele­zettségvállalásai, amelyeknek össz­értéke meghaladja az egy millió 800 ezer koronát. A kötelezettség­vállalási mozgalomba egyaránt be­kapcsolódtak a helyi efsz dolgozói és a szövetkezeten kívüli lakosok, A szövetkezet dolgozóinak köte­lezettségvállalásai elsősorban a piaci termelés fokozására irányul­tak. A növénytermesztés terén vál­lalták, hogy 120 hektárnyi terület­ről a tervezettnél 6000 mázsával több répát takarítanak be. Az őszi gabonaneműek átlagos hektárho­zamát 500 hektárnyi területen két mázsával, a tavasziak hozamát pe­dig 170 hektáron 4 mázsával növe­lik. , Az állattenyésztés terén is a közszükséglet hiánytalan kielégíté­sét tűzték ki célul. A szarvasmar­haállomány számát a tervvel szem­ben 60 darabbal növelik, s terven felül 70 mázsa marhahúst és 50 mázsa sertésihúst is adnak a köz­ellátásra. A tejtermelésben dolgo­zók a jelentős évforduló tisztele­tére 30 ezer liter tejet ajánlottak fel terven felül. Jelentőségükben talán semmivel sem kisebbek azok a kötelezettség­vállalások, amelyek a község to­vábbi fejlődését biztosítják, ön­segéllyel új kultürház épül a falu­ban. A lakosok ezen építkezésen 3500 órát dolgoznak le társadalmi munkában. További 1000 brigád­órát az új tűzoltószertár, 500 órát a községi parkban épülő szabad­téri színpad, 1000 órát pedig a hely­beli iskola építésén dolgoznak le. Ezen kívül 400 brigádórát a falu­ból elhurcolt kommunisták tiszte­letére készülő emlékmű építésére ajánlottak fel. A Nagybalogi Helyi Nemzeti Bi­zottság gazdálkodását dicséri az a tény, hogy a község a HNB tarta­lékalapjából és az efsz kulturális alapjából a járási székhelyen, Ri­maszombatban építendő új kultúr­­ház költségeire is felajánlott 10 000 koronát. cs Űrök barátságot kötöttek A műsor után Pavel Jevgenye­­vics Trofimenko hadnagy beszélt a második világháborúról és a szovjet katonák hazánk felszaba­dításért vívott hősi harcáról, majd az úttörők kérdésekkel fordultak a kedves vendégekhez. Megkérték őket, beszéljenek szülővárosukról (ketten Kijevbeu, egy pedig Odesz­­szában született), és aziránt is ér­deklődtek, hogy hozzátartozóik kö­zül harcolt-e valaki a második vi­lágháborúban, továbbá milyen a szovjet pionírok és komszomolis­­ták élete? Melyik csehszlovák sze­mélyiséget ismeri és tiszteli leg­inkább a szovjet nép? Ki a leg­kedvesebb énekesük, színészük, zeneszerzőjük, festőjük? Kit tarta­nak a legjobb szovjet futballistá­nak? A SzOTjetunió népei hogyan értékelik a mini- és maxídivatot? Viselnek-e hosszú hajat a szovjet fiatalok? Tanítanak-e szombaton a Szovjetunióban? stb., stb. Ezután pedig Alexandr Szerge­­jevics Sajdurov hadnagy meghívta a fegyverneki pionírokat a szovjet katonákhoz, amit a tanulók nagy örömmel el is fogadtak. A beszélgetés befejezése után a szovjet vendégek a helyi efsz-be látogattak el, ahol kedves fogad­tatásban részesültek és örök ba­rátságot kötöttek. Verese Vilmos Segítségre várnak A Fegyverneki (Zbrojníky) Ki­lencéves Alapiskola Gagarinról el­nevezett Ptonírcsapata a Csehszlo­vák-Szovjet Barátsági Hónap al­kalmából beszélgetést rendezett az ideiglenesen hazánkban állomáso­zó szovjet katonákkal. A beszélge­tésre az iskola szépen feldíszített klubhelyiségében került sor. A szovjet katonák küldöttségét Pavel Jevgenyevics Trofimenko hadnagy vezette. A beszélgetésen az úttörőkön kívül részt vett az iskola vezetősége, tanítói, kara, a helyi efsz, hnb és az SZLKP alap­szervezetének küldöttsége is. A Járási Ottörőtanácsot Judita Vy­­skoková képviselte. Az egybegyűltekét szlovák és magyar nyelven Veress tanító elv­társ. az úttörőszervezet vezetője, orosz nyelven pedig Judita Vysko­­ková, a Járási Úttörőtanács titkára köszöntötte. Ezután a pionírok a barátság jeléül piros szegfűcsokro­­kat nyújtottak át a becses vendé­geknek, majd az iskola tanulóinak rövid, de színvonalas kultúrműsora következett. Az alsóbb osztályokban szerepló labdarúgó együttesek egyik rákfe­néje kétségkívül a pénzhiány. Az igyekvő sportolókat azonban előbb­­utóbb felkarolja egy-egy vállalat, vagy szövetkezet. Bekta labdarúgói nincsenek ilyen kegyes helyzetben. Évek óta támogatás nélkül, sok­szor saját költségükön jártak el a mérkőzésekre, s csodálatraméltó, hogy tisztes helyezéseket értek el az utóbbi három idényben. A kis község labdarúgóinak kál­váriája alapjában véve az elmúlt idényben kezdődött. A néhány esz­tendővel ezelőtt sok munkával és komoly anyagi befektetéssel alap­csövezett pálya az elmúlt Idényben felmondta a szolgálatot. Tavasszal és ősszel feneketlen sártengerré vált, nyáron pedig valóságos rög­hegyek tették lehetetlenné a játé­kot, s arra kényszerült a csapat, hogy valamennyi mérkőzését az ellenfél pályáján játssza. Monda­nunk sem kell, hogy mekkora hát­­ráný ez manapság. Mérkőzéseiket nagyrészt minimális arányban vesz­tették el, s ez a tény némileg alá is támasztja panaszaikat, mely sze­rint csaknem minden esetben já­tékvezetői „tévedések“ áldozatai voltak. Ezek után sikernek számít, hogy az őszi Idény befejeztével nem állnak az utolsó helyen, s ide­genben húsz gólt rúgtak. Most válaszút előtt áll a kis szakosztály. Az utazási költségek következtében teljesen kimerült a futballisták pénztára, s pályájuk sincs. Űk ugyan hajlandók lenné­nek minden áldozatra, de az álla­mi gazdaság egyelőre nem képes megfelelő területet rendelkezésük­re bocsátani. Érthetően keseredtek el a baktl sportvezetők és labda­rúgók. A játék szeretete azonban összetartja őket, ezért remélhető­leg megoldják az előttük álló nem könnyű feladatokat is. Jó lenne, ha ehhez mások is hozzásegítenék őket! -h-Pillanatfelvétel A Sajógömöri (Gemer) Egységes Földművesszövetkezet az elsők kö­zött alakult meg. Kezdetben nagy gondban voltak az emberek: mit tegyünk? — volt a fő kérdés. Ma már egyértelmű a felelet: jó utat választottunk. Kevesebb verejték­kel is többet keresünk, jobb körül­mények között élünk, mint az egyéni gazdálkodás idejében. Orbán Ferenc, az efsz elnöke, most ugyan nem tud olyan kiugró gazdasági eredményekről beszá­molni, mint az előző években, de emelt fővel közölheti a tagsággal, hogy a kedvezőtlen nyár ellenére is szilárd marad a közös gazdaság. Az utóbbi években két kisebb szövetkezetét: Sližskét és Llpovicet is hozzácsatolták a gömöri efsz­­hez. A megnövekedett gazdaság jobb lehetőséget adott az állatte­nyésztés fejlesztésére. Ebben az évben szemestermé­nyekből 27,70 mázsa volt az átlag, cukorrépából 255 q termett hektá­ronként. Igaz, hogy a tervezett egymillió liter tej eladása „csak“ 95 száza­lékra valósul meg, de a következő évre jobbak a kilátások. A tervezett 1245 q marhahúsból eddig már 788 q az üzletekbe ke­rült, s a többyire is rövidesen sor kerül. Sertéshúsból 1350 q várható az év végéig (a terv 1555 q). Egy anyakocától a tervezett 15 darab helyett 17 darabot választot­tak el. A gyapjú és sajt eladási tervét 103 százalékra teljesítették, a baromfiállomány hústermelési tervét pedig 112 százalékra. — A termelési tervet 84—85 szá­zalékra tudjuk teljesíteni, ami kb. 950 ezer korona „kiesést“ jelent, de ezt szilárd gazdasági alapunk­ból zökkenő nélkül át tudjuk hi­dalni — mondotta az elnök. Azt is megtudtuk, hogy a közel­jövőben további szövetkezetek ösz­­szevonása várható, mert a nagyobb területeken jobban ki lehet alakí­tani egy-egy termelési ágat, és job­ban ki lehet használni a nagy tel­jesítményű gépeket. Sajógömör esetében konkrétan arról van sző, hogy „összeházasít­ják“ Gömörpanylt, Beretke, Beje és Sajőszárnya területével (Gemer, Gemerská Panica, Bretka, Behynce, Stárňa). — Tudjuk, hogy a távlati tervek megvalósítása közben sok-sok ne­hézségekkel kell megbirkóznunk, de bátran állunk elébe! — fejezte be szavait Orbán elvtárs, a gömöri efsz elnöke. Kovács István Ünnep Medvesalján A NOSZF és a Csehszlovák-Szov­jet Barátsági Hónap . emlékére a CSEMADOK rimaszombati (Rimav­ská Sobota) JB-a és a mellette mű­ködő Népművelési Szakbizottság kultúrcsoport vezetősége, a ve­­cseklől (Vőelkov) HNB és EFSZ vezetőségével a vecseklöl Kultúr­­othonhan ünnepélyes műsort ren­dezett, melyen fellépett: a rima­­szombati „Gömör“ táncsoport, a ri­­masimonyi (Simonovce) Irodalmi Színpad, a sajógömöri (Gemer) kultúrcsoport, a CSEMADOK tajti (Tachty) helyi szervezetének tánc­csoportja stb. Nagy tetszést és elismerést ara­tott Együd József feledi (Jesenské) lakos, 1917-es vöröskatona, a Szov­jet és Csehszlovák „Vörös-csillag“ tulajdonosának magyar és orosz népdalokból összeállított citera szólója, valamint a vecseklöi efsz idős asszonyainak „Dohánysimltó“ című jelenete. A jól sikerült fellépéseket reg­gelig tartó táncmulatság követte. G. i Nyílta (Nitra) arculata az utóbbi években nagyon megváltozott. Korszerű lakónegyedek létesültek, a belváros pedig számos új épü­lettel gazdagodott. Felvételünkön a korszerű Szolgáltatások Háza látható. Támogatjuk a kultúrát Az 1051 hektáron gazdálkodó Kálnai (Kalná) Egységes Földmü­­vesszövetkezet a múlt esztendőben ünnepelte fennállásénak húszéves évfordulóját. Az eltelt esztendők alatt a közösben nemcsak a gaz­dasági eredmények javultak évről évre, hanem ezzel egyenes arány­ban nőtt a tagok kultúrigényének kielégítése is. — Az idei esztendőben 250 ezer korona jutott kultúralapunkra — mondotta Éhn Béla kultúrfelelős, aki már második éve látja el a szövetkezetben ezt a tisztséget. — Ebből az összegből a már hagyo­mányossá vált külföldi és hazai kirándulásokon kívül (mivel a szö­vetkezetnek nincs önálló színjátszó csoportja) „az. Osvetának,. a CSE­­MADOK-nak és a Matícának is fo­lyósítunk bizonyos összeget Támo­gatjuk színjátszőcsoportjaikat, me­lyek különösen a téli hónapokban aktívak. A magyar színdarabok be­tanításánál egy idősebb pedagó­gust, Patasi Eleket illeti elsősorban a dicséret. A fellépésekre az 1967- ben felépült 450 férőhelyes modern kultúrházunkban került sor. Itt van különben könyvtárunk is el­helyezve. A műkedvelők előadásain kívül dolgozóinknak időnként biz­tosítják a MATESZ és a nyitrai szlovák színház előadását,' sőt már bratislavai művészek Is felléptek A kálnai kultürház nálunk. Azt talán mondanom sem kell, hogy az egyes rendezvények iránt mindig nagy az érdeklődés. — A negyedmillió koronából még a község sportéletének fejleszté­sére is jut. Hogy labdarúgóink a II. В osztályban a 4. helyen telel­nek, az részben szövetkezetünk anyagi támogatásának is köszön­hető. — Kultúrpolitikai akcióink kö­zül — folytatta a tájékoztatást Éhn elvtárs — elsősorban a no­vember 14-én Komenský halálának 300. évfordulójára megtartott ün­nepi akadémiát említem. Az ün­nepség, melyen a kerületi párt­­bizottság ideológiai osztályénak dolgozója, továbbá a KNB egyik vezetője is .megjelent, három rész­ből állott. A műsor első harma­dában „Komenský és Szlovákia“ című előadás hangzott el, azután egy filmet vetítettünk a nagy taní­tó életéről, végül pedig a diákok kultúrműsora következett. — A CSKP 50 éves évfordulójá­nak tiszteletére ugyancsak ünnepi akadémiát rendeztünk, melynek során az iskola igazgatója méltat­ta a dicső jubileumot, majd a kom­munista párt történetéről hangzott el egy előadás, végül a tanítók és diákok kultúrműsora zárta az ün­nepséget. Ez az akció az iskola pártszervezetének javaslata alap­ján született, s mi minden téren tá­mogattuk. — Az elkövetke­ző években — mon­dotta befejezésül Éhn Béla — első­sorban azt szeret­nénk, ha az eddl­­. gieknél még több I fiatal, főleg szö­vetkezeti tag kap­csolódna a kultúr­­munkába. Részünk­ről az anyagi és er­kölcsi támogatás nem hiányzik majd. fordódy) ERESZTR EJTVÉN Y тпгттгппш nimm 1шл твтж mma BEETHOVEN VÍZSZINTES SO­ROK: 1. Idom. 4. Kert betűi. 7. Szor­galmas rovar. 10. Nagyképűsködés céljából felvett magatartás. 11. Kü­lönös. 12. Bokor­nagyságú fűnemű növény. 13. Hang­talan pap. 14. Alt „ék“ között. 15. Protestáns egyházi népének. 16. Fran­cia vidék a Saone folyó völgyében. 18. Semmikor. 21. Hiányos tonna. 23. Hangtalan hív. 24. Fűszerez-e? 25. Összevissza: szel. 26. Haiti-ben van! 27. Becézett Ilona. 28. Malájt pénz­egység. 29. Na­gyobb terem. 30. Állatlak. 31. Kon­­rád nagyobbik ré­sze. 32. N-betüvel a végén: nagy fél­sziget Európa déli részén. 33. Két szó: nem kicsi és latya­kos. -35. Mezőgazdasági munkás. 37. Összevissza: szór. 38. Osztó nagyob­bik része. 39. Város a Dunántúlon. 40. Kicsi a......... de erős. 41. Nem­zetközi műnyelv. 42. Becézett férfi­név. 43 Szlovák fürdőkád. 44. Vino betűi. 45. Kettős betű. 46. Női bece­név (é. h.J. 47. Idegen Irén. 48. Ki­rúgott a hámból. 50. Női név. 51. E napon. FÜGGŐLEGES SOROK: 2. Eltulajdo­nít. 3. Névelő. 4. Kevert ragú. 6. Tan­tál vegyjele. 7..........Ferenc, magyar írő. 8. Vérátültetésben van! 11. An­gol tanyabirtok. 12. Koinor része. 14. Európa eleje. 15. Kiss Dénes bio­­gramja. 16. Busz betűi. 17. Francia karácsony (NOEL). 19. Olló betűi fel­cserélve. 20. ÉkI 22. Nándor Sándor. 23. Csendes. 25. Hajadon. 26. Német nyak (HALS). 28. Afrikai állam. 29. J-betüvel a közepén: vízijármü alkal­mazottja. 31. Női név becézve. 32. Melltü (fon.). 33. Az Észak-Atlanti Szövetség angol nevének rövidítése. 34. Nem erre (é. h.) 36. Iskolai tan- • tárgy. 38. Egy oroszul. 40. Zlíni cipő­gyáros. 41. Francia női név. 43. Hiá­nyos villa. 44. Szlovák sas. 46. Elcsú­fított. 47. Akkor mondjuk, ha hirtele­­nében nem jut eszünkbe egy bizonyos szó. 48. Március eleje. 49. Tól-től szlovákul. Beküldendő a függőleges 1., 5. és 9. számú sorok megfejtése. A Szabad Földműves 48. számában közölt keresztrejtvény helyes meg­fejtése a következő: Tereplovaglás, terepfutás, pisztolylövés, úszás, pár­­bajtőrvjvás. Könyvjutalomban részesülnek: Borsányi Antal, Mostová Csala Sándor, Demandice Tóth Gizella, Pózba j* «jw$* *i* »2» *j* «J* «j* «2* *j> »2» *j* «j» »J* «J* «j« «J* ♦$* •$* <2* •£♦ *$* «$► «J* «$♦ «$<

Next

/
Oldalképek
Tartalom